Nissim Zvili, nagyköveti küldetése végére érve vizsgálja, hogyan nyerte vissza a két ország egymás bizalmát.

– Mit gondol, lecsendesültek a viszonyok Izrael és Franciaország között?

Idén láthatóan sokat javult a helyzet, és most már egy új korszak kezdetéről beszélhetünk. Az új közel-keleti politikának köszönhetően kialakult köztünk némi bizalom. Véleményünk összecseng Libanonról, Szíriáról, Iránról és nem utolsó sorban a nemzetközi terrorizmusról. Ezenkívül az Ariel Sharon vezette gazai kivonulás a franciák szemében kiutat jelentett a zsákutcából.

– Tisztázódtak-e a félreértések, gondolok itt pl. az antiszemitizmusra?

A legutóbbi júliusi találkozás Jacques Chirac és Ariel Sharon közt több volt, mint baráti. Volt egy olyan érzésem, ami beigazolódott, hogy ez a találkozó pont az ilyen félreértéseket fogja tisztázni. Véleményük abszolút egyezett a térség jövőjét illetően, és azt hiszem, most először érezte miniszterelnökünk Franciaország fontosságát Európára és az egész világra nézve.

– Beszélhetünk kegyelmi állapotról?

Beszélhetünk, de egyelőre elég törékeny a fogalom. Akár egy csírázó növényt, öntözni, gondozni kell, hogy egészségesen felnőjön.

– Mondhatjuk, hogy a gazai kivonulás gyökeresen megváltoztatta az izraeli és a palesztin helyzetet?

Minden attól függ, hogy a két társadalom hogyan fogja föl és kezeli ezt a lépést, mely számomra nagyon fontos, hiszen az izraeliekben némiképp megtörte a jeget. A palesztinokban is tudatosult, hogy nem lehetetlen kompromisszumot kötni Izraellel. Úgy tűnik, a két társadalom nagyrészt egy következtetésre jutott, és reméljük, hogy a vezetők a helyzet magaslatán lesznek.

– Mi a következő lépés?

Egy területbeli kiegyezés. De ha jobban belegondolunk, vagy inkább visszagondolunk az 1967-es határokra, és a világközösség, vagy a palesztin nép helyébe képzeljük magunkat, ez valószerűtlen. Mindannyian tudjuk, beleértve miniszterelnökünket, hogy fontos lépés volna, de evakuálni 240 000 izraelit, akik ezeken a területeken élnek, mégiscsak elképzelhetetlen.

– Egy kompromisszum esetén nem is maradna minden gyarmatos…

Nem, mert egy ekkora területen nem maradhat izraeli. Ciszjordánia északi részét már kiürítettük, és ez a terület háromszor akkora, mint a gazai övezet.

– Az izraeli jobboldal belső viszályai nem kockáztatják a folyamatok előrehaladását?

Izraelben úgy mozognak a bábuk a politikai sakktáblán, ahogyan az ideológiák is változnak. Ami szemmel láthatóan új, hogy a jobboldal kettészakadni látszik: van egy radikális fele, melynek úgy tűnik, Benjamin Netanyahou áll majd az élére, és megszületett egy mérsékelt jobboldal, Ariel Sharon és az őt támogató miniszterek vezetésével. Az izraeli társadalomnak az utóbbira lesz szüksége, hogy szem előtt tartsák a kiegyezés, és a palesztin állam létrehozásának fontosságát.

– És mi a helyzet a baloldallal?

Van egy nagy vezető, Shimon Peres. Pár héten belül valószínűleg pártelnöknek választják, és ha minden jól megy, egy fiatal, kompetens és nem utolsósorban motivált csapattal veszi majd körül magát. Hagynunk kell törzsünk e két idős bölcsét, Ariel Sharon-t és Shimon Peres-t, hogy befejezhessék munkájukat. Ők elkezdtek valami különlegesen dolgozni. Államot alapítottak. Most az ő feladatuk, hogy tartós határokat biztosítsanak a következő generáció számára.