A magyar mikrotörténelem hajnala
A 13. életéve körül járó Hajnal István Kör – Társadalomtörténeti Egyesület 1999. augusztus 27-28-án rendezte meg évi rendes konferenciáját Miskolcon Mikrotörténelem: vívmányok és korlátok címmel. A Kör bevallott célja egyrészt az, hogy egyesítse az ország különbözo pontjain a társadalomtörténetet muvelo vagy az iránta érdeklodo történészeket, levéltárosokat, és hogy közös fórumul szolgáljon a hazai társadalomtörténeti kutatók idosebb és fiatalabb generációinak. Másrészt tudatosan vállalta, hogy bemutatja és feldolgozza a társadalomtörténet-írás legújabb irányzatait, ezzel is elosegítve a magyar történettudomány integrálódását a világ fo szakmai áramlataiba. Ebben az írásban röviden azt szeretném bemutatni, hogy mennyire váltotta valóra a kituzött célokat az 1999 nyarán megrendezett konferencia.
A meghirdetett téma iránt az egyesület tagjai és a „külsosök” részérol egyaránt nagy volt az érdeklodés, ezt mutatja az is, hogy több mint harminc eloadás közül válogathatott az, aki ellátogatott a helyszínre. A résztvevok névsorában a fovárosi társadalomtörténeti muhelyek tagjai mellett jelentos számban találhattunk vidéki kutatókat is (például levéltárakból, múzeumokból). Mindennek ellenére feltuno volt, hogy a vidéki egyetemek társadalomtörténettel (is) foglalkozó oktatói jobbára távol maradtak a rendezvénytol (kivéve a szervezésben is nagy szerepet vállaló Miskolci Egyetemet). Érzékelheto továbbá egy lassú generációs megújulás is a Körön belül, az eloadók között ugyanis többségbe kerültek a huszon- és harmincévesek. A váltás azonban nem okozott törést az egyesület munkájában, a konferenciát a baráti légkör, a hozzászólásokat pedig a segíto szándék jellemezte. (A nagy számú tehetséges fiatal megjelenésében természetesen fontos szerepe van az idosebb nemzedék tudományos munkásságának és oktatói tevékenységének.)
A témaválasztás célja pedig valóban az volt, hogy a társadalomtörténet-írás újabb irányzataival ismertesse meg az itthoni szakmai közvéleményt: az 1998-as mentalitástörténeti konferencia után egy évvel a mikrotörténelem került terítékre. A tudatosságot mutatja az is, hogy a tanácskozást megelozo tavaszon a Kör Szíjártó M. Istvánt kérte fel arra, hogy az érdeklodok számára – mintegy felkészítésként – mutassa be az adott irányzatot és annak fobb képviseloit (a módszer elonyeivel és buktatóival együtt).
Azok, akik pontosan követik a világban zajló elméleti vitákat a társadalomtörténet-írás értelmérol, céljairól és módszereirol, természetesen jól tudják, hogy az imént említett irányzatokat Nyugaton bizony legalább 20-30 éve muvelik (sot a historiográfia már-már múlt idoben beszél róluk). Magyarországon azonban az új történészi szemléletmódok és kutatási módszerek kialakítása csak nemrég kezdodött el. A hazai társadalomtörténeti kutatás évtizedes lemaradását például az Aetas és a Buksz címu folyóiratok már korábban is igyekeztek lefaragni külföldi szerzoktol átvett és fordításban leközölt (zömmel elméleti, módszertani) írásaikkal, az egyes irányzatok alapmuveirol szóló recenzióikkal, vagy éppen hazai kutatók tollából származó historiográfiai áttekintéseikkel. De néhány évi kihagyás után az Osiris Kiadó 1999-ben újraindította a Mikrotörténelem címu könyvsorozatot is (melyet eredetileg 1989-ben a Magveto Kiadó indított útjára), s melynek eddig két kötete – egy magyar és egy külföldi szerzotol – jelent meg. Ennek ellenére a mikrotörténelmi módszer gyakorlati alkalmazására itthon eddig még meglehetosen kevés példát láthattunk. A legnagyobb gondot – véleményünk szerint – a megfelelo forrásbázis kiválasztása jelenti. Hazánkban a valóban alapos mikrotörténelmi vizsgálatokhoz szükséges forrásadottságok ugyanis csak rendkívül szerencsés esetben állnak rendelkezésre (például egy adott kisebb közösség vagy család konfliktusaira, életviszonyaira vonatkozó egykorú, de mégis többfajta forrástípus; különösen az elbeszélo forrásoknak vagyunk híján a 19. századot megelozoen). S nem könnyu a mikrotörténelmi látásmód elsajátítása sem. A mikrotörténelem ugyanis nem egyenlo a helytörténettel vagy egy-egy életpálya aprólékos nyomon követésével. A mikroszkopikus vizsgálat sohasem lehet öncélú, a helyi közösség konfliktusainak, egyes családok stratégiáinak vagy a személyes életút állomásainak elemzése (kimondva-kimondatlanul) összekapcsolódik a társadalmi környezet folyamataival (a makroszinttel) is.
Ismereteink szerint most eloször rendeztek Magyarországon tanácskozást azzal a kifejezett céllal, hogy esettanulmányokkal bizonyítsák a mikrotörténelmi módszer alkalmazhatóságát a hazai társadalomtörténeti kutatásokban. A legtöbb eloadás nem volt kiforrott mikrotörténelmi mélyfúrás, hisz az csak egy hosszú kutatás eredménye lehet, továbbá az eloadók rendelkezésére álló negyedóra sem tette lehetové az adott probléma árnyalt kifejtését. A jelen írás keretében minden olyan eloadást igyekszünk megemlíteni, amely legalább a tágan értelmezett módszertani keretbe besorolható volt (azaz forrásaiban és kérdésfeltevéseiben követte a mikrotörténelmi irányzat íratlan szabályait), ebbol következoleg azonban számos, a konferencián elhangzott eloadásra ez alkalommal nem térünk ki.
Mielott azonban az esettanulmányok ismertetésére rátérnénk, a historiográfiai, módszertani eloadásokat kell számba vennünk. Szekeres András, Czoch Gábor és Bódy Zsombor felszólalásaikban elsosorban olasz mikrotörténészek (Edoardo Grendi, Osvaldo Raggio, Simona Cerutti, Maurizio Gribaudi) itthon kevésbé ismert munkáit mutatták be, de szóltak a mikrotörténelmi irányzatot ért kritikákról és a rájuk adott válaszokról is. Nem tisztünk az eloadók kituno könyvismertetéseinek újabb, néhány mondatos ismertetését adni, csupán azt tartjuk fontosnak itt kiemelni, hogy mindhárman tudatosan olyan munkákat tárgyaltak, amelyek a léptékváltás segítségével makroszintu társadalmi, politikai jelenségeket ragadtak meg helyi közösségek magatartásán, konfliktusain keresztül. „A mikrotörténelem megpróbálja nem feláldozni az individuális elemek ismeretét a szélesebb általánosításokért, mindazonáltal nem mond le a formalizálásról sem – egyedi esetek és aprócska tények utalhatnak általánosabb problémákra” – fogalmazott Szekeres. És valóban: itáliai falvak, Torinó 18. századi céheinek vagy ugyanezen város 20. századi munkásnegyedének belso viszonyait feltérképezve újszeruen magyarázzák például a központi hatalom és a helyi szint ellentéteit vagy éppen az olasz munkásmozgalom 1930-as évekre teheto hanyatlását. További két eloadás említheto még, melyek általánosabb módszertani és elméleti problémákat fogalmaztak meg, így csak lazábban kapcsolódtak a tanácskozás témájához. Tóth G. Péter nagy ívu felszólalásában a „közösség” fogalom eltéro értelmezéseit és a különbözo közösség-felfogásokra épülo társadalomtudományos megközelítési módokat (szociológiai, antropológiai, mikrotörténelmi, nyelvészeti stb.) vette sorra. Brandt Juliane pedig a hálózatelemzés módszerére hívta fel a figyelmet. Véleménye szerint ugyanis egy közösség viszonyrendszerének (összetartó szövetének) feltárása egyaránt alkalmas makro- és mikroszintu vizsgálatok folytatására.
Az elmélet után következzék a gyakorlat. Az alább bemutatásra kerülo tanulmányok szerintünk a lehetoségekhez képest a legjobban igyekeztek megfelelni a mikrotörténelmi irányzat támasztotta követelményeknek. Mind Benda Gyula, mind Szabó Csilla egy-egy konkrét hazai forráscsoportot vizsgálva arra kereste a választ, hogy a makrotörténeti megállapításokat hogyan pontosíthatja, egészítheti ki a mikrotörténelmi elemzés. Fontos hangsúlyozni, hogy egyik szerzo sem tagadja a makroperspektíva létjogosultságát, sot a „multiszkopikus” szemlélet hívei. Benda Keszthely lakosságának házasodási szokásait vizsgája az 1770 és 1849 közötti évtizedekben. Igen szemléletes, ahogy a történész különbözo megközelítési módok alkalmazásával egyre árnyaltabb képet tud adni a vizsgált jelenségrol. Eloször a makroszintu statisztikai, demográfiai módszerhez nyúl, melynek alapforrásai az anyakönyvek. A szerzo százalékokat számol, átlagol és táblázatot készít (pl. átlagosan hány éves korban házasodtak eloször; korcsoportonként milyen az arány a házasok és a nem házasok között). Ezek után megállapítja, hogy a keszthelyi adatok nagyjából megfelelnek a hazai és az európai átlagnak. Az így kapott eredmények azonban elfednek több, a helyi társadalomban végbemeno változást (pl. módosul az öröklés rendje, no a törvénytelen gyermekek száma, a lakosság cserélodik). Vizsgálataiba ezért bevonja a családrekonstrukciós módszert is, mely egyben a források bovülését is magával hozza (adóösszeírások, foglalkozási statisztika stb.). Ezáltal képet alkothatunk a különbözo foglalkozást uzok eltéro házasodási szokásairól vagy például a testvérek számának és az örökösödési rendszernek a házassági stratégiát befolyásoló hatásairól. Végül pedig a mikrotörténeti módszer lehetové teszi az egyes családok egymást követo generációinak a vizsgálatát is. Benda eloadásának ezen részében végrendeletek, peres iratok, szerzodések, iskoláztatással összefüggo dokumentumok felhasználásával konkrét családok házasodási szokásait ismertette, rámutatva az átlagostól eltéro rendhagyó esetekre.
Szabó Csilla a dualizmus idoszakából választott magának témát. Felszólalásában Kossuth Lajos egy 1872 tavaszán Irányi Dánielnek címzett levelét és annak korabeli hatásmechanizmusát elemezte. Témaválasztása merésznek tekintheto, egyrészt azért, mert már egy makrotörténelmi módszerekkel (intézménytörténeti szempontból) vizsgált, tehát ismert levelet tett mikroszkóp alá, másrészt a választott forrásanyagot mindössze egy levél és egy tucat korabeli újságcikk képezi. Szabó azt vizsgálja, hogy Kossuthnak az ellenzéki pártok összefogását szorgalmazó levele (nem sokkal a választások elott) milyen fogadtatásra lelt a hazai politikai körökben, a sajtó és a politikusok pártállástól függoen hogyan magyarázták, kommentálták és csonkították meg a dokumentumot. A mikrotörténeti módszerek alkalmazásával elvégzett elemzés újdonságát az jelenti, hogy az eredeti, tehát teljes szövegbol indul ki (szemben a korábbi kutatásokkal, melyek a sajtóban közölt változatot tekintették alapnak), rekonstruálja a szöveg kontextusát, nyomon követi transzformációit. Az eloadás után mindössze arról folyt egy kisebb vita, hogy Kossuth szövege mennyiben tekintheto magánlevélnek (maga Kossuth ezt állítja), vagy egy tudatos és eleve a magyar közéletnek szánt „kinyilatkoztatás” volt.
Szilágyi Márton fiatal irodalomtörténészként a mikrotörténelmi módszer alkalmazhatóságáról tartott elgondolkodtató eloadást. Eloször az irodalomtörténeti kutatások helyzetérol szólt, valamint az irodalom- és a történettudomány távolságtartó viszonyáról. Véleménye szerint az új társadalomtörténti módszerek (pl. mentalitástörténet, mikrotörténelem) termékenyítoen hathatnak az irodalomtörténeti vizsgálatokra is: konkrétan a 19. századi írói életpályák kutatására. Igen jellegzetes példán keresztül szemléltette állítását. Többféle forrás bevonásával Lisznyai Kálmán költo 1850-es évekbeli magatartását elemezte. Korának népszeru irodalmi alakja 1857-ben az akkor még hazánkban gyulölt Ferenc József magyarországi látogatásának a tiszteletére (igaz, névtelenül) egy köszönto verset írt. A kutató, függetlenítve magát az eddig olvasható moralizáló magyarázatoktól (nemzetietlen behódolás a hosies ellenállás helyett), új és árnyaltabb képet festett. Lehetséges okként jelölte meg a költo örökös pénzzavarát, esetleges politikai meggyozodését (Eszerint Lisznyai hitt a császár és a magyarok megbékélésének a lehetoségében), de felvillantotta annak a lehetoségét is, hogy korábbi vád alá helyezésének lehetett ez valamiféle következménye (azaz nem zárható ki, hogy Lisznyai az esetleges politikai retorziókat akarta elkerülni). A kutató végül összeveti a verset más, erre az alkalomra íródott alkotásokkal (és beszédes eltéréseket mutat ki), sot további Lisznyai szövegek bevonását is szükségesnek tartja a késobbiekben, hogy választ kapjunk arra a kérdésre, mi is okozta a költo – ma már érthetetlennek tuno – népszeruségét, és hogy közelebb kerülhessünk a korszak szövegértési metódusaihoz, esztétikai normáihoz.
Novák Veronika Nicolas Versoris párizsi ügyvéd 16. századi kapcsolatrendszerérol szólt eloadásában. Több forrástípus (naplók, hubéreskük, közjegyzoi iratok stb.) felhasználásával felrajzolta a Versoris család rokoni hálózatát, és igyekezett behatárolni ismerosi körét az 1519-tol 1530-ig terjedo idoszakban (ezeket az éveket öleli fel az ügyvéd naplója). Novák
a rokoni kapcsolatok tanulmányozása során aprólékosan vizsgálta, hogy milyen szempontok alapján választottak maguknak házastársat és gyermekeiknek keresztszülot a család tagjai. Ez nem kis feladat elé állította a kutatót, hisz csak Nicolasnak öt testvére és legalább nyolc gyermeke volt, ráadásul akkoriban egy gyermeknek három keresztszülot illett választani. Az adathalmazt feldolgozva arra a következtetésre jutott, hogy a Versorisok szuk körbol választottak rokonokat és igyekeztek náluknál elokelobb állású (a nemesség középrétegéhez sorolható), rendszerint jogász családokkal rokonságba kerülni. Ügyeltek arra is, hogy az új családtagokat több szálon kapcsolják magukhoz, erre kínáltak kedvezo alkalmat a keresztelok. A keresztszülok megválasztása nemcsak a gyermek lelki nevelése miatt volt fontos, hanem a szülok (a leendo komák) kapcsolatának szorosabbra fuzését és ezzel egy támogatói rendszer kiépítését is szolgálta (néha persze az élet közbeszólt, és a gyengén világra jött újszülöttnek hamarjában az orvos lett a keresztszüloje). Az ismerosi kör vizsgálata után Novák megállapítja, hogy alapvetoen a családtagokéval azonos foglalkozás (jogász, orvos, pap) és
a lakóhely földrajzi közelsége (egy adott párizsi plébánia körzete) jelölte ki e kör határait. Igen figyelemre méltó, hogy milyen kevés polgári státuszú személy szerepel a Versorisok rokonai és ismerosei között, meglepoen laza a kapcsolat az orléans-i kereskedoréteggel is, holott
a család csak egy nemzedékkel korábban szakadt ki onnan és költözött Párizsba. A kutató
a francia taláros nemesség kialakulásának makroszintu folyamatát egy család rokoni stratégiáin, felfelé törekvésén, múltjának tudatos felszámolásán keresztül ragadta meg, sikerrel.
A szentmártonkátai katolikus és református közösségek között kirobbant konfliktus korabeli értelmezéseivel foglalkozott eloadásában Sohajda Ferenc. 1718-ban az új váci püspök elhatározta, hogy a török megszállás alól nemrég megszabadult és döntoen reformátusok lakta vidéket visszahódítja a katolikus egyház számára. Más környékbeli településekhez hasonlóan ezért Szentmártonkátán is betiltotta a protestánsok vallásgyakorlatát és bezáratta
a templomot (hamarosan a katolikusoknak adta azt). A reformátusok azonban feltörték
a templomot, sot több alkalommal tettlegességre is sor került. A püspök panaszára és a király rendeletére az ügybol per lett. Sohajda a perrel kapcsolatos iratok és más gazdaságtörténeti források segítségével mikrotörténelmi módszerekkel igen meggyozoen bizonyította, hogy itt nem csupán egy vallási konfliktusról van szó (az ügy szereploi sem csak ezt látták benne). Lényegében két földesúr és jobbágyainak szembenállása is kibontakozik a források részletezo egybevetése során. A török hadak elvonulása után itt maradt pusztaságot ugyanis eloször
a protestáns vallású jobbágyok vették muvelés alá, természetesen elfoglalva a legértékesebb területeket, a katolikusok csak késobb költöztek be a faluba, de a rideg állattartás miatt nekik is jelentos nagyságú földre volt szükségük. A kutató ezenkívül a per szövegének (szófordulatainak, jogi terminusainak) az elemzésével bemutatja azt a hatalmi játékot is, amelyet a nagy tekintélyu püspök folytatott a reformátusokkal szemben. A püspök a jog fegyverét felhasználva lázadássá, a királyi hatalommal szembeni engedetlenséggé minosíti át a protestánsok tettét, miközben igen fontos, de a koncepcióba nem illo tények sikkadnak el (például a katolikusok is megtámadták a reformátusokat; a templomot közel százötven éve a kálvinisták használták).
A következokben olyan eloadásokról ejtünk – terjedelmi okokból szinte csak felsorolásszeruen – néhány szót, amelyek témája vagy forrásbázisa a késobbiekben valóban lehetoséget nyújthat egy mikrotörténelmi elemzés elvégzésére. Polyák Andrea három asszony sorsán keresztül (budapesti szegényügyi iratok felhasználásával) a fovárosi szegénygondozás dualizmus kori helyzetét vázolta fel. Heilig Balázs eloadásában Szolosardó 19. századi társadalmának muködésével foglalkozott. Az igen sokféle forrás (népszámlálások, anyakönyvek, jegyzokönyvek, kataszteri iratok stb.) segítségével a falu lakóiról részletes adatbázist állított össze, ám ezúttal a falura legjellemzobb háztartásciklust igyekezett rekonstruálni. Szocs Zoltán három bonyhádi keresztény vaskereskedo család egymást követo nemzedékeit vizsgálja. A száz évet felölelo (19-20. sz.) és gazdag forrásanyagot felvonultató kutatásról azonban úgy véljük, hogy eddig jobbára megmaradt a családtörténeti elemzés körében. Reméljük, hogy az eloadásához fuzött szóbeli kiegészítéseit, melyek valóban mikrotörténeti perspektívát adnak a kutatásnak, késobbi munkája során hasznosítani tudja. Csóti Csaba a 20. századi Historia Domusok (plébániatörténetek) forrásértékérol beszélt eloadásában. A levéltáros szerint ez
a forrástípus a jelenkori kutatásokban is hasznosítható, sot Somogy és Csík megyei esetek bemutatásával bizonyította, hogy más jellegu forrásokkal kiegészítve alkalmas lehet mikrotörténelmi elemzésekre is (pl. a megszálló katonák és a helyi lakosság konfliktusai a világháborúk alatt, passzív ellenállás az 1950-es években). Sarusi Kiss Béla Murány várának 16. századi történetét kutatja. Eloadásában arra keresett választ, hogy a rendelkezésre álló források lehetové teszik-e a vár mindennapi életének mikrotörténelmi vizsgálatát. Azok számba vétele és tartalmi elemzése után viszont kénytelen nemleges választ adni erre a kérdésre. Szintén nem „klasszikus” mikrotörténelmi kutatás, de igen izgalmas kísérlet a különbözo tudományterületek összekapcsolására Molnár Judit és Marozsák Péter elemzése, amely a határváltozások hatását próbálja meg feltérképezni egy szlovák-magyar határszakasz mentén (a Sajó és a Hernád között). A 105 település közösségének életviszonyait a statisztikai módszeren kívül empirikus úton, kérdoívek segítségével vizsgálják. Eloadásukban azt a problémát járták körbe, hogy a határ és annak változásai hogyan hatottak a rokoni és baráti kapcsolatokra, milyen ellentétek, feszültségek keletkeztek a mikroközösségek mesterséges szétválasztásával (pl. családok szakadtak szét a politikai játszmák során).
Végül fontosságuknál fogva két mentalitástörténeti eloadásról is szólnunk kell. Benedek Gábor és K. Horváth Zsolt egyaránt a kollektív emlékezet, pontosabban a társas felejtés folyamatát követték nyomon eloadásukban. Benedek életutak elemzésén keresztül volt szabadságharcos honvédtisztek hivatalvállalását vizsgálta az 1850-es években (az eredmény némileg ünneprontó), K. Horváth pedig az 1950-es évekbeli munkahelyi önéletrajzírás pszichológiáját tárta fel. Mindketten rámutattak arra is, hogy a politikai rendszerek változásával az életpályák állomásai is folyamatosan átértékelodtek, az önéletrajzokban szereplo események egy része kitörlodött, mások pedig hangsúlyossá válhattak (de teljesen új „tények” is megjelenhettek bennük), ha a kor úgy kívánta.
Ezeket a kérdéseket vizsgálta tehát az elso mikrotörténelmi konferencia Miskolcon. Reméljük máshol is lesz folytatása. A tanácskozás hallgatósága valóban sok mindent megtudhatott az irányzat elméletérol és az esettanulmányokon keresztül annak gyakorlatáról.
A mikrotörténelmi eloadások eltéro forrástípusokon és idometszetekben képesek voltak azt is bizonyítani, hogy buktatói ellenére hazánkban is muvelheto ez az irányzat. Akik lemaradtak a tanácskozásról, azoknak sem kell szomorkodniuk: a konferencia legtöbb eloadása a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár jóvoltából a Kör Rendi társadalom – Polgári társadalom címu könyvsorozatában hamarosan nyomtatásban is olvasható lesz, sot az elméleti írások
a Századvég folyóiratban is megjelennek.