Egyedül ül, jólesik a szellő, kellemes az árnyék. A szomszéd asztalnál négyen párban. A két nő már bőven túl azon a koron, amikor a vállig érő blúzkivágás lejjebb csúsztatása pótolja a szót. Most ráadásul a férfiak dominálnak, meg az ing. A fehér-ing. Ez a fehér ing az, amiről a hófehér és a hattyúfehér mintájára egy fehéret lehet elnevezni. Az ingfehér a ropogós, frissen vasalt és sohasem mosott fehér ing színe. (Gizikém… vagyis Ágikám, gondosan vasalja, és a gombostűket szedje ki! Múltkor is bent maradt egy. – Hallja lelki füleivel.) Az urakon ilyen ingfehér ingek, (gallérjaik egy megálmodott fallosz szilárdságával állnak) a köpcösön fekete zakó; jól szabott, nemgyűrődő, nemszöszösödő fajta, „stílus egyénre szabva”, talán Armani. Nem úgy festenek, mint akik leszálltak a nép közé, ők itt is otthon vannak. Vagy mégsem. A „természetes” lazaság, a mozdulatok kiszámítottak. Ügyelnek, hogy ne legyen eltartott a kisujj. A zakós tréfásan szól, a másik hangosan nevet, és a pincér is tudja: nevetnie kell, Szerzőnk pedig látja, melyikük a domináns, meg hogy nem a ruha teszi az embert, az is fontos, de van valami más, amitől a köpcös az úr és asztaltársa az úr asztaltársnak látszó szolgája.

Az irigység beszél belőled, inti Szerzőnket a benne lévő Zseni, ám nem hallgat rá. Szomszédjai észreveszik, hogy figyeli őket. A köpcös telefonálni kezd, a másik hangosabban beszél, hangosabban nevet. Látod? Neked szól a dal – súgja a Zseni- és együtt kuncognak, megsejtik a lánglelkű költő igazságát: … „Azért a víz az úr!”.

Fotó: Szukits Rezső.  Ekkora ebihalat fogtam…

Szukits Rezső

A Kanadai Magyar Hírlap az egyetlen naponta frissülő, szociálisan liberális és demokratikus értékeket valló magyar nyelvű lap Kanadában. Szerkesztőségünk az önkéntes munkára épül, de elkerülhetetlen költségeink így is vannak. Igyekezünk egy nehéz politikai környezetben fennmaradni és tovább fejlődni. Amennyiben szívesen támogatná munkánkat, kérjük nyomja meg a "donate" gombot.

/* Here you can add custom CSS for the current table */ /* Lean more about CSS: https://en.wikipedia.org/wiki/Cascading_Style_Sheets */ /* To prevent the use of styles to other tables use "#supsystic-table-5" as a base selector for example: #supsystic-table-5 { ... } #supsystic-table-5 tbody { ... } #supsystic-table-5 tbody tr { ... } */

Valami miatt, délben, elhallgatnak a madarak. A kutyák nem, a cseresznyefán rigó erőlködik magányosan, mellette csenevész pinty aprókat füttyöget. Egyébként csend, a szél sem rezdül. Olvasok. Ebéd utáni szieszta. Tegnap a Grossvenedigeren térdig jártunk a hóban, este elhatároztam, hogy ma megdöntöm a délig-alvás világrekordját. Lett belőle déli szieszta, ÉS olvasásos szieszta. Kovács Zoltán írása azt sugallja, hogy a hazugságokból épített kártyavár úgy omlik össze, mint anno a kádári.

A szerző e fotót a gleccseren készítette. A gleccser is omlik (ezért veszélyes), mégis fenséges és nem szánalmas…

Nézem: A vár magas, rafinált hazugságok tovább erősítik falait. Az erkölcsi züllés mára társadalmi jelenség. A pusztulás nem az azeri baltás gyilkos szabadon bocsájtásával kezdődött. És nem a CEU bezárásával végződik. A hazug szó ország-uralomra tör, győzelme lesz a vég. A hazugság vára olyan vár, mint a bábeli torony, az sem omlott össze, csak építhetetlenné vált. A bábeli hazugságtoronyban a szavak elvesztették jelentésüket: az ácsnak fát ígértek és forgácsot kapott, sonka helyett híg levest, majd azt sem, és már nem volt kő, fa, szeg, sem étel, sem ital, csak szép szavak és legyőzendő ellenség. Úrrá vált az ínség, a harag, meg társuk; a gyűlölet. Egyszer csak szétszéledt a toronyépítő közösség, nem szétfutott, egyszerűen odébb állt, először egy, aztán száz, meg ezer és néhány maradt, az is lézengeni, bámulni a szépreményű falak omladékait.

Brueghel képének egy részlete ami azt mutatja, hogy a bábeli torony alja jobban omlik, mint ahogy épül a teteje. A hanyatlást elfedi az építés látszata…

Szukits Rezső

Mottó: „Egy csata története sokban emlékeztet egy bál történetére. … egyetlen ember sem tudja utólag pontosan felidézni, milyen sorrendben és pontosan mikor zajlottak ezek az események, pedig végül is ettől válnak oly fontossá.” (Wellington)

Nehéz a zsák, nehéz az út. Szerző ifjú barátaival kékezik. Tegnap a tervezett harmincnyolc helyett negyvenkét kilométert gyalogoltak, meleg vacsorához kellett volna még négyet. Kihagyták. A szállás szolid, az éjszaka rövid; csoki szelettel turbózott, energiaszegény, rosszkedvű a reggel. A lábakon vízhólyagok, a bakancsok kívül-belül vizesek. Agáta fájós lábával nem tud bakancsba lépni, szandálban folytatja, Kíra feszült, Arion nem szól, Timót mosolyogva sántikál, az első lépések után pedig Szerző is tudja, mit érezhetett a mesebeli kis hableány, aztán lassan minden megszelídül: az útközi bolt szendvicse erőt ad, a táj magába fogadja Őket, Kíra, Arion nevetve futnak át egy bokáig érő pocsolyán.

Mennek a bakonyi Fehérvárcsurgótól a Váli-völgyön át a vértesi Gánt felé, közben a Váli-völgy aszfaltja megtöri a lelket – madárfütty helyett autózaj, virágillat helyett benzingőz. Szerző először Kírához marad le, aztán Agótához. A csapat fokozatosan szétesik. Agóta lába katasztrofális, nőnek, szaporodnak a hólyagok, a szandálba kavicsok kerülnek, a felfakadó hólyagokra tapaszok.

Agóta leül, takarít, tapaszt, megy; aztán leül, takarít, tapaszt, megy, majd ezt ismétli újra meg újra. Így megy az utolsó tízes: takarít, tapaszt, megy.

Útközben Szerző a waterlooi csatáról beszél, arról, hogy mit lát a hadvezér és mit a csatatérre tévedt vándor: Az egyik a síkon mozgó csapatokat nézve irányít, a másik egy patakparton üldögélve hallgatja a puskaropogást. Ez itt egy csata? Kérdezi és csodálkozik.

Pedig ugyanaz a csata.

Ha már csata, akkor egy vesztett csata vesztesei közt is vannak győztesek. Vajon mit fog mesélni e „győztes”? Dicsőséges párviadalát, vagy a csúfos bukást? Vannak-e vesztes győzők, és győztes hitványak. Hol az önbecsülés? A vesztes fél „győztesei” lehetnek-e büszkék, és a győztesek gyávái mentesülne-e szégyenüktől?

Mihez mérjem magam? Mondjam, hogy „ahhoz képest” vagy József Attilával szólva „a mindenséghez”. Az „ahhoz képest” önmagam leértékelése, és mi az a „mindenség”? Hogy maradok MAGAM, hogy maradok ÉN, hol az önbecsülés. Kiszabadulhatunk-e magányunkból (szubjektivizmusunkból)… – … ki kell-e szabadulnunk vagy elegendő, ha tudunk róla? A tapasztalt valóság a mi valóságunk, soha nem láthatjuk a világot más szemével. A hangya által látott világ a hangya világa, amiről nekünk legfeljebb halvány fogalmunk lehet. Számunkra a tűz lételem, a hangya számára pusztulás. Mégis törekednünk kell megismerni a megismerhetetlent, becsülni magunk, közben megérteni, együtt érezni és nem vitatni más másságát; hátul kullogva, átélve saját fájdalmunk, tudnunk kell az élen járók fájdalmáról. – Vágott közbe Szerzőben rejlő Zseni – Kuss! – mondta Szerző – Töröld meg az orrod!

Lassan elkopik a 28-ra tervezett 32 kilométer, háromszor eltévednek, vagy mégsem. Egyszer egy időben észlelt jel segít, másodszor Timót által sárba rajzolt nyíl, majd egy hangos „PI” kiáltás sugallja a helyes irányt. A faluban öten vannak négyfelé. Már ott az autó, de a feszültség nem lazul, Szerző egy-egy gombóc fagyit visz a lányoknak (emlékszik: volt valaha macsó) Kíra visszautasítja a fagyit.
Szerző meditál: A nő olyan, mint egy hangszer, ha jól játszol rajt csodálatos, ha rosszul, akkor hamis. – Morogja maga elé, ám a benne rejlő Zseni ráförmed: – A nő nem zongora(!) nem játszhatsz rajt, és nem labda(!) nem játszhatsz vele! Ti – nő és férfi – egymással játszhattok, egyébként nem lesztek boldogok.

– Igen: JÁTSZANI kell! Egymással, és egymásért (gondolja Szerző), aztán, öregemberként, már könnyen teszi hozzá; nem csak nő és férfi, hanem mindnyájan: ők, ti, mi valamint ő, te, meg én: EGYMÁSSAL, és EGYMÁSÉRT. Egyébként nem leszünk boldogok.

Szukits Rezső

Tehát a kenyér java a regnáló hatalomé, ellenzéke szánalmasan osztozkodik a morzsán, ami nekünk marad, a hatalomból (a hatalom ellenőrzésének lehetőségéből) az a semmi. Alkotmányunk nincs, törvény előtti egyenlőség helyett kiteljesedik az egyenlőtlenség törvénye, a korábban megosztott hatalmi ágakat a hatalom kisajátította, a parasztot megfosztották földjétől, a munkavállalót szakszervezetétől, a fogyasztóvédelem a szolgáltatót védi, az oktatás, az egészségügy romokban, az általános iskolákba a 6-14 éves gyerekek „megfékezésére” rendőröket telepítettek.

A rendszerváltás diadalt ül a demokrácia felett.

Mi pedig választani fogunk.

A regnáló hatalom erősödik, érdemük szerint sorvadnak az ellenzéki pártok, és jönnek az újak, a reményt sugallók, akiknek hívó szavára mobil telefonjainkat fáklyaként magasba emeljük, az iskolaigazgatók, akik tüntetésére száz kilométereket utazunk, és a noolimpiások, aztán majd a kamupártok szép számmal. Jönnek és mennek, mint elődeik; az alagút tetejéről kötélen ereszkedők, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél hozzánk szólók, a Műegyetem rakparton gojostollat (Igen, „j”!) osztogatók, mondván nincs más dolgunk, mint jó helyre tenni az X-t. Gojostollat osztogattak, miközben sok tízezren kiabáltuk, hogy Összefogást! Összefogást!

Demokráciát akartunk, hatalmat a hatalmasok felett, és gojostollat kaptunk. Tegyük jó helyre az X-t! Szép fiúk(!) az ész megáll.

„Ki a fasz az a” (D.T. EP képviselő) Rezső?

Populizmus ellenes hangulatban tart konferenciát egy párt a populizmusról, amiről eszembe jut: „Ki a fasz az a” Rezső? Szakirányú végzettsége villanyszerelő, társadalmi státusza túlkoros villanyszerelő, „emberi erőforrásként”, egy rabszolgapiacon kilóra adható el disznótápnak. „Ki a fasz az a” Rezső? Zakkant Jónásként világmegváltó gondolatokat jegyző próféta, vagy egyszerűen seggfej. Seggfej vagy zakkant próféta. Nem hízelgő alternatívák.

Vajon van-e esély, hogy egy túlkoros villanyszerelőt elkerüljenek a közhelyek, az okoskodás, a mindentudás képzete, vagy a kishitűség. Vajon meddig tart ki vele magabiztosságának legnagyobb támasza a nem-tudás tudása! Vajon megúszhatja-e a kevélység kacagtató bűnét.

Erre gondolok, miközben borúsan nézek a gödörbe, – mert még mindig van lejjebb – és elemezni próbálom a társadalom működése szempontjából lényeges dolgokat. Az erkölcsöt, a tőkét, az államot, az alkotmányt, a közfeladatokat, az egyént és kisebb nagyobb szervezeteit, a közvéleményt, az elitizmust és a populizmust, az elit felelősségét, az egyén, az átlagember intellektuális kiszolgáltatottságát az elitnek, meg az „elitnek” és a közvéleménynek.

Én a panel-proli, tisztességes elit nélkül még arra is gondolok, hogy nem kellene ezt ennyire komolyan venni, hogy le kellene menni kutyába. Igen! Kétfarkú kutyába. Mert, ami ma van az abszurd, és ha a valóság abszurd, akkor egyetlen esély az abszurditás: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt.

Szukits Rezső

Amikor rólad jót mondok, lehetsz jó, rossz vagy se jó se rossz. Amikor rólad rosszat mondok, lehetsz rossz, jó vagy se rossz se jó. Mondhatok rólad jót, mert jót akarok rólad mondani, de mondhatok jót, mert jó vagy, és mondhatok rólad rosszat, mert rosszat akarok mondani, de mondhatok rólad rosszat, mert rossz vagy.

Minél hitelesebb vagyok, annál óvatosabban kell ítélnem, mert hitelesként hibás szavam is hihető, ezért jobban árt, mint a hiteltelen emberé. A hiteltelen ember szava nem akkor káros, amikor valótlant állít, hanem akkor, amikor a hamisság tömegessé válva megágyaz a hiteltelenségnek. Amikor egyszer eljön az idő, és a szavak értéküket (értelmüket, jelentésüket) veszítik, és a hazugságok közt az igaz szó is mocskos lesz, miként szardobálók közt a szülinapi torta, akkor a szó és beszéd helyére, az indulat kerül. Létrejön a diktatúra; a harag, félelem, az irigység és az elnyomás világa, és minden diktatúrának humusza, a gonosz indulatok formálta „közerkölcs”, melyben a jók is elkövetik a túlbuzgóság bűnét: ítélkeznek, büntetnek, és a társadalom tagjainak öröme a harag kéjérzete, és a másság üldözésének mámora.

Kis idő múltán, ahogy az alagútban bandukoló mögött lassan eltűnik a fény, a jog helyére lép a jogok és kötelességek rendszere, (a „törvény diktatúrája” (Putyin)) a büszkeség helyére az alázat, a szabadság helyére a „biztonság látszata” (Kovalovszky Dániel), a gazdagság helyére a paloták díszvilágításában tündöklő nyomor.

Kelt: A sajtószabadságról álmodozva, két reklámújság közt a földön 2017. február 12-n

Szukits Rezső

(Illusztráció: Joseph Raffael)

Nem könnyű a testnek, mégis a lélek, ami nehezebben vészeli át a rövid nappalokat. Nem gondolnánk, de nagy baj ilyenkor, hogy nem tud felmenni a Mikulás. Az űrhajósok hiába teszik ablakaikba pucolt csizmácskájukat, december hatodika reggelén a csizmák üresek. Szerencsére Jézuska közelebb van a térben, de hol van még a karácsony (?) addig is túl kell élni, de Ők megteszik. Nem olyan fából faragták Őket, hogy nem.

Kihasználva a hosszú téli estéket a napokban kutatásokat végeztek és olyan eltéréseket fedeztek fel az elektronok és müonok splijében, valamint az elemi/fundamentális bozonok erőközvetítő hatásában, amiből arra következtettek, hogy mégis ellophatták a szegedi boszorkányok hét év esőjét. A jégesőt nem! (Feltételezések szerint ezt a jégbe zárt kvarkok akadályozzák meg, mivel a teljesen szimmetrikus, és összetett kvantumállapotban egy müon és egy elektron négyzetének és különbségének deriváltja annyi.)

Érdekes egybeesés, hogy szinte azonos időben fedezték fel Szeged környéki jövőkutatók egy 1700-ból származó használt WC papír hátoldalára rejtett ékírásos feliraton, hogy milyen korabeli technológia tette lehetővé hét év esőjének papírzacskóba csomagolását. A leírás néhány szubrutinja a legkorszerűbb számítógépes algoritmusok összetettségével vetekszik, és korabeli őseink alkották mindezt egy használt WC papír hátoldalán. Nem hinné az ember miket tudtak a régiek, ám mi is büszkék lehetünk, nincs okunk szégyenre. A stanfordi egyetem börtönkísérletét elemzők szoros párhuzamot véltek felfedezni a szegedi boszorkányok és utódaik a migráncsok között, sőt egyes, magukat megnevezni nem kívánó körök szerint a három esemény közti áthallás nem a véletlen dolga. Az áthallást maga Soros György szervezte, összefogva Simicska Lajossal a méltán híres magyar spermaszakértővel.

Hát így telnek az ISS űrhajósainak téli napjai. Reméljük, rövidesen jön a Jézuska és megsegíti őket. Mi pedig addig is dőljünk hátra fotelunkban és várjuk a tavaszt…

(*Ajánlott irodalom a Szegedi nagy boszorkány-perről a Rubicon c. folyóiratban.)

Szukits Rezső

Mystery of the lake / Tom Shropshire

Félek (vagy remélem?), hogy az alábbi felsorolás közhelygyűjtemény, nevetséges „bölcsességek” kaotikus halmaza.

Tragédia bűnössé tenni az éhezőt, amikor lop. Az éhség a lopásnak erkölcsös oka, az éhező nem hagyhatja éhezni gyermekét, lopnia kell.

Tragédia háborúba döntött népek menekültjeit terroristának bélyegezni, csak azért mert akik miatt menekül terroristák.

Tragédia a politikai korrupció, mert a kivételezett nem kényszerül kiemelkedő teljesítményre. Az ilyen vállalkozás a nemzetközi piacon versenyképtelen, ezért a politika által szervezett korrupcióval terhelt ország is gyengévé, versenyképtelenné válik.

Tragédia kifosztani a munkást, mert a kifosztás a haza kifosztását jelenti. (A költségvetési források fele a bérek és a fogyasztás utáni bevétel.)

Tragédia, ha a jog nem a gyengét védi. Az erős kezében az ilyen jog az elnyomás erkölcsi támasza.

Tragédia, amikor a törvény erkölcstelen. Ne felejtsük el, a zsidók, cigányok, kiirtása törvényes volt.

Tragédia, amikor a politikai közösség (akár ellenzéki, vagy hatalomgyakorló párt) nem véd a hatalombitorló köztörvényes, korrupt bűnözőkkel szemben, hanem erősíti ezek hatalmát. (Nota bene, esetenként pártok meghatározó tagjai bűnözők.)

Tragédia, ha az áldozat nem lázad. Helénának (Goethe Faustjában) nem csak joga, de példamutató kötelessége is a menekülés. A tanult gyámoltalanság bűn.

Tragédia a jog és létbiztonság hiánya, aminek következtében a közbiztonság is meginog.

Tragédia, amikor civil szervezetek összeomlanak.

Tragédia, amikor a politika a hit ellen a hit bástyáival (nagy egyházakkal a kicsik ellen) összefogva harcol.

Tragédia, amikor olyan nehéz helyzetű országok válnak politikai példává, mint Törökország, Azerbajdzsán, Oroszország.

Tragédia, amikor bűnözők a haza, család és a hit szentségét hangoztatva követhetik el bűneiket, a haza, család és hit ellen.

Tragédia bántani egy nőt, mert nőnek akar látszani, mert hódítani akar. Ezernyi kacérság sem menti fel az erőszakoskodó apát, nagybácsit, részeg szatírt, osztálytársat, főnököt. A nő vendég és nem a disznó a disznótoron!

Tragédia csalással tenni a jót. Sőt (!) ez a jó tragédiája.

Tragédia, amikor az erkölcsi jó és rossz politikai kategóriává válik.

Tragédia másra bízni a demokráciát. Bárkire bízni a demokráciát olyan, mint lemondani róla. A „demokrácia erkölcsi kérdés” (Boros J. akadémikus) és mint ilyen az „én” kötelessége. Senki nem lehet erkölcsös helyettem.

Tragédia, amikor a politika; egészséges értékrendű embert taszít, tájékozatlant lelkesít, gazembert mohóvá, elesettet pedig alázatossá tesz.

Tragédia, amikor a cél szent és az eszköz szentségtelen. Amikor Faust és Margit szerelmére fel kell tenni a koronát, az ártatlan lány és a szerelmes férfi találkáját Mefisztó szervezi. Margithoz anyja szobáján át kell menni, ezért Mefisztó javaslatára Margit altatót ad anyjának, ám Mefisztó mérget visz neki – hisz hatása tartós – és Margit, tudatlanul elköveti élete első bűnét; megöli anyját.

A harag a hatodik főbűn mégis felmerül a kérés: lehetsz-e mindig bűntelen. „Jézus bement a templomba és kiűzte onnan mindazokat, akik adtak-vettek a templomban. A pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit pedig fölborította.” (Máté 21. 12.)

Szukits Rezső

(Illusztráció: Matt Bellisle)

 A Büntetés

Nem akartam olyan lenni, mint ifjú barátaim, bár megtettem, amit ők mertek: végig futni a tetőgerincen, egy keskeny betoncsíkon a lőtér felett vagy repülőgépből felhők közé ugrani, de ez nem megfelelési kényszer volt. Nem olyan akartam lenni, hanem én is képes arra, amire ők. Legyőzni a félelmet, mert én féltem, hogy ők féltek-e titok, ahogy az én félelmeimről sem tudtak mások. Követtem a divatot, frizurában, a nadrág szűkösségében, bőségében, (mikor hogy) de nem akartam olyan lenni, mint ők. Nem tudom az okát, talán gőg, bár inkább lehetetlennek éreztem, hogy hozzájuk hasonló legyek, aztán (szerencsémre) megmaradtam olyannak, amilyen vagyok. Megszerettem magam. Nagynak, sérthetetlennek éreztem barátaimat, nem hittem róluk, hogy lehetnek elesettek. Amikor jó barátom (talán biztatást, támogatást várva) megkérdezte tőlem, lemondjon-e igazgatói posztjáról részvétlenül mondtam, hogy igen, és a gleccseren lefelé jövet ifjú társam, aki képzett hegymászó, tőlem az öregembertől megkérdezte van-e vizem eszembe sem jutott, hogy szomjazik, míg járása nehézkessé nem vált. A kishitűség magabiztossága (ha kell, legyőzöm félelmem és gyengeségem) és bizonytalansága között vergődve (hogy tudnék én segíteni a nagyokon?) maradtam, aki vagyok. Ez nekem jó, és remélem, barátaim megbocsájtanak részvétlenségem miatt.

Nem éreztem magam erősnek, ám most jó lenne erősnek érezni magam, ha kell észrevenni a nálam erősebbek elesettségét, egy NEM kishitűség generálta magabiztosság kellene, amivel könnyedén nyújtok kezet az éppen rászorulónak, még a bűnösnek is, hisz én is bűnös vagyok. A részvétlenség bűnében bizonyosan az.

A bűnös kiszolgáltatottunk, rajtunk múlik, mennyire használjuk ki helyzetét, mennyire hagyjuk eluralkodni magunkon a harag kéjérzetét, mennyire részegít meg a hatalmi mámor, vagy mekkora bennünk az irgalom. Az irgalmatlanság (a szó azt jelenti, hogy nincs kegyelem) olyan bűn, amelyben a büntetés válik bűnné. A kíméletlenség szadizmusa akkor is bűn, ha a büntetett bűnös és elfogadja. A bűnös bűne „jogossá” teszi a „példás” büntetést, a kínzó olyan tettévé, amelyben erkölcsi fölénye jelenik meg. Aki erkölcsében bizonytalan, bizonyosságot szerez, és a büntetés kéjét élvezve hirdeti erkölcsi nagyságát.

Társadalompusztító érzetek: a harag kéjérzete, a hatalom bódító mámora és erkölcsi fensőbbségünkbe vetett hit. Kívánkozik ide egy fohász.

Miért nem lázad, mikor lázad fel a bűntett bűnös? Mikor jön a megbocsájtás? Kell-e megbocsájtás vagy elég a bölcs belátás? Mikor következik el belátása annak, hogy az öncélú büntetés bűn, hogy nem a bűnös, hanem a bűn ellen kell küzdeni.

Milyen fránya, már-már politikai praktika a büntetéssel a bűntudat ébren tartása. A kifosztás és a kiszolgáltatottság megteremtése. A „te tehetsz” róla, a „neked ez jár” érzés erősítése. Könnyen büntet a büntető, hiszen a kis bűnök, és a velük járó lelkiismeret furdalás gyakori oka az elesettség (kiszolgáltatottság, önbecsülés hiány, a fausti ördög tanácsa szerinti tett, a könnyebb út választása), és mert vezekelni mindig van miért, hát vezekelni jó.

Új minőség a gátlástalan büntető gonoszságában, amikor hatalmi mámora meghaladja a harag kéjérzetét. Az önmaga erkölcsi fölényének hitétől magabiztossá váló intelligens bűnöző megteremti a bűn társadalmát, amiben a büntetés bűne nagyobb az elkövetett bűnnél. A kifosztottak lelkiismeret furdalásán, a harag kéjérzetében élvezkedők, és a büntetők hatalmi mámorán alapuló torz társadalom már nem a kölcsönös előnyön, hanem a kifosztáson és kifosztottságon alapul. Rémisztő jelen.

A bűnében (büntetésben) megalázott talán vágyik a vezeklésre, remélve, hogy így egy súlyosabb, egy isteni (túlvilági) büntetést kerülhet el, vagy a kiközösítést, holott lényegét tekintve a büntetés kiközösítés. A szamárpad, a börtön, a pokol.

… aztán előáll a pillanat, amikor a büntetéshez nem kell bűn. Eljön a hatalommámorban kéjelgők országa, amiben már mindenki bűnös (az ősbűn, a bűnre való képesség is bűn), mindenkitől meg kell védeni mindenkit, a bűn sugallata és a büntetés általánossá válik, vigaszul csak a harag kéjérzete, és az „én nem vagyok olyan” hamiskás vigasza, valamint a hatalomban kéjelgők titkos halálfélelme marad, mert félnek ők, a hatalmasok. Az ilyen társadalomban mindenki megalázott. A megalázó is.

Vajon hogyan alakult ki a stanfordi börtönkísérlet bűntelen „rabjaiban” a bűntudat?

Kellene ide egy torz ima, egy üvöltés vagy valami hasonló, aminek jelentése csak ennyi: NEM!

Illusztráció: Peterman.com.au

Vajon gyáva vagyok, megalkuvó vagy mindössze tehetetlen, csüngő kezű báb, aki szabadnak képzeli magát, mert nincsenek felette zsinórok és testét mozgató pálcák, aki kezdetben együtt ugatott a többivel, segíteni vágyott, majd kívülről figyelt, hogy mára száz és sok száz éve írt regények gondolataiba, és hegyek fenyegető szikláira meneküljön. Csüngő kezű báb. Egy lépés, hogy Buddhává álcázva magam, mosolyogva figyeljem rabok és őreik szenvedését a legkisebb megvetés nélkül az őket mozgató karmester iránt. Ilyen a világ?

Talán olyan – nem kishitűség generálta – magabiztosság kellene, amivel könnyedén nyújtok kezet az éppen rászorulónak. Egy csüngő kezű bábnak, egy Buddhának sincs ilyen keze, ide Jézus kellene, a megváltó. Vagy legalább egy próféta, aki úgy vágja képünkbe az igazságot, ahogy van, még akkor is, ha tudja, sokkal büdösebb a szar, amikor fröccsen.

Végszó: „A gonoszság elhatalmasodásával sokakban kihűl a szeretet.” (Máté 24,12.)

Elégia

„Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el. (Arany J. Ágnes asszony)

Szukits Rezső

Jegyzet:

„Hat nap elteltével véget kellett vetnünk a játékbörtönnek, mert amit láttunk, iszonyatos volt. Többé már nem volt nyilvánvaló sem számunkra, sem a legtöbb kísérleti személy számára, hogy hol végződnek ők és hol kezdődnek szerepeik. A többség valóban „rabbá” vagy „börtönőrré” vált, és többé nem voltak képesek tisztán különbséget tenni a szerepjátszás és saját személyük között. Viselkedésüknek, gondolkodásuknak és érzéseiknek szinte minden aspektusában drámai változások következtek be. Nem egészen egy hét alatt a bebörtönzés élménye (időlegesen) elmosta az egész addigi életük során tanult dolgokat; felfüggesztette az emberi értékeket, kikezdte az énképüket, és az emberi természet legtorzabb, legközönségesebb, legpatologikusabb oldala került felszínre. El kellett borzadnunk, amint láttuk, hogy egyes fiúk („őrök”) úgy kezelnek másokat, mintha hitvány állatok lennének, örömüket lelik a kegyetlenségben, miközben mások („foglyok”) szolgálatkész, engedelmes, dehumanizált gépekké váltak, akiket csak a menekülés, a saját egyéni túlélésük, valamint az őrök ellen halmozódó gyűlöletük foglalkoztatott.” (Philip Zimbardo)
Felhasznált irodalom: Lábjegyzetek Platónhoz 2-3 A bűn (Magyar Filozófiai Társaság, szerkesztette Dékány András, Lackó Sándor)

Napjainkban a tőke nem a háborúban, hanem a fogyasztásban talál haszonra. Látszik ez a reklámokon, az egyen fogyasztáson, az eldobhatóra silányított termékeken, a környezet szennyezés – fogyasztáshoz köthető – mértékén, (ami – teszem hozzá – jóval szelídebb a háborúk okozta környezetszennyezésnél) a termékek „erkölcsi” elavulásának gyorsaságán. A világháború óta a tőke tovább koncentrálódott, a multik által működtetett fogyasztói társadalom békét, jólétet hozott Európára és a világ nagy részére. Két és félezer éve, a görögök, rómaiak óta nem volt ilyen hatalmas (és kívánatos) társadalmi-, technikai-, tudományos forradalom. Mi a termelő tőke szelíd (a háborúhoz mérten mindenképp szelíd) erőszakának és a fejlődés sebességének vagyunk áldozatai és élvezői.

A fejlődés hatására nem vagyunk jobbak elődeinknél, de lehetőségeink nagyobbak a jóra, és a rosszra egyaránt. A jó egyik ilyen lehetősége a feltétel nélküli alapjövedelem.

A feltétel nélküli alapjövedelem olyan fontos a multik által működtetett, és a fejlődés ellentmondásaitól gyötört, fogyasztói társadalomnak, mint makkoltatott disznókondának a vérfrissítés. Amikor a konda – heves vérű vadkanoknak köszönhetően – elfajul, sokat segíthet egy jó fajtájú kan. A friss vér, megőrzi az elvadult konda előnyeit: az erősebb ellenálló képességet, önállóságot, és visszaállítja a régi jót, ami leginkább a rántott karaj ízében mutatkozik meg.

A feltétel nélküli alapjövedelem megteremti a tőke szabadsága mellé az egyén szabadságát, a szabad verseny helyett a verseny szabadságát, ahol a tőke és egyén azonos feltételekkel indul, ahol az egyén termelőként (munkásként) és fogyasztóként sem kiszolgáltatott, hanem szabad. A feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése liberális gondolat, hisz nem a tőke korlátozásával védi az egyént, (a tőkétől) hanem a szabadság kiterjesztésével, amiből következik, hogy támogatója, legyen szervezet vagy természetes személy, csak liberális lehet. Paternalista, a tekintély, az erő, a mások feletti uralom fontosságában, a gyengék, megfegyelmezésében, elnyomásában hívő ilyen gondolatot nem képes támogatni.

Annak ellenére, hogy Magyarországon a liberalizmus szitokszó mégis akadt párt, a PM, amely, nemes célként, zászlajára tűzte a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésének, vérfrissítéssel felérő gondolatát. A feladat nehéz, ellenzői erősek és erőszakosak, nem hisznek a jóban, nagyobb bennük a félelem mások szabadságától, mint a szolgaságtól, érveik kemények, módszereik kíméletlenek.

Térjünk vissza az elvadult kondához, pontosabban a vérfrissítő kan szállításához. A kan szállítása nem egyszerű. Vad, erőszakos, erős. Lefogásához négy ember kevés öt nem fér hozzá, ám semmi gond, ha kiherélik kezes, könnyen szállítható cocává szelídül.

A PM felkészült a harc elkerüléséhez, költségvetésbarát javaslata érthető, szalonképes, könnyen kezelhető; szelíd, mint a herélt kan.

Kár.

Szukits Rezső

*

1. Videó az alapjövedelemről

2. Egy 10- vagy mindössze 2 éves mobiltelefon tudását annyira meghaladja a mai társa, hogy a még működő régit le kell cserélni.

3. A PM javaslata az alapjövedelem bevezetésére

Hetvenedik évemben arra gondolok, hogy van-e közöm ahhoz a sok rosszhoz, ami hazámmal történik, aztán, leküzdve minden undort, azt mondom; van. Ez a “van közöm hozzá” a tehetetlenség érzetével párosul. Tényleg nem tudom, mit tehetek.

Nyáron a Gran Paradiso-n jártam. Négyezer méter felett az ember megigazulhat, legalábbis az augusztusi hóban úgy maga alá gyűri a fáradság, mint Jézust a negyvennapi böjt. Nem igazultam meg, nem lettem jobb, de a fáradság és a szépség a jelenbe kényszerített. Csak pillanat létezett, a légszomj, a magas pulzus és a ritkán látható táj látványa. A pillanattól a hegymászó mondás gondolata sem térített el: Csak oda menj fel, ahonnan vissza is tudsz jönni! Fenn voltam és még vissza kellett jönni, várt a gleccser az ő létrás szakadékával, és vagy kétezer méter szint a sátorig.

Most süllyedünk, megyünk lefelé, nem tudom, hogy hazámmal a pokol hányadik bugyránál járunk; a fösvények, uzsorások, tékozlók negyedik, vagy a haragosok, eretnekek, erőszaktevők hatodik, hetedik nyolcadik bugyránál esetleg a kilencediknél a hazaárulók bugyránál a pokol fenekén.

Nem tudom, de nem a mélység számít, hanem a visszaúthoz szükséges erő, mert a pokoljárókra igaz a hegymászó mondás inverze: Csak addig menj le, ahonnan fel is tudsz jönni!

 Szukits Rezső

Önbecsülés

A természeti – (isteni-), emberi törvénytől, és a közvéleménytől való függetlenség képessége az önbecsülés. Az önbecsülés² akkor tehet boldoggá, sikeressé, ha közelebb visz az isteni törvényhez, nem megy szembe az emberi törvénnyel és megfelel a közvéleménynek, ám hiába a vágy, lehetetlen egyszerre mindháromnak megfelelni.

Közönségesség

Amikor megszűnik bennünk a kétely és azt képzeljük, hogy az isteni-, emberi törvénynek és a közvéleménynek egyszerre teszünk eleget, önmagunkat (önbecsünket) adjuk fel, közönségessé válunk, és nem marad számunkra másutt hely, mint a nyilvános kivégzéseket kéjjel bámuló tömegben.

Barátaink

Rémülten látjuk, amikor teljes értékű emberek, barátaink kórusban ítélkeznek mások felett. Nézzük, ahogy rombolja lelküket a harag kéjérzete, közönségesek. Vajon, amikor a hatalom válik közönségessé, amikor a hatalom a csőcselék, (és ez nem a csőcselék hatalma) akkor mindünknek közönségessé kell, válnunk? Ilyenkor a szabadon gondolkodónak Jézus és Seneca sorsa jut, – hiszen a csőcselék nem kíméletes – esetleg Jónás vagy a névtelen remeték sorsa; a nevetségesség a szabadsághívők járandósága?

Hordó

Látom magam előtt Giordano Brunót, amint kivágott nyelvvel, vérző szájjal magánhangzókat hebeg a máglyán, és legnagyobb kínja nem a tűz, hanem, hogy nem kiálthatja világgá tanait. Brunóként álljunk hordóra, és (hajszárítótól) lobogó hajjal hirdessük azt az isteni törvényt, aminek nem vagyunk tudói?

Fehér…

Nekünk, liberálisoknak nem jó se a fehér, se a fekete, csak valami őrült tarkaság, a színek milliós káosza, semmi rend, semmi fegyelem, se sorok, se fehér, se fekete. Írom ezt sorba rakott, fekete betűkkel fehér alapon.

A tao

Nem könnyű haladni az isteni,- emberi törvények és a közvélemény rögös útján. Néha a legszélesebb sztráda szakadékba visz, máskor bozóton, mocsáron át vezet a helyes út. Közben egyetlen iránytűnk az önbecsülés, amit akkor csap be a bennünk lévő gyávaság, vagy a hét főbűn bármelyike, amikor kedve tartja.

És mégsem…

És mégsem a Paradicsomba szeretnénk visszatérni, a megváló nem a mennyek országával, a paradicsommal; hanem az örök élet ígéretével hiteget. Talán tudja, hogy nem a boldog gyermekkor világa (Paradicsom); sem az akarat-nélküli angyali lét (mennyország) a vágyunk; hanem az (örök) élet, és az Ádámtól-Évától kapott szabadság, az ősbűn.

Liberté

Nekünk szabadság kell, meg rend, a színek milliós káosza, és sorba rakott fekete betűk fehér papíron. A jó és a rossz közötti választás lehetősége. Ádám és Éva utódai vagyunk, Ők ettek a tudás fájáról, és miénk lett az eredendő bűn: a jó és rossz választás lehetősége. Ne ígérjetek Paradicsomot, se mennyeket, mert mi élni akarunk, emberként és szabadon.

Epilógus

„Ha legalább tízet találok, akkor sem pusztítom el”³ Szodomában nem volt tíz igaz.

Anno 1990-ben ott álltunk a Szépművészeti pénztárnál a sorban, Ö közvetlen mögöttem és három jegyet vett, egyet magának, kettőt az őt kísérő vastagnyakúaknak.

Már nem korszerű a vastag nyak, a szteroid; a testőr profi: izma acél, szeme sas, idege kötél, lövése lézerpontos, ütése taglózó, mosolyogva leteper. Ő a TEK.

… „azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen: a védteleneket, akiknek sem a darutollas úri világban, sem az egyenlők közt egyenlőbbek világában nem jutott jó szó, akik a versenytársadalom versenyképtelenjei, akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat, s akik épp ezért leginkább szorulnak védelemre.”[i]

A gondolat nem korszerű, ma Magyarországot védjük; a hajléktalanoktól, cigányoktól, rokkantaktól, munkanélküliektől, szakszervezetektől, menekültektől, általában az elesettektől, azoktól, „akiknek nincs eszközük megvédeni Önmagukat”

Gönc Árpád túlélte a köztársaságot és demokráciát; azt, amelyet megteremteni remélt.

„A rossz, mit ember tesz, túléli őt;

A jó gyakorta sírba száll vele.” [ii]

Tegyünk róla, hogy ne így legyen!

Vannak a mohók (hatalomvágyók, pénzimádók) általában ők, akik nem hedonistaként vagy alázattal keresik az örömet, boldogságot, hanem olyanok, akik „Nem Olyanok” hanem többek másoknál. Így képzelik. Közülük kerülnek ki az elnyomók, kizsákmányolók, harácsolók. Aztán vannak azok, akik nagyon meg akarnak felelni, ők az „Olyanok”. „Én is vagyok olyan, mint mások” gondolják magukban szüntelen, ám nem igazán hisznek benne, ezért mindig egy kicsit többnek akarnak látszani, hol egy trendi telefonnal, autóval, „modern” elvek hirdetésével, hol mással. Ők a közmegegyezés hangadói. Számukra a hírnév a fontos, az hogy mit mondanak róluk a többiek. Az Olyanok kegyeit keresi a reklám és a politika, ők az elnyomás fő eszközei; a divat, a reklám és a politika áldozatai, követői, hívei. Keresik a Nem Olyanok kegyeit, legfőbb normájuk a „jó tanuló erkölcs”; nyilvános kivégzéseken bennük tombol leginkább a harag kéjérzete. Végül vannak, akik Olyanok Is Meg Nem Is. Nem másokhoz, a „mindenséghez” mérik magukat. Gőgös csapat, ők próféták, istenek vagy remeték. Hol segítő szándékkal, máskor lázas lelkesedéssel prófétálnak. Szerencsés esetben élve megússzák, vagy visszavonultan szemlélődnek, és jó esetben nem halnak éhen. Közülük néhányan szelídek, kevésbé izgatja őket a cél, kényelmesen járják és élvezik az utat, a taót. Néha istenek, imádottak, máskor üldözöttek, vagy önsanyargatók, esetenként boldogok.

Természetesen mindnyájan mindenfélék vagyunk, egyéniségek, még az is, aki magányosan kiálltja a csendbe: „Én nem” (Monthy Python: Brian élete) Egy kicsit mindegyikünk Nem Olyan, Olyan és Olyan Is Meg Nem Is.

A fogyasztói társadalom

Az emberiség történelmének sajátos képződménye, amelyben piramisokat, katedrálisokat, palotákat építtető Nem Olyanok (zsarnokok) helyett az Olyanok (a tömeg, a kisember) válnak a legfőbb fogyasztóvá. Már nem az arany WC kefe, a palota a fő termék, persze létezik az is, hanem a mobiltelefon az autó, a vitamin, a wellness, a tengerpart, a hegyek. A tömegfogyasztás és a tömegkultúra. A fogyasztói társadalom a Nem Olyanok számára új lehetőség: már nem háborúban kell Nem Olyanná válni, hanem a szabad versenyben, abban a szabad versenyben, amely egyáltalán nem jelent versenyszabadságot, a korrupcióban, és a kevésbé fejlett népek Nem Olyanjaival összefogva, e népek Olyanjainak kifosztásában.
A fogyasztói társadalom óriási lehetőség az emberiség számára, mert nem csak a gagyi jelenik meg, hanem a számítógép, a mobiltelefon, internet, a robottechnika. Már nem a piramisépítéshez, a termeléshez, hanem a fogyasztáshoz kellenek tömegek. Óriási fejlődés lehetősége ez a technikában, tudományban, olyan globális lehetőség, ami az emberiség új egységét teremtheti meg, amely egységben a tudomány, a technika regionális eredményeit szinte egy pillanat alatt magához öleli a világ, legalábbis, akik ebben a világközösségben részt venni képesek; mert nem mindenki, vagy csak részben, hisz a kifosztottak nem, az intelligens bűnözők áldozatai nem; és áldozattá, kifosztottá egész népek válnak.

A diktatúra

Népeket rabságban tarthat az önkény, a más népek, vallások, kultúrák elleni uszítás, a félelem és a harag, a Nem Olyanok korlátlan, olykor messianisztikus hatalma az Olyanok felett. Az Olyanok Is Meg Nem Is kisszámú tábora itt szamizdatot ír, kussol, magában mormogva -Eppur si mouve!- megtagadja tanait, esetleg Giodarni Brúnóként -kivágott nyelvvel, mert még ott is hirdetné igazát- büszkén máglyára lép, ahogy a múltban. Azerbajdzsán, Grúzia, a Közel-Kelet országai ma ilyenek, de talán hasonló a putyini világ vagy a török, kínai valóság.

Magyarország

A rabságba taszítás (tartás) a mai magyar elit egyik célja, másik cél a „fejlődő kelet”, a hatalom, a meggazdagodás, az arany WC kefe. Az olcsó (kizsákmányolt) munkaerővel előállított magyar termék versenyelőnyben van a drága uniós piacon, ahonnan két oldalról dől a pénz; a kizsákmányolásból származó extraprofit, és az ilyen-olyan támogatás euró milliárdjai. Kettős harcot vív sikerrel a Nem Olyanokból verbuválódott intelligens bűnözők csapata, amely pénzt és piacot kér és kap az uniótól, ezért tagja akar lenni, miközben megveti értékeit: a liberális demokráciát, az egyenlőséget, mert jól tudja, elnyomás nélkül oda a versenyelőny és az extraprofit. Ebben az ármányban legfontosabb támaszuk a megtévesztett Olyanok többmilliós tábora, és az Olyanok Is Meg Nem Is szemlélődő csapata, a néma cinkosok.

Az ok

Menekülni mindig szörnyű, történjen égő házból, családját verő apa elől, a Boko Haram terrorjától, a bevonuló oroszok bosszújától, a rákosi terrortól, éhezés elől.

A menekülteket nem kívánja senki. A menekültek nem szeretnek menekülni.

1956 októberében nagynéném három gyerekkel és a férjével indult a határnak, babakocsival, egy karon ülővel, meg a kilencéves „nagyfiúval” mentek világnak a hóban. Kétszázezer magyar menekültből (migránsból) száznyolcvanezer zúdult Ausztriára három hét alatt. Nehéz volt menekültnek és elfogadónak egyaránt.

Az okozat

Osztrák barátaink, a semleges Ausztria, a háborút követő nyomor ellenére tisztességgel fogadta apáinkat és nagyapáinkat. Ők, az osztrákok most is így teszik, tisztességgel fogadják az elűzötteket. Úgy tűnik, ma, nekünk nincs erkölcsi erőnk a tisztességes megoldáshoz. Pénzt, azt kapnánk, tisztesség azonban nem kapható, az vagy van, vagy nincs.

Szomorú.

Vajon mi nem vagyunk tisztességesek? Belőlünk hiányzik a tisztesség vagy csak politikai elitünk romlott? Akárhogy is van, ez a mi szégyenünk. Pénz, paripa, fegyver annyit ér bátorság nélkül, mint a haza tisztesség nélkül. Kedves honfitársaim most nem a hazát kell megvédeni, hanem ami ennél fontosabb, a haza becsületét.

Tegyük.

Felhasznált irodalom: http://www.natarch.hu/szemle/20023/soos.htm

A mohók siserahadként tolonganak a pártok és pártszerű szervezek, és ezek ál-civil szervezetei körül. Politikusnak nevezik maguk és strómanjaikkal összefogva rátelepszenek a közvagyonra, közmédiára, közben milliós tömegeket zárnak ki a megélhetés feltételeiből. Rémisztő cinizmusuk rombolja a közerkölcsöt; a rászorulót a felemelkedés gátjának tekinti, a dolgozót, gyermeket emberi erőforrásnak. Több tiszteletet a rendőrnek, mondja és bevezeti az iskolában a testi kényszert.

Az elesett reménykedik: reménykedik, hogy nem veszti el rokkantnyugdíját, hogy feketén munkát kap a polgármester dohányföldjén, ha jól dolgozik közmunkát, segélyt is, hogy nem kerül börtönbe rőzsegyűjtés miatt, hogy koldulás közben nem kergetik el az áruház parkolójából, hogy még nem növi ki a gyerek a nővére cipőjét, és nem igaz, hogy lakásából az utcára teszik. A remény tartja benne az életet, közben magához öleli sovány gyermekeit: csak őket el ne vegyék.

A lelkes tájékozatlanok Nagy-Magyarország matricát ragasztanak autóikra, csíkos és székely zászlót lobogtatnak, békemenetelnek vagy éppen valamelyik hanyatló párt gyűlésén kiabálják: „összefogást” és „nem félünk”. Gyurcsányoznak, Orbánoznak, gyűlölik a cigányt, a multit, lenézik a szegényt, a szegények a náluk is szegényebbeket, szidják az uniót, szabadságharcolnak. Esélytelenek, szánalmas eszközök egy romlott elit kezében.

Az egészséges értékrendű ember, értékrendje talán nem is egészséges, talán csak kiábrándult. Már régen összezavarodott. Nem tudja mi a jó és mi a rossz. Érzi, hogy valami nem stimmel. Tudja, hogy keveset ér az olyan alkotmány, amit két nap alatt szemétre lehet dobni, azt is elképzeli, hogy mennyit érhet egy alaptörvény, amit vonatozás közben egy tableten írnak. Tudja, hogy rendőr nem való az iskolába, és hogy a rőzsegyűjtés nem bűn. Nem érti, hogyan éhezhet több százezernyi gyerek Magyarországon, amikor az uniós támogatások egy lakosra vetített összege havonta százezer forint. Az egészséges értékrendű ember a galériában megáll Szent Márton képe előtt és arra gondol, hogy ez nem egy keresztény ország, aztán látja a pompás templomokat, a keresztre feszített krisztus képeit és ismét bizonytalan: lehet, hogy keresztény, csak romlott. Az értékrendjében összezavarodott ember kapaszkodókat keres: „a rossz nem más, mint a létezőt megillető jóság hiánya” jut eszébe Szt. Ágoston.

A jóság hiánya. Igen.

Az egészséges értékrendű, ám értékrendjében megzavarodott ember egy este kimegy kisvárosának apró főterére civil tüntetni, és amikor csíkos pártzászlók alatt találja magát, majd baloldalinak mondott helyi politikusok beszédeit hallgatja, kicsit csodálkozik, aztán legközelebb nem megy ki, pedig tudja, hogy nélküle nincs tisztességes út, nincs tisztességes jövő.