(Babits Mihály: A mai Vörösmarty- ünnepi beszéd, 1935)

Nem a bevándorlás, a migráció vagy az integráció összetett kérdéseihez szeretnék hozzászólni. Hanem ahhoz a „keresztény kártyához”, amit a kormány elővett és használt a kampány során.

Mindenekelőtt kifejezetten furcsa volt és a kereszténység nem éppen a leghitelesebb időszakait idézték azok a kijelentések, amikor az ország vezető politikusai vagy éppen az Országgyűlés elnöke Magyarország keresztény gyökereiért aggódtak.

Sokkal inkább itt lenne az ideje, hogy kimondjuk: a keresztyénségből a továbbiakban ne csináljon senki ideológiát. Ideológiákkal tele a padlás. Cselekvés kellene. Látható lépéseket tenni például a gyermekszegénység és a nők elnyomása ellen, emberhez méltó munkát és lakhatást biztosítani, emberként viselkedni roma embertársainkkal és még sorolhatnánk.

Ez persze kényelmetlenséggel és szembenézéssel járna, ahol bizony fény derülne gyávaságainkra, mulasztásainkra, sikertelenségeinkre. Éppen itt kezdődne el a lényeg, amit hitnek nevezünk és itt érne véget az ideológia, amit legyártottak nekünk.

Egészen megdöbbentő volt, ahogy a kereszténységet egyesek eszközként használták fel „Európa megvédésére” és saját politikájuk igazolására. A kereszténység nagy lehetősége és ajándéka éppen a változás. Hogy Istennel való kapcsolatunkon keresztül (újra és újra) megújul az életünk és végre pont azok akarunk lenni és azok leszünk, akik vagyunk: emberek. Se többek, se kevesebbek.

Megéljük, hogy a különbözőség nem fenyegetés, hanem lehetőség. És nem az számít, hogy ki honnan jött (hogy milyen a bőre vagy a nemzetisége, származása), hanem, hogy mit csinál az életében. Mire jutott és hogyan jutott el odáig. Onnantól már nem kell, hogy megmondják, hogy kiről mit kell gondolni.

Hiszen elég csak megnézni a Biblia főbb alakjainak a történetét, de Európa és benne Magyarország története is a folyamatos változások története. Ami nem változik, az nem él. Miért akarnánk egy népszavazással elhitetni magunkkal, hogy sikerült megállítani az időt, megvédtük az országot és igazságosan döntöttünk két tollvonással emberek sorsáról?

Ugyanis itt emberek sorsáról van szó. És hiába akarja mindenáron a „rábeszélőgép” a szánkba adni a legújabb szöveget: nekem ezek az emberek akkor is emberek maradnak és nem migránsok lesznek. Bajba jutottak, akik segítséget kérnek. És van köztük mindenféle: szomorú, reménykedő, gazember és becsületes is. Ahogy köztünk magyarok között is vannak szomorú, reménykedő, gazember és becsületes emberek.

Az iszlám világban igencsak meglepő dolgokat találnánk, ha elkezdenénk végre őszintén beszélni. Például kiderülne, hogy ilyen, hogy iszlám vagy kereszténység nem létezik. Iszlámok és kereszténységek vannak, különféle hagyományokkal, nézőpontokkal, értelmezésekkel, irányzatokkal és akkor még szót sem ejtetünk az egyes emberek egyéni meggyőződéseiről. Persze lelkészként megértem, hogy szeretnénk eligazodni a világban és ehhez kapaszkodók kellenek.

Kényelmes lenne, ha minden fekete vagy fehér lenne, könnyű lenne a döntés, ahogy ez a hazug népszavazás hazug kérdése sugallja. Ha őszinték vagyunk magunkhoz tudjuk: a világ nagyon bonyolult, összetett és változó.

Ezért maradok otthon és nem megyek el szavazni.

Az igazi választás azonban október 3-án hétfő reggel lesz. Amikor elcsendesülnek a reklámok és a Tudta?- plakátok mögül ismét egymás szemébe kell néznünk a buszon, vonaton, metrón és a járdán. Merünk-e majd egymás szemébe nézni vagy elfordítjuk a fejünket? Merünk-e majd válaszolni arra, hogy mit is tettek velünk és mivé is váltunk ez alatt a kampány alatt? Miért engedtük meg mindezt nekik és magunknak? Remélem lesznek válaszaink.

Ezekre a hétfő reggeli pillanatokra ajánlok egy régi történetet mindenkinek, szavazási magatartásra való tekintet nélkül. Legyen, ami összekössön minket. Egyszer egy bölcset megkért egy fiatal pár, hogy a jegygyűrűjükbe írjon valamit, ami önmérsékletre inti őket, mikor jól mennek dolgaik és reményt is ad, mikor nagyon rosszul. A bölcs csak egy szót írt a gyűrűjükbe: „Elmúlik.”

Szücs Balázs
református lelkész

Jézus Krisztus. A fotó Hamilton városában készült, Ontario tartományban.

Bár a felvétel tavaly készült, ennek a férfinak a szavai ugyanolyan erősek, megdöbbentőek, mint akkor. Akár ma is elmondhatta volna.

Látunk egy férfit, egy családapát, aki közmunkásként 47000 forintból tartja el a családját. Megalázva érzi magát mint férfi, mint ember, mint családapa. Dolgozik, de még sem él meg belőle. Más lehetősége pedig nincs dolgozni.

Természetesen jó, hogy ha maga a közösség tud munkát adni tagjainak és a közmunka- jelen esetben a fűnyírás- hasznos is. De miért kell megalázni 47000 forinttal?

A legfontosabb az, amiről ez az ember ezen a felvételen beszél: az üzenet, ami eljut hozzá. Amit a kormány üzen neki: hogy egy senki vagy. Több, mint 100 milliárd van stadionépítésekre, rád nincs pénzünk.

De ugyanilyen üzeneteket kapnak a nők többek között fideszes és Jobbikos képviselőktől például Illés Zoltántól, Tasó Lászlótól, Varga Istvántól (pl.:”Mit pofázol bele, kisanyám!”, “Attól, hogy még szép, nem biztos, hogy okos is…”, mindez a Parlament üléstermében).

Az intravénás droghasználók Kocsis Máté vezette Józsefvárostól (“Ha a drogosoknak akad napi több 10ezer Ft-juk is drogra, akkor talán 10 Ft is juthat fecskendőre”).

A fogyatékkal élők többek között Szilvásvárad polgáraitól (“Az a nagy baj, hogy a lakosság nem tudja, kikről van szó… Javarészük csendes, nyugodt… és hát csak tehetetlen… egymás kezét fogják, ott sétálnak… Na nem mondom, nem szép látvány…”).

Vagy az a többszázezer gyermek, aki éhesen fekszik le minden nap, azok a köztisztviselők, közalkalmazottak, akik folyamatosan félnek munkahelyük elvesztésétől, a kisemmizett rendvédelmi dolgozók, azok a nagyszülők, szülők, akik magukra maradtak avval a szomorúsággal, hogy az unokájukat, gyermeküket csak interneten láthatják, mert elhagyták az országot munkáért, megélhetésért, talán örökre.

A kisegyházak, kisemmizett vallási közösségek, akiknek tagjai a legnagyobb szükségben lévő zsákfalvakba is eljutottak és cigánytelepeket, bajba jutott embereket segítettek és állítottak talpra hitük szerint, most komoly anyagi gondokkal küzdenek, másodrendű állampolgárok.

Ma Magyarországon az empátia, a szolidaritás, az odafordulás, a befogadás nem divatos szavak és kifejezések. Mindaz, ami építene, elviselhetőbbé tenné a mindennapokat, lendítene emberek – és végső soron az ország- sorsán, az ma szitokszó.

Van remény? Létezhet valamiféle kiút ebből? Én úgy hiszem, igen. Két vigasztaló gondolatom is van, amelyet kérlek Kedves Olvasó, fogadj karácsonyi ajándékul.

A Winter Path / Maria Balcells

Az egyik gondolat a XX. század egyik legnagyobb gondolkodójától Jászi Oszkártól származik. Jászi azóta, hogy 1919. májusában elhagyta az országot, 1947. őszén látogatott haza első – s egyben utolsó – alkalommal. Itt mondott beszédet a Martinovics szabadkőműves páholyban, amit maga is alapított testvéreivel együtt. Barátai azt mondták, hogy a politikai végrendeletét mondta el.

Ennek a végén olvasható: “És hogy mindezek ellenére én optimista maradtam – természetesen nem a saját személyemre és nem is a legközelebbi jövőre vonatkozóan, hanem abban az értelemben, hogy ezek az eszmék (értsd: a demokrácia eszméi- Sz.B.) tovább élnek, és ha el is nyomják őket, annál diadalmasabban törnek előre későbbi korokban, azt arra alapítom, hogy a szabadság, egyenlőség, emberi méltóság értékeit nem lehet tartósan visszatartani. Még atombombákkal sem…A mi optimizmusunk nem empirikus természetű. Csakis arra alapítható, hogy az emberi természet ősi alapvető értékei az emberiség lelkében mindig fel-felújulnak, egyre nagyobb intenzitással. Egy nagy magyar költő szavaival fejezem be: “Ne gondolj veszteségre – Elvégre partra ér a tört hajó S ha jó a cél, mit kitűztél magadnak – Akadnak mindig biztos eszközök.”

A másik vigasztalásnak szánt gondolatom a karácsonyhoz kapcsolódik.

Ahogy karácsonyhoz közeledve újra olvastam Jézus születésének történetét, valahogy zaklatottnak éreztem a történetet és nem olyan kedvesnek, csendesnek, meghittnek, ahogy azt ma sokszor hisszük.

2000 évvel ezelőtt az első karácsonyon mindenki egy kicsit kényszerpályán mozgott, ahogy ma Magyarországon talán mindenki. Máriáék egy istállóba voltak kénytelenek menni, mert nem volt számukra már hely a fogadóban, a többi ember ha akarták ha nem, engedelmeskedve Augustus parancsának utazniuk kellett összeírásra. Augustus valószínűleg adóbevételeit akarta növelni, ezért rendelt el népszámlálást. Ő a pénz bűvöletében élt. Heródes saját magával volt elfoglalva és avval, hogyan tartsa meg a hatalmát.

Ebben a felfordulásban, ezek között a kényszerek között születik meg Jézus.

Elsők között messzi földről származó idegeneknek és az akkori társadalomból kirekesztett pásztoroknak.

Azt kívánom neked Kedves Olvasóm, hogy olyan karácsonyod legyen, ami feltölt téged és szeretteidet avval a reménnyel, hogy kényszerek, félelmek között is megszülethet valami új, jó és fénnyel teli.

Megszülethet bennünk Valaki új, jó és fénnyel teli. Ami aztán végérvényesen legyőzi a sötétséget. Bennünk és körülöttünk.

Szücs Balázs

Ülök egy vietnámi étteremben unokahúgommal. Szürcsöljük a világ egyik legfinomabb levesét. Nyugtatja a lelket, kigyógyít minden bajból. Elnézem az egyre hosszabb haját, figyelem, hogy milyen élvezettel küzd meg a tésztával. Együtt vagyunk.

2.

Azt hiszem, a világ egyik legcsodálatosabb részei a repterek érkezési oldalai. Várom kaliforniai lelkész kollégáimat. Londonban szálltak át, a végén érkeznek meg. Elnézem a többi embert, akikkel várakozom. Nagyrészük nyilvánvalóan vidéki középosztálybeli szülő, akik várják haza gyerekeiket. A ruhájukról látom, hogy otthon nem tudták eldönteni, hogy egy reptérre kiöltözzenek-e vagy sem. A férfiak szinte mindegyike elhízott, a nők tartják magukat. Toporognak. Már nincs miről beszélni. A nőkön jobban látom, hogy izgulnak. Megjött-e a lányuk csomagja, minden rendben van-e velük, mit változtatott rajtuk London vagy az a nagyváros, kisváros, ahova kiköltöztek. Aztán kinyílik a kapu és szép sorjában megérkeznek kortársaim. Egyedül, egy másik ember kezét szorongatva vagy kisgyerekkel a karjukon. Szinte odarohannak egymáshoz. Ölelkeznek. Újra együtt. “Jaj, Istenem, de hiányoztál nekem!”- mondja egy anya, miközben lányát magához szorítja. És sír.

Pentecost

3.

Eszembe jut nekem is, ahogy ugyanígy, ugyanitt várt anyám, apám, nagymamám, öcsém négy évvel ezelőtt. Nem tudom, hogy meddig álltunk ott az érkezési oldalon. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy anyám és nagymamám magához szorított. Én is sírtam. Hazaérkeztem. Néha el kell menni, hogy hazatérhessen az ember.

4.

Kaliforniai lelkész kollégáim közül az egyiket nem ismerem. Ötvenes nő. A vacsora alatt kiderül, hogy miért tölt itt egy pár napot, mielőtt tovább utazna. Szeretné felkutatni a családját. Elviszem a falujába, amiért nagyon hálás. Megérintődve állunk egy síremlék volt. A nagyapjáé volt, akiről semmit sem tudott, csak hogy hol van eltemetve. Szégyellték, azt mondták a nagyapjáról, hogy részeges volt, sosem találkozhatott vele. Tegnap mégis találkoztak – lélekben. Nagyapához is joga van az embernek. Mindenkinek. Akármilyen is.

5.

Állok a tököli börtön kapujában. Körülöttem a többi látogató. Várunk. Süvít a szél, enyhén havazik. Az ócska pokrócokba csavart újszülöttek az elején még türelmesen alszanak, de aztán elkezdenek sírni. Mindenki egyre idegesebb, pedig még nincs is itt a hivatalos idő, hogy kinyissák az ajtókat. Egy férfi sincs rajtam kívül. Csak anyák és lányok. Az apák valahogy nincsenek sehol. Aztán egy idő után megkezdődik a zúgolódás. Szidják a börtönt, az őröket, a rendszert. Mindenki ellenség számukra. Az egyik fiatal anyuka megkér, hogy fogjam meg a gyerekét, míg ő megigazítja a ruháját és felveszi a kesztyűjét. Az ócska pokróc redői mögül hamarosan egy pár hónapos kis fej néz rám azokkal a nagy szemekkel. Elmosolyodom. “Zsoltika, az apja után.”- mondja a lány magyarázatul. Bemegyünk.

6.

A tököli börtön a város szélén lett megépítve. Se tömegközlekedés, se járda. Az út is olyan rossz és göröngyös, mintha 200 évet repültünk volna vissza az időben. A látogatás végére már elég erős szél fúj, esik a hó. Kezeim lefagytak, a kesztyű szokás szerint az autó ülését melegíti a kezem helyett. Összehúzom magam, elporoszkálok az autómig. Beülök és behunyom a szemem. Talán imádkozom is. Próbálom valahogy feldolgozni, hogy a srác, akihez jöttem nincs jól. Teljesen depressziós. Szorong. És ahogy tud, alszik. “Köszönöm, hogy jöttél. Ilyenkor három napig ebből élek. Elemezgetem, hogy mit mondtál. És olyan jó, hogy jöttél.”- visszhangoznak bennem a mondatai. És azt sem tudom, hogy miért ítélték több, mint három évre. Nem is fontos.

7.

Az autó lassan indul, az őrök kocsiját leszámítva már csak én vagyok a parkolóban. Ahogy érzékelem, iszonyú csend száll le a tájra. Elindulok. Az út mellett látom a pokrócos anyukát. Gyalog menetel anyjával a hóviharban. Előttük egy nő megy, iskolás kisfiával. Megállok, beszállnak. Megkérdezem őket, hogy bekapcsolhatom-e a fűtést a kocsiban. “Higgye el, én most annyira boldog vagyok, hogy felvett, hogy repülni tudnék, el sem hiszem, hogy ilyesmi történt velem…”- mondja az idősebb nő. Nem tudom, hogy a fogva tartott fia miatt sír, vagy az örömtől.

8.

Rátalálok Fodor Ákos versére.

“Nincs

Semmi

Baj”

(Fodor Ákos: Három negatív szó)

Talán ez a pünkösd örömhíre ma. Hogy bár sok a negatívum bennünk és körülöttünk, talán ezekből a negatívumokból a végén valahogy mégis csak valami pozitív, valami gyógyító keveredik ki mindannyiunk számára.

Hogy egyszer tényleg kimondjuk, hogy nem üres ígérgetésekre és közhelyekre van szükségünk, hanem igazi vigasztalásra, a Vigasztaló lelkületére. Aki nem az észt osztja és eljátssza a Mindentudót, hanem, aki igazán veled van. Együtt érez veled. Kapcsolatba lép a sebzettségeddel, feltárja a sajátját és veled tud emelkedni.

Hogy egyszer tényleg kimondod, hogy elég volt, erőt kérsz és megváltoztatod a viszonyadat önmagadhoz, a Másik emberhez, a teremtett világhoz, Istenhez. Az Élethez. Kipróbálod magad új szerepekben és nem akarod újra és újra elkövetni ugyanazokat a hibákat.

Rájössz arra, hogy más vagy, mint aminek hitted magad vagy amit rád aggattak és kilépsz az ismeretlenbe. Átléped a határaidat. Kapcsolatba kerülsz újra az álmaiddal. Mindavval, amit létrehoztál már és szeretnél még létrehozni. Mindavval, ami erőt ad. Ami lázba hoz. Ami éltet. És elindulsz. Végre.

Szücs Balázs, református lelkész

Friedrich Schleiermacher (1768-1834) volt az, aki a jobb érthetőség kedvéért egy fához hasonlította a teológiai tudományokat, és ezen keresztül kategorizálta azokat. Ha ezt a képet most a világ keresztyénségére vetítjük, akkor egy olyan fát képzeljünk el, amelynek vannak régi, kiszáradt ágai, vannak gyorsan növő hajtásai. Az amerikai kereszténység egy fiatal, de nagyon erős ágra hasonlítana, amely még ma is gyors növekedésben van, sőt bizonyos esetekben ez a hajtás a fának a legfontosabb, legbefolyásosabb részévé vált.

Reinhold Niebuhr (1892-1971) a XX. század egyik legnagyobb teológusa (később még visszatérünk rá) mutatott rá arra a különleges, ellentmondó jelenségre, hogy az USA a világ legszekularizáltabb és a legvallásosabb országa a világon. Még ha egy kicsit sarkított is a véleménye, de a technikai fejlődésbe vetett hit, a fokozatos jólét elérésében való hit, a Függetlenségi Nyilatkozatot idézve az evilági boldogságkeresés joga (pursue of happiness) az ottani kultúra sajátja.

Az amerikai ember rendkívül vallásos. Ottani számítások szerint 2000-ben 90.434.000 protestánsból 80.122.000 volt templomba járó egyháztag, ami egy komoly arány (Összehasonlításul Magyarországról csak hozzávetőleges adatot tudok mondani. Egyházi statisztikáink szerint a budapesti reformátusok alig 10%-a jár vasárnaponként templomba, ahol én szolgáltam egy kb. 70 ezres megyeszékhelyen, kb. 6600-an vallották magukat reformátusnak, összesen kb. 700 emberről tudunk, akik valamilyen kapcsolatban álltak velünk. )

Itt fontos megemlíteni, hogy Amerikában az állam teljesen –elvben teljesen- el van választva az egyháztól. Ez azt jelenti, hogy az egyházak semmilyen állami támogatást nem kapnak az államtól, csakis a gyülekezeti tagok adományaira számíthatnak, esetlegesen programjaik megvalósítására kunyerálhatnak valamennyit. Az amerikai alkotmány és különösen az ehhez csatolt Emberi Jogok Nyilatkozata (Bill of Rights), megtilt bármilyen beavatkozást vagy segítséget az egyházak belügyeibe. Az amerikai egyházakat nem terhelik az európai történelemből fakadó felekezetek közötti sérelmek, vagy éppen bizonyos kiváltságok, így tényleg ott meg tud valósulni a teljes egyenlőség az állam előtt. Az amerikai tapasztalat azt bizonyítja, hogy a teljes vallásszabadság csakis az államtól való anyagi függetlenség létrejöttekor születik meg, hiszen minden a gyülekezeti tagságon múlik. Az ő önkéntes munkájukon, adományaikon. A politikai kampányokban tapasztalható, számunkra furcsa, sokszor az abszurditást súroló önkéntesség az egyházi önkéntességből fakad. Ezt szokta meg az átlag amerikai a gyülekezetében is . A komoly adakozásnak köszönhető az, hogy egy 150-200 fős amerikai gyülekezet el tud tartani egy lelkészcsaládot.

Természetesen ez a fajta önkéntesség, az egész egyház életét áthatja, a laikus elem szerepe jóval nagyobb, mint itthon.

Az államtól való teljes függetlenség hatással van a felekezet egymás közti viszonyára is. Nincs versengés a felekezetek közt az állam kegyeiért. Ezért az ökumenizmus is sokkal őszintébb és természetesebb, mint itthon Európában, és természetesen-, ahogy már jeleztem- nem terheli a felekezetek mindennapjait a sokszor terhes és a le nem zárt, fel nem dolgozott történelmi múlt. Ezért van az, hogy a felekezeti identitás csak a kezdetekkor volt erős, de mára nagyon sok felekezetközi (interdominational) intézmény is van (lelkészképzők, missziók, stb.)

A vallási élet mozgalmasságára és dinamizmusára utal az az Európából kicsit idegennek és érthetetlennek tűnő tény is, hogy bizonyos vallási formák, szekták nagyon gyorsan születnek és mennek tönkre. Sokszor csak kapkodjuk a fejünket a szellemi és meditációs iskolák, vélekedések, filozófiák, tanok és irányzatok sokaságán és sokszor követőik fanatizmusán, vagy éppen az átlag amerikai sajátos elképzelésein. Mintha egy nagy szupermarketben járnánk, aminek a bejárati ajtaja felett az „Azt hiszel, amit akarsz!” felirat lenne, belül pedig a szemre, szagra, látványra kívánatos hitek és meggyőződések, az emberek pedig mint szorgalmas vásárlók, nagy bevásárlókocsijukba azt tesznek, amiről azt gondolják, szükségük lehet rá. Ha nem „válik be” a módszer, tanítás, technika, egyszerűen kidobják. Tisztelet a kivételnek.

Ez az ország nem csak az egyház és állam szétválasztásának országa, hanem a vallásos tolerancia földje is. Amerika egyházi hagyományai között hamar kialakult a türelmes vallásos pluralizmus, így a különféle nézetek csaknem teljesen békességben élnek egymás mellett (kivételek közt például a mormonok vannak, Mitt Romney nagy sajnálatára, hozzájuk később visszatérünk.)

Mint már jeleztem, Amerika mai életét, viszonyait, kultúráját bizonyos egyháztörténeti tudás nélkül nem lehet megérteni. Majd látjuk, hogy az USA korai története nem volt más, mint egyháztörténelem, a mindennapi életet, bizonyos intézmények, eszmények kialakulását vallásos normák határozták meg, amelyek mindenki számára kötelezőek voltak. Az alkotmányosság kialakulása után az egyházak természetesen visszahúzódtak, de befolyásuk a politikai életre kétségtelenül megmaradt. Kialakult egy pozitív kritikus szerep, amely egyfelől erősíti az amerikai identitást (pl.: az amerikai zászló jelenléte az istentiszteleti helyeken, a törvények betartására való buzdítás, vagy éppen a nemzet egységének támogatása hadviseléskor, stb.), de ugyanakkor az állam politikai, gazdasági, szociális programjainak megfogalmazásánál az egyházak kérnek és kapnak is beleszólási jogot. Ez nem a napi politika szintjén történik. Nagyon vigyáznak arra az egyensúlyra, hogy pártpolitika és bizonyos pártokra való szavazó-toborzás ne lépjen be az egyház falai közé. Olyan közösségi kérdésekben, amelyek a nemzetet vagy a kisközösséget érintik, az egyházaknak van jól érthető véleményük. A washingtoni kongresszustól a kisvárosok polgármesteri hivataláig az egyházak képviselői megjelennek és szavaikkal megpróbálják befolyásolni a döntéseket. Ilyen nemzeti kérdés például a hadi költségvetés nagysága vagy szociális segélyprogramok finanszírozása, stb.

Hogy a kép teljes legyen fontosnak tartom bemutatni azokat az érintkezési területeket, amelyek az amerikai egyház és állam közt vannak, mindannak ellenére, hogy állam és egyház elviekben szétválasztásra került. Nincs állami támogatás, mégis az egyházaknak nyújtott adományok az adózott jövedelemből levonhatóak, az egyház által kiállított elismervényeket az adóhivatalok elismerik. Amerikában nem kötelező a polgári esküvő. Egy elfogadott felekezet képesített papja előtt egyházi szertartásban megkötött házasságot az állam elismer. Az állami bíróságokon nem kérdeznek meg senkit a hitéről, de az esküszöveg magában foglalja Isten nevét. „Isten engem úgy segéljen!” (So help me God!) Az esküt pl. az elnöki beiktatásnál sokszor a Bibliára tett kézzel végzik el. A kitűnően szervezett és komoly anyagi támogatást élvező katonai lelkészi szolgálat, szinte a hadsereg minden ágában megtalálható. Állami pénzen épülnek templomok, kápolnák katonai bázisokon, ahol az alkalmazott lelkészek komoly rangot és fizetést kapnak. Nagy vitákat vált ki a kongresszusi lelkészi állás . Ez a pap vagy lelkész imádsággal nyitja meg a gyűléseket, lelkigondozza a szenátorokat abban az intézményben, amely megtiltotta, hogy más állami hivatalokban vagy iskolákban ugyanezt megtehessék. (Köztudomású, hogy az állami pénzen fenntartott iskolákban tilos a közös imádkozás bármilyen formája.)

De érdemes a modern világ, Amerika egyik szimbólumát az amerikai dollárt kézbe venni, amely a modern, kapitalista, szekularizált gazdaság egyik mértékegysége. Láthatjuk, hogy ez sem mentes a Niebuhr által leírt kettősségtől. Minden papír és fémpénz magán hordja az amerikai vallásos mottót: „In God we trust!” (Istenben van a mi bizodalmunk!). Az egydolláros pedig magán viseli a felvilágosodásból ismert istenképet a piramis tetején háromszögben levő szemet. Ebből is láthatjuk, hogy mennyire kettős, mennyire összefonódott a két rendszer egymással.

Sokszor érzem azt, követve a választásokat, hogy elmegyünk nagyon érdekes részletek mellett, amelyek talán a szépségét is adják ennek a versenynek.

Például, itt van Mitt Romney. Több elemző is kiemelte, hogy az a „baja”, hogy mormon. Itt van egy gazdag, iszonyúan tehetséges pénzügyi szakember és politikus. És egyesek szemében azért nem lehet  elnök, mert mormon? Persze, a mormonok még Amerikában is egy kicsit kínos szektának számítanak, de ettől elbukhat egy elnök-jelölt? Befolyásolhat ez mindent? A válasz: igen.

Magyarországon bizton állíthatjuk: nem. (Ez alól – érthető okok miatt – talán Semjén Zsolt kivétel.)

Rudy Guiliani, New York legendás polgármestere, a politikai stratégia fontosságának nagy és örök példája, azért volt „szépséghibás”, mert többször elvált, most egy jóval fiatalabb nővel él együtt. Ettől elbukhat egy elnök-jelölt? Befolyásolhat ez mindent? A válasz: igen.

Magyarországon, eddig a magánélet nem számított valami érdekes dolognak, mégis leheletfinoman azért megjelenik a hétköznapi politikában .

McCain „baja”, hogy idős. Legjobb tudásom szerint az Index.hu-nak van erre valamire való nyilvános kutatása, ahol az Index.hu olvasói a középmezőnybe tették a matuzsálemkorú egykori jelöltet. Egyházi szinten szinte egyáltalán nem nyilatkozott meg tudomásom szerint, természetesen az evangelikál jobboldal nem is preferálja, s talán Mike Huckabee egykori alelnök-jelöltsége mellett ez volt a legtöbbször emlegetett érv.

A már említett Mike Huckabee, baptista lelkész egy igazi, vérbeli amerikai politikus, mondhatni nem csak az egyik legnagyobb meglepetése a 2008-as előválasztásoknak, hanem talán az egyik legérdekesebb is. Azt is mondhatnánk, hogy személyében csúcsosodik ki az amerikai politikai és egyházi élet összefonódásának modellje, életéről, hitéről vallott mondataihoz különösebb magyarázatot sem kell fűzni . Ha csak annyit nem, hogy bár kiemeli, hogy nem tudja szétválasztani hitét és életét, a hitet nem kell kiűzni a közéletből, mert a hit „garantálja azt, hogy meghalljuk mindenki hangját és véleményét.” A legtöbbet eláruló mondata mégis ez: „a hitem nem befolyással van a döntéseimre, hanem irányítja azokat.” De természetesen megjelenik a mondanivalójában a tolerancia is: „jobban tisztelek egy becsületes ateistát, mint egy hamis hívőt” . Habár a 2008-as előválasztás első hónaphaiban a “futottak még” jelöltek közt volt, két hónap alatt 6%-ról 34-re növelte támogatottságát az elsőnek előválasztó, roppant fontos Iowában. Sőt, országosan is behozta a hónapok óta éllovas Giulianit – pedig kampánya a nagy esélyesek pénzéhez képest csak a huszadát tudta költeni a választásra. Aztán le is hagyta. Giuliani kiesett, Huckabee pedig még versenyben volt sokáig.

Jelöltségének van még egy kevéssé ismert része. A későbbiekben még visszatérünk rá, de az „evolúció és Darwin kontra Biblia” álproblémát Amerikában nagyon szeretik újra és újra elővenni és hitük, életük legfontosabb problémájává emelni. Ha úgy tetszik, a keresztény jobboldal evvel a „rég lejárt teológiai lemezzel” tematizálja a közéletet a liberálisok és az ateizmus ellen. Újra és újra előjön a már unos-untalan végigrágott téma: szabad-e az iskolában a bibliai teremtéstörténetet tanítani, állást foglalhat-e a tanár az iskolában bármelyik álláspont mellett? Történelmi hátteréről majd később tehát, mégis nagyon érdekes, hogy Huckabee mellett még két republikánus- ma már teljesen ismeretlen, hamar elvérzett- kandidáló (Sam Brownback kansasi szenátor és Tom Tancredo koloradói képviselő) utasítja el az evolúciót, azaz szakszóval élve: kreacionista. Huckabee-ból nem lett elnök, talán négy év múlva újra elindul, de ma ez csak találgatás. Sikertelensége talán az amerikaiak bölcsességét jelzi, nem is beszélve a közvélemény-kutatásokról , amelyek egyértelműek.

Két említésre méltó jelenségre szeretném felhívni a figyelmet.

Az egyik, hogy Obamáról elterjedt, hogy Indonéziában szélsőséges muszlim iskolában nevelkedett , sőt Hillary magával az al-Kaidával fenyegetett . Megint előkerül a vallási hovatartozása a jelöltnek, ahogy azt már Romney-nál láthattuk. De ez a fajta negatív kampány nem érte el a hatását. Barack Obama a United Church of Christ felekezethez tartozik.

Hillary nem jött elő még a hit tematikájával, önéletrajza is elég szegényes e téren , szinte csak annyit jegyeznek meg, hogy Hillary családjának „középpontjában a hit állt”, és mennyire elkötelezett volt fiatal korában a helyi gyülekezetben.

A másik jelenség, hogy a politika és a hit összefonódására az egyik legjobb példa a Martin Luther King emléknap. Mindkét jelölt Hillary és Obama is egy nagy tekintélyű afrikai amerikai gyülekezetben mondott beszédet . Ugyan mindkét beszéd maga volt a dögunalom, mégis fontos szerepe van az amerikai társadalomban: kimondani újra és újra, megfogalmazni újra és újra társadalmi alapértékeket.

Talán Obama beszéde volt egy hajszálnyival eredetibb. Jerikó városának történetét használta fel , mintegy illusztrációként az „együtt sikerül” jól ismert amerikai szlogen bizonyítására, amely éppen akkor az amerikai polgárjogi harc győzelmében testesült meg. Aztán jön a lehető legkínosabb átvezetés, amely tönkrevágta még ezt a kis biblikus párhuzam felett való örömömet. „Annyi mindent tanít nekünk ez az igeszakasz, ahogy sok mindent tanít nekünk ez a nap, ahogy annyi emlékkel telítődik meg ez a templom. Azon gondolkodtam, mire is kellene emlékeznünk ebben az órában, és gondolataim visszamentek a kezdetek kezdetére, a modern emberi jogi harcok kezdetére.”

Igazán kínos átvezetés. Pedig Jerikó története jó választás volt, sok kapcsolódási pontot találhatott volna az akkori szenátor (beszédírója), mert így Jerikó története csak „lóg a levegőben”, egyáltalán nem kapcsolódik a beszédhez. Nem tartozik a cikk témájához, de annyit talán érdemes megjegyezni, hogy Jerikó félelmetesen nagy város volt (mármint az akkori viszonyokhoz képest), erős falakkal. De a nép együtt (!) Isten erejével, parancsának betartásával és kitartással le tudta omlasztani még a legerősebb falakat is. Elég lett volna ennyi is.

Hillary beszéde még ennél is érdektelenebb volt. Kommunikációs szempontból egyenesen bukás volt: sajnos férje Bill Clinton szundikálása járta be a sajtót, ami elhomályosította volna azt a pici mondanivalót is, ha lett volna .

Egy kis amerikai (egyház)történelem

Ahogy azt már említettem, az USA mai helyzete, hagyományai, (politikai) kultúrája teológia és egyháztörténet nélkül nem érthető meg. Ezért a következőkben kettős küldetést próbálunk ellátni. Egyrészről könyvtárnyi nagyságú anyagot próbálunk összefoglalni és az amerikai (egyház)történet vázlatát megrajzolni néhány oldalban, másrészről pedig folyamatosan felhívjuk majd a figyelmet azokra a pici, nüansznyi szépségekre, részletekre, amelyek ebből az alapból fakadnak, és amelyekre talán nem is gondolunk mikor nézzük a CNN vagy más csatorna híradásait az elnökválasztásról.

1492. október 12-én, pénteken, Kolumbusz Kristóf partra szállt San Salvador (Szent Megváltó) szigetén, abban a téves hitben, hogy India partjainál horgonyzott le. Ő és aztán követői nemcsak Izabella királyné, Ferdinánd király számára gyarmatosítottak, hanem a spanyol katolicizmus számára is hódítottak. Agresszív, a helyi indiánok elleni fellépésük több forrásból is származott. Kilenc hónappal a partraszállás előtt verték ki a mohamedán mórokat az Ibériai-félszigetről. 1492 márciusában kiadta az uralkodó a spanyol zsidók üldözésének ediktumát, miközben a modern tudományok szárnybontogatásait és a társadalmi fejlődést az akkori katolikus egyház inkvizícióval és máglyákkal próbálta megoldani. A nacionalizmussal kevert spanyol katolicizmust fűtötte a reformáció kirobbanása is.

Az Egyesült Államok mai területére csak Közép-Amerika meghódítása után léptek a spanyolok. 1523-ban V. Károly engedélyt adott, hogy San Domingótól kezdve az észak-amerikai partokon nyolcszáz league hosszúságban gyarmatosítsanak. Többszöri sikertelen kísérlet után 1565-ben Pedro Mendez de Aviles megalapította Saint Augustine városkát Floridában, ahol egy épen maradt vár ma is őrzi az öböl bejáratát.

A floridai városalapítás eltörpül a nagyszabású missziókhoz hasonlítva, amit a spanyolok Mexikóból vezettek észak felé. Kansas, Oklahoma, Új-Mexikó, Texas, Arizona és Kalifornia felfedezése mind az ő nevükhöz fűződik. Itt misszióállomásokat hoztak létre, ahol egy kupolás templom köré telepítették le az indiánokat. Ez lett a gyarmati székhely, helyőrséggel. Itt bányászatot, kézművességet, földművelést tanulhattak az indiánok. Napóleon és a francia forradalom gyengítette a spanyolokat, befolyásuk hanyatlani kezdett. Egyre több terület vált önállóvá, 1819-ben az USA megvásárolta Floridát, és 1859-re alakult ki a mai államhatár Mexikóval. A spanyolok elsőségének ma már semmi jelentősége. Sokkal inkább azoknak a tömege, akik Mexikóból, Puerto Ricoból, Kubából özönlöttek be az USA területére az elmúlt száz esztendő alatt. Ma ők az amerikai társadalom leggyorsabban növekvő kisebbsége, egyre többen tartják őket a legnagyobb kisebbségnek .

A mostani kampányban ezért is olyan fontos a „latino szavazatok” megszerzése, hiszen sokszor (lásd mondjuk az arizóniai kaukuszon) döntő a szavazatuk. Mindkét jelölt honlapján megtalálhatóak a spanyolajkú lakosságnak szánt spanyol nyelvű rádió és tv- hirdetések, sőt ma már illik minden politikai honlapot spanyol nyelv-választással is ellátni. Amerikai egyházi tapasztalataimból azt szűrtem le a latino kisebbség között is járva, hogy a család, illetve a baráti közösségek nagyon fontosak számukra, nagyon összetartóak, valamint a hit és a mindennapi élet sokszor valójában egészen különválik. Energikusak, törekvők és nagyon büszke népcsoport, és nagyon szervezettek, mint politikai, mind civil téren.

Csaknem száz esztendővel később a délen megjelent spanyolok után érkeztek az első francia jezsuiták a mai Québec felől, hogy térítsenek a huron indiánok közt. Ennek a történelmi késésnek Franciaország akkori állapota volt az oka: a reformáció kirobbanása után (1517) vallásháborúk pusztítottak (1562-1598).

Később Louis Jolliet felfedező, Jacques Marquette jezsuita társaságában hajózott a Nagy Tavakon és a Mississippi folyón, ahol üzleti lehetőséget és „elveszett lelkeket” keresett. Ő alapította például 1718-ban New Orleans-t. 1763-ban Franciaország kiűzte a jezsuita rendet, ezzel gyakorlatilag tönkretette a Mississippi völgyében végzett indián munkát. Még ebben az évben aláírták a párizsi békét az angolokkal, melyben azok a nagy folyó teljes keleti oldalát megkapták, míg a spanyolok a nyugatit. Így ért véget a mintegy másfélszázados francia jelenlét az USA területén. Ma ennek kicsiny hatását például New Orleans híres francia negyedében és Lousiana állam Bayou járásának néhány falujában érhetjük tetten.

Először a keresztyénség a spanyol és francia szélsőséges katolicizmus formájában érte el az USA mai területét, de nem tudott államot alapítani. Az államhatalom felépítésére egy harmadik keresztyén csoport az angol protestantizmus vállalkozott. Ezt a vállalkozást hatalmas siker koronázta.

A 16. század végére Angliában a gyapjútermelés miatt felborult az addigi hűbéres rendszer, nagy tömegek özönlöttek a városokba. Elsősorban gazdasági okok miatt I. Jakab (James) 1606-ban engedélyt adott két társaságnak, hogy állandó jellegű településeket hozzanak létre Amerika földjén. Így született meg Jamestown , Virginia államban 1607-ben. Az első idők szörnyűek voltak. A bevándorlókat tűzvész, betegségek tizedelték. Az új tartományban csak az anglikán egyház lett az egyetlen megengedett felekezet. Ezt a privilegizált pozíciót 1641-ben Virginia törvényhozása szentesítette is. Az egyháznak földterület adatott, az emberek pedig tizedet fizettek. Csak az anglikán egyház hivatalos tagjainak volt szavazati joguk is. 1693-ban megalakult a William and Mary főiskola a lelkész-utánpótlásért, és a 18. századra száznál is több gyülekezet alakult, így Virginia lett az anglikán egyház központja. 1663-ban II. Károly Virginiától délre Karolinában további kolóniákat engedélyezett, de már más felekezeteket is megtűrt a király.

A 16. század végére az anglikán egyházon belül megjelent egy mozgalom, akik magukat puritánoknak (purus, latin szó, jelentése tiszta) nevezték. Sok tekintetben egyet értettek az angliai reformációval és a pápától való teljes elszakadással, de sokkal többet vártak, és követeltek- leginkább maguktól. Nagyon szigorú életet éltek, ők voltak az elsők, akik kimondták, hogy egyházuk és lelkiismeretük csak akkor lehet szabad, ha független az államtól. Az ember önnön akaratából fogadja el Isten szövetségét, ebbe nem szólhat bele senki és semmi. A puritánok egyszerűsége, lelkiismeretük szabadsága, a bibliai törvények tisztelete alapkövei lettek az Amerikai Egyesült Államok demokratikus hagyományainak.

A puritánok megosztottak voltak a tekintetben, hogy kiváljanak-e vagy sem az angol államegyházból. Így lettek „konformisták” a benn maradás hívei és a szeparatisták, a kiszakadás hívei. Anglia és az anglikán egyház nagyon ellenségesen bánt a puritánokkal, a szeparatistákat különösen száműzetésbe kényszerítette. Egy szeparatista puritán közösség John Robinson vezetésével Hollandiába, először Amszterdamban, majd Leidenben telepedett le. Aztán 1620-ban bírva I. Jakab engedélyét (aki mindenáron meg akart szabadulni tőlük), ezen év nyarán Southamptonból a gyülekezet már William Brewster (1566-1644) vezetésével a Mayflower hajón november 11-én meg is érkezett a Cape Cod (Boston) öbölbe. Pár soros egyezményük gondolatai teremtették meg a későbbi Amerikai Egyesült Államokat. Az alapítókat Vándor Atyáknak (Pilgrim Fathers) nevezzük.

Az első tél nagyon kemény volt, megtizedelte a bevándorlókat. Aztán jött a nyár, a betakarítás ideje, amit az isteni gondviselés jeleként ünnepeltek meg. A vacsorára a helyi indiánok különlegességeket hoztak, kukoricát és pulykát. Ennek az alkalomnak az emlékére évente a Hálaadás Napján (Thanksgiving Day), november harmadik csütörtökén ökumenikus istentiszteleteket tartanak és elfogyasztják a kötelező pulykasültet.

1630-ban megalakul Boston, majd a 18. század elejére mintegy 60 ezren laknak már ott. Ez lett az alapja egy új államnak Massachusettsnek. E mellé jött még Connecticut és New Hampshire, és ezek az államok részei lettek New Englandnek.

Egy bostoni lelkész, John Cotton (1584-1652) teológiailag igazolta a mindentől szabad, csak a gyülekezeti tagok hatalmát elismerő gyülekezetek megalakítását. Ez az önkéntes szövetség hozta létre a kongregacionalista egyházat. Mindent megtettek, hogy a bibliai ideáloknak megfeleljenek, szigorú önmegtartóztatás, a „világi hívságoktól” való elfordulás jellemezte hitüket, de tudományt is szerettek volna a hitük mellé ragasztani, így 18 esztendővel a partraszállás után 1638-ban egy John Harvard nevű lelkész megalapította az USA első egyetemét, a máig világhírű Harvard Egyetemet .

Persze hamarosan elérte ezt a kis közösséget is, mint minden közösséget a generációk közti feszültség. A másod-, majd harmadgeneráció már nem akarta feltétlenül követni szüleik vallását, de szavazati jogot pedig csak így kaphattak. Így 1662-ben egy „Fél-szövetség” (Half-way Covenant) nevű egyezménnyel megengedték a meg nem térteknek az egyháztagságot, de eltiltották őket az úrvacsorától és a vezetői állások betöltésétől, de ez csak egy volt a sok probléma közül. A Harvard is támadás alá került, mint az eretnekség melegágya. Az „igaz hit” védelmére megalapították 1718-ban a Yale egyetemet, New Havenben, amely az alapítók keserűségére – ahogy mai is- a liberális gondolatok otthona lett.

A megosztó kérdések, a bevándorlók tömegei és az általuk behozott felekezetek (svédek, hollandok, németek, stb.), a gyorsan változó helyzet kikezdte a Vándor Atyák egyszerű hitét. Az új generációk készen kaptak mindent, amiért őseik még megszenvedtek. Az egyházak lelki krízisbe estek, megért az idő egy lelki megújulásra, amely hamarosan meg is érkezett.

Itt egy pillanatra most megállnánk és rögzítenék néhány tényt, hogy jobban tudatosuljanak bennünk a mai amerikai helyzet sajátosságai. Egyrészről Amerikát –legalábbis az első települést- a Vándor Atyák vezetésével (akik lelkészek voltak!), gyülekezetek(!) alapították. Alapító okiratukból kiolvasható, hogy Istennel való kapcsolatuk, hitük(!) az egyedüli meghatározó. A szavazati jog az egyháztagsággal(!) függött össze. Egyetemeiket pedig a hit(!) és a lelkész-utánpótlás követelményei hozták létre.

Az első lelki ébredés két ember nevéhez fűződik: George Whitefield (1714-1770) és Jonathan Edwards (1703- 1757) . Igehirdetéseikre tódultak az emberek. Nemcsak ökumenikus, egyházak fölötti jellege volt teljesen váratlan az első ébredésnek, hanem az, hogy a kialakuló és nagyon heterogén társadalom és eltérő régiók minden részét kivétel nélkül érintette. Ezért az egyéni lelki áldások mellett ennek az ébredésnek a szociológiai homogenizáló hatása felbecsülhetetlen volt. Emlékszem egy egyháztörténeti kiállításon láthattam Thomas Prince bostoni lelkész levelét, aki 1745-ben azt írta, hogy a város képe az ébredés hatására teljesen megváltozott. Szombat esténként a kocsmák (az akkori alvilág központjai) teljesen kiürültek. Itt indult el egy angliai megújulási mozgalom beszivárgása, amit metodizmusnak hívunk. Hillary Clinton miatt erre később még visszatérünk. Sokan ma is azt gondolják, hogy ez az első ébredés, amit csak Nagy Ébredésnek (Great Awaking) hívnak, homogenizáló hatása lebontotta a lokálpatriotizmus falait és megteremtette egy feltörekvő, egységes nemzet vízióját.

El is jutottunk a Függetlenségi Háborúhoz, amely a gazdasági és politikai tényezők mellett több egyházi oka is volt. A Nagy Ébredés sok hívet „elvitt” az anglikánoktól, így Anglia befolyása a kolóniák életére is meggyengült. Az angol királyok sokáig ellenezték egy amerikai anglikán püspök kinevezését, hiszen a függetlenség első lépcsőfokát látták benne. Mikor pedig szerették volna felszentelni az első amerikai püspököt, már a többi protestáns tiltakozott a kolóniák belügyébe való beleszólás ellen.

Az 1775. április 19-én Massachusettsben Lexingtonnál kezdődő és az 1783. szeptember 3-án Párizsban aláírt békeszerződéssel befejeződő harc, melyben 13 állam teljes függetlenséget szerzett, megalakult egy új állam.

Az amerikai katonai és politikai győzelem az akkori angol világhatalom ellen aláhúzta azt a történelmi igazságot, hogy ahol vallásszabadság van, ott meg van az igény a politikai szabadságra is. A kettő szorosan összefügg, egymástól elválaszthatatlanok. A nagy ébredéshez hasonlóan a háború „összehozta” a felekezeteket. Amíg pár évtizeddel előbb csak az egyén megváltásáról és az üdvösségről volt szó a szószékeken, a háború alatt a nemzetet érintő szociális és társadalmi kérdések lettek dominálók.

Ez az attitűd mind a mai napig megmaradt Amerikában. Nem véletlen, hogy Martin Luther King Jr. vagy éppen Jesse Jackson polgárjogi harcosok lelkészek is voltak.

A győztes patrióták először is az anglikán egyház privilégiumait szüntették meg, Virginia kormányzója Thomas Jefferson 1777-ben megfogalmazott állama számára egy „Szabad vallásgyakorlatot létrehozó törvényt”, melyben kimondatott a mai is érvényes rendelkezés: senki semmilyen módon nem szólhat bele, nem diszkriminálhat vagy üldözhet senkit sem a hitéért. Páran hivatalos államvallássá akarták tenni a kereszténységet, de Jefferson és Madison hívei nyertek, így 1786-ban először Virginiában megtörtént az állam és az egyház teljes szétválasztása. Ezt a modellt követte az összes állam később.

A Függetlenségi Háborúnak két nagyon fontos hozadéka volt egyházi szempontból. Elsőként, tovább csökkentette a felekezetek közti különbségeket. Egyrészről a háború, másrészről pedig az állam előtt való teljes egyenlőség erősítette ezt a viszonyt.

Másodszor pedig az, hogy a Függetlenségi Háború mentes volt az antiklerikalizmustól, amely a francia forradalmat jellemezte. Megmaradt bennük az a puritán meggyőződés, hogy a Gondviselő egyedülálló szerepet szán nemzetüknek. Nem szekuláris államban gondolkodtak igazából, hanem egy olyan államban, amely a Világ Ura vezetése alatt van.

Ahogy ezt Connecticut puritán kormányzója(!), John Winthrop mondta egyik prédikációjában(!) 1630-ban : „ Izrael Istene közöttünk van…Hegyen épült város leszünk…” Ezzel a biblikus pozitívizmussal nézett a jövőbe ez a fiatal ország. Az egyházak támogatták ezt a hazafiasságot, amely létrehozta az amerikanizmust, amely a zsidó-keresztény hagyományok keretében értelmezte létét. Az Egyesült Államok kiválasztott nemzet lett, egy szent örökség, az isteni igazságosság, a rend, és a szabadság védője és hordozója. A keresztyén templomokban megjelent a csillagos, csíkos lobogó, és ennek teológiailag igazolt patriotizmusnak a kifejezése.

A gyorsan növekedő lakosság a háború utáni gazdasági pangás elől nyugatra menekült. Új területek alakultak és csatlakoztak az Egyesült Államokhoz: Ohio 1803-ban, Lousiana 1812-ben, Indiana 1816-ban, Illinois 1818-ban, Missouri 1821-ben nyerte el államiságát. 1829-ig még 11 új állam csatlakozott a történelmi maghoz.

Az egyházak először tétlenül nézték, ahogy gyülekezeteik fele vagy az egész gyülekezet elindul nyugatra. A nyugati területek primitivizmusa, a feldolgozatlan háborús élmények, a gyors meggazdagodás bűvölete, valamint az ateizmus beszivárgása ismét válságba taszította az egyházakat.

1795-ben a Yale Egyetem akkori elnöke, Timothy Dwight , aki lelkész is volt kezdett neki diáksága evangelizálásának (!), amelyet hatalmas siker követett és átterjedt más egyetemekre is. Itt alakultak ki a nyugati térítés teológiai alapjai.

Míg az első ébredési mozgalomban kis területen a felekezetek vezető lelkészei térítettek, addig a második ébredési mozgalomban, csak a nagyon szegény baptista és metodista lelkészek vitték a hatalmas területekre a megújulás tüzét.

A második ébredési mozgalom nagy hozadéka az egyéni kegyességet összefogó intézmények megalakulása, pl.: külmissziói társaságok alapítása, vagy éppen az 1826-ban alapított Amerikai Mértékletességet Hirdetők Szövetsége (The American Society for Promotion of Temperance).

Ma már csak érdekesség, hogy a metodisták ún. „körlovas” (circuit rider) rendszerrel térítettek. Itt egy prédikátor többszáz mérföldes utat tett meg egyik prédikáló állomástól a másikig, amely lehetett kocsma, istálló, stb. ott, ahol a helyiek gyülekeztek. Egy ilyen kör megtétele több hónapot is igénybe vett, és a megtétel után a prédikátor újra kezdte az utat. Ugyan ezek a lovas-prédikátorok megviselve, kiégve korai harmincas korukban mind meghaltak, mégis a metodizmus az egész nyugati országrészt behálózta.

A baptisták pedig napokig tartó ún. „lelki táborozásokat” (camp meetings) tartottak. A nagy területen szétszórt lakosság családostul szekereken bizonyos előre meghirdetett helyeken gyülekeztek, ahol napokon keresztül több prédikátor meghívásra hívta az egybegyűlteket.

A második ébredés a 19.század első évtizedeiben lassan elveszítette lendületét és spontaneitását. A lelki táborok látogatottsága csökkent. Az ébredés elérte célját, a nyugaton élők egyházba, gyülekezetbe szerveződése megtörtént.

Legyen szabad itt megállni és egy nagyhatású emberről szólnom, aki a mai modern amerikai evangelizátorok modelljét vezette be.

Ő Charles G. Finney volt. Connecticutban, Warren nevű városkájában született, de nyugaton nőtt fel és ügyvéd lett.1821-ben bibliaolvasás közben megtért és azonnal(!) evangelizálni kezdett. Elutasítva (!) a formális teológiai képzést, egyéni, sajátos felfogással magyarázta az írásokat, és a vidék helyett a városok felé fordult. Hatása rendkívüli volt. 1835-ben jelent meg teológiáját és módszertanát tárgyaló műve az „Előadások az ébredésről” (Lectures on Revivalism), amely a sajátos amerikai módszerek alapját képezi. Őt tekintik a modern és a hatalmas eredményekre koncentráló, tömegmédiát alkalmazó mai „teleevangelizátorok”előfutárának. Ez különösen majd az evangelikál mozgalom részletezésekor fog ismét előjönni.

A következő nagy csomópont az amerikai (egyház)történelemben a rabszolgaság és az emiatt kirobbanó polgárháború.

Röviden összefoglalva, az Újszövetség a társadalomban lévő falak leomlásáról beszél (férfiak és nők, szabadok és rabszolgák, stb.), új kapcsolatokról Jézus tanításai nyomán, de ugyanakkor a korábbi jogi kapcsolat megmaradása miatt a rabszolgának engedelmeskednie kell.

Az eredeti new england-i puritán kolóniák teljesen a bevándorlók munkájára épültek, de egy generáció után nyilvánvaló lett, hogy a hagyományos mezőgazdasági termékekkel a kolóniák nem lesznek életképesek. Olyan cikkeket kell termelniük, amelyek az anyaországban is voltak és amelyeket a kereskedelem eladni tud. Így Virginiában és a déli kolóniákban a dohány-, rizs- és indigótermelés, míg Massachusettsben a hajóépítés lett az elsőrendű iparág. Ezek a munkaigényes áruk olcsó és dolgos kezeket igényeltek. 1672-ben meg is alakult az első rabszolga kereskedelmi társaság, hogy a kolóniák növekvő igényét kiszolgálja…pár évtized múlva az egész gazdaság a rabszolga munkán függött.

Sok mindent lehetne mondani a rabszolgákról alkotott elképzelésekről és életükről. Legyen itt most elég annyi, hogy az állat és az ember közti szintre degradálták, és a folyamatos lelki és testi megnyomorítás mindennapos volt.

Így természetesen az „elnyomók” vallását nem fogadták el, egészen a 18. századig még fekete gyülekezet sem volt, az ősi rítusokat gyakorolták.

A 19. század elejére a helyzet tarthatatlanná vált. Egy ország, amely Istentől megáldott, sőt kiválasztott nemzetnek gondolta magát, a politikai és gazdasági szabadság, az emberi jogok hazájának, földjén eltűrték a rabszolgaság intézményét, és rabszolgavásárokat tartottak. Ez az immoralitás elsősorban az egyházakat konfrontálta, akik egy darabig még idézgették az Újszövetséget, hogy minden szolga engedelmeskedjen urának, de ezt a 19. század felvilágosult környezetében már egyre kevésbé lehetett megtenni. Lépéskényszerbe kerültek.

Bár voltak már lépések a helyzet megoldására. Az egyik talán legnagyobb ilyen akció volt a liberális Rhode Islanden, 1776-ban Samuel Hopkins , az első rabszolgaellenes lelkész ajánlotta, hogy térjenek vissza a rabszolgák Afrikába. Ez a 19. században újjáéledt, és 1816. december 21-én meg is alakult a „Felszabadult Rabszolgák Letelepítési Egylete” (The Society for the Colonization of Free People of Color of America) . El is indultak hajók és Sierra Leone mellett meg is alakult a felszabadított rabszolgák állama, Libéria. Hamarosan kiderült, hogy ilyen egyszerűen nem lehet megoldani a helyzetet, a betegség, a szegénység helye lett Libéria. Ezt a békés, de naiv megoldást a déli államok is megvétózták.

Ennek oka egy technológiai újítás volt, a gyapottisztító berendezés (cotton gin) feltalálása. 1815 és 1855 között a gyapottermelés 3000 százalékos növekedést produkált, amely fellendítette a rabszolga kereskedelmet is. Ebben az időben alig egy millióról négy millióra növekedett a rabszolgák száma. A Kongresszus két szembenálló tábora pedig vigyázott arra, hogy az új tagállamokat kettesével vegyék fel: egy rabszolgaság támogatót és egy ellenzőt, így nem tudtak az egész szövetségre kiterjedő rabszolga-ellenes törvények születni.

A kérdés azonban egyre jobban megosztotta a társadalmat.

Több fehér polgár, lelkész és laikus is mozgolódni kezdett a rabszolgaság ellen. Csak felsorolás szinten: William Lloyd Garrison újsága a Felszabadító (Liberator), melyet 1831-ben Bostonban adott ki, amelynek olvasói megalapították 1833-ban az Amerikai Rabszolgaság Elleni Társaságot (American Anti Slavery Society) . Theodor D. Weld lelkész , aki társaival együtt az Oberlin Szemináriumot az abolicionizmus (rabszolgák felszabadítása) lelki központja lett. Vagy Elijah Lovejoy , aki Altonban, Illinois államban helyi újságjában keresztyén szempontból bírálta a rabszolgaságot. Habár több halálos fenyegetést kapott, és nyomdáját többször is elpusztították, mégis ott maradt. 1837. november 7-én egy orvlövész lelőtte.

Amikor a Kongresszus a déli államok nyomására 1850-ben törvényt alkotott, hogy a szökött rabszolgákat az északi államokban is el lehessen fogni, és a menekülőknek segítő fehérek pedig börtönbüntetést kapjanak, a lelkész családból származó, lelkészfeleség, tanítónő Harriet Beecher-Stowe 1852-ben megírta regényét, a Tamás bátya kunyhója (Uncle Tom’s Cabin) címmel, amely futótűzként terjedt, és amely a világirodalom nagyjai közé emelte. Művében drámai módon leplezte le a rabszolgaság minden gyötrelmét és ábrázolta az észak és a dél közti különbségeket. Északon hatalmas sikert aratott, délen viszont elkobozták minden példányát, mintha fegyverszállítmány érkezett volna. Egy anekdota szerint mikor Abraham Lincoln elnökkel találkozott, azt mondta neki: „Ez a kicsi asszony milyen nagy háborút robbantott ki!”

Kevesen tudják, hogy egy epizódban az írónő párhuzamot von a rabszolgák ellenállása és a levert 1848-as magyar szabadságharc harcosai között.

Egy jelenetben szökött rabszolgacsalád védi magát egy hegytetőn a közelgő embervadászok ellen. „ Mármost, ha egy magyar ifjúáll ki ilyen bátran a hegy csúcsára, hogy megvédelmezze Ausztriából Amerikába szökő honfitársait az ugyebár nagyszerű hőstett volna, de mivel ez az ifjú afrikai származású volt, és Amerikából Kanadába szökő társait védelmezte, a kellőképpen kioktatott és hazafias érzelmű ember nem láthat semmi hősiességet…Amikor elkeseredett magyar szökevények törvényes kormányuk elfogató parancsaival és a hatóságaival dacolva Amerikába menekülnek, a sajtó és a polgári körök lelkes tapssal fogadják őket. Ha azonban elkeseredett négerek teszik ugyanezt, az már egészen más.”

Az egyházak is megosztottak lettek, és sorra szétszakadtak. A metodisták is, de leginkább a baptisták. Itt mindjárt három részre szakadtak, a rabszolgaság-párti Déli Baptista Szövetség (Southern Baptist Convention) lett a legnagyobb, ma ez Amerika legnagyobb felekezete. (Érdekesség, hogy a rabszolgaságról szóló tanaikat 1995-ig fenntartották, ez hozzáállásukról is sok mindent elmond…)

A kongregacionalista, unitárius és eszkopiális egyházak nem szakadtak szét, mert nem voltak déli gyülekezeteik.

A képet árnyalta és a helyzetet súlyosbította a rabszolgák folyamatos felkelései is. Az ezekből az évekből származó rabszolgaság-ellenes prédikációk, különösen Gabriel és testvére Martin által kirobbantott rabszolga-felkelés visszatérő tematikája Mózes alakja és a zsidó nép kivándorlása Egyiptomból .

1816-ban meg is alakult az Afrikai Metodista Episzkopális Egyház , amely saját püspökséggel rendelkezett. A helyi gyülekezetek magját felszabadított rabszolgák képezték, de zömük a nagyszámú rabszolgákból adódott.

Mára már elég jól látszik, a második ébredési mozgalom vége, ha úgy tetszik, végkifejlete volt az amerikai Sumter, dél-karolinai erőd 1861. április 12-i megtámadásával megkezdődött és a virginiai Appomattoxnál 1865. április 9-i fegyverletétellel véget ért polgárháború. Az egész Amerikát megmozgató második ébredési mozgalom északon az abolíciós mozgalomban csúcsosodott ki, szociális, társadalmi lecsapódása a rabszolgák felszabadításában vált valóvá. A probléma vallásos üggyé vált elsősorban, amely az amerikai keresztyénség széthullását készítette elő.

Míg északon a lelki ébredés a társadalom igazságtalanságainak megváltoztatására irányultak, addig délen ez a mozgalom a társadalmi konzervativizmus oldalára állt. A szétszakadt egyházak északi és déli részei egymásnak ugrottak, és a Biblia nekik megfelelő szakaszait hirdették így mindkét oldalon komolyan feltüzelték gyülekezeti tagjaikat, „keresztyén hazafiságról beszéltek”, tízezrek mentek a biztos halálba.

Mind az északi unionisták, mint a déli konföderációsok vallásháborúnak tekintették a polgárháborút, amelyben Isten az oldalukon áll. Ennek egy szép példája a Köztársasság Csatadala (The Battle Hymn of the Republic) .

Lincoln 1863. január 1-én kiadott „Emancipációs Nyilatkozatát” (Emancipation Proclamation) az északiak persze örömmel fogadták, míg a déliek megfogalmazták saját nyilatkozatukat. Csak vallásos fanatizmussal magyarázható, hogy észak és dél kormányai és lakossága elfogadta Isten akaratának a rettenetes vérfürdőt. A négy éves öldöklés mintegy egy millió sebesültet és 618 ezer halottat követelt. Soha Amerika történetében nem szenvedett ennél nagyobb veszteséget.

Az északi unió hadügyminisztériuma 1862-ben létrehozta a tábori lelkészi állásokat. Ez az intézmény azóta is működik. Ahogy már jeleztem, nagyon ellentmondásosan és megkérdőjelezhetően . A tábori lelkészi munka hamarosan kiegészült a csatamezőkről a tábori kórházakba, ahol istentiszteleteket tartottak.

1861-ben az északi katonák közt megalakult az Egyesült Államok Keresztyén Bizottsága (United States Christian Comission) . Elsősorban Bibliákat, lelki irodalmat osztogattak, látogatták a katonákat harcban, kórházakban. Itt először a nők játszottak kiemelkedő szerepet. Megszületett a hivatásos tábori ápolónői szolgálat, amelynek kialakításában egy legendás hírű nő Mary Ann Bickerdyke .

A háború véget ért, eltörölték a rabszolgaságot, de ezért Amerika hatalmas árat fizetett.

Ugyan a rabszolgákat felszabadították, de az afrikai amerikai kisebbség problémája nem oldódott meg, hiszen a társadalmi integráció nagyon lassan ment végbe, még Martin Luther King Jr. hatására sem. Talán még ma is tart.

A múlt század második felében alakult ki az a sajátos amerikai jelenség, valószínűleg a tömegkommunikáció hatására, amikor egy fontos ügy mellé a lakosság többsége felsorakozik avval a naiv optimizmussal, hogy megfelelő hajrával az adott probléma végérvényesen megoldható. Ez különösen a 2008-as Obama-kampány, „Yes, we can!” –szlogenjében és kampányánának hangvételében érhető tetten. Erre még visszatérünk.

Ilyen nemzeti ügy volt a rabszolga-felszabadítás (lásd: Yes, we can-dal), és a polgárháborút követő időkben pedig az alkohol elleni küzdelem.

A polgárháború után a gazdasági fejlődés hihetetlenül felgyorsult. Az ország vagyona háromszoros sebességgel nőtt a lakosság számához viszonyítva. Az egyre gazdagodó kapitalista ipari és kereskedelmi osztály nézeteit a pittsburghi acélkirály Andrew Carnegie írta le egyik írásában. Eszerint a kapitalizmus három alaptörvényen nyugszik: a magántulajdon szentségén, a szabad gazdasági versenyen és a vagyon korlátlan felhalmozásán. Ezt ő keresztyén etikával egészítette ki, amely a puritánok ősi etikáját követi: gyűjts és termelj annyit, amennyit csak bírsz, takarékoskodj, amennyire csak képes vagy és ajándékozd el mindened amid van. Szerinte szégyen az, hogy ha az ember gazdagon megy a másvilágra. A gazdagság nem bűn, sokkal inkább Isten ajándéka. Érthetően a milliomosok nagy hálával fogadták ezeket a gondolatokat a szószékről, és felekezeteiket busásan ellátták adományokkal. Még teológiai szemináriumokat is alapítottak, amelyeket nem Jézusról, hanem egészen szerényen saját magukról neveztek el (pl.: Colgate Rochester Crozer Divinity School)

Carnegie nem csak a levegőbe beszélt, rengeteg iskola, intézet és díj tanúskodik arról, hogy szavait tettek is követték. Bűn lenne kihagyni a világ egyik legcsodálatosabb épületét, a Carnegie Hallt , amely ugyancsak a nevéhez fűződik.

Az ipari munkások élete és munkakörülményeik kétségbeejtőek voltak. Egyre inkább az ipari sztrájkok váltak a munkások számára csatamezőkké a társadalmi igazságtalanság elleni háborújukban. Például 1892-ben Pittsburghben a filantróp Carnegie acélkirály birodalmában óriási munkássztrájk tört ki, amit csak 10 munkás megölésével és 60 megsebesítésével tudtak megtörni. Chicagoban volt az a tüntetés, aminek leverését később a kommunista világmozgalom május elsején ünnepelt.

A munkások véres felkelései az akkori protestáns egyházi vezetőket meglepték és sajnos jobban megütköztek a munkások viselkedésén, mint a társadalmi viszonyokon.

A már megemlített Rauschenbush nevéhez fűződik az ún. „szociális evangélium” mozgalom, amelynek kifejezett célja az volt, hogy üzenetével a templomokba vonzza az onnan távolmaradó munkásokat. Amerika szerte a gyári munkások képviselték a legalacsonyabb egyháztagságot. Sajnos ez a mozgalom megbukott. Rauschenbuscht támadta az amerikai nagytőke, de a konzervatív nézet képviselői is, akik kizárólagos feladatuknak csak a lelkek mentését látták. A liberálisok ezzel szemben hangsúlyozták az egyén társadalmi felelősségét is. Cikkem nem tud foglalkozni Reinhold Niebuhrral , és az ő hatásával, pedig Obama kedvenc filozófusának tartja . Mindkettejüknek köszönhető, hogy az amerikai szabadpiacú gazdasági rendszerének ma „emberi arca van”.

A századforduló amerikai optimista légköre korát a világbéke kezdetének élte meg. A hamarosan beköszöntő világbéke az egyházakat is megbűvölte, amely megakadályozta minden reális elemzés létrejöttét.

Jellemző részlet, hogy Andrew Carnegie pénzéből létrejött Egyházak Béke Egyesülete (Church Peace Union ) ökumenikus világgyűlést hívott össze Svájcba 1914 augusztusába!

Amerika először teljes semlegességgel válaszolt a világháborúra. Aztán a megszorult szövetségesek propagandája a legszélsőségesebb propagandával öntötték el a hírpiacot. A németek és szövetségeseik (mi, magyarok is), mint barbár hordát mutatták be, míg a szövetségesek a tökéletes jóság megtestesítői lettek. Miután a németek visszautasították Wilson elnök felajánlott döntőbírói szerepét, beléptek a világháborúba. Hisz- gondolták – aki elutasítja a keresztyéni, felvilágosult módszert, az csak primitív, sátáni lehet. Belépésükkel a világ demokráciáját akarták biztosítani, hogy minden háborút azonnal és örökre beszüntessen. Ez lesz az utolsó harc, melyben a jó örökre legyőzi a gonoszt. Ennek a felállásnak a bizonyítását az egyházak örömmel biztosították. A háborúban való részvételt nyilatkozatokkal üdvözölték.

A háború bezáró rettenetes és igazságtalan békeszerződések könyörtelen döntéseinek magyarázatát is ebben láthatjuk. Sajnos az egyházak élen jártak az uszításban és az ellenség kép kreálásában. És fogalmuk sem volt, hogy egy újabb világháború csíráit ültetik el…

Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is a háború mellé álltak az egyházak. Itt fejlődött ki teljesen és szilárdult meg a katonai lelkészi szolgálat, de a női körök zokni kötésein át, sok gyülekezet sok hadiárvának a gondozását is felvállalta. Mintha az egyház és állam szétválasztása itt megszűnt volna…

A hazatérő katonák elbeszélései, a református Wilson elnök ötleteinek és akaratának megtorpanása az európai színtéren, a fizikai és szellemi kimerülés nem csak Wilson elnök álmait tette tönkre, aki keserűen halt meg, hanem alapvetően befolyásolt az egyházak társadalmi elhelyezkedését is. A szekularizáció az egyházakat a játéktérről a nézőtérre küldte.

Megváltozott Amerika képe is lassan. A detroiti gyárból kigördülő T-modell, mobilizálta a tömegeket, akik már nem tudtak mit kezdeni a helyhez kötött egyháztagsággal, az elöregedő belvárosokba a déli államokból afrikai amerikaiak milliói vándoroltak be, Amerika súlypontja a faluból és a kisvárosból a hatalmasra növő metropoliszokba tevődött át, amely a szekularizáció melegágya lett.

Az egyházakat ismét felkészületlenül érték ezek a változások. Hamarosan két fő táborra szakadt a keresztyénség: a konzervatív és liberális félre. A társadalomról, tudományról és a Szentírás szerepében van a vita, amely kétségtelenül más társadalmi ügyekhez való viszonyulást is meghatároz.

1919-ben Philadelphiában megalakult a Fundamentalista Keresztyének Világszövetsége (World’s Christian Fundamentals Associacion) . A fundamentális felfogás elvet mindent, amit a modern tudományok állítanak. Ennek egyik legjobb (és legmulatságosabb) példája a Tennessee államban 1925-ben sorra került „majom per”. Itt egy John Scopes nevű tanító azt mondta, hogy ő csak az evolúciót tanítja az iskolában diákjainak. Erről film is készült világsztárokkal . Itt utalnék vissza Mike Huckabee-ra, aki ugyancsak fundamentalista.

Az 1933-ben bevezetett és sikeres New Deal után, a második világháború jött el. Itt az egyházak már jóval óvatosabbak voltak. Sokan a pacifizmus és a semlegesség mellett érveltek, de Pearl Harbor mindent eldöntött, és Amerika beszállt a világháborúba. Itt már senki sem beszélt szent háborúról, vagy a gonosz feletti végleges győzelemről. Az újabb háború rettenetes volt, amit minél előbb mindenki be akart fejezni.

Az egyházak különösebb lelkesedés nélkül felvállalták a harcolók testi és lelki épségének segítését. Felduzzadtak megint a tábori lelkészek száma. A papok az ökumenizmus szellemében sokszor felekezetközi szolgálatokat is vállaltak.

Az amerikai egyháztörténet legutolsó fél évszázadát nemcsak a vallásos közösségek egymáshoz való viszonya, de az állammal való kapcsolat pontos meghatározásának a szükségessége is jellemzi. Míg korábban a Legfelsőbb Bíróság alig szólt bele a vallási közösségek életébe (kivéve a mormonok esetét, mikor is 1879-ben a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött, hogy az állam oldalára áll és nem engedélyezi a mormonok többnejűségét, mert a szabad vallásgyakorlat nem foglalhatja magában olyan tanok vagy gyakorlatok terjesztését, amelyek aláássák a társadalom tartópilléreit. Ez leginkább akkori vezetőjüket érte kényelmetlenül, akinek addigra már 28 felesége és 56 gyermeke volt.).

A növekvő pluralizmus társadalmában a sokféle, egymással versengő világnézet és értékrendszer közt sokszor csak maga az alkotmány az összekötő kapocs. De mivel ez vagy 200 évvel ezelőtt egy kisállam számára íródott, így ennek értelmezése sokszor a legeredetibb bírói exegézist kívánja meg.

A hatvanas években egy new yorki diák elutasította a reggeli szokásos imát, amelyből per lett. A liberálisok elleneztek minden formájú vallásgyakorlást az iskolákban, addig a konzervatív álláspont az akkori hidegháborúban ateista szovjet manipulációt látott a Legfelsőbb Bíróság ítéletében. 1962-ben döntés született, amely meghatározza mind a mai napig az egyházak és az amerikai iskolák viszonyát. A döntés szerint szabad egy adott vallást, annak szent könyveit pl. Bibliát tárgyilagosan tanulni, de hitgyakorlást az iskola területén tilos. Több kísérlet is történt alkotmány-módosításra, de ezek sorra elbuktak. Ugyanerre a „sorsra jutott” az amerikai társadalom örök gumicsontja a bibliai teremtéstörténet és az evolúció (ál)kérdése. Mivel a teremtéstörténet bizonyos transzcendens értékekre mutat (azaz nem más, mint világmagyarázat és hitvallás a Teremtő Istenről és semmi más), így azt nem lehet tanítani.

De ugyanilyen hevességgel vitatkoznak az élettel kapcsolatos etikai kérdések felett is, úgy, mint az abortusz, eutanázia, halálbüntetés, stb.

Szeretném felhívni a figyelmet egy egészen különleges jellemzőjére az amerikai politikai életnek, ez pedig az etikai témákkal való operálása. Ma a legtöbb amerikai etikai témákban adott válaszok mentén fogalmazza meg, hogy melyik oldalhoz is húz és milyen mértékben, és csak kevéssé a gazdasági vagy éppen politikai okokat sorolja.

Magyarországon  a pártok identitásának, politikájának szinte a leglényegtelenebb része az etikai kérdésekre adott válaszok megmutatása. Pedig meggyőződésem, hogy sokkal eredményesebbek lehetnének, sokkal inkább az emberekhez tudna szólni a hétköznapi politika, hiszen mindenkinek van tapasztalata, vagy véleménye az abortuszról, az eutanáziáról, a melegek gyerekneveléséről, a halálbüntetésről, satöbbi. Az érzelmekre könnyebb hatni, és a politikai filozófiák közti különbséget is könnyebb bemutatni, és talán ha egy politikus meg tudná jeleníteni számomra az általam képviselt értékeket etikai kérdések tárgyalásakor, talán mellé állnék olyan témákban is, amelyhez kevéssé értek (pl. Déli Áramlat megépítése, stb.).

A XX. század második felének amerikai egyháztörténetének talán legnagyobb jelentőségű része Martin Luther King Jr. nevével fémjelzett emberi jogi mozgalom. A georgiai Atlantában született, de lelkészként az alabamai Montgomeryben szolgált, a legendás hírű Dexter utcai gyülekezet lelkésze lett. Szolgálata alatt olyan események történtek, amelyek akarata ellenére, prominens nemzeti szerepbe emelték.

1955 végén egy idős afrikai amerikai nő Mrs. Rosa Parks, kezében érvényes buszjeggyel hazafelé indul indult egy fáradt nap után. Neki hátul a feketének fenntartott helyeken kellett volna utazni. De ez tele volt, míg a busz első felében a fehérek helyein üresek voltak a székek. Ekkor elhatározta, hogy nem fog az előírás szerint állva utazni, és leült az egyik üres helyre. Talán ő gondolta volna legutoljára, hogy evvel a mozdulattal országa egész arculatát fogja megváltoztatni. Dr. King azonnal megszervezte a Montgomery buszok bojkottját, mondván jobb emberi tisztességgel gyalogolni, mint megalázva utazni. A diszkrimináció minden formája ellen megindult a küzdelem. Ebben, nagyon kevés kivétellel minden felekezet támogatta a mozgalmat. Tagjaik karöltve masíroztak a feketékkel, kifejezve teológiai és morális szolidaritásukat, de bátorságukat is, hiszen sokszor a tüntetőket golyó és kőzápor, gumibot és vízágyúk fogadták.

A déli államok konzervatívjai nem tudták Dr. King mozgalmát ellensúlyozni. 1963-ban Washingtonban gyűlt össze a tömeg, ahol King elmondta leghíresebb beszédét, az „I have a dream”-et . King szolgálata beleillett a már tárgyalt prófétai küldetésbe, és abba a már sokszor visszatért motívumba, hogy a feketéket ki kell vezetni a szolgaság házából, mint a zsidókat Egyiptomból. Megjövendölte mártírhalálát is, amely 1968-ban pár nappal virágvasárnap előtt a tennessee-i Memphis városában el is érte. Egy merénylet áldozata lett.

King nemcsak a fehér, de a kialakuló fekete extremizmus ellen is felemelte a szavát. 1970-ben egy fekete teológus John Cone meghirdette a „fekete erő” (black power) gondolatát, amely az evangélium átértelmezését úgy, hogy Jézus felszabadító örömhíre különösen a fehér, fajüldöző társadalomban az elnyomott feketéket szólítsa meg. Megjelent a „Fekete Kiáltvány” (Black Manifesto) , amely a fehér egyházakat bűnbánatra szólította, és jóvátételt kért a múlt bűnei miatt a feketék számára, ami sokakban ellenérzéseket kelt.

Ezt a felfogást ma a lelkész-politikus Jesse Jackson tiszteletes képviseli. Így már érthető, hogy New Hampshire után Bill Clinton miért hasonlította Obamát Jesse Jacksonhoz vagy miért is volt nagy botrány Obama (volt) lelkészének Jeremiah Wright tiszteletesnek a nyilvánosságra került videói, mondatai .

A teljesség kedvéért csak az említés szintjén az elmúlt idők történései közt találjuk a nők felszentelésének és számukra a lelkészi szolgálatok megnyílását, a kisebb extrém szekták elterjedését, a melegek integrálódását és egyházi hangjuk megtalálását, házasságuk elismerésének nehézségeit.

A szereplők

A következőkben röviden áttekintjük azoknak a felekezeteknek a történetét, főbb jellemzőit, amelyek valamilyen módon- leginkább a kandidálók személyén keresztül- megjelentek a 2008-as kampányban.

Obama: Krisztus Egyesült Egyháza

Ahogy arra már az előzőekben is utaltam és elég köztudott is, Clintonné egyes támogatói  újra és újra elővették  az „Obama, a muszlim”- kártyát, és ilyenkor újra és újra elmondják, Barack Obama a Krisztus Egyesült Egyházának (United Church Of Christ, UCC ) tagja, egészen pontosan a Trinity United Church Of Christ , chicagoi gyülekezetnek a tagja. Tudni kell, hogy Amerikában minden gyülekezetnek van egy neve, Obama gyülekezete a Trinity vagyis a Háromság (utalva a Szentháromságra) nevet kapta. Amint azt a honlapjukon is látható, egy ízig-vérig fekete gyülekezettel van dolgunk. Mellesleg Obamának volt egy kis afférja az egyházakkal , de ez nem volt jelentős. Honlapján beszél hitéről és a UCC kétévente tartott rendes zsinatán (amely ottlétemkor is nem csak tudományos, teológiai kérdések megvitatásának helye, hanem egyfajta seregszemle is, ahol felvonulnak a UCC össze mozgalmai, teológiai műhelyei, stb.) fel is szólalt, ahol megelőlegezte és egyfajta keresztyén kontextusba is helyezte a változásról, az ország egyesítéséről szóló vízióját , a Konszenzus politikája címmel.

A 2007-es zsinaton, ahol Barack Obama is felszólalt, nem csak miatta volt különleges. A UCC azon a zsinaton ünnepelte fennállásának, alapításának 50. évfordulóját. Fiatal felekezetről van szó, amely a XX. század második felének nagy felekezeti egyesüléseinek idején jött létre. Az amerikai magyar református gyülekezetek egy részét (Calvin Synod) magába foglaló korábbi Evangéliumi Református Egyházzal, az egykori puritánok közösségével a kongregacionalista egyházzal egyesült, amely azóta több más felekezetet és egyedülálló, független gyülekezetet is magába olvasztott. Már az egyik legnagyobb, leginkább be –és elfogadó protestáns felekezet lett, amely sikeresen tudott beolvasztani több egyházi tradíciót és teológiai irányzatot. Ma mintegy 1,5 millió hívővel rendelkezik, és mintegy 6000 gyülekezet van szerte Amerikában.

Hillary Clinton (John Edwards, George W. Bush, Dick Cheney): Metodisták

Habár az index.hu oldalain már érintve volt Hillary hite és az ebből fakadó története, de talán érdemes megemlíteni a felekezet történetét, hogy honnan is fakadt az amúgy helyt álló tézis mondat (amelyet nagyon sok más felekezet is magáévá tett azóta): Gyűlöld a bűnt, de szeresd a bűnöst!”.

A metodizmus az anglikán egyház megjavítását célozta először, de később, 1891-ben alakult csak önálló felekezetté, és ismerik el hivatalosan.

Alapítója John Wesley többgyerekes anglikán papi család gyermeke, aki testvérével Charles-szal, nagyon korán az aszketizmus útjára lépett, megalakítva Oxfordban a „szentek Klubját”. 1738. május 24-én Londonban az aldersgate-i kápolnában Pál Római levelének olvasása közben megtért. Szíve szokatlan módon felmelegedett (his heart strangely warmed), amely élmény egész életét megváltoztatta. Igehirdetéseire tömegek özönlöttek.

Az a tény pedig, hogy a metodizmust az anglikán egyház részének tekintették, megmentette őket az üldözéstől. A Második Nagy Ébredés alatt, -amelyről már szóltam- ugrásszerűen növekedett meg a számuk, mikor nyugatra menve evangelizáltak a baptistákkal.

Tanítása szerint a megtérés pontos időpontjával kezdődik a megszentelődés, ami maga a keresztyén élet szerinte. Ennek az életnek látható jelei vannak: mint öröm, lelkesedés és a földi élvezetek feladása, ez kétségtelenül bizonyos gyülekezetekben azért finomodott. 1968-ban egyesült több metodista felekezet, így megalakult az Egyesült Metodista Egyház (United Methodist Church ) Ma mintegy 26 millió hívővel rendelkeznek szerte a világon.

Mitt Romney: Mormonok

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza az igazi nevük, a mormonok kifejezés szent könyvük a Mormon Könyve után kapták, valójában gúnynév.

Alapítójuk egy iskolázatlan parasztfiú, Joseph Smith . Palmyra nevű faluban lakott és nőtt fel, ahol azzal a babonával foglalkozott, hogy bizonyos „látó kövek” segítségével az ellopott vagy az elveszett tárgyakat megtalálta. Ezért a tevékenységéért félrevezetés címén bíróság elé is állították.1820-ban megtért. Három esztendővel később azt állította, hogy egy angyal, Moroni, meglátogatta és elvezette egy helyre, ahol egy kőládában arany táblákon egyiptomi káldeus, asszír és arab írásokkal Amerika őstörténete van megírva. Ezt ő az ottlévő „látó kövekkel el is tudta olvasni. Senki más nem vizsgálhatta meg ezeket az arany lemezeket. Három esztendőn keresztül egy függöny mögül diktálta a fordítást először feleségének, majd három másik írónak. A munka befejezésével az angyal a lemezeket elvitte. Ennek a diktálásnak az eredménye a Mormon Könyve, amely szerintük kiegészíti az Újszövetséget egy jobb, és teljesebb kijelentéssel. Ez az ötszáz oldalas mű Amerika történetét tartalmazza a legrégibb időktől a Krisztus utáni ötödik századig.

Az egyház törvényeit, tanbeli és szervezeti szabályait pedig Joseph Smith „folyamatos látása és kijelentése” alapján fektették le. Többek közt a poligámiát is elrendelte, amely kiverte a biztosítékot a többségi amerikai társadalomban. Smith közben Amerika elnöke akart lenni, ahol magát Isten Országának királyává kiáltotta ki. A felháborodott lakosság végül börtönbe vetette, ahol testvérével Hyrummal együtt 1844. június 27-én meggyilkolták. Halálát tizennégy felesége siratta.

A közösség persze Smith halála után darabjaira hullott szét, de a többség Brigham Younggal együtt egy exodusra indult, mint Izrael az ígéret földjére. Száz napig nyugatra tartó útjuk végén elérkeztek Amerika legelhagyatottabb és leghasználhatatlanabb földjére a Utah állam sós tavainak sivatagába, ahol felépítették Salt Lake City-t, ahol Romney megmentette a téli olimpiát.

Talán a fentiekből is érezhetjük, hogy Amerikának jogosan voltak ellenérzései egy mormon elnökkel kapcsolatban.

Mike Huckabee: Az evangelikálok

Mivel a magyar médiában nagyon sokszor összekeverik és pontatlanul használják ezt a kifejezést, így egy kicsit részletesebben írok róluk.

Két nagyon fontos dolgot kell tisztázni mindjárt az elején.

Az első a szó eredete. Eredetileg az 1510-es, 1520-as években a német fejedelemségek területén és Svájcban kialakuló reformmozgalmat jelentette. Jelentése ekkor evangéliumkövető, evangéliumi volt. Később az 1530-as évekre váltotta fel a „protestáns” szó.

A második dolog pedig az, hogy ma egy irányzatot nevezünk ennek, habár a szó jelentését, vagyis, hogy evangélumkövető, evangéliumi ezáltal maguknak vindikálják. Vagyis az angol evangelical kifejezés nem az evangélikusokat jelenti, nem is az evangéliumiakat, hanem konkrétan ezt az irányzatot. Ezért is nagyon támogatom az evangelikál kifejezés bevezetését a köznyelvbe, mert ez a pontos kifejezés.

Kik is ők? Mielőtt bemutatnám őket, szeretném felhívni a figyelmet egy jelenségre. Évszázadokon keresztül azt látjuk az egyháztörténetet vizsgálva, hogy felekezetek alakultak vagy éppen szűntek meg. Elképzelhetjük úgy is, mint vertikális, függőleges vonalakat. Szigorú szabályok a másik felekezet felé, amelyek megkülönböztetnek a másiktól.

A 18. századi pietista mozgalommal indul, de igazából a 20. század második felének a terméke a személyes és ezáltal a hitbeli identitás meggyengülése. Vagyis a vertikális, megkülönböztető folyamatokat felváltották a horizontális folyamatok, vagyis az, hogy mi köt össze. Mozgalmak indultak, amelyek minden felekezetet elértek, és sokszor lelkileg közelebb vannak/voltak egymáshoz, mint az egy felekezethez tartozók. Az evangelikál mozgalom is ilyen.

Így nem kötelezik el magukat egyetlen felekezet felé sem és maga sem formál felekezetet. Minden felekezetben megtalálhatóak, tehát egyfajta ökumenikus mozgalomról van szó. Ez a mozgalom elsősorban Amerikában van jelen, és egyfajta válasz volt a szekularizációra. Tehát egy ellenkulturális mozgalom, amelynek tagjai folyamatos védekezésben vannak, hogy megvédjék magukat egy hitetlen kultúrával szemben.

Két fontos pillére van lelkiségüknek. Az egyik a Biblia szó szerinti értelmezése és Krisztus visszajövetelének hangsúlyozása. Ez azért fontos, mert a liberális keresztyénség ama tanításával megy szembe, mely szerint Isten országa a társadalmi igazságosság és cselekvés által jön létre.

Az evangelikál mozgalom nem keverendő össze a fundamentalizmussal, habár nagyon közeliek egymáshoz. (Egy szekuláris olvasónak furcsa lehet ezek megkülönböztetése, hiszen nagyon ugyanolyannak tűnik mindkettő. De egy kínai vagy egy japán is ugyanolyannak tűnhet külsejük alapján egy átlag magyarnak, mégis nagyon nagy különbségek vannak köztük.)

A fundamentalizmus a betű szerinti ihletettséget vallja, vagyis elutasít minden tudományos vagy bibliakritikai eredményt. Az evangelikálok ezzel szemben elfogadnak bizonyos bibliakritikai alapelveket, és elismerik a Biblián belüli irodalmi formák különbözőségét, és Krisztus visszajövetelére koncentrálnak, és még sorolhatnánk. Nem ugyanaz a kettő, mégis nagyon közeliek, a közvélemény-kutatások, politikai elemzések egybe is mossák a kettőt, ami azt gondolom, azért megengedhető, mert politikai –hangsúlyozom politikai- céljaik hasonlóak.

Az evangelikál mozgalomnak Amerikában van egy nagyon jellegzetes színezete. Ennek történelmi alapjait Finney kapcsán már korábban leírtam (teológiai végzettség nélküli önjelölt prédikátorok). A legnagyobb újításuk az ún. „elektronikus egyház” felépítése volt. Ma mintegy 1300 rádióállomás, 26 televíziós csatorna közvetít csaknem kizárólag vallásos programot (istentiszteletek, stb.). Egy 1980-as adat szerint erre, mintegy egy milliárd dollár adomány érkezett. Így a lelkészekből „szupersztárok” lettek, a ma élő egyik legnagyobb ilyen szupersztár Pat Robertson, akinek műsorát a 700-sok klubját naponta adja az ATV , és aki már akart amerikai elnök is lenni.

Az evangelikál mozgalom mindennek ellenére igazából nagyon középszerű emberekből áll, sokszor a semmit adják el nagyon meggyőzően, de a nemzetközi tudományos életben sehol sincsenek. Egyesek szerint ez hamarosan megváltozik, ebben személy szerint kételkedem.

Ennek példája, hogy bár a hírnevük hatalmas lett, az adományok jöttek, közben pedig sorra buktak le ezeket a botcsinálta prédikátorok. Oral Roberts egy harminc méteres Jézus-szobrot akart felállítani, mert álmában kapta a parancsot, majd a nézőit avval zsarolta, hogy ha nem küldenek neki pénzt, akkor halálra éhezteti magát. Jim és Tammy Baker az amerikai milliárdosok dekadenciájával szórták el sokszor egészen szegény emberektől kicsalt pénzüket, majd országos botrány lett, mikor kiderült szexuális életük , palotájukban légkondicionált kutyaólak voltak. Majd Jim adócsalásért börtönbe került és elvált feleségétől. És sorolhatnánk még.

A mozgalom nem állt meg csak a lelki élet megújításánál. Jerry Falwell virginiai baptista lelkész, aki 1979-ben megalapította a „Morális többség” (Moral Majority ) egyesületet avval a céllal, hogy csak bizonyos politikai, etikai felfogású politikusokat támogassanak a választásokkor. Nagy jelentőségű volt az, hogy a vasárnapi iskolai tanító, hívő baptista Jimmy Carter liberális véleménye miatt nem, míg Ronald Reagan az abortusz kérdésben elfoglalt álláspontja miatt megkapta a támogatást. Tulajdonképpen ez McCain baja is, akit fanyalogva néznek az evangelikálok, és a Republikánus Párt kemény magja. Kérdés Huckabee-val mint alelnök-jelölttel (lásd feljebb), nem kap-e egy olyan nehezéket, amit nem tud ellensúlyozni, cserébe biztosítják az evangelikálok a szavazataikat és pénzüket.

Remények és kilátások

Úgy tűnhet, hogy a hit és a vallás a 2008-as választási kampányban nem kapott nagy szerepet. Sokkal inkább a személyiségek, és a másik gyengeségeinek ismerete volt a fontos.

Obama az ismeretlenségnek csak a jó oldalát élvezte az egész 2008-as kampány alatt: olyan embernek mutatkozhatott, nagyon hitelesen, aki nincs elhasználva, akit Washington piszkossága még nem szennyezett be, ő az új idők új szele. Az ismeretlenség másik oldala azonban az, hogy könnyen lehet róla bármit elhitetni, nem is beszélve arról, hogy ő a szenátusban az európai ügyek bizottságának az elnöke, és hát Európában talán sosem járt hivatalosan. Azt hiszem, az eredmények után kijelenthetjük azt, hogy Obama sikeréhez több tényező is megvolt.

Egyrészről a változás ígérete sok embert mozgósított, másrészről ő maga nem hibázott egyszer sem a kampány alatt, a vitákból is győztesen került ki, hatásos szónok, jó megjelenésű, fiatal férfi, az internet bevonása és hatékony alkalmazása nem csak a pénzügyekben volt előnyére, hanem az embereket is összekötötte, mozgósította. A gazdasági válság beköszönte, az európai körút sikere és a közélet tematizálásának sikere (a gazdasági válság a rossz Bush-kormányzat „gyümölcse”; légy te is része a történelem formálásának, stb.) csak erősítette a kampányát, és nem tudta elveszíteni a választásokat.

Hillary-ről már kevésbé lehetett bármit megrajzolni, már mindent elmondtak róla, amit rosszat el lehetett, és ez talán éppen elég volt ahhoz, hogy ne legyen elnök.

McCain dilemmáját már fentebb megfogalmaztam: Huckabee a maga anti-darwinizmusával elég ijesztő tud lenni a 21. században, és Amerika nyűglődéseire emlékeztetheti a szavazókat, amelyet az örök ideológiai gumicsontjukkal művelnek (bibliai teremtés kontra evolúció). Palin nagyon új szereplő és eddigi méditizálható döntéseivel (Down-kóros gyerekének megszülésével, 17 éves lányának állapotosságával, majd a büszke (?) apa házasságba kényszerítésével, stb.) valamint nőiségével láthatóan megzavarta a demokrata sorokat, különösen a Hillary-t sirató réteget, de sorozatos hibáival, bebizonyította teljes alkalmatlanságát. Rossz döntésnek bizonyult.

McCain bármennyire is megpróbált fiatalos lenni és annak tűnni, nem sikerült dinamizmusát bizonyítania. A tapasztalt, idős, amerikai hős (keresztes lovag) helyett Amerika egy fiatal, progresszív, lendületes, jó szónokot és tehetséges jogi egyetemi tanárt választott. Aki nem mellesleg az első afrikai amerikai elnök lett az Amerikai Egyesült Államok történetében.

Obama körül nagy volt a hiszti, vonzó volt, amit ígért.

Obama elnökségének első évei felemásra sikeredett . Guantanamo még nyitva maradt, az egészségügyi reform késett, és komoly viták övezték, Irak és Afganisztán ügye nyitott maradt, ezzel szemben hosszú évtizedek óta Obama az első, aki hivatali ideje alatt Béke Nobel-díjat kapott, és külföldön nagy népszerűségnek örvend. A kérdés ma már az, hogy be tudja-e váltani a reményeket, amelyeket éppen maga keltett, amennyiben ma este ismét megválasztják?

Felhasznált irodalom:

1. McGrath, Alister: Bevezetés a keresztyén teológiába, Osiris, 1995

2. Medgyessy László phd.: A keresztyénség története az Egyesült Államokban

3. Bombera Krisztina tudósításai,a Nap-kelte műsorának beszélgetései

Szücs Balázs, református lelkész