Bayer Zsolt “állatoknak” nevezte a romákat

Tehát egy konkrét – és önmagában természetesen minden jóérzésű ember részéről elfogadhatatlan következményű – ügyet használ fel a közismerten rasszista alapállású nézeteinek újabb kifejtésére.

Mélyen együttérezve egy ilyen kihívó brutalitású, a társadalmi lét, az együttélés legalapvetőbb követelményét sem tisztelő módon elkövetett élet-ellenes cselekedet miatti felháborodással és egyetértve annak elítélésével, a jobboldali sajtó neves kedvencének idézett szavai és az ezek használatával kifejtett gondolatai ez alkalommal több vonatkozásban mégis túlléptek a szerzőnek már jól ismert nézetvilága miatt nálam már rég elért ’személytelenségének’ a keretein és vélemény kifejtésére inspirálnak.

Először is teljes mértékben egyetértek, egyet kell értenem azzal a minősítéssel. Azzal, hogy aki a személyes akaratának erőszakos érvényesítése végett, kétségbe nem vonható bűnözői stílusban végrehajtott (azaz az erő kultuszára alapítottan), kiprovokált összetűzésben, megkockáztatom a feltételezést: ráadásul a csoportos fellépésből következő egyértelmű erőfölényének is a birtokában, nem habozik még késelni is, az – a társadalmi ’hasznossága’ szempontjából – semmivel nem haladja meg egy vadállattól elvárható viszonyulás tulajdonságait. Szlengesen kifejezve: az ilyenfajta bitang nem más, mint egy – a társadalom szövetné¬kéből, az adott jogrendszer lehetőségét kihasználva, mindenképpen kivetendő – „állat”! Miközben a jogértelmezés és a biológiai besorolás szempontjából senki által sem vonható kétségbe az emberi mivolta.

Másodszor, félig azonosulni tudok azzal a következtetéssel is, hogy az ilyen „eo ipso gyilkosokat” (azaz gyilkolásra kész személyeket, mivel a cselekmény a tényszerűség szerint, és nagy szerencsére, kísérleti szakban maradt) „nem tolerálni kell és megérteni, hanem megtorolni”. Ugyanis, jelenleg még nem tisztázottak az elkövetés körülményei és elvileg nem kizárható, hogy valamiféle provokálás is szerepet játszhatott a dráma kialakulásában; na meg egy ilyen súlyú cselekmény elkövetésének gyanúja esetén semmiképpen sem lehet lemondani a történtek és a szereplőket mozgató hatások megértésének követelményéről. Ilyennek hiányában tisztességes, igazságos ítélet sem születhet.

Egy harmadik vonatkozásban viszont – a szerző társadalomfelfogását ismerve, a magam számára is meglepően – már teljes egyetértésemet kell kifejeznem. Kimondottan nagy-formátumú meglátásnak tartom (különösen a szerző részéről), hogy a „tehetséges, szimpatikus, szerény és meghatóan mélyről jövő … és nagyon is szerethető cigány fiú(nak)”, az X-Faktor győztes Oláh Gergőnek valóságos érdeme szerint méltatja a teljesít¬ményét a cigány–magyar konfliktus enyhítésében, hiszen elérte, hogy minden előítéletességet leküzdve közönség¬szavazattal váljék a vetélkedés győztesévé. Az, hogy a szélsőjobb kiérdemesült ’szöveg-generátoraként’ funkcionáló szerző Gergőnek e tettét többre értékeli, mint az összes „jogvédő” gazember együttvéve”. Másutt meg „magyarokat rasszistázó rohadék”kifejezéssel illeti a rasszista szeméttel szemben fellépő tényleges jogvédőket, a szokásos elnéző mosoly kiváltására alkalmas izzadságszagú képzavar csupán. Hiszen a köznyelv, a köz-értelmezés nem a jogvédőt, hanem jogtiprót tartja – méghozzá a ’rohadék’ jelzőt kiérdemlően – gazembernek ! A kisebbségi jogvédelmet önként vállalt kötelességként folytató személyekre és szerveződésekre pedig éppen a rasszista, antiszemita ihletésű jogtiprókkal szembeni védekezés céljából van a társadalomnak szüksége: érkezzen e deviáns szándék jogalkalmazói, netán jogalkotói szinten, akár fasiszta elvek képviseletéből származóan, vagy ”csak” e sanda nézetek terjesztésének szándékával működő valamely média-forrásból !

A Hír TV-s szerkesztő úr idézőjele pedig vagy a ’jogvédő’ fogalom ismeretének hiányát, vagy e fogalommal való konok eszmei szembenállását mutatja.

Na de tettenérhető egy további figyelemre méltó elem is Bayer szerkesztő úr írásában.

Ami pedig nem más, csak az, hogy semmi figyelemre méltónak esetleg ítélhető újdonságra nem vetemedik atekintetben, hogy szokásához híven mindenből, még a tárgyalt megborzongtató tragédiából is – mint az ismert viccnek a mindenben a szexet felfedező Mórickája – ugyanarra a végkövetkeztetésre ne jusson: a mérhetetlen cigány- (más esetekben a zsidó-) ellenességének a szajkózására, a neki nem tetsző etnikumok (kisebbségek) elleni alig leplezett uszításra!

Mert ugyanis, Bayer úr, a köznyelvben méltán „állatinak” minősíthető tettet elkövető Jónás János etnikai hovatartozása nem tartalmi eleme ezen állatias cselekménynek, mint ahogy etnizáló megfontolás nem játszott szerepet sehol a sajtóban. Például a bestiálisan meggyilkolt tatárszentgyörgyi Csorba Róbert és Robika elleni, vagy a kislétai, alsószentmártoni, alsózsolcai, tarnabodi, galgagyörki cigánycsaládok elleni tagadhatatlanul rasszista hátterű és fasiszta jellegű bűncselekmények elkövetőinek esetében. De, hogy még csak egy további jellemző esetet említsek a sajnos nem kevés közül, az ugyancsak – a szerző által képviselt sajtó kedvenc szóhasználatában – „fehérmagyarok” által elkövetett, legalább ugyanannyira „állatinak” minősülő bűncselekmény során, a nyolc halálos áldozatot követelő móri mészárlás indítékainak vizsgálata alkalmával sem.

Az alapvető társadalmi normák betartására képtelen, bűnözői életmódot folytató emberformájú „állatok” devianciájának létrejötte ugyanis nem antropológiai kérdés! A rá való hajlamra lehet csak talán az etnikumi kulturális hagyományokból és – ahol ez fennáll – az illető etnikummal kapcsolatos össz-társadalmi megítéléssel szinkronitást mutató, általánosíthatóan jellemző szociológiai adottságokkal meghatározott nemzedéki életvitel gyakorlatából következtetni, ami messze nem egy eleve determinált bűnözői életmódot jelent! Tehát a közösség-ellenes bűnöző életmód alakulásába az egyéni sorsból táplálkozó és a civilizációs (egyszerűbben: a kulturális) szocializálódás beidegződései játsszák a meghatározó szerepet; vagyis társadalmi léptékben semmilyen etnikum, ill. kisebbség, mint egy közösség, eleve meghatározott viselkedési normákkal nem rendelkezik. Ergo: egyik, v. másik tagja, de akár csoportjai sem jellemezhetők egzakt módon általánosítható tulajdonságokkal, hiszen ezek az egyéni élet, a szubjektív szocializálódás során alakulnak ki.

Csak bűnöző személyek létezhetnek, kedves Bayer úr, de ilyennek kikiáltható teljes etnikumok (vagy akár embercsoportok), soha!

Aki e fogalmakat ismeret hiányában „keveri”, nos, azt tartják – minimum – rasszistának. De, aki ilyen megközelítést tudatosan alkalmaz egy-egy éles társadalmi helyzetben valamely politikai érdek támogatása céljából, a konfrontációs oknak egy bűnbaknak kikiáltható embercsoport nyakába zúdítása útján, azt meg a történettudomány fasisztának minősíti ! (Természetesen itt nem a történelemhamisításban jeleskedő ál-tudományra gondoltam!)

Vajon világos mindez Bayer úr számára?

Befejezésül pedig engedtessék meg nekem, hogy mintegy ötödik meglátásként emlékeztessek a „műnek” egy lényeges hiányosságára is. Egy fél szóval sem ismerteti kedves szerzőnk azt a letagadhatatlan tényt, miszerint a mai reál-gazdasági állapotnak lényeges jellemzője, hogy a privatizálás és profán módon leginkább a piac-szerzésre beinjektált külföldi tőke okozta munkanélküliségi hullám legnagyobb kárvallottja a munkaerőpiacon érvényesíthető ismeret-tőkével nem rendelkező képzetlen munkaerő, köztük is elsősorban a cigányság. A mai szociális helyzetükre emiatt egyértelműen jellemzővé vált a – kisebb-nagyobb anyagi érték (főképpen a közvetlen fogyasztható élelmiszerek) terhére elkövetett, ámde el nem vitathatóan a kárvallottak részére komoly problé¬mákat jelentő – megélhetési bűnözésre való objektív ráutaltság. Mely viselkedési attitűd, önmagában, úgyszintén etnikum-mentes: a hasonló helyzetbe került „színmagyar” szerencsétle¬nekre ugyanúgy jellemző.

E problémakör felelős elsősorban a rasszista, cigányellenes hangulat kialakulásáért ! Mely vonatkozásban az objektív tények figyelembe nem vétele, sőt, a roma-ellenes hangulat tudatos szítása – amit éppen a tárgyalt MH-cikk kapcsán tapasztalhattunk – a melegágyát képezik a cigánysággal kapcsolatos, nyilvánvalóan fasisztoid alapállású társadalmi tudat alakulásának, de egyre gyakrabban a már nyíltan fasiszta fellépéseknek.

E tudatos hangulat-befolyásolásnak egyébként talán a ’legkedvesebb’ eszköze, mikor a képzetlensége miatti objektív törvényszerűség folytán a legkevesebb munkaszerzési eséllyel rendelkező romákat valamiféle (kvázi gének által determinált) nótorius munkakerülőnek kísérlik meg beállítani. Lazán félreseperve az ezt cáfoló tényeket: a munkahellyel rendelkezők helytállását, a korábbi társadalmi rendszerben a tömeges termelésbe vonásukat.

Magától értetődően a fizikai helyzettel meghatározott objektivitás nem menti, nem magyarázhatja az említett szükségszerűségen túlmutató, különösen az élet-ellenes cselekmények elkövetését. Ez utóbbi esetben a törvény teljes szigorával kell megvédeni a társadalmat ezektől az elfogadhatatlan kilengésektől és kilengőktől; társadalmi helyzetüktől, etnikumi hovatartozásuktól függetlenül. Ám semmiképpen sem várható el a rasszista indíttatású cigány-ellenesség csökkenése mindaddig, amíg nem indul program a munkaerőpiacról kizártak szociális helyzetének humánus és érdemi eredményt biztosítani képes nagyságrendű anyagiakkal operáló megsegítésére és képzettségi szintjük szervezett emelésére, hogy a kényszer-szülte szerzési indíttatás egyértelműen kizárható legyen. Hosszabb távon pedig nem a cigányságra, mint holmi szavazó-rétegre való tekintés szerinti, sehová sem vezető, legfeljebb a regnáló hatalom melletti kiállásra alkalmasnak minősített csoportjaiknak júdás-filléreket osztogató ál-programokra lenne szükség, hanem olyan átfogó, szociológiailag megtervezett felzárkóztató képzések szervezésére, amelyek a kulturális szintjük szükséges felkondicionálására (de nem átalakítására!) koncentrálnának, és munkához juttatásuk megoldását tartaná a másik legfontosabb feladatának !

Hát, a felelős és korrekt olvasói tájékoztatás jegyében valahogy mindezt illett volna elmondania, míg a cigányellenes burkolt uszítástól pedig tartózkodnia a szélsőjobb szócsövének szerepében tetszelgő Bayer szerkesztő úrnak!

Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke

Nem véletlenül, az utóbbi hetekben az is szinte egyöntetűen hangoztatott megállapítás, hogy a radikális nemzeti konzervatizmust képviselő központi erőtérnek nyíltan beismert szándéka az egyszer már háborúvesztésbe, egymillió honfitársunk elvesztésébe torkollott Horthy-világ restaurációjának megvalósítása. Az avitt külsőségek – zászlók, egyenruhák, jelszavak, egyéb megnyilvánulások – tömeges megjelenése még az elfogulatlan szemlélődő számára sem hagy kétséget e cél tudatos közelítésének tényszerűségéről.

Mi a helyzet 2012 nyarán, az ellenérdekelt politikai és társadalmi körök háza táján?

A baloldali pártok és a liberálisok képesek voltak-e megemészteni, hogy a politikai paletta jobboldalán lévőkkel szemben valamennyi másként gondolkodó automatikusan „baloldali” minősítést kap?

A közösségalkotási optika kedvéért képesek-e elviselni a közösítő jelzőt?

*

Úgy hiszem, nem tévedek, ha kerek-perec leírom: jele sincs annak, hogy megkezdődött volna a vélt érdekellentétek félretétele, annak felismerése, hogy a jelen helyzetben nincs más alternatíva: az ellenzékben lévő baloldali illetve liberális eszmeiségű pártok összefogására van (lenne) szükség. Mint az utóbbi két esztendőben, úgy most is, megállapíthatjuk: változatlan erővel folyik a világnézeti, történelmi eseményértékelés és a személyekkel szembeni szubjektív tapasztalatokra alapított különbségtétel – a különbség hangsúlyozása. Még a rasszizmust, az antiszemitizmust „hivatalból” elutasító szervezetek között is érzékelhető a kirekesztés e furcsa formája – az azonos tevékenységet folytatók együttműködést nélkülöző tevékenysége. A taktikai szükségszerűség felismerése mégcsak nem is körvonalazódik, az sem, hogy a filozófiai viták helyett a szervezésnek, az útépítésnek, a közös cél kijelölésének van itt az ideje.

Tapasztalataim alapján leleplezetlen bizalmatlanság fogadja a polgári (zömében baloldali konzervatív, kisebb részben liberális, még kevésbé neoliberális) szociálisan érzékeny és humanista életfelfogást követő emberek csatlakozási szándékát a szociáldemokratáknak nevezett pártok és a kommunisták részéről. Ugyanilyen fogadtatásban részesülnek a polgári oldal hívei táborában a tradicionális szociáldemokrata és a nyíltan marxista világnézet hirdetői.

Ha elemeznénk a jelenleg regnáló konzervatív jobboldal központi sajtópropaganda tudatosan tervezett csapásirányát – több százezer vagy több millió választópolgár előtt világossá válhatna: a „baloldaliságot”, mint gyűjtőfogalmat, az ellenzéki pártok, személyek megjelölésére használják, őket tekintik egyöntetűen ellenfélnek, ellenségnek. Baloldaliság vagy nemzetellenesség jelzőivel mossák össze az ideológiai alapon álló baloldaliságot a polgári humanistákkal – majd kriminalizálva, lejáratva őket, valamennyiüket szabad prédának kínálják fel a radikális tettekre kapható lumpenrétegeknek.

A kormányzó Fidesz MPSZ immár hosszabb ideje szinte tálcán kínálja fel egy olyan koalíció létrehozásának lehetőségét, melyet az utóbbi 22 esztendőben soha nem tapasztalhattunk meg. Az egység hiányában, a törésvonalak fennmaradásában azonban kétségtelenül szerepet játszik a karizmatikus vezető hiánya, másrészt a közös cél társadalmi modelképének hiánya. – A baloldalnak remény sem lehet az éppen regnáló hatalmi struktúrával szemben támogatást kapni a magyarországi tömegektől akkor, ha azok nem kapnak képet, egyértemű választ az életüket befolyásoló kérdésekre. Egyebek mellett arra is, hogy mit szándékoznak tenni a jövőben az ország önálló ipari, mezőgazdasági, kereskedelmi értéktermelő képességének visszaállítása érdekében, vagy hogy milyen mértékben és elvi megközelítésben tekinti kívánatosnak a köztársasági alkotmány helyreállítását – annak népszavazás által történő megerősítését.

*

Ezekben – és a most fel nem sorolt ideolgia-függő kérdésekben – tehát a minimálisan közös nevezőt meg kell találni a demokrácia ellenzékben lévő híveinek. Ez pedig csak átlagon felüli kompromisszumkészség, nemzetszolgálati elkötelezettség, a szövetséges erők iránti bizalomra alkalmasság esetén lehetséges. A problémasor magába foglalja a politikailag igencsak érzékeny terület egységes értelmezésében történő együttgondolkodás elérését is: ez pedig az Európai Unióhoz, az ország szuverenitása jelentős részéről történő lemondás problémakörét érinti. – Látva, tapasztalva a radiális jobboldalnak az ezzel kapcsolatos (de merőben más levezetéssel és céllal) elénk tárt euroszkeptikus válasz-dömpingjét, egyetlen irányváltásra készülő politikai erő sem mellőzheti e kérdéskör kezelésére vonatkozó nézeteinek kifejtését.

Bonyolult érdekviszonyokat produkáló korban élünk, minden érdekeltnek tudomásul kell vennie, hogy nem követhetőek filozófiailag vegytiszta érdekek és megoldások!

A világnézeti különbségek alapján békétlenkedők tétova igazolásaként, szót kell ejtenem arról, hogy fellépésük talán nem is annyira tudatos érdekelemzésnek, mint inkább a jobboldali hatalmi központból menedzselt, kimondottan az antifasiszta fellépés egységesedésének veszélyét elhárítandó propaganda hatása alatti cselekvésnek tudható be. Politikai ellenfeleink világosan felismerték, hogy az antifasiszta szemlélet és társadalmi kiállás, az eltérő nézetű erők összefogására már önmagában is alkalmas működési terület – vagyis az e nézeteket hirdetők megosztása számukra elsőrendű feladat. Mindössze csak azt kell elérniük, hogy valamennyi – számukra ellenzékinek számító – politikai szerveződés csak a saját antifasiszta fellépését szervezze, e területen decentralizáltan működjenek.

Tapasztalhatjuk: napjainkban ma már az MSZP, az LMP, a Magyar Kommunista Munkáspárt és a Magyarországi Munkáspárt 2006, stb. önálló, egymástól és a liberálisoktól elhatárolódó antifasiszta fellépést folytatnak. – Talán egyedül csak a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége, valamint a Magyar Antifasiszta Liga őrzi következetesen a náci-nyilas tendenciákkal szembeni kiállás univerzalitásának eszméjét, a harc szükségességét.

Szót kell ejteni a közéletben folyamatosan tapasztalt kísérletről, ti. arról, hogy létezik egyfajta „baloldali antiszemitizmus” is… – ennek emlegetésével igyekeznek (nemzetközi szinten is) elérni a demokraták sorainak megbontását. Ez gyakorlatilag egyfajta fajelméleten alapuló emocionális nézetkör híveinek, valamint a fenálló valós osztályviszonyok konkrét elemzésének bázisán nyugvó, a történelmi materializmus által adott módszerrel feltárt összefüggésekben meggyőződött más baloldaliak megosztását kívánják elérni.

Meg vagyok győződve arról, hogy mindenképpen célszerű és helyénvaló a magyarországi baloldal „tömbösödésének” útjában álló jelenségekről őszintén szót ejteni… A feladatok egyértelmű felvázolása, az elérendő cél világos megfogalmazása, a szükséges önkorlátozások és kompromisszumok nélkül a „baloldali összefogás” csak óhaj, üres szlogen marad.

2014-ig roppant kevés időnk van hátra, még akkor is, ha erre egyébként minden baloldali pártban vagy a változásokat akaró milliókban kézzelfogható igény van.

Magam is osztom a népi bölcsességet, miszerint „elviselhetőbb a borzalmas vég, mint a végnélküli borzalom”.

Hirschler Tamás

Magyar Antifasiszta Liga

Ügyvezető Testület elnöke