Zuschlag János 2013-ban, amikor éppen kiengedték egy-egy hétvégére a börtönből (Fotó: Facebook)

Az eredeti gondolatra visszatérve újabban formálódni látszik egy merőben új, nóvumnak mondható, vagy talán hungarikumként is felfogható, és kezelhető – már ha lehet kezelni az ilyet – típusa a megélhetésieknek: a “megélhetési csontváz”. (A csontváz ugye a fidesz terminológia szerint az, ami kiesik a szekrényből, ha ők  (kellően időzítve) kinyitják az ajtaját. Ez utóbbiaknak az jelent(het)i a megélhetést, hogy miután a Papcsák-Budai tandem – előbbi mára már megélhetési polgármester Zuglóban -, vagy a legeslegfőbb Ügyészség, élén a hasonlóan fő-fő Polt Péterrel, aki tagadhatatlanul kormánybarát megélhetési vádemelő bajnok, ( vagy igény szerinti bűnelkendőző) előzetesbe vágja, rabláncon vezettetgeti, és közben elkezd vele alkudozni, nem vallana-e nála nagyobb halakra, mert az megérné neki. Is.

 Ha nem, akkor a kvázi csontváz elkezdi leülni a független Bács-Kiskun- megyei Bíróság (eddig ez bizonyult a legmegbízhatóbbnak) által kiszabott meghökkentően hosszú időt, és elindul a folyamat, amely során lélekben megdolgozott, politikus-jelöltünk elkezd össze-vissza vallani vélt ellenségeire, és/vagy (elv)barátaira. Ezen réven aztán visszanyerheti, amit a vámon elveszített, sőt annál is többet. Ha nem működik a dolog, akkor lehúzza a kirótt penzumot, majd kiszabadulván megérezvén a pénz szagát nyilatkozatsorozatokkal bombázza a médiát, és az érdeklődő politikai erőket, akik lelkesen fizetnek a megugró példány- és, nézőszám, esetleg politikai haszon reményében.

 Most éppen Zuschlag Janika van a porondon, aki hat évet ült rongyos 70 milláért, (amennyit egy átlaggyilkosra szokás kiszabni) de csak azért ennyit, mert majdnem az egészet visszafizette a megbízója, és mert nem állt meg a bűnszövetkezeti (maffiabéli) változat. Most viszont lelkesen nyilatkozik ez az eredendően sem túl jellemes, lélekben megzökkentett figura, és szemrebbenés nélkül nyilatkozik a kormányközeli médiának, sőt könyvet dob piacra a Fidesz égisze alatt működő Századvég gondozásában, – csak hogy finomak legyünk, és ne vádaskodjunk direktben – amelyben jól összekeni trutymóval régi barátait.

 Nem tudom kapott-e hús-vér korában pártjától több tíz millió forint lelépési pénzt Janika, – ez több. mint valószínűtlen, különben meg hol a lóvé? – de hogy most nem csak az eladott példányszámból képződik a honoráriuma abban egész biztosak lehetünk. (Nem tudom hogyan szedték össze a szocik ezt a jobbikos küllemű figurát, hiszen ennyire még ők sem szoktak mellényúlni, de könnyen lehet direkt az ifjúsági szekciót gondolták vele erősíteni, ahogy anno Deutsch sportminiszter is hozta a formáját a beléptető projekttel.!

 Hogy aztán mi lesz a következő (megélhetési) csontvázunkkal Simon Gáborral, és az ő(?) negyedmilliárdjával, azt még ma nem tudjuk, de hogy nem a rezsicsökkentés könnyíti majd a megélhetését, az elég valószínű. Azt nem mondom, hogy a választások eredményétől is függ, mert annak az eredménye már rég nem függ semmitől. Diktatúrákban az ilyesmi nem függő változó, hanem független változatlan. De erről majd legközelebb…Sietni kell, mert „rohan az idő…”

 Mindenesetre a magam részéről nagy izgalommal, és némi gyanakvással vártam, hogy a kis barba-trükkel rekordszámúra növelt listán szereplő, de valójában sosem létezett, politikai gittegyletek között hol bújik majd meg az a max. négy majd mindenki által ismert párt, ill. pártszövetség, amelyek „labdába rúghatnak” egyáltalán. Hát mit mondjak: Nem csalódtam. Ennél jobban szerintem nem is alakulhatott volna fideszileg. Nyugodtan mondhatnánk, Fortuna úrhölgy nem ellensége a Nemzeti Összefogás Rendszerének, ha nem lennénk olyan izgulósak, meg aggódósak, meg a demokráciát betegesen féltők. De olyanok vagyunk, és ezen már csak objektíve sem nagyon tudunk változtatni, legalábbis belátható időn belül.

Drawn out of a hat

Próbáljuk modellezni a dolgot: A magyar választópolgár, aki veszi a fáradságot és élni kíván jogaival amíg lehet, kezébe veszi a négy év előtti forradalom küzdőterén, vagyis a szavazófülkében a lepedőnyi papírlapot, látja rajta azt a végeláthatatlan listát, és elkezdi feldolgozni a látottakat. Kezdi mondjuk „ortodox” módon elölről. Néhány nemzetiségi csapat (jajj,cigánypárt is van!!) után átugrik a Torgyán bohóc-pojáca által kivégzett Kisgazda, és Polgári valamin, amely már árnyéka sem tud lenni hajdanvolt magának, és új dimenzióba kerülve (Új Dimenzió Párt) kilencedikként rátalált övéire (már amennyiben még hisz a tündérmesékben). Emberünk immár végzett is, a többit el sem olvassa, arra nincs idő, meg türelem, jöhet a boríték, és az urna. Az ilyen ember hamar végez, a pártokat képviselő kis csapat az urna-előszobában láthatja, hogy nem kellett neki átnéznie az egész szénakazlat, gyorsan megtalálta a tűt.

Akik szerint Lehet Más a Politika, – ők lehetnének a Fidesz komilfó ellenzéke, ha valóban lehetne – nem sokkal később „talál-süllyeszt”, bár szívesen beixelné (zölddel) az előtt levő “sportos, és egészséges” valamit is. (Az is egy párt, a listán utánuk jön, komolyan) A többiek figyelme nem lankad, tovább tallóznak, kivéve a jobbikosokat, akiknek könnyű lesz időben a fejébe vésni, hogy miként lesznek az utolsókból elsők, mint a Bibliában. “- Fordítsad meg Testvér azt a cédulát, ott vár  ránk, meg az igaz magyarokra a “szebb jövő”. A “mi fajtánk” meg csak keres tovább, megy sorban lefelé, és hopp!…megvan: Együtt 2014 Párt. Ez az! Bajnai és csapata. Ha siet, már ixel is. Ha nem, gyanút fog, emlékszik már, hogy azok suttyomban alakultak, miután az egy bő éven át sikeres ex-miniszterelnök csapata ezen a néven mutatkozott be a közvéleménynek. Az ilyen polgár óvatosan továbbmegy, és… “Na most már megvan ez már tuti. Összefogás! – Ezek az enyéim – és már jelöl is, részéről megtette, amit megkövetelt a haza. Namármost az olyan “agyontájékozottak”,figyelmesek, meg naivak, és még hiszékenyek is, akik szerint az, amin most éppen részt vesznek az szabad, demokratikus, titkos parlamenti választás, amelynek eredménye mindenképpen, és – körülmények között kötelezi a győzteseket, és a veszteseket is valamire. Ők eljutnak a véletlenül éppen a Jobbik mellé (elé) harmincadik helyre sorsolt pártszövetségig. (MSZP-Együtt-DK-stb), és egy részük, akik már korábban elsütötték a tollukat máris sajnálattal konstatálja, hogy megint át lett verve, mint ürülék a kerítésen. Kérhetnének ugyan másik lepedőt, de hát az olyan macerás, mit csináljon az előbbivel, még kiderül kire (nem) akart szavazni. Különben is akkorra már annyira zavarja a szarszag, hogy hagyja a csudába az egészet, hazamegy, és izgalommal várja milyen is az a vízözön, amelynek szabad ömlést engedett április 6-án vasárnap,az Úr egyszülött Fia eljövetelének 2014. évének negyedik megszentelt napján, nem sokkal a megváltás misztériumának Szent Ünnepe előtt.

Így megy ez “Boldog Asszony Anyánk, égi nagy Pátrónánk” országában, amely olyan kicsivé csonkíttatott egyebek mellett az olyan hamis próféták által, mint a jelenlegi, és a leendő nemzetvezető, és hülyítő, hogy simán elfér az Atyaisten kalapján, mint bokréta, – ahogyan azt Petőfi Sándor költőileg vizionálta – amikor még (túl) nagy volt, ámbátor a Habsburgok „gyarmata”.

Gulyás András

Sajátos a magyarok viszonya nagyjaival: Azok ugyanis vagy nem egészen magyarok – gondoljunk a Nobel-díjasainkra, ezzel összefüggésben meg a zsidó-magyar (v)iszonyra – ,vagy ha mégis, akkor rendszerint külországban végzik be tisztes pályájukat. Rákóczi fejedelemtől Kossuth Lajoson át a művészektől, a tudós elmékig lehet sorolni a listát. Itt van mindjárt ugye F. List, akinek csak apja, az anyakönyvben Adam List – volt magyar, édesanyja, és első tanítója csak németül beszélt, így aztán nem is bírta a magyar nyelvet, nyilvánvalóan nem magyar kultúr közegben lett a kor egyik legnagyobb pianistája és zeneszerzője, vagy Bartók Béla, aki ugyan megfellebbezhetetlenül magyar, ám a Horthy éra elől Amerikába kényszerült, hogy békében alkothasson és nyugodhasson.  Aztán itt van ugye a nemrég még élő legenda Puskás Ferenc, egy nemzet „Öcsije” aki mint tudjuk spanyol polgárként öregbítette a Real Madrid (meg Franco) nimbuszát, és az Aranycsapat több tagjához, és szegény Varga Zoltán focizsenihez hasonlatosan sikerült neki szegényebbé tenni hazáját. És hát nem mellesleg Rubik Ernőnek sem volt kockázatmentes magyarként tündökölnie széles e nagyvilágban, hogy exportképes cseppjeinkről már ne is beszéljünk. (Béres József.)

A legutóbb született nemzetközi hírű – vagy mondhatnók: máris hírhedett – magyar ember, korunk kétes értékű hőse Alcsútdoboz nagy szülötte, aki mára egészen biztosan beírta magát a történelem nagykönyvébe. Hogy aztán a kötet az aranyos fejezeteket tartalmazza-e, vagy a sötét lapok egyike, arról több, mint megoszlanak a vélemények, egy bő hónap múlva megtudjuk milyen arányban. Rajta nem múlik, az bizonyos. Ő, és (fülke)forradalmi Magyar (él)Csapata, a maguk kétharmadával, imponálóan, és tökéletesen megbízhatóan teljesítő mamelukjaival a Házban mindent megtesznek, hogy számukra kedvezően alakuljanak a dolgok. Ő bizonyára itthon szeretné kiteljesíteni képességét, és egykoron befejezni majd politikusi pálya(ámok)futását. A körülmények egyelőre még geopolitikailag is adottak ehhez, csak élni kell a lehetőséggel. És ő él is, efelől senkinek nem lehetnek kétségei.

A híres amerikai magyar(ság)kutató, Kim Lane Scheppele, aki a 90-es évek felét hazánkban töltötte, és személyes barátságba keveredett több akkori fideszista vezérrel, magával Orbán Viktorral is – mert róla van szó, csak a rend kedvéért említem – valósággal áradozik a magyarok vezérének rendkívüli képességeiről. (Mi persze nem csodálkozunk: ha valakinek ott van szerencséje meglátni a napvilágot, ahol a frissen gyártott legenda szerint Szent István királyunk Szűz Mária oltalma alá ajánlá a Szent Hazát, és annyi tehetséggel áldotta meg a Teremtő, annak előbb-utóbb, népe-nemzete megváltójaként muszáj magát megmutatnia. “…Orbán az egyik legkarizmatikusabb ember, akivel találkoztam. Nagyon erős aurája van, amelynek hatására mindenki nagyon komolyan veszi. Azt gondolom róla, hogy nagyon okos.” – Imigyen beszél róla a professzor, de azután gyorsan hozzáteszi, hogy abszolút károsnak tatja azt a politikát, amelyet újabban kormányfőként folytat. “Személyesen aggódom az általa indított /és mára bejezett -G.A./ alkotmányos reform miatt. Komolyan azt hiszem, hogy kiszakítják /mire ez a királyi többes?/ Magyarországot abból a zónából, amelyben létezik egy európai megegyezés…” Egyebek mellett az alkotmányosságot, a gazdaság-, és pénzügy-, és társadalom politikát illetően is. Így tehát Scheppele.

Fotó: Facebook

Mármost, ha létezik olyan ember, aki rendkívüli képességei mellett a saját – önkényesen meghatározott, tévhitekre épített, ordas eszmék által determinált – útját járja, akkor abból általában nem sok jó szokott kisülni. Történelmi távlatokból visszanézve lehetnek ezek ugyan progresszív figurák is, mint Julius Caesar, XIV. Lajos, Nagy Péter, vagy éppen Napóleon, de mi itt és most gondoljunk csak inkább Néróra, Rettegett Ivánra, az Orbán-előd Mussolinire, aki az unortodoxia jegyében föltalálta nekünk a fasizmust, – fascio: rőzsenyaláb, magyarosítva: polgári körök, akik majd mozdulnak, ha köll – Hitlerre, aki ezt nácizmussal, és népirtással tette az “tökéletessé”. Vagy Sztálinra, Mao Ce-tungra, akik meg ennek balos változatával tizedelték meg birodalmuk népeit, hogy mentül boldogabbnak érezzék magukat. (Érezték is nem kevesem.)

Persze bizonyára sokkal többen vannak még széles e nagyvilágban, akiknek többet mondanak az írás elején sorolt magyarok kétségtelen jól csengő nevei, de a dolgok jelen állása szerint nincs messze az idő, amikor Orbán Győző fiának nevére kapja föl inkább (rémülten, és aggódva) a fejét a demokratikus világ polgára. Hogy aztán mennyire repedtfazék hangján cseng majd a név: or-bán vik-tor (bon-ban-bin-bon) azt még ma nem tudjuk biztosan.

Azt viszont tudjuk, mi mindennel lettünk szegényebbek általa: a pluralista állameszménnyel, kvázi a többpárti rendszerrel, a egész jól prosperáló parlamenti demokráciával, talán a Nyugat jóindulatával is, vagy a két évtizedig fennmaradt (III.)Köztársasággal, amely mostanra Csipkerózsika álomba ájult. Kérdés, mikor jön majd a Királyfi, aki magához téríti? Vagy Mariónak kell jönnie? Elméjében elszabadult, kontroll nélkül maradt varázslóval szemben csak ő tud hatékony lenni?

Gulyás András

A kérdés csak annyiban költői, amennyiben ma még nem lehet megválaszolni. Ezzel szemben viszont nagyon is komolyan veendő a probléma, és mint a jövő lehetséges változatával, talán nem fölösleges ezen elgondolkodni.

Először is optimizmusunkat előrevetítendő mondjuk ki, hogy egyedül nyilván még neki sem megy. Ámbátor azt is leszögezhetjük, hogy ha valaki, akkor erre ő képes. Volt már szó erről, miszerint Paulus (Szent Pál) nélkül nem lett volna kereszténység, Luther, és Szent Ignác nélkül reformáció, ill. rekatolizálás, Lenin nélkül nem lett volna “Nagy Októberi Puccs”, és nem valósul meg a proletárdiktatúra, Mussolini és Franco nélkül nem lett volna fasizmus. Amennyiben Hitler szobafestő marad, nincs annak náci változata, és az a máig fölfoghatatlan, iparszerű emberirtás, ami legfőbb bizonyság arra, hogy a “jóisten” nem létezik, vagy annyira belefáradt a teremtésbe, hogy képtelen “menedzselni” a dolgokat. (Ugyanakkor az is igaz, hogy bizonyos történelmi-geopolitikai körülmények között nem releváns a vezér személye. Pl.: Sztálin, Rákosi, Ceaucescu, Gierek, Kádár, Jaruzelsky nélkül is pártállami rendszer üzemelt volna, legföljebb más stílusú.

Illusztráció: globalresearch.ca

Egyébként igazán nem mondhatjuk, hogy ov. több, mint három éve nem próbált szövetségeseink kedvébe járni, pl. gázvezeték ügyben az oroszokkal, meg más autoriter rendszerrel szembemenni. Amikor azonban kormányra kerülve azzal kellett szembesülnie, és néznie, hogy Európa nem az ő dallamára, és ritmusára táncol, akkor eluralkodott rajta a ressentiment érzés, és valami hasonló ahhoz, ahogy III. Richárd, elhatározta, hogy majd ő megmutatja, milyen gonoszságokra képes. Ügyesen csinálja, kiapadhatatlan karizmával, és vitathatatlan tehetséggel. (Minden nagy gonoszságot elkövető emberi lény igen okos (volt.) Mindig csak addig megy el, hogy aztán kicsit hátralépve, kikerülvén az akadályt, tovább mehessen a maga útján; ezt nevezte ő pávatáncnak. Lám, nem is cinkelt lapokkal játszik, – erre többször figyelmeztetett Debreczeni József is – előre megmondja mit fog tenni, de az annyira képtelenségnek tűnik, hogy azt lehet hinni: “Amelyik kutya ugat, nem harap.” De ő harap, ráadásul nincs is meg az oltási könyve…

Azt szajkózza évek óta, hogy a kapitalizmus, a piacgazdaság mély válságban van (vagyis az egész szabad világ), és abból csakis az ő (és jobbkeze) bölcs útmutatásainak alapján lehet kikecmeregni. Tehát – kicsit sarkítva -: vagy ő lesz Európa ura, vagy sorsára hagyja az Uniót, lehetőleg magával rántva azokat az országokat, akiknek népe, és vezetői hozzá hasonlóan nem nagy kedvvel idomulnak Európához. Akár azért, mert az nem nyúl eléggé a hónuk alá, akár azért mert túlságosan is belenyúl a dolgaikba. Ilyenek lehetnek a visegrádiak en bloc, a lettek, a románok, a bolgárok, vagy a görögök a tagállamok közül. De itt van neki ugyebár Ukrajna, ahol most éppen “helyzet van”, Szerbia, Törökország, akik éppen sérelmezik – ki tudja meddig – hogy nem veszik őket komolyan, vagyis be. És akkor mehetünk tovább: Belarusz, akinek örökös ura már teszi is a szépet ov.-nak, Putyin, akinek meg ő teszi, meg szinte az összes szovjet utódállam (FÁK), a maguk önkényuralmi rendszereivel.

És már csak egy ugrás ezekkel a stratégiai szövetségesekkel szorosabbra fogni az együttműködést (a V4 már igyekszik is) egy kicsit restaurálni a régi “szép időket”. Ami, bizony eljöhet, bármennyire is hihetetlennek tűnik: lehet folytatása a KGST-nek, meg a Varsói Szerződésnek, lehetünk újra “baráti ország”, és beszélhetünk megint – ahogyan máris beszélnek az elvtársak – a rothadó kapitalizmusról, amelyet majd csak messziről nézhetünk, mert vagy nem lesz rávalónk odamenni, vagy mert újjáépítik a vasfüggönyt azok, akik oly büszkén verték a mellüket annak leomlása után.

Az is lehet persze – és ez még mindig sokkal jobb lenne -, hogy csak simán meg akar(t) gazdagodni. Vagy a kettő együtt. “Ha lúd legyen Kövér.”

* Ezek után igyekszem nem illetni jelzőkkel azt az embert, akinek sikerült saját népét meghülyíteni, országát a romlás útjára vinni. Elég lesz a kisbetű.

A nagy K a végén freudi elütés.

 Gulyás András

Szili Katalin

Szerintem legközelebb megfontolja az ilyesmit, mert Katalin asszony, akin pártalapítóként igencsak elhatalmasodott az amazontermészet, a beszélgetés elejétől a végéig pergőtűz alatt tartotta. De annyira, hogy azt még Schmidt Mária, sőt tán maga Morvai Krisztina is megirigyelhetné. Kezdte mindjárt azzal, hogy kikérte magának, miszerint az ő pártját “lekatizzák”. Az általa gründolt, és jegyzett Közösség a Társadalmi Igazságosságért nevű vadonatúj politikai csapatot ugyanis illik “kátéi”-nek nevezni azoknak, akiknek nincs kedve végigmondani a 14 szótagot. Vicsek főszerkesztő úr sietve exkuzálta magát, és mindjárt, aztán meg is bocsájtott. (Utóbbi gesztusra tíz perc alatt nagyjából huszonháromszor kérte meg Katalin asszony; szereti ha nem orrolnak rá beszélgetés közben (sem.)

A magát legigazibb baloldalinak képzelő Szili Katalin a következő civil mozgalmak-pártok egyesülése eredményeként bontott zászlót; érdemes fölsorolni, tanulságos:

Szociális Unió Párt (SZUP)-er. Szili korábbi pártja

Centrum Összefogás Mo.-ért (CÖMO) V.ö.: CÖF, “centrális erőtér”

Kárpát-medencei Élet Közösség Egyesületi Kör (KÉKEK) V.ö.: MÉP. MIÉP

Konzervatív Magyarok Egyesülete (!) (KOME)

Magyarok Jövője Párt  (MAJÖP) V.ö.: “Szebb jövőt!”

Magyar Autonóm Néppárt (MANÉP) V:ö.: “Nem leszünk gyarmat!”

Magyar Szociális Fórum (MASZOF)  V.ö.:  nemzeti szocializmus

Magyar Régiókért Egyesület  (MARÉG) V:ö.: “Vesszen Trianon!”

Emberközpontú Országért Mozgalom  (EMOM) V.ö.: „Fontosak a zemberek”

Esély a Megújulásra Egyesület (EME) V.ö.: Új Magyarország Terv

Zuglóiak Érdekvédelmi Egyesülete (ZÉVE) Angyalföld? (vörös)Csepel?

Peyer Károly Alapítvány V.ö.: Bethlen-Peyer paktum. A sztrájkmentes(!) szakszervezeti mozgalomért. (Majd egy évszázada.)

Hát kérem: “akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs, és megvetés.” -mert megérdemli. Vagy csatlakozzék: várja ő(ke)t a K(a)TI.

Visszatérve a KTI-hoz, amiről ugye a világon senkinek még csak eszébe se jutna semmiféle Kati, – gondolom neki magának a legkevésbé sem jutott – tájékoztatnám Katalin úrhölgyet, hogy az már kétszeresen is foglalt, úgymint: Központi TAnulmányi Iroda, és KözlekedésTudományi Intézet. Így majd nehéz lesz labdába rúgni a választásokon, mert majd jól összezavarodnak a zemberek, és nem a KATI-ra szavaznak, pedig ő annyira számít a sikerre. Lett volna egy tippem, de a TIP mozaikszó már foglalt: A MIÉP-ből kiváltak ugyanis alapítottak egy Társadalmi Igazságosságért Párt nevű különítményt. Talán ha bevonnák őket ebbe a hiperbaloldali összefogásba, akkor megegyezhetnének. Ideológiailag, stílus tekintetében biztosan beleférnek. És akkor lehetnének a KDNP mintájára a Fidesz oldalvizén egy afféle „baloldali szatelit”, hogy teljes legyen az a nemzeti összefogás. Vagy már el is késtem volna az ötletemmel?

Gulyás András

Yellow Portrait / catchyouonthefabside.com

Lehetséges persze, hogy ez a nemzetközi baloldal által fölbujtott magyarellenes, kurkász, brüsszelita népség késztette őket erre, amely beleüti az orrát oda is, ahová nem kéne, ez vitte rá a nemzet (vagy inkább maguk) elszánt fölvirágoztatóit az ilyen méltatlan (áfa)csalásra? Mert ezek képtelenek fölfogni, hogy a mindenkinél magyarabbak természetes joga akár az uniós játékszabályokra is fittyet hányva azokat, és annyira adóztatni, akiket és amennyire csak akarnak. A nemzeti áruházláncokat (CBA), a magyar tulajdonú bankokat, meg a Közgépet stb. pl. nem (annyira) akarják. Elmehetnének már végre a jó büdös francba, de hát ezektől minden kitelik: képesek lennének nem nyomni a lóvét, akkor oszt jó nézünk ki. Hogy ne mondjam: attól kódulunk. – csak így népiesen, hogy a kocsmában meg a buszmegállóban is megértsék.

Talán emlékszik még valaki az egykori Postabank jelentős túlkonszolidálására, ami után az akkori ellenzék hiába szerette volna nyomon követni annak a kb. 150 milliárdnak a sorsát, (cirka 200 Tocsik) jött a bűvös szó: banktitok. Be is volt tojva az akkor még zöldfülű Cézár 2002-ben, amikor veszítettek, hogy most mi lesz. Volt rá oka jó néhány: MTV. Ezüsthajó, Országimázs, Gripen, Állami Gazdaságok, “nemikapjuka legtöbbet”. stb., de hát Polt Péter (meg pár “nemzeti bíró” akkor már a helyén volt, ahogyan most is ott van.

Nem volt elég hát az egykulcsos adó, a korporatív jellegű gazdasági háttér főszereplőinek helyzetbe hozása (Közgép), a nyugdíjpénztárak einstandolása, a MOL pakett visszavásárlása dupla áron, az E.ON, a Rába, meg a MAL Zrt. homályos-gyanús államosítása, az állami földek, meg a dohánykereskedelem odaajándékozása a klienseiknek, ahogyan legújabban a kaszinóüzemeltetésé is. Nem. Még mindig nem elég. Még több kellett. Minden kell nekik. A végén még magukat is fölfalják, mint a rákos sejtek, ahogyan szegény Déri János írta élete legvégén a Hócipőbe. (A kis fotója azóta is ott van minden lapszámban.)

És most akkor jön – ha hagyják – a parlamenti vizsgálóbizottság, jön Pintér oligarcha rendőrsége, a Nemzeti Nyomozó Iroda, amelynek a neve ugyan nem sok jót sejtet, ám ha mégis komolyan teszi (veszi) a dolgát, akkor majd jön a legfőbb bűntakargató, aki mindjárt azzal kezdte legfőbb ügyészi karrierjét, hogy képtelen volt a nyomára akadnia Josip Totnak, meg Kaya Ibrahimnak addig, amíg az eredendő Fidesz-bűnök el nem évültek.

Azt hiszem Ángyán József, meg Horvát András megérdemelne egy szimpátiatüntetést, egy afféle “békétlenségi” menetet az intézményesített nemzeti korrupció, meg a “maffiaállam” ellen. Hogy az ország ne lehessen sokáig OV hitbizománya. Nosza, fészbukosok, lehet szervezkedni!

Gulyás András

Matolcsy György

Játszunk most el azzal a lehetőséggel, illetve tételezzük föl, hogy Matolcsy, a gazdasági csúcsminiszterségbe belehülyült és bárhogy is csűrjük-csavarjuk: belebukott jegybankár-jobbkéznek igaza van, és minden ötlete mögött a pénzügyi zseni bújik meg. Ő nyilván így gondolja, ebben hisz, és a magyarok istenében, meg persze abban, hogy nála van a bölcsek köve. Akkor ezt a követ biztos, hogy az Európa Unió illetékeseinek pofájába kell vágni, és pökhendi módon kioktatni mindenkit, hogy kapjon már a fejéhez, ill. vegye a kalapját, oszt csomagoljon?

Ez az ember minimum szereptévesztésben van, de inkább súlyos személyiségzavarral bajlódik; illetve nem bajlódik, mert nem is tud róla. Fideszes- “twitttertomis” szókimondással: Matolcsy György egyszerűen megbolondult. Mentségére szól, hogy ebben az országban az orbáni varázslat következtében sok százezer ember hülyült már meg, ami nem lenne olyan rettenetes, ha ezek közé nem tartoznának a felelős(?) kormány tagjai, az egész államapparátus, a parlamenti kétharmad, az őket kiszolgáló médiamelósok egész hadserege, továbbá az elvarázsolt-megbolondított értelmiség egy nem jelentéktelen része, akik a szakmai tisztességüket a delejezettség következtében, vagy/és jellembéli fogyatékosságuk okán sutba vetették. Ezek között nyilván vannak, akik átlátnak a szitán, és csak a saját, rosszul felfogott érdekükben tapsolnak, mosolyognak, és dolgoznak a rendszer prolongálása érdekében. Matolcsy György – ahogyan ennek már nem egy jelét adta – nem tartozik ezek közé. Ő igaziból meghibbant.

 Gulyás András

Henri Malosse

Ha azt mondjuk, hogy vélekedése Magyarország gazdasági-pénzügyi, valamint szociális politikájáról közel áll a kormányoldaléhoz, akkor nem fejeztük ki pontosan magunkat, mert Henri Malosse minden lényeget érintő, az Unió, és a demokratikus ellenzék által minimum problematikusnak ítélt lépéssel azonosulni látszik. Olybá tűnik, hogy néhai Wilfried Martens, az Európai Néppárt volt elnökének sajnálatos halála után Orbán Viktor rátalált a megboldogultat méltó módon pótoló eu-s potentátra. A EGSZB elnöke oly mértékben hangolódott rá “Európa fenegyerekére”, hogy az ember már hajlamos arra gondolni – különösképpen azért, mert olyan tűpontosan választotta ki azokat a témákat, amelyben Orbán (immár évek óta) hadakozik az Unióval -, hogy ő már előzőleg fölkészült (esetleg fölkészítették) Magyarországból, meg a magyaros unortodoxiából, aztán idejött fölmondani a leckét. Nem ő lenne az első politikus, akiről kiderülne, hogy visszaél helyzetével. Mert, hogy neki ugyanúgy tessék a bankok extraadóztatása, a közüzemi szolgáltatások visszaállamosítása, mint a permanens rezsicsökkentés, vagy a magánnyugdíj-pénztárak kifosztása egészen az “újraiparosításig”, vagyis a “munkaalapú társadalom” favorizálásáig, az azért mégiscsak különös.

Az ember már arra számíthatott, hogy külön megemlíti az elnök úr a stadionépítések, a különös földosztogatások, vagy a dohányértékesítés, és a kaszinók koncesszióba adásának várhatóan kedvező hatásait a válság kezelésére. Ráadásul szerinte itt nagyobb az egyetértés, mint sokan állítják, és a gazdaság szereplői csak a metódusokban nem értenek egyet mindenben. Ugyan kitől tudja ezt ennyire rosszul?

És a végére egy talán ide nem való személyeskedés: végignéztem a sajtótájékoztatót, amint nyilatkozik Orbán, és vendége. Előbbiről tudjuk, hogy vannak zavaró, kényszeres mozdulatai, most nem sorolom, de hogy Malosse úr mekkorákat hunyorgott kb. három másodpercenként, és milyen nyájas, szinte alázatos vigyort eregetett meghívója felé, (v. ö. Mr. Bean) azt nem lehetett nem észrevenni.

Mellesleg aztán megnéztem a Hír Tv-beli nyilatkozatát, ott ezeknek nyoma nem volt, ami egyfelől érthető, hiszen kedvence nem volt jelen, másfelől meg ott talán nem kínálgatták előtte jófajta házi főzésű(!) barackpálinkával, amely természetesen az egyetértés évében megérett gyümölcsből készült; talán éppen Felcsúton (V.ö.: “Érik már a barack…)

De hát legalább mi ne legyünk rosszmájúak…

Gulyás András

A baltás gyilkos után, a Magyar Posta immár második azeri témájú bélyeg kibocsátására készül, ezzel jelezve a magyar és azeri népek megbonthatatlan egységét.

A Fidesz vezére egyáltalán nem érzékelte, hogy már uralomra jutása előtt is fogyóban volt körülötte a levegő szerte a szabad világban, különösen az USA-ban, Angliában, Franciaországban. Pedig elég látványosan nem jött neki kampányolni szinte senki a néppártcsaládból, és nem azért, mert azt gondolták, hogy úgyis sima lesz a győzelem. Az is lett, valóságos “fülkeforradalom” történt, a Fidesz megkapta az összes szavazópolgár egyharmadának(!) voksát, így hát élvezheti a parlamentben a kétharmados – azaz teljhatalmat biztosító – többséget. No, több se kellett a mi győzedelmes Viktorunknak, menten fejébe szállt a dicsőség. (Meg a jófajta magyar gyümölcspálinka, amit azóta már házilag is lehet párolni – adómentesen.)

Viktor vezér miután ki- és fölkente magát, üstöllést meglátogatta az Unió főbiztosát Barrosot, hogy elérje nála egy itthon olyan jól működő röpke ráhatással, hogy egyelőre ne ragaszkodjanak már ahhoz a három százalékos hiánycélhoz, mert a Gyurcsány-Bajnai kormányok egy romhalmazt hagytak maguk után, legyen az a hiány mondjuk úgy 6-7 százalék, mindjárt nagyobb lenne a mozgástér (mármint az övé – teszem hozzá.) No, erre a biztos úr gondolkodás nélkül beintett neki, hogy hátrább az agarakkal Viktorka, itt (még) nem te szabod a játékszabályokat, annyira nyújtózzatok, amekkora a takarótok. Ez volt az a pont, amikor Orbánnak elborult az agya, legalább annyira, mint amikor 2002-ben, meg ’06-ban megbukott a választásokon. Vérig sértődött, és akkor elhatározta, hogy majd ő megmutatja. Azóta mutatja, ahogy csak bírja. És elég jól bírja.

Még az is lehet, hogy ezt az eszement önkényuralmis játékot – ami persze nagyon nem játék – is ennek köszönhetjük részben, de a beteges Európa-ellenességet, a permanens szabadságharcot biztosan. Ha olyan megértők lettek volna, illetve lennének az európai testületek, kvázi idomulnának hozzá, akkor talán eszébe se jutott volna a keleti nyitás gondolata. Másként fogalmazva: neki csak az olyan Unió fogadható el, amely őt a legmesszebbmenőkig tolerálja. Habitusából adódóan nem tűri az ellentmondást. Nem olyan családból származik – mondhatnánk Bendegúz szavaival a Bakterházból.

Egyébként Amerikára már régen megorrolt a magyar nemzet szeretett, kedves vezetője. Még úgy 2002-ben, amikor minden igyekezete kevésnek bizonyult, hogy az inkább konzervatív-jobboldali Busch legalább egy fotózás erejéig találkozzék vele. Tudhatta az okát: nem volt hajlandó elhatárolódni miniszterelnökként Csurka vérfagyasztó szavaitól, miszerint Amerika azt kapta a tornyok lerombolásával, és mintegy 3500 ember halálával, amit megérdemelt. Most éppen Merkel kancellár asszonnyal készül összeveszni, amikor direkt félreérti a szavait, és óva inti legfontosabb kereskedelmi partnerünket, amely nélkül összeomlanánk, hogy a náci Németország mintáját követve tankokat küldjenek ránk.

Hiába na, önérzetes ember ez a mi Viktorunk, ráadásul finoman szólva nincs az a pókerarca. Olyan arcizom produkciót ereszt meg közszereplése idején, amelyekből még a kevéssé rutinos ember is mindent ki tud olvasni. Ki is olvassák, de hát azoknak, akiket már magába bolondított, legalább annyira tetszik a zavarát leplező cinikus vigyor, meg az a kissé kádáros vállrángatás, az előző napi pálinkafogyasztás mértékétől függő gyakoriságú ajaknyalogatás, meg a sunyi poénkodás, mint amennyire viszolygunk tőle, sajnos nem elég sokan.

Gulyás András

Orange blur / mayhem-chaos.net

Az MSZMP-tagok – voltak vagy egymillióan – tisztában lehettek vele, hogy az ő esetleges vétségeiket enyhébben ítéli meg a jogalkalmazó, és mindent megtesznek, hogy lehetőleg tisztára mossák őket, már csak a mundér becsületét is védendő. Ők jobban boldogultak a hivatalokban, ők hamarabb kaptak lakást, autó kiutalást, és -alkatrészt, víkendtelket, általában jobb kapcsolatokkal bírtak a “mezei munkás-paraszt-értelmiséginél”. Mindezeket az előnyöket érdemtelenül kapták, csak azért mert a szocializmus lelkes éltetői voltak, vagy legalább is azt a látszatot keltették. Diktatúrában semmi sem természetesebb ennél, bár a rákosista önkényuralom idején egy elvtárs sem lehetett biztos benne, hogy nem jön érte éjszaka a nagy fekete autó.

Mármost többpártrendszeri plurális demokráciában ilyesmi ugye nem történhet meg, hiszen elvileg politikai váltógazdálkodás van, a szabad választásokon bármikor leválthatja a nép azokat, akik kivételeznek a szimpatizánsaikkal, és akkor minden a visszájára fordul. Igen ám, de ahol egyidőben van demokrácia, plusz az uniós jogrendhez való igazodás kényszere, de ugyanakkor “centrális erőtérben” zajlanak az események, ott könnyen összekutyálódhatnak a dolgok. Mindenesetre most azt láthatjuk, hogy a nem párt-, hanem jogállami keretek között is mintha lehetne olyan rendszert kialakítani, ahol a hatalmat gyakorlók számára nem kívánatos, esetleg nem tűrt személyek alól kikerül(het) a talaj, vagy a sámli, a hozzájuk húzók meg egyre-másra kerülnek ilyen-olyan kivételezetten kedvező helyzetbe. Mintha lehetne úgy csűrni-csavarni a törvényeket, a közbeszerzési tendereket, meg a pályázati kiírásokat, hogy azzal csakis a csókosok járhassanak jól. Még akkor is, ha a törvény mindenkire egyformán érvényes. Nagy bűvészmutatvány ez, de ne feledjük: itt és most egy sosem látott tehetségű mágus viszi a prímet.

Kezdődött ugye azzal, hogy a választásokat, ill. azok eredményét elnevezték (fülke)forradalomnak, amelynek eredménye lett a “rendszerdöntés”.(Ez a rendszer tehát már nem az a rendszer, de akkor mi is? A NER?) Új miniszterek, új államtitkárok, és helyetteseik, új( fő)osztályvezetők, új söfőrök (bizalmi állás), ez rendben is van. Hogy aztán ezek az újak mindenkit elzavarhattak indoklás nélkül akit csak akartak, az már minimum necces, de hát egy vezető választhassa meg a munkatársait – gondolták, és lőn. De még csak azután jött a neheze. Hogyan lehetne megszabadulni az összes köztisztviselőtől, politikustól, intézményvezetőtől, kórházigazgatótól, nagykövettől, bírától, orvostól, újságírótól, színházvezetőtől, filmestől, egytemi, főiskolai, gimnáziumi, sőt általános iskolai tanártól, esetleg óvónőtől, aki nem a “mi kutyánk kölyke”, és mint ilyen zavar(hat)ja a Nemzeti Együttműködés Rendszerét? Többféleképpen: Eleinte alkottak úgynevezett lex-törvényeket, amelyek néhány nagyon fontos embert – nagyköveteket, polgármestereket – kivételezett helyzetbe hoztak. Aztán jött a korhatárosdi, mindenekelőtt a bíráknál, amit az Unió azóta sem tud elfogadni. Kitalálták, hogy egy bíró – legyen az bármilyen szintű vezetője a bírói szervezetnek – 62 éves kora után alkalmatlanná válik a munkavégzésre. Pápáknál, politikusoknál, ez pályakezdő életkornak számít, bíráknál pályavégző lett. Ezen aztán módosítottak, de a vezetőhelyeket már addigra betöltötték megbízható ifjú bíró elvtársakkal. Aztán jött a „vagy nyugdíj, vagy munka” megoldás az összes közalkalmazottra érvényesítve. Vannak persze a kivételezettek, akiknek munkájára nagy szükség van, de hogy ezek valójában kik is lesznek, azt majd kiolvassák a Kubatov-listákból.

Aztán következett a legújabb kori földosztás műkörmösöknek, és egyéb csókosoknak, haveroknak. A gazdák csak hüledeztek, tiltakoztak, még az államtitkár is lemondott, de ez mit sem számított. Legújabb fejlemény a nemzeti trafikhálózat kiépítése, ami úgy tűnik, nagyobbat szól annál, amit gondoltak. Sebaj, megcsinálják. Sőt, ennek mintájára jöhetnek majd a nemzeti italboltok, a nemzeti kocsmák, nemzeti húsboltok, ahol majd csak (vér)magyar disznók, baromfik és marhák alkatrészeit árulhatják (mély)magyar hentesek és mészárosok. De lehet tovább is menni: miért ne lehetnének nemzeti kávéboltok, nemzeti zöldségesek, kizárólag magyar(nak mondott) termékekkel, nemzeti drogériák (bocsánat: illatszerboltok), nemzeti cipő-, és ruhaboltok, stb, stb. A multik, meg a kínaiak meg takarodjanak el innen, ne a magyarok áldozatos munkával megkeresett pénzéből hizlalják magukat, meg a profitos zsákjukat. A kutyaúristenit neki!

Ha valaki azt hinné, hogy csak viccelek itt kínomban, akkor gondoljon vissza a három évvel ezelőtti állapotokra! Gondolta volna-e, hogy (ilyen hamar) idejutunk? Ugye, hogy nem…

 Gulyás András

Fotó: euronews.com

A MIÉP ugyan eltűnt a színről nem éppen szép emlékezetű vezérével együtt, de jött helyette a sokkal hatékonyabb Jobbik, akiket kezdetben (2003-4) olyan lelkesen pátyolgatott a Fidesz. 2010-re sikerült odáig jutnunk, hogy egy nyíltan cigány-, és zsidógyűlölő, és híveit erre a gyűlöletre hangoló neonáci párt meghatározó parlamenti erővé vált, akiknek rettenetes megnyilvánulásaival szemben a kormányerők feltűnő megértéssel viseltetnek. Ma már létezik antiszemita alapvetésű napilap (MH), hetilap (Új Demokrata), Tv csatorna (Echo), benne egy zavart elméjű szerkesztő-műsorvezetővel, akit nemrég (tévedésből?) kitüntetett Balogh Zoltán miniszter.

Azt nem lehet mondani ugyan, hogy a hivatalos politika beépítette volna eszmerendszerébe (ha van olyan neki) a rasszista ideológiát, de azt azért tudjuk, hogy az ország vezető antiszemita publicistája meleg baráti viszonyt tart fönn a miniszter-, és házelnökkel, meg hogy a békemenetnek csúfolt orbánpárti demonstrációk élenjárói garantáltan antiszemiták. (Széles, Bencsik, Bayer)

Orbán Viktor most persze majd megmutatja. Mindent betiltatott – mert ő mindent megtehet -, ami megzavarhatja a Világkongresszus munkáját, amelyen nem mellesleg ő maga is felszólal majd. Nyilván megtudhatják tőle a Kongresszus részvevői, hogy itt mennyire áldásos, sőt üdvözítő a helyzet, a magyarok megvédenek minden nem (eléggé) magyart a (nagyon) magyaroktól, példát vehetnének rólunk az aggódók, lám most sincs gójmotoros berregtetés, nincs anticionista népgyűlés, nincs balhé, az csakis akkor van, amikor a posztkomcsik kormányoznak. Itt, és most csend van, és rend, a balhés dolgokat majd a zsidó kongresszisták kivonulása után rendezik, de az már belefér, mert itt akkora a demokrácia, hogy hetedhétországon innen és túl nincsen olyan. És mindezt egyesegyedül neki köszönhetik a magyarok, a cigányok meg persze a zsidók, sőt egész Európa, és a nagyvilág. A Kongresszus küldöttei meg majd csak hüledeznek, nem tudják köpjenek vagy nyeljenek, meg egyáltalán hogy hová keveredtek ők akkor mostan. Mindazonáltal ne legyenek kétségeink: nagyon is tudják. Azért jönnek ide. Talán majd meg is mondják.

Hát, valóban megmondták. És hát persze egyáltalán nem voltak elragadtatva Orbán önfényező, a lényeget gondosan kerülő felszólalásától. Igen ám, de a nagy pávatáncos kicsit túljárt a WJC, és annak elnökének eszén, mert a kongresszus előtt még nyilatkozott egy izraeli lapnak, és ebben az interjúban – gondosan kerülve a hazai nyilvánosságot – világossá tette, hogy a Jobbik igazi veszélyt jelent az antiszemitizmus eszkalálódása tekintetében, és hogy az ő pártja semmiképpen sem lépne vele koalícióra, még kisebbségi kormányt sem alakítana Vonáék külső támogatásával. Ez végre világos, egyben számon kérhető beszéd, és egyáltalán nem volnék meglepve, ha lenne is majd a jövőben alkalom a számonkérésre. Egyelőre azonban ebből megint a tyúktolvajok, és a spekulánsok kérlelhetetlen ostorozója, Bayer Zsolt megélhetési antiszemita cimborája jött ki jól, hiszen a még WJC elnöke Ronald S. Lauder volt magát kénytelen exkuzálni a bíráló megjegyzései miatt. Mi azért némi aggodalommal várjuk a folytatást, hiszen jönnek majd a Világkongresszus nélküli hétköznapok, a belpolitikai helyzet nyilván fokozódik, és a Fidesznek nagyon kellenek majd azok „billegők”, akik csak akkor választják őket, ha legalább részben kielégítik tudatalatti, vagy nagyon is tudatos homofób igényeiket.

Így megy ez Pannóniában a harmadik évezred második évtizedében, amikor még élnek közöttünk az emberiség története leggyalázatosabb fejezetének, a magyarság szégyenének túlélői, és még élnek az emlékezetben az elpusztított áldozatok.

Gulyás András

Fotó: nol.hu

Igaz, ami igaz: Pokorni Zoltán jóformán az egyetlen pártjában, aki az elmúlt három évben a kormánytól eltérő álláspontra merészelt helyezkedni. Különös figurája ő a Fidesznek, valahogy hiányzik belőle az a feltétlen engedelmesség, a vezére iránti hódolat, talán mert nem együtt voltak koleszosok. Olyanokat merészelt mondani pl. a 2006-os vereség után, hogy “senkinek sincs bérelt helye a pártban”. Meg is kapta a magáét egy megrendelt, és nyilván álnéven írt cikk révén a Magyar Nemzet-ben. Már a korábbi vereség után is lehetett némi afférja a vezérével, mert a Medgyesy D209-es “lebuktatása”után mindjárt kiderült a papájának III/III-as ügynökmúltja *, aminek következtében le is mondott pártelnöki posztjáról – ami persze addig is csak merő taktikai húzásként volt értelmezhető – , hogy aztán némi vezeklés után egy év múlva (és azóta is) alelnöki pozícióból renitenskedhessen egy keveset mintegy jelezvén ezzel a Fidesz nem létező sokszínűségét.

A történtek kapcsán egyébként elgondolkodhatunk – bár korai még -, hogy mikor kezdődnek majd meg az Orbán által már két éve megjósolt “dezertálások”, hogy mikor jön el az idő, amikor lesznek, akik nem akarják naponta szembeköpni magukat, vagy inkább gondolnak a jövőre, és igyekeznek megalapozni majdani magyarázkodásuk sikerét, miszerint is ők már akkor megmondták, hogy ezt nem lenne, nem lett volna szabad megtenni, de hát “Orbánnal nem lehetett bírni” – ahogyan azt Nyitrai Zsolt fogalmazta meg egy éve amolyan zárt körű lakossági fórumon. (Egy, a józan eszével perben álló fideszes ismerősöm szíves közlése.)

A Fidesz kártyáiba persze nehéz belelátni, de ha mégis sikerül valakinek, vagy csak ráérez valamely fontos véleményformáló erő, hogy mire készülnek, akkor újrakeverik, és -osztják a lapokat, de annyira, hogy már az isten se ismeri ki magát, nem még a demokratikus ellenzék, vagy a velük szimpatizáló elemzők, és médiamunkások. Az Unióról nem is beszélve. Ők persze már régóta belelátnak a (poszt)komenista-(neo)liberálisellenség lapjaiba. Hát bizony profi hamiskártyások ellen nem könnyű. Pokorni Zoltán meg azért van annyira megélhetési politikus, hogy kvázi kibicként túl messzire menjen. Azért köszönjük meg neki az igyekezetét.

*A Pokorni papa ügyében állítólag egy szocikhoz köthető egykori BM-es a felelős, mindazonáltal emlékezetem szerint Orbánék nem sokat bíbelődtek pártelnökük „vigasztalásával”.

Gulyás András

The Face of Power / Stefania Nistoreanu

Kérhettek – és nyilván kaphattak – volna segítséget a rendőrségtől, de hát ők nem olyanok, ők megvédik magukat ha kell, nincs szükségük durva rendőri beavatkozásra, mint anno a szociknak, akik galád módon ráküldték a békésen (!?) ünneplőkre Gyurcsány állig fölfegyverzett szemkilövő seregét.

Hát én nem tudom ki hogy van vele, de én már olyan szinten lettem gyanakvó, hogy eszembe ötlött a Reichstag állítólagosan kommunisták általi fölgyújtása azokban a szép időkben. Meg hogy mi következett utána. Meg előtte.

Nem akarok ötleteket adni – ezeknek különben nincs rá szükségük, mert a fantáziájuk verhetetlen – de a centrális erőtérben úgy is lehet „kezelni” az utcai demonstrációkat, hogy a résztvevőkre ráküldjük a kubatovi szabadcsapatokat, akik csinálnak egy kis balhét, és a Pintér-legények, meg a szemtanúk majd eldöntik, ki kezdte. Mussolini idején az ilyen bandákat fascióknak mondták, ebből lett a gyönyörűen csengő fasizmus szó. Jut eszembe: ajánlatos bele-, esetleg elolvasni Ormos Mária még a rendszerváltás előtt írott könyvét a dicső diktátorról. Én vagy tíz éve olvastam, és nem győztem megjelölni azokat a részeket, amelyekről a Fidesz, és vezére jutott eszembe. (Debreczeni József csak évekkel később emelte be egy, a Mozgó Világban publikált tanulmányába a Duce, illetve a Führer mondatait Orbán beszédrészletei mellé. Kár, hogy nem rendeztek belőle vetélkedőt, vajon Fricz Tamásnak, vagy Tőkéczki Lászlónak lett volna-e több találata.)

„Zsidók! Az egyetem a miénk, nem a tiétek…” Ilyen szöveget tartalmazó matricákat helyeztek el a ELTE zsidóknak vélt tanárainak névtáblái mellé ismeretlen tettesek. Így megy ez…Fábri György rektorhelyettes sietett közölni, hogy ez egy nyilvánvaló, és pitiáner provokáció, amely teljesen idegen az egyetem szellemiségétől. Ez így ebben a formában azért nem egészen áll meg, hiszen nem régen derült ki, hogy a HÖOK derék nemzeti radikálisai listákat készítettek az egyetem általuk zsidónak tudott professzorairól, és a hallgatókról. Ez is piti provokáció? És akkor az mi, hogy az ELTE történelem szakos hallgatóinak egy igen jelentős része egy nyíltan antiszemita, újnyilas szellemiségű párttal szimpatizál?

Most sajnálom csak igazán, hogy nem lett belőlem újságíró. Mondjuk olyan kiválóság, mint Bolgár György, vagy Németh Péter. Mert akkor most én is visszaadhatnám a Táncsics díjat. Így csak egyetérteni tudok mindazokkal, akik megtették.

Nem tudom kik, de nyilván kormány-, és Orbán-közeli kurátorok találták érdemesnek Sz. Ferencet a díjra, esetleg Széles Gábor nemzeti oligarcha, az Echo tv tulajdonosa ragaszkodott hozzá. A kérdéses személy – elég meghallgatni egyetlen műsorát ennek megállapításához – egészen bizonyosan elmeháborodott, ami inkább együttérzést vált ki az emberből, mintsem haragot.

Nem az ő bűne, és felelőssége, hogy kamera, és mikrofon elé állhat, és még tovább hülyítheti az arra hajlamos, és már régen „előhülyített” mélyebbnél mélyebb magyarokat. Ha én Orbán-fóbiás lennék, azt mondanám: szegről-végről ezért is a „magyarok istene” felelős. De nem mondom. Csak írom…

Gulyás András

Mára már a legtöbbet próbált politológusok, meg közvélemény kutatók is nagyokat csodálkoznak, hogy miként lehetséges az, hogy miközben az Orbán kormány a társadalom szinte minden rétegét maga ellen haragította, mégis biztosan őrzi vezető helyét a Fidesz-satöbbi a népszerűségi mutatók ranglistáin. Sokan azt mondják – és ebben lehet is valami – , hogy a zemberek nem mernek őszinték lenni amikor megkérdezik őket akár telefonon, akár személyesen. Így aztán vagy nem mondanak semmit, vagy hazudnak egyet, abból nem lehet baj, sőt tán még jól is jöhet. Ez azonban nem magyaráz meg mindent – gondolom.

Cacophony on a Sunday / deviantart.net

Mi van még? Hát az, hogy nagyjából egy-másfélmillió ember mindenféleképpen a megbízhatóan m a g y a r pártokat preferálja, még akkor is, ha ez életszínvonal romláshoz vezet. Az igaz magyar ember ugyanis nem (lehet) baloldali, nem (lehet) szocialista, pláne kommunista, liberális, de legfőképpen nem lehet zsidó. A zsidó ezzel szemben – nehány díszzsidót (Deutsch, Fónagy) leszámítva – nagyon is (lehet) komcsi, libsi kozmopolita, idegenszívű, hazaáruló, nemzetére rárontó rémfigura. (Lásd Kun Béla és bandája, Rákosi, Gerő, Farkas, Aczél, hogy a most aktuális példákat több oknál fogva ne említsek.) A magyarság tehát akkor teszi jól, ha ezektől az elemektől, akik politika baloldaláról indítják dühödt támadásaikat a nemzetközi baloldallal, és zsidó lobbival szövetségben távol tartja magát, a magyar nemzetet, illetve Magyarországot. Ez az ország a magyaroké, a jövevények örüljenek hogy befogadtuk őket, elégedjenek meg azzal, hogy fedél van a fejük fölött, és hogy luk van a szájukon (is).

Ebben az országban a jobboldali, magukat konzervatív-(nép)nemzeti-keresztény pártokként meghatározó politikai erőknek 23 év alatt sikerült elérni, hogy a táradalom azon alkotórészeire, akik nem ragadnak meg minden alkalmat, hogy büszkén dicskedjenek magyarságukkal, mintha az már önmagában mindent felülíró érték lenne, azokra már eleve gyanúval – ne mondjam (ázsiai) ferde szemmel – nézzenek az igaz(i) magyarok. Ezek a magyar állampolgárok az idegenszívűek, stb.(nem sorolom), legyenek azok zsidók, vagy az általuk megvezetett nemzettestvéreink, akiknek az ereiben annyira fölhígult a magyar vér, hogy kiérdemesültek a megtagadásra. Ők azok, akik ugye – Orbán szavaival –  időnként rárontanak a nemzetükre, nem úgy mint az igaz magyar grófi arisztokrácia, amely belevitte az országot két vesztes világháborúba, amelynek gyászos következményeiért mindmáig nemes egyszerűséggel a baloldalt, nevezetesen a liberál-kommunista elemeket teszik felelőssé. Így megy ez. És még ki tudja meddig? Meddig lehet még etetni a népet magyarkodással, fajvédelemmel, antiszemitizmussal, cigányozással, zsidózással, forradalmárkodással, szövetségeseinkkel szembeni permanens szabadságharcokkal, kocsmai szintű demagóg dumával, székelynek álcázott zsidó viccekkel, ígérgetésekkel, meg a verbális varázslat minden lehetséges változatával? És amikor már nem megy, miként vetik majd be a belügyi egységeket, a rendőrségtől kezdve a honvédségen át, a terrorelhárításnak álcázott orbáni párthadseregig (TEK)?

Ezen kérdések megválaszolása még a jövő zenéje. Tartok tőle, hogy nem lesz egy lélekemelő muzsika. Kakofón zenebona lesz majd, sok nyenyerével, citerával, cimbalommal, tárogatóval, meg üst-, vagy inkább sámándobbal. Még az is lehet, hogy tremoló helyett fegyverropogást alkalmaz a komponista…

Gulyás András

Ezúttal nem napi aktualitás mozgatja agytekervényeimet, hiszem a konszolidáció, és a vitathatatlan elrugaszkodás éve után oly nyugalom szállta meg a közéletet, meg a politikát kicsiny(ített) honunkban, és annyira tudatosult bennünk az emelkedés előérzete, hogy arra nincs is szavam. De ha már előérzetnél tartunk, gondoljunk csak a szürrealista Dali legendás festményére, A polgárháború előérzete címet viselő hátborzongató ikonra, és máris helyben vagyunk.

Salvador Dali / Premonition of Civil War

Mert hogy itten egyebek mellett Francisco Franko spanyol diktátorról leszen szó, aki Orbán Viktor egyik előfutára volt (ha tudna róla akár példaképe is lehetne) Mussolini, Horthy, meg Kádár mellett. Nemrég véletlenül vettem egy kis kötetet, amelynek a címe (Franko) keltette föl az érdeklődésemet; no, gondoltam lássuk csak, hogy csinálták azt Hispániában, amit itt, és most, vagyis két nemzedékkel később, „annyi viszály” után, és minden körülmény dacára egy minden (diktátori) hájjal megkent alcsúti futballistából lett karizmakirály produkál igen szép „sikerrel”.

Hát kérem, meg fognak lepődni: nagyon hasonlatosan.

A geopolitikai kontextus persze egészen más volt akkoriban. Itáliában tombolt már a fasizmus, Németországban is történt, ami történt, és bár még a második globális háborún innen volt Európa, és a világ, azért már kezdhettünk idegeskedni eleink. Spanyolországban nem a zsidók – Orbán szavával „spekulánsok” – voltak minden baj okozói, hanem a vörösnek bélyegzett köztársaságpárti demokraták, akik miután Alfonz király úr „dobbantott”, képesek voltak nem mellesleg a választók akaratából kormányozni. Mindenféle „népnyúzó” reformokat akartak bevezetni a királypártiak, és nemzeti egységben gondolkodó igaz spanyol „nacionalisták” elképedésére. (Ezeket a reformokat aztán majd a Franko rezsim vezeti be, ez mintha ismerős lenne. Ők (is) úgy tartották, hogy egységben az erő, együtt kell működni baszkoknak, katalánoknak, bal-, és jobboldalnak, mégpedig az igazi erő, a hadsereg égisze, illetve zászlaja alatt. Ott már akkor megvalósult a totális nemzeti együttműködés. Eme nézetüket meglehetősen jól tolerálták Európa diktátorai, sőt kicsit a király(ság)ai, és hát elég hathatósan támogatták is igyekezetüket. Ki bombázással (Hitler – Guernica), ki gabonával (Anglia). Így aztán mindhiába a nemzetközi „brigádmozgalom” (Zalka Máté, Orwell, sőt Hemingway áldozatkészsége) győztek a falangista-nacionalista erők, akik már a hároméves öldöklés kezdetén megtették vezérükké majdani önkényurukat. Ő aztán finoman szólva élt is a lehetőséggel, és mert volt hozzá istenadta tehetsége élete végéig a markában tartotta az Ibériai félsziget lakóit; munkásokat, parasztokat, értelmiségieket, papokat, diákokat, katonákat. Mindenkihez volt jó szava, mindenkinek megígért mindent, – ismerős ugye? – és bár sokáig csak jegyre lehetett – ha ugyan – élelmiszerhez, meg üzemanyaghoz, meg sok minden máshoz jutni, a hívei szerették őt, mert Franko Spanyolországa bár nagyon világosan kifejezte hovatartozását a háborúban, abban nem vett részt, kölcsönökért nem folyamadott, ergo nem lett gyarmat…

Háborgó hőbörgők, meg szakadárok persze akkor is, ott is voltak, ezeket azonban a hadsereg, és a vele szorosan együttműködő belügyi erők hatékonyan tudták kezelni, értsd felismerni, megvádolni-meghurcolni, bebörtönözni, kivégezni. (Azért biztos, ami biztos jónéhány kormánypárti tüntetést is megszerveztek, bár ezeket nem békemenetként aposztrofálták, mint nálunk a Bayer-Bencsik- Széles antiszemita-rasszista szervező triász.) Nem léteztek ugyan „K-listák”*, nem volt „gépi adatfeldolgozás”, de azért hatékonyságában az sem maradt el a mai módszerektől. Ami a következményeket illet nálunk még sok a tennivaló, lám mennyi idegenszívű posztkommunista nemzetietlen elem sétálhat szabadon, sőt ha kedve szottyan még pártot is alapíthat az „nortodox”, keleti mintájú magyar demokrácia dicsőségére.

A végén azért állapítsuk meg közösen, mondhatnám gondolatilag fogjunk össze, hogy azokban a rég letűnt(nek hitt) időkben sokkal jobb világ járt a diktátorokra, illetve a jelöltekre. Amit most láthatunk a Kárpát- medencében, az szerintem vastagon fölülírja a múlt században történteket. Akkor valahogy „adta magát”, hogy egy-egy nagytermészetű „ sehonnai bitang” megvalósítsa önmagát, és (rém)álmait, hogy aztán ennek következtében elpusztuljanak emberek, és az általuk létrehozott értékek. Egymást érték a világ-, és polgárháborúk, a forradalmak, és az ellenlázadások. Tév-, és torz eszmék uralták a világot, a kommunizmus, meg a fasizmus, meg a nácizmus kísértete járta be Európát. Mostanra azonban némi kisiklások, zártkörű népirtások, meg korlátozott csetepaték után béke honol Európában, sőt annak jelentős része egyenesen egybekovácsolta magát, és Uniót hozott létre. Leomlottak a falak, sőt a határok nagy része, mindenki mehet amerre kedve tartja, ott tanul és dolgozik ahol akar ha van rá pénze, stb. Szóval válság ide, válság oda, jó világ van, már-már tényleg a világok legjobbika.

Mindazonáltal legyünk éberek, és vegyük végre észre, hogy kísért a múlt, mondhatnám újabb kísértet járja be a vén Európát. Az orbánizmus kísértete. Jobb lenne előbb, mint később nyakon csípni. Csak hát a kísértetekkel nehéz bánni. Hozzájuk képest még az angolnát is könnyű megmarkolni. Próbálkozások voltak ugyan, de annyira óvatosak, és diplomatikusak, hogy ebből inkább jött ki jól, mint rosszul a garantáltan, és hangsúlyosan magyarok szeretett, kedves vezetője, amennyire csak tudott. Meg amennyire segítették mameluk hadai, az ördögi hatékonyságú „papagájkommandó”,meg népnemzeti oligarchái. Így megy ez. Franko Hitler támogatásával lehetett azzá, ami lett, Orbán meg hazai erők támogatását vette igénybe. Végletesen – vagy inkább végzetesen – szabad, totálisan független országban, amely nem kíván Európa, és a Világban gyarmatává lenni, ez így is van rendjén. Csak hát rendjén van-e valójában?

* A „K-lista” nem kulák listát jelent ezúttal, hanem a Fidesz pártigazgatója által bevallottan alkalmazott módszert, ami a zemberek lajstromba vételét jelenti, amiből tudni lehet ki a jó elvtárs, és ki a „komplett ellenség”, és kik a közömbösök.

 Gulyás András