Animation: Rófusz Ferenc, Ernesto Vladimir
Zene: Éry Balázs – Csend / One Armed Giant
Éry Balázs -keyboard
Sipeki Zoltán – guitar
Szentmihályi Michel Gábor – drums

De Esti Kornél (Kornélia?) álmában boszorkánnyá változott, akit arra tanítottak, hogy minden földi halandót térítsen le az útjáról,  szépségével, jóságával kerítse hatalmába. [„De vigyázzon jól, mert ha egyszer valakit nem sikerül megszereznie, örökös vágy, örökös fájdalom költözik szívébe, mit nem pusztíthat el már soha.”] Pillantását férje szoborszépségű arcvonásaira szegezve kimondta: a menekülőknek segíteni kell! Bizonytalanul suttogott, még az álomban is érezve a közlés iszonytató súlyát, de a nagy formátumú államférfi felneszelt. Te is feleségem, Kornélia?! Te is hazaáruló, nemzetvesztő, álhumánus libezsibuzokomcsibérenc vagy, aki saját népe ellen fordul, kvázi ráront?! Aki a Magyar Asszonyok Megerőszakolására Buzdít (ennyi nagybetű elég)?! Testvéreid halálát kívánod, a szülőföldedet elözönlő négyéves terroristák és anyáik kése által! Hát nem érted?! Ezek el akarnak minket pusztítani! Sőt, széttépnek, kinyírnak, átpasszíroznak, kerékbe törnek, felnyársalnak, elemésztenek, miszlikbe vágnak, porrá zúznak! Esti Kornélia csak lassan jött rá, hogy a valóban fontos ügyekben semmiféle varázslat nem számít. így lett ez a boszorkány is bátor. És szomorú.

Most, hogy nyilvánvalóvá vált, a mi Szilárdunk áspiskígyót melengetett a kebelén, csak egy megoldás maradt: a CÖF-höz fordulni: égessék meg a boszorkányt!

vendégszöveg: Esterházy Péter, Lázár Ervin

A zene az ember – a beszédnél is ősibb – kifejezési formája, a legmagasabb rendű hallható harmónia, nem közvetlen információ, hanem az érzelmek közvetítésének médiuma. A zene elképzelhetetlen – mégoly ösztönös – érzelmek nélkül; befogadásának feltétele a minél fejlettebb érzelmi intelligencia. A zene az empátia művészete, hogy hatni tudjon, hogy érzékeljük, felfogjuk a zene „üzenetét”, külső és belső Csendre van szükségünk – a hallás képességére. (Akinek füle van, hallja meg!”) De nem csak belső csend, belső harmónia, másképpen: belső rend kell! A bensőnk rezonál a hallottakra, így tudunk a zenéből minél többet magunkévá tenni.

A csend, a zaj, a zene csak a hallgató számára jelent valamit. Van, akit nem zavar a zaj (sőt: élvezi, előidézi…), van, aki nem érzékeli, értékeli a csendet (nem tud leCsendesülni), van, aki nem hallja a zenét. A fogyasztói társadalom válságának közvetlen hatása a választás képességének beszűkülése – el tudom-e, el akarom-e dönteni, mit vásárolok, kell-e, amit kínálnak, tetszik, nem tetszik-e bármi, amit el akarnak nekem adni, (meghallom-e a hamis hangot a zenében)? A reklám alapú tömegkommunikáció az értelmi, érzelmi intelligenciánkat veszélyezteti, mert nem valódi értékeket akar közvetíteni, hanem vásárlásra, fogyasztásra kényszerít. Jó lenne, ha az ember újra megtanulná, mire van igazán szüksége, megtanulna választani, megtanulná értékelni a szépet, a jót – újra hallaná a Zenét, tudna énekelni, táncolni, érezni: élni!

Harmonikus zaj nincs! A zaj agresszív, támadó: rombol! Eláraszt, elnyom mindent – a zajban nem hallható a zene, nem érthető a beszéd. A zaj mesterséges, az emberi én gonosz fele, a civilizáció végterméke. A zaj a káosz hangja.

Lehalkíthatjuk, elCsendesíthetjük-e a zajt, hogy megszólaljon a zene?

A siketek a siketekért. A melegek a melegekért. A cigányok a cigányokért. A keresztények a keresztényekért. A vakok a vakokért. A leszbikusok a leszbikusokért. A feketék a feketékért. A buddhisták a buddhistákért. Az épek az épekért. A transzneműek a transzneműekért. A zsidók a zsidókért. A hajléktalanok a hajléktalanokért. Az értelmi fogyatékosok az értelmi fogyatékosokért. A heterók a heterókért. Az indiánok az indiánokért. A vallástalanok a vallástalanokért. A beszédhibások a beszédhibásokért. A queerek a queerekért. A fehérek a fehérekért. A szkeptikusok a szkeptikusokért. A hallók a hallókért. Az aszexuálisok az szexuálisokért. A nemzetiségek a nemzetiségekért. A hinduk a hindukért. A mozgássérültek a mozgássérültekért. A nők a nőkért. A sárgák a sárgákért. Az ateisták az ateistákért. Az autisták az autistákért. A biszexuálisok a biszexuálisokért. Az eszkimók az eszkimókért. A muszlimok a muszlimokért. A látók a látókért. A ciszneműek a ciszneműekért. A pirézek a pirézekért. A szegények a szegényekért. A siketek a siketekért…

Pride, más-képpen

A siketek a melegekért. A melegek a cigányokért. A cigányok a keresztényekért. A keresztények a vakokért. A vakok a leszbikusokért. A leszbikusok a feketékért. A feketék a buddhistákért. A buddhisták az épekért. Az épek a transzneműekért. A transzneműek a zsidókért. A zsidók a hajléktalanokért. A hajléktalanok az értelmi fogyatékosokért. Az értelmi fogyatékosok a heterókért. A heterók az indiánokért. Az indiánok a vallástalanokért. A vallástalanok a beszédhibásokért. A beszédhibások a queerkért. A queerek a fehérekért. A fehérek a szkeptikusokért. A szkeptikusok a hallókért. A hallók az aszexuálisokért. Az aszexuálisok a nemzetiségekért. A nemzetiségek a hindukért. A hinduk a mozgássérültekért. A mozgássérültek a nőkért. A nők a sárgákért. A sárgák az ateistákért. Az ateisták az autistákért. Az autisták az biszexuálisokért. A biszexuálisok az eszkimókért. Az eszkimók a muszlimokért. A muszlimok a látókért. A látók a ciszneműekért. A ciszneműek a pirézekért. A pirézek a szegényekért. A szegények a siketekért…

A zenészek a siketekért.

Esti Kornél vidáman szaladt az alsógödi vasútállomásról, végig a Béke úton nagyszülei háza felé; Vakáció! Hosszú gesztenyebarna haja vígan lobogott a szélben.

[Szülei liberális szellemben nevelték, és csak mosolyogtak, amikor nővére, a Beatles szította lázadás hevében előállt a forradalmi javaslattal: Növesszük meg Stuci haját! (Stuci, Esti Kornél beceneve a huszadik század hatodik-hetedik dekádjában.) Bár időnként az osztályfőnök behívatta Esti édesapját („Fodrászhoz kellene vinni a fiút!”), a szülők nem avatkoztak bele erőszakkal gyermekeik önmegvalósításába, így esett, hogy hosszú gesztenyebarna haja vígan lobog(hat)ott a szélben (Esti egy formás kislányra hajazott akkoriban, de frizurájával pont a lányok között volt nagy sikere.).]

Esti azidőtájt

A rekkenő hőségben kihalt volt a béke útja, csak a Fürst Sándor (véreskezű kommunista!) utca sarkán élénkült meg kissé a forgalom; nyakig begombolt nejloningben, cekkerében néhány üveg Kőbányai Világost és egy kétkilós veknit cipelve Lajos bácsi, a Dunakeszi Járműjavító üzem (napjainkban Szijjártó Péter felségterülete) karbantartó-lakatosa tűnt fel. Esti látásból ismerte a nagyszülei szomszédságában lakó, tisztességben megkopaszodott agg legényt (másképpen: agglegény), tudta róla, hogy – bár ez akkoriban nem volt akkora divat, mint mai napság – buzgó templomba járó, istenfélő ember, aki parittyával riasztja el a cseresznyefáját dézsmáló… lurkókat. Nem volt hozzá sok bizalma, de ami következett, mégis
meglepte. Ahogy közelebb ért, megvetően biccentett Esti köszönésére, megvetően harákolt, és fékezhetetlen indulattal köpött a kisgyerek felé:

– Döntsd el, fiú-e vagy, avagy lány! – sziszegte, szemében megfejthetetlen izgalommal.

Esti ijedten hőkölt hátra: – Mit akar ez a bácsi?!

[Homoszexuális, pedofil, látens, meleg… – mind jó szó, de Esti ezidőtájt még nem ismerte őket (na jó, a meleget igen), a kor szemérmesen hallgatott a témáról. Transzvesztitát is évekkel később, az Uffizi Képtárban látott először; a telt keblű, formás combú, sárga harisnyát, zöld miniszoknyát viselő úrhölgy (szójáték!) kedvesen rámosolygott, midőn dolga végeztével kezet mosott, és tűsarkú cipellőin kecsesen kitipegett a mosdóból.]

Ott álltak egymással szemben: Esti, akiben az ijedtség közben elszánt tiltakozássá fejlődött, és Mészáros Lajos, az egészséges keresztény kispolgár. A kisfiú tétován bámulta az elvörösödött kopasz fejet, keresve a megfelelő választ, majd [és itt repüljünk néhány évtizednyit a képzelet szárnyán!] büszkén (prájdosan – proudly) kihúzta magát, és a megkövült erkölcsvédő kivörösödött képébe üvöltötte:

– Homofób idióta!

„Lehet, hogy én rózsaszínben látom a világot, de nem olyan régen még az is elképzelhetetlen lett volna, hogy az ember egy éven át tárcákat írjon a melegségről egy országos hetilapba. Előbb-utóbb nálunk is lesz melegházasság, és a párommal boldogan (és normálisan!) férjhez mehetünk egymáshoz.”

vendégszöveg: Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza

 Van az a Pénz I.

– Van az a pénz! – válaszolom magától értetődően. [A szófordulat pragmatizmust, gyakorlatiasságot, számítást, haszonelvűséget, célszerűséget, racionalizmust, engedékenységet, alkalmazkodást, flexibilitást, rugalmasságot, hajlékonyságot, simulékonyságot, anyagiasságot, mohóságot, kapzsiságot, nyereséghajhászást, sugall. – Muszáj megélni valahogy? Hiába a rezsicsökkentés? Nincs pénz villanyszámlára? El kell tartani a családot? Pénzért mindent lehet? Pénz beszél, kutya ugat, karaván halad?]

– Van az a pénz! – válaszolom szégyenkezés nélkül. [A szófordulat elvtelenséget, szolgalelkűséget, gerinctelenséget, tisztességtelenséget, szégyentelenséget, hitványságot, gazemberséget, sunyiságot, alamusziságot, galádságot, aljasságot, alávalóságot, alattomosságot, romlottságot, elvetemültséget, megalkuvást, meghunyászkodást, behódolást, opportunizmust, jellemtelenséget, erkölcstelenséget, képmutatást, szemforgatást, álszentséget, kétszínűséget, alakoskodást, sugall. – Kollaborálunk, kollaborálunk?]

(- Minden zenész álma (főként a mérnök végzettségűeké), hogy az építőművészet eme páratlan remekművében léphessen fel! Akkor is játszanék a felcsúti stadionban, ha nekem kellene érte fizetni! – válaszoltam lelkesedéstől kipirult arccal. [Neked kell fizetni! Mit gondolsz, miből épült a Homogén Monokulturális Társadalom Mauzóleuma, a Modern Magyarország Jelképe, a Közgondolkodás Szimbóluma, a Nemzeti Közízlés Emlékműve, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének Monumentuma, az Illiberális Demokrácia Székesegyháza?])

– Van az a pénz! – válaszolom nyeglén. [A szófordulat cinizmust, gúnyt, arroganciát, gőgöt, felfuvalkodottságot, lekezelést, hatalmaskodást, pökhendiséget, kivagyiságot, önteltséget, beképzeltséget, kevélységet, elbizakodottságot, gátlástalanságot, fölényeskedést, hányavetiséget, nemtörődömséget, gondatlanságot, megbízhatatlanságot, közömbösséget, szenvtelenséget, felelőtlenséget sugall. – Kit érdekel? Kinek mi köze hozzá? Ki nem szarja le?]

 Van az a Pénz II.

– Van az a pénz? – kérdeztem elhaló hangon. [A szófordulat reménytelenséget, szomorúságot, gondterheltséget, lehangoltságot, kínt, keservet, gyötrelmet, megpróbáltatást, kínszenvedést, búskomorságot, helyrehozhatatlanságot, javíthatatlanságot, áthidalhatatlanságot, esélytelenséget, megoldhatatlanságot, kedveszegettséget, rezignáltságot, hitevesztettséget, elkeseredettséget, kiábrándultságot, csalódottságot, elcsüggedést, deprimáltságot, kilátástalanságot, sugall. – Minden eladó!] Minden eladó?

A Vezér kiáltotta, a “Forza Italia” szerencsétlen, de a szándékot pontosan közvetítő fordításaként, fülkeforradalomra buzdítva magyar és árpádsávos zászlót lengető, kokárdába öltözött rajongóit.

Akkor hirtelen megváltozott körülöttem a világ, hazátlan földönfutó lettem.

Bevallom, még soha nem énekeltem a Székely himnuszt, Wass Albert egyetlen sorát sem olvastam, sőt, Horthynak sem állítanék szobrot pusztán azért, mert: „ha jogilag minősítem a kérdést, akkor azt mondom, Horthyt nem lehet semmiféleképpen háborús bűntettekért felelősségre vonni” (Rétvári Bence, kereszténydemokrata képviselő). Id est hazaárulóként, határon belüli magyarként, másodrendű polgárként nem is tartozom nemzetileg össze, nem vagyok „a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme” Az én tragédiám persze nem mérhető Trianonhoz, de ünnepelni sincs okom; a Nemzeti Összetartozás Napján csendben szégyellem magam, hogy olyan országban élek, ahol Kövér László közjogi méltóságot viselhet (nem utolsó sorban a határon túl élő magyarok kárára).

…és hiszek benne, hogy nem kell miattuk megtudnom: „mit jelenthet egy nyári alkonyon a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom”!

2012.06.06.  Azóta semmi nem változott…

You Take My Breath Away – talán Freddy Mercury legszebb dala.

Talán a legszebb szerelmes dal, amit ismerek. Kihez, kinek szól? Lehet a címzettje – ahogy Shakespeare szonettjeinek – akár férfi, akár nő. Fontos ez? Nekem semmi esetre sem.

De a gyönyörű dalba beleordít a nemzeti erkölcsvédő: dögölj meg, mocskos buzi!

És meghallom a politika felszentelt templomában, a „szabadkőműves-marxista keresztényüldözésről” felháborodottan prédikáló, Orbán Viktor szóhasználatával: „csuhásokat”, akik főpapjukkal együtt az elvakult gyűlöletet hiszik missziójuknak. A korlátlan hatalom birtokosaiként, a demokrácia oltárán bemutatandó, hiábavaló áldozatokkal sem törődnek; nem sokat kell várnunk a másságot tiltó törvényekre, s holnap már a nemzeti alaptanterv része lesz a homofóbia.

A felvilágosult világ ellen hirdetett keresztes hadjárat könnyen a pokolban végződhet. Az inkvizítorokat elsöpri az idő, de a dal ugyanaz marad!

U.i. Bocsánat Freddy, hogy belekevertelek…

Egy emberként utálják a náci idiótákat, undorodnak az álszent, politikusnak látszó gazemberektől [gecik], irtóznak a hatalomvágyó diktátoroktól, megvetik a homofób jobbfaszokat, viszolyognak a xenofób kreténektől, rühellik a rasszista, antiszemita seggfejeket…

Egy emberként hiszik a demokráciát, lelkesednek az európaiságért, alapvetik a szolidaritást, elismerik az áldozatkész, tisztességes közemberek erőfeszítéseit, méltányolják a nyitottságot, sokra tartják a toleranciát, bíznak a progresszióban…
Egy szóval [egyszóval]: politizálnak.

Más szóval: világnéznek.
Két szóval: van véleményük.
Három szóval: féltik a környezetüket.
Négy szóval: távolabb látnak saját maguknál…

Esti Kornél szerint az ilyesmihez elkötelezettség kell [Arisztotelész szerint is: az emberhez csupán a tevékeny és a politikus élet illik; semmiféle erény gyakorlására nincs annyi alkalma a magánosoknak, mint éppen azoknak, akik a közügyekkel és politikával foglalkoznak]. A trendi attitűd viszont a közügyektől való decens távolságtartás, a kifinomultságnak látszó érzéketlen tájékozatlanság, az önelégült felsőbbrendűség. Apolitikus ember pedig nincs. Csak szűk látókörű!

Ha ismerném a föld még rejtett titkait – Esti ezt a dalt szereti mindközül a legjobban. A Művésznőtől tudja: a dal szövege egy rajzórán született:

Ha ismerném a föld rég rejtett titkait,
Ha meglelném a tűz eltűnő lángjait,
Ha én lennék a bölcs, hogyha mindent tudnék,
Mindig csak rád gondolnék!

De a rajzóra sem múlt el nyomtalanul: Esti galériájának becses darabja a Művésznő Lélekvadász című képe.

Lélekvadász

Lennon

Ott lóg közvetlenül a John Lennon grafika mellett.

Expozíció – gyors nyitótétel
A közéleti aréna – fedett vagy fedetlen sportlétesítmény – [hang]versenypályájának legelőnyösebb (a többi kifejezetten hátrányos!), jobbszélső rajthelyéről a politikai-gazdasági-kulturális elit (arisztokrácia – mondhatnánk egyértelmű kétértelműséggel) színeiben Gergely Tiborovics Bogányi indul. Versenyparipája, a tradíciókban gyökerező magyar lelkű, jól dizájnolt, a környezeti ártalmakat őseinél jobban tűrő, minden magyar tulajdonságot egyesítő Csodazongora (Overdose-t is emlegethetnénk, lenne párhuzam nemzeti kincs, tulajdonosi kör ügyben).
A további startpozíciókat a nyomorultak, hajléktalanok, nincstelenek, éhező gyerekek, betegek, tanulatlanok, gazdasági bevándorlók – a többség és kisebbség – foglalja el, az előkelőségek nem kis bosszúságára – hiába: versenytárs nélkül nincs verseny. Sánta, göthös, csont sovány állatorvosi gebéket, ha az sincs, ostoba szamarakat hajtanak. [Allegóriám célja, hogy párhuzamba állítsam a zongora-zenekar ellentétpárt (lásd, versenymű) gazdasági-társadalmi csoportokkal. Amennyiben a zenére úgy tekintünk, mint ami valami rajta kívül álló jelenséget ábrázol, akkor azt mondhatjuk, hogy a klasszikus szimfonikus zene és fejlődése a korabeli társadalom szervezeti struktúráit reprodukálja. Diadalmaskodhat-e a zongora a zenekar felett?]

Kidolgozás – expresszív középső tétel
A vetélkedés szabályait a mérkőző felek nem ismerhetik (a művész úr sem, csak reménykedhet benne, hogy menet közben a bírák nem változtatnak a törvényeken; nem fogy ki az abrak a hintalóból – a csodazongoraverseny technikai sport!). A tét óriási, bár nem minden résztvevőnek életbevágó; a zongoraművésznek pénz, siker, csillogás… A nyomorultaknak a túlélés. Az egyik versenybíró [karmester] diktálná a tempót – veszettül hadonászik. A heroikus küzdelem néhány lépés [néhány ütem; 2/3-os metrum pedig nincs!] után káoszba torkollik [kakofóniába fullad], bár ez a kifinomult, sportkedvelő közönség nagyobb részének nem tűnik fel. [Nem lehetséges, hogy a zene akár arra is képes, hogy előre jelezze a társadalmi változásokat (az utóbbi időben egyre többfelé tűnnek fel vezető nélküli zenekarok…)? Nem állítom, hogy a zene szerepe az, hogy a társadalom afféle előzetes riasztórendszereként működjék (bár vannak, akik így gondolják), mindössze azt: a zenének igenis feladata, hogy reflektáljon a társadalomra.]

Repríz – zárótétel
A hang(és kép-)zavarba a főbíró alfelének harsonája reccsen. A fertelmes, átható hangot (sztentori; segg – fej) a királyi páholyban pezsgőző hercegkisasszony és az udvartartás vastapssal jutalmazza, néhány szurkolói csoport a harci kürt hívó szavának engedelmeskedve (kevésbé békésen) ustawkázni indul. Aztán hirtelen csend lesz. A [hang]verseny félbeszakad. Győztes nincs. Eredményhirdetés nincs. Csend van. Vihar előtti feszült csend…
[A zene, a kottafejek sora a papíron, tükrözi a társadalom természetét, és képes hatni az egyes emberek identitására. A versenyművek előadásában meghatározó szerepet játszik a közösségi részvétel. A zenekar minden tagja figyel a másikra, együtt kell előrehaladni: egyetlen szólam sem uralkodhat a többi fölött. Az együtthangzás, a harmonikus együttműködés a stabilitás, a kölcsönös bizalom érzetét kelti.
És lenne itten még valami: ha valaki sem zeneszerző, sem előadó, legalábbis nem rendelkezik zenei képzettséggel, akkor azt mondjuk rá: nem zenész! Járhat koncertekre, vehet lemezeket, akár a miénkhez hasonló írásokat is elolvashatja, mégsem lesz belőle muzsikus. A klasszikus esztétika szerint nem tartozik a beavatottak körébe. Ha azonban a tevékenységet tekintjük a zene esetében a legfontosabbnak, vagyis, hogy az ember komponálja, előadja, hallgatja, szereti, utálja a zenét, egyszóval valamit tesz vele, akkor mindenki, akinek köze van hozzá – a kőfaragók és a balett táncosok is! – a körön belülre kerül.]

vendégszöveg: Rejtő Jenő, Nicholas Cook

Ahmed Merabet Charlie [Bernard Maris, Georges Wolinski, Jean Cabut (Cabu), Charb és Tignous] mellé zuhant.
(Egy tompa ütést érzett a mellkasán, aztán minden átmenet nélkül kiszállt az erő a lábából.)
A halott karikaturista teste átfordult, s feszes volt már, mint húr, ha pattan. A fülén sárral kevert vér száradt, száján véres nyál csorgott.
– Tarkólövés, így végzed hát te is – súgta magának a párizsi rendőr.
– De miért?! Mi közöm az egészhez?!
[Akkor persze nem marad egyetlen további kérdés sem, és éppen ez a válasz. (Wittgenstein)]
– Csak feküdjek nyugodtan?! – hörögte halálra váltan, ahogy a fájdalom marni kezdte a testét;
HALÁLT VIRÁGZIK MOST A TÜRELEM!
Kétségbeesett erőfeszítéssel a támadója felé fordult. A fekete csuklyás terrorista, [az isten védelmezője!, a bosszú istene, isten bosszúja] észrevette a mozgást:
Der springt noch Auf! [Il se lève encore!]
A maszk mögött dühödt megszállottsággal villanó szempár a vallásháború lelkét – embertelenséget [istentelenséget] – tükrözte. A géppisztoly csöve kíméletlen határozottsággal emelkedett a földön fetrengő áldozat tarkójához. Ahmed utolsó mozdulatával, mintegy elhárítva a végzetet, tétován arca elé emelte a kezét:
– Ne öljön meg! Kérem! Engem nem érdekel a politika!

vendégszöveg: Radnóti Miklós

– Mától ő nem Volpi A Dorong, hanem Fix A Rezsibiztos! Ő az, igen! Ezt jegyezzétek meg magatoknak! Olyan név, hogy első sorban ül a Tűznézésnél! – üvöltötte a Vezető, Aki Mindent Tud. A csontvázszerű alakok lesütött fejjel, némán hallgatták
– Ő egy Hiéna. És A Farkas, Akinek Órája van, ő is egy Hiéna. És A ®Rogán(s), Akinek Lakása Van, A Senki, Akinek Táskája Van, A Hülye, Akinek Gördülő Köve Van…, mind Hiéna. És a Hiénáknak engedelmeskedni kell!
– Tűznézés… súgta ámultan, mohó lihegéssel Max A Kereszt – őt a népszerű opera után nevezték el, mert álmában mindig szalonkavadászatról mesélt – és szemei kifényesedtek; úgy tett, mintha csokoládét majszolna és közben fanatikus rajongással bámulta Az Ajtót, Amelyik Nem Nyílik Sehová.
– Reggel Üvöltés van, hogy tudjátok, mi a Hang, mert jaj, annak, aki elfelejti! – ordította A Vivő, Akinek Szava Van, és amit mondott, azt elismételte a többiek kórusa, mintegy örülve a szónak, gépies fontoskodással. Rövid, éles vakkanásszerű hangokkal beszéltek, alig emlékeztettek emberre.
Esti még mindig azt várta, hogy felébred a szörnyűségből; miféle furcsa nyelv ez, primitív és jelképekben beszélő, mint a vadembereké? Torz, víziószerű figurák, akik sohasem szabadulhatnak innen, de az életüket görcsösen féltik és védik. Se cél, se jövő, csak semmi és kín.
– De miért hagytátok, hogy így legyen?! – kérdezte a mellette állót.
– Először volt a Kor, a bölcsek tanácsa. De a Kor gyenge lett, és jött a Győző, Akinek Labdája van, és elüldözte a bölcseket. Kiállt elénk és azt mondta: Én vagyok a Vezető, Aki Mindent Tud, mától az én szavam A Törvény! Azóta itt más az, hogy igaz, és más az, ami „nincs úgy”. Itt minden fontos, ami van valakinek. Mert akinek nincs semmije, az maga is semmi! Én senki vagyok. Nincs semmim, ami csak az enyém. És az egyetlen tartalom, a lehető legmagasabb fokú öröm, amit ez az élet nyújt, bámulni a tűzbe és hinni, Ami Nincs – motyogta Az Ember, Akinek Nincs Semmije.
– De valaminek kell lenni!
– Kell? Ezt a Hiénák kórusa üvölti, ha a Csontbrigád tudni akarja, hogy mi volt A Hang. De mi az A Valami? Az ember nem tudhatja, nem foghatja.
Többen körülállták őket. Izgatottak voltak, topogtak ide-oda.
– Mi van? – kérdezte az egyik.
– Vita – mondta A Fehérhajú, Akinek tükre van. Azelőtt hiéna volt, de időnként belenézett a tükrébe… Innen a neve: Fehérhajú, Akinek Tükre Van.
– Vita van… Vita! – A Csontbrigád elkeseredett Hiénái ott lappangtak körülöttük, de már nem volt mese: az igazság láthatatlan tankja nem ismer ellenállást, ha elindul, akkor robogásába belesiketül és belepusztul minden emberi igyekvés.
– Én nem engedelmeskedem senkinek! Engem arról neveztek el, hogy öklöm van! – kiáltotta Esti, Akinek Ökle Van. A Vak, Akinek Lámpása Van megzörgette Az Időt, a nyakában lógó bádogholmiban raboskodó kavicsok a lázadás indulóját kolompolták – a vak ember mindég tisztában van a pontos idővel, senki sem tudja, miért.
A Hiénák megrohanták Estit vad visongással… A harc rövid volt és kegyetlen.
– A Hiénákat ezennel feloszlatom! Nem akarok Hiéna lenni! A Vezető nem Győző többé! Emberek voltunk és újra azok leszünk! Hiénák takarodjatok! – kiabálta Esti Az Ököl.
– Nem óra, táska, stadion az igazi gazdagság! Az ember akkor igazán gazdag, ha barátja van!
– Hát… Embernek lenni nagy betegség… És sajnos gyógyíthatatlan is. – sipította Az Ember, Akinek Barátja Van.

vendégszöveg: Rejtő Jenő (P. Howard), Kosztolányi Dezső, Esterházy Péter

Mi, cigány értelmiségiek, megfogalmaztunk McCain szenátornak egy levelet, hogy felvilágosítsuk igazáról, melyet többen aláírunk. Több pontban alátámasztva felsoroljuk a magyarországi cigányság valós helyzetét. Majd több nyelven, több sajtóhoz is el szeretnénk juttatni. (Balogh József roma aktivista)…..”

“An Open Letter to US citizens!

(The true voice of Hungarian Gypsies)

The Hungarian government and Farkas Florian ( gypsy Government Commissioner) are lying about the Hungarian Gypsy (Roma) situation! In Europe and in Hungary the spirit of Nazism again raised its head. The majority of Hungarian Gypsies, eight hundred thousand – a million people in life danger.
The winter is here.

We are survivors. Slowly, secretly they ant to kill us. Since 1989, since the revolution in the present day is getting worse the poor people, but the worst, to be Roma (Gypsy).

There is no work , or if you are gypsy, they do not want to employ you.We have mainly modern slave job , the Hungarian government say : “public work “. 36 hours/week , compulsory, about 50 dollars/week.

No social network, starving, freezes, segregated education systems for our children.

We are second-class citizens.

We have no political representation, economic representation, cultural representation since 1989.

We have just puppets of the political and economic elite hands, who are stupid, selfish and corrupt, both, the political and economical elite.

The majority thinks the Hungarian gypsies, not Hungarians.

The paramilitary organizations,with the help and in agreement of government and society want to destroy the Hungarian gypsies( Betyarsereg, Magyar Garda, etc.). The plainly „ Jobbik” Nazi party in the Hungarian Parliament, election by election stronger.

This is the Hungarian reality… The world has to know…

We need the help!

Attila Orsos Hungarian gypsy, who proud of his Hungarians and Gypsies!

Hungary, Bogyiszlo, December 10. 2014″

..” Nyílt levél az amerikai állampolgároknak!! (a magyar cigányság valódi hangja)
A magyar kormány és Farkas Flórián (cigány kormánybiztos) hazudik a magyar cigányok helyzetéről! Európában, Magyarországon a nácizmus szelleme újra felütötte a fejét. A magyarországi cigányok többsége, (nyolcszázezer – egymillió ember) életveszélyben van.

A tél itt van.

Túlélők vagyunk, lassan, titokban akarnak megölni bennünket. 1989 óta, a forradalom óta egyre rosszabb a szegényeknek, de a legrosszabb a cigányoknak.

Nincs munka, vagy ha cigány vagy nem is akarnak alkalmazni. Nekünk többnyire modern rabszolgamunkánk van, amit a kormány közmunkának hív. 36 óra/hét, kötelező és kb. 12500 Ft/hét a fizetség.

Nincs szociális háló, éhezünk, megfagyunk, a gyerekeink számára kész a terv a szegregált oktatásra.

Másodrendű állampolgárok vagyunk.

Nincs politikai, gazdasági, kulturális érdekképviseletünk 1989 óta.

Csak bábok vannak a politikai és gazdasági elitünk kezében, akik buták, önzők és korruptak. Mindkettő az, a politikai és gazdasági elit is.

A többségi társadalom azt gondolja a magyar cigányokról, hogy nem magyarok.

A félkatonai szervezetek a kormány és társadalom segítségével és egyetértésével el akarja pusztítani a magyar cigányokat (Betyársereg,Magyar Gárda,stb.).

A nyíltan náci Jobbik parlamenti párt évek óta, amelyik választásról-választásra erősebb.
Ez a magyar valóság… A világnak tudnia kell.

Szükségünk van segítségre!

Orsós Attila
magyar cigány, aki büszke magyarságára és cigányságára egyaránt.
Magyarország, Bogyiszló, 2014. 12.10 ”

A petíciót ITT lehet aláírni.

              Jó estét kívánok, megjöttek a fehérvári huszárok…

A miniszterelnök felesége önkéntelenül dúdolni kezdett:

                                   Jó estét kívánok…             

Hangjukhoz most többen csatlakoztak: a terem végében a szikár pénzügyminiszter reszelős kappanhangján, a kultúra fényes tekintetű felelőse repedtfazék baritonján. Nem maradhatott le mellőle táskahordózója sem; kissé érdes, de erőteljesen zengő, mély basszushangja kivált az egyre terebélyesedő kórusból. És nagyszerűen zengtek. A miniszterelnök pulykavörös arccal felpattant:

– Hagyják abba az éneklést! – ordította. Anna Sztyepanovna arcán meglátszott, hogy mindenét odaadná, ha abba tudná hagyni, de nem bírta, így a kórussal együtt férje tudtára adta: a fehérvári huszárok sok kislányt meghágtak. Elénekelték az első versszakot, majd szinte önkéntelenül a másodikat is. Két-három percig hallgattak, aztán újra és újra rázendítettek. Akaratuk, szándékuk ellenére kitört belőlük az ének. Hallgatnak – rázendítenek. Újra meg újra! No, ráébredtek, hogy baj történt.

– Úgy látszik, valami tömeghipnózis áldozatai vagyunk… Talán a csodazongora… – nyögte a Nemzeti Bank elnöke, de nem tudta befejezni a mondatot, a szavak a torkán akadtak, és hirtelen dalolni kezdett:

             Jó reggelt kívánok, elmentek a fehérvári huszárok…

Egy jó negyedórával ezután egy teherautó érkezett a Zeneakadémia épülete elé, s felrakták a bemutató valamennyi résztvevőjét, élükön a miniszterelnökkel. Mihelyt a teherautó elindult, az egymást válluknál fogva támogató potentátok kitátották a szájukat, és az utca csak úgy zengett a népszerű daltól. A dolguk után siető járókelők csupán futó pillantásra méltatták a kocsit, nem lepődtek meg – tudták, hogy nem kirándulni mennek, hanem egyenesen Sztravinszkij professzor klinikájára.

A Zeneakadémia környéke hirtelen elcsendesedett, botránynak semmi nyoma. Rend, békesség, egyszóval minden úgy festett, ahogy egy ilyen tiszteletre méltó intézményhez illik.

Hontalan Iván a szemközti kapu árnyékába húzódva lekuporodott kartonpapírból, koszos rongyokból vackolt derékaljára, magára húzta takarónak használt nejlonzacskóit, és már-már elbóbiskolt, amikor három furcsa alak lépett ki a Zeneakadémia művészbejáróján. Egy magas, simára borotvált, finom szürke öltönyt viselő, negyvenvalahány éves, barna hajú férfi. Ferde szájában jobboldalt arany, baloldalt platinakoronák, hóna alatt nád sétapálca, amelynek fekete fogantyúja pudlifejet formáz, jobb szeme fekete, a bal – hogy, hogy nem zöld, egyszóval: külföldi. Egy öles termetű, de valószínűtlenül sovány, kurta-furcsa kockás zakót viselő, levitézlett karnagyra emlékeztető úriember, arckifejezése – hadd hívjam föl erre a figyelmet – csúfondáros, és egy vadkanméretű, hájas fekete kandúr. A különös társaság elégedetten körülnézett, a professzor külsejű ismeretlen barátságosa odaintett a rémülten pislogó Hontalannak, és a tavaszi holdtöltében elindultak a Majakovszkij utca felé…

vendégszöveg: Mihail Bulgakov (fordította Szőllősy Klára) és Horváth Attila

…, hogy egy őrült magához ragadja a hatalmat országunkban! Megváltoztatja a törvényeket, saját embereit ülteti a kulcspozíciókba – holnaptól itt minden önkényes döntéseitől függ.

Tegyük fel, hogy erről szinte senki nem értesül országunkban! Sokan egyáltalán nem hallgatnak híreket, a maradék többsége (kétharmad) hamisított információkhoz jut, de a kisebbség tájékoztatását is gyakran elfogult, indulatos csatornák végzik, így hazugságnak tűnik a valóság. A polgárok pedig élik hétköznapi életüket, keveset sejtve a közelgő katasztrófáról.

Tegyük fel, nem értjük, mi folyik országunkban! Értelmes, tájékozott emberként gondolunk magunkra, de nem látjuk az összefüggéseket, vagy csak nem akarjuk elhinni, hogy a vezér ilyen megátalkodott. Talán személyes sérelmeink, frusztrációnk, indulataink torzítják a látásmódunkat; hisszük, amit hiszünk.

Tegyük fel, hogy az őrült sem érti, mi folyik országunkban. Valóságérzékelését beteges víziói bénítják, híveit számtalannak, ellenségeit hitszegő árulók jelentéktelen csoportjaként látja, bizalmasai hízelegve félrevezetik; perverz álomvilágban él.

Tegyük fel, hogy mi mégis felvilágosulunk, felfogjuk, mi történik országunkban!   Mit teszünk? Felismerve a történelmi szükségszerűséget beállunk a békemenetbe? Képmutatunk, hasznot húzva a törleszkedésből? Vagy úgy teszünk, mintha kívülállók lennénk (országunkban), felülemelkedők, akik elhatárolódhatnak a gusztustalan pártpolitikától, és távolról ?! figyeljük, ahogy az őrült játszik? Gondolattalan apátiába süllyedünk, természetellenesen irtózva közös dolgainktól? Talán visszahúzódunk, és megkezdjük a felkészülést a forradalomra – kérdőjel? felkiáltójel! pont(ok). …

Tegyük fel, a bolond uralkodó hadat üzen a külvilágnak! Bevonulunk katonának, büszke honvédként felsorakozunk az elmebeteg parancsnok mögött? Feláldozzuk életünket egy elmebeteg téveszméiért, egy szűk csoport érdekeiért?

Tegyük fel, az őrült a végsőkig feszíti a húrt, összeomlik a rend országunkban! Elégedetten bólogatunk majd: látható volt előre…?