“Minden gonzónál, vicces kutyás cikknél és szellemes beszólásnál fontosabb volt az az attitüd, hogy hiába van markáns – liberális – világnézete, a Narancs felülemelkedik az áporodott, unalmas bal-jobb, náci-zsidó befeszülésen, no meg a pártos újságíráson, mert szabad és okos.”

Lehet azon vitázni, hogy helyes-e Orbán Viktort Hitler-bajusszá lényegülő szögesdróttal ábrázolni, nem dobom fel a talpamat attól, ha valaki azt mondja, nem helyes. Persze az is vita tárgya lehet, hogy csak akkor szabad-e Hitlerezni, ha valaki már gázkamrákat épít, és néhány országot bekebelez, vagy szabad-e már néhány attitűdöt kiragadni, és annak alapján Hitlerezni.

Itt jegyzem meg, hogy néhai Eörsi István berlini szerelmének az volt a problémája az Untergang (Bukás) című fimmel, hogy az Hitlert emberként ábrázolta. Arra az ellenvetésemre, hogy Hitler egy hús-vér ember volt, csak néma megvetéssel válaszolt. Persze, ha Hitler nem ember volt és nem anya szoptatta, akkor minden tilos vele kapcsolatban.

Az is ide tartozik, hogy a The Economist, a Le Monde Diplomatique, a The Guardian nem is egyszer hozta fasiszta hírbe Berlusconit, feltételezem, az olasz (brit, francia) Laszlo Szily azóta ezeket a lapokat soha sem veszi meg.

A Narancs jelenlegi címlapja

De Szily szerint a Hitlerezés csak kínos (meg kell fordítania a lapot, mintha pénisz lenne a címlapon), de valójában nem ezzel van baj, hanem azzal, hogy a Narancs nem emelkedik felül az unalmas bal- jobb, “náci-zsidó befeszülésen”, a pártos újságírásban, mert szabad és okos.

Idekívánkozó megjegyzés, hogy Magyarországon, vagy akár máshol náci-zsidó befeszülésről beszélni minden minőséget nélkülöző ócska, aljas szöveg. Mert ha van Magyarországon náci-probléma, akkor az nehogy már zsidó-náci ügy legyen, hanem legyen már náci-demokrata ügy, – ugye, demokratának tartja magát, Szily László – és nehogy már befeszülés legyen, azért egyen s máson túl van ez a kontinens, az Isten áldja meg a szerzőt. De ha ragaszkodik ahhoz, hogy a szóban forgó konfliktus náci-zsidó befeszülésnek minősül, akkor én nem tekinteném kívánatosnak a szerző helyében, hogy egy szabad és okos újság ezen felülemelkedjen, mint ahogy Szily László javasolja.

De még mindig nem ez a mondanivalóm lényege. Hanem az, hogy a Cink szerkesztője számára nem újságírás az, ha az újság pártpolitikai kérdésekben is állást foglal. A narancs kétségkívül ezt tette, – valóban, ahogy Szily írja, volt Gyurcsány Ferenc pártján is, hívott fel az MSZP-re való szavazásra is – de állásfoglalása mellett minden alkalommal hosszasan érvelt. Éppen úgy, ahogy azt a New York Times, vagy a The Economist teszi, ezzel nyilván ez utóbbi kettő is kivívja Szily László mérhetetlen megvetését.

Az érvekkel szemben lehet vitatkozni, de Szily nem érvel, hanem közzéteszi a magyarországi etikailag egyedül elfogadható újságírás zsinórmértékét: Minden politikus hülye és gusztustalan, csak én vagyok okos és szép. Kétségen kívül áll, manapság ennek az újságírásnak van leginkább keletje. Ám senki ne higgye azt, hogy ez a mindenen és mindenkin való felülállás az újságírás művészete. Dehogy. Szily ezzel az állásfoglalásával (a bajusz továbbra is vitatható) csak azt igazolta, hogy ő épp annyira magyar vagy magyarországi, mint mindenki más, akit oly lelkesen szapul.

Soha többé nem olvasok Cinket! Hja, megszűnt? Volt sok cikke, amelyet szerettem, a mai után nem bánom egy cseppet sem. Már csak azért sem, hogy ez úton igazoljam: én sem vagyok különb, reménytelenül magyar vagyok magam is.

Eörsi Mátyás