Bármennyire fáj, de be kell látni, hogy Európa képtelen kivédeni és teljességgel védtelen az ehhez hasonló terrorakciókkal szemben. Magam is azt vallom, hogy a migráns és a terrorista közé nem tehetünk egyenlőségjelet, tehát nem szabad a terroristákat egy kalap alá venni a menekültekkel. Ugyanakkor, mivel a rendvédelmi szervek képtelenek a migránsok közül kiszúrni a terroristákat, a jóhiszemű menekültek pedig szintén nem képesek őket leleplezni és kiadni a hatóságoknak, a józan ész azt diktálja, ha nem akarunk miattuk folyamatos rettegésben és félelemben élni, akkor igenis be kell zárni a migránsáradat elől Európa kapuját. Meg kell ezt a fájó lépést tenni még akkor is, ha jól tudjuk, hogy a legtöbbjük a hazájukból a háború és a terror elől menekülnek. Meg kell húzni a tolerancia határát, hiszen tények támasztják alá, hogy a migránshullámmal érkező dzsihádisták rendre beépülnek az őket befogadó európai országok életébe, ám a vallási fanatizmusuk élőhalott-zombikká tette őket és a vezérük parancsára bármikor aktivizálhatják magukat. Ebből adódik, hogy minden Európában élő muszlim közösség tagját ellenőrizni kellene, méghozzá több generációra visszamenőleg, hiszen a francia hatóságok azonosították a párizsi terrortámadás egyik likvidált elkövetőjét, akit Samy-nek hívtak, 28 éves volt, és ő már Párizsban született. A merényletek legfőbb szervezőjének egy már sok éve belga állampolgárságú muszlim férfit tekintenek, míg egy másik merénylőről pedig kiderült, hogy ő a migránsáradattal, Magyarországon keresztül érkezett Párizsba.

Be kell zárni Európa kapuját. Ezt kell tenni még akkor is, ha jól tudjuk, hogy Európa értékrendjére nem az iszlám vallás és nem Bassár el-Aszad szíriai elnök országa, akik maguk is áldozatok, hanem az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai jelentenek veszélyt.

Ha a demokrácia fellegvárának mondható Kanada, vagy a liberális értékrendű Európa egyes országai, köztük Franciaország is megtette azt anno az iszlám országokból érkezőknél jóval békésebb, ám kultúrájukat tekintve az övéktől eltérő menekültekkel szemben, akiket könyörtelenül visszatoloncoltak a hazájukba, akkor most másokkal se legyenek álszentek. Ha a hazájukban normalizálódik a helyzet, úgy azt igenis tegyék meg az európai értékrendet veszélyeztető arab országok migránsaival is.

Véleményem szerint, lenne jó megoldás a migránskérdés orvoslására, csak nem kellene túllihegni a toleranciát.

Első lépésként be kellene előlük zárni Európa kapuját. Mivel a migránsok Törökországon keresztül érkeznek Európába, a török határ közelében építeni kellene nekik egy nagy tömeget befogadni képes és minden emberi igényt kielégítő menekülttábort, vagy többet, és akkor országonként is ellehetne különíteni őket, amelynek őrzését és üzemeltetését az EU-tagállamai közösen végeznének. Nem betelepítési, hanem egy őket ideiglenesen befogadni tudó menekülttábor üzemeltetését előirányzó kvótarendszer kellene. Az életüket mentő migránsok özöne ellen pedig ne éles pengekerítéssel védekezzenek, mert az ellenük szerintem egyáltalán nem hatékony megoldás, csak egy merő pénzkidobás csupán.

Második lépésként pedig meg kellene szüntetni a migránsáradat okát. Összeülni a négy nagyhatalomnak, USA, Oroszország, Franciaország, Egyesült Királyság, és a hozzájuk csatlakozó más katonai haderővel bíró európai értékrendet tisztelő országnak, és az ENSZ égisze alatt közös erővel felszámolni az ISIS terrorszervezetet. A háború ugyanis elkezdődött. Bármennyire is legyünk toleránsak, de szembesülni kell ezzel a ténnyel. Az Iszlám Állam a párizsi mészárlással végérvényesen hadat üzent a liberális értékrendet tiszteletben tartó Európának és Amerikának.

Ha nem szeretnénk több gyásznapot, ahhoz az általam felvázolt kényszerű, ám annál szükségesebb lépést kellene megtenni. Meg kell húzni a tolerancia határát. Ez a véleményem.

„A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr”.

Bizony, erős Istenhit kell ahhoz, hogy mindezt elhiggyük. Hogy elhiggyük, Az olaszliszkai című színművel az alkotók csupán egy olyan szituációt szemléltetnek, s olyan Magyarországot mutatnak be, ahol kollektív a vétkesség és a bűnök elszenvedése is közös.

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok sem színikritikus, sem pedig irodalomtörténész. Ezt a művet tehát nem szakmai szempontok alapján értékelem, hanem annak esetleges társadalmi hatásait mérlegelve szeretnék arról véleményt mondani. Teszem ezt azért, mert meggyőződésem, hogy a művészi szabadság sem lehet indok arra, hogy átlépjenek egy olyan határt, amellyel etikai normákat sérthetnek.

Roma szervezetek és jogvédők tudtommal nem, ám Szögi Lajos családja viszont tiltakozott a dráma bemutatása ellen. Máté Gábor, a darab rendezője azonban mégis úgy döntött, hogy ő ennek ellenére is színre viszi a darabot. Indoklásában kifejtette, hogy ő ezzel a színművel a társadalom egészét mérgező folyamatokat teszi meg főszereplővé, és nemcsak a lincselésből indul ki, hanem a saját anyja meggyilkolásának, apja bántalmazásának és az élet brutalitásának fájdalmát elviselni végül nem tudó író, Borbély Szilárd öngyilkosságát is párhuzamba állítja az eseményekkel. Megjegyzem, a színműben Szögi Lajos neve egyszer sem hangzik el, igaz, ennek ellenére a szereplők mégis felismerhetők és azonosíthatók. Máté Gábortól ezért kifejezetten azt kérte az áldozat özvegye, hogy ne mutassák be a darabot. Erre azt a választ kapta: ha nem tetszik, ne nézze meg! A rendező szerint a család közszereplő, így nincs szükség az engedélyükre a színmű bemutatáshoz. Máté Gábor később nyílt levélben reagált a bemutató előtti és utáni vádakra, amelyek azt firtatták, hogy miért nem kért engedélyt a családtól a bemutatóra. Íme, válaszának egy rövid kis részlete:

„Emberiességi okokból kellett volna megkeresnem a családot, ezt elmulasztottam, ezért megkövetem őket. A szándékaim az előadással tisztességesek, az előadás nem sért kegyeletet. A családot azért nem hívtam és nem hívom meg az előadásra, mert számukra ez az események újraélését jelenthetné, ugyanakkor meggyőződésem, hogy ha nekik nem is, a magyar társadalomnak fontos elvégeznie azt a gyászmunkát, amelynek segítségével talán megakadályozható lehetne a jövőben minden olyan, az olaszliszkaihoz hasonló tett, amely kiolthatja az emberi életet.”
Forrás: http://katonajozsefszinhaz.hu/fooldal/42357-nyilt-level-az-olaszliszkai-bemutatojahoz-kapcsolodoan

Máté Gábor szerint, Szögi Lajos családja közszereplők. Ebből adódik, hogy akkor eleve a magyarországi romák is azok. Szerinte a magyar társadalom azonban még mindig nem dolgozta fel az olaszliszkai eset gyászmunkáját, így neki, a művészi szabadságára hivatkozva joga van, hogy az általa képviselt igazságok is felnagyítódjanak és drámaian összecsapjanak. Joga van tehát művészemberként politizálnia, amire persze a nyílt levelében ugyan nincs konkrét utalás, ahogy a szerző a darab szereplőit sem nevezi a nevén, csak Áldozatnak, Kicsi lánynak, Középső lánynak, Bírónak, és Vádlottnak hívja. Joga van, hogy e drámára hivatkozva a magyarországi roma társadalom ellen uszítson, hiszen, teszi fel a költői kérdést a rendező – hány olyan mű született a világirodalomban, amelynek ihletői valós személyek voltak?

No és persze, a Borbély-dráma mondandója sem lehetne igazán hiteles, ha a magyarországi antiszemitizmust nem lovagolná meg, s burkoltan ne zsidóznának benne. Ez a darabban egy ősei sírját kereső zsidó figurán keresztül az emlékezés szükségességét firtatva valósul meg, mintegy magyarázatként figyelmeztetve bennünket arra, miszerint a társadalmi múlttal való szembenézést többen zsigerből utasítják el. A dráma nyelvezete mellesleg kissé obszcén, stílusa pedig szerintem tipikusan a magyarországi szélsőjobboldali Jobbik-szimpatizánsok retorikájára emlékeztet:

„Beszarás, hogy a tévében mi a hír, ki vonaglik az esti adásban, miféle alakok lepik a képernyőt el, miközben országunk lerohad. Ebben az országban nem lehet becsülettel élni, csak, ha csalsz, ha lopsz, ha átvered a másikat. Az emlékezet egy nép legnagyobb kincse. Kit érdekel a nagyfater csulája! Mit akarnak itt néhány kopott kőtől…”.

Borbély Szilárd, Az olaszliszkai című dráma szerzője Fehérgyarmaton született 1964 novemberében. Számos irodalmi díjat elnyert. Megkapta a József Attila-díjat, a Csokonai Vitéz Mihály-díjat, az Alföld-díjat, 2014 januárjában pedig a Mészöly Miklós-díjat vehette át. Nincstelenek című, 2013-as regénye, szinte minden irodalmi toplistán, az élen végzett. Szülei 2000-ben rablótámadás áldozatai lettek. Édesanyját meggyilkolták, édesapját pedig súlyosan bántalmazták. Elmondása szerint az igazi tettesek nem kerültek elő, és csak néhány romát vádoltak a szülei elleni bűncselekményért, ám őket végül felmentették. Borbély Szilárd 2014 februárjában öngyilkos lett.

Távol álljon tőlem, hogy Borbély Szilárd irodalmi munkásságát kisebbítsem, de arra mindenképp felhívnám az ő drámáját bemutató színház társulatának figyelmét, hogy azt egy olyan előítéletes társadalomban színre vinni, mint amilyen romákat övező rasszista miliő jelenleg Magyarországot jellemzi, úgy azzal ők egy nagyon veszélyes útra lépnek. Máté Gábor szerint ez a dráma is csak egy fikció. Azonban, ha azzal ők csupán olyan szituációt szemléltetnek, amelyben egy olyan Magyarországot mutatnak be, ahol kollektív a vétkesség és a bűnök elszenvedése is közös, úgy a magyar társadalom onnantól kezdve bűnbakokat fog keresni, és ahogy Szögi Lajos, úgy Borbély Szilárd tragikus halálának felelőseit is könnyen a magyarországi romákban találhatják meg. Ha a társadalmi megbékélés a cél, úgy arra ez a dráma szerintem egyáltalán nem alkalmas, mert a társadalom tehetetlenségét felnagyító és önmarcangoló feszültségével, oltás helyett inkább szítani fogják a tüzet. Lehet, hogy éppen ez a cél?

Úgy cirka 1 hónappal ezelőtt Vona Gábor, a Jobbik elnöke egy lakossági fórumon kijelentette, hogy pártja nagy eséllyel indulhat a 2018-as választásokon. Véleménye szerint a teljes győzelem sem kizárt, s ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen, a magyar értelmiség segítségét kérte.

Máté Gábor rendező és a Katona József Színház társulata pedig, Az olaszliszkai című Borbély-dráma színrevitelével most alighanem eleget is tesz az ő kérésének…

Ez a mindössze pár perces imázsvideó a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából készült, méghozzá azzal a nem titkolt szándékkal, hogy tudtára adja a világnak: Magyarország egy jó hely, ahová érdemes ellátogatni. Sőt. Magyarország nemcsak jó hely, hanem egy biztonságos ország is, tele sok szép, olyan magyarokhoz köthető dolgokkal, amit az alkotók szerint a hozzánk vendégségbe látogatóknak feltétlenül látnia kell.

Bevallom, hogy nekem, ez a hazámról szóló kis imázsfilm, szintén elnyerte a tetszésem. Olyannyira elbűvölt, hogy e filmet egymás után többször is megnéztem. Néztem az ismerős tájakat és a magyar vonatkozású szép dolgokat, s közben azon merengtem: de jó is lenne, ha a magyarok többsége ugyanígy tudna tekinteni a saját hazájára, ahogyan ebben a filmben az alkotók azt a külföldiek számára bemutatják. Mert ez a kis imázsfilm, sokunk számára egy fikció, egy elérhetetlen álom csupán: magyar vagyok, nem turista!

Kedves Magyarországra látogató, pihenni, üdülni, gyógyulni és szórakozni vágyó külföldi turista!

Hogy a hazámban tartózkodásod ideje alatt felhőtlenül boldogan érezd magad, és hogy mindvégig csak verőfényes napsütésben lehessen részed, szeretnék Neked egypár megfontolandó tanácsot adni. Teszem ezt azért, hogy ne keserű szájízzel és csalódottan térj majd haza, a Te országodba. Hogy tudd: előled sok igazságot eltitkoltak. Többek között azt is, hogy csodaszép új építésű futballstadionokkal büszkélkedhetünk országszerte, az ország államformáját tekintve pedig immár az illiberális értékrend követői lettünk. A mi szép hazánk tehát nem mindenkinek mennyei mannát jelentő Kánaán. Ez a kiváltság csak a gazdagoknak, az országunk jelen vezetőinek, s az ő hűséges és fanatikus követőinek dukál. Mondhatnám stílusosan úgy is, hogy náluk van a dohány. Ahová Téged szívesen invitálnak, az viszont sokunknak csak egy elérhetetlen álom csupán, s nem maga, a kendőzetlen valóság. Neked kedves turista a világhírű hévízi gyógytó, nekem pedig csak a kifolyója. Az ingyen van, s nekem csak erre futja, mert mi bár sokan közel vagyunk ugyan azokhoz a szép helyekhez, mégis nagyon távol azoktól.

Íme egypár jó tanács. Soha ne térj le az eredetileg Neked tervezett útvonalról! Ha forgalmi dugóba kerülsz és netán kerülőúton kényszerülsz a célodig eljutni, akkor ne nézz ki a Téged odaszállító buszod, vagy taxid ablakán. Ha ezt teszed, könnyen csalódhatsz ebben a szép országban. Te, aki a szemet gyönyörködtető széphez szoktál, sokkolni fog a sok romos, lepukkadt állagú épület, merthogy tudd, nem minden lakás néz ki úgy, mint amit abban a szép imázsfilmben láthattál, s ez is Magyarország része. Ha az utcán sétálsz boldogan, mondjuk fagylalttal a kezedben, csakhamar látni fogod, hogy a körülötted lévő magyar emberek zöme bizony mélabús és boldogtalan. A magyar emberek többsége sajnos nem mosolyog. Helyesbítek: nem tud mosolyogni. Ebből tudod megállapítani, hogy ki körülötted a magyar ember, és ki a turista.

De ne csodálkozz ezen, hiszen nekünk, magyaroknak, már a himnuszunk is utal a sorsunkra: „Isten áldd meg a magyart, jó kedvvel bőséggel”. Mi ezt tudomásul vesszük, és eszünk ágában sincs zúgolódni emiatt. Mondják is ránk, hogy birka magyarok vagyunk, egy birka nemzet, s lássuk be őszintén, mi ezért nem haragudhatunk meg senkire, mert tudjuk, hogy ebben a jellemzésben nagy igazság vagyon. A mi tűrőképességünk ugyanis a birkáéhoz hasonló. Erről a gyapjas, párosujjú patás jószágról köztudott, hogy igénytelen, mert olyan sivár legelőn is megél, ahol más állat rég elpusztult volna. Ennek ellenére a birka egy hasznos állat, mert élete során a gazdái folyton csak nyírhatnak, élete végén pedig még akkor sem béget e szerencsétlen jószág, amikor az életét kioltó kés már a nyakán feszül. Ezek lennénk mi. Csoda, ha nincs kedvünk mosolyogni?

Szégyellem, de a győztes és méltán népszerű magyar imázsfilm alkotóiról sajnos semmit tudok. Névtelenségbe burkolóztak, mint azon magyar emberek többsége, akik előtt az a világ, amelyet a film bemutat, soha nem fog realitást nyerni. Magyarország. Még ha nem is vagyok benne olyan boldog, mint majd Te leszel kedves turista, ha hozzánk jössz nyaralni, sokunk számára mégis marad egy lelket melengető szép illúzió: igen, ez az én hazám, Magyarország…

Tudom, ne tessék engem erre figyelmeztetni: László Petra a N1 tv operatőreként egy szélsőjobboldali portál megbízásából dolgozott, s mondjuk ki, ne kerülgessük a forró kását, ő a magyarországi neonáci mozgalom egyik hűséges katonája volt. Belőlem azonban most kitört a keresztényi felebaráti szeretet, a bűnös ember lelkiismerete, amely a tudatalattimban motoszkált és amely már napok óta nem hagyott nyugodni. Nem lettem náci szimpatizáns, Isten ments, az nem leszek soha, de aki akar, e posztom elolvasása után bátran gúnyolhat, gyalázhat, sőt sértő jelzőkkel is illethet engem, vállalom, amit mondok és írok!

Hogy mit tett László Petra, azt ebben a posztban külön nem részletezem. Akinek ugyanis az ő tettét „szájbarágósan” kellene valakinek is megmagyaráznom, annak őszinte részvétem, s én agyhalott emberekkel, már bocsánat, de inkább nem vívódom. Amit László Petra cselekedett, arra tőlünk, emberektől, egyszerűen nincs semmiféle felmentés. Bűnös, ehhez kétség sem férhet. Bennem, mint hívő és Istenfélő keresztény emberben azonban felmerül a kétely: van-e jogunk nekünk pálcát törni felette és földi halandókként elítélni őt. Nincs. Ez egyedül Isten joga, és mi, László Petrához hasonló bűnös emberek nem vehetjük át az ő szerepét, aki tehát mégis pálcát tör a bűnös embertársa felett, az maga is bűnössé válik.

„És ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól”!

László Petra Röszkén a rendőrkordonon kitörő menekülteket filmezve maga is kísértésbe került. Egyedül csak Isten a tudója, hogy miért, de ő is megbotlott. Bűnt követett el, amiért őt a főnöke, azonnali hatállyal menesztette állásából. Az N1 tv honlapját hekkerek törték fel, szélsőséges vallási fanatikus muzulmánok pedig vérdíjat tűztek ki a fejére. A bűnös pedig megtört és bocsánatot kért.

…”és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

Innentől kezdve az ítélkezés joga már Istené. Aki pedig ezt nem hajlandó tudomásul venni, az bűnösebb a bűnösnél.

„Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”.

Hívő keresztény emberként én azt vallom, hogy senki emberfiának a bűn terhének vállalása nélkül nincs joga ahhoz, hogy elvegye embertársa mindennapi kenyerét, és azt bűnéért ily’ kegyetlen módon büntesse őt. Liberális gondolkodóként pedig azt vallom, élni, és élni hagyni. Nem lett volna elég egy figyelmeztetés, vagy egy súlyos megrovás? Miért a kenyerét kellett elvenni tőle?

László Petra megbánta tettét, s bocsánatot kért. Joga van, hogy egy újabb esélyt kapjon az élettől. Hogy bizonyítson Isten, és ember előtt. Én, hívő keresztény emberként pedig nem török pálcát felette. Nem tehetem ezt, mert tudom, hogy bűnös vagyok, és magam is ítéletre várok.

Aki pedig ezt másként gondolja, annak Jézus Krisztus szavaival válaszolok: „az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek”!

Köszönet az alkotóknak és a hir24-nek a videó közzétételéért!

Segíteni vágyó emberek, egy féreg Porsche-tulajdonos és egy szíriai menekült-család története. Egy epizód még a Nagy Lázári Bejelentés előtti időkből.

No comment!

A migránsok viszont megállíthatatlanul csak jönnek és jönnek. Nem riasztja őket vissza a magyarok ellenszenves fogadtatása, sem az útjukat álló éles pengekerítés. De nem érdekli őket különösebben az sem, hogy közülük a kalandos útjuk során hányan fognak majd az életükkel fizetni a szabadságukért. Mindenre elszántak, és jól tudják, amiről egyeseknek közülünk fogalma sincs, hogy a láncaikon kívül mást már nem veszíthetnek, tehát ők csak nyerhetnek.

A migránsok elleni küzdelemben mi magyarok viszont vesztésre állunk. Ennek egyik oka, hogy  a kormányunk, időt, energiát, s pénzt sem kímélve, ha a fene fenét eszik is, de csak azért is megvalósítjuk alapon, éles pengés drótot húzatott fel Magyarország déli határának szakaszán. Elriasztásukra határvadász-tanoncokat is kivezényeltek oda, ám mindhiába: a miniszterelnök urunk Európa megvédésére tett nemes küldetésének kísérlete fényes győzelem helyett csak rendre csúnya kudarcot vall. Sőt, lassan már oda a becsületünk is.

Az Orbán-kormány migránsokat megfékező intézkedéseit illetően ugyanis egyre többen látnak át a szitán, s ítélik el Magyarországot. A Guardian brit lap is könyörtelenül rátapintott a lényegre. Szerintük a magyarok határzára csak egy értelmetlen PR-fogás, s valójában, idézem a cikk íróját: „a kerítés inkább mentális torlaszt jelent, mint fizikai akadályt”. De megszólalt a német kancellár, Angela Merkel is, akit noha kifütyültek ugyan, mégis következetesen kiállt az elvei mellett.  Szerinte, idézem, „szégyenteljesek a menekültek elleni tiltakozások, és erőszakos cselekedetek”, majd kijelentette: „nem tűröm el a menekültek elleni gyűlöletet”!

Angela Merkel nem csak politikus, hanem érzőlelkű ember is. Ember, aki tanult a történelmi múltból, és most politikusként tanítani kényszerül bennünket. Ő, az egykori NDK polgáraként ugyanis még nem felejtette el, hogy a hatalmasok bármekkora falat is húzzanak fel a szabadságot jelentő demokrácia elé, s akárhogy őrizzék azt, mégis lesznek olyan elnyomott, ám szabadságra vágyó emberek, akik az életük kockáztatása árán is, de megkísérlik, hogy átjuthassanak a sötétségből a napos oldalra.

A németek tehát már nem csak a GDP-ben vernek ránk, hanem emberségben is.

Úgy tűnik, a német kancellár szavai némiképp valamelyest azért csak-csak hatottak a magyarokra, mert az eset után a magyar fist-lady, Lévai Anikó asszony rögvest meglátogatott egy magyar  menekülttábort.  Bár a magyar médiának állítólag felsőbb utasításra ugyan szigorúan tiltva van, hogy a menekültekről szóló riportfilmjeikben gyermekeket mutogassanak, ő mégis velük fotózkodott. Vagy ez csak amolyan anyai szeretetként álcázott cinizmus volt a részéről, netán egyfajta PR-fogás, amit a férje utasítására vitt véghez? Ez a verzió sajnos szintén elképzelhető.

A pengekerítés nem megoldás a probléma kezelésére, az ugyanis egyértelműen az embercsempészek malmára hajtja a vizet. Vajon hány hazájából menekülni kényszerülő embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy a miniszterelnök úr végre ráeszméljen arra, ha tudatosan útját állja az embertömegnek, azzal csak azt éri el, hogy ártatlan emberek halála fog száradni a lelkén?

Ezek az emberek tömegesen menekülnek el a hazájukból, és annak bizony nyomós oka van.

A Magyarországon át Európa felé tartó embertömeg nagyrészt Szíriából és Afganisztánból, kisebb részben pedig Észak-Afrikából érkezik.  Szíriában 2011 márciusa óta zajlanak véres harcok, mert a lakosság egy része fellázadt az akkor már 11 éve hatalmon lévő Bassár el-Aszad diktatúrája ellen. Kialakultak a különböző és már egymással is harcban álló csoportok. Szíriában az Al-Kaida, illetve a síita Hezbollah mellett 2014-ben létrejött az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet, akik pár hónap alatt elfoglalták a velük szomszédos és szintén polgárháborús Irakot.  Az Iszlám Állam birtokba vette a területére eső olajkutakat, majd önálló olajkereskedelembe kezdve, óriási bevételeket realizálva fejlesztette hadseregét. Az Iszlám Állam a világ legerősebb terrorszervezetévé nőtte ki magát, akinek mára gyakorlatilag olyan ellenfele sincs, amely képes lenne megfékezni.  A szélsőséges iszlamisták szunnita fegyveresei kegyetlen módon gyilkolják le az útjukba kerülő más vallású embereket: keresztényeket, síitákat, jazidiakat, koptokat, de nem kímélik az országuk helyzetét bemutató külföldi újságírókat sem. Hogy elrettentsék a világot, a kivégzéseikről felvételeket készítenek. Számtalan módját alkalmazzák az öldöklésnek. A lefejezéstől az élve temetésig, de a repertoárjuk része a keresztre feszítés, a megkövezés, és a sortüzekkel végzett kivégzés is. Az Iszlám Állam fegyveresei bármikor bárkit megölhetnek. Ehhez vegyük még hozzá az iszlám fundamentalizmust, akik hívei a saria középkori szokásait és előírásait követelik meg. Az iszlámot elhanyagolókat agyonlövik, a homoszexuálisokat lefejezik, a hűtlenséggel vádolt nőket pedig halálra kövezik. Mindezt rituálisan, a falu lakossága előtt. A fociért rajongó Orbán Viktor miniszterelnök urunk figyelmébe ajánlom, hogy a sariához nem méltó a focimeccsnézés sem. Volt rá példa, hogy az Iszlám Állam 13 focimeccset néző tinit géppuskázott le, mert otthonukban az Ázsia-kupa egyik mérkőzését néztek a televízióban.

Ilyen borzalmak után lehet még csodálkozni azon, hogy akik normális életre vágynak, útra kelnek? Ezek az emberek mindenre elszántak. Az életükért küzdenek, és a híres magyar pengekerítés számukra egyáltalán nem egy leküzdhetetlen akadály. Ha pedig népszerűséghajhászás okán őket is a hazájukban embereket öldöklő fanatizált terroristákhoz hasonlítják, az szerintem rájuk nézve a legnagyobb sértés, amit egy ország vezetése és politikai elitje elkövethet ellenük. Erre legfeljebb csak az öregkori szenilitás adhat az illető számára mentséget, vagy még az sem.

Le kell szögezzem, hogy szerintem nem csak mi, magyarok, de egyelőre még az egész világ is tehetetlen az un. migránsok elleni probléma okainak orvoslását illetően. Alaposan fel van adva a lecke. Egyáltalán van megoldás erre a súlyos, Európát is érintő problémára?

Véleményem szerint lenne, sőt, biztosra veszem, hogy van megoldás, csak arról a világ nagyhatalmainak vezetői egyelőre még hallgatnak. Hallgatnak, jóllehet a kérdést sokáig elodázni már nem lehet. Előbb utóbb össze kell ülnie a világ vezetőinek, és meg kell hozniuk egy olyan döntést, amely az Iszlám Állam terrorszervezet teljes felszámolását tűzi ki céljául. Volt már erre példa a történelem során, amikor a világ nagyhatalmai közösen összefogtak egymással, hogy legyőzzék a világuralomra törő, ártatlan emberek millióit legyilkoló náci terrort. Akkor is egy eszme ellen szálltak síkra, és most sem lenne ez másként az iszlám szélsőséges fundamentalizmus totális felszámolása esetén. Mielőbb tárgyalóasztalhoz kell tehát szólítani a világ vezetőit, s mint anno a második világháború alatt tette azt Roosevelt és Sztálin, most is ugyanúgy fej-fej mellett kell harcoljon Barack Obama és Vladimír Putyin.

Egységben az erő! Javaslom, hogy hívják meg a döntéshozó tárgyalásokra a magyarok miniszterelnökét, Orbán Viktort is. Hívják meg őt, hogy a történelem során egyszer már végre Magyarország is egy jó ügyért harcolhasson.

Mint azt az írásom elején jeleztem, a migránsügy kapcsán bennem is vegyes érzelmek dúlnak, s nem tudom eldönteni, sírjak-e, vagy nevessek.  Egy biztos: amit most a magyar kormány a migránsok ellen művel, arra szalonképes szavakat csak nehezen lehet találni.

A mellékelt videó gyomrot felkavaró obszcén nyelvezete miatt, annak megtekintése hányingercsökkentő tabletta bevétele után javallott, továbbá erős idegzetű felnőttek részére és csak saját felelősségre ajánlott!  Ez lenne hát az átlagos magyar értelmi nívó? No comment!

A külföldön dolgozó fiataljaink hazacsábítási törekvésését előirányzó „Gyere haza, fiatal”-programról van szó, amelynek most a százmillió forintos keretösszegét bővítenék ki. Hogy erre a projektre pontosan mennyi pluszpénzt szánnak, és hogy azt kinek, vagy kiknek adnák, azt a bejelentő, Tállai András államtitkár úr közleményéből ugyan nem derült ki. Az viszont igen, hogy ez a program, amelyet úgy cirka egy hónappal ezelőtt kísérleti jelleggel indítottak, ezidáig nem volt túl hatásos, merthogy eddig csupán 11 (?) külföldről hazatérő fiatalt tudtak csak elhelyezni a magyar munkaerőpiacon. Czomba úr pedig, nos nem tudom, előtte miért nem egyeztetnek, de ő már úgy beszélt erről, mintha számukra ez egy nagy sikertörténet lenne.

A Fidesz-kormány a nagy semmire hívná haza a fiataljainkat.  Van persze közmunka, pár hónapig azon szerencséseknek, akiknek jut. Mert ezen a téren sem fenékig tejföl ám Orbán Viktor „munkaalapú” társadalma. Olvasom, hogy Nyíregyházán a munkanélküliek között már a közmunkát is tombolán sorsolják ki, mintha a munkához való jog egyfajta kisorsolható nyereménytárgy lenne, s nem pedig egyike a legalapvetőbb emberi jogoknak.

A kormány ezen kezdeményezése a laikusok, valamint az ő fanatikus híveik számára viszont nagyon szépnek és jónak tűnik, merthogy annak egyértelműen érzelmi színezete van, mondván, lám, mi senkit nem hagyunk az út szélén, még a kalandvágyból a hazájukat elhagyó fiataljainkat sem. Ám az Orbán-kormány sajátságos munkaalapú társadalmára tett törekvései, egyértelműen álságosak és cinikusak. Hiába próbálnak azokon egyesek szépíteni, de ahogy a zsíros kenyérből sem lesz rántott hús, úgy a Fideszből sem válik demokratikus szalonna.

Az Orbán-kormány hatalomra kerülése óta számtalan olyan intézkedést hozott, amely a magyar munkavállalókat hátrányosan érintette, kvázi kiszolgáltatottá tette, s most már ott tartunk, és ez nem demagógia, hanem a keserű valóság, hogy nálunk a munkaképes emberek gyakorlatilag egy rabszolgatartó társadalom tagjai lettek. Újabban egy munkanélkülit mezőgazdasági idénymunkára is kiközvetíthetnek, természetesen közmunkásként, nettó 50 ezer forintért.  Ha tehát mostantól magyar árut fogyasztasz, jusson eszedbe, hogy mi a termékeinket az olcsó munkaerőnek köszönhetően rabszolgamunkabéren állítjuk elő, s e téren egy szinten vagyunk Szingapúrral, Tajvannal, de említhetném akár a kormányunk munkaalapú társadalmát majmoló Kínát is, ahol a Samsung gyáraiban a munkásokat köztudottan rabszolgaként dolgoztatják.

Kedves magyar keresztény honfitársam! Hozzád szólok, mert Te a kenyered, mielőtt megszeged, vallási hagyományaidhoz híven a késeddel elébb keresztet rajzolsz rá. Tudtad, hogy a péküzemben a magyar pék szakmunkás éjszakánként a forró kemence mellett izzadva, éhbérért süti Neked a kenyered? Ha ne adj Isten beteg leszel és kórházba kerülsz, az ápolóidnak bizony nemhogy emberhez méltó bért, de sokszor még a túlóráit sem fizetik ki. Mosollyal az arcán, nehogy Téged elrémisszen, csendben tűri, hogy megalázó körülmények között kénytelen az emberpróbáló munkáját végezni. Ha pedig netán besokall és kiönti a bilit, ami ugyebár nem a Te bűzlő kacsád, hanem a mai magyar egészségügy sajnálatos végterméke, akkor meghurcolják őt, ahogy tették azt a fekete ruhás ápolónővel: mondj igazat, és betörik a fejed!

Lehetne hosszasan sorolni a magyar társadalom munkaképes tagjainak megalázását, és példa is lenne rá, rengeteg. Csoda, ha nálunk a jobb élet reményében, aki csak tud, menekül a hazájából? Nem kalandvágyból teszik, vagy nyelvtanulási célból, ahogy azt a kormányunk megmondó miniszterei és államtitkárai, felvállalva a hamis próféták szerepét sugallják felénk, hanem kényszerből. Ők belátták a keserű valóságot, miszerint hiába tanultak évekig, a hazájukban képtelenek annyi jövedelemre szert tenni, amennyiből egzisztenciát tudnának maguknak teremteni.

Magyarország az Orbán-kormány röpke öt éve alatt egy modern rabszolgatartó társadalommá vált. Tudom, ezek nagyon súlyos vádak, amelyeket Balog miniszter úr még azzal sem tud kompenzálni, ha a kisiskolásokat kötelezően minden nap dalra fakasztja. Jut eszembe, a magyar gyermekek egyharmada állítólag már külföldön látja meg a napvilágot, akik eleve ott fognak majd iskolába járni, s ha felnőnek és kérdéseket tesznek fel a szüleiknek, a válasz után vélhetően már szégyellni fogják a magyarságukat. Utálni fogják Magyarországot, amely ország a szüleiket kitaszította és egy új haza megtalálására kényszerítette. Mert örök igazság: a haza ott van, ahol emberhez méltóan boldogulni tudsz. Ahol hagynak érvényesülni és egzisztenciát teremteni. Ahol nemcsak meghalni, de benne élni is érdemes.

Magyarországról, aki csak tud, menekül. Erről pedig nem a velünk szomszédos Ausztria, vagy más, a magyaroknak egzisztenciát kínáló, mondjuk ki a bűvös szitokszót, uniós liberális értékrendet tisztelő ország tehet, hanem az a rendszerváltásunk óta a politikai elitünk által sugallt káros szemlélet, amely megfertőzte és uralja a magyar közéletet. Bűnös a politikus, aki a rendszerváltás óta tudatosan olyan törvényeket alkotott, amelynek következményeként a magyar ember mára cseléddé vált a saját hazájában. Vezető közgazdászok, akik ebben asszisztáltak nekik, s az írástudó értelmiségeink pedig szintén bűnösök, mert elhitetették velünk, hogy a magyar gazdaság nem képes a dolgozóinak normális emberhez méltó és számukra egzisztenciát teremtő bért kitermelni.

A magyar emberek zöme, csalódott a rendszerváltásban. Sokuk, köztük olyan fiatalok is, akik csak hallomásból és iskolai tanulmányaik során hallottak arról a régvolt-szép, egyesek szerint „átkosnak” mondott diktatúráról, nos, ők már inkább szívesebben élnének a Kádár-rendszer szocializmusában, mint ebben a történelmileg ezer sebből vérző, de társadalmilag állítólag igazságos rendszerben.  Vajon miért?

Orbán Viktor miniszterelnök urunk, a maga igazságosnak vélt munkaalapú társadalmával, akárcsak Mary Shelley horror-művének Frankenstein Victora, bizony mindketten szörnyszülöttet alkottak. A mi Viktorunk is egy nagy tudós, aki szintén szeret embereken kísérletezni. Igaz, ő nem hullákon, csak a társadalmunk elesettjein, főképp a rokkantakon és a közmunkásokon, de az ő lényei, vagyis mi, ugyanúgy félünk és fázunk, és hát valljuk be, olykor mi sem értjük ezt a bennünket körülvevő kegyetlen világot. Ez az ország egy nagy horrorfilm, amelyben sajnos mi vagyunk a szereplők.

Van kire felnézniük

Itt már mindenki retteg. Még a munkaadók is, akiket a munkásaik, ha tehetik, faképnél hagynak a balatoni szezon kellős közepén. Este a húst még bepácolják, de reggel a főnökük nyitáskor már csak a hűlt helyüket találja. „Ausztriába mentünk”- olvassa a góré az sms-t a telefonjában, és nem érti a kialakult szituációt. Úgy véli, a havi 150 ezer forintos bér, plusz a jatt, egy átlagon felüli fizetés. Igen, csak nem napi 12-14 órás munkáért, hétvégi pihenő nélkül szombaton és vasárnap is munkában eltöltve, mert ugye szezon van, most lehet keresni. A vendéglátósok pedig megtanultak számolni. Kell is nekik a matektudás, nehogy elsózzák az ételt. De megtanultak számolni annak a soproni klímaszerelő vállalkozó emberei is, akik szintén faképnél hagyták a munkaadójukat és ők is csak kiruccantak egy kis munkavállalással egybekötött „nyelvgyakorlásra” a sógorokhoz. Nem hiába no, kalandvágyó nemzet a magyar.

A kormányunk pedig megpróbálja hazacsábítani a kalandvágyó magyar fiatalokat. Kapnak egy szép ígéretet, mert jól tudják, hogy lesznek közöttük olyanok is, akik a honvágytól szenvedve bizony elfogadják az ajánlatukat.

Gyere haza, fiatal!

Gyere haza, mert a kormányunk rádöbbent, hogy lassan már nem lesz olyan magyar ember, aki kitermelje a magyarok nyugdíját. Gyere haza, és mi garantáljuk neked, hogy ismét dolgozhatsz egy magyar vállalkozó cégénél, éhbérért. Gyere haza, munkahelyet pedig majd mi keresünk neked. Ne félj, vannak haverok, s megoldjuk neked okosban. Gyere haza, hogy belőled hasznot húzva újfent tovább urizálhassunk. Hogy a miniszterelnökünk a szenvedélyének hódolva újabb stadionok épülhessenek hazánkban. Hogy merjünk nagyok lenni, és rendezhessünk olimpiát. Hogy a kastélyprogram maradéktalanul megvalósulhasson. Hogy Matolcsy úr, akinek tudod, a szeme sem áll jól, nyomott áron megvehessen a haveroktól egy újabb felújításra szoruló lepukkadt ingatlant. Hogy egy újabb Tiziano festménnyel gyarapíthassa a nemzeti vagyont, és hadd ne soroljam tovább.

Azt mondod, hogy ez egy demagóg, közhelyes beszéd? Igen az, és sajnos egyben a mai magyar szomorú valóság is.

A történet pedig, amely engem elgondolkodásra késztetett, alighanem mindenki előtt ismert, hiszen a magyar sajtó napok óta csak erről cikkezett: Megvertek egy egyetemista lányt Szegeden, szólt a hír, röviden s tömören. Hogy miért történhetett meg mindez? Mert a gyűlölet magva, amit a kormánypárti politikusok a migránsok kapcsán napokkal azelőtt elszórtak és ellenük a lelkünkbe ültettek, az bizony termékeny talajra hullt, s annak gyümölcse pedig immár beérett. Ennek bizonyítéka a szegedi egyetemista lány megverésének indítéka is, akiről a tettesek azt hitték, hogy annak barátja egy hazánkba menekült idegen, egy aljas megélhetési menekült, egy gazember, egy terrorista, akiknek, s ezt kormánypárti politikusaink, sőt a miniszterelnökünk Orbán Viktor úr maga is nemegyszer kategorikusan kifejtette: nincs helye Magyarországon.

Minden ember befolyásolható, Te is és én is. Jó, vagy rossz irányban egyaránt manipulálhatóak vagyunk, ez az igazság. Szegeden is ez történt. Felébresztették az emberben szunnyadó alantas ösztönöket, és lám, a gyűlölet, testet öltött. Sajnos nem először történt már ilyesmi a történelmünk folyamán. Ami pedig a legszomorúbb ebben a történetben, hogy a magyar jogvédő szervezetek is mélyen hallgatnak, csak tudnám, hogy miért…

Tudom, sokak szerint egy eszme ellen harcba szállni teljességgel értelmetlen, sőt, vannak, akik azt hangoztatják, hogy az szinte már lehetetlen küldetés. Mások szerint a tabu kapuit döntögetni úgyszintén nem járható út, mert így az ember eleve az ő malmukra hajtja a vizet, s épp az ellenkező hatást érik el vele, merthogy ha elítélik a tetteseket, a bűnelkövetőket, azáltal akaratuk ellenére is mártírrá avatják őket. Liberális gondolkodóként ezzel részben magam is egyetértek, ám cigány származású emberként ugyanakkor, tartva az esetlegesen majd engem is érő atrocitásoktól, lázasan foglakoztat a kérdés: mi hát a megoldás? Szerintem ugyanis a gyűlölet, és ezt történelmi példák is igazolják, csak erőszakot szülhet és nem jó válasz a problémák orvoslására.

Intő jel lehetne, de hazánk, amely anno az egykori náci Németország szövetségese volt, mintha mégsem tanult volna a történelemből. Pedig azt a rémtettet, amelyet a történelem holocaustként emleget, egy őrült elme torz eszmeiségének következményeként hatmillió zsidóembert semmisítettek meg a náci haláltáborokban. És cigányokat, homoszexuálisokat, Jehova Tanúi vallásúakat, valamint politikailag másként gondolkodókat, akikről még csak azt sem tudjuk pontosan, hogy mennyien lehettek. Magyar embereket öltek meg, amelyhez abban a náciknak magyar emberek asszisztáltak. Hány év is telt el azóta? Mindössze csak 70. Hetven év, és mára Magyarországon újfent követendő divatrenddé vált a Horthy-kultusz és az antiszemita lelkület. Antiszemita nézeteket valló, politikai pártba és szervezetekbe tömörült emberek hirdethetik a mások elleni gyűlöletre építő és hovatovább már-már nyíltan uszító gonosz tanait, akik hazánk jelenleg hatalmon lévő politikai elitjének védőpajzsa mögé bújva és a valós énjüket álcázva, magukat a hazájukat szerető és féltő hazafiakként aposztrofálják.

Aztán intő jel lehetne még a Balkánon közel tíz évig tartó (1991- 2001) és az egykori Jugoszlávia tagköztársaságainak függetlenedési törekvései kapcsán kirobbant délszláv-háborúként ismertté vált szörnyűség. Nem kellett más, csak egy szélsőséges nézeteket valló vezető (Slobodan Milošević) hatalomra kerülése, és a világ a második világháború óta újfent megtapasztalhatta Európában az etnikai tisztogatás fogalmának gyakorlati megvalósulását. Koszovóban a szerb milicisták a holland ENSZ-békefenntartók (KFOR) szeme láttára mészároltak le több ezer muzulmán civilt. A történelem ezt a szörnyű tömegmészárlást, amelyben közel 8700 bosnyákot, főleg férfiakat és fiúkat végeztek ki, és amelyet Ratko Mladić akkori szerb tábornok vezetésével követtek el, 1995 júliusában történt, és Srebrenicai mészárlásként vonult be a történelembe. Hány év is telt el azóta? Csak 20 év. Az egykori Jugoszláviából a délszláv-háború alatt több mint egymillió ember kényszerült elhagyni a hazáját.

A gyűlölet rossz tanácsadó, és a gyűlöletet bizony erőszakot szül. Ez a tézis olyannyira törvényszerű, mint ahogy a kutya, kutyát ellik, s a bárány pedig bárányt. Nem volt ez másként a romagyilkosságokként ismert hazánkban történt esetek kapcsán sem. Minderre az összefüggés a gyűlöletkeltés és az uszítás, majd az arra válaszreakcióként születendő incidensek kronológiája is bizonyíték, feltéve, ha azt egyáltalán látni és tudomásul venni akarjuk, és nem pedig eltussolni. De hogy is kezdődött az egész?

Bayer Zsolt úr, a Fidesz 5. számú tagkönyvének büszke tulajdonosa, aki foglakozását tekintve újságíró, 2008 júniusában „Mi történt Galgagyörkön?”címmel, két helyi család viszályáról írt egy mondhatnám frenetikusan jó, hovatovább már-már gyújtóhangú publicisztikát. Zárójelben jegyzem meg, hogy az egyik család természetesen cigány származású volt, míg a másik, a Szép család, ők nem. Hogy mindazon állítás, amellyel a cikkben a gyújtogatásaikról ismert tatárokhoz hasonlóan a helyi romákat is megvádolták, valamint a többi, szerintem életszerűnek egyáltalán nem nevezhető állítás igaz volt-e, vagy csak Bayer úr szabadjára engedve írói fantáziáját csupán egy kissé szépített azokon, nos, arról egyáltalán nem szól a fáma, abból az okból kifolyólag, merthogy az ügyben érintett másik fél, vagyis a helyi romák véleményére senki nem volt kíváncsi. A lényeg, hogy Bayer úr ezzel a remek gyújtóhangú cikkével, amelynek végén ő feltette a költői kérdést, „Ökölbe szorult a kezük?” végül is elérte a célját, merthogy sokaknak szorult ökölbe a keze, s majd ezt követően kilenc településen támadtak ismeretlenek fegyverekkel és gyújtópalackokkal romákra.

Először természetesen Galgagyörkön történt egy incidens, méghozzá egy hónappal Bayer úr cikke után, vagyis 2008. július 21-én. Az ügy előzményét pedig Bayer úr ugyebár megírta, és azt is, hogy a Magyar Gárda segítségével egy vita miatt elköltöztettek egy nem roma családot. A július 21-ei romák elleni támadáskor az elkövetők ezt az épületet gyújtották fel. A berendezési tárgyakat az udvarra dobálták, a televíziót pedig sörétes puskával szétlőtték, de ekkor lőtték szét az épülettel szemben álló ház ablakának redőnyét is. Szerencsére, noha mindkét épületben emberek tartózkodtak ugyan, köztük gyermekek is, de ekkor még személyi sérülés nem történt. Július 8-án Piricsén, szeptember 5-én Nyíradonyban, szeptember 29-én Tarnabodon, november 3-án Nagycsécsen, december 15-én pedig Alsózsolcán, lőttek rá és dobáltak ismeretlenek Molotov-koktélokat romák lakta házakra.

És Bayer úr becsületére legyen mondva, minderre utalt is a következő, 2009 december 22.-én „Ítélet” címmel írt, talán még az előző, a Galgagyörki romák ellen uszító cikkénél is uszítóbbat. A témát, és neki az okot egy újabb romák elleni hangulatkeltésre egy bizonyos Kozák Raymund nevű 17 éves cigány származású bűnelkövető biztosította számára. Az ő felháborító tette kapcsán pedig Bayer úr szintén hozta a maga remek formáját, s még a magyar jogvédők is kaptak tőle hideget és meleget, ami nem csoda, hisz’ szerinte ők mindannyian csupa elmebetegek. Bayer úr, ha gyűlöletkeltésről van szó, bizony jól forgatja a tollat. E cikkét is frappánsan fejezte be, s mint egy bölcs, emberi sorsokat előre látó jövendőmondó fel is vázolta a szerinte sorsszerűen bekövetkezendő próféciát, idézem: „A háború már régen elkezdődött. És eszkalálódni fog”… És a háború, valóban fokozódott. 2009. február 23-án Tatárszentgyörgyön, április 22-én Tiszalökön, augusztus 3-án Kislétán. A kislétai és a tiszalöki romák elleni bűncselekményben egy-egy, Nagycsécsen pedig két ember halt meg, Tatárszentgyörgyön egy 27 éves férfit és 5 éves kisfiát lőtték agyon, miközben a felgyújtott házukból menekültek. Mi volt a bűnük? Semmi más, csak a bőrük színe, és mert cigánynak születtek.

Ez az un. náci retorika lényege, amely a kollektív bűnösség élvét alkalmazva a megfélemlítésre épül, és amelyre Bayer úr egy újabb, dörgedelmes cigányok ellen uszító cikkében mellesleg utalt is. Szerinte a cigányok által elkövetett bűneseteket úgy lehet megfékezni, ha felfegyverzett csapatok kimennek a cigányok lakta településekre, és ott, aki csak közülük az útjukba kerül, legyen az férfi, vagy nő, vagy éppen játszó kisgyermek, azt könyörtelenül ütni és vágni kell. Azóta az általa felvázolt modell hatásosságát párszor a gyakorlatban is letesztelték. Ja, kérem, ők csak lekanyarodtak az autópályáról, mert vizelniük kellett, s közben pedig egy iskola előtt elénekelték a Székely himnuszt. Bűn talán Székely himnuszt énekelni, vagy netán törvény tiltja? Nem. Mások viszont egy cigányok lakta részen csupán filmforgatást végeztek, és hát szomorúan konstatálták, hogy az ott lakók alaposan félreértették a dolgokat. Vagy netán bűncselekménynek minősül filmet forgatni? Nem? Akkor meg miről beszélünk, kérem szépen!

A szegedi egyetemista lány megverése pedig, és ezt igenis mondjuk ki köntörfalazás nélkül, hogy szintén egy rasszista indíttatású cselekedet volt. Azóta kiderült, hogy az egyik már beazonosított kopasz fejű bűnelkövető börtönőrként tevékenykedett. Minő kísérteties egybeesés, hogy az egyik romagyilkosságokért elítélt bűnelkövetőnek is titkosszolgálati múltja volt.

Noha minden magyar állampolgár alkotmányos joga lenne ugyan, hogy félelem nélkül szabadon élhessen a hazájában, a szegedi-ügy kapcsán most mégis szembesülhettünk azzal a sajnálatos ténnyel, miszerint Magyarországon semmi garancia nincs arra nézve, hogy a kormány a törvény erejét alkalmazva bárkit is megvédhessen az ilyen és ehhez hasonló rasszista indíttatású bűnesetektől. Nem védenek meg bennünket, sőt, ahogy azt ebben az írásomban felvázoltam, a politikai elitünk tagjai maguk és tudatosan generálják a gyűlöletet.

Az ügy kapcsán Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter úr a maga ismert flegmaságával csak annyit mondott: „Ilyen dolgok ott fordulnak elő, ahol megjelennek a bevándorlás problémái”. „Magyarország megvédi Európát!” Szégyenszemre ezt már hazánk miniszterelnöke, Orbán Viktor úr mondta, akinek kormányzási ideje alatt Európa több mint egymillió migráns magyar gazdasági bevándorlót köszönhet.

Az általam felvázolt és engem kétségbeejtő ügyek tanulsága pedig az, hogy a több évtizeden keresztül hazánkban sikeresen palackba zárt náci szellem immár végérvényesen kiszabadult, és úgy tűnik, hogy ezt a félelmetes szörnyszülöttet senki nem tudja, sőt, talán már nem is akarja visszazárni. Ennek következményeként bárki lehet céltábla ebben az országban. Én is, és Te is. Én azért, mert cigánynak születtem, Te pedig azért, mert védeni próbáltál engem.

Ez ma Magyarország, az úr 2015. évében.

Az Európai Bizottság elnökének mellesleg az egyik nagy favoritja éppen hazánk miniszterelnöke, akit és amint azt a híradásokból tudjuk, ő rendre megtréfál. Nem hagyja őt fotózni, s magát sztároltatni, hanem akár mint egy kisgyereket az óvó néni, a kezét nem eresztve, elcibálja a helyszínről. Irgum-burgum, Jean-Claude Juncker!

De amit a rigai csúcson tett, az minden gyalázaton túltesz. Az Európai Bizottság elnöke „megsértette a magyar embereket” merthogy hazánk miniszterelnökét úgy köszöntötte, hogy, idézem: – „salut diktátor”!

Az AFP szemfüles fotósa szerint azonban Orbán Viktor úr sem maradt adósa a Juncker úrnak. Egy általuk közzétett kép tanulsága szerint, hazánk miniszterelnöke ugyanis nyelvet öltött rá, úgy, mint azt az óvodákban a kiscsoportos ovisok teszik, jelképesen így kommunikálva egymás között. Ezt az irányába tanúsított fura gesztust aztán a Juncker úr viszont vélhetően kissé zokon vehette, ezért viszontválaszul nyomott is egypár sallert az Orbán úr feje búbjára. Stílusosan legyen mondva, annak, aki érteni fogja a poént, szóval ezen a csúcson a Junker úr és az Orbán úr bizony olyan lazák voltak, mint a rigalánc.

Röviden és tömören „kedves hölgyeim és uraim”, ettől a „Salut diktátor”- bohózattól hangos ma a külföldi és magyar sajtó. Az írástudó véleményformálók zöme persze többnyire poénosra veszi a figurát. Én ugyanakkor, Magyarországon élő magyar emberként s Orbán Viktor politikájának egyik szenvedő alanyaként, már elnézést kérek, de egyáltalán nem tartom annak. Miért nem? Azért, mert vannak dolgok, amit az ember ideális helyzetben sosem mondana ki, ám mivel hazánk miniszterelnökét az EU. politikusai maguk között vélhetően már „diktátorként” emlegetik, az Európai Bizottság idős elnöke pedig, ha létezik a politikában tudatalatti elszólás, akkor ő csak elszólta magát. „Salut diktátor”= Freudi elszólás.

Jean-Claude Junckernek persze köszönettel tartozunk az ő freudi elszólásáért, így legalább valós képet nyerhetünk arról, érdekli-e az EU. politikusait valójában hazánk szemük előtt elbicsakló demokratikus jogrendje, vagy csupán mímelik azt. Merthogy 2010. óta egy Európa kellős közepén lévő uniós országban az ő szemük láttára tapossák naponta sárba a demokráciát, s ők ez ellen, noha tehetnének ugyan, mégsem tesznek érdemben semmit. Emberi méltóságukban aláznak meg sokunkat, gyalázataiknak se szeri, se száma, s Magyarország, többünk számára élhetetlen országgá vált. Mindennaposak a korrupciók és a mutyik, s mindez a kormány tudtával, általuk támogatva és törvényi szintre emelve.

Az Európai Bizottság elnöke pedig erre csak annyit tud mondani, hogy „salut diktátor”! Elvicceli, elbagatellizálja a dolgot, s az úr, aki ezt teszi, nem egy EU-ban dolgozó portás, vagy valamilyen lóti-futi munkát végző fiatal és tapasztalatlan adminisztrátor-gyakornok, hanem egy fontos, vezető tisztséget s tekintélyt parancsoló posztot betöltő ember, az Európai Bizottság elnöke. Döbbenet!

Innentől kezdve felmerül bennem a kérdés, amelyre szeretnék ésszerű és logikus választ kapni: Miért huny szemet az EU. Orbán Viktor úr és az ő illiberális kormányának magyar embereket emberi méltóságában megalázó cselekedeteire? A válasz nagyon is kézenfekvő. Nincs olyan rossz, amelynek ne lenne valaki a haszonélvezője. Az EU. tehát profitál a magyar emberek nyomorából és megalázásából.

Ne áltassuk magunkat és ne kergessünk hiú ábrándokat. Az Orbán-kormány embertelen politikájának következményeként magyar emberek ezrei kénytelenek elhagyni a hazájukat, és egy jobb élet reményében külföldön keresni boldogulást. Nagy tudású orvosok, ápolók, mérnökök és szakmunkások hagyják el a hazájukat, mert számukra otthon nem terem egzisztencia. Angliában a legtöbb műtétet már magyar orvosok végzik, természetesen szintén zömében magyar orvosok asszisztenciájával. Olvasom, hogy a napokban távozott Angliába az sokadik magyar ápolónő, mert Magyarországon elégtelen munkakörülmények között kénytelenek dolgozni és még a túlóráikat sem fizetik ki. Fiatal, diplomás emberek mennek el Angliába és más EU-s országba, akár még tányérokat is mosogatni, mert a hazájukban, Magyarországon, az Orbán-féle hazugságpropagandára épített kamu munkaalapú társadalomban a diplomájuk, munka híján semmit nem ér, legfeljebb elmehetnek közmunkásnak, éhbérért. Ha nem vállalják, akkor szemrebbenés nélkül esnek ki az állami ellátórendszerből, tehát nem rontják a statisztikát, csupán a szegények táborát gyarapítják. Ma, állítólag Magyarországon 4.6 millió szegény ember van. Felnőttek, gyermekek éheznek, s folytathatnám még a sérelmeinket, de nem óhajtom tovább tépni a fájó sebeket. Ez ma Magyarország, salut diktátor!

Azok a magyar ellenzéki pártok, akik a Parlamentben asszisztálnak az Orbán-kormány ámokfutásaihoz, ők valójában a magyarországi diktatúrát legalizálják. Az EU.-ban pedig, és erre Juncker úr freudi elszólása a bizonyíték, szintén jól tudják, hogy valójában kicsoda Magyarország miniszterelnöke, csak nekik egyáltalán nem érdekük ezen változtatni, és a mi sorsunkon jobbítani. Ők a mi nyomorunk haszonélvezői és vámszedői.

Kedves jobb sorsra érdemes magyar honfitársaim! Ne áltassuk magunkat! Magunkra maradtunk…

Orvbán Viktátor, aki újabban már a Quavestátor utónevet is felvette, a madzsari adófizetők pénzéből repülőgépet bérelt a sógorktól, majd összetrombitálta a TEK-et és a borátokat. Köztük volt Mászaros Lőrinc, egykori szülőfaluja polgármestere is. Mászaros Lőrinc, modern gyesznóteleppel és vágóhíddal rendelkező borát, aki a hazájában, a madzsari nép szegénysége miatt szinte már képtelen az áruját értékesíteni. Neki tehát remek üzleti partnernek bizonyul Kazahsztán, ahová felesége is elkísérte őt. Elővigyázatossági okokból erre persze szükség is volt, nehogy elcsábuljanak sok madzsari férfi borát, s majd lenni nagy diplomáciai bonyodalom, ezért madzsari Übü királyt is elkísérte drága neje, fircs lédi von Lévai Anikó asszony. Hja, kérem, Orvbán Viktátor Quavestátor madzsari Übü király közzétette a facebook oldalán, milyen szépek a kazah lányok, akik az ü fogadásukra még táncot is lejtettek vala.

Hogy milyen eredménnyel zárult a madzsari-kazah boráti találkozó? Azt én kérem szépen, nem tudom, mivel arról a Dakota-Press Übü királyi hírmondó média még nem méltóztatott tudósítani. Az én történetemnek azonban kedves madzsari borátaim, még koránt sincs vége.

Hogy milyen ország a madzsariak Übü királyának minta országa? Nos, arról itt, erre a linkre kattintva – keleti szélben lengedezve – olvashatnak egy igen csak tanulságos írást. No comment!

Vigasztalásként pedig ajánlom a kedves madzsari olvasóim figyelmébe ezt a Kazahsztánról szóló usankai filmszatírát, amely után garantáltan szem nem marad szárazon, a nevetéstől. Jó szórakozást, és egyben áldott, békés húsvéti ünnepeket kívánok minden madzsar ismerősömnek és kedves borátomnak!

Ahhoz, hogy 25 év távlatból erre a kérdésre hitelt érdemlő választ kaphassunk, szerintem teljességgel lehetetlen. Az ezt bizonyítandó, még fellelhető korabeli dokumentumokhoz ugyanis a 25 év alatt bárki hozzáférhetett, azokat kénye s kedve szerint manipulálhatta, így azok hiteltelessége is erősen kétséges. Mérget veszek rá, hogy éppen emiatt Orbán Viktor sem fog perelni, így nem tehet mást, mint lenyelni a békát, ami a nimbuszán esett. Persze, lesznek olyan történészek, akik majd a segítségére sietnek, és kimossák az ő szennyesét. Ha tudják.

A józan logika ugyanis arra enged következtetni, hogy a mi miniszterelnökünk ellen felhozott súlyos ügynökvádak bizony nagyon is igazak lehetnek. Hogy a sértődöttség vezérelte-e Simicska Lajost a titka elköpésére, ez szerintem teljesen lényegtelen momentum. Az ő vádjai igazságtartamának megfejtéséhez pedig a logikánkon kívül nem kell más, csak ismerni az akkori kor szellemiségét, és persze nem utolsó sorban Orbán Viktor szárnybontogatásának mesébe illő csodaszép sikertörténetét.

Orbán Viktor édesapja tagja volt az MSZMP-nek, s mint tudjuk róla, ő a pártszervezet egyik titkáraként tevékenykedett. Ilyen bizalmi posztra azonban az akkori elvtársak nem ajánlottak mindenféle kádert maguk közül, az illetőnek azt ugyanis ki kellett érdemelnie, magyarán, a párthoz való hűségét bizonyítania kellett. Erre pedig úgy került sor, hogy az illető pártfunkcionáriust a közvetlen környezetébe beépült ügynökök megfigyelték, akik aztán jelentéseket írva róla tájékoztatták a feletteseiket. Orbán Győző, a mi későbbi miniszterelnökünk édesapja pedig vélhetően megbízható káder lehetett, különben a fiát sem engedték volna ki Oxfordba felsőbb tanulmányokat folytatni. Egy politikailag megbízhatatlan káder, abban a korban nem kerülhetett vezető beosztásba sem, márpedig Orbán Győző a Délkő Dunántúli Kőbánya Vállalat gánti üzemének vezetője lehetett, miközben sok értelmiségi, főiskolát, egyetemet végzett „megbízhatatlan káder” ugyanakkor kvázi büntetésként legfeljebb csak segédmunkásként dolgozhatott.

Orbán Viktor pályája pedig felfelé ívelt. Az ELTE jogi egyetemének elvégzése után Oxfordban is tanulhatott, méghozzá Soros-ösztöndíjjal. Ez a tény egy politikailag megbízható pártállami káderről tesz tanúbizonyságot. Orbán Viktor ezt a kegyet pedig eleve csak úgy érdemelhette ki, hogy sorállományú katonaként őt a katonai titkosszolgálat beszervezte a soraiba, ő pedig megfigyelt és jelentett, ahogy arra a volt Bibó kollégiumi barátja és katonatársa, Simicska Lajos is utalt. Sőt. Orbán Viktor ezt a spicli-tevékenységét nagy valószínűséggel továbbra is űzhette, csak akkor már egy másik titkosszolgálat égisze alatt. Mivel abban az időben az ügynököket is megfigyelték, én azon sem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy Orbán Viktor akkortájt Szolnokon élő menyasszonyát, Lévai Anikót is beszervezték volna, és így mindketten jelenthettek, vélhetően még egymásról is.

Azon is érdemes elgondolkodni, hogyan alakíthatott Orbán Viktor a pártállamban ellenzéki pártot büntetlenül, míg más ellenzékieket, lásd a SZETA tagjait és a Beszélő szamizdatkiadványok terjesztőit, vagyis a későbbi SZDSZ alapítóit ugyanakkor a titkosrendőrség retorzióit voltak kénytelenek elviselni. A napnál is világosabb, hogy mindez az akkori vezető beosztású káder-klientúra engedélye nélkül elképzelhetetlen lett volna. Hol, melyik pártban vannak most a magukat nagy rendszerváltóknak mondó, valójában köpönyegforgató szélkakasok: Szűrös Mátyás, Pozsgai Imre és Sumpf István? A Fideszben. Stumpf István mellesleg az akkori belügyminiszter, Horváth István lányát vette el feleségül. Orbán Viktort tehát, mint egyfajta elkerülhetetlen és szükséges rosszat, vezető pártállami pozíciót betöltő káderek támogatták az ellenzéki politikai pályája során, közben lassacskán felépítették és ismertté tették őt. Erre jó alkalom volt Nagy Imre újratemetési ceremóniája, ahol ő mondhatott beszédet.

Az sem lehet a véletlen műve, hogy a rendszerváltás után Orbán Viktor pártja liberálisnak mondta magát. Ez szerintem egy tudatosan kitervelt cselekedet volt, egy álca, amely a liberális elveket tisztelő SZDSZ erkölcsi lejáratására irányult. Megjegyzem, az SZDSZ volt az egyedüli olyan párt, akinek alapítói nem vettek részt a rendszerváltás utáni rablóprivatizációban. Orbán Viktor soha nem volt liberális, és a keresztény értékrendet sem tisztelte. Be is kiáltott anno Giczy György, a KDNP akkori elnökének felszólalása közben a parlamentben: „csuhások, térdre, imához”!

Orbán Viktor pártját, a hozzá hasonló jellemű, de magukat rendszerváltóknak és reform kommunistáknak hazudó pártállami káderek hozták létre, hogy aztán ott, elkerülve a felelősségre vonást, büntetlenül megbújhassanak. Ismert tipikus magyar módszer ez. Anno a nácik is ugyanezt tették, akik közül 1945 után sokan az újonnan megalakuló Magyar Kommunista Pártban bújtak el, elkerülve a felelősségre vonást a magyar emberek ezrei ellen elkövetett súlyos bűneikért. Orbán Viktor nem demokrata, mert aki a politikai pályája során vele szövetkezett, azt ő könyörtelenül kicsinálta és ellehetetlenítette, lásd a két nagy rendszerváltó pártot, az MDF-et és a FKGP-t. Ügynökmúltját pedig, még ha akarná, sem tudná letagadni, mert a jelleme elárulja őt. Márpedig egy ember a jellemét nem tudja levedleni, mint kígyó a régi bőrét. Orbán Viktor tehát most is az, aki akkor volt. Egy nemzeti illiberális besúgó, egy diktátorbán, aki mára politikusként is hiteltelenné vált. Egy demokrata tiszteli a politikai ellenfeleit és nem vizionál liberális veszélyt. Ö pedig, jóllehet a szintén rendszerváltó SZDSZ-nek már híre s hamva sincs, mégis egyfolytában liberális veszélyről vizionál. És ugyan ki veszélyeztetné Orbán Viktort a hatalmában a liberálisok közül? Fodor Gábor volt párttársának és a Fidesz egykori alapítójának liberálisnak nevezett új fantompártja, akik kampányát állítólag Simicska Lajos támogatta? Röhej!

Nézzünk szembe a valósággal. Az egykori pártállamunk ügynökei, Orbán Viktor vezetésével, hatásos bomlasztó tevékenységet folytattak. A rendszerváltás óta ugyanis eltelt 25 év, és ma már nincs olyan ellenzéki párt sem, amelyik képes lenne leváltani a Fideszt. Azt a Fideszt, akik soraiban testileg és lelkileg még mindig ott vannak a régi pártállami renegátok, s akik a bukott pártállamunk iránti nosztalgiájuk okán igyekeznek a régi harcostárs szellemiségéhez, Moszkvához kötődni, úgy tűnik, hogy sajnos nem tudjuk leváltani. Még összefogással sem. Apropó. Ha Orbán Viktor beszervezését bizonyító aktája valóban Moszkvában van, akkor arról már Washingtonban is tudnak, merthogy Moszkva a CIA előtt egy nyitott könyv, és így az amerikai elnök, Barack Obama is tudja már, hogy hazánk miniszterelnöke, Orbán Viktor, ki is (volt) valójában. A lengyelek is átláttak a szitán, és Brüsszelben az EU-t érintő sorsdöntő ügyekben is már nélkülünk, zárt ajtók mögött tárgyalnak. Mi lesz, ha Putyin elnök is megzsarol bennünket?

Tessék mondani, volt hazánkban egyáltalán rendszerváltás? Mert ha volt, az mára csúfosan elbukott, és így valójában csupán a hatalom átmentésére irányuló gengszterváltás történt.

Orbán Viktor miniszterelnökünk tehát fennen hangoztatja a munkaalapú társadalmat, a gyakorlatban azonban sajnos egészen másként fest a helyzet.

Márciustól átalakul a segélyezés intézménye. Négy segélyforma teljesen megszűnik, s azok egyike a méltányossági közgyógyellátás is. Állítólag erre azért volt szükség, hogy a rendszer igazságosabbá és átláthatóbbá váljon. Ez a magyarázat pedig vérlázító, és úgy hazugság, ahogy van. Csak annyi történt, hogy az önkormányzatokat megfosztották egy újabb jogosultságuktól, és így majd a hoppon maradt helyi lakosok már nem a polgármestereket okolhatják, ha a járási hivatalok ügyintézői a segélyt megvonják tőlük.

Kormányunk a munkaalapú társadalom gyakorlati megvalósításának értelmében, hazánkban március 1.-től a közmunkaprogramok országszerte elkezdődtek, és értesüléseim szerint közmunkában idén már csak feleannyi ember dolgozhat, mint tavaly. Persze senki ne gondoljon egész éves foglalkoztatásra, ugyanis a munkaalapú társadalom közmunkásainak szerződése legfeljebb csak 6 hónapos időtartamra szól. A szerződés letelte után, vagy, aki nem kerül be a közmunkaprogramba, az mehet a járási hivatalokhoz segélyt koldulni. Ők azonban a törvény értelmében a közös háztartásban együtt élők közül csak 1 főnek állapíthatnak meg segélyt, így a többi családtag, még ha arra rászorult is lenne, már nem kaphatnak semmit. Bűvös ördögi kör ez: se közmunka, se segély! Ha pedig valaki 1 évig nem tud hol dolgozni, akkor az illető nemcsak a segélyezési, de még az állami ellátórendszerből is kiesik. Ez annyit jelent, hogy az önkormányzat 3 évig nem alkalmazhatja őt közmunkásként, továbbá semmilyen állami juttatást, segélyt, rezsicsökkentést nem kaphat, és az ingyenes orvosi ellátása pedig csupán a közvetlen életveszély elhárítására korlátozódik. Magyarán, onnantól kezdve az igazságos és átlátható illiberális demokráciánk és rendszerünk magyar állampolgára csak életmentő beavatkozásra lesz jogosult, rehabilitációra már nem, csak ha fizetni tudna érte.

A cégeknél keményen dolgozó magyar emberek pedig eleve nem fognak tudni feljutni Orbán Viktor miniszterelnökünk létráján a beomlott romos lépcsőház felsőbb emeletei felé, ugyanis konkurenciaként olcsó feketemunkások fogják ellepni a magyar munkaerőpiacot. Depressziós és öngyilkos magyar emberek sokasága várható Orbán Viktor munkaalapú társadalmának szomorú következményeként. Illiberális demokrácia = genocídium. (?)

Nem tudom, hogy ki mondta, de nagy igazság: „Ne vedd el a hitét annak, akinek nem tudsz kenyeret adni”.

Ez tehát röviden Orbán Viktor úr munkaalapú társadalma. Tavaly volt 4 millió szegény ember, az idén pedig lesz vagy 6 millió. Egy olyan országban, amelynek vezetői urizálnak, olimpiarendezésről álmodoznak és kastélyokat vásárolnak. Durván hangzik? Igen, de sajnos ez a mai magyar valóság. A valóság, amit persze lehet szépíteni és kozmetikázni, de akinek szeme van, az úgyis látja, hogy Magyarországon immár nem csak egy emeleti lépcsőház áll romokban, de az egész épület is vészesen omladozik. Enni pedig csak az a szerencsés magyar ember kaphat, akiket az élet és a halál urai majd érdemesnek tartanak arra, hogy segíthetnek eltakarítani a romokat.

Jó reggelt Magyarország, jó reggelt magyarok!

Én, mint a Demokratikus Koalíció egyik gondolkodó szimpatizánsa, de semmiképp nem fanatikus híve, ahogy anno Pásztor Albert támogatásával, úgy most az előrehozott választási elképzelésükkel sem értek egyet. Nem kukacoskodni akarok, ilyesmi távol álljon tőlem. Csak úgy érzem, a hetedik érzékszervem azt súgja, hogy az aggályaim ismételten engem igazolnának. Márpedig szerintem több kudarc már igazán nem kellene.

Nem azt állítom, hogy a Fidesz-kormányt – amelyik köztudottan jól bebetonozta már magát a hatalomba – nem lehetne békésen, demokratikus úton leváltani. Azonban úgy gondolom, hogy 2016-ra a mai ellenzék viszont még nem érett meg arra a nemes feladatra, hogy a magyar nép zöme a kormányzást, és így a sorsukat ismét rájuk bízza.

Mert mit lát a nép? Lát egy többfelé szakadt balliberális oldalt, akik vezetői olykor még a legalapvetőbb kérdésekben sem képesek egymással megállapodni. Vagy ha mégis, akkor azt hosszú és kínos viták árán érik csak el, szemben a magukat konzervatív nemzeti jobboldali pártoknak hazudó, valójában szélsőséges nézeteket valló Fidesszel és Jobbikkal, akik – noha többször is előadnak ugyan egy-egy sokakat megtévesztő pávatánc-műbalhét – ugyanakkor közöttük elvi kérdésekben a teljes egyetértés jelei figyelhetőek meg. A Fideszben csalódott potenciális szavazók ráadásul nem a balliberális oldalt erősítik, hanem „egy a zászló egy a tábor” elvet vallva, a Jobbik színeit erősítik. Ebből pedig az a végkövetkeztetés vonható le, hogy egy 2016-ra előrehozott választás esetén – még ha abba a Fidesz békésen bele is menne – az bizony a demokratikus oldal képviselőinek és szavazóinak teljes kudarcával végződne. Véleményem szerint annyi történne, hogy a Fidesz, ha ugyan nem is lenne kétharmada, de a Jobbikkal koalícióban ugyanúgy véghezvinné őrült terveit, ahogy azt eddig is tette. A Jobbik, sokunknak tetszik, vagy sem, de jelenleg a második legnagyobb párttá nőtte ki magát.

Erről a jelenségről pedig szerintem részben a magát balliberális oldalhoz köthető egyik médiája is tehet, merthogy az ATV -ben már újabban – számomra felettébb érthetetlen módon – a Jobbik vezetői és karizmatikus személyiségei is egyre többször szerepelhetnek. Ezt az állításomat alátámasztva pedig érvként megemlíteném, hogy a Simicska-ügy után a Fidesz vezetői is a Hír-tv –ben szerepeltető Jobbikos politikusoktól tartottak a legjobban, mondván, hogy ez a cselekedet bizony sokat árthatna nekik, és övön aluli ütés volna a Fidesz-kormány amúgy is csökkenő népszerűségének.

A Jobbik elnöke, Vona Gábor pedig sokaknak szimpatikus személyiség. A Facebookon olvastam egy számomra meghökkentő, ám nagyon is elgondolkodtató bejegyzésben, hogy hazánkban a magyar nők zöme állítólag szó szerint bele van szerelmesedve a sármos külsejű, jóképű Vona Gáborba. Őket – ahogy azt a poszt szerzője szellemesen megfogalmazta – egyáltalán nem érdekli, hogy a szerelmük tárgya milyen ordas elveket képvisel, ők a fényképét a bugyijukban hordják, s némelyikük talán még a férjét is elhagyná Vona Gáborért.
Nos, ebben is lehet valami…

Én tehát a Demokratikus Koalíció 2016-ra előrehozott választási elképzelését azért sem tudom támogatni, mert úgy érzem, hogy a több pártra szakadt balliberális oldal a jelen népszerűségi mutatókat figyelembe véve egyáltalán nem tudná legyőzni az elveikben egységet megtestesítő Fideszt és Jobbikot. Véleményem szerint, a jelenlegi balliberális oldalnak a Fideszt megvernie még 2018-ban is nehéz diónak bizonyulna. A Fidesz demokratikus úton való leváltása persze nem lehetetlen elképzelés, ám ehhez a folyamathoz – ahogy a jó bornak is, hogy élvezhető itallá váljon – bizony idő kell. Idő, rengeteg munka, és egyeztetés, valamint a közös siker érdekében meghozott intézkedések meghozatala is kellene. Ahogy azt anno Gyurcsány Ferenc mondta a reformok bevezetése előtt: „nem kell félni, nem fog fájni”. Ne feledjük, hogy már csak egyfordulós választások vannak. Többé tehát nincs sem mód, sem pedig lehetőség arra, hogy a pártok trükközzenek, és a második fordulóban visszaléptessék a jelöltjeiket az esélyesebbek javára.

Gyurcsány Ferencek tehát sorra le kellene ülnie a balliberális elveket valló pártok vezetőivel, majd értésükre adnia, hogy az elvi álláspontokat illetően többé nem rivalizálhatnak egymással. Ha ugyanis továbbra is ezt teszik, akkor a sok bába között elvész a gyermek, és ez a fajta, rivalizálásból fakadó cselekedet egyértelműen a Fidesz és a Jobbik malmára hajtja a vizet. A Fidesz legyőzéséhez teljes egység kell. Sajnos, van egy kakukktojás is a magyar demokrácia fészkében, a Schiffer András vezette LMP. A kisebb balliberális érzelmű pártoknak azonban – gondolok itt a Fodor Gábor liberális, a Bokros Lajos MOMA nevű, és persze a Szigetvári Viktor által jegyzett Együtt2014 pártjára – nos, nekik szerintem be kellene állnia a két nagyobb szavazóbázist magáénak tudható párt valamelyikéhez, az MSZP, vagy a DK mögé. Tudom, ez az elképzelésem sokak számára talán őrültségnek tűnik, ám itt most nem egy jelölt személyének közös támogatásáról van szó, mint Veszprémben az állítólag identitászavaros (?) Kész Zoltán esetében. Ott működhetett ez a modell sikeresen, ám óva intem még Gyurcsány Ferencet is attól, hogy a veszprémi győzelem okán vérszemet kapjon, mert a pártok önálló megmérettetése kapcsán 2018-ban ez a sokszínűség már egyáltalán nem hozhat sikert. Sőt. Én bátran kimerem mondani, hogy az elvi sokszínűség bizony csalódást és kudarcot fog hozni, hiszen egymástól szipkázzák el a szavazatokat és így nem egymást erősítik, hanem gyengítik. Véleményem szerint – lévén, hogy a józan ész is ezt diktálja – egyáltalán nem szabadna erőltetni az előrehozott választásokat.

A Demokratikus Koalíció 10. pontja felett pedig szintén nem tudok szó nélkül elsiklani.

Dicséretesnek tartom a szegénység felszámolására tett javaslatot, mert szerintem jelenleg ez hazánk talán legégetőbb problémája. Oka a szakképzett és a diplomás értelmiségi magyar emberek, orvosok, hazájukat való elhagyásának, a gyűlölködésnek és az antiszemitizmusnak, egyszóval gátja annak, hogy mi Európához tartozzunk. Itt már több kell, mint egy átlagos, hovatovább már-már sablonosnak tűnő üzenet. Az emberben ugyanis felmerül a kétely: – azok a politikusok, akik erről beszélnek, vajon komolyan is gondolják a szegénység felszámolását? Merthogy a magyar emberek naponta látják, ahogy egyesek úgy szórják a pénzt, a milliókat és a milliárdokat, olykor szinte már haszontalan dolgokra is, mint bolond a lisztet. Tudjuk, hogy ebben az országban sokan, százmilliós nagyságrendű osztalékokat vesznek fel évente – köztük van Gyurcsány Ferenc is – míg mások a munkájuk béreként ugyanakkor csak az aprópénz-garasaikat számolgathatják. Látjuk, milyen ütemben épülnek a drága stadionok, ahogy egyesek nyakló nélkül és féktelenül urizálhatnak, s hogy megy a habzsi-dőzsi ezerrel ebben az országban. A szegényeknek a politikusok ugyanakkor mégis lyukat beszélnének a hasukba. Miért? És e téren a jobb és a baloldal pedig mintha csak teljes egységet alkotna. Csoda, ha az emberek többsége legszívesebben már a rendszerváltás 25 évét is eldobná, és egy új, egy igazságosabb rendszerváltásról álmodozik?

Ha tehát a Demokratikus Koalíció nem csupán egy békés oligarchaváltást szeretne, hanem komolyan is gondolja a szegénység felszámolását, akkor mondják ki bátran, köntörfalazás nélkül, hogy Magyarország csak úgy tartozhat Európához, ha a magyar emberek is uniós bért kaphatnak a munkájukért.

Ezt a tabukérdést eddig egyedül csak a Jobbik merte megpengetni. A Jobbik Magyarország pedig jelenleg a második legnépszerűbb párt Magyarországon. Miért is? Nos, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Egyrészt azért, mert a Jobbik rendre elhatárolódik a 25 év disznóságaitól, másrészt pedig azért, mert a magyarok zöme is úgy érzi: rabszolga lett a saját hazájában.

„Ha a munkád után csak annyi bért kapsz, amiből ételt tudsz venni és a rezsidet kifizeted, akkor ez azt jelenti, rabszolga vagy”. (Mahatma Gandhi)

Végezetül még csak annyit hadd mondjak: Ha hazánkban a Jobbik hatalomra kerül és netán beváltja őrült terveit, úgy azt én Gyurcsány Ferencnek soha nem fogom megbocsátani!

Simicska Lajos tehát nagyon berágott a kormányra. Majd miután rendet tett a saját sajtóbirodalmában, (bár állítólag ők lelkiismereti okok miatt mondtak fel és nem is a tulajdonos médiamogul-üzletember rúgta ki őket) fogta magát, és mint, aki jól végezte dolgát, elhagyta az országot és elment Ausztriába szánkózni.

Széles Gábor, egy másik jobboldali magyar médiamogul és nagyvállalkozó pedig a sajtón keresztül üzente meg neki, ha lesz egy csöpp esze, akkor belátható időn belül haza se jöjjön. Hogy Széles Gábor úr sejtelmes üzenete mögött konkrétan mit kell érteni, annak megfejtésére legfeljebb csak a fantáziánkra támaszkodhatunk. Lehet, hogy Simicska Lajost tényleg érheti valami baj, ahogy arra egy interjúban ő maga is utalt, hogy történetesen kinyírják, lelövik, vagy elüti egy autó? Lehet, hogy Simicska úr tisztában van vele, hogy a Fidesznek ártó embereket maffiamódszerekkel teszik el láb alól?

Hogy Simicska Lajos életére törnének, az csupán az ő feltételezése volt, ám tény ugyan, hogy a Fidesz-kormány alatt történtek már olyan sejtelmes halálesetek, amelyek bizony joggal megmozgatják az ember fantáziáját.

Emlékezzünk csak vissza Komáromi András üzletember rejtélyes halálára. Ő a Welt 2000 Kft. vezetőjeként cégének legfontosabb terméke az EMIR szoftver volt, amellyel Magyarország EU-csatlakozása óta kezelték a brüsszeli pénzek pályáztatását és elosztását. A Fidesz-kormány azonban szemet vetett az EMIR szoftverre és vételi ajánlatott tettek neki. Komáromi azonban ellenállt, ezért rendőrök és fegyveres NAV-osok zaklatták őt és a munkatársait. Végül az üzletember megtört és arra kényszerült, amit soha nem akart megtenni: eladta a cégét a magyar államnak. A szerződés aláírása után egy nappal pedig a makkegészséges és mindössze 47 éves fiatalember váratlanul meghalt.

Az MSZP-s Simon Gábor ügye három rejtélyes halálesetet is produkált. Egyikőjük a 43 éves Dömény Zoltán, a szlovákiai székhelyű Feed Trade cég tulajdonosa, aki mellesleg egy ismert borász volt. Öngyilkos lett, a Dunába veszett, holtteste pedig a mai napig nem került elő. Hogy mi állt a búcsúlevelében, nem tudni. Csak annyi ismert, hogy Dömény Szlovákiában egy olyan áfacsalási ügybe keveredett, amit Magyarországról irányítottak. B. Gyula szintén egy szlovák áfacsaló bűnszervezet tagja volt, aki cseh kristálycukorral feketézett. Az ő halálának körülményeiről csak annyit tudni, hogy ő a vizsgálati fogsága alatt önkezével vetett véget az életének. Welsz Tamás öngyilkossági ügye pedig szintén egy rejtélyes eset, hiszen közvetlenül a halála előtt olyan dokumentumokat adott át a rendőrségnek, amelyekből vélhetően az is kiderülhetett, hogy kikkel állt üzleti kapcsolatban, és minden bizonnyal azon korrupciós ügyletekre is fény derülhetett, amelyekbe Dömény Zoltán és B. Gyula is keveredett.

Aztán ott van az „igazmondó juhász”, Váradi András tragikus végű története. Ő konfliktusba keveredett egy Fideszes oligarcha nagykutyával, aki bosszúból a kombájnjával a földjét is letaroltatta. És minő véletlen sorscsapás: az Együtt PM. szíveiben önkormányzati választásokon induló nagyszerű embert egy osztrák-magyar állampolgárságú öregúr az autójával elüti, aki a sérüléseibe a helyszínen életét veszti. De emlékezzünk Rózsa Milánra is, aki egy ismert polgárjogi aktivista és tüntetésszervező volt. A rendőrség hivatalból vizsgálta a halálesetet, majd az ügyet lezárva tájékoztatást tettek közzé. A mindössze 26 éves fiatalember állítólag évek óta depresszióval küzdött. Öngyilkos lett, vonat elé vetette magát.

A sajtó, a Simicska-ügy kapcsán már médiaháborúról ír. Én pedig úgy vélem, hogy ezt az ügyet a média mintha egyáltalán nem akarná komolyan venni, s úgy állnak hozzá, mintha az csak egy jó balhé, vagy kabaré lenne csupán. Simicska előtt más politikus is trágárkodott már, bagatellizálja el a dolgot egy cikkében az Origo hírportál egyik nevét vállalni nem merő vélhetően Fidesz nyalonc politikához halványlila gőze nincs újságírója, és Gyurcsány Ferenc „kurva ország” mondatát állítja egyik példaként az őszödi beszédből. No, comment!

Hogy Simicska Lajos életére törnének, én azt nem hinném, hiszen semmiféle olyan terhelő bizonyítékkal sem állt elő, hogy azért őt el kellene tenni láb alól. Tudna, hiszen volt ő az APEH elnöke is, de az oligarchatársak korrupciós ügyeiről eddig semmit nem szólt és nem is nyilatkozott senkinek. Attól pedig, hogy Simicska Lajos gyalázta üzlettársait és a miniszterelnök barátját, még nem lett demokrata se, így ne tessék bedőlni az ő demokráciaféltő, valójában figyelemelterelő mondatainak sem. Tény, hogy Simicska Lajos kirohanása mögött ugyan súlyos bűnök vannak, ám a barátait és az üzlettársait becsmérlő obszcén szavai még nem jelentenek rájuk terhelő bizonyítékot. Simicska Lajos kegyvesztetté válik, de az sem kizárt, hogy idővel majd kibékülnek újra, és mindent ott folytatnak majd közösen, ahol azt abbahagyták.

Hogy valójában mi van a Simicska-ügy mögött, azt nagyon könnyű megfejteni, és én akár egy mondatban is össze tudom foglalni.

Simicska Lajos az egyik legbefolyásosabb fideszes oligarcha, aki az Orbán-kormány alatt az állami közbeszerzéseken a cégein keresztül vélhetően jó degeszre kereste magát, most, hogy vissza kellene adnia az államnak médiaadó címen egy kis pénzt, ő megmakacsolta magát, és kígyót-békát okád a barátaira. Mert a fideszes oligarchák számára ugyebár az a természetes, s ők attól nagy hazafiak, hogy egyáltalán nem akarnak adót fizetni a hazájukban. Még 5 %-ot sem! Ezért tartunk ott, ahol. Ismert történet ez, régóta már…

Készüljünk fel Magyarországon élő kedves sorstársaim, mert ezek után én bizton állíthatom, hogy újabb kemény, és sokunknak fájó kormányzati össznépi sarcok elé nézünk!

És végezetül, ha már a Simicska-ügyről is sokaknak Gyurcsány Ferenc jut eszébe, úgy ajánlom figyelmébe én is mindenkinek az ő erről szóló és sajnos a mai napig aktuális, fideszes oligarcha hazafiak adózási moráljáról értekező, rövid és tanulságos eszmefuttatását.

Tiborc István és üzlettársa vették meg ugyanis közösen a keszthelyi kikötőt, – tudta meg és adta hírül az oknyomozásairól méltán népszerű Átlátszó hírportál.
http://atlatszo.hu/2015/01/21/orban-veje-es-uzlettarsai-vitorlaskikotot-vettek-karacsonyra-keszthelyen/
Megvették továbbá a vitorláskikötő mellett található épületeket, valamint a környéken több ingatlant is. Az üzletet az Átlátszó értesülései szerint még decemberben kötötték meg, tehát mindezt akár egy szép karácsonyi ajándékként is felfoghatjuk. Tiborczék, a 23 millió forintos adóssággal terhelt cégért 7 millió, a kikötői ingatlanokért pedig további 330 millió forintot fizettek a keszthelyi önkormányzatnak, illetve a vitorláskikötő korábbi tulajdonosának, az állami Balatoni Hajózási Zrt.-nek. Hogy tisztában legyünk az árarányokkal, nos, értesüléseim szerint egy Balaton-parti 200 nm-es jó állagú összkomfortos ház ára arrafelé úgy cirka 100-150 millió forintért cserél gazdát. A Keszthelyi Yachtkikötő Kft. az önkormányzat 100 százalékos tulajdona volt, amit a város honlapjának közleménye szerint ők azt az ingatlanokkal együtt „nyereséggel” azaz mindössze 3-4 lakás áráért értékesítettek.

Tiborcz István és üzletfelei ingatlanvásárlási biznisze pedig számukra remek üzleti befektetésnek ígérkezik. A népszerű „libás” strandjáról ismert strandkikötő létesítmény ugyanis köztudottan nyereséges volt. Legalábbis erről tanúskodik a yachtkikötő honlapja.

Csak hab a tortán, hogy a yachtkikötő nemrég közpénzből lett felújítva, amelybe az évek során pályázati pénzek millióit ölték bele, így a nyugati medence legnagyobb kikötőjét annak valós értékének a töredékéért adhatták el Tiborcz Istvánnak.

Keszthely Város Önkormányzata tehát eladta az aranytojást tojó tyúkját a miniszterelnökünk vejének és üzlettársának. Hogy a „nyereséges” üzletet kötő város honanyái és honatyái az évek elmúltával majd miből fogják finanszírozni a város felmerülő költségeit, az egyelőre még nem aktuális kérdés. Aggodalomra azonban semmi ok: a lakosságra terhelhető adónemek tárháza teljességgel kimeríthetetlen.

Önerőből saját lábon állni tehát annyit jelent hazánkban, hogy hozzájuthatunk olyan létesítményekhez, amelyek az Ön, a Te, az én, valamint a mindannyiunk pénzéből lett, beleértve természetesen az Európai Uniót is. De manapság ne firtassa senki az ügyletek jogosságát, hiszen az Orbán-kormány értékrendje szerint ugyebár az is csak egy magánügy. Egy magánügy a sok közül. Te, Ön, én, fizetjük az adókat, s Ő pedig megáll a saját lábán. Önerőből. És, hogy önerőből ki hogyan áll meg a saját lábán, az hazánkban már mostanság nem közügy, hanem magánügy. Az Ön ügye és az én ügyem, s azoké, akik ebben az országban teljesen jogszerűen és legálisan, milliós, milliárdos vagyonokra tehetnek szert.

Magyarországon, ahol egykor Tocsik Mártát is meghúzkodták, már nincsenek közügyek. A Sukoró-per, a Hunvald-ügy, már a múlté – ugyan ki emlékszik azokra már…

Ha mostanság valaki rátapint a lényegre, azt perrel fenyegetik és feljelentik. Márpedig egy jogszerűen, ügyvédek által dokumentált s lepapírozott szerződést, se Te, se Ön, sem én, de még az Európai Unió sem tud felülbírálni. Mostanság, ha kétségek merülnének fel egy ügylet, egy haveri ingatlan-biznisz törvényességi tisztaságát illetően, nosza, kiáll Rogán Antal úr a nyilvánosság elé, és Te, Ön, valamint én is, a saját szemünkkel győződhetünk meg róla, ahogy majdnem a fejére hullik a vakolat.

Kényes tabutéma lett ez ma Magyarországon. További szép napot mindenkinek!