Ezt a rövid visszapillantást kénytelen vagyok a leg szomorúbb adattal kezdeni. Az elmúlt 7 év során, Orbán földönfutóvá tette a magyar 25-50 év közti korosztály több mint 15 százalékát. Ezzel egy száz éves rekordot döntött meg. Ami ennél még szomorúbb: a legfrissebb adatok azt bizonyítják, hogy a magyar ifjúság két harmadát e vándorsors fontolgatására készteti. /1/ Tudom, vannak, akik az utóbbi adatot pozitívumként kezelik: azt mondják, hogy legalább fiataljaink belelátnak egy más-fajta világba, gondolkodásba, ez csak jót tehet nekünk. Én ezt a nézetet nem vitatom. De azt igen, hogy ennek a menekülés-vágynak az oka az, hogy Magyarország Jobban Teljesít.

Kezdjük egy képpel ezt a bemutatást:

Magyarország GDP mutatói az utóbbi két évben valamivel meghaladták a Nyugat-Európai átlagot, de ezek a számok, semmivel sem jobbak szomszédjainkénál, és elsősorban, a gigantikus méretű EU szubvencióknak köszönhetőek. A gazdaságfejlesztés állami beruházásainak több mint 90 százaléka 2010 után, az EU adófizetők pénzéből valósult meg Magyarországon. E pénzek nélkül, tehát önerőből, a magyar gazdaság ma már romokba állna. A legtekintélyesebb nemzetközi elemzők szerint, az EU pénzeket javarészt olyan területekbe fektette be az Orbán kormány, melyek nem Magyarország hosszútávi fejlődését, hanem az Orbán család és az Orbán körüli oligarchia megélhetését, vagyonosodását szolgálta.  Az ország gazdasági növekedésének indexe – leszámítva, a 2008-as nemzetközi gazdasági válság által okozott visszaesést – kedvezőbb volt 2010 előtt, mint a 2010 utáni években. /2/

Vegyük sorra Magyarország legfontosabb gazdasági mutatóit, hisz a GDP index önmagában nem képes egy pontos képet adni egy nemzet-gazdaság egészségéről, arról, hogyan élnek, boldogulnak az emberek annak keretei közt. Nézzük a fontosabb mutatókat. Azok mind a hanyatlásról, a visszaesésről árulkodnak. Kezdjük a magyar gazdaság versenyképességével.

A versenyképesség terepén nem felfelé, hanem lefelé csúsztunk mióta Orbán hatalomra került. /3/

A munkaerő termelékenysége Közép-Európában, egyedül Orbán Viktor földi paradicsomában csökkent 2010 után. /4/

A munkanélküliségi adatok, csupán azért néznek ki jobban, mint korábban, mert Orbán megváltoztatta az adatmérés rendszerét, a közvélemény átverése érdekében.  A foglalkoztatás terepén, a mutatók javulást jeleznek, de ennek elsősorban az az oka, hogy közel 600,000 ember elhagyta Magyarországot mióta Orbán a hatalomba repült, mert képtelenek voltak az Orbán rendszer keretei közt boldogulni. A magyar Statisztikai Hivatal, a külföldi magyar dolgozókat, egy ügyes mozdulattal, átemeli a hazai foglalkozottak adatsorába, hogy ez által növelje Orbán reputációját. A magyar foglalkoztatási adatok kozmetikázásában, az is szerepet játszik, hogy közel 200,000 munkanélküli embert, létminimum alatti fizetéssel, közmunkára kényszerített, a szeretet és összefogás pártja. Ezeknek az embereknek nincs lehetőségük új szakmákat, mesterségeket kitanulni, amelyekkel később hozzájárulhatnának személyes és hazájuk fejlődéséhez. A kormány, a munkanélküliekre kényszerített közmunkával, vegetatív állapotban tengődtet százezreket Magyarországon és olyan állapotban, amelyre nincs más kifejezés, mint az, hogy szégyenletes. /5/

A munkabérek, a minimál-bérek adóztatása terén, nem javult, hanem romlott a dolgozók helyzete 2010 óta. Nálunk a legmagasabbak a minimálbéren élők adóztatása egész Európában. /6/

Verifikálható az is, hogy a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenég Magyarországon, Orbán Viktor kormányzása óta nem csökken, hanem rohamosan növekszik. A dolgozói szegénység Magyarországon ma sokkal több embert érint, mint 2010-ben, Orbán kormányzása előtt. /7/

Magyarország kb. négyszer annyi pénzt kap az EU-tól – évi 4,6, milliárd euróval többet évente, mint amennyit oda befizet. Évente több mint ezermilliárd forint támogatás érkezik Brüsszelből. Az összes tagállam közül, a magyar GDP függ leginkább az EU által folyósított pénzektől. Mint azt már korábban említettem, a magyar állami fejlesztési beruházások több mint 90 százaléka Európai adófizetőktől származik. Példanélküli egész Európában, hogy ezeket az óriási pénzeket nem egy politikától független testület, hanem maga a Miniszterelnöki Hivatal osztogatja szét. Hogyan is teljesít Orbán e téren? Magyarország, az EU belső felmérései szerint az első helyen áll e közpénzek lenyúlása terén. Magyarországon, az Európai átlagnál 9-szer gyakoribb a visszaélés az európai adófizetők pénzével. Miért? Azért, mert itt “a kecskére bízzák a káposztát.” Orbánnak köszönhetően, Európa éllovasa lettünk a legújabb OLAF vizsgálatok szerint. /8/

Az is egy világ-szégyen, amit ez a kormány művel a közoktatással. Az OECD adatai szerint, az Orbán kormány hajtotta végre a legdrasztikusabb, legfelelőtlenebb forráselszívást az EU tagállamok oktatási szektorából. A magyar oktatásügyi minisztérium saját belső felmérései, melyekkel, az Orbán kormány csak korlátozott módon foglalkozott, alátámasztják az OECD szakértőinek korábbi állásfoglalását. Azt dokumentálják, hogy a magyar közoktatás, felsőoktatás válsága már-már a gazdaság stabilitását, illetve a továbbfejlődés lehetőségét veszélyezteti. A PISA jelentésből kitűnik, hogy: „Amíg a 2006, 2009-es mérésben a tagországok középmezőnyéhez tartoztunk, és eredményeink is átlagosak vagy átlag közeliek voltak, 2015-ben már átlageredményeink lényegesen lemaradnak a tagországok átlagaitól.”  2017-re 11 éve nem látott mértéket öltött az iskolaelhagyás, lemorzsolódás.  /9/

A nemzeti egészségügy terén ugyan azt a tragikus helyzetet, zuhanást látjuk mint amit az oktatás területén mutattunk. Idéznék megint egy pártpolitikától mentes nemzetközi intézményt, amely szintén hivatalos magyar adatokból dolgozik, azzal a különbséggel, hogy azokat nem hamisítja meg. Itt most az Európai Egészségügyi Fogyasztói Index (EHCI) 2017 elején kiadott rangsorolására hivatkoznék. Ez a rangsor olyan adatokat mér, mint az ellátás hozzáférhetősége, a rendszer finanszírozottsága vagy a gyógyítás hatékonysága. A tavalyi helyezéséhez képest Magyarország 2017-ben három hellyel lejjebb csúszott és ezzel, az Európai Unióban az utolsó helyre került. Magyarország úgy teljesít jobban, hogy még a sereghajtó Görögország is leelőzte. Eközben a csehek elérték a nyugat-európai országok szintjét. /10/

A gazdasági romboláshoz, amit odafenn bemutattunk, hozzátartozik az a rombolás, amit nem lehet forintba mérni, mert az már a nemzetünk becsületét sérti. Az utóbbi magatartásáért, 2017 Május 17-én, Magyarország megkapta azt a kitűntetést, amelyet ez idáig egyetlen EU tagállam sem kapott. 2017 közepén, az Európai Parlament, a keresztény-konzervatív pártokkal karöltve, és jelentős többséggel, eljárást kezdeményezett az Orbán kormánnyal szemben, a jogállamiság, az európai közös értékek sorozatos sértegetése, a közösségi pénzek lenyúlása miatt. /11/ Nem mintha mind erre Magyarország saját jogászai nem figyeltek volna fel a korábbi években.  Ők már korábban bebizonyították, mint az EU, hogy a jogállamiság terepén nem javult, hanem romlott a helyzet, Magyarországon 2010 óta. A fejlett országok listáján, mi vagyunk a legutolsó helyen a polgári jogok igazságos megítélésével kapcsolatban. Ezt nem két Soros ügynök, hanem Magyarország két nagytiszteletet élvező és konzervatív jogász professzora állítja, dokumentálja. /12/

Szomorú hátrapillantásomban benne van az a kép is, ahogy ez az orránál vezetett nép, egy év múlva, valószínűleg egy újabb négy éves mandátummal fogja megajándékozni azt az embert, aki a fentieket képes volt megtenni vele többek közt azért, mert nem voltak többen azok, akik más irányba tudták volna terelni népünk figyelmét, bizalmát. Az első, 2010-es nagy átverés óta, a magyar szavazók többsége egyszerűen nem lát, nem is láthat egy kormányzásra alkalmas alternatívát a hazája táján.

A helyzet semmivel sem jobb a tengeren túli magyar diaszpóra terepén. Itt is százezrével menekülnek az emberek a Fidesz által pénzelt közösségek köreiből. Kanada 300,000 magát magyar származásúnak valló emberből, már csak egy pár ezer, és majdhogynem teljes egészében idős emberek köréből toborzott lélek vesz rendszeresen részt a kanadai magyarok közösségi életében. Az észak-Amerikai magyar diaszpóra egyre inkább egy olyan idősek otthonára kezd hasonlítani, melynek duzzogó lakói képtelenek rávenni gyerekeiket, unokáikat, hogy látogassák őket. Ezek az „öreg-otthonok”, kis közösségek képtelenek az önállóan gondolkodó, az értelmes, a szabadelvű fiatalsággal bármiféle kapcsolatot is fenntartani. Kizárólag egy olyan réteggel képesek együtt vigadni, amelyik néha beugrik egy kolbászsütésre, egy kis Lagzi Lajcsi féle muzsikát hallgatni, vagy időnként a trágár szavairól ismert Pataky Attilával bulizni.

Aki nem ért egyet a Fidesz irányzatával, azt az egyre kiöregedő vezetőség, egy kar-lengéssel kirekeszti a magyarok köréből. A kirekesztőknek pedig a magyar kormány nem megvetést, hanem kitűntetéseket és magyar adófizetőktől elrabolt pénzeket osztogat a tengeren túl. Szenthe Anna és Ábrahám Tibor, a magyar kormány által létrehozott Diaszpóra Tanács kanadai társelnökei. Miután visszatértek Kanadába, a Diaszpóra Tanács 2017-évi budapesti tanácskozásáról, ahol kiigazítást kaptak Orbán Viktortól, és a Fidesz vezető politikusaitól, a következő írásos utasítást továbbították a kanadai magyar szervezetek elnökeinek: “Akik hátráltatnak minket az előrehaladásban, azokat egyszerűen ki kell zárnunk a közösségből, addig, amíg nem állnak ők is az összetartozás zászlaja alá. Tisztelnünk kell egymás munkáját, törekvéseit és kizárni minden széthúzó erőt!”  /13/ Ez nem az átmenet nyelve a demokráciából az önkényuralomba. Ez már Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár nyelve. Ez a nyelv többek közt a fasizmus, a különféle egy-párt rendszerek nyelve. Orbánnak köszönhetjük, hogy Magyarország ma ennek a nyelvnek a hazája.

A fenti adatokat nem elszomorításként, hanem bátorításként közöltem, és azért mert tudom: a magyar nép türelme nem végtelen. Közeledik, és egyre gyorsabban, a számonkérés és igazságosság korszaka. A szeretet és összefogás látszat-keltésével ügyeskedő átverésnek meg vannak számozva napjai. Ahogy azt Martin Luther King Jr a világ nyelvén mondotta – We shall overcome !!! Ahogy azt Petőfi Sándor magyarul mondotta – Itt az idő, most vagy soha!!

Göllner András

Lábjegyzetek

1. A következő adatokat nem a mosolygós Soros György, hanem a hivatalos Magyar Statisztikai Hivatal, és köztiszteletet élvező társadalomtudósok szolgálták. http://www.vg.hu/kozelet/tarsadalom/megdobbento-szamok-soha-nem-hagytak-meg-el-ennyien-magyarorszagot-468099. A következő adatok pedig azt tanúsítják, hogy Közép Európában, a magyar fiatalok a legpesszimistábbak jövőjüket illetően. http://444.hu/2016/04/02/a-magyar-fiatalok-a-legboldogtalanabbak-a-tersegben?fbfanpage444+20160402+0719. A KSH 2017-es felmérése pedig azt, hogy 397,000 fiatal azt fontolgatja, hogy kivándorol. https://mno.hu/belfold/par-even-belul-370-ezer-ember-hagyhatja-el-magyarorszagot-2399757
2. A következő összefoglalók mind verifikálható adatokat tükröznek.: http://hvg.hu/gazdasag/20160226_EU_egy_fore_eso_gdp_regiok; http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ez_tette_orban-kormany_az_orszaggal_hat_ev_alatt_grafikonon_a_megdobbento_eredmenyek.591183.htm.
3. A World Economic Forum nem egy bal-liberális, Magyarország-ellenes társaság. Nincs oka bennünket utálni. Nem a Soros György fizeti a szakértőit. Legutolsó felmérése azt mutatja, hogy hazánk versenyképességi pontszáma 4,2 pont, ami minden idők legrosszabb eredménye.  Kelet-európai versenytársaink közül Magyarország versenyképessége romlott a leg erősebben 2010 után, itt mérték a legnagyobb zuhanást. Lásd: https://www.weforum.org/reports/the-global-competitiveness-report-2016-2017-1 Az EU 28 tagállama közt mi a 25. helyen állunk, Matolcsy György “un-orthodox” zsenialitásának köszönhetően. Lásd: Paula Annoni, Lewis Dijkstra, Nadia Gargano. The EU Regional Competitiveness Index 2016. DG for Regional and Urban Policy 2016, illetve, Portfolio.hu 2016. Szeptember 28. A WEF szakértői szerint e zuhanás mögött nagy szerepet játszik az, hogy Orbán Viktor a magyar jogállamból egy “Maffia –államot” csinált.
4. Az egy munkaórára jutó GDP Magyarországon pontosan ott van, mint 2010-ben, miközben a körülöttünk lévő országokban a munkaerő termelékenysége mind jelentősen nőtt. Ezt a tényt nem Gyurcsány Ferenc találta ki Budapesten, miközben az irodájában táncolt, hanem az OECD Főtitkára, Angel Gurria. Ő mondta a magyar nemzet-gazdasági miniszter, Varga Mihály szemébe, 2017 Július 3-án azt, hogy a magyar munkaerő termelékenységének romlása a Fidesz gazdaságpolitikájának köszönhető, ez a magyarázat, többek között arra, hogy miért gyengébb a magyar gazdaság, mint egy csomó másik fejlett országé. Lásd: https://444.hu/2017/07/03/keves-a-beruhazas-nincs-verseny-evtizede-nem-no-a-magyar-termelekenyseg
5. Lásd: Wiedeman Tamás. „Külföldön dolgozó magyarok szépítik a statisztikát: Lényegében kétszer nagyobb a munkanélküliségi ráta, mint amit a hivatalos adatok tükröznek”. Magyar Nemzet. 2017. Január 31. A magyar munkanélküliség körül folyó hivatalos átverésekről, a következő tudósítást is ajánlanám, mert nem párt-politikusoktól, hanem szakértőktől származnak: http://hvg.hu/kkv/20150817_Jo_utemben_valunk_a_kepzetlen_rosszul_fiz; Illetve a Világgazdaság írását: http://www.vg.hu/gazdasag/sokkal-tobb-magyar-van-munka-nelkul-mint-hittuk-471334.
6. A következő adatokat nem valamelyik Fidesszel szemben álló párt holdudvarában szorgalmaskodó ember állította össze, hanem Magyarország hivatalos adatszolgáltatói. Ezekből az adatokból dolgozik az OECD, az EU és a WEF. A következő kimutatásokért ezek a nemzetközi intézmények felelnek. A tanulmányokról magyarul az alábbi linkeken lehet olvasni. http://mfor.hu/cikkek/13_eves_csucson_ragadt_a_magyar_berek_adoterhelese.html. Arról, hogy miért “csóró” a magyar, itt olvashatnak. http://444.hu/2015/07/22/7-abra-amibol-teljesen-nyilvanvalova-valik-hogy-miert-csoro-a-magyar/. Arról hogy hol adóztatják leg keményebben az OECD tagjai közül a minimum-bérből élőket, itt tudhatnak meg többet. http://hvg.hu/gazdasag/20150727_Itt_egy_OECDlista_amit_Magyarorszag_vezeVagy itt: http://444.hu/2016/04/12/kimagasloan-sokat-vesz-el-az-allam-a-munkank-utan-kapott-berbol.
7. Az Eurostat szerint a szegények és a kirekesztettségben élők aránya Magyarországon, 28,8-ról 31,7 százalékra nőtt 2010 óta. 2015-2016 között a szám 100,000-el növekedett. Lásd: Employed Poverty, Eurostat. May, 2016,, vagy Europe 2020 indicators – poverty and social exclusion. 2016. illetve, hvg.hu 2016. Január 4. A legfrissebb (Július, 2017) Eurostat adatok a magyar szegénység és egyenlőtlenség növekedéséről itt találhatóak:http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/ezert_szakad_kette_az_orszag_ok_az_orban-kormany_kivetelezettjei.642979.html. Egy hasonló tudósítás pedig itt olvasható. http://hvg.hu/gazdasag/20170515_A_magyarok_harmada_el_a_letminimum_alatt: Mind erről, egy korábbi összefoglalót itt lehet olvasni. http://444.hu/2014/11/26/konyortelenul-no-az-egyenlotlenseg-magyarorszagon/. A dolgozói szegénységről az Eurostat adatait javasolnám. Az Eurostat kimutatás magyar-nyelvű összefoglalóját itt lehet olvasni: http://www.serfozoistvan.hu/szemtolszembe/rekordot-dontott-tavaly-dolgozoi-szegenyseg/

8. Legfrissebb 2017-es jelentésében, az OLAF azt állítja, hogy Magyarországon csalták el a legtöbb EU támogatást. Lásd: http://hvg.hu/gazdasag/20170531_olaf_toplista. Az EU biztosai azt is megállapítják, hogy sokkal több a csalás Magyarországon az EU pénzekkel, mint amit bejelentenek és azt, hogy itt a legkevésbé hatékony a kormányzati ellenőrzés. Lásd: http://hvg.hu/gazdasag/20170505_Kilencszer_gyakoribb_nalunk_az_atlagnal_az_EUpenzekkel_valo_visszaeles. Lásd többek közt: Are EU funds a corruption risk? The impact of EU funds on grand corruption in Central and Eastern Europe.   European Research Centre for Anti-Corruption and State Building. Working Paper No. 39, 2014; Transparency Corruption Perception Index. Transparency International. 2017 Január. A Világgazdasági Fórum éves jelentései is ugyan ezt bizonyítják. Mind erről egy rövid és közérthető összefoglalót: Kovács Márta. „A korrupció miatt zuhanórepülésben az ország, mi pedig csak nézünk, és nem teszünk semmit” 24.hu. 2017. Január 25.

9. Lásd: Education at a Glance. OECD. 2016. September 15; illetve, Kolozsi Ádám. „Kijöttek a PISA eredmények: Rosszabb, mint valaha” Index.hu. 2016. December 16.  Lásd: http://www.origo.hu/gazdasag/20150924-pisa-teszt-magyar-eredmenyek-digitalis-szovegertes.html.  Továbbá: „Itt a PISA-eredmény: három év alatt drámaian esett a magyar diákok tudásszintje. http://hvg.hu/itthon/20161206_friss_pisa_teszt. Lásd: „Fokozatváltás a felsőoktatásban” http://www.kormany.hu/download/d/90/30000/fels%C5%91oktat%C3%A1si%20koncepci%C3%B3.pdf.

10. Lásd: „A sereghajtók is lehagyják Magyarországot – megjött az újabb lehangoló jelentés.” Napi.hu. 2017. Január 31. És: http://www.hazipatika.com/hazipatika_pro/korhazi_ugyek/cikkek/a_magyar_egeszsegugy_a_legrosszabb_az_eu-ban/20170703105622..

11. Lásd:  „MEPs vote to start democracy probe in Hungary” EUObserver. May 17, 2017. https://euobserver.com/political/137943. Illetve: https://444.hu/2017/05/17/az-eu-torteneteben-eloszor-alkamaznak-a-legsulyosabb-buntetest-eppen-a-magyar-kormannyal-szemben.

12. Lásd: Jakab András és Gajduschek György (szerk), A magyar jogrendszer állapota. MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet. 2016. Az MTA tanulmánya, nemzetközi adatokat is figyelembe véve, megállapítja, hogy „Az alkotmányos demokrácia minősége 2010 óta folyamatosan és fokozatosan romlik Magyarországon.” Erről egy rövid összefoglaló. Magyari Péter. „Lassan de biztosan rohad a magyar jogállam”.. 444.hu 2017 Január 5. Persze, hivatkozhatnék sok olyan szakértőre, többek közt Halmai Gáborra, akik mind ezt már 2011-ben megállapították, de az ő véleményüket, “liberális” szemléletük miatt, a keresztény nép-nemzeti hullám ma már, velem együtt, más partokra sodorta.
13. Lásd: http://kanadaihirlap.com/2017/05/23/kanadai-magyar-nemzeti-egyseg-aki-nincs-velunk-az-ellenunk/

E rövid nyilatkozat azoknak a kedves olvasóknak szól, akik kíváncsiak, hová tűntem az év eleje óta, és esetleg azt fontolgatják, hogy vagy el lettem hallgattatva, vagy az egyetem által nyugdíjaztatva, visszatértem Orbán Viktor falujába, és ott, a Puskás Akadémia árnyékában próbálok szép csendben meghúzódzkodni.

Montrealból, egyetemi irodámból, ahol főállásban, a szabadgondolkodás szellemiségét képviselem, üzenem: elhallgattatásom, nyugdíjaztatásom, „haza” térésem hírei alaptalanok. Emeritus tanári rangom egy örök életre szól. Aktív akadémiai életet élek, írok, kutatok, előadok. Mint Orfeusz, még akkor is járatni fogom a szájamat, ha netán darabokra tépnének a szeretet és összefogás fantomjai. Míg az utóbbi tettükért, jó Apám a földbegyökerezett bénaságra ítélné Orbán megvadult mosónőit, mosóurait, engem a csillagok közé fog repíteni, onnan leszek látható és követhető, az utókor számára. (Apolló, vagy Apó, ahogy én hívom őt, mind ezt írásba adta – tehát nincs okom kételkedni ígéretében.)

1990-2010 között, valóban sok időt töltöttem Magyarországon, hogy segítséget nyújtsak, többek közt Orbán Viktornak, a magyar demokrácia és piacgazdaság kiépítéséhez. Ezzel az ingázással leálltam, amikor testközelből megtudtam, valóban mi mozgatja a felcsúti bugrist és társait. 2010 óta kerülöm a szeretet és összefogás nevével álcázott „Patyomkin-falut”, és azokat a falusi mosónőket, mosóurakat, akik itt, saját szomszédságomban próbálják fehérre mosni az átverésre szakosított magyar kormány szennyesét. Én nem Orbánt, hanem Márai Sándort követem, aki a „falu-látogatás” témájában, a következőket tanácsolta:

„Ma is élnek írók, akik egyszerre vándorolnak ki a múltból és abból a jelenből, ami helyébe következett. Ha azt hallom vagy olvasom: „marxista-leninista világnézet” „keresztény nemzeti kurzus” – körülnézek, hol a kijárat… Hermann Hesse az a fajta emigráns volt, aki nem várta meg Hitlerék uralmát, már előbb kivándorolt… elment, és szabad maradt….Thomas Mann szigorúbb volt, mint Hesse… de mindketten megfogadták a Nitzschei tanácsot – válaszd inkább a számkivetettséget, csak hogy kimondhassad az igazat… Rimbaud emigrált Afrikába, József Attila emigrált a sínek közé, Proust a betegségbe, Nietzsche a tébolyba. Krúdy emigrált Óbudára, ahol disznót hizlalt. (Nem sokat, csak egyet)… Az emigráns, aki hazamenésre gondol, nem igazi emigráns. Hazamenni lehet, de csak úgy, mint Ulysses: meghalni.”

Amit a tavaly év végi „gyakori beírásaimról” talált mondani a Montreali Geriátrikus Mosónők Szövetségének (MGMSZ) elnök-asszonya, részemről nem igényel kommentárt. Így is többet foglalkoztam vele, mint amennyi időt megérdemelne. Az igazság az, hogy egy tudatos, rövidlejáratú, közösségi munkavállalás volt mindaz, amit az év végén végeztem, a KMH „pinyójában”. Példát akartam mutatni odalenn, hogy kell bánni a nagyszájú, műveletlen mosónőkkel, mosóurakkal, a keresztény vagy zsidó vallást követő mocskos szájú fasisztákkal, akik a KMH „komment” rovatát, saját szemétlerakodó telepükként használják. Példát akartam mutatni a fiatalság számára, hogy mennyire egyszerű a segítségnyújtás ahhoz, hogy ezek a „lúzerek”, hülyét csináljanak önmagukból. Ezt a célomat elértem. A „stafétabotot” vagy felveszik mások, vagy a földön marad.

Bár Magyarország továbbra is a szívem csücske, földrajzilag nem a világ közepe. Nagyon sok olyan téma foglalkoztat, amely nem kizárólag a magyar politikai osztály, a magyar politikai kultúra hiányosságaival kapcsolatos. Több olyan kérdés, kihívás előtt áll az emberiség, amelyek túl lépik a magyar „Patyomkin falu” határait. 2017-től kezdve, több időt szeretnék ezekre a kihívásokra fordítani, kevesebbet Orbán mosónőire. mosóuraira. A dolog ennyire egyszerű.
És most egy pár szót Christopher Adam barátomról, és további együttműködésünkről.

Előre bocsájtanám: egy kézen meg lehet számolni a 300,000 magyar származású kanadai közül azokat a párton kívülieket, akik önkéntes munkában, panasz nélkül, mindenféle anyagi támogatást visszautasítva, a saját nevükön, napi szinten küzdenek a nyilvánosság előtt, azokért az értékekért, amelyekért milliók áldozták az életüket, és melyeket ma, Orbán önkényuralmában, a teljes megsemmisítés fenyeget. Én az egy kézen számolható kanadai-magyar szabadságharcosok közé sorolnám Christopher Adamot és ha megengedik, talán magamat is.

A kanadai magyarság mérvadó szervezetei másként láttatnak bennünket. A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, a Montreali Magyar Nagybizottság, és több tucat más szervezet, illetve, e szervezetek szóvivői, hazaárulóként, a kommunizmus férgét terjesztő, Sátánistáknak, közösségbomlasztóknak, ne adj Isten, „Gyurcsányistáknak” ábrázolják mindazokat, akik a szeretet és összefogás látszatát keltő átveréssel szembefordulnak e tájon. E hamis vád, először 6 évvel ezelőtt hangzott el a montreali magyar katolikus egyház szószékéről. Az igazságtalanul vádlottak közül egy páran rögtön be is fogták a szájukat, egy páran beálltak talpat nyalni. Christopher és én, elhallgathatatlannak bizonyultunk.

Mióta a fenti rágalmak elhangzottak ellenünk, nagyon sok víz folyt le a Dunán, de egyetlen egy montreali lelkipásztornak, nővérnek, közéleti személynek sem volt annyi vér a pucájában, hogy ki álljon a nyilvánosság elé, és megvédjen bennünket, e keresztes hadjárat ellen. Miközben a magyar diaszpóra vezetői, közösségi termeikben, vastapssal köszöntetik az Orbán kormány ide látogató politikusait, és lihegve kapkodnak az önkényuralom politikusai által osztogatott pénzek és kitüntetések után, politika-mentes közösségi magatartást követelnek mind azoktól, akik az Orbán féle önkényuralom kanadai terjeszkedése ellen küzdenek. Most és itt jelentem: Ezt az engedményt tőlem sose fogják megkapni, és bízom abban, hogy Christopher Adam is hasonló módon fog viselkedni a jövőben.

Christopher Adamot, egy nagyszerű embernek, a Mindenhatóhoz közel álló barátomnak, harcostársamnak tartom. Két lapját, a magyar nyelvű KMH-t és az angol nyelvű HFP-t, amelyeknek továbbra is a munkatársa maradok, a szólásszabadság két kis szigetének tartom. Továbbra is követni fogom a KMH-ban megjelentetett, és számomra érdekes írásokat, de már csak a HFP-ben és angol nyelven óhajtok írni. Nem zárom ki, hogy írjak még valamit egyszer kétszer a KMH-ban, de a magyar helyesírás törvényeinek sértegetését most már inkább másokra bíznám. Remélem ez a nagyvonalú, nemzeti elkötelezettségem örömet fog okozni a magyar nyelv és helyesírás kedvelőinek. Bízom benne, hogy pótolható vagyok.

Kedves barátaim. Elhallgatásom és újjászületésem nem valamiféle visszavonulást, hanem egy másfajta nyilvános szerepvállalás kezdetét jelenti. Megtisztelt, hogy, bár időnként tört magyarsággal, de tiszta szívvel és szabadon beszélhettem hozzátok. Ígérem, hogy a jövőben még határozottabban, hangosabban, és remélhetőleg hatékonyabban fogom szolgálni a társadalmi igazságosság célját. Remélem, hogy képes leszek érthető és gyakorlatias megoldásoknak hangot adni azokkal a kihívásokkal szemben, amelyek nem kizárólag Magyarországon, hanem világszerte tornyosulnak az emberiség előtt. Kemény munkában állok. Innen üzenem mind azoknak, akik csendet várnak tőlem – óriási csalódásban lesz részük rövidesen.

Göllner András

Göllner András

Somorjai lojális magatartását, a Fidesz, a magyar adófizetők pénzén, már több alkalommal is meghálálta. Több kitüntetést, magyarországi utazást, és egyéb anyagi, erkölcsi támogatásokat nyújtott neki, hogy ez által kinyilvánítsa a kanadai magyarok számára: aki velünk játszik annak nem csak jut, hanem marad is. (Donald Trump ezt a politikai játszmát „pay to play” néven ismerteti az amerikai közvéleménnyel. A Fidesz ezt úgy értelmezi, hogy aki vele játszik azt a magyar adófizetők pénzelik.)

Tavaly, Somorjai Ágnes hazaköltözött, hogy közelebb kerüljön magyarországi rokonaihoz, és azokhoz, akikkel közösen rugdossák mind azokat, akik Kanadában nem a Fideszt szeretik. Idén, már nem külföldről, hanem a magyar Parlamentben jelentett, mint anno, az egy-párt rendszer idejében Martonyi János a rendőrségen, és arról, hogy mi folyik a külhoni magyarok körében. Somorjai jelentését nem a Belügyminisztériumban, hanem a magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának Március 22. ülésén jegyzőkönyvezték, és ezen a linken olvasható.

Somorjai Ágnes, a KMKT elnöke Pótápi Árpáddal Niagara Fallson.

Bár Somorjai jelentése, már hónapokkal ezelőtt rögzítve lett, a bizottsági jegyzőkönyv csak a mai nap verte ki a biztosítékot Kanadában és Magyarországon egyaránt. Cikkünk erről a kiverésről szeretné most a kanadai és a hazai magyarokat röviden tájékoztatni.

Kövér rokonát, Somorjai Ágnest, a Bizottság Fideszes elnöke Pánczél Károly kérte fel, hogy tájékoztassa a magyarok Országházát, arról hogy mi folyik kinn Kanadában, a magyarok körében. A meghallgatáson kizárólag kormánypárti és Jobbikos képviselők vettek részt, amely már önmagában is sok mindenről árulkodik, többek közt arról is, hogyan szorgalmaskodik a demokratikus ellenzék a magyar Parlamentben, hogyan (nem) működik odahaza, a társadalmi ellenőrzés.

Pánczél Károly meleg szavakkal éltette Kövér rokonát, amikor az a bizottság elé állt, hogy előadja jelentését. Jelentése csak a mai nap kezdett igazán érdekessé válni. Ezt az élményt, Szávay Istvánnak, a bizottság Jobbikos képviselőjének, illetve Kövér kanadai rokonának, Somorjai Ágnesnek köszönhetjük. Csapjunk hát bele, mármint, a bizottsági jegyzőkönyv hivatalos szövegébe:

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Engem azért különösen érdekelne, hogy van egy nagyon szélsőségesen szélsőliberális hangvételű orgánum, a Kanadai Magyar Hírlap, amelyik rendszeresen ilyen gyűlölködő hangvételű cikkeket szokott közölni. Általában a nemzeti napjainkon, nemzeti ünnepeinken, általában a konzervatív gondolattal kapcsolatban, tényleg nagyon negatív és tényleg sokszor gyűlölködésbe átcsapó hangvételű írások jelennek meg ezen a felületen. Kik ezek, kik állnak mögöttük? Honnan, kik pénzelik ezeket az erőket? Mert én úgy gondolom, hogy egyébként nagyon sokat ártanak a kanadai magyaroknak és a kanadai magyarok magyarországi megítélésének is ezek az írások, amik ezen a gyűlölködő portálon megjelennek.

SOMORJAI ÁGNES, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli elnöke és magyarországi megbízottja: Csak annyit mondanék, hogy annak a hírportálnak a vezetője alakította meg a DK kanadai fiókját. Úgyhogy a DK-nak van egy kint bejegyzett kanadai fiókja. Csak ennyit. Akkor azt hiszem, mindent tudunk, nem?

Sajnos nem. És itt kezdődik a botrány. Tegnap, Christopher Adam, a Kanadai Magyar Hírlap tulajdonosa és főszerkesztője, egy hivatalos levelet küldött a parlamenti bizottság elnökének és Szávay Istvánnak, amelyben kategorikusan cáfolja, hogy bár mi köze is lenne a DK-hoz. A levél teljes szövegét itt találhatják, Somorjai állításának tömör cáfolatát pedig Adam következő soraiban: „Nem vagyok és nem is voltam a Demokratikus Koalíció “kanadai fiókjának” a vezetője, sem pedig annak az alapítója. Ilyen fiókszervezet nincs, soha nem is létezett és soha nem volt bejegyezve Kanadában.”

Tegnap én is írtam egy levelet a DK Külügyi Bizottságának vezetőjéhez, Ara – Kovács Attilához, melyben az után érdeklődtem, hogy van é a DK-nak egy kanadai fiók-szervezete, lehet é arról valamit is tudni, hogy mikor alakították, hol van bejegyezve, ki vezeti, és mekkora költségvetéssel működik. Ma reggel, a következő választ kaptam Ara-Kovács Attilától, illetve Sebián-Petrovszki Lászlótól, a DK pártigazgatójától: „Nincs semmilyen kanadai szervezetünk, megbízottunk, nem fordítunk pénzt ilyen projektre”.

Válaszuknak én többek közt személyesen azért is örültem, mert a párt igazgató név szerint tájékoztatott a DK 3 drb kanadai támogatójáról. Köztudott, hogy Somorjaiéktól kezdve Lovas Istvánig azt terjesztik rólam a magyar jobboldalon, hogy én lennék a DK fizetett ügynöke Kanadában. Nos, hála Istennek, ma végre megtudtam, hogy semmit se tud rólam a DK, nem vagyok az általuk felsorolt 3 kanadai támogató közt.

De van egy pár másik érdekessége ennek a márciusi jegyzőkönyvnek, ami még jobban alátámasztja azt az állításunkat, hogy a Fidesz a magyar adófizetők pénzén kovácsol politikai tőkét magának világszerte – szavazatokat vásárol magának külföldön a már így is alaposan kifosztott magyar állampolgárok pénzén. Ime a Bizottsági jegyzőkönyv szövege, amelyben a Jobbikos képviselő úr a következő kérdést teszi fel Somorjainak:

SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Országos ernyőszervezetként működnek önök és fontosnak tartják, hogy azért lehetőleg minél több magyart képviseljenek, gondolom, azért ebbe a különböző politikai vélemények is beleférnek. Én azt szeretném megkérdezni – itt hosszas felsorolást tetszett tartani a meghívott vendégeikről -: miért tartják azt jónak és helyesnek, hogy több éven keresztül csak és kizárólag fideszes, illetve KDNP-s képviselőkkel tartanak kapcsolatot vagy látják őket vendégül a rendezvényeiken? Az elnök asszony is említette, hogy van egy másik kanadai ernyőszervezet. Én azt szeretném kérdezni, hogy akkor miért nem hívtuk meg őket is, főleg, hogy most már másodjára foglalkozunk a bizottság történetében Kanadával, a kanadai magyarsággal. Kíváncsi lettem volna ennek a szervezetnek a véleményére is.

SOMORJAI ÁGNES, a Kanadai Magyar Kulturális Tanács örökös tiszteletbeli
elnöke és magyarországi megbízottja:

Először is: A legtöbb támogatást mindig a Fidesz-kormányok alatt kaptuk. Tehát nekünk ez nagyon sokat jelentett, hogy a Fidesztől mit kapunk, és ezért is volt a kapcsolatunk olyan jó a Fidesz-kormányokkal. Visszatérve Szávay képviselő úr kérdésére, a másik szervezettel kapcsolatban. (Szerk: A Kanadai Magyarok Országos Szövetsége) Erről a szervezetről amely sajnos magyarországi támogatással alakult, azért nem nagyon beszéltem, mert most már egy egész kis szervezetté zsugorodott össze, mióta nem élvezi a nagyköveti támogatást. Úgyhogy mást nem tudok mondani.

Hát mi mást is lehetne mondani? A Kanadai magyarok körében az rúghat labdába, aki a Kövér Laci rokona, akit a Fidesz kanadai nagykövete, Orbán Viktor rokona, Ódor Bálint támogat, és díjaz. Ez a Fidesz igazi „pay to play” arca, ez az, amit a Kanadai Magyar Hírlap, és a Kanadai Magyar Demokratikus Charta már 6 éve bizonyít, ami ellen küzd, önkéntes erőből, költségvetés nélkül, és kizárólag erkölcsi elkötelezettségből, egyszerű hazaszeretetből.

Göllner András

***

(Göllner András és Ifj. Rajk László Montreálban. Fotó: C. Adam)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim:

Ma, November 4-én gyászolják a magyarok világszerte, az 1956 októberi szabadságharcuk brutális leverésének 60. évfordulóját. 60 évvel ezelőtt, Orosz tankok tiporták sárba a magyarok szabadságharcát. Ma Szíria népével teszik ugyan ezt.

60 évvel ezelőtt, az Orosz megtorlás elől nyugat irányába vette útját 200,000 magyar állampolgár. Őket tárt karokkal fogadták nyugaton. Ma száz ezrével tódulnak nyugat felé a Szíriai menekültek. Az utóbbiak útját ma acél-pengével ellátott kerítésekkel, és gyűlöletkeltő plakátokkal, hátráltatja Viktor Orbán, Orosz-barát kormánya.
Szeretném önöket megnyugtatni: nem azért jöttünk el ide ma ilyen szép számban, hogy a fenti, tragikus ellentmondáson morfondírozzunk. Az viszont teljesen a helyén, ha ezzel az ellentmondással indítjuk útjára mai beszélgetésünket.

A mai nap történetéhez az is hozzá tartozik, hogy vendégünk édesapjának, idősebb Rajk Lászlónak, 60 évvel ezelőtti újratemetése a katalizátor szerepét játszotta az ’56-os magyar szabadságharc kirobbantásában, illetve abban, hogy ma én itt állok önök előtt, és abban is, hogy 1956 után, több mint 200,000 magyar menekült, és azok leszármazottjai, a szabadság és a biztonság keretei közt élhetik életüket itt Kanadában és világszerte.

Megtisztel, hogy vendégünket én mutathatom be önöknek, hiszen, ifjú Rajk Lászlóhoz már vagy 45 éve szoros baráti szálak fűznek. De ami talán leginkább megtisztel ma engem az az, hogy beszélhetek Önöknek ma egy pár olyan dologról is, amelyekről jóformán senki se szokott beszélni, amikor ifjú Rajk László munkásságát, a magyar Holokauszt történetét, vagy a Saul fia című film hátterét ecseteli.

Budapesti vendégünk azzal a céllal érkezett hozzánk, hogy egy előadást tartson a Művészet és a Holokauszt témájában, illetve, tájékoztasson bennünket a Saul fia című Oscar díjas magyar film készítésében játszott szerepéről. Szeretném önöket már most az elején felkészíteni arra, hogy itt ma mi valóban ennél sokkal több dologról fogunk beszélgetni egymással és ifjú Rajk Lászlóval.

Ifjú László Rajk bemutatása számomra egy kemény kihívás. Mint már említettem, közeli jó barátok vagyunk már több mint 40 éve. Túl sokat tudok róla, és ezért nagyon nehéz röviden összefoglalnom mondanivalómat vele kapcsolatban. Amit mondani fogok önöknek róla, azt bizonyára befolyásolni fogják saját, szubjektív érzelmeim. Csapjunk hát bele.

Bár először, 1972-ben találkoztam Rajk fiával, apjáról már első elemista koromban, 1950-ben, hallottam. A Rákosi rendszerhez hűséges tanáraim azt verték akkor a fejembe, hogy idősebb Rajk László egy hazaáruló volt, aki szembefordult az ország vezetőivel. Nekem, kiskoromban azt verték a fejembe, hogy akik szembefordulnak a hatalommal, azok egytől egyig bűnözők. Engem arra tanítottak első elemista koromtól kezdve Magyarországon, hogy akik a hatalommal szembefordulókat követik, az életükkel játszanak. E tanítás gyökereinek maradványai még ma is mélyen a magyar emberek fejében vannak. Vendégünk, ifjú. Rajk László, jóformán egész életét azzal töltötte, hogy ezeket a maradványokat kipucolja a fejeinkből. E küldetésről szól Saul fia is, illetve, ezt a célt szolgálja saját bevezetőm is.

Vendégünk, 7 éves volt, amikor az orosz tankok megszállták Budapestet 1956 November 4-én. Ő és édesanyja, Rajk Júlia az elsők közt voltak, akiket az oroszok fogságba ejtettek, és hazájuktól távolra, Romániába szállítottak. Nagy Imre, a forradalmi kormány miniszterelnöke volt a legismertebb személy ezek a foglyok közt. A foglyok közül, később többet kivégeztek – többek közt Nagy Imrét is, és holt-testüket, a rituális temetkezési szokásokkal ellentétben, arccal a föld felé, családtagjaik számára egy ismeretlen helyre, sírkő nélkül temették el. (Itt röviden szeretném önökkel tudatni, hogy Nagy Imrének, és az ’56-os mártírok első és szimbolikus sírhelyének emlékművét, a párisi Pére Lachaise temetőben, még az egypártrendszer idejében tervezte vendégünk, ifjú. Rajk László. Ő tervezte Bachman Gáborral azt a ravatalt is, amely 1989 Június 19-én Nagy Imre újratemetésén szerepelt.) De had térjek vissza e történet elejéhez.

Vendégünk édesapját, már az 56-os szabadságharc előtt hét évvel, 1949-ben, és szintén orosz parancsra, végeztették ki Magyarország akkori vezetői. Illik tudni: idősebb Rajk László, egész életét hithű kommunista-ként élte. A magyar kommunista párt Che Guevera figurája volt. Részt vett a Spanyol polgárháborúban, a világháború alatt a kommunista ellenállás magyarországi harcosa volt, a párt, elnöki szerepét is betöltötte. Neki adatott a sors, hogy 1945-48 között, a Szovjet megszálló parancsnokság utasítására, felelősségre vonja mindazokat, akik háborús bűnösként kiszolgálták a nyilasokat. De neki adatott az a feladat is, hogy levadásztassa mindazokat, akik a második világháború végeztével egy demokratikus, pluralisztikus jogállamot szerettek volna felépíteni Magyarországon. Vendégünk édesapja volt az az ember, aki végrehajtotta a magyar kommunista párt „szalámi-taktikáját” a demokratákkal szemben. Ahogy azt Bob Dylan mondaná, az idősebb Rajk László nem volt egy „Gentleman Jim”.

A francia forradalom óta közismert az a mondás, hogy a forradalom felfalja saját gyermekeit. Ez történt vendégünk apjával is. Az ő esetében a forradalom hátat fordított a Marxista forgatókönyvnek és átment Görög tragédiába: felfalta hősét majd 7 évre rá, visszaöklendezte annak maradványait.

A Rajk család, és a második világháborút túlélő magyar lakosság életében, 1948 volt a fordulat éve. De ami Rajk és fiával történt, attól egy pillanatra, kétszer is el állt a Magyarok szívverése. Ez első alkalom 1949-ben történt. Ahelyett hogy kitűntették volna hűséges katonájukat, a kommunisták 1949-ben letartóztatták Rajkot, úgy megkínozták, hogy rá se lehetett ismerni, majd kutya módjára kivégeztették. Feleségét leültették. Alig egy éves kisfiát pedig elvették családjától, és hamis néven, éveken át egy árvaházba zárták.

A második alkalom, amikor a magyarok szíve egy pillanatra meg állt, 7 évre rá történt, amikor Rákosiék bevallották, hogy Rajk ártatlan volt. Azt remélték, hogy Rajk felesége és fia majd megelégednek a bocsánatkéréssel, nem fognak ragaszkodni, mint Sonderkommando Saul Auslander, ahhoz, hogy egy ártatlanul meggyilkolt holt testet, szertartás szerint újra temessenek. Nem számoltak azzal, hogy az anya és fia, egy 400,000 fős tömeget fog kivinni az utcára, hogy megadják az idősebb Rajknak azt a tiszteletet, melyet hóhérjai 7 évvel korábban megtagadtak tőle. Azzal pedig végkép nem számoltak, hogy egy kommunista újratemetése lesz a szikra, amely kirobbantja két hétre rá, a Szovjet birodalom elleni legnagyobb, legveszélyesebb lázadást. Az októberi lázadás a gyökeréig megrendítette a Kreml hatalmát, és mint tudjuk, egy menekült áradatot zúdított a nyugat felé.

Az Oscar-díjas Saul fia, egy Auschwitzbe deportált magyar Sonderkommando, Saul Auslander küzdelméről szól. (Sonderkomando néven voltak számon tartva azok a haláltáborokba szállított zsidók, akiket, kivégzésük előtt, még azzal is megkínoztak, hogy velük végeztették el azt a piszkos munkát, amihez még a Náci hóhéroknak se volt gyomruk.) Saul, zsidó szertartás szerint szerette volna eltemetni annak a fiúnak a holt testét, amelyet egy gázkamrából húzott elő, és a krematóriumba kellett volna szállítania. Ez a mentőakció volt a rögeszméje – semmi más se érdekelte már a halál torkában, mint az, hogy egy halott testét megmentse a végső gyalázattól.
Erős a párhuzam az Auschwitzi Sonderkommandók és a magyarok 56-os lázadása közt. A magyar forradalmárok ugyan úgy alul voltak fegyverezve a Vörös Hadsereg csapataival szemben, mint a Sonderkommandósok Auschwitzban. Az utóbbiaknak három géppisztolyuk volt a több-száz, állig felfegyverzett őrrel szemben. Egyiknek se volt esélye a győzelemre.

Számomra, a két dráma – a budapesti és az Auschwitzi – a drámában szereplő két fiú-gyermek szerepkörének sajátos másságában olvad egymásba. ’56-ban egy 7 éves fiú „mentegeti” egy számára ismeretlen felnőtt holt-testét. Az Oscar díjas filmben viszont egy felnőtt férfi „mentegeti” egy számára ismeretlen fiú holt-testét, a végső megszégyenítés elől. Mindkettőt valamiféle érthetetlen, tudatalatti zaj mozgatja. Mindkettő arcán átfut egy mosoly, ami általában akkor kerül az orcánkra, amikor a múlt és a jelen, a pillanat és a végtelen keresztezi egymást. (E hasonlatért Heller Ágnes magyar filozófusnak tartozom.)

Ismételnem kell: egy hithű kommunista újratemetése volt a szikra, mely kirobbantotta az magyarok forradalmát 1956-ban. Ez az aktus, a Szovjet birodalom számára veszélyes lázadás, okozta a véres megtorlásokat a következő években. Ezért került Orosz fogságba Rajk László fia és édesanyja November 4. után. Rajk holttestének újratemetése a csúzli, ami ma őt és engem ide, maguk elé repített Montrealba. Lehet, hogy előbb utóbb, majd készül egy másik film is, melynek talán az lesz a címe: Rajk fia. Hát ennyit Rajk történelmi hátteréről.

Most végül is talán már arról kellene beszélnem, amiről egy ilyen összejövetel kapcsán illik beszélni: vendégünk munkásságáról, erényeiről.

Talán kezdeném a művészet terén tanúsított munkásságával. Számomra Rajk László teljes egészében azt a fajta, társadalmilag felelős, érzékeny, harcos művészeti elkötelezettséget képviseli, amely a francia irodalmár, Albert Camus, a fiatal, immáron Nobel Díjjal kitüntetett Bob Dylan, az amerikai Indián zenésznő, költő, Buffee Ste Marie vagy akár a Cseh író, köztársasági Elnök, Vaclav Havel munkásságában szerepel. Rajk fia esetében, mint a fent megnevezett művészek, alkotók esetében, a művészet és a társadalmi szerepvállalás elválaszthatatlan egymástól.

Hogyan tudnám legjobban összefoglalni ifjú Rajk László munkásságának közös nevezőjét? Talán erre a legjobb kifejezés az, amit már ő is használt: a radikális eklekticizmus. Munkássága, az építészet, a filmgyártás, a rajz, a díszlettervezés, a színház, az írott szöveg, a dizájn, a tanítás, a politika, az emberi jogok védelmezésének legkülönlegesebb fordulataira koncentrál. A közös az általa végrehajtott fordulatokban az, hogy majd mindegyik élesen szemben áll a konvenciókkal, a hétköznapi, a szokványos, szürkeséggel. Nekem ez a szembefordulása a quotidien valóságával az, ami mindig is vonzott, amiért tisztelem barátomat.

Bár szakmai végzettsége szerint építészmérnök – második építészmérnöki diplomáját, a mester fokozatot, itt Montrealban, a McGill egyetemen szerezte – ifjú. Rajk László, több mint 50 magyar illetve nemzetközi film sikerében játszott jelentős szerepet, és olyan nemzetközileg elismert rendezők mellett, mint Ridley Scott, Costa Gavras, Tarr Béla, Jancsó Miklós, Tony Gatlif, Fatih Akin, hogy csak egy párat említsek a sok közül.

E bemutatás, az idő szűkössége miatt képtelen kitérni Rajk László nemzetközi és hazai kitüntetéseinek, elismeréseinek részleteire. Magyarországon, a Kossuth Díjjal, Franciaországban a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagrendjével tüntették ki. A Lengyelek a lengyel Külügyminisztérium és Gdansk városának Szolidaritás Érmével tisztelik. A Budapesti főváros önkormányzata a Pro Urbe Budapest Díjat ítéli neki. 2009-ban elnyeri a magyar film kritikusak díj ját: az év látványtervezőjeként ünneplik (Tarr Béla: A londoni férfi c. filmjéért.). 2016-ban az Art Directors’ Guild (Amerikai Látványtervezők Céhe) szakmai díját nyeri el Ridley Scott: The Martian c. filmjének látványterveiért.

Muszáj, vagyok, és szintén csak röviden megemlíteni egy párat azok az installációk, kiállítások közül, amelyek szintén munkásságának kimagasló színvonalát, elismerését tükrözik. Ö tervezte:

• A Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállítását az Auschwitz-Birkenaui Állami Múzeumban.
• A felújított Raul Wallenberg emlékművet a budapesti Szent István parkban.
• A párisi Pére Lachaise temetőben 1988-ban felállított emlékművet Nagy Imre és az 56 forradalom mártírjainak emlékére.
• A Nagy Imre és 56 mártírjainak újratemetése alkalmából készített ravatalt és installációt a Hősök terén (Bachman Gáborral) illetve
• A 2016. Október 23-n felavatott installációt Budapesten, a Nagy Imre emlékház kertjében.

És most röviden beszélnem kell ifjú. Rajk László politikai, közéleti szerepvállalásáról is.

Amikor ifjú Rajk Lászlóval először találkoztam Budapesten 1972-ben, már tagja volt annak a kis demokratikus ellenzéki csoportnak, amely a magyar egypártrendszer falainak kulturális tapétáit kezdte kapirgálni. Ezt a tevékenységét, a bolsevizmus értékeit tisztelő édesapja bizonyára nem nézte volna jó szemmel. Bár ki tudja?

Édesanyjának semmi gondja sem volt, fiának ellenzéki tevékenységeivel, azon kívül, hogy féltette őt, mint minden anya féltené gyerekét, ha szembefordul a hatalmasokkal. Rajk Júliának megvolt az oka, hogy féltse egyszülött fiú gyermekét. Rajk Júlia féltette, de védő szárnyai alá vette fiát, sőt olyan meggyőzött baloldaliak is, mint Duczynska Ilona, a védő- szárnyuk alá vették őt és mindazokat, akik elkezdték tépdesni, rongálni, az egypártrendszer falvédőit a hetvenes évek során.

Mint erre már korábban utaltam, első találkozásom Rajk fiával akkor történt, amikor 1956 után először visszatértem, látogatóként, Magyarországra. Ekkor Londonban éltem, a London School of Economics diákjaként végeztem poszt-graduális tanulmányaimat. Ifjú. László Rajk ez időben fejezte be első építészmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki egyetemen, de már ekkor is egészen más dolgokon járt az agya, mint a legtöbb építészmérnöknek.

Még ma is élesen él emlékezetemben az első találkozásunk élménye. A helyszín, ha jól emlékszem a fiatal művészek klubja lehetett, bár ebben nem vagyok egészen biztos. Egy színdarabra vitt el unokatestvérem, Szentjóby Tamás, és ott, a színpadon láttam élőben először Rajk fiát. Egy furcsa szerepet kellett eljátszania fenn a színpadon – amelynek allegorikus természete azonnal felkeltette a figyelmemet. Bár alkatilag egy magas, vékony fiatalember volt, fenn a színpadon, fából készített gólya-lábakon, toronymagasan kellett imbolyognia a többi szereplő felett. Az előadás után én is részt vehettem a társulat házi-buliján, amelynek a helyszíne valamelyik fiatal színész szüleinek a hatalmas Budapesti lakása volt, akik akkor történetesen nem voltak odahaza. A bor, a sör, a pálinka úgy hömpölygött ezen a házibulin, mint a Styx, Dante poklának mélyén. A cigarettafüst úgy lepett el mindent, mint a köd a Londoni utcákat. Csak arra emlékszem, hogy ezen a házibulin ismerkedtem meg több tucat olyan fiatallal, akik közül később többen a Halász Péter féle New Yorki „Squat Theatre” társulat tagjaként keltettek figyelmet magukra, illetve, 1990 után, az első szabadon választott magyar parlamentben foglaltak helyet.

Rajk fia volt az a színész, aki gólyalábakon járkált előttem fenn a színpadon 1972-ben majd ez után, egyre nagyobb szerepet kezdett játszani a serdülő magyar demokratikus ellenzék „társulatában”. Ifjú Rajk László az, aki a szólás-szabadság, a bátor beszéd, magyar szamizdat terjesztésében, egyre erősebb szerepet kezd játszani, és társaival – némi segítség Gorbacsevtől – megdöntik a magyar kommunisták egyeduralmát. A többi az már mind történelem, e történelem részleteivel már képtelen vagyok foglalkozni e bemutató keretei közt. Itt csupán annyit szeretnék összefoglalóként mondani vendégünk közéleti, politikai szerepvállalásával kapcsolatban, hogy ellentétben sokakkal, ő mindig is hű maradt ahhoz a szerephez, amit a sors adatott neki: 1996-ban, lemond képviselői mandátumáról tiltakozásként a kormányszinten megjelenő korrupció ellen. 2009 júliusában, pedig több alapítóval együtt kilép az SZDSZ-ből.

Mint a 70-es 80-as években, ma is kimagasló szerepet játszik az emberi és polgári jogok védelmében, ma is a bátor beszéd, a parrhesia művelője. Fiatal korában az egypártrendszer gyomor-forgató hamissága ellen küzdött, ma az Orbán féle autokrácia gusztustalan, felületes tapétáit tépázza: ma annak a rendszernek a kritikusa mely szembefordult az ’56-os szabadságharcosok, illetve az 1990-es rendszerváltók értékeivel, annak a rendszernek a hivatott ellenfele, mely ma már nem a demokrácia, hanem az autokrácia alapjait erősíti Magyarországon.

A tragikus végzetű katasztrófák, az úgy nevezet balsors, mely Magyarországot már évszázadok óta tépi, egy különös féle gyapottal fedi be látásunkat. Ez a gyapot, rendszerint a szemünkhöz ragad, és generációkon át hátráltatja tisztánlátásunkat. Rajk fia azok a kevesek közé tartozik, akik képesek ezt a gyapjú hályogot, a politika által ránk erőszakolt tapétákat lehámozni szemeinkről. Ezt nem szórakozásból teszi, hanem azért, hogy segítsen megismertetni velünk a valóság gyakran eltakart, gyakran kellemetlen, és majd mindig eltorzított arcát. Ezt az utat, ezt a módszert követi mióta ismerem, mióta együtt lehajtottuk az első kupica kóser pálinkánkat. Ezt az utat követte, amikor elkezdte kialakítani a Saul fia című film díszlettervét is. Ezért az elkötelezettségéért, e módszeréért nyeri immáron sorozatban a nemzetközi elismeréseket.

E bemutatkozás vége felé, szeretnék röviden arról is beszélni, ami nem csak Saul fiának, nem csak Saulnak, hanem a magyar zsidóság majdnem egészének a lemészárlásához vezetett. Erre a pár mondatra itt Montreálban azért van szükség, mert e mészárlásnak a hátterét, nem csak a múlt, hanem a jelenlegi magyar politikai hatalom is következetesen elködösíti. E tragikus katasztrófával párhuzamban, újfent egy gyapjú hályoggal hátráltatja tisztánlátásunkat akár Magyarországon, vagy itt Kanadában, a magyar „politikai establishment”. Most kénytelen vagyok tehát nagyon röviden, és lehetőleg fájdalommentesen visszatépni ezt a tapétát, tisztázni azokat a körülményeket, amelyek Saul és fiának, illetve 600,000 ártatlan magyar zsidónak a halálát okozták.

Végső soron, nem azokat az emlékeket szeretném itt feleleveníteni, amelyek zsidó testvéreim lelkét tépik, hanem azokat, amelyek jó érzésüket, büszkeségüket növelik. Nem arról szeretném e közönséget tájékoztatni, hogy mit vett el a zsidóktól Magyarország, hanem arról, hogy mit adtak ők Magyarországnak, mi az, amire örökké büszkék lehetnek, ami örökké tartó tiszteletet érdemel akár zsidó, vagy nem-zsidó embertársainktól. Arra szeretnék Önöknek most rávilágítani, amiről jóformán sose beszélünk: arra hogy a magyar zsidók micsoda szeretettel, hűséggel, odaadással, erkölcsi példamutatással nevelték Magyarország népét, micsoda kimagasló szerepet játszottak Magyarország polgárosodásában, nemzetközi becsületének, elismerésének, fejlődésének létrehozatalában.

Talán 1848-nál kezdeném: akkor, amikor a magyarok, a világ csodájára, egy náluknál sokkal erősebb hatalommal fordultak szembe. Ekkor a magyar zsidók, egy az egyben, a zsarnokság ellen, az elesettek mellett, a magyarok szabadsága, függetlensége mellett szálltak harcba, lelkesen küzdöttek a Habsburg császár és az orosz cár seregeivel szemben. „népességi arányukhoz mérten, hétszer többen voltak, mint a nem-zsidók” (Fejtő Ferenc. Magyarság, zsidóság. História könyvtár, Budapest. 2000. 79. oldal).
Ezt követően, az első világháború alatt, az Osztrák-Magyar hadseregben 320 ezer zsidó katona tett hazafias szolgálatot, ezekből minden nyolcadik elesett, az életét áldozta hazája védelmében.

A magyar zsidóság aranykorszaka 1867-1918 közé esik. Bár ez alatt az idő alatt is gyakori meghurcoltatásoknak, inzultusoknak voltak ki téve, ez az az 50 év, amikor a magyar zsidóság olyan szinten szolgálta Magyarország modernizációját, amelyre nincs példa sehol máshol a világon. A korábbi török majd osztrák meghurcoltatás után, a zsidók állították talpára ezt a népet, ők voltak az európai felzárkózás, az újjászületés motorjai, ők ráncigálták a huszadik századba, a felvilágosodás, a racionalizmus irányába azt a népet, amely saját nemeseinek felelőtlensége miatt, 1848 után az összeomlás szélén tántorgott. A zsidóknak köszönhető Magyarország iparosítása, ők modernizálták a magyar mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a közoktatást, az egészségügyet, a felsőoktatást és tették mind ezt egy olyan erkölcsi szinten, amelynek egész Európa csodájára járt.

Tévedés lenne azt gondolni, hogy Magyarország zsidósága, kizárólag az üzleti élet terepén, a pénzhez köthető tevékenységek terepén volt a fejlődés motorja. Ugyan olyan fontos szerepe volt a zsidóságnak a kutatás és fejlesztés, a társadalom és természettudományok, a kulturális és szellemi élet, a magyar szépirodalom, a művészetek, a műveltség összes területén.

Kedves Hölgyeim és Uraim. A Saul fia című film hátterének tisztánlátása érdekében, arról is röviden tájékoztatnom kell Önöket, hogyan reagált erre a nemzetközileg is példátlanul önzetlen, hazafias, zsidó szerepvállalásra a magyar nem-zsidó politikai vezetés, a két világháború közt, illetve napjainkban. Hogyan lehetett az, hogy mindazok után, amit elmondtam önöknek, a magyar kormány, képes volt a második világháború során 600,000 magyar zsidót kiszállítani a vágóhídra, és anélkül, hogy ez széles ellenállásba ütközött volna azok részéről, akik a zsidóság társadalmi szerepvállalásának haszonélvezői voltak majd egy évszázadon át. És nem utolsósorban, szeretnék arról is röviden, egy két mondat erejéig beszélni, hogy hogyan lehet az, hogy mind ezek után, Auschwitz, és Saul fia után, a jelenlegi magyar kormány még ma is képes olyan embereknek állami kitüntetéseket osztogatni, akik Magyarországon a zsidó-gyűlöletet szítják, a zsidókat tartják felelősnek a Holokauszt borzadályaiért.

Soroljuk hát fel röviden a tényeket e kérdésekkel kapcsolatban:

Tagadhatatlan tény, hogy a 20. század első évtizedeiben, Magyarország úttörő szerepet játszott Európában, a zsidóság elleni gyűlöletkeltésben. Európa első zsidóellenes törvényét Magyarország már 1920-ban bevezette, és akkor, amikor még Hitler egy jelentéktelen játékos volt Németország és Európa politikai terepén. Ez a zsidóellenes hadjárat azért történt, mert az első világháború utáni magyar politikai „establishment” képtelen volt feldolgozni saját felelősségét ezért, hogy egy olyan háborúba sodorta népét, melynek következtében, Magyarország elvesztette lakosságának és földrajzi területének két harmadát. A legegyszerűbb megoldás az volt, hogy mind ezért, a felelősséget a migránsokra, a vándorló zsidóságra kenjék.

Tény és valóság, hogy ma is, mint akkor, a magyar politikai vezetők, az ország és a világ összes baját a migránsokra, a máshonnan felénk áradó üldözöttekre kenik.

Tény az is, hogy a két világháború között, Magyarország volt Hitler leglojálisabb csatlósa. Ellentétben a Lengyelekkel, a Csehekkel, a Balkán országokkal, a Németeknek nem kellett megszállniuk Magyarországot, mert több százezer magyar katona lelkesen harcolt a Nácik oldalán a háború első napjától az utolsókig. A német csapatok bevonulása Magyarországra 1944 Március 19.-én nem egy megszállás volt, hiszen szövetségesek nem szokták egymás területét megszállni. A német csapatok azért vonultak be Magyarországra, ahol egy lövedéket sem kellett leadniuk, hogy a magyarok lelkes segítségével, együttes erővel hátráltassák a Szövetségesek csapatait, le lassítsák a Vörös Hadsereg nyugat-irányába tartó nyomulását, hogy le lassítsák, Auschwitz felszabadítását.

Nem utolsósorban tény, és valóság, hogy Magyarország felelősségét, a zsidók elpusztításáért, a felelősség kibeszélést, sokkal erősebben hátráltatja a jelenlegi magyar kormány, mint bár melyik elődje a második világháború lezárása óta.

Tény és valóság, hogy az Orbán kormányhivatalos történésze, Szakály Sándor, Auschwitz felszabadításának 70 évfordulóján, nem a kanadai magyar zsidó túlélőkkel, hanem a kanadai-magyar nyilas tisztekkel ünnepelt Torontóban – azokkal, akik vezető szerepet játszottak a Hungarista mozgalomban, akik semmit se tettek a mészárlásra ítélt zsidók védelmében, azokkal, akik lelkesen és hatékonyan hátráltatták Auschwitz felszabadítását.

Tény és valóság, hogy ez év Augusztus 20-án a jelenlegi magyar kormány, egy olyan embernek ajándékozta Magyarország egyik legmagasabb kitüntetését, aki egész életében a zsidók és egyéb kisebbségek ellen, nem a tisztelet, hanem a gyűlölet érzelmeit szította.

Rajk László fia, a Saul fia című Oscar díjas film díszlettervezője egy a közül a több mint száz magyar művész és értelmiségi ember közül, aki e blaszfémia és gyalázat ellen tiltakozva vissza adta a magyar kormánynak a korábban neki ítélt kitűntetéseit. E lépésével ő is csatlakozott két túlélőhöz, a néhai Nobel Díjas Elie Wiezelhez, illetve a magyar Holokauszt legismertebb kutatójához, Randolph L. Brahamhoz, akik már korábban visszaküldték Orbánnak, saját kitüntetéseiket, mert nem voltak hajlandóak tovább együttműködni azzal az átveréssel, amelyet az Orbán kormány világszerte működtet, a zsidósággal, és a számára nem szimpatikus kisebbségekkel szemben.

Hölgyeim és uraim! Köszöntsük szeretettel és tisztelettel, Rajk fiát, ifjú Rajk Lászlót, a Saul fia díszlettervezőjét, itt Montreálban.

Göllner András

*

Climate of intolerance / Vedic / M F Husain.

1956-ban, a forradalom leverése után, a várható megtorlás elől, szüleim külföldre menekültek. Magyarországtól messze, Kanadában, nőttem fel. Külföldön végeztem egyetemi tanulmányaimat, ott váltam egyetemi oktatóvá, ott alapítottam családot, ott neveltem fel gyermekeimet és tanítottam meg őket arra, hogy tiszteljék hazámat, tiszteljék azokat az embereket akik 1956-ban az életüket áldozták, hogy egy szabad, demokratikus, toleráns világban élhessünk.

2008 július 5-én, részt vettem a Budapesti melegek felvonulásán, hogy kifejezzem szolidaritásomat egy kisebbséggel amely élni akar emberi jogaival. Számomra, a szabad véleménynyilvánítás, a szabad gyülekezés joga 1956 központi célkitűzése volt. 2008 július 5-én tiszteletemet szerettem volna kifejezni mindazoknak, akik bátran harcoltak és harcolnak ma is, ezekért a jogokért Magyarországon. Az a büszkeség, amit évtizedeken át a lelkem mélyén, egyetemi diákjaimban, gyerekeimben ápoltam hazám iránt, lépésről lépésre elfogyott, ahogy a felvonulókkal, vaskordonok közé préselve meneteltünk, mint állatok a vágóhíd felé, miközben Budapest legszebb útjának járdáiról, honfitársaim eltorzult arcokkal, az öklüket rázva, trágárságokat üvöltve, köveket, üvegeket, petárdákat dobálva jelezték, hogy ha nem lenne rendőri védelmünk, egytől egyig véresre vernének bennünket. Életem végéig nem fogom elfelejteni ezt a gyalázatos látványt, ezt a demokrácia szellemiségét megszégyenítő állampolgári magatartást.

Senkinek nem lehet kétsége: az a vad, gyilkos gyűlölet, ami Budapest utcáin tombolt 2008 nyarán, az alapvető emberi jogokat akarja sárba tiporni ebben az országban. Azok, akik azt gondolják, hogy a tüntetők, Tomcat és társai, azok akik „csak” lószart dobáltak, „csak” a buzikat akarták megtanítani arra, hogy hol a helyük ebben az országban, súlyos tévedésben élnek. A lószardobálás nem csak a melegeknek szólt, hanem mindazoknak akik komolyan gondolják, hogy itt egy szabad, az emberi jogokat tisztelő országban élünk, ahol a másságot úgy lehet viselni, mint Európa nyugati részein. A melegfesztivál elleni erőszak az emberi jogok elleni erőszak volt. Az, hogy most senkit sem lincseltek meg, hogy senki sem vesztette életét azok közül, akik emberi jogukkal óhajtottak élni, az a szerencsének és a rendőri védelemnek köszönhető. Lesz ez még másként, ha így folytatjuk dolgainkat, testvéreim..

Ki a felelős ezért az állapotért ? Hogyan lehetne ennek véget vetni? Egy szinten, mindannyian felelősek vagyunk azért ami házunk táján történik. Csak közös erővel tudunk ennek a gyalázatnak véget vetni. „Miért is lennék én felelős” kérdezi a Napkeltében a felvonulást követő hétfő reggelén vendégétől Betlen János műsorvezető, „hisz ott sem voltam”. Betlen János azért felelős, mert a gyalázatos tüntetés után, képes azt mondani, hogy mindaz, ami szombaton történt az nem más, mint „fiatal, munkanélküli fiúk tesztoszteron túltengése”, és nem az emberi méltóság, a demokrácia rendje elleni merénylet. „Van, aki nem tud verset írni, és ilyen társaságba keveredik”, mondja, szemét összehúzva, mintha a világ egyik nagy bölcsességét tárná elénk.

De miért lennék én is felelős, hiszen Betlennel ellentétben, én ott voltam az Andrássy úti kifutón és csak egy hajszálon múlott, hogy nem talált el az a tégla, amely becsapódott abba az autóba, amelyben Lévai Katalinnal és többekkel távozni próbáltunk a Hősök teréről a felvonulás végén? Az én felelősségem az, hogy nem léptem fel gyakrabban, erőteljesebben, elsősorban nemzetközi fórumokon, hogy bemutassam: az a kokettálás a fasizmus szellemiségével, ami a politikai hétköznapjainkban folyik ebben az országban, egész Európát veszélyezteti. Itt már évek óta szabadon mulat a jobb-oldali politikai mainstream a fasiszták leggyatrább elemeivel. Annak a lapnak a főszerkesztője, aki Kertész Imre Nobel-díját a fekáliához hasonlította, hetente sztárolja a FIDESZ képviselőit, és azokat a „derék fiúkat”, akik 2006-ban szétverték a Magyar “királyi” televíziót. Az a politikai mozgalom, amely a Magyar Gárdát létre hozta, és a magyar zsidóságot arra meri felszólítani, hogy rendezze már kapcsolatát a magyarsággal, politikai szövetségese a FIDESZ-nek. Közös képviselőkkel szerepelnek egyes önkormányzatokban. A Jobbik vezetőit Orbán „becsületes, rendes nemzeti értékeink iránt elkötelezett, az élet mélyebb értelmét kereső fiatalok”-nak tartotta, mind addíg amig nem kezdtek szavazatokat elvonni saját pártjától. De ne csak Orbánra hallgassunk, Menjünk be a legnagyobb kereskedelmi láncok áruházaiba, menjünk be bármelyik újságárushoz, mindenhol szabadon terjesztik ebben az országban azt hogy a holokauszt egy hazugság, az egész egy magyarellenes, balliberális kitaláció, a zsidók, a cigányok, a melegek megérdemlik sorsukat.

Nem kell izgulni a fasiszták miatt, nyugtat bennünket Orbán Viktor: Ha hatalomra kerülök, adok nekik két pofont, mint Horthy, oszt jó napot. Az Orbáni megoldással három baj van – Az első az, hogy itt nem pofozkodni kell. A pofozkodás már egy családon belül sem tiszteletre méltó dolog – pláne nem egy jogállamban. A demokratikus rend fenntartása az igazságszolgáltatás, a politikai kultúra és a civil kurázsi dolga. Itt kellene lépnünk és nem pofonokkal fenyegetőznünk. A második probléma Orbán rendfenntartó javaslatával az, hogy egy hazugságra épít. Horthy egy pofont sem adott a nyilasoknak, és ennek köszönhetően, ők zavarták el a kormányzót 1944-végén, hogy utána simán a Dunába lőhessék mindazokat, akiket nem szerettek. A harmadik baj Orbán okoskodásával az, hogy ha már pofozkodni akar, azt régen megtehette volna. Mire vár? Arra, hogy a lámpákról lógjanak az áldozatok? Én olvasom a Magyar Jelen-t és a többi radikális jobboldali szövetségesének lapját, ahol ezt ígérgetik. A helyett, hogy elzavarta volna környékéről a szélsőséges csoportokat, az úgynevezett nemzeti radikálisokat, a Bayer Zsoltokat, akik a zsidókat tartják felelősnek az antiszemitizmusért, Orbán és pártja, ezen csoportokkal karöltve építgeti leendő politikai birodalmát.

És miért vagyunk mi civilek, közönséges istenfélő heterók felelősek? Azért, hogy 75 százalékunk egy olyan embert istenít aki kiengedte a palackból mind azt, ami ma körülöttünk folyik? Is is. Azért mert az Andrássy úton nem integettünk vissza azoknak, akik jó indulattal, mosolyogva integettek felénk, és sunyi módon kussoltunk, vagy leginkább szitkozódtunk a felvonulók láttán? Is, is. Azért kell szégyelni magunkat, mert Lévai Katalin és egy-két politikus kivételével az egész Magyar politikai establishment gyáván távol tartotta magát egy olyan felvonulástól, amely köztudottan a fasiszták ellenszelével szemben menetelt? Is-is. Azért vagyunk felelősek, mert semmit sem tettünk azok ellen, akik az Andrássy út járdáiról, az épületek ablakaiból kövekkel, petárdákkal, tojásokkal és lószarral dobálták a békésen menetelőket? Is, is.

Magyarok! A legnagyobb felelőtlenségetek az, hogy az évek során veszni hagytátok 1956 szellemiségét. Hogy mint 2006-ban, átengedtétek a teret az áll-ötvenhatosoknak, a Toroczkaiaknak, a Morvai Krisztináknak, a Lovas Istvánoknak, a Bencsik Andrásoknak, a Bayer Zsoltoknak, a Fritz Tamásoknak, a Gondáknak. Magyarok! A legnagyobb felelőtlenségetek az, hogy gyáván, belső emigrációba vonulva hagytátok, hogy egy kalandor politikai párt, a nemzet, a hit, a hazaszeretet nevével visszaélve, lehetőséget adjon egy „verseket írni nem tudó, tesztoszteronnal fűtött kisebbségnek” hogy szétverjék hazánk 1956-ban szentesített becsületét. Itt most nem az a kérdés, hogy Gyurcsány Ference, vagy Kovács Mari néni kezdeményezi egy új Demokratrikus Charta létrehozását. Itt az a kérdés, lesz e merszetek végre kimenni az utcára Szeptember 6-án, százezrekkel karöltve – FIDESZ-esek, MSZP-sek, pártonkívüliek, és civilek – hogy bekiáltsatok a fasiszták ablakán és ezzel egy félreérthetetlen üzenetet küldjetek Európának: Senkiháziak, elegünk van belőletek!

(Népszava, 2008. július 10)

Göllner András

Az Európai Únió vezetői már évek óta vakarják a fejüket, a magyar kormány anti-liberális, orosz-barát, a jogállamisággal ellentétes lépései miatt. Az Orbán kormány száz millió forintos montreáli PR show-jának előestéjén,  immáron a montreáli magyarok, és az Orbán kormány kanadai barátai, szponzorai tépik a hajukat. Egyre többen, még zárt ajtók mögött teszik fel a kérdést: Miért nem tud a magyar miniszterelnök és kanadai nagykövete, Ódor Bálint, sétálás közben rágózni? Miért képtelen az Orbán kormány azt tenni Magyarországon, amit Kanadában prédikál? Miért ragaszkodik ahhoz a magyar kormány, hogy fát vágjon Magyarország kanadai barátainak hátán?

Montreál a multikulturalizmus kanadai fellegvára. E városban békésen élnek egymás mellett az angolok és a franciák, a zsidók, a muzulmánok, és különféle színezetű, vallású etnikumok százezrei. Én például, e város „Kis-Olaszország” néven ismert és kedvelt negyedében élek, tőlem alig egy pár utcával arrébb, egy másik negyedben lakik vagy 8 ezer haszid, nagyobbik részük Nagy-Magyarország területeiről, Munkácsról, Szatmárról vándorolt ide a magyar Holokauszt után. Az Orbán kormány kanadai nagykövete, Ódor Bálint, ezt a várost szemelte ki Magyarország legköltségesebb külföldi PR rendezvényének, ’56 külföldi megemlékezésének legjelentősebb színhelyéül. Érdekesképpen, főnöke odahaza viszont azt találta helyesnek, hogy a montreáli magyar kulturális fesztivállal egy időben kérjen felhatalmazást honfitársaitól, hogy belevágjon az EU és Kanada migrációs politikájával legellentétesebb kezdeményezésébe, hogy belevágjon Európa első anti-muszlim népszavazásába.

Az Orbán rendszer száz milliós marketing kampánya Montreálban

Orbán Viktor azt is a montreáli kulturális fesztivál előestéjén találta időszerűnek, hogy az európai vezetők közül egyedülálló módon, ekkor tárja a nagy-nyilvánosság elé Donald Trump iránti szimpátiáit, illetve ekkor tudassa a kanadai és nemzetközi közvéleménnyel, hogy pártja a multikulturalizmus ellenfele, és lelkesen követi a narancsbőrű amerikai elnökjelölt legdurvább anti-muzulmán, anti-migráns elképzeléseit.

A habot a montreáli tortára Schöpflin György, a Fidesz angol nyelvterületekre szakosított megmondó-embere tette, amikor pár napja, kitűnő angolsággal, azt találta javasolni, hogy disznófejeket kellene még kitűzni a magyar határmenti kerítésre, hogy ez által a magyarok még hatékonyabban gátat vessenek az Európát és a kereszténységet veszélyeztető Muzulmán áradatnak.

Magyarország montreáli és kanadai barátainak, ennél még nagyobb meglepetést okozott a magyar államfőnek, Áder Jánosnak az a döntése, hogy a montreáli fesztivál előestéjén tüntesse ki Magyarország legismertebb rasszistáját, a roma, muzulmán és zsidók elleni gyűlöletkeltés legszorgalmasabb karmesterét, Bayer Zsoltot. Bayer, mint azt mindenki jól tudja, többek közt, a magyar miniszterelnök mélyen tisztelt barátja, a Fidesz alapító tagja, a Magyar Gárda uniformisába menetelő „Békemenetek” főszervezője. Kanadába is eljutottak mocskos, rasszista szavai, amelyekből egy nagyobb gátat lehetne lassan építeni Visegrád alatt. Egy két mondatot közölnék csak Bayer irodalmi archívumából, és kizárólag azok számára, akik egy picit többet szeretnének tudni arról, hogy milyen embereket tart kitűntetésre érdemesnek a magyar kormány, a magyar államfő.

Bayer „cigányképe” így fest: „A cigányság jelentős része nem alkalmas az együttélésre. Nem alkalmas arra, hogy emberek között éljen. A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.”

Vajon mit gondolhat mind erről a csodálatos montreáli roma muzsikus és étteremtulajdonos, Lakatos István, akinek étterme, a Budapest Roma, a montreáli PR fesztivál egyik fontos színhelyeként szerepel?

A zsidókkal is sokat foglalkozik az államfő által kitűntetett nemzeti fájdalomcsillapító. (Szeretném a kedves olvasókkal tudatni, hogy az előbbi dőlt betűs jelző szerzője én vagyok, ezt a jogomat kérem, tartsák tiszteletben, ha bármikor használni óhajtanák Bayerral kapcsolatban ezt a kifejezést. Megigérem, ha netán ezt a kérésemet képtelenek betartani, nem fogok pereskedni. Lásd: „Aszpirin: A nemzeti fájdalomcsillapító” Magyar Hírlap. 2002. október 5). Tavaly év végén, ez év elején Bayer, egy 22 részből álló dolgozatban, (Lásd: „Tűrhetetlen” Magyar Hírlap. 2015-2016) részletesen beszámol arról, hogy mit gondol a zsidókról, hogy miért van antiszemitizmus Magyarországon. Gondolatait egy pár mondatban össze lehet foglalni. Szerinte a magyarok zsidó-gyűlölete jogos, ezért a gyűlöletért maguk a zsidók felelnek, név-szerint olyanok, mint az angol királyné által is kitüntetett, és Montreálban nem rég óriási sikerrel fellépő, zsidószármazású magyar zongoraművész, Schiff András. Ezeket a zsidókat, Bayer, tömören „bűzlő végtermék”-ként, bővebben a következő szavakkal ábrázolja: ”. „Ők a mi indok-zsidóink – értsd: a puszta létezésük indokolja az antiszemitizmust.”

Amikor a több mint 400.000 tagot befogadó Simon Wiesenthal Intézet vezetői tudomást szereztek pár napja Bayer állami kitüntetéséről, a következő nyilatkozatot tették közre: „A magyar kormány lépése, melyet kevesebb mint egy évvel azután tett, hogy le járt a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség élén töltött elnöksége, azt bizonyítja, hogy korábbi szerepvállalása egy cinikus politikai játszma volt, melyet csupán azért vállalt fel, hogy másokat megtévesszen. Ezzel a lépésével az Orbán kormány megint megmutatta igazi arcát, és azt, hogy már egy ideje és folyamatosan, a történelme során rasszista és antiszemita nézeteket valló emberek előtt tiszteleg.” (Arról a cinikus, és elsősorban a zsidókat megtévesztő játszmáról, amelyre a Simon Wiesenthal Intézet utal, és amit Kanadában, Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete, illetve kanadai támogatói, oly nagy sikerrel eljátszottak a kanadai zsidóság előtt, lásd: Göllner András. „Orbán és a Zsidók”.)

Miközben lassan emelkedik a függöny a montreáli magyar fesztivál helyszínein, Magyarországon már több mint száz bátor és tisztességes ember, Elie Wiesel, Nobel-díjas túlélő példáját követve, vissza adta Orbánéknak korábbi kitüntetéseit. Montreálban, a montreáli magyarok körében e cikk szerzőjén kívül egy ember sem szólalt még fel a nyilvánosság előtt, a magyar kormány, és kanadai nagykövetének sorozatos átveréseivel szemben. Zárt ajtók mögött viszont, ma már egyre többen kérdezik – miért képtelen a magyar kormány odahaza azt tenni, amit Kanadában prédikál? Miért menetel az Orbán kormány azokkal az értékekkel szemben, amelyek 1956 után, több tízezer magyar menekült előtt kitárták Kanada kapuit? Miért húzza ki egyre gyakrabban a kanadai magyarok feneke alól a széket Orbán Viktor pártja?

Hogy meddig fogja még ezeket a kérdéseket, zárt ajtók mögött, magánlevelezésekben fontolgatni a kanadai magyarság, hogy meddig játszik még együtt Orbán nagykövetével a montreali Magyar Nagybizottság, vagy a Kanadai Magyarok Országos Szövetsége, vagy éppen a Kanadai Magyar Kulturális Tanács, hogy mikor fog végleg be szakadni a jég ez alatt a játszma alatt, azt még nem lehet tudni, de azt igen, hogy az a forró levegő, amit Orbán keletről fúj Kanada felé, nem kedvez ennek a játszmának. Mindennek határa van, annak is, hogy meddig lehet fát vágni Magyarország barátainak hátán.

Göllner András

Én részben egyetértek Szigetvárival. A demokratikus politizálás alapelve a verseny iránti tisztelet. Amerikában, e tiszteletlenség legjobb példája ma Donald Trump. Magyarországon, ez a kitűntetés egyértelműen Orbán Viktort illeti. Nem véletlen, hogy Orbánnal együtt, Trumpnak drukkol ma az egész Fidesz establishment. Mindkettő, Orbán és Trump, azt bizonyítja, hogy a politikai verseny iránti tiszteletlenek is képesek választásokat nyerni, de arra már alkalmatlanok, hogy a rájuk bízott közösségeknek tartós gazdasági jólétet, igazságosságot, és demokráciát biztosítsanak.

Szigetvári Viktor érzékenysége, sértődöttsége a DK-val szemben, érthető. Nagyon fontos taktikai szerepet játszott Gyurcsány 2006-os választási győzelmében. Nem egy óvodás, nem egy amatőr, a magyar politikai palettán, akit egy legyintéssel a sarokba illene zavarni. A Fidesz akár a nagymamáját is feláldozná érte, ha soraiba állna. Kampánystratégiai kérdésekben, a politikai marketing és mozgósítás terepén, Szigetvári Viktor Magyarország egyik legjobb szakembere. Sérelme, rossz érzése hasonló ahhoz a 16 republikánus pártvezéréhez, akik Trump ellen futottak Amerikában az elmúlt év során. Trump riválisai együttesen több szavazatot sepertek be, mint a narancsbőrű rasszista, és lám, mégse ők futnak a demokratákkal szemben ez év, novemberében.

Bernie Sanders sérelmei is ugyan úgy érthetőek, mint Szigetvárié. Pedig Sanders-t se Obama, se Clinton nem zavarta le a pályáról, miközben mindkettő tudja, Sandersnek semmi esélye, hogy ringbe szálljon Trump ellen az amerikai országos választásokon. Rá bízták a visszalépést, tiszteletben tartották a demokratikus politikai verseny játékszabályait, mert tudják, hogy Sanders tiszteletben fogja tartani a demokratikus politikai verseny etikai követelményeit. De Clinton és Obama tudnak még valami mást is Bernie Sandersról. Tudják, hogy a vermonti szenátor, a real-politika talaján áll. Sanders, félre fog állni, mert tudja, hogy ha nem, akkor a narancsbőrűé lesz a vár, és övé a lekvár. Ezt a leckét képtelen Szigetvári Viktor, a PM, és a többi kis magyar ellenzéki párt megtanulni.

Amit Szigetvári és a magyar demokratikus ellenzék képtelen megérteni, az az, hogy a Fidesz-Jobbik 40-45 százalékával szemben, a magyar demokraták az életbe se fognak kormányt alakítani, ha saját megélhetési fazekukat a magyar társadalom megélhetése elé helyezik. Egy pár hónapos ellenzéki előválasztási kampány – hasonló, mint az amerikai primary rendszer – egy érdekes ötlet, semmi se tiltja. A Fidesz által működtetett Országos Választási Bizottság nem tudja ezt megfúrni. Házon belül megszervezhető. A kérdés, megvalósítható e, ez az ötlet? Erre az opcióra már nagyon rövid az idő és teli veszélyekkel is, főleg egy olyan közegben, amely nagyon hajlamos az átverésre, ahol a médiumok legjelentősebb része a Fideszt támogató oligarchák zsebében van, ahol Vajna, Finkelstein és Habony a király, ahol a közélet/közérdek fontos kérdéseiben annyira alulinformáltak, félretájékoztattak a fogyasztók, mint a magyar. Mindent eltanultunk azoktól az amerikai ifjaktól, akik ma a világ híreit az okos telefonjukról hívják le pisilés közben, és képtelenek csiripelés nélkül álomra hajtani fejüket. Mind ettől függetlenül, az ötletet nem kellene kapásból lesöpörni az asztalról. De van egy másik alternatíva is. Ennek a lényegét már régóta fújom. Ennek is egyre kisebb az esélye, hogy sikert produkáljon 2018-ra, de ha ezt is elvetjük, akkor a magyar demokrácia hosszú-távú esélyei, az önkényuralom demokratikus megdöntése, elveszett.

Szigetvári Viktornak és a kis magyar demokratikus pártoknak, nem kizárólag a demokratikus politikai verseny etikáját, hanem annak gyakorlati játékszabályait is illene eltanulniuk, a Bernie Sandersektől. A kis magyar ellenzéki pártoknak fel kellene nőniük társadalmi szerepükhöz, ki kellene menniük az emberek közé, a határon belül és túl. (Ma már 1 millió határon túli magyar beleszólhat abba, ki kap mit, hogyan és miért Magyarországon. Ezeknek a határon túl élő magyaroknak a lojalitását, a Fidesz a magyar adófizetők pénzén finanszírozza. Őket is úgy vásárolta meg tokkal vonóval, mint a TV2-őt Vajnának, hogy az onnan, az adófizetők pénzén profitálva, etesse a magyar szavazókat a Fidesz hazugságaival, csalétkeivel. Ezt, a külhoni szavazó tábort, úgy a Fideszre hagyta a magyar demokratikus ellenzék, mint az a felelőtlen balatoni szőlős-gazda, aki a seregélyekre bízta a termést a szüret előtt, miközben benn a lakásában, nagyszerű kis szövegeket gyártott borának minőségéről.)

Szigetváriéknak és a magyar demokratikus pártoknak nem a publicisztikába, hanem a munkába kellene bizonyítaniuk. Fel kellene tűrni az ing újukat, meg kellene tanulni annak a nagyrészt önkéntes, “grassroots”, tömeg-párt politikai munkának a lényegét, alapjait, amely az országos és széleskörű társadalmi bizalomhoz, támogatottsághoz vezet. Az a baj a magyar demokratikus ellenzékkel, hogy ezt a munkát képtelen elvégezni. Csak szövegeket tud gyártani. A termést meg viszik a seregélyek. A magyar demokratikus ellenzék sajnos képtelen tanulni, jobban szeret puskázni. Évek óta abban reménykedik, hogy a Fidesz saját hibáinak köszönhetően össze fog dőlni és akkor a hatalom, munka nélkül, az ölébe fog esni, hisz ez mindig is így volt. Tény, és ezt a legtöbb magyar szavazó tudja: a magyar demokratikus ellenzéki pártokat eddig olyan emberek vezették, akiknek elég volt, ha ők és egy pár társuk beülhet az Országház bársonyszékeibe, oszt jó napot. Paradigma váltásra van szükség a demokratikus ellenzéki politikában.

Orbánt úgy lehet legyőzni, ha a legerősebb demokratikus párt száll vele szembe a ringben. Ki lehet az a személy, melyik párt állhat ki legnagyobb eséllyel Orbán és Vonával szemben 2018-ban? Hogyan állapítsuk meg az Orbánnal szembemenő rivális alkalmasságát? Milyen elvárásoknak kellene megfelelnie, mielőtt rá bízzuk a magyar demokrácia védelmét, a tartós gazdasági jólét biztosítását, a korrupció felgöngyölítését? Mit kellene felmutatnia, hogy jogosultságot kapjon arra, hogy egyedül szálljon a ringbe a magyar demokraták védelmében, az önkényuralom verőlegényeivel szemben?

Szigetvárinak és Bajnai Gordonnak öt éve volt, hogy be bizonyítsák pártjuk erejét. Erre képtelenek voltak. Az az érv, amellyel Szigetvári felhatalmazást kér arra, hogy egyhelyben vizet taposson, nagyon vérszegény. Idézném: „Támogatottsági adataink érdemben javultak 2016 folyamán, rendszeres a 4%-os adat, ami – látva, hogy a kispártokat manipulációs szándék nélkül alulmérik a mérvadó intézetek is – bizakodásra ad okot, és a megkezdett munkát folytatjuk tovább.” Máshol, más demokráciákban azokat a pártvezéreket, akik a tartós alulmaradást erénynek ábrázolják, úgy repítik a helyükről, mint a kacsákat, mielőtt leengedik a városligeti tó vizét.

Orbán legalkalmasabb ellenfele az, akitől leginkább fél, és aki már egyszer nagyon csúnyán felmosta vele a padlót, akinek még a tekintetét is kerüli. Ez személyileg Gyurcsány Ferenc. De ez a félelem nem ad okot a bizakodásra, egymagában ez nem ad elég okot arra, hogy mindenki kiszálljon a ringből és Gyurcsány háta mögé állva várja a biztos megváltást, a biztos TKO-t. Gyurcsánynak először is lehetőséget kellene adni arra, hogy bizonyítsa, tanult e valamit utolsó vereségéből, tanult e valamit hibáiból. Meg kell mutatnia, hogy valóban ő a legalkalmasabb, leg esélyesebb ellenfele Orbánnak. Ezt az esélyt képtelen megadni már hat éve Gyurcsánynak, a magyar demokratikus ellenzék. Hogy miért, azt most ne firtassuk. A lényeg: a ringbe szálláshoz szükséges feljogosítást Gyurcsánynak tettekkel, és nem kizárólag szavakkal kell bizonyítania, elnyernie.

Gyurcsányt valóban csak az után lenne szabad egyedül beengedni a ringbe, ha bebizonyítja, képes egy olyan pártot működtetni, amely közel áll a néphez, helyén van minden választókerületben, és élvezi az emberek bizalmát, támogatottságát. Ez a feladata az összes ellenzéki pártnak is. Aki képtelen ezt bebizonyítani 2017 közepéig, és továbbra is a sor végén kullog, az lépjen ki, mint Bernie Sanders, és adjon esélyt a magyar demokráciának az újjászületéshez. Egy igazi demokratikus párt, a győzelem esetében, nem fogja ezt a hátralépést, ezt a gesztust, rossz néven venni. Egy győztes demokratikus párt nem fog megfeledkezni a társadalmilag felelős kis ellenzéki pártok vezetőiről, támogatóiról. Lesz annyi ereje, hogy tiszteletben tartsa azokat, akik áldozatokat hoztak azért, hogy le kaparjuk nemzetünk hátáról azt a szégyent, amit Orbánék ráhalmoztak. Egy erős és győztes demokratikus pártnak lesz annyi ereje, hogy integrálja, befogadja mind azokat, akik vele együtt, de a ringen kívül küzdöttek a népünket sújtó önkényuralom, a gazdasági fosztogatás, az EU finanszírozás elherdálása, a szélsőséges jobboldali lég szennyeződés ellen. A kis magyar demokratikus pártoknak azon az etikai kérdésen kellene elgondolkozniuk, amelyen Bernie Sanders és egyre több republikánus vezető is elgondolkozott. Utána pedig munkába kellene állniuk, és nem azon fáradozniuk, hogy minél többen a ringbe szálljanak Orbán és Vona Gábor ellen. Az „élni és élni hagyni” alapelv mindenek feletti fenntartása nem előre hanem az árokba vezet.

Göllner András

Göllner András

Homa Hoodfar, emeritus profeszori rangban tanított a montreáli Concordia egyetem szociológiai és antropológiai tanszékén. Az igazságosság, a jogállamiság, a nemek közti egyenjógúság elkötelezett híve. Annak a kormánynak az emberei, amelyel, ma Orbán Viktor és a Jobbik szoros és barátságos kapcsolatokat ápol, e hét elején megfosztották emberi és polgári jogaitól, és bezárták ugyan oda, ahol pár évvel ezelőtt, egy másik kettős állampolgárt, Zahra “Ziba” Kazemi-Ahmadabadi-t brutálisan megkínoztak, megerőszakoltak, majd megöltek.

Ezen írásommal arra kérném magyar tesvéreimet, hogy emeljék fel a hangjukat a brutalitással szemben. Itt nem csak egy ártatlan ember védelméről, hanem elsősorban azoknak a jogoknak a védelméről van szó, amelyekért az Egyesült Nemzetek minden egyes tagja, írásos felelőséget vállalt. Arra kérném magyar testvéreimet, hogy szólítsák fel miniszterelnöküket, és az összes magyarországi párt vezetőjét, hogy álljanak ki kollegám és az 1947-ben közzétett Egyetemes Emberi Jogok védelmében.

Homa Hoodfar

Dr Homa Hoodfar, a montreali Concordia Egyetem emeritus professzorát, aki egy tudományos úton tartózkodott Iránban, már hónapok óta zaklatták az iráni Forradalmi Gárda terrorelhárítással megbízott emberei. Először március 10-én tartoztatták le. Ezt nagyon kemény és durva kihallgatások követték. Engedély nélkül behatoltak lakásába, elkobozták számítógépét, személyes tárgyait, útlevelét és megtiltották, hogy elhagyja az országot. Azt tették vele, amit az új magyar terror-elhárítási törvény is immáron megenged. Végülis június 6-án, és teljesen váratlanul, beszállították egy olyan helyre ahonnan az emberi jogok védelme már teljesen kizárt, ahol már se ügyvédje, se családtagjai nem tudnak hozzá férni, és ahonnan nagyon kevesen jönnek ki élve, vagy kemény fizikai meghurcolás nélkül.

Professzor Hoodfar egy világhíres antropológus. Több mint 40 éve kutatja a nők és családok szerepét a muzulmán társadalmakban világszerte. E téma iránti érdeklődése késztette arra, hogy Iránba utazzon. Számára ez a kutatás azért is volt időszerű, mert a legutolsó iráni országos választásokon, több nő is bekerült az iráni parlamentbe, egyre több nő vállal nyilvános szerepet az eddig kizárólag férfiak által dominált közéletben. Az iráni nők társadalmi szerepkörének történelmi és etnográfiai aspektusait vizsgálta, amikor lecsapott rá az iráni TEK.

Az iráni hatóságok nem hajlandóak tájékoztatni kollegám családtagjait, vagy ügyvédjét, hogy mi a vád ellene, hogy miért tartóztatták le – kémkedésért, lázításért, terrorcselekmények tervezéséért, vagy akár államellenes propaganda terjesztéséért. Nem mondanak semmit, csak egy olyan helyen tartják, ahonnan nagyon kevesen jönnek ki a lábukon, fizikai és lelki bántalmazás nélkül. Se az ügyvédje, se a családtagjai nem férhetnek hozzá. Még azt sem engedik meg, hogy a család eljuttassa hozzá a kötelező orvosságait, amelyet egy nagyon ritka, és veszélyes neurológiai betegség (Myasthenia Gravis) miatt kénytelen szedni. 65 éves kollegám családtagjai, barátai, kollegái azért is aggódnak egészségügyi állapota miatt, mert már tavaly óta, egy enyhébb gutaütés következtében gyengélkedik. Barátai, családtagjai, és mindazok, akik az emberi jogok, az emberi méltóság tiszteletét fontosnak tartják, szólaljanak fel védelmébe, szólítsák fel kormányaikat, hogy érvényesítsék és gyakorolják az ENSZ által mindnyájunkra kötelező előírásokat. Ne hagyjuk magára ezt az ártatlan és köztiszteletre méltó embertársunkat, hogy elpusztuljon a vallási, a szexuális, és a macho intolerancia oltárán.

Göllner András

Nem tudom, egyáltalán ébren van e valaki a témában odahaza, vagy e tájon, de amit a magyar miniszterelnök művel a Kőrösi Csoma Sándor Program égisze alatt az nem magyarságtudat-fejlesztésről, hanem Fidesz népszerűsítéséről, a párt határon túli szavazó táborának növeléséről szól, puha eszközök bevetésével, és a magyar adófizetők pénzén.

Orbán Viktor ezen a képen éppen a Diaszpóra Tanács tagjaihoz beszél. A kanadai, amerikai és nyugat európai magyar diaszpóra kormánypárti emberei évente egyszer Budapesten tölthetnek egy all inclusive vakációt, a magyar adófizetők pénzén.

Mért nem egy politikailag semleges alapítvány finanszíroz ilyen programokat Magyarországon, mint ahogy az szokás máshol? Megmondom. Azért mert abból a Fidesznek semmi politikai haszna sem lenne. Mit csinál az a kanadai magyar szervezet, amelyik kap egy ösztöndíjas „kisangyalkát” Orbán Viktortól? Kinyalja az adományozó fenekét. Világos?

Aki Körösi Csomás kisangyalkát kap, vagy arra pályázik Magyarország határain túl, az kizárja soraiból mindazokat, akik nem mutatnak kellő tiszteletet és hálát az adományozónak: esetünkben, annak az átverésre szakosított rablóbandának, amelyik ma odahaza, saját érdekeinek, hasznának növelése céljából garázdálkodik az adófizetők pénzével. Egyszerűsítek. Mit tud a Fidesz és a többi civilizált Európai közösség? Azt, hogy civilizált emberek nem harapják meg annak a kezét, aki eteti őket. Így már érthetőbb, testvéreim? Ez a felismerés tiltja Európa politikailag kulturált részein belül azt a civilizálatlan pofátlanságot, amit megenged magának a Fidesz. Ezért a felismerésért tartja összeférhetetlennek a demokrácia, és a tisztességes politikai verseny elvével Európa és Észak Amerika azt a módszert, amit a Fidesz nap mint nap, eszközöl. Azért tartják a demokratikus európai országok a miniszterelnöki hivataluktól távol az olyan programokat, mint a Kőrösi Csoma Sándor Program, mert tudják, hogy az a közpénzek pártpolitikai felhasználásához vezet.

Nézzünk körül. Mit is csinál a KCsP két kanadai elosztó szervezete, a KMOSZ (Kanadai Magyarok Országos Szövetsége) és a KMKT (Kanadai Magyar Kulturális Tanács)? A Fidesz fenekét nyalja, és kiközösíti, le hazaárulózza mindazokat, akik nem követik példáját. Aki nem lubickol, hanem megveti Orbán kanadai nagykövetének, Ódor Bálintnak a farvizét, azt magyarellenesnek, közösségbomlasztónak nevezik. Ezt a módszert követi Bede-Fazekas Zsolt, a torontói magyar rádió működtetője is és mindazok, akik a Fidesz jóvoltából egy KCSPs ösztöndíjashoz jutnak. Bede Fazekas nem teketóriázik, nyíltan hirdeti, hogy az ösztöndíjasokért hála jár a Fidesznek. Akik esetleg a Fidesz valamelyik versenytársát üdvösítik, horribile dictu, magát az ördögöt, Gyurcsány Ferencet tisztelik, annak elfojtják a hangját, lejáratják, petíciókat indítanak ellenük. Akik azt hiszik, hogy a Kőrösi Csoma Sándor programban résztvevők szervilizmusa a Fidesz iránt, ellenségeskedésük a Fidesz versenytársaival szemben, a véletlennek köszönhető azok kérem, sorakozzanak fel gyorsan az újonnan helyére állított Lipót mezőn. Ott, rövidesen, töltött kacsát fognak osztogatni az adófizetők pénzén.

A magyarságtudat fejlesztése egy jó dolog. Én történetesen, a montreáli olaszok közt élek, napi szinten látom, és csodálom, hogyan tartják életben, hogyan ápolják, helyi és önkéntes erőből hagyományaikat az Olaszok. Ők is kapnak némi támogatást a kultúrájuk fenntartásához, a tengerentúlról, de azt nem a Miniszterelnökük sameszai osztogatják, azok a pénzek nincsenek pártpolitikai feltételekhez kötve, azokat a pénzeket pártpolitikától független kulturális szervezetek osztogatják. Ez a civilizált európai szokás idegen a Fidesztől. A magyarságtudatot a helybeli magyarok is fejleszteni tudnák, akár önkéntes erőből, de úgy tűnik, erre képtelenek. A kérdés egyszerű. Ha már külső segítségre van szükségük, azt miért kell a regnáló politikai párttal, annak miniszterelnöki hivatalával összekacsintgatva tenni? Ez a magatartás annyira gusztustalan, hogy eleve gyomorforgató, nem beszélve arról, ahogy az ösztöndíjas magyar fiatalok kiválasztása és elszámoltatása folyik, miután hazatérnek kiküldetésük helyszínéről. Az egész a puha, pártállami időket idézi vissza. A dohány-biznisz, a magyar termőföldek, médiumok, bankok haverok közti szétosztásának illata árad belőle.

A magyar adófizetők türelme, a demokratikus ellenzéki pártok némasága, szótlansága azzal szemben, ahogy a Fidesz az adófizetők pénzén népszerűsíti magát a külhoni szavazók körében, ahogy a közpénzek felhasználásával hátráltatja a tiszta politikai versenyt, ahogy a magyarságtudat hamis maszkja mögé bújva eteti a határon túli magyar szervezeteket, hogy azok, hálából, a fenekét nyalják, és a Fidszre szavazzanak, egy valóban csodálatra méltó Hungarikum. Ugye most ne mondjam, hogy Hajrá Magyarok?

Göllner András

A médium az üzenet, mondotta McLuhan – a technológia határozza meg szemléletünk természetét. A blog, a twitter, az instagram, a facebook a feje tetejére állította a tudatformálás mechanizmusait. Az emberek nem olvasnak, ismereteiket a világról, környezetükről, ma már nem a nyomtatott sajtóból, könyvekből vagy a tévé híradókból veszik. Ezt a KMH hozzászólási rovatja is jól bizonyítja. A hozzászólások itt általában, nem valamelyik tudósító mondanivalóját boncolgatják, mérlegelik, hanem azokat a beszólásokat melyek, általában, nagy ívben kerülik a tudósító által elénk tárt anyagot.

Ami még megmaradt a tömegkommunikációs páholyokból Amerikában, Nyugaton, és egyre inkább világszerte az ma már nem a tényszerű, társadalmilag felelős tájékoztatásról, hanem az új kommunikációs technológiák által szított helyzet túléléséről, a helyzet meglovagolásáról szól. A hagyományos tömegkommunikáció és az új kommunikációs technológiák – Twitter, instagram, facebook, bloggozás, stb – élet-halál harca folyik a szemünk előtt. A nézettségi mutatók bármely eszközökkel növelhető bevetéséről szól a játszma. Ennek a küzdelemnek a hatásait talán a legmarkánsabb módon a CNN hírcsatorna tartalmi átalakulása bizonyítja. Bulvárosodik a média, és vele együtt, bulvárosodik a politika is. Trump-nak nem kell reklámra költenie a pénzét, mert tudja, hogy a nézettségi színvonal növelését maximalizáló tömegkommunikációs gépezet, egyre inkább azokat szerepelteti, akik könnyen emészthető üzenetekkel gerjesztik és öntözik a kicselezett, frusztrált, átlagemberek érzelmeit. A CNN majdnem egy éve Donald Trumpról szól. Nem kritizálja, hanem szerepelteti őt, és elismerően jelenti, hogy minden lepereg Trumpról, mert az emberek frusztrációit tükrözi, az ő nyelvükön beszél. (Amerika meg fogja úszni Novemberben, mint ahogy az Osztrákok megúszták Májusban. De hogy meddig, az egy más kérdés)

A tudomány és a technológiai forradalmaknak köszönhetően ma már jóformán senki se tudja mi is folyik körülöttünk valóban. Ki mond igazat és ki hazudik? Ezt már szinte senki se tudja eldönteni. Annak hiszünk, aki a legszimpatikusabb, és a saját nyelvünkön beszél. Ma már csak egy dolog számit – az, hogy érezzük már végre jól magunkat. Aki a jó érzést ki tudja hozni belőlünk – uccu neki. Erre a vágyra kattant rá Trump a “Let’s Make America Great Again” szlogenjével. Erre a vágyra kattant rá a mi jóságos Orbán Viktorunk az ő sajátos szlogenjeivel, amelyek közt a legröhelyesebb az, amelyik azt hirdeti, hogy a Fidesz önkényuralma alatt “Magyarország Jobban Teljesít” mint valaha. Kit is érdekel az a tény, hogy a magyar nemzetbizonsági szervezeteket, mint Oroszországban is, az egypártrendszer fenntartói vezetik. Kit érdekel, hogy mielőtt kihúzta a lábuk alól a létrát Gorbacsov, Orbán, Áder, Kövér, Stumpf, mind a kommunista párt létráján kúszott mászott fel, a hatalom felé? Magyarország jobban teljesít? Mi van? 2016 elejére, a magyar gazdaság Európa sereghajtója lett, a Nemzeti Bank Elnökét világszerte ma már bankrablóként tartják számon, a korrupció magasabb szinten, mint bármikor, az elmúlt 25 év alatt. A szegénység lendületesebben növekedik, mint a GDP, a versenyképesség alacsonyabb szinten, mint 10 évvel ezelőtt. A földeket, az agráriumot szétosztották a haverok közt, mint a dohányboltokat. Ugyan ez történik a sajtó, a bankvilág és az üzleti élet majd minden területén – és amikor a haverok becsődölnek, az adó-fizetőkre bízzák a számlát. A közoktatás és az egészségügy állapota olyan, mint egy rossz vicc. Már röhögni se lehet rajta, mert annyira fáj. És akkor ne is beszéljünk arról, hogy a mai magyar fiatalság több mint kétharmada, saját bevallása szerint, úgy elhúzna Orbán paradicsomából, ha tehetné, mint a huzat. Hogy mi van ? Ha az EU nem vállalta volna fel több mint a 90 százalékát az Orbán kormány állami fejlesztési költségeinek, az ország már rég csődbe ment volna. Ez van.

A világ majd minden táján, a kommunikációs technológiák nyomulásának köszönhetően, atomizálódik a hírközlés, a valóságot egyre inkább érzelmi, mint értelmi szinten közelítik az emberek. Az on-line forradalomnak köszönhetően, ma már mindenki hírközlő, tudósító. Christopher Adam on-line újságának köszönhetően, itt, a szemünk előtt több tucat levizsgázott ember is már újjászületett. Deutsch Tomi bármit a Twitterjére köphet, tízezres tömegek követik. Csak egy a lényeg, a szöveg zaftos legyen. („Ki a fasz is az a Tom Melia”, kérdi Deutsch, és utána hátradől valamelyik Karib szigeten, hogy a laptopjáról egy új internet-törvénytervezetet készítsen főnökének.)

Hogy mi van ? Az, amit Donald Trump mond, az van !! „Fejbe lőhetek egy vadidegen embert a New York-i 5. Avenue közepén, és akkor is mindenki rám fog szavazni” — mondja. És most tényleg igazat mond. Ez van. Ma az számít hírnek, arra figyelnek fel az emberek, ami csípőből jön, érzelmileg töltött, jól hangzik, és 140 karakterben kifejti azt a frusztrációt, amitől teli az átlag-ember hócipője. Aki képtelen ehhez tartani magát, az unalmas. Oké ? Ezért komálják a 75-éves Bernie Sanders-t azok a fiatal amerikai lányok, akik még a vécébe se képesek kiengedni a kezükből az okos-telefonjukat, nehogy valamiről is lemaradjanak. EZ – a mikrocsip körül kialakult technológia – köpte ki az asztalunkra, Donald Trump-ot, az Osztrák fasisztákat, a bal és jobb oldali populistákat, az ISIS-t, a Lengyel új-faszisztákat, és a mi Orbán Viktorunkat is. Hogy ez a trend erősödni fog a jövőben az biztos. Hogy végleg kitart é, arra csak azt tudom mondani, hogy semmi se tart örökké.

Összefoglalnám, mert késő van: Annak, amiről például ezeken az oldalakon, az Osztrák választásokkal kapcsolatban tudósítottak a KMH munkatársai (Hajdú Nóra, vagy Avi ben Giora), nagyon kevés köze van ahhoz, amiről a hozzászólások beszélnek. (Pl a „bezzegező magyar liberálisok”-hoz, és a magyar demokratikus ellenzék tényleges bénaságához.) Mindenki mondja a magáét, hozza saját formáját. És ezzel semmi baj. De vegyük észre azt is, hogy mind e közben visz bennünket egy globális hullám, amelyet sajnos nagyon kevesen értenek, nagyon kevesen képesek áttekinteni, amelyről nagyon kevesen tudósítanak, és akik ezt megteszik azokat vagy riogatónak, vagy seggfejnek, nézik embertársaik. A harc nem a liberalizmus vagy a konzervatizmus, az egyéni vagy a közösségi érdek, a nemzet-állam vagy az internacionalizmus, az Iszlám vagy a kereszténység, a bal vagy a jobb oldal közt, hanem az értelem és az érzelem közti érvelés létjogosultsága körül forog. Ezt a küzdelmet, és magát az érzelmi érvelés térnyerését, az értelmes érvelés jelenlegi meghátrálását, a technológia fűti. Az történik ma, amiről a két német szociológus, Adorno és Horkheimer beszélt 70 évvel ezelőtt. A felvilágosodás dialektikája sodor bennünket magával, az Isten tudja hová. Az elvarázsolás terepén még csak most jönnek az igazi nagy fejlesztések, az igazi nagy dobások. Most tűnik el végleg a határvonal az illúzió és a valóság közt. Kapcsolja be mindenki a mentőövét.

Göllner András

Irrational Position / Elke Rehder

Egyszer s mindenkorra elég volt abból, hogy pusztán a zsidó szenvedéstörténeten keresztül szemléljük a történelmet, és ennek alapján írjuk a hivatalos kánont. Elég volt, elég volt, elég volt!

–Bayer Zsolt. Magyar Hírlap, 2016

Összefoglaló

E sorozat azt a tájat mutatta be, amellyel Dante, a pokol legalján találkozott, 800 évvel ezelőtt. Azt a fajta átverést járja körül, amely a szeretet látszatát keltő hízelgéssel operál, ezzel a módszerrel fosztja meg áldozatait természetes jogaiktól – a boldogságtól, a szeretettől, az embertársaik iránti bizalomtól – és teszi mind ezt úgy, hogy az átverésből származó fájdalom-érzetet az áldozat képtelen valaha is elfelejteni.

Nem azért vágtam bele ebbe a munkába, hogy felejtésre tanítsam zsidó testvéreimet: az nem csak lehetetlen, hanem egyúttal becstelen vállalkozás is lett volna. Célom ennek ez ellenkezője volt: élesíteni, frissíteni, fejleszteni akartam zsidó és nem-zsidó testvéreim emlékezetét, és olyan módon, hogy az ne a fájdalmukat, hanem a jó érzésüket, újjászületésük esélyeit növelje. Végső soron, e sorozattal azt akartam elérni, hogy olvasóim erőt merítsenek mind abból amit láttak, hallottak, átéltek, és képessek legyenek újra elsőként kezet nyújtani a feléjük közeledő idegennek, újra képessek legyenek gyönyörködni, bízni és hinni a szeretet, és embertársaik iránti bizalmuk felszabadító erejében.

E sorozat sok mindenre rávilágított, többek közt arra is, ami nem is olyan nagy titok. Tény, bár nem annyira köztudott: a “magyar alkat”, ellentétben mondjuk a német, vagy az angolszász alkattal, képtelen szembenézni, feldolgozni saját átveréseit, átveréseiből származó fájdalmait – azt mindíg a balsorsra keni. Ez a félelem a szembefordulástól, nem egy genetikai, hanem egy neveltetési aberrációnak a következménye. Azért fél a magyar a szembefordulástól, mert ellentétben a német, vagy angol testvéreivel, neki sose engedték meg hogy bátran kibeszélje a “családi” tévedéseket, bátran kiteregesse családi szennyesét a napfényre. A magyarok hátán ülő huszárok, mint mostani miniszterelnökük, Orbán Viktor, mindig is a vak, szótfogadó ugrásra ösztönözték e népet. Az ugratásból származó baleseteket hol a zsidókra, hol szabad-kőművesekre, a szlávokra, a nemesekre, a dzsentrire, a Nyugatra, a liberálisokra, a Keletre, az EU-ra, vagy mint manapság, a Gyurcsányokra kenik. A lóvá tett magyar nép, semmit de semmit nem kér számon a gerincét ferdítő huszáraitól, ha azok a szeretet és összefogás látszatát keltő, hízelgő szavakkal ugratják őt egyik válságból a másikba. Orbán ezt a neveltetést ápolja, ez a hagyomány tartja őt a nyeregben. Ugyan azzal a módszerrel ugratja a zsidókat a szakadék felett, mint a keresztényeket, ugyan azt a csalétket használja, mint amelyet a nácik, 1944-ben kiakasztottak Auschwitz kapuja fölé.

Dolgozatom a bátor beszéd, a bátor szembefordulás – görögül, a parrhesia – felszabadító erejére próbált rávilágítani. Bár e sorozat egy esettanulmány volt – a nemzetközi zsidóság lóvátételéről, a lóvátétel megfékezéséről beszélt – mint minden esettanulmány, ez is sokkal tágabb, szélesebb keretek közt alkalmazható: nem kizárólag a nemzetközi zsidóság, hanem a széles magyar társadalom, ezen belűl, a keresztény konzervatív jobb oldal, vagy akár az ország határain kívül élő, magyar diaszpóra újjászületése céljára is felhasználható.

Az utazás tudatos részét képezte egy rövid látogatás, keresztapám. Vitéz Nemerey Márton (a.k.a. Marci Bácsi) háza táján. E kis kerülő útra azért volt szükségem, hogy felhívjam utitársaim figyelmét arra, amiről gyakran megfeledkezünk: mielőtt kifelé nézünk, muszáj saját lelkünk mélyébe nézni. Ha szemet hunyunk azok felett az átverések felett, amelyek személyesen érintettek bennünket, ha eltitkoljuk, elhallgatjuk őket, sose leszünk képessek újjá születni. Lehetetlen kizárólag tiszta ésszel száguldozni a látszat és a valóság közt tátongó szakadékok felett. Muszáj odafigyelnünk David Hume, a skót ifilozófus tanácsára, és saját érzelmi tapasztalatainkból is meríteni a felvilágosodás felé vezető úton. A “háztáji” látogatásnak az volt tehát a célja, hogy példamutatással gondolkoztassa el az olvasókat, saját érzelmi tapasztalataikon, a szeretet látszatával vágtázó huszárokkal szemben.

Miért van Orbán Viktornak szüksége arra az átverésre amit itt bemutattam? A választ e kérdésre e sorozat korábbi részeiben már megadtam, itt csak röveden foglalnám össze érveimet. A nemzetközi zsidóság átverése a Fidesz önkényuralmának fenntartását, az önkényuralom legitimálását, az önkényuralom fenntartásához szükséges nemzetközi pénz-csapok nyitvatartását hivatott szolgálni. Mint Prohászka, Mindszenty, Horthy, Hóman, Wass, Nyirő, Csurka, Bayer, Kövér, Vona, és az összes magyar antiszemita, Orbán is meg van győződve arról, hogy a nemzetközi pénzcsapok egytől egyig zsidó kezekben vannak. Ő is meg van győződve arról, hogy a zsidóság hegemonikus erővel bír, monolitikus módon cselekszik, keresztény és magyar – ellenes. Orbán rendületlenül hiszi, hogy a nemzetközi zsidóság meg tudja buktatni bármelyik autokratát közép-kelet Európában, amely saját népének fosztogatásán felül, ecetet mer önteni a zsidók fájdalmas sebeire. Orbán nem a zsidók fájdalmától, hanem a zsidók erejétől fél, azt becsüli felül. A nemzetközi zsidóság átverését ez a félelem indította útjára. E veszély elkerülése végett, fejlesztette ki az Orbán kormány azt a csalétket, amelyet végül is 2013 októberében, Kanada legnagyobb városában, Torontóban, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnöki ülésének alkalmával tárt a nyilvánosság elé. Végül is, az átverésre azért volt szüksége Orbánnak, mert világossá vált számára, hogy ha nem mutat egy másfajta arcot a külföldi zsidók felé, azok képesek elzárni mindazokat a pénzcsapokat melyek életben tartják, nem csak a magyar gazdaságot, hanem saját üzleti körét, családi vállalkozásait.

Deception / Lyudmila Kogan.

Hogy végül is sikeres volt e az átverés, azt még nehéz eldönteni. A magyar zsidóság emlékezetét, jó hírnevét legtiszteségesebben ápoló két túlélő – Elie Wiesel és Randolph L. Braham – nem dölt be az átverésnek, felemelték hangjukat az átverőkkel szemben. Többek közt ezért is dedikáltam nekik dolgozatomat. Soros György, a magyar származású amerikai zsidó üzletember, aki egymagában többet tett a demokrácia és a szólásszabadság szellemiségének védelmében Magyarországon, mint az egész magyar demokratikus ellenzék együtesen, továbbra is egyenes gerinccel, bátorító szavakkal és cselekedetekkel állja a sarat Orbánékkal szemben. A több mint 400,000 tagot számon tartó Wiesenthal Center se feküdt le az átverőknek. Ugyanakkor sokan, túl sokan, és eltérő okok miatt, bekapták Orbán csalétkét, beálltak Orbán mögé, támogatói lettek annak a rendszernek, amely a világ szeme láttára, az antiszemita Horthy rendszer szellemi örököseként, bontja le a demokráciát Magyarországon, és az orosz illiberális rendszer receptje szerint menetelteti Magyagyarországot hátrafelé a jövőbe.

Hosszú, sajnos nagyon hosszú az átvert zsidók listája. Köztük szerepel Izrael egykori askenázi főrabija, Jonah Metzger, akit nemrégiben súlyos korrupciós ügyek miatt itéltek el Izraelben. Orbán legfontosabb nemeztközi zsidó támogatói közt szerepel két nagy befolyással bíró ultra-ortodox, haszid szekta is, melyek New York Brooklyn negyedében élnek. Az egyik ág, a szatmári, a Boro Parkban, a másik, a lubavicsok és a munkácsiak, Williamsburgban élnek, innen működtetik, egyházi és nemzetközi politikai kapcsolatrendszerüket. (Mindkét ágazatnak több ezer lelkes követője él, közvetlen szomszédságomban, Montreálban. New York után, Montreálban találhatjuk a két szekta legnépesebb táborát.) A New York-i szatmári haszid közösséget még az a Teitelbaum Joel rebbe alapította aki a Kasztner-vonat egyik utasaként kerülte el Auschwitzot 1944 nyarán. A New York-i szatmáriak egyik érdekes jellemzője az, hogy nem tekintik legitimnek Izraelt, mert az a szekularizált, világi államformát választotta és nem egy teokráciaként működik, mint mondjuk Irán. Egyes szatmári rabbik még az egykori Irán diktátorral Ahmadinezsáddal is együttműködtek, ajándékokkal kedveskedtek Izrael legveszélyesebb ellenfelének. Montreáli testvéreik, gyakran szerveznek utcai tüntetéseket Izrael ellen, a helybéli francia antiszemiták nagy örömére. A lényeg: mindkét amerikai szektával kitűnő kapcsolatot sikerült Orbánnak kialakítania, mind kettő milliárdokkal támogatja a magyar önkényuralom fenntartását, a magyar jogállamiság, és demokratikus rend elfojtását (Erről a szoros kapcsolatról, javasolnám Bartus László nagyszerű riportját, amely itt és itt olvasható.

Mint azt Bartus bemutatja, a magyar önkényuralom egyik leglojálisabb amerikai támogatója, a magyar származású amerikai zsidó milliárdos Alexander Rovt, a Williamsburgi Chabad Lubavics, ezen belül, a munkácsi haszidok leggazdagabja. Bartus cáfolhatatlan adatokkal bizonyítja, hogy Rovt, és Fidesz-közeli társai működtetik a Brit Media Kft-t, mely ma egymás után vásárolja fel a Fidesz által kiéheztetett, az összeomlás szélén álló összes ellenzéki sajtóorgánumot Magyarországon. (A Klubrádió-t, a 168 Óra-t, az Origo-t a Népszavá-t, a Népszabadságot.) Nem túlzás azt állítani, hogy ma, egy szélsőséges amerikai szekta veri bele az utolsó szögeket a magyar sajtószabadság, a pluralizmus koporsójába. Bartus László riportját e szavakkal zárja: “Önmagában semmi kivetni való nincs abban, ha a zsidóságon belüli vallási, kulturális élet pluralizálódik, sokszínűvé válik, és tükrözi a zsidó közösségen belül is a sokszínűséget. A probléma akkor kezdődik, amikor egy arrogánsan terjeszkedő zsidó vallási irányzat politikai és államhatalmi eszközök igénybevételével terjeszkedik, s ennek érdekében politikai szövetségese lesz olyan politikai hatalomnak, amely az antiszemita Horthy-rendszer szellemi örököse, a holokausztért felelős “keresztény-nemzeti” Magyarország újraélesztője.” A Fidesz csalétekgyártóinak örömére, Joseph Heller 22. csapdája, Magyarországra ért, és ennek köszönhetően, egy “gyümölcsöző” kapcsolat alakult ki az Unió első fasiszta állama és a New York-i haszid zsidók között.

Kanadába, az Orbán kormány nem a haszidokon, a lubavicsokon, hanem elsősorban, az askenázi, a mainstream zsidó közöségen keresztül próbál nyomulni, már csak azért is, mert itt a haszidok kevesebb befolyással bírnak mint Amerikába. A kanadai haszidok a helyi kihívásaikkal foglalkoznak, nemzetközi kapcsolatrendszerüket a New Yorkiak működtetik. Orbán, a kanadában élő magyar-származású zsidó üzletemberek közül elsősorban, Munk Péterre, Kanada egyik leggazdagabb, leg elismertebb üzletemberére számít. Munk, mint Tettelbaum, szintén Kasztner vonatával hagyta el hazáját 1944-ben. (Orbán, első körben nekem és egy másik torontói üzletembernek, Sarlós Andrásnak, majd később Demján Sándor magyarországi nagytőkésnek köszönheti szoros kapcsolatát Munk Péterrel. Saját szerény szerepemet e jó kapcsolat kiépítésében, már bővebben leírtam egy korábbi cikkemben. Demján 1994 óta tartós üzleti partnere a torontói Munk-nak, illetve Orbánnak. Én sose álltam közvetlen kapcsolatban Munk-al, Orbánnal pedig már 2000 táján megszűntettem összes kapcsolatomat, amikor rádöbbentem, hogy egy csalétekgyártóval állok szemben.)

A jó kapcsolat Orbán és Munk között az első Orbán kormány idejétől kezdve, a mai napig, és mindkét fél számára, nagyszerűen gyümölcsözik Munk Péter, ellentétben Soros György-el, Elie Wiesel-el, Randolph L Braham-al, továbbra is kitart Orbán mellett, többek közt neki köszönhetik a magyar demokraták, hogy a kanadai kormányoknak soha egy rossz szavuk nem volt azzal a rezsimmel szemben, amely napi szinten sérti a lemészárolt magyar zsidóság becsületét, illetve az észak Atlanti szövetség által szentesített jogállamiság elvét.

Orbán Viktor Köves Slomoval.

Mit várhat a magyar zsidóság Orbán Viktortól, az IHRA elnöksége után?

Mire Magyarország IHRA elnöksége, 2016 március közepén véget ért, egyre több Fideszesnek lett elege a zsidók szenvedéstörténetéből. A Fidesz csalija, még az Orbán rendszer kitüntetett propagandistájának, a békemenetek főszervezőjének, Bayer Zsoltnak is megfeküdte a gyomrát. A nemzeti fájdalomcsillapító, többhetes öklendezés után, a Magyar Hírlap oldalain, egy 20 részből álló sorozatban pakolt ki. (Lásd: „Tűrhetetlen” Magyar Hírlap. 2016. Február- Április) Bayer hányingere teljesen érthető. A halászok is kiborulnának, ha gazdájuk, nap, mint nap, saját csalétkükkel etetné őket. Bayernak egyszer és mindenkorra elege lett abból a csalétekből, melyet Orbán kanadai nagykövete, Ódor Bálint, e szavakkal terjesztett a kanadai zsidók köreiben: “A zsidóság és a holokauszt áldozatai iránti szolidaritás a magyar történelmi tudat és a magyar identitás szerves része, kormányunk politikájának sarkköve”.

Bayernak mersze volt kimondani mit gondol erről a csaliról, mersze volt kimondani azt, amiről a gazdája, Orbán Viktor, csak a sorok közt, vagy zárt ajtók mögött beszél. Terjedelmes dolgozatában, Bayer Zsolt, azt üzeni a magyar zsidóknak, és rajtam keresztül, a kanadai Munk Péternek, hogy vegyék tudomásul: Magyarországon jogos a zsidógyűlölet, jogos a mindmáig tartó nemzeti ellenszenv, fajtájukkal szemben. (A Medián közvéleménykutató társaság legfrisseb országos felmérése szerint a Fidesz szavazók 41 százaléka antiszemita. Ez az arány ötven százalék fölött áll a Jobbik szavazók körében.).

Bayer azt állítja, hogy a zsidókat azért utálják a magyarok, mert a zsidók nem csak 1919-ben, a Tanácsköztársaság brutális hónapjai során, hanem a kommunizmus legkeményebb éveiben, döntő szerepet vállaltak a nem-zsidók meghurcoltatásában. Bayer szerint a zsidók ma is, mint egész történelmük során, történelmet hamisítanak, csak tolakodnak, és képtelenek tanulni saját rossz tulajdonságaikból. Azt állítja, hogy hegemonikus törtetésükkel, a magyar szenvedéstörténelem egyoldalú kisajátításával, mások szenvedésének minimalizálásával, a nemzeti érzelmű magyarok fájdalmait növelik. Azt feszegeti, hogy ha a zsidók ezt tovább folytatják, ha képtelenek felvállalni saját bűneiket, aljasságukat, az előbb utóbb, megint csak jogos nép-haragot fog szülni. Maradjanak már csöndben, mondja, hagyják, hogy a magyarok békésen tisztelegjenek mind azok előtt, akik egy időben a zsidó-gyűlöletet szították Magyarországon, hisz a gyűlöletkeltés jogos volt, a gyűlöletkeltőknek kijár a magyarok elismerése: Idézem:

„A zsidóknak egyetlen szándéka az, hogy a kommunizmus bűnei le legyenek tagadva, el legyenek hallgatva, vagy ha már sem letagadni, sem elhallgatni nem lehet, hát akkor legalább fabrikáljunk hozzájuk felmentéseket… S a legtöbb felmentést a zsidó bűnelkövetőknek kell kapniuk. Ehhez pedig az is szükséges, hogy a nem zsidó bűnelkövetők bűnei és a zsidók ellen elkövetett bűnök egyedülállónak, kivételesnek, utolérhetetlenül szörnyűnek és egyedül emlékezetre méltónak legyenek maszkírozva… Ez pedig tűrhetetlen. És nem is tűrjük tovább. A nem tűrésnek első lépése pedig az, hogy nem akarunk megfelelni az emlékezetpolitikusok elvárásainak. Vagyis felállítjuk mindazon szobrainkat, amelyeket fel akartunk állítani, de valami ostoba megfelelési kényszer és tűrhetetlen félelem miatt mégsem állítottunk fel, vagy felállítottunk ugyan, de nem mertük felavatni. Mert az amerikai elnök ideböffent, hogy Hóman Bálintnak nem lehet szobra”. (Magyar Hírlap. „Tűrhetetlen” 18. rész). Ez a hang, ez a bánásmód vár a magyar zsidókra, Magyarország IHRA elnökségének lejárta után.

Tudom, a fentiekre most sokan legyinteni fognak, és azt mondják – ugyan már, nem kell ezzel az emberrel foglalkozni! Bayerről – még a Fidesz táborában is – sokan azt vélik, hogy egy nagyszájú, szélsőséges, senkiházi, akire komoly politikai elemzőknek nem illik időt töltni. Aki a Fidesz belső köreiben járatos, aki személyesen is ismeri Orbánt és Bayert (én jómagamat az utóbbiak közé sorolom), az tudja, mennyire téves ez a felfogás. Bayer Zsolt nem egy periférikus figurája a szeretet és összefogás nevével álcázott gyűlöletkeltők csapatának. Megbecsült, jól megfizetett pártkatona, kiemelt szerepet játszik a Fidesz és Orbán személyes népszerűsítésében. Az átverések forgatókönyve valóban Orbán Viktor és közvetlen tanácsadóinak fejéből pattan ki. Az átverések beetetése a hazai piacon, a Fidesz-közeli sajtó hangulatkeltőinek, véleményvezéreinek a feladata. Ez utóbbi társaságban játszik fontos szerepet Bayer immáron 25 éve. Neki adatott az a piszkos munka, amit barátja, politikai elv-társa, és pártvezére, taktikai megfontolásokból, mindig másokra bíz. Akik nem óhajtanak Bayerra hallgatni, azoknak most bemutatom gazdája igazi hangját.

Orbán Viktor, 2016 Március 15-én, nyilvánította ki mit várhatnak tőle a magyarországi zsidók. Ő nem egy 20 részből álló írásban, hanem a magyarok legnagyobb nemzeti ünnepén tartott beszédében vállalt közösséget, párttársa, Bayer Zsolt rasszista nézetével. Ekkor nyilvánította ki, és nem először, saját undorát attól a csalétektől, amelyet a nemzetközi zsidóság átverésére használt Magyarország IHRA elnöksége alatt. Mielőtt bemutatnám Orbán saját öklendezését, gyomorrontásának termékeit, előre bocsájtanám, hogy Orbán, akár Kádár, irtózik kiejteni a száján, azoknak a nevét, akiktől felfordul a gyomra: azokat egyszerűen arctalannak nevezi, de mindenki tudja, hogy kire céloz. Orbán ugyan azt igéri a magyar zsidóknak, mint Bayer, csak más szavakat használ. Óvatos, mint Horthy, mert neki is még szüksége van a nemzetközi zsidóság pénzére, a haszidok, az Alexander Rovt-ok, a Munk Péterek támogatására: óvatos, mert nagyra becsüli a nemzetközi zsidóság erejét. Nem mondja ki, mint Bayer, hogy a zsidók sorozatosan beleköptek a keresztény, nemzeti–kurzus által kínált lakodalmi levesbe, de úgy beszél, hogy abból a magyarok ugyan azt a következtetést vonják le, mint Prohászka, Mindszenty, Hóman, Csurka, Bayer és a többi, nyíltan antiszemita nép-nemzeti véleményvezér írásaiból. Miután Magyarország átadta az IHRA szerelvény vezetését Romániának, Orbán így ecsetelte mit gondol a zsidókról, mit várhatnak tőle a zsidók Magyarországon.

„A ’18-19-es, magyar-gyűlölő, idegen érdekből és célokért kirobbantott forradalom mögött rejtőzködő, kozmopolita, arctalan világerő, megszüntet mindent, ami sajátos, ami különálló, ami ősi, és ami nemzeti. Ez a vérvonal még néha hangoskodik is, de gazdaállat híján meg vannak számlálva napjai. Ha nem érkezik újabb nagy szellemi és politikai infúziós segélyszállítmány külföldről, akkor a levelek és az ágak után a gyökerek is elszáradnak az internacionalizmus befogadására alkalmatlan magyar anyaföldben. S ez jól van így”.

Bayer dolgozata, Orbán márciusi beszéde, a Fidesz emlékezetpolitikája, homlokegyenest ellentétes azokkal a szavakkal és tettekkel, amelyekkel Orbán külföldi nagykövetei, teletömték a nemzetközi zsidóság fejét Magyarország IHRA elnöksége alatt. Orbán márciusi beszédének lényegét talán az az ember foglalta össze legtisztábban, aki még 2010 tavaszán, reménnyel teli várakozással nézett a Fidesz választási győzelme elé. „Orbán, a március 15-i beszédben visszacsempészte a gyűlölet nyelvét a politikai mozgósításba… lényegében átvette a fehérterror nyelvét…Nem meglepő tehát, hogy a „gazdaállaton élősködő”, közelebbről meg nem jelölt, de a magyarokra törő „arctalan” és „nemzetközi” ellenfelek rémének belengetése mindenkit a náci retorikára emlékeztet. De nem kell külföldi példára hivatkoznunk; a magyar fehérterroristák – a későbbi nyilas párt elődei – 1919-től fogva a Horthy-rendszer radikális ellenzékeként használták ezt a nyelvet. Ez a március 15-i beszéd nyelvi elemeiben a legundorítóbb, a hivatalos történelem által is megtagadott (vagy eltagadott) magyar fajvédőket idézi.” (Babarczy Eszter. Magyar Narancs. 2016. Március 16 „Orbán és a gyűlölet nyelve”.). A magyarok több százezrei, hasonló következtetéseket vontak le Orbán márciusi beszédéből, mint Babarczy – egyesek helyeslően bólogatva, mások nemtetszésüknek hangot adva. Jó magam, Babarczynak, vagy akár Radnóti Sándor, az ELTE Emeritus professzorának véleményét osztom. „Ma semmivel sem kevésbé szélsőjobboldali párt a Fidesz, mint a Jobbik. Orbán Viktor március 15-én virtigli náci beszédet tartott. Mi itt a különbség?” (Lásd: Ránicz Bence, „Nincs már konzervatív hang: interjú a 70 éves Radnóti Sándorral”. vs.hu/magazin/ 2016. Március 27.)

Orbán affinitása a két világháború közti nép-nemzeti, keresztény-kurzus politikai irányzatával közismert. Amit erről az irányzatról viszont nagyon sokan elhallgatnak, azt a 20 század legnyagyobb magyarjai, Ady, Bartók, Márai, vagy Bíbó már bátran megszellőztettek, jóval a vészkorszak előtt. Idézem Bartók szavait, melyeket nem Auschwitz után, hanem 1938-ban, 7 évvel a német megszállás előtt mondott erről a korszakról: “Nálunk az úgynevezett keresztény középosztály csaknem egésze a náci rendszert támogatja. Szégyellem magamat, hogy én is ebből az osztályból származom.”

Márairól sok mindent el lehet mondani csak azt nem, hogy a baloldal, vagy az egykori Tanácsköztársaság rajongója lenne. Márai, 1945-ben, a Horthy rendszer összeomlására reflektálva, a következőket mondta a nemzeti, keresztény kurzus hagyományairól: „Ebben a kis tócsában ahol most élek… kétségbeesetten észlelem és tapasztalom milyen romlott minden, mennyire elölről kell kezdeni mindent, mennyire nem segít más, csak a nevelés…De ki neveljen? Ki fog itt tanítókat nevelni igazi demokráciára, akik megtanítják ezt a népet az emberi erkölcs alapfogalmaira, az együttélés magasabb erkölcsére. Mi az ami itt a legnehezebben elviselhető? A gyűlölet… a gyűlölség légköre… ebben a légkörben elviselhetetlen az élet. El kell innen mennem.” (Márai Sándor. Napló: 1945-1957 Occidental Press. Washington. 1958, 37. oldal, illetve Ami a Naplóbol kimaradt: 1945-1946. Vörösváry Kiadó. Budapest. 1991 29-30 oldalak.)

A gyűlölet, amelyről Márai beszélt, nem a Kádári hanem a Horthy korszak öröksége. A gyűlöletnek milliók adtak hangot Magyarországon az első világháború előtt és után. Ezeknek a gyűlölködőknek csak egyike volt az a Mindszenty József, akinek most épít egy emlékközpontot az Orbán kormány, és aki a következő szavakkal fejezte ki saját utálatát, haragját, azokkal szemben, akik nem semmisítették meg a zsidókat Magyarországon, amikor Horthy a hatalomra került 1920-ban. „Azt hittük, hogy az a nemzetrontó, vallásmételyező galíciai zsidó horda, amelyik elözönlötte sáska módra hazánkat, végképpen megszűnik itt létezni. Azt hittük, hogy ez a bűzös fekély, ez a förtelmes gennyező seb, amit egyszerűen zsidónak hívnak Magyarországon – orvosi műtét alá kerül.” A műtét amit Mindszenty sürgetett, végül is 1944-ben bekövetkezett. Az eredeti 900,000 magyar zsidóból, Mindszenty és társainak köszönhetően, már kevesebb, mint 100,000 „bűzlik” Magyarországon.

Egyetértek Juszt Lászlóval, aki a következő szavakkal kommentálta az Orbán kormány emlékezetpolitikáját. „Mindszenty József életművének egy része, az antikommunista kiállása, önmagában nem teszi alkalmassá arra, hogy egy demokratikus társadalom számára példaképül szolgáljon, s tiltakozni kell az ellen, hogy az életét bemutató nemzeti emlékhely látogatók százezrei felé sugározzon a fentieket nyilván elhallgató vagy elferdítő hazugságot! Mindszenty József kanonizálása abba a tendenciába illik, amely megteremteni igyekszik Nyírő József, Prohászka Ottokár, Tormay Cecil, Hómann Bálint és legutóbb Donáth György kultuszát is. Ez a súlyos tévedésnél is több! „(Lásd: Juszt László. „Mindszenty Józsefről elnevezett emlékközpontot hoznak létre több milliárdért”. Civil Hetes. 2016. Március 14)

A Mindszenty szájából áradozó zsidógyűlöletről, a hazugság örökségéről beszélt Bibó István, a 20 század legnagyobb politológusa is már 1945-ben, amikor a következő sorokat írta. „Ez az ország, attól a pillanattól kezdve, hogy forradalmi szabadságharca elbukott, egészen a második világháború végéig olyan politikai és társadalmi konstrukcióban élt, amelyekben a dolgokat a maguk nevén nevezni, nemcsak hogy nem lehetett, de nem is volt szabad… Minden eltorzulás, ami ez alatt a száz év alatt a magyar közösségi élet különböző terültein megmutatkozott, valamilyen módon visszavezethető az alapvető politikai és társadalmi konstrukció hamisságára. Mindez, logikusan vezetett az egész vezető rétegünk erkölcsi és értelmi lezülléséhez” (Bíbó István. „Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem” Válogatott tanulmányok. Corvina Könyvkiadó. Budapest. 2004. 141. oldal)

Márai, mint Bartók, az elől a züllöttség elől menekült Amerikába, amelyről Bibó István beszélt. Én 2009-ben követtem őket ekkor lett elegem az egészből. (Távozásom körülményeiről a későbbiekben fogok írni.). Márai, már 1946-ban megjósolta, mit várhatnak a magyar holokauszt túlélői, a Horthy rendszer leszármazottaitól, azoktól a hagyománytisztelő magyaroktól, akik egykor Prohászka, Mindszenty, Horthy, Gömbös, Szálasi mögött meneteltek, s ma Orbánt követik. „Ez a magyar társadalom oly bűnöket követett el, hogy a napon, mikor felocsúdik, kétségbeesett bűntudata újabb dühöket szülhet csak: azokra dühöng majd, hangosan vagy titkosan, akik bűneinek itt maradt bűnjelei: a zsidókra és mindenkire, aki bűneire emlékezteti.” (Márai Sándor. Ami a naplóbol kimaradt. op.cit. 17. oldal)

Vigasztaló szavakkal szeretném zárni dolgozatomat. Záró szavaimat a Peszách előestéjén írom. Mint azt már korábban kifejtettem, dolgozatomat nem a felejtés, az elhallgatás, a megalkuvás, hanem a történelmi igazságosság iránti elkötelezettség vezérelte. Végső soron, nem azokat az emlékeket akartam feleleveníteni, amelyek zsidó testvéreim lelkét tépik, hanem azokat, amelyek jó érzésüket, büszkeségüket növelik. Innentől kezdve már nem arról szeretnék beszélni, hogy mit vett el a zsidóktól Mária országa, hanem arról, hogy mit adtak ők Magyarországnak, mi az, amire örökké büszkék lehetnek, ami örökké tartó tiszteletet érdemel akár zsidó, vagy nem-zsidó embertársainktól. Arra szeretném őket most emlékeztetni, amire a Prohászkák, a Mindszentyk, a Hóman Bálintok, a Wass Albertek, a Csurkák, a Kövér Lászlók, az Orbánok, Vonák, Bayerek, sosem emlékeztetik őket. Arra, hogy a zsidók micsoda szeretettel, hűséggel, odaadással, erkölcsi példamutatással nevelték ezt az országot, micsoda kimagasló szerepet játszottak Magyarország polgárosodásában, nemzetközi becsületének, elismerésének, fejlődésének létrehozatalában. Zárszavam utolsó része a zsidóság magyar gyökereinek ápolására, tiszteletben tartására óhajtja buzdítani mind azokat, akik a történelmi igazságosság, az emberi méltóság, a testvériség, és a szabadság értékeit követik Magyarországon és a nagyvilágban.

Áldás Elijáhu poharához…

Az az egy két oldal, ami még élőttem áll üresen, nem képes befogadni mindazt, amiről beszélni szeretnék, de mint a széder szertartásában szereplő negyedik poharat, Elijah poharát, ezt az utolsó, kelyhet is teli kell öntenem, ezt már az utolsó cseppig fel kell hajtanunk, mielőtt éneklésbe kezdünk. Ime hát saját visszaemlékezésem, vígaszom és áldásom kedves zsidó testvéreim, mely a békés együttélés reményében, a Ti felejthetetlen magyarországi jó szolgálatotok, küzdelmetek, áldozataitok iránti tisztelet váltott ki belőlem.

Visszaemlékezésemet talán 1848-nál kezdeném: akkor, amikor a magyarok, a világ csodájára, egy náluknál sokkal erősebb hatalommal fordultak szembe. Ekkor a magyar zsidók, egy az egyben, a zsarnokság ellen, az elesettek mellett, a magyarok szabadsága, függetlensége mellett szálltak harcba, lelkesen küzdöttek a Habsburg császár és az orosz cár seregeivel szemben, többen a soproni Göllner gyalogezredben, melynek katonájaként halt hősi halált Petőfi Sándor is, 1949 Július 31.-én. „Így esett, hogy a 170,000-180,000 főnyi Honvédségben a zsidók, népességi arányukhoz mérten, hétszer többen voltak , mint a nem-zsidók. Összlétszámukat Kossuth 20,000 főre becsülte. Számos katonai parancsnok és mindenekelőtt Görgey Artúr dicsérte bátorságukat.” (Fejtő Ferenc. Magyarság, zsidóság. História könyvtár, Budapest. 2000. 79. oldal). Ezért a hősies kiállásukért – mely élesen eltér attól a magatartástól amit manapság, a New York-i vagy Budapesten élő haszidok tanúsítanak – a Budapestről szegedre menekült országgyűlés, Szemere  Bertalan miniszterelnök javaslatára, azzal hálálta meg, hogy utolsó ülésén, megszavazta a magyar zsidóság számára a polgári jogok teljességét. (E törvényt az osztrák császár rövidesen megsemmisítette, és ez által a magyar zsidóságnak még egy további húsz évet kellett várnia a teljes emancipációért.)

Ezt követően, az első világháború alatt, az Osztrák-Magyar hadseregben 320 ezer zsidó katona tett hazafias szolgálatot, ezekből minden nyolcadik elesett, az életét áldozta hazája védelmében. „A felülről szított háborús lelkesedés a zsidókat is elragadta. Felekezeti sajtójuk élenjárt a hazafias hangulatkeltésben, a rabbik istentiszteleteket tartottak a magyar fegyverek győzelméért. Nagyrészük a fronton tábori rabbiként vigasztalta fegyverbe szólított híveit”.(Lásd: Róbert Péter. Magyar zsidók az első világháborúban. Remény. 2015. Első szám.) Meg kell említeni Hazai Samu báró (született Kohn Sámuel) vagy akár Weisz Manfréd szerepét az első világháború időszakában. Hazai, fényes karriert futott be a magyar honvédségnél. 1910-1917 között honvédelmi miniszter volt, 1917-18-ban, a vezérkari főnök után, a Monarchia második legfontosabb tisztje volt. Weisz érdemeit bárói ranggal jutalmazták. Tisza István szerint nélküle a front már 1917-ben összeomlott volna. A történész, Bihari Péter így ecseteli a zsidók szerepét az első világháború során. „A zsidók egyetlen háborús gazdaság üzemeltetésében sem játszottak olyan kiemelkedő szerepet, mint Magyarországon.” (Bihari Péter: Lövészárkok a hátországban Bp., 2008.)

A magyar zsidóság aranykorszaka 1867-1918 közé esik. Bár ez alatt az idő alatt is gyakori meghurcoltatásoknak, inzultusoknak voltak ki téve, ez az az 50 év, amikor a magyar zsidóság olyan szinten szolgálta Magyarország modernizációját, amelyre nincs példa sehol máshol a világon. A korábbi török majd osztrák meghurcoltatás után, a zsidók állították talpára ezt a népet, ők voltak az európai felzárkozás, az újjászületés motorjai, ők ráncigálták a huszadik századba, a felvilágosodás, a racionalizmus irányába azt a népet, amely saját nemeseinek felelőtlensége miatt, 1848 után az összeomlás szélén tántorgott. A zsidóknak köszönhető Magyarország iparosítása, ők modernizálták a magyar mezőgazdaságot, a kereskedelmet, a közoktatást, az egészségügyet, a felsőoktatást és tették mind ezt egy olyan erkölcsi szinten, amelynek egész Európa csodájára járt. Így ecseteli szerepüket a történész, Karády Viktor: „A magyarországi modernizáció folyamatában – mind gazdasági, mind kulturális, sőt még politikai téren is – a helyi zsidóság a vontató motor szerepét játszotta. Hangsúlyozni kell, hogy e szerep betöltésének a lehetősége szigorúan a magyar történelmi fejlődés függvénye. Bár egyes zsidó csoportok egyebütt is részt vettek a polgári modernizációban, bizton lehet állítani, hogy Európában sehol másutt nem töltöttek be ilyen jelentőségű össztársadalmi funkciót, nyugaton még kevésbé, mint keleten” (Lásd: Karády Viktor. “A zsidóság polgárosodásának és modernizációjának főbb tényezői a magyar társadalomtörténetben” Karády tanulmányát a Karátson Endre és Várady Péter által szerkesztett kötetben – Változás és állandóság. Tanulmányok a magyar polgári társadalomról. olvashatjuk. Hollandiai Mikes Kelemen Kör, 1989. 141- 167 oldalak.)

Tévedés lenne azt gondolni hogy Magyarország zsidósága, kizárólag az üzleti élet terepén, a pénzhez köthető tevékenységek terepén volt a fejlődés motorja. Ugyan olyan fontos szerepe volt a zsidóságnak a kutatás és fejlesztés, a társadalom és természettudományok, a kulturális és szellemi élet, a magyar szépirodalom, a művészetek, a műveltség összes területén. Mindezt mélyen elhallgatják a Fidesz véleményvezérei, mindez úgy lapúl a Fidesz emlékezetpolitikájában, mint a pók a lucernában. Karády, a “nemzeti műveltség”-hez hozzáadott zsidó tőkéről így nyilatkozik: “Az összes valláscsoport között a zsidóság rendelkezett a legjelentékenyebb (még a protestánsokénál is erősebb), mintegy “magával hozott”, tehát saját hagyományos kultúrájából fakadó műveltségi tőkével. Már a modernizáció kezdeteinél a férfi zsidóság majdnem teljességében egy, de gyakran több nyelven is tudott írni vagy legalább olvasni, ami ebben a korban Európa-szerte teljesen egyedülálló jelenség volt.. 1910-ben a magyar-ajkú zsidó lakosság 61%-a volt többnyelvű, szemben a nem-zsidók mintegy 19%-ával. A többnyelvűség (mely elsősorban a némettudást jelentette) a kulturálisan elmaradott magyar viszonyok között az európai művelődés felé nyitott ablakot.” Azok, akik ebből azt következtetést vonnák le, hogy a zsidókat elsősorban az idegen nyelvek elsajátítása, a kozmopolita érzelem irányította, óriási tévedésben vannak. Számos tanulmány bizonyítja, hogy a zsidók a századfordulóra “a magyar nyelv szerelmesei lettek és mindenek előtt, magyar irodalmat olvastak”. (Lásd: Fejtő Ferenc. Magyarság, zsidóság. História könyvtár. Budapest. 2000. 126. oldal)

Venetianer Lajos a következőket írja a fenti témában, “A magyar zsidók kimagasló szerepet játszottak a magyar nyelvészet és irodalomtörténet-kutatás terén…a magyarság néprajzának és irodalmának felderítésében oly becsülettel vették ki a részüket a zsidók hogy nevüket örökre bevésték a magyar kultúra történetébe.” Venetiáner kiemeli Simonyi Zsigmond, zsidószármazású egyetemi tanár nevét, “aki egy egy egész nemzedéket nevelt az egyetemen a magyar nyelv művelésére” mielőtt, őt és több százezer zsidót kisöpört a magyarok emlékezetéből a zsidógyűlölet és a újonnan talpraállított nemzeti együttműködés rendszere Magyarországon. (Venetianer Lajos. A magyar zsidóság története. Könyvértékesítő vállalat. Budapest 1986. 401. oldal)

A magyar zsidóság, nemzetközi összehasonlításban is kimagasló teljesítményt nyújtott a természet és társadalomtudományok majd minden területén. A 20 század során, Magyarország 25 Nobel díjjast produkált, abból egy kívételével mindegyik zsidó származású volt. A magyar zsidók nemzetközileg elismert sikereit a nyelvészet, a matematika, a történetírás, a filozófia, a nyugat-európai irodalmak története terén, nemzeti kincsként kellene kezelnünk, ehelyett mindezt elhallgatjuk, és koholt vádakat terjesztünk ellenük, magyar-ellensenek ábrázoljuk őket, így szítjuk ellenük a gyűlöletet. “Nem véletlen” írja Karády, “hogy a század vége óta Magyarország egyetemein a fiatal társadalomtudományok legjelesebb képviselői közül sokan származtak a zsidóságból, akkor is, amikor az egyetemi állások betöltésénél a zsidó származás kifejezett hátrányt jelentett.”

Fontos, egy pár mondat erejéig visszaemlékeznünk a magyar zsidóság példamutató morális, erkölcsi tartására is az alatt az 50 év alatt, amikor Magyarország gazdasági, társadalmi, szellemi és politikai feltámadásának motorjaként szerepeltek, bár erre a tartásra is képtelenek visszaemlékezni, a zsidó „vérvonal”-ra köpködő Orbánisták. “A morális ellenőrzés mechanizmusait, a zsidó családok és vallási közösségek gyakran tudatosan a célból léptettek életbe, hogy az antiszemita támadásokat eleve kivédjék…ezek valóságos szabályrendszert tettek ki arra nézve, hogy egy zsidónak “mit szabad s mit nem szabad, illetve illik tennie” ahhoz, hogy megfeleljen az elért, áhított vagy elvárt polgári-úri státus követelményeinek. Evvel függött össze – többek között – a zsidóság mindig is alacsony kriminalitása, különösen a személyek elleni erőszak bűnfajtáinak kirívó ritkasága (melyek az alsóbb, nem polgári rétegek “kultúrsajátosságának” számítottak), az úgynevezett “családi erények” kultusza s a “polgári” életmód összetevőinek tisztelete: a cseléddel való bánásmódban az erőszak formáinak elkerülése, erkölcsi felelősségvállalás, a nyílt konfliktusok s a személyes erőszak helyzeteinek kivédése, illetve szerződéses-jogi vagy szimbolikus erőszakkal való leszerelése. Ez kizárta az alkoholizmust s az ehhez kapcsolódó garázdaságot éppúgy, mint ahogy mérsékelte a jövedelemhez mért “nagylábon élés”, a fitogtató fogyasztás s a tékozlás kísértését – a dzsentri-magatartás oly fontos ismérveit. A zsidó nagypolgárság jelentős kulturális mecénási tevékenyysége, mely nemcsak a Hatvanyaknál vagy a Baumgarten-díjban ragadható meg, de egy sor kevésbé látványos akcióban is, melyek haszonélvezői éppúgy lehettek mindennemű rászorultak, mint keresztény hitközségek (templomépítés, sportegyesületek, olvasókörök, egyletek stb.). E státusz-kompenzatív mechanizmus folytán a nemzeti vagy helyi közügyekre áldozó honpolgár mintáját Magyarországon a legújabb korban elsősorban a zsidó polgárság testesítette meg”. (Lásd Karády, Fejtő, Venetiáner, és egyébb tanulmányokat a témában, többek közt: Szociológiai kísérlet a magyar zsidóság 1945 és 1956 közötti helyzetének elemzésére. In: Zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Párizs, 1984. 37–180. oldal, különösen a 69. oldal és utána; A magyar zsidóság helyzete az antiszemita törvények idején. Medvetánc. Budapest, 1985. 2–3. szám, 41–97. oldal, különösen a 60–63. és a 68–72. oldal).

Elérkeztem hát mondanivalóm végéhez. Elijah paharát felétek emelve, Ady Endre szavaival, köszöntelek benneteket, zsidó testvéreim:

Véretek, ha idegen is százszor,
Mégis az enyém, az enyém,
Véres ajkakkal, mézes asszonyaitok
S nyitott szívvel baráti, hű fiúk
Átöntötték belém.

Hajrá, hajrá a Jobb felé.
Én csúnya, sárga-foltos seregem,
Futok veled és megáldalak.

VÉGE

Göllner András

Göllner András az Ottawai Magyar Fórum 1848-as megemlékezésén. Fotó: Lévai Gábor / KMH.

Kedves Barátaim:

Megtisztel, hogy itt lehetek veletek Ottawában, Kanada fővárosában, hogy a Kanadai Magyar Demokratikus Charta nevében, közösen tisztelegjek veletek, 1848 hősei előtt, és megerősítsük hitünket, elkötelezettségünket azon értékek mellett melyekért elődjeink küzdöttek, életüket áldozták.

Nem azért jöttem ide hozzátok, hogy hosszan ecseteljem közös értékeinket, hanem azért, hogy röviden összefoglaljam mi a dolga azoknak, akik Petőfi Sándor és a márciusi ifjak példamutató útján óhajtanak járni.

Tudjuk, és mindenki tudja, hogy a 48-as hőseink példamutató, hősies magatartását követték az 56-os egyetemisták, fiatalok, munkások, és a harcos, társadalmilag felelős értelmiség. Tudjuk, azt is, hogy a rendszerváltás, 1990-ben ugyan azzal a célkitűzéssel indult útjára, mint 1848 vagy 1956. A magyar nép, mindhárom esetben igazságosságot, szabadságot, egyenjogúságot követelt.

Elérkezett annak az ideje, hogy most, az 56-os szabadságharcunk 60. évfordulójának alkalmával, visszatérjünk ezekhez a nemes, elmúlhatatlan és jogos nemzeti követeléseinkhez.

Eljött az ideje annak, hogy egy újabb generáció, egy újabb nemzedék, nemet mondjon annak a zsarnokságnak, mely ma, Orbán Viktor vezetésével terpeszkedik Magyarországon.

1848, 1956, 1990 nemzedékei a nép és a nemzet közös céljait tűzték zászlajukra. 25 évvel a rendszer váltás után, ma messzebb vagyunk e céloktól, mint amikor az utolsó orosz katona elhagyta az ország területet. Újfent itt az ideje, hogy Petőfi Sándor kérdésére bátran és hazaszeretettel válaszoljunk: Rabok leszünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok!

Bíztatlak titeket itt Ottawában, és honfitársaimat Magyarországon, hogy az igazságosság, a szabadság, és az egyenjogúság útján járjatok, ezt az utat válasszátok.

Köszönöm hogy meghallgattatok.

Göllner András

Valamivel csak ki kell állnunk, ha ujrázunk, mondja a herceg.
Mi ez az újrázás, kérdezi a király?
A herceg elmagyarázta neki:
Én majd eljárom nekik a hegyi-pásztor táncot, vagy a matróz-táncot; maga pedig a Hamlet monológját.
A Hamlet micsodáját?
Hamlet monológját, tudja, ez Shakespeare leghitelesebb dolga. Fönséges, fönséges valami! Mindig elbűvöli a nézőket.

–Mark Twain: Huckleberrry Finn kalandjai

Bevezetés a csalétek-gyártás titkaiba

A szeretet látszatát keltő átverés alapszabályai szerint, az átveréshez szükséges bizalmat, kizárólag egy önzetlennek látszó, és a kiszemelt áldozat számára ellenállhatatlanul csábító csalétekkel kell kiváltani. Ez a csalétek gyártás Alfája- Omegája.

A csalikat több féle módon lehet előállítani, tálalni, de mindegyiknek a közös vonása, hogy az áldozat testére van szabva. A bizalomkeltő csalétek lehet egy szép, figyelmesen kiválasztott ajándék, egy kitűntetés, egy adomány, egy pénzösszeg, de ami igazán leveszi az embereket a lábukról az a törődés, a figyelem, és a szeretet. Az utóbbi, a világ minden táján, a legnyerőbb csali.

A csalétek gyártás nem gyerekjáték. Ezt minden profi horgász tudja. Ha a hal észreveszi a horgot, már nem érdekli a csalétek, hátat fordít és gyorsan elillan. Ha a befektetés az áldozat bizalmának kiváltásába, elkapkodott, fukar, öncélúnak tűnik, az egész művelet zátonyra futhat. Ezért muszáj például minden piramis játszma elején, a közönség elé felsorakoztatni a bizonyíthatóan boldog nyerteseket. Csak úgy lehet embereket jól átverni, ha a játszma elején az átverő nem fosztogat, hanem osztogat. A „jó napot”, mindig a játszma végén jön, amikor az átverő már a határokon túl, egy tengerparti nyaralóban, egy kényelmes székben hátradőlve, egy koktéllal a kezében nézi a naplementét.

A magyar lakosság átverése a rezsicsökkentéssel indult, és az ország kirablásával végződött. Szeretem a rezsimet, mert csökkenti a rezsimet? A rezsicsökkentés költségeit az energiaipar állta, az ország kirablásából származó hasznot már a rablóbanda zsebelte be. A Terror Elhárító Központ (TEK), az igazságszolgáltatás, a Központi Statisztikai Hivatal, az ügyészség, az adóhivatal, a közmédiumok és kereskedelmi médiák politikai megszállása, birtoklása azért szükséges, hogy a belföldi átverés valóságáról minél kevesebben tudjanak, arról minél kevesebbet lehessen hallani. Ezt a jól bevált receptet követi Putyin, Oroszországban, (Lásd: Karen Dawisha. Putin’s Kleptocracy. Simon and Schuster könyvkiadó, New York. 2014) és Putyin jól bevált példáját követi Orbán, Magyarországon. (Aki az utóbbi állításommal nem ért egyet, kérem, hallgassa végig Orbán 2014 nyarán elmondott tusnádfürdői vallomását.) Amikor a szeretet látszatát keltő átverés kiüríti az ország határain belüli pénzforrásokat, elkezd a külföldön csapolni.

Az Orbán kormány külföldi irányváltásáról már e sorozat 5. részében beszámoltam. Orbán és legfontosabb stratégái már 2012 során felmérték a külföldi erőviszonyokat, a külföldi haszon, illetve veszélyforrásokat. Többek közt meggyőződtek arról, hogy a „New York – Tel Avív tengely”-el szemben nem a rossz, hanem a jó indulat látszatát kell kelteniük, különben „bezár a magyar nép-nemzeti bazár”. Nem csak a hagyományos előítéleteikkel, hanem józan politikai eszükkel, és mind azokkal a módszerekkel, melyeket korábban bemutattam, arra a következtetésre jutottak, hogy butaság lenne fokozni a nemzetközi zsidóság „zsigeri magyarellenességét”, mert ezzel csak öngólt rúgnának. A mai napig meg vannak arról győződve, hogy a nemzetközi zsidóság hegemonikus, és monolitikus ereje meg tudja buktatni bármelyik kispályás autokratát közép-kelet Európában, amely saját népének fosztogatásán felül, a nemzetközi zsidóságot is rugdosni merészeli, netán ecetet mer önteni a zsidók fájdalmas sebeire.

A fenti veszély elkerülése végett, a nemzetközi zsidóság bizalmának kiváltása céljából, fejlesztette ki az Orbán kormány azt a csalétket, amelyet végül is 2013 októberében, Kanada legnagyobb városában, Torontóban, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnöki ülésének alkalmával tárt a nyilvánosság elé. A csali, mint a Grimm mesékből jól ismert Babszem Jankó, egy csapásra, hét legyet képes ütni. A csalétek nem kizárólag a nemzetközi zsidóság bizalmát, hanem a magyar önkényuralom fenntartását, a nemzetközi pénzcsapok nyitvatartását, az önkényuralom fenntartásához szükséges üzemanyag-szolgáltatást hivatott szolgálni – innen származik a „hetet egy-csapásra” természete, ereje.

A csalétek, épp oly gondosan lett kiválasztva, mint az a bizonyos szöveg Auschwitz bejárata felett. Hízelgő vonzerejét a magyar külképviseletek kapuja fölé e szavakkal vésték kőbe: “A holokauszt emlékezete kormányunk politikájának és hazánk nemzeti identitásának a sarkköve”. E szöveg folyamatos hangoztatása lett parancsként kiadva a világ azon tájain szorgoskodó külügyeseknek, ahol jelentős számban, jelentős társadalmi elismeréssel, akár politikai befolyással élnek a zsidók. Ezzel a csalival eteti a Kanadai zsidóságot, Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete, az amerikaiakat, Szemerkényi Réka, Orbán washingtoni nagykövete. Szaudi Arábiában, Libanonban, Iránban, Kazakhsztánban, és olyan helyeken ahol nem szeretik a zsidókat, de szintén komoly kilincselés folyik, a nemzetközi pénzcsapok nyitvatartásának érdekében, a fent említett nemzeti sarkkőről mélyen hallgatnak, Orbán külügyesei. Ezeken a helyeken, egy egészen más fajta csalival nyomulnak, másfajta csalival álcázzák az Orbán kormány által Magyarország területén gerjesztett anti-arab, anti-muszlim hangulatot.

E 6. fejezet hátralevő részeiben, a nemzetközi zsidóság átverésére kifejlesztett csalétek fejlesztőire, a csalétek-gyártás és etetés költségvetésére, az csalétket adagoló szerelvényre fogok rávilágítani.

Don’t take the bait / Dina Day.

A király és a herceg: a csalétek-gyártók bemutatása

A nemzetközi zsidóság bizalmát kiváltó csali akkor működik jól, ha kóser. A szeretet látszatát keltő, hízelgő átverés magyar forgatókönyvének szerzői jogát két ember osztja meg egymás között: az egyik egy amerikai zsidó, Arthur J. Finkelstein, aki többek közt Bibi Natenyahu kommunikációs tanácsadója. Finki, ahogy Orbán becézi a „királyt”, a szeretet látszatát keltő, hízelgő átverés műfajának legtekintélyesebb, legelismertebb nemzetközi nagymestere. A copyright másik tulajdonosa Habony Árpád, Finkelstein üzleti partnere. Finkelstein 2007 óta, Habony jóval korábban, Wermer András távozása óta, szállítja Orbánnak a csalikat, szigorúan bizalmas, szigorúan titkosított keretek között.

Mielőtt elmélyülnék a magyarországi csali-készítők és forgalmazók agytrösztjének bemutatásában, szeretném itt az elején leszögezni, hogy óriási tévedés lenne azt gondolni, hogy Artúr és Árpád, saját fejükkel, eszükkel fedezték fel az Orbán kormány önkényuralmát tartósító spanyol-viaszt. A „király és a herceg” egy mások által, és évtizedekkel ezelőtt kiagyalt receptből dolgoznak, melyet „A Fidesz nyelve” (KMH, 2015 Áprili 24), illetve az „Egy érzés mely mindent eltakar” című tanulmányaimban (KMH 2012 február) már részletesen bemutattam. A nemzetközi zsidóság megtévesztését szolgáló csali, csupán egy generikus változata annak a post-modern kommunikációs receptnek, amely elsősorban érzelmi receptorainkat izgatva késztet bennünket a politikai szerepvállalásra. Lehet, hogy nem fogják jó néven venni tőlem, de én nem feltalálóként, hanem közönséges carpet-bagger-ként, tartom számon a szabadalmi joggal rendelkező két magyarországi csalétek-gyártót. Úgy tekintek rájuk, mint ahogy Mark Twain tekintett arra a két szerencselovagra, a királyra és a hercegre, Huckleberry Finn kalandjai című remekművében.

Bár a hazai piacon szereplő csalik gyártásában, forgalmazásában is jócskán benne a kezük, a belföldi piacon már több hazai szakemberrel összefogva tevékenykedik a „király és a herceg”. A belföldi piacra szakosított csalétek fejlesztők és forgalmazók közt olyan jól ismert figurák is felbukkannak, mint Kubatov Gábor, aki a Fidesz választási kampányait, és a Ferencvárosi focicsapat kopasz-fejű verő-legényeit futtatja. (Kubatov és csapattársai Február végén, március elején, Arthur J. Finkelstein jóvoltából, Finkelstein amerikai hálózatának segítségével, a Republikánus választási kampány során alkalmazott csalizás titkait tanulmányozták kinn az USA-ban, hogy azokat majd 2018-ban, a hazai körülményekre átszabva, érvényesíthessék.)

A carpet-bagger címke elsősorban Finkelsteinre illik. Mielőtt szőnyegből készült táskájával, illetve, a táskájában tárolt kígyómérgével kezdett közép-Európában és keletebbre kereskedni, évtizedeken át, saját, homoszexuális preferenciáit követő embertársainak életét keserítő, illetve az amerikai feketék emberi méltóságát gyalázó politikusok karrierjét egyengette Amerikában.

Ma már Orbán mellett, és Habony-al közösen jegyzett cégével, a nemzetközi zsidóság átverésén fáradozik.

Arthur J. Finkelstein, nem-csak a magyar, hanem a volt Szovjet birodalom helyszínén terjeszkedő autokráciák majd mindegyikének a közkedvelt csalétek gyártója. Kanadában, Amerikában, a szakmabeliek „The Merchant of Venom” – a kígyóméreg kalmárja – néven ismerik. Neki köszönhetik az amerikaiak a feketék elleni gyűlöletéről jól ismert egykori amerikai szenátort, Jesse Helms-t. Jesse-t úgy értékesítette Finki, mint a fehér faj őrangyalát a feketékkel szemben. Helms úgy láttatta a feketéket, mint akiknek nincs más céljuk, mint szénné égetni, vagy kirabolni a bevásárló központokat, s utána, megerőszakolni a fehér nőket, ahogy békésen hazafelé sétáltatják kicsinyeiket a bölcsödéből. Finki hasonló módon népszerűsíti Orbánt, hasonló módszerekkel állította össze a muszlim migránsok elleni magyar plakát kampány szövegeit.

Finkinek köszönhetik a kanadaiak azokat a sorozatos átveréseket, amelyekkel a nemrég lebukott Harper kormány hülyítette az ittenieket. (Lásd: Michael Harris. A Party of One. Toronto. Viking Press, 2014) Finkinek köszönhetik a magyarok, hogy a volt Harper kormánynak soha egy rossz szava nem volt Orbán Viktorról, mert Finki azzal etette kanadai ügyfelét, Harpert, hogy Orbán a konzervatív értékek magyarországi megtestesítője, és mint Harper, Orbán is a liberálisok ádáz ellenfele. Ma már Orbán, Finki tanácsára, azzal eteti az újonnan hatalomra került kanadai Liberális Párt vezetőjét, hogy a Fidesz ugyanazokat az értékeket képviseli, mint a kanadai Liberális Párt.

Artúr és Árpád, találták ki például azt, hogy Magyarországon úgy lehet a Zsidók és a Romák támogatását megszerezni, ha elhitetjük velük, hogy Orbán annyira, de annyira szereti és félti őket, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a Magyarország felé nyomuló muzulmán áradat elkerülje az ország határait. Itt aztán bizony nem fognak terroristák a magyar zsinagógákban imádkozó ártatlan zsidókra lövöldözni, itt aztán nem fogják a muzulmánok kiszorítani szegény cigányainkat a munkaerő piacról.

A migrációs hullámok által felkavart hazai vizeken alkalmazott csalijukat nem kizárólag az előbb megnevezett két magyarországi kisebbség számára fejlesztették ki Orbán tanácsadói. E témában is, a „hetet egy csapásra” elve szerint dolgoznak. A fehér-bőrű, keresztény magyar többségnek azt ígérik, hogy itt aztán nem lesz egy újabb török birodalom, nem lesznek mecsetek minden utcasarkon, nem kell attól tartani, hogy az ország kisvárosaiban, falvaiban, a tapolcai piacon, a cigányokon kívül még egy idegen, színes bőrű népség fog kellemetlenkedni. Orbán mindenki előtt, félreérthetetlen módon fejtette ki, hogy bár a magyarok nem hívták hazájukba a cigányokat, és azok hívatlan vendégként, évszázadokkal ezelőtt szivárogtak be a Kárpát-medencébe, ha már egyszer itt vannak, hát megtűri őket. De még egy idegen, színes-bőrű, más-vallású népségnek itt nincs keresnivalója. A falu parasztjait, a kisvárosokban szorgoskodó kétkezi kisembereket, a keresztény, fehér magyar nép karakterét, a magyar nőket, lányokat, az ő felügyelete alatt nem fogják kikezdeni az idegen, és semmirekellő betolakodók. Egy szó, mint száz, ez a csali, mint Finkiék összes csalija, nagyszerűen működik. Az összes közvélemény-kutatás igazolja: nem csak a zsidók, a romák, de az egész ország úgy bekapta, és lenyelte ezt a csalit, mint kacsa a nokedlit, kinn a feneketlen tónál.

Finkinek és Habonynak köszönheti Gyurcsány Ferenc is, hogy meggondolatlan szavaiból akkora hasznot tudott húzni a Fidesz, hogy még a mai napig se képes labdába rúgni a volt miniszterelnök. Pedig Gyurcsány, őszödi beszédében, nem a nép-nemzeti átverésre, a hazudozásra szakosított magyar politizálás műfajának a folytatásáért, hanem annak megszüntetéséért ágált párttársai előtt. Ezt a tévedését, se az akkori párttársai, se a Fidesz, de még a magyar közvélemény többsége se képes neki megbocsájtani. Ahogy ezt a Fidesz egykori kommunikációs guruja, Wermer András kifejtette, azt amit jól beetetünk az emberek fejébe, az Isten se tudja onnan többé kiverni.

A csalizásban, a csalizásból befolyó hasznok leosztásában, szétosztásában kiemelt szerepet játszik egy másik, Amerikából származó szőnyeg-táskás, az éjszakai életből jól ismert Palácsik Timi férje és futtatója, Andy Vajna.

Forrás: Bors.

Mielőtt visszatelepedett Magyarországra, Vajna egész életét, adó-elkerülési botrányok kisérték. A Time magazin, egy 1991-es cikke szerint, “leányvállalatai hálózata olyan zavaros, hogy a tőzsdei elemzők sem képesek követni”. Vajna ugyanúgy menti Magyarországról külföldre a vagyonát, mint ahogy tette azt, amikor Hollywoodban élt. A különbség korábbi csalinkázásaival szemben az, hogy míg Amerikában a hatóságok megbüntették, Magyarországon, a Miniszterelnök és az adóhivatal szívélyes támogatásával, kellő törvényhozatali hátszéllel, teszi ugyanezt.

Orbán, egy pár évvel ezelőtt, pályáztatás nélkül, Vajnának ajándékozta, a magyar kaszinó piac 80%-át. Majd egy törvénymódosítással, kiemelte ezt a piaci szegmenset az adó-hivatal felügyelete alól. Ahogy azt egy hazai hírportál is jegyezte, „Az Orbán kormány akaratából,” Vajna kaszinói, „nincsenek bekötve az adóhatósághoz. Amíg a kiskereskedőknek, taxisoknak, szállodásoknak kötelező (vagy kötelező lesz) az online pénztárgép, addig a 20 milliárdos szerencsejáték-biznisznek nem kell a játékgépeit rádugnia a szerverre. Vajnának, a magyar cégbíróságra bejegyzett összes érdekeltsége curacaói, luxemburgi, nevadai offshore cégekbe torkollik. Átláthatatlan céghálón és vagyonmozgásokon keresztül szivattyúzza ki a pénzt – nemcsak a kaszinózásból származó nyereségét, hanem szinte minden egyéb bevételét is”. (Bővebben itt.)

Vajnának legutolsó nagy befektetését, a kereskedelmi médiapiacon szereplő TV2 megvásárlását is az adófizetők zsebéből kicsempészett pénzek biztosításával tette lehetővé az Orbán kormány. A belföldi csali-etetés piacán kiemelt szerepet szán Vajna csatornájának a kormány. Előre megjósolható, hogy nem csak a kölcsön kamatait, hanem a televíziózásból származó haszonra kivetett adóterhet is jóval piaci átlag-alatti szinten fogja biztosítani számára a hazai keresztapa. És ha netán, Vajna nem teljesít, nem mutat kellő hálát és lojalitást, nem segít a csalizásból befolyó pénzek szétosztásában, őt is úgy ki fogja fricskázni a piacról a keresztapa, mint Simicska Alajost.

E bemutatómat azzal zárnám, hogy a csapat, amelyik kifejlesztette a nemzetközi zsidóság átverését szolgáló csalétket, és a csalétek forgalmazását felügyeli, tudtában van annak, hogy ma már nem az értelmi, hanem az érzelmi politizálás korszakában élünk. Tudják, hogy mindenki nyugtalan, ideges, fél, megcsaltnak érzi magát, és gőze sincs arról, hol lakik az igazság, valóban mi forog körülötte. Csak egy dolog érdekli a csalódott, egyre nehezebb körülmények közt élő tömegeket – hogy végre mondjon már valaki fentről olyat, amit megért, és amitől jól fogja magát érezni. Jöjjön már végre valaki, aki osztja az ő felháborodásukat, és az ő nyelvükön beszél. Orbán szeretetet, összefogást és egyenes beszédet ígért. Vonzó szavai mögött, a tettek mezején, a gyűlöletkeltés, a kirekesztés és az átlagemberek fosztogatása folyik. Az átverést egyre több titkosítási törvénnyel fedik. A rablással, fosztogatással beszerzett vagyonait pedig egyre több stróman nevén jegyeztetik. Aki ezt a fajta csalizást felfedi, azt Finki és társai hazaárulóvá varázsolják, oszt jó napot.

Betekintés csalétek-gyártás és forgalmazás költségvetésébe

Magyarországon, a csalétekgyártásra és forgalmazásra kiadott kormányzati pénzeket üzleti titokként kezeli a jelenlegi hatalom. A mai napig senki se tudja, ki fizet mennyit „a király és a herceg” szolgáltatásaiért. Nem lehet tudni mekkora az általuk javasolt „dologi” költségek volumene, és mennyit tesz ki a „tanácsadói” költségvetés. A miniszterelnök, Budapest főpolgármestere, Tarlós István, Szíjjártó Péter Külügyminiszter, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és mindazok, akiket eddig megkérdeztek arról, hogy mennyit kap Artúr és Árpád a csalikért, hülyét játszanak, majd sarkon fordulva, faképnél hagyják a kérdezősködőket. A nemzetközi zsidóság átverését szolgáló csalétek fejlesztésének, forgalmazásának költségeiről jóformán semmit se tud a magyar és a nemzetközi közvélemény. És mint ahogy az EU saját vizsgálatai, vagy a Transparency International tanulmányai is bizonyítják, az Orbán kormány egyre inkább nehezíti, egyre több rendelettel hátráltatja a belföldi és külföldi csalizás társadalmi ellenőrzését, a hatalmi játszmák átláthatóságát. Az egyedüli dolog, amit biztosan tudunk az az, hogy két helyszínről – a Miniszterelnöki Hivatalból, illetve a Külügyminisztériumból, és Orbán személyes felügyeletével – irányítják a csalizást, innen irányítják a nemzetközi zsidóság átverését.

Egyes becslések szerint, az Orbán kormány, az elmúlt 3 év során, többszáz-milliárd forintot emelt ki a magyar adófizetők zsebéből a nemzetközi vizekre kiszállított csalik beetetésére, de erről nincsenek megbízható adatok. Itt ott, majdhogynem a véletlennek köszönhetően bújik ki egy-egy szög a zsákból. Az amerikai igazságszolgáltatásnak köszönhetően tudjuk, hogy Orbánék 3.5 milliárd forintot különítettek el a korábbi Fideszes miniszter, Fellegi Tamás vezetése alatt álló Hungary Initiatives Foundation számára. Ezzel a pénzzel mossák tisztára Orbánék piszkos dolgait Amerikában, ez úton próbálják bebiztosítani az önkényuralom fenntartásához szükséges amerikai üzemanyag-szállítást. Tudjuk például azt is, hogy Finkelstein jó barátjának, egykori ügyfelének, Connie Macknak, havi,2.5 millió forintot töm a zsebébe az Orbán kormány az adófizetők pénzéből. Azt is tudjuk, hogy Mack amerikai cégeibe, a magyar adófizetőktől kiszedett pénzekből, összesen 1.5 milliárd forintot ruházott be a magyar állam. Ezek az összegek, amelyeket itt most megemlítettem, csak a jéghegy csúcsát jelentik az amerikai közvélemény megtévesztésére szánt bruttó beruházásnak. Több tucat Euro-atlanti országban is ugyan ez a fajta pénzszórás folyik. A nyilvánosság szeme elől eltitkolt, és világ-szerte szétszórt közpénzek aggregátumát, még senki se volt képes beazonosítani. Ez a feladat egy más napra tartozik.

Egy valamit azonban már most tudunk: A nemzetközi zsidóság átverésére szánt befektetést, a nemzetközi közvélemény átverését szolgáló csalétek-fejlesztés, csalétek- etetés költségeit a magyar átlagemberrel fizetteti meg a Fidesz. Az átverésből származó hasznot pedig nem az átlagemberek, hanem a csalétekgyártók ’s gazdáik zsebelik be.

A csalétket forgalmazó szerelvény bemutatása

A nemzetközi zsidóság átverését szolgáló csalétek beetetését, az Orbán rezsim 2013 óta, elsősorban és főleg a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) elnöklésével végzi. Az alábbiakban egy kanadai esettanulmánnyal, egy pár pillanatfelvétellel fogom bemutatni ennek a nemzetközi szerelvénynek a működését.

Magyarország 2002-ben, az első Orbán kormányzat idején csatlakozott az IHRÁ-hoz. A csatlakozási szándékot Orbánék már 2000-ben, az IHRA alapító fórumán bejelentették. Orbán egyik legrégibb, leglojálisabb és talán legravaszabb politikai szövetségesét, Stumpf Istvánt bízta meg azzal, hogy elfogadtassa kormányát ezzel az új szervezettel. Stumpfról tudni kell, hogy a kommunista Magyarország egyik fényesen emelkedő csillaga volt egészen a berlini fal leomlásáig. Mint Orbán, vagy a másik Fideszes nagy-magyar Kövér László, vagy akár a mostani államfő, Áder János, Stumpf is a Kommunista Ifjúsági Szövetség, a KISZ létráján mászott a politikai hatalom csúcsa felé Magyarországon, amikor mindenki számra váratlanul, az orosz kommunisták főtitkára, Gorbacsov, bedobta a törülközőt. Stumpf annak a kommunista belügyminiszternek volt a veje, ahhoz a családhoz járt vacsorázni, szórakozni, amelynek feje gumibotosokkal verette agyba-főbe mindazokat, akik a demokráciáról, a szabad gazdasági versenyről, hazájuk függetlenségéről álmodoztak a nyolcvanas évek vége felé Magyarországon. Orbán, Kövér, Áder, Stumpf, a Fidesz mai belső körének majd mindegyike, a kommunista pártot használták gazdasági és politikai karrierjük érvényesítésének eszközeként. Orbán, Kövér, Áder, KISZ-titkárok voltak, amíg egy szép nap, Moszkvából kihúzták a lábuk alól a létrát. Kádárt nem ezek a fiúk, hanem Gorbacsov buktatta meg. Mint Szűrös Mátyás, Kádár moszkvai nagykövete, ők is szemfülesen éltek a politikai-piac által kínált lehetőséggel, ráálltak a Gorbacsov által nyújtott új létrára és azóta, szabadságharcosként, 1956 hőseinek utódaiként láttatják magukat nem csak odahaza, hanem a nagyvilágban. Ezek az ex-komcsik csak Gyurcsányt tartják komcsinak, és őt is csak azért, mert Orbán saját bevallása szerint, Gyurcsány volt közülük a legtehetségesebb. Gyurcsányt a tehetsége miatt utálják, és azért mert mindent tud róluk, tisztán átlát rajtuk. Orbán személyesen azért dühös rá, mert első és utolsó nyilvános vitájuk során, Gyurcsány úgy felmosta vele a padlót, mint Mari néni a Kádár étkezde parkettáját.

Stumpf csodálatos karriert futott be Orbán társaként és ma már milliárdosként, luxus körülmények közt tölti mindennapjait. Az első Orbán kormány kancellária-minisztere volt. Orbán, második kormányzása elején, alkotmány bírónak nevezte ki, anélkül hogy Stumpf akár egy napot is töltött volna valaha a bírói székben. 2010 után Stumpfnak az lett a fő feladata, hogy az utolsó szögeket kalapálja bele a magyar alkotmányos rend, a magyar jogállam koporsójába. Stumpf volt az az ember, akit Orbán, már első kormányzása alatt, azzal bízott meg, hogy átverje az IHRA-ba tömörült külföldi zsidókat.

A magyarok által elkövetett zsidóüldözések horrorjainak legtekintélyesebb, erkölcsileg leg elismertebb tanúja, a holokauszt egyik túlélője, Randolph L. Braham, hívta fel a világ figyelmét Stumpfra, és az első Orbán kormány kétszínű magatartására. Braham volt az első zsidó, aki oda mert szólni, hogy álljon már meg a menet: „Ez az ember már 2000-ben félrevezette az IHRA Fórum hallgatóságát, meg sem említette a Horthy-rendszer 1938 és 1945 közötti zsidótörvényeit, és ezzel a tettével elbagatellizálta Magyarország szerepét a zsidók meggyilkolásában”. (Lásd a Hungarian Spectrum cikkét). Braham, egy pár évvel ezelőtt készített tanulmánya is részletes adatokkal szolgál. „Magyarország és a holokauszt: a befejezetlen jelen”” Beszélő. Évfolyam 7. 4. szám)

2013-ig, Magyarország viszonylag passzív tagja volt az IHRA-nak, ennek a harmincegy nemzetet tömörítő testületnek, mely a holokauszt áldozatai emlékének a tiszteletben tartását és olyan oktatási programok megszervezését tűzte ki céljául, amelyek fölhívják a közvélemény figyelmét a faji előítéletekre. Az Orbán-kormány 2013 elején és röviddel Elie Wiesel tiltakozása után, a csalétekgyártók agytrösztjének tanácsára kezdett el lobbizni, hogy biztosítsa magának e rangos szervezet elnöki székét arra az időszakra, amikor a nemzetközi zsidóság Auschwitz felszabadításának 70. évfordulójára fog emlékezni. A 2013 október 6-a és 10-e között megtartott torontói találkozón e lobbizás sikeresnek bizonyult. Az IHRA Tanács tagjai azt a kormányt jelölték ki, hogy vezesse le Auschwitz felszabadulásának hetvenedik évfordulóját, amely Elie Wiesel, Randolph L. Braham és sokak szemében, és mint az általam is felsorakoztatott tények is bizonyították, nagyon is kettős magatartást tanúsított és tanúsít a mai napig, a zsidókkal szemben.

Az első, aki hangosan tiltakozott a torontói döntéssel szemben, az Randolph L. Braham volt, a holokauszt emlékének leghitelesebb őrzője. Braham, 2014 elején, visszaadta Orbánéknak mindazokat a kitűntetéseket, amellyel a Fidesz kormány meg akarta vásárolni Braham együttműködését a nemzetközi zsidóság átveréséhez. De nem ő volt az egyedüli tiltakozó az ellen, hogy a Fidesz csalétekgyártóinak ügyes lobbizásának köszönhetően, az IHRA Elnöksége a kecskére bízta a káposztát, és egy olyan kormánynak adott felelősséget a Holokauszt emlékezetének őrzésére, mely a nemzetközi nyilvánosság háta mögött, sorozatosan megcsúfolta az áldozatok emlékét, túlélők méltóságát, és mint ahogy azt korábban bizonyítottam, teszi mindezt, a mai napig. Azt, hogy 2013-ban Magyarországot megválasztották az IHRA elnökének a több mint 400,000 tagsággal rendelkező Simon Wiesenthal Központ elfogadhatatlannak minősítette. 2014 májusában, azokra a visszásságokra, amelyeket Wiesel, Braham és jómagam is e sorozat 4. részében bemutattam, az SWC a következő szavakkal reagált:

„Magyarországnak választania kell, hogy a holokauszt emlékezetének elkötelezett őrizőjévé válik-e, vagy továbbra is meghamisítja a holokauszt tényeit; mert a két utat egyszerre nem járhatja. A magyar kormány egyéb akciói nyomán, melyekkel megpróbálja meghamisítani és fehérre mosni az akkori Magyarország részvételét a holokausztban, jogosan merül föl a kérdés, hogy Magyarország képes lesz-e ellátni a Nemzetközi Holokauszt Szövetség (IHRA) 2015-ös elnökségének a föladatát.” (Lásd: „Simon Wiesenthal Center Questions Hungary’s Fitness to Lead International Holocaust Body”. 2014. Május 8)
Az SWC tiltakozását persze nem vették figyelembe, és bár Magyarország IHRA elnöksége 2016 március közepével, e sorozat végével lejár, az ellentmondások az Orbán kormány hazai viselkedése és külföldi szavai között egyre nehezebben kezelhetők.

A csalétek- szerelvény Montrealba jön.

2015 vége felé, miután egyre nyilvánosabbá vált, hogy az év során, az IHRA szerelvény kanadai mozdonyvezetője, Ódor Bálint nagykövet, egyetlen holokauszt emlék-ünnepélyre se volt hajlandó meghívni olyan embereket, akik esetleg kritikával illethetik Pártját és kormányát, és majd minden megemlékezést saját kormányának és pártvezérének fényesítésére használta fel, eldöntöttem, hogy elmegyek egy olyan megemlékezésre, ahol meghívó nélkül is belehet lépni. Le akartam róni saját tisztelemet a holokauszt áldozatai előtt, és meg akartam nézni, hogyan működik a csalétek etetés. E megfontolásból döntöttem úgy, hogy felszállok Ódor vonatára, két menetrend szerinti állomásán, Montrealban. Az első megálló helyszíne az az egyetem volt ahol ma már Emeritus rangban, idestova több mint 35 éve tanítok. A szerelvény November 11-én volt várható. A második megálló november 12-én a montreali Holokauszt Emlékközpontban volt esedékes.

Amikor ez első megállónál felszálltam, és elfoglaltam a helyemet meglepődve és csalódottan konstatáltam, hogy nem Ódor Bálint nagykövet, hanem helyettese, Oláh Lajos ül a mozdonyvezetői fülkében. Oláh egy jól ismert beugró, különösen a Concordia Egyetemen. 2015 márciusában, egy több százezer ember által követhető video konferencián mutatta meg hogyan reagál, ha a csaliját nem csípi a kiszemelt áldozat.

Ennél a pontnál felemeltem a kezem és udvariasan szót kértem. Bemutatkoztam. Elmondtam, hogy a „házból” vagyok itt, többek közt a témában tanítok a politológiai tanszéken. Elmagyaráztam a fiatalembernek, hogy a német csapatok nem támadták meg Magyarországot, hanem a magyar államfő beleegyezésével jöttek Magyarországra. Magyarország és Németország szövetségesek voltak a második világháború elejétől a végéig. A magyar kormány tárt karokkal fogadta a bevonuló csapatokat, semmilyen ellenállás, egyetlen puskalövés sem volt, sem a magyar hadsereg sem az ország polgárai részéről. Mi több, a német csapatok nem játszottak semmiféle szerepet a 460,000 vidéki zsidó Auschwitzba történő deportálásában –, ezt a munkát az összeírástól a bevagonírozásig teljes egészében a magyar hatóságok bonyolították le. A magyar vidéki zsidóság halálba küldése a magyar kormány és a kormányzó, Horthy Miklós tudatos politikai döntése volt, egy kétlépcsős terv alapján, amit a logisztikai megközelítés diktált. Először vidékiek, majd a budapestiek. A budapesti deportálásokat végülis azért állíttatta le Horthy, mert a szovjet Vörös Hadsereg már Budapest kapujában állt, és a szövetségesek írásban figyelmeztették, hogy ha így folytatja a két lépésre tervezett stratégiát, akkor háborús bűnösként felelősségre lesz vonva a háború végén.

Ez után az előadó felé fordultam és a következőket mondtam: Azt az évtizedek óta tartó magyarországi visszafogottságot a holokauszt áldozatainak emlékével kapcsolatban, amiről beszélt, nem lenne helyes a túlélők szégyenével magyarázni. A felelősség az évtizedeken át tartó és lagymatag megemlékezésekért, a magyarországi holokauszt mai napig tartó kibeszéletlenségéért, nem a túlélők, hanem a gyilkosok szégyenérzetében keresendő. Ezért a némaságért, nemtörődömségért azoknak az embereknek a szégyenérzete felel, akik meggyilkolták vagy hagyták meggyilkolni állampolgár társaikat. Miért már megint az áldozat a hibás, és nem a bűnös, aki a bűncselekményt elkövette?

A hozzászólásomat jól fogadta a közönség, mire föltettem egy kérdést a rendezvény főszponzorának, az Orbán kormány képviselőjének, Oláh Lajosnak. Megkérdeztem tőle, hogy meg tudná már mondani nekünk, hogy miért van az, hogy Orbán Viktor kormánya Magyarországon nem képes a gyakorlatba átültetni azt, amit itt hirdet Kanadában? Olyan ez, mint aki vizet prédikál és bort iszik. Fölsoroltam néhány rövid példát az ebben az írásban már előbb földolgozott ellentmondások listájából. Oláh úr már márciusban, korábbi látogatása során sem volt hajlandó válaszolni a hozzá intézett kérdésekre. Ugyan ezt tette most is. Kitérve a kérdés elől, átpasszolta azt a meghívott előadónak. Ez hangos tiltakozást váltott ki az „utasok”, azaz a közönség többségéből. Ők is választ követeltek, és oda szóltak Oláhnak, hogy a kérdés nem a vendég előadónak, hanem az előadás szponzorának szólt. Mivel a válasz csak nem akart megszületni, az esemény házigazdája, hogy elmozduljunk a kínos holtpontról azt javasolta, hogy akkor beszéljünk másról. A beszélgetés visszatért eredeti medrébe, nem beszéltünk már bűnről vagy bűntudatról. És ekkor Oláh úr összeszedte magát, felemelte a karját, jelezte, hogy mégiscsak beszélni akar. Miután a rendezvény moderátora átadta neki a szót, felállt és visszatért arra a témára, amin már túlléptünk. és amit öt perccel azelőtt úgy minősített, hogy az nem tartozik ide. Elkezdte ecsetelni, hogy a holokauszt magyarországi kibeszéletlenségéért, a 25 évvel ezelőtti kommunista kormány felel, miattuk volt 2015-ig oly siralmas a holokausztról való megemlékezés Magyarországon. Véleményét senki se óhajtotta megkérdőjelezni, innentől már tényleg Toronyi Zsuzsára volt kíváncsi a közönség. Ennek ellenére, Oláh továbbra is emelgette a kezét, hogy megint szeretne valamit mondani, holott korábban nyíltan kijelentette, hogy nem előadni jött ide. Végül a moderátor berekesztette az ülést, és a továbbiakban megvonta Oláh úrtól a szót, arra hivatkozva, hogy kifutottunk az időből. Számos utas a montreali vasútállomásról ezután odajött hozzám, és magánemberként gratulált a fölszólalásomhoz. Az Oláh úr táborához tartozó emberek közül néhányan igencsak görbén néztek rám, míg egyikük oda nem jött, és azt nem mondta komoran: „András, beszélnünk kell”. Vidáman helyeseltem mondván, hogy vállalom. Azóta várok türelmesen.

Másnap, november 12-én, a színhely a montreali Holokauszt Emlékközpontba tevődött át, ahol Kálmán Gábor amerikai-magyar holokauszt túlélőnek filmjét vetítették, újfent a magyar IHRA elnökség, és a magyar nagykövetség szervezésében. Ezúttal úgy tűnt, a moderátor is, a közönség is jobban felkészült egy esetleges kínos szituációra. A közönség soraiban sokakat ismertem föl az Orbán kormány helyi rajongóinak klubjából. Ők is jól ismertek engem és gyanakvó szemekkel nézegettek felém és a mellettem helyet foglaló Kertész Ákosra. Többjük aláírta azt a petíciót, amelyet a korábbi magyar nagykövettel, Pordány Lászlóval egyeztetve nyújtottak be a Harper kormánynak. A petícióban azt kérelmezték, hogy Harperék ne adjanak politikai menedékjogot annak az embernek, aki az Orbán kormány által szított gyűlöletkampány elől kért menedékjogot Montreálban. Kertésznek az volt a bűne, hogy erős szavakkal bírálta a Fidesz csalétekgyártóit, illetve mind azokat, akik generációkon át bedőlnek a szeretet látszatát keltő politikai átveréseknek Magyarországon.

Kálmán dokumentumfilmje egy megrendítő tisztelgés egy keresztény asszony, Magó Gyöngyi emberi magatartása előtt. Magó, úgy döntött, hogy utánanéz annak, mi történt azokkal a szerencsétlen zsidókkal, akiket Kalocsán, egyik napról a másikra, a magyar csendőrség emberei marhavagonokba zártak és kiszállítottak a lengyelországi vágóhídra. A keresztény Magó Gyöngyi nem értette, miért nincs jóformán semmi jele Kalocsán annak, hogy ott 1944 előtt több mint ezer tisztességes zsidó élt és dolgozott. Kíváncsi volt arra, mért nincs soha semmiféle megemlékezés róluk, mért nem állítottak nekik semmiféle emlékművet a faluban. Kíváncsi volt a keresztény tanárnő, hogy saját iskolájában, miért nem tanítanak a gyerekeknek semmit, de semmit, az ártatlanul elsöpört zsidó emberek tragikus sorsáról. (A cinikus olvasó most akár azt is mondhatná, hogy már megint egy jól ismert kaptafára készült ez a vetítés. Már megint egy nem-zsidó magyar ember zsidó-szeretetének tisztelgünk és nem azoknak, akiket a magyar keresztények nagy többségének közömbössége miatt úgy irtottak ki, mintha patkányok lettek volna).

A vetítés végén, miután már több kérdés elhangzott, én is fel álltam. Kálmán filmje fölvillantott néhány fontos és sokatmondó pillanatot az újjáéledő magyarországi antiszemitizmusról. Először gratuláltam a filmrendezőnek kiváló és fontos munkájához, majd kérdésemmel, mint egy nappal korábban, a vetítés szponzorához, a magyar kormány képviselőjéhez, Oláh Lajoshoz fordultam. Ezúttal, a beszélgetés moderátora, előrelátó óvatossággal, már nem volt hajlandó végighallgatni engem, mit tette volt azt kollegája az egy nappal korábban. Siettetni kezdett, és pillanatonként félbeszakítva arra kért, hogy tegyem már fel a kérdéseimet, és kíméljem meg a hallgatóságot a részletektől. Úgy tettem, ahogy óhajtotta. Megkérdeztem Oláhtól, hogy mondja meg nekünk, miért képtelen a magyar kormány azt tenni a hazájában, amit külföldön prédikál a zsidóknak. Erre a moderátor Oláh úrhoz fordult és megkérdezte tőle, hogy kíván-e válaszolni erre a kérdésre. Ő azt felelte, hogy nem, és ezzel tovább is ugrottunk a következő kérdésre. A tömegbe beépített Orbán rajongók fölényes mosollyal fellélegeztek.

Ekkor egy férfi emelkedett föl a közönség soraiból, az egyik Kalocsai túlélő, akinek, mint Kálmán Gábor filmrendezőnek is, kisgyerekként sikerült megmenekülnie a mészárlás elől. Miután bemutatkozott, kifejtette, hogy bár azzal a szándékkal jött ide, hogy nem fog felszólalni, kénytelen most ezt megtenni. Kénytelen vagyok nemtetszésemnek hangot adni, mondta, annak a tiszteletnek a hiánya miatt, mellyel az az előző kérdést fogadta a moderátor és a magyar kormány embere. A túlélő Oláh úr felé fordult, és megkérte, hogy legyen szíves fel állni. Ódor Bálint jobb keze, erre nem volt hajlandó. Hátat fordítva hallgatta kérdezőjét, aki ezek után föltette saját kérdését. Ő is, az Orbán rendszer berkein belül burjánzó antiszemitizmussal kapcsolatban érdeklődött. Oláh úr megtagadta a választ. Kijelentette, hogy ez a kérdés nem a filmmel kapcsolatos, ő nem azért van itt, hogy beszéljen. Erre a moderátor egy új kérdezőnek adott hangot. Ez a harmadik ember is fölállt, és Oláh Lajos felé fordulva, megismételte az előző két ember kérdését, amelyeket addig, se a moderátor, se Oláh Lajos nem voltak hajlandóak figyelembe venni. Ekkor Oláh úr egy nagy, fájdalmas sóhajt hallatott, majd a kérdező felé fordulva kijelentette, hogy nem hajlandó válaszolni a föltett kérdésekre egy olyan teremben, amely tele van gyűlölettel. Az est moderátora gyorsan témát váltott, megkérte a hallgatókat, hogy innentől kezdve a filmrendezőnek, és ne a rendezvény szervezőinek, szponzorának tegyék fel a kérdéseiket. Ezzel véget vetett az IHRA szerelvény mozdonyvezetőjének kínos felelősségre vonása. Szabad út nyílt a további csalizásnak.

Én ezek után leszálltam a csalétket adagoló szerelvényről. A szerelvény Montreálból több kanadai város felé vette útját.

Tudomásom szerint a kalauzok és a mozdonyvezetők már sokkal felkészültebben, előrelátóbb módon kezelték az utasokat. az új megállókban. Én azóta is egyre több és több utast bíztatnék arra, hogy szólaljanak fel bátran, bárhol, ahol ez a vonat megáll. Tegyék fel a mozdonyvezetőknek, a kalauzoknak azokat a kérdéseket, melyeket muszáj föltennünk: mit keres, a túlélők közt a szeretet látszatát keltő csalétek, hová viszi a nemzetközi zsidóságot ez a szerelvény? Miért nem képes az Orbán kormány úgy cselekedni Magyarországon, ahogy külföldön prédikál? Mi a célja ennek a szeretet látszatát keltő, hízelgő átverésnek?

Az zárszó következik

Göllner András

“A holokauszt emlékezete kormányunk politikájának és hazánk nemzeti identitásának a sarkköve”.

– Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete.

Folytatás következik 

Göllner András

Communication / Diana Ong.

*

“A holokauszt emlékezete kormányunk politikájának és hazánk nemzeti identitásának a sarkköve”.

Ódor Bálint, Magyarország kanadai nagykövete.

Kinevezett keresztapámnak, vitéz Nemerey Mártonnak, és az ő szeretve tisztelt ellentengernagyának, Horthy Miklósnak, Szálasi Ferencnek és Prohászka Ottokárnak ma már nincs egyéb rendeltetésük, mint hogy az alvilágban őrizzék a múlt szellemét. De a gyűlölet, amit ők szítottak a magyar zsidók ellen, hevesebben lángol Orbán Viktor kormányzása alatt, mint bármikor a rendszerváltást követő években. A gyűlölet katabázisát sajnos időnként a palingézis követi. Sokan állítják, hogy a felelősség a zsidóság iránti gyűlölet újjászületéséért, Orbán Viktor kormányát terheli, illetve azokat, akik, mint Ódor Bálint, a magyar adófizetők pénzén, gáláns fogadások, és adományozások keretében leplezik Orbánék ellentmondásos magyarországi magatartását kinn, a nagyvilágban.

Mint azt e dolgozat 2. részében jeleztem, (Alászálás a poklokra) mindazok, akik visszatértek „lentről”, saját, sötét pokluk aljából a világosságra, egy örök életre meghatározó kérdéssel találják szemben magukat, amikor a felszínre érnek. Hogyan tovább? Vannak, akik csendben kilépnek és eltűnnek a tömegekben, felszívódnak, és megpróbálnak a személyes boldogulás útján, immáron tisztességes magatartással járni. Vannak, akik visszaesnek, képtelenek a világosság, a tisztaság talaján járni. És vannak a megváltók, azok, akiket a görögök Anax néven szólítanak. Ezek azok az emberek, akik az ige erejével, vagy csak jó példa-mutatással, tanítanak, figyelmeztetnek bennünket a bukás, a zuhanás veszélyeire, és arra hogyan járjunk az igazságosság talaján, ha kell, vizén.

Kénytelen vagyok bevallani: e sorozat 3. részében ecsetelt, mellékvágánynak látszó reflexióm, saját, vagy akár keresztapám átverésén, illetve azoknak az átveréseknek a mai napig kibeszéletlen részletein, egy céltudatos, dramaturgiai eszközként került e narratívába. A szimbolisták, akik szárnyán most még csak naplemente után repülök – Rimbaud, Verlaine, Baudelaire, Huysmans, Rilke, Malarmé – nem szoktak magyarázkodni. Ők, mint azt Baudelaire jegyzi, une sourcellerie evocataire segítségével repítenek bennünket a látszat és a valóság közt tátongó gravitációs övezet felett. Nekem most sajnos azért kell magyarázkodnom, mert itt valóban nem a szépirodalom, hanem a politika asztalánál ülünk. Ez a kis kerülő út, Marci bácsi felé, azért volt szükséges, hogy személyes példamutatásommal hívjam fel olvasóim figyelmét arra, amiről gyakran megfeledkezünk: a kifelé vezető út, lefelé vezet, mielőtt kifelé nézünk, muszáj befelé fordulnunk. Aki kizárólag a biztos úton jár, az eleve elveszett. Tehát: arra szerettem volna olvasóimat rávenni, Marci bácsi segítségével, hogy mielőtt kilépnek a felszínre, saját poklaik mélyéből, vegyenek egy mély lélegzetet, és gondolkodjanak el annak a gyakran szégyenkeltő, és mindig édes-keserű átverésnek az ízén, amely a szeretet látszatával, hízelgéssel csorbította lelki erejüket, bizalmukat. A Skót filozófus, David Hume jó pár száz évvel ezelőtt figyelmeztetette a racionalizmus, a tiszta ész erejével elkápráztatott gondolkozókat, hogy a személyes, érzelmi tapasztalat a legfontosabb forrása a tudásnak. Ehhez a személyes érzelmi forráshoz óhajtottam visszavezetni egy pillanatra olvasóimat, mielőtt kiléptetem őket a társadalmi szinten zajló átverés észleléséhez. Azt szerettem volna elérni, hogy nézzenek szembe azzal a módszerrel, amely meg fosztotta őket természetes jogaiktól a boldogsághoz, és tegyék fel maguknak a kérdést: Hogyan is tovább? Nos, nézzünk hát szembe azzal, mi folyik kinn a felszínen, a társadalmi nyilvánosság terepén, Orbán és a zsidók közt.  E társadalmi szintű szembenézéshez muszáj egy pár szót ejteni a magyar társadalom sajátosságairól.

A „magyar alkat” (itt most Bibó István fogalmával élnék), nemzetközi összehasonlításban is, talán az egyik leggyakoribb áldozata annak fajta átverésnek, amely a szeretet látszatát keltő, hízelgéssel keresi a kenyerét. 1867, 1920, 1948, 1956, 2010, 2014. A részletekkel most ne foglalkozzunk, pl azzal, hogy miért hagytam ki 1990-t. Ki ki bővítse a listát saját elképzelése szerint. Hogy neurotikus é ez a politikai kultúra, azt most hagyjuk Freud-ra, vagy Bergler-re. Vegyünk csak egy példát: 56 Október 23. után alig fél évvel, 1957 Május elsején, száz ezrek ünnepelték kinn a Hősök terén, azt a Kádár János-t, aki elárulta 56 szellemét. Az ünnepelt, ez után felakasztatta a forradalom szellemének megtestesítőit, akiket aztán arccal a föld-felé, mésszel leöntve, temetettet el egy mindenki által ismeretlen parcellában. Majdnem negyven éven át, a hazai magyarok majd-mindegyike úgy kerülte az árulás tényét, mint a pestist. Orbán Viktor, Kövér László mind a kommunista párt valamelyik lépcsőfokán ágaskodtak, KISZ-titkárkoskodtak, amikor Gorbacsov bedobta a törülközőt, és takarodót fújt birodalmának. Orbán egy szempillantás alatt a mikrofonhoz állt, és „Ruszkik haza” kiáltással hőssé avatta magát. Ma a magyarok legtöbbje nem Nagy Imrét, hanem Kádár-t siratja.  Nagy Imre szobrát, nem más, mint a „Ruszkik haza” hamis szlogenjét szajkózó politikus, Orbán Viktor távolította el a Kossuth térről, József Attiláéval egyetemben.

Tény és köztudott: a magyar alkat, ellentétben mondjuk a német alkattal, képtelen szembenézni, kibeszélni, feldolgozni saját átveréseit – azt egyszerűen a balsorsra keni. Aki nem érti, miről is beszélek, legyen szíves végighallgatni nemzeti himnuszunkat. Ez a hiányosság, ez a félelem, a társadalmi szinten zajló átveréseink szembesülésétől, nem valamiféle genetikai aberráció: a tartózkodás, a félelem azért van, mert a magyarnak, a némettel ellentétben, sose engedték meg a reflexiót, a kibeszélést, a nemzet hátán ülő huszárok. Mindig is vakon, szófogadó módon ugratták e népet az egyik szakadékból a másikba, és a baleseteket hol a zsidókra, hol szabad-kőművesekre, a szlávokra, a nemesekre, a Nyugatra, a Keletre, a Bokrosra, vagy mint manapság, a Gyurcsányokra kenik. Ebben az országban, a lóvá tett nép, semmit sem kér számon a gerincét ferdítő huszáraitól, ha azok a szeretet és összefogás látszatát keltő, hízelgő szavakkal ugratják őt a válságba.

E cikkben arról a huszárról beszélek, akit Orbán Viktor néven ismerünk. Aki nem ismeri ezt a huszárt, kezdje azzal, hogy elolvassa kötcsei ígéretét, Ezután, kérem, kapcsolja be, a Fidesz által működtetet köztelevíziót, illetve azokat a csatornákat, amelyeket a közpénzből finanszírozott és Fidesz közeli magyar nagytőkés haverok, pl Andy Vajna, Habony Árpád, és a többi, működtetnek. Kérem, kerüljék a kormány ellenes fórumokat, melyek az összlakosság talán 5 százalékához jutnak el. Ha ezeket a lépéseket megtették, folytassák szövegemet. Én itt, e fejezet hátralevő részeiben, azzal foglalkozom, hogyan próbálja lóvá tenni Orbán, a nemzetközi zsidóságot.

A Simon Wiesenthal Intézet és a világszerte elismert Anti-Defamation League (ADL) fölmérései szerint, az antiszemitizmus Magyarországon már 2010 előtt is jóval meghaladta az európai átlagot. De miután Orbán hatalomra került, a gyűlölet szintjének növekedése sokkal gyorsabb lett, mint bárhol Európában, és ez egyértelműen összefügg Orbán választási győzelmével. Vajon ez az összefüggés véletlen-e, vagy találunk ok-okozati kapcsolatot a két jelenség között? Bár markáns válaszom van e kérdésre, hadd beszéljenek helyettem a tények: most inkább olvasóimra bíznám, hogy ki-ki vonja le saját maga a következtetéseit. Íme, a bizonyítékok serege, az Orbán kormány kétszínű, ellentmondásos magatartásáról.

A magyarországi antiszemita, cigányellenes militáns csoport, a Magyar Gárda egyik alapítója, Bencsik András ma is oszlopos tagja Orbán pártjának. Bár a Gárda ma már egy tiltott szervezet, átalakult formátumban, és több tucat hasonló szervezettel karöltve, megállás nélkül terjesztik rasszista nézeteiket Magyarországon. Bencsik hetilapja, a Demokrata, évek óta rendkívül népszerű túrákat szervez Hitler egykori pihenő rezidenciájához, a “Sasfészekhez”. A folyóirat minden évben komplett cikksorozatban ünnepli azokat a csapatokat, amelyek késleltették Auschwitz felszabadítását, és azért harcoltak, hogy Hitler a háború utolsó percéig megtarthassa a hatalmát. Bencsik András, egyik vezércikkében egy tál fekáliához hasonlította azt a művet, amelyért Kertész Imre Holokauszt túlélőt irodalmi Nobel Díjjal tüntették ki. (Jóval később, és nyílván, azért, hogy kimutassa affinitását Kertész felé, és ezzel maga mellé állítsa nem csak őt, hanem a Holokauszt túlélők tömegét, Orbán a keblére ölelte Kertészt, de úgy hogy közben a Kertészt gyalázó párttársának odadobott egy szép, nagy, darabot az adófizetők pénzéből feltöltött húsosfazekából).

A korábban kommunista propaganda szövegeket gyártó, ma már Fideszes Bencsik, annak a Vitézi Rendnek a lovagja, amelyet Horthy ellentengernagy azért alapított 1920-ban, hogy megőrizzék a magyar faj tisztaságát, és megakadályozzák a demokrácia helyreállítását Magyarországon a két világháború között. Miután Orbán Viktor a hatalomra került, Bencsiket egy sor kormányzati kitüntetéssel tisztelte meg. Gyűlöletkeltő lapját, az előbb említett húsosfazékból kiemelt falatokkal táplálta, hogy azt nyereségessé tegye, és az ország egyik legolvasottabb periodikájává tupírozza föl. Orbán többször, a nagy nyilvánosság előtt, Bencsik lapját javasolta a magyar olvasóknak, hogy abból tájékozódjanak a közügyekkel kapcsolatos összes kérdésben. Nem, nem Orbán hirdeti a zsidó-ellenes igét – az a feladat, többek közt, Bencsikre van bízva, illetve olyan jól kiképzett pacsirtákra, mint Vona Gábor, aki Orbán személyes áldásával repült ki a Fidesz fészkéből, hogy egy egészen új hullámhosszon gerjessze a magyarok antiszemita érzelmeit. Ma már, e két párt, a Fidesz (Light) és a Jobbik (Strong) uralja az előítéletekre, az érzelmekre építkező politikai piacot, övék a magyar parlamenti mandátumok több mint háromnegyede. Minimális az esély arra, hogy ezt a fölényüket bárki is meg tudná törni 2018-ban.

Bencsik András.

Ha a Holokauszt áldozatai emlékének a tiszteletben tartása az Orbán kormány önazonosságának a sarkköve, miért ad ki ugyanez a kormányzat postai emlékbélyeget a magyar náci múlt olyan üdvöskéjének a tiszteletére, mint Szeleczky Zita művésznő, Magyarország saját termésű Tokió Rózsája, aki az egész háborús korszakot annak szentelte, hogy harcra buzdítsa a magyarokat a Harmadik Birodalom oldalán egészen a náci hadigépezet totális vereségéig?

Ha a holokauszt áldozatainak tisztelete az Orbán kormányzat szellemi bázisa, ez a kormány, és ennek a kormánynak kanadai Nagykövete miért ünnepli a Kanadában élő Detre Gyulát, aki a háborús bűnös Szálasi Ferenc, a Nyilaskeresztes Párt vezetőjének biztonsági osztagát vezette, és Szálasival járt Hitlerhez, hogy utasításokat hajtsanak végre a Náci birodalom fenntartása érdekében? A montreáli Detre gyakori vendége Ódor Bálintnak, Orbán kanadai helytartójának. Detre megbecsült tagja a montreáli magyar közösségnek, elszánt antikommunista, hívő keresztény és fanatikus hazafi. Természetesen tagja a Vitézi Rendnek is, annak a rendnek, amelyet, mint köztudott, többek közt, azért alapított Horthy, hogy megvédje a Magyar Vér tisztaságát, megóvva azt a zsidó fertőzettől. Detre Németországból érkezett Kanadába 1950-ben. Önéletrajzában, amely szabadon letölthető az internetről, nyomatékosan kijelent, hogy a mai napig büszke a magyar „Führer” mellett betöltött szolgálatára. Ő is sorozatban veszi fel az Orbán rendszer kitűntetéseit. Detre nem tudott jelen lenni tavaly azon az ünnepségen, amelyen Szálasi tisztjei, vitézei összeborultak Szakály Sándorral, Orbán hivatalos történészével, de hosszú és meleg hangú üdvözletet küldött a háborús bajtársaknak, akik azt hangosan fölolvasták a magyar miniszterelnöki hivatal magas-rangú vezetőjének, aki ezekre a szavakra elismerően bólogatott. .

Ha a holokauszt áldozatai emlékének a tiszteletben tartása az Orbán kormány önazonosságának a sarkköve, miért támasztja föl Orbán kormánya olyan elítélt háborús bűnösök, mint Wass Albert vagy a nyilaskeresztes párttag, Nyírő József emlékét úgy, mintha napjaink modern Magyarországának hősei volnának?

Ha a holokauszt áldozatai emlékének a tiszteletben tartása az Orbán kormány önazonosságának a sarkköve, ugyanez a kormányzat miért engedi, hogy nyilvános emlékműveket emeljenek olyanoknak, akik a zsidógyűlöletet szították a holokauszt előtt – előkészítve a népirtást – és a holokauszt alatt?

Ha a holokauszt áldozatai emlékének a tiszteletben tartása Orbán Viktor kormánya politikájának a sarkköve, miért küldet ő maga legrangosabb munkatársaival és pártja kiemelkedő tagjaival óriási koszorúkat ezekre az emlékművekre?

Ha a holokauszt áldozatai emlékének a tiszteletben tartása Orbán Viktor kormánya politikájának a sarkköve, miért nevez ki a Miniszterelnök egy olyan embert a nemzet történészének, aki azt a karhatalmi szervezetet isteníti, amelyik a legmocskosabb, legdurvább módon szolgálta a magyar Zsidók megsemmisítésének céljait?

Ha tisztelni kell a holokauszt áldozatainak emlékét, akkor a magyar iskolarendszer középiskoláinak tantervébe hogyan kerülnek bele egykori náci szerzők munkái? Azok, akik műveikkel a gyűlöletet terjesztették 70 évvel ezelőtt, hogy tehetik meg ma ugyanezt, hogy fertőzhetik ma újra a magyar társadalom legérzékenyebb rétegét, a fiatalokat?

Ha a holokauszt áldozatainak az emlékezete az Orbán kormány eszmei sarkköve, mért karolta föl ugyanez a kormány a pár évvel ezelőtt elhunyt hírhedt antiszemita drámaírót, Csurka Istvánt? Röviddel a halála előtt miért kapta Csurka társ-igazgatói minőségben ajándékba az Orbán kormánytól az önkormányzati tulajdonban lévő Új Színházat? Miért vett részt gyakorlatilag az egész kabinet, a Magyar Országgyűlés elnökét is beleértve, Csurka temetésén, ahol Orbán talán a legnagyobb koszorút küldte a sírra annak jeléül, hogy kormánya milyen nagy tiszteletben tartja azt a férfit, aki semmi mást nem hordozott a lelkében, csak ádáz zsidógyűlöletet? Aki netán nem tudna Csurka Zsidó-gyűlöletéről, a Zsidók elleni uszításairól, íme, egy pár idézet tőle, amelyet a nagy nyilvánosság előtt tett közzé, és amellyel, úgy tűnik, kiérdemelte Orbánék megbecsülését, tiszteletét. (A Magyar Fórum, közéleti hetilap, Csurka István lapjának 2007. augusztus 9. számából idézek: “Ellenállás” 2. oldal):

„1882. április elsején örökre eltűnt Solymosi Eszter 14 éves szolgálólány, akinek utolsó útja a zsinagóga előtt vezetett el, ahol a sakterválasztásra összegyűlt vad lengyel zsidók (…) rituális okból vérét vették, hulláját eltüntették… (…) most a neoliberalizmus mocskos századában, valami hasonló történik (…), most látjuk, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni a zsidók a nem zsidókkal szemben. (…) „

A Magyar Jelen  a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom hivatalos lapja. Ez a szervezet a mai napig a Jobbik szövetségese. Íme, az ő állásfoglalásuk a Zsidókkal szemben. „A magyarországi zsidóságot soha a magyar néphez tartozónak el nem ismerhetjük (2008. Június 7.  13. oldal) Siklósi András, a Magyar Jelen-ben, “Tiszaeszlár tanulságai” című cikkében, Csurka korábbi idézetét a következő szavakkal eleveníti fel:

“A pajeszos, kaftános, rókaprémes idegenek…a rosszarcú sakterek 15 évvel az emancipáció könnyelmű kimondása után meggyilkolták Solymosi Esztert….100 millió halott tanúsítja a zsidók többségének égő, olthatatlan vérszomját…Magyarország legnagyobb tragédiái mögött – Muhi, Mohács, Világos, Trianon – rendre ott álltak a zsidók”.

A Jobbik szövetségese, a 64 VIM vezetője, Toroczkai szerint,

“Szálasi Ferenc az utolsó olyan vezetőnk aki a Szent Koronára esküdött fel…nem kézfogás önfeledt játszadozás jár a mi részünkről, nemzetünk legsötétebb ellenségeinek , hanem pofánverés,, s a kötéllel sem hancúroznunk kell velük, pusztán azért, mert egyelőre nem tudjuk őket fellógatni egy fára” (Toroczkai üzenete a Magyar Jelen 2008. október 30. számának 2. oldalán)

Toroczkai ma, egy magyarországi település, közpénzekből fenntartott önkormányzatát vezeti. Toroczkai szövetségese, a Jobbikos Morvai Krisztina, akit a fent idézet mondatok elhangzásának idejében lelkesen sztároltak Kanadában azok az emberek, akik ma a magyar nagykövet lelkes szövetségesei, a következőként reagált Toroczkai üzenetére, : “Nem udvarlásként mondom, hiszen számos előadáson felszólaláson, felszólalásomban említettem már, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat szoktam példaként felhozni, hogy a civil szervezetek mennyire fontosak” (Toroczkai László interjúja Morvai Krisztinával. 2009. április. 2. 9. oldal)

Orbán egyik legközelebbi elvbarátja, pártjának egyik alapítója, az 5-ös sorszámú párttagkönyv tulajdonosa, Bayer Zsolt, ugyancsak egyike az Orbán rezsim nagyra-becsült és fényesen megfizetett propagandistáinak, aki számtalan közpénzen alapított elismerés birtokosaként fejti ki rasszizmustól átitatott nézeteit. Saját bevallása szerint, Bayer úr nem híve a konszenzust kereső konfliktus kezelésnek. Az ő kedvelt probléma-megoldó eszköze az erő – bepancsolni egyet az ellenfél pofájába, „hogy még a saját fogorvosa se ismerje föl az ábrázatát”. (Lásd a Hol a pofátlanság határa. Budapest. Kairosz kiadó, 2001. 166 o.) Bayer a következő tanácsot adja annak, aki esetleg elgázol egy roma gyereket az autójával: esze ágába ne jusson ebben az országban megállni, csak nyomja a gázt és hajtson tovább segítségnyújtás nélkül. (Lásd Bayer cikkét a Magyar Hírlapban, Magyarország második legnagyobb kormánypárti napilapjában, melynek tulajdonosa vitéz Széles Gábor nagyvállalkozó, Orbán miniszterelnök multimilliomos haverja.). Bayer a következőket szokta mondani azoknak a kollégáinak a budapesti médiában, akik történetesen zsidók: „a zsidó újságírók puszta léte a budapesti médiában is épp eléggé indokolja az antiszemitizmusunkat”. (Lásd fentebb). De lépjünk közelebb a jelenhez, nézzük, mi folyik ma, amikor a magyar nagykövet szerint, a Holokauszt tisztelete, Orbán kormányának a fényes sarkkőve.

Amikor 2012-ben, Magyarország egyik legnagyobb élő írója, Kertész Ákos, maga is holokauszt-túlélő, fölemelte a szavát az Orbán rezsim uralkodó pártja támogatását élvező honfitársainak a holokauszt áldozatai emlékével kapcsolatos szégyenteljes magatartása ellen, Budapest főpolgármestere megfosztotta őt az önkormányzattól korábban kapott kitüntetésétől, a „Budapest Díszpolgára” státustól. Ez után pedig Orbán felállt Parlamentben, és az eddigieket megtoldva azt javasolta, hogy alkossanak új jogszabályokat, melyekkel Kertészt megfoszthatják minden korábbi állami kitüntetésétől, köztük az ország legrangosabb irodalmi díjától, a Kossuth-díjtól is. Kertész Ákos kénytelen volt 80 éves korában fogni a bőröndjét, és Kanadába menekülni, ebben az országban politikai menekült státuszt kérni, mert az élete már Magyarországon nem volt biztonságban. Ő lett a „magyargyalázó büdös zsidó, aki rossz hírét merészelte kelteni Magyarországnak”. Kertész azóta Kanada védelmét élvezve állandó lakosként él Montrealban, szegényen és magyarnak számkivetve, de szabadon, mint a madár; egy ember, akit a szülőhazája meg tudott gyalázni, de a lelkét megtörni nem tudta soha.

Az antiszemitizmus föléledését Magyarországon talán mi sem példázza jobban, mint egy arcátlanul antiszemita, cigányellenes, homofób és antidemokratikus Párt, a Jobbik gyors növekedése, amely nem tekinthető Orbán igazi ellenzékének a magyar parlamentben. A Fidesz és a Jobbik együtt olyan hatalmi tényező Magyarországon, amely valószínűtlenné tesz a közeljövőben bármiféle változást. Ennek a lojális ellenzéknek a vezetője, Vona Gábor, Orbán pártjának emlőin nőtt föl. Ő volt a Fidesz ifjúsági szárnyának az elnöke, mielőtt a saját projektjét innen kiindulva megalapította volna mentorának, Orbánnak, elismerő biztatásától kísérve. Vona pártjának szoros szövetségese néhány igen szélsőséges és militáns antiszemita polgárőr csapat, mint azt már odafenn is jeleztük. . Továbbá a Jobbik erősen kötődik az orosz elnök, Vladimír Putyin körüli antiszemita csoportokhoz. Orbán és Vona szoros és folyamatos kapcsolatot tart fönn az iráni rezsimmel, amely egyebek között Izrael elpusztítását tűzte ki céljául. Orbán miniszterelnöki hivatalának egyik kiemelt megbízottja, a homofób Kerényi Imre, aki nem tekinthető éppen Kertész Ákos rajongónak, nyíltan célzott rá, hogy hamarosan a „Tel Aviv – New York tengely” székhelye a puszta földdel lesz egyenlővé téve, ahol kecskék legelésznek majd közvetlenül a Fehér Ház tőszomszédságában, a Pennsylvania Avenue-n. Amikor az újságírók kiemelt tanácsadójának erről az Irán-barát, orosz-barát és Amerika ellenes gyűlölet kirohanásáról kérdezték Orbánt, ő vállat vont, és azt mondta, hogy örülne, ha több olyan ember lenne a csapatában, mint Kerényi. Tettei a szavainál hangosabban beszélnek.

Ódor nagykövet úr kanadai retorikája és a Magyarországon uralkodó politikai elit gyakorlata közötti különbséget napnál világosabban illusztrálja az a tény, hogy a magyar parlament Oktatási és Kulturális bizottsága élére Dúró Dóra került, aki pártkönyvvel rendelkező, tagdíjfizető oszlopa a magyar neo-náci pártnak, a Jobbiknak. Ezt a kinevezést csak Orbán pártja parlamenti frakciójának az egyértelmű támogatása tette lehetővé. Ha a holokauszt-túlélők emlékezetének a tiszteletben tartása a magyar kormányzó párt politikájának sarkköve, miért választ egy neonáci párttagot ennek a fontos parlamenti bizottságnak az elnökévé? Dúró férje, Novák Előd, a saját bevallása szerint is ízig-vérig holokauszt-tagadó. Abraham Cooper rabbi, a Simon Wiesenthal Központ dékánhelyettese így nyilatkozott: „Annak a bejelentése, hogy a parlament Oktatási és Kulturális bizottságénak elnöke lesz Dúró Dóra, a jobbikos és militáns holokauszt-tagadó Novák Elődnek a felesége, megkérdőjelezi Magyarország elkötelezettségét a holokauszt emlékének pontos és történelemhű ápolásával kapcsolatban. Amikor Novákot a múlt héten megkérdezték, hogy feleségével együtt miért nem vesz részt a holokauszt-megemlékezés eseményein, azt válaszolta, „csak olyan népirtásra emlékezünk, amely valóban megtörtént”. (Lásd: Simon Wiesenthal Központ sajtóközleménye. 2014, május.)

Öt évvel Orbán hatalomra kerülése után, a magyar tájat Horthy és Prohászka emlékművek tarkítják. Nem lennék meglepve, ha egy szép napon Szakály úr keresztapám nemlétező sírja fölé is emeltetne egyet. Leginkább Orbán közvetlen fegyverhordozói leplezik le ezeket az életnagyságúnál nagyobb szobrokat, olyanok, mint Kövér László és Lezsák Sándor, a magyar parlament elnöke illetve alelnöke.

Dolgozatom e negyedik részét a magyar származású Nobel Díjas Holokauszt túlélő, Elie Wiesel szavaival zárnám. Wiesel, Randolph L. Braham-al egyetemben átlátott az affinitás látszatát keltő, hízelgő átverésen, amelyet tudatosan próbált vele szemben alkalmazni az Orbán rezsim. Ő is és Braham is, visszadobtak minden elismerést és díszes kitüntetést, melyekkel az Orbán-rezsim elhalmozta őket, hogy a történelem hamisításhoz és a Soá áldozatai emlékének egyre kiterjedtebb meggyalázásához megvásárolja a hallgatásukat. Hadd idézzek egy rövid részletet Elie Wiesel nyilvános vádiratából az Orbán kormánynak azokkal a gyalázatos hazudozásaival kapcsolatban, melyeket Ódor Bálint Nagykövet úr Kanadában terjeszt: „A magyar a rezsim, ahelyett hogy feldolgozná, fehérre próbálja mosni Magyarország múltjának bűnös és tragikus epizódjait, nevezetesen, hogy a háború alatt többszázezer magyar polgár elszállítása és meggyilkolása a magyar kormány részvételével és hozzájárulásával történt… Ezzel a magatartással semmilyen módon nem kívánok közösséget vállalni, és így a Magyar Köztársaság Nagykeresztje Érdemrendet, melyet nekem adományozott, visszautasítom.”

Folytatás következik 

Angels of Deception / Michael Lang