Megfelelő kritikai összkiadás hiányában voltaképpen csak közelítőleg lehet megmondani, hogy hány zongorakíséretes szólódalt komponált Liszt. Műveinek régebbi összkiadásából az 1917 és 1922 között megjelent három kötet,1 amely újabban digitális formában is elérhető,2 88 vers megzenésítését tartalmazza, ezek közül azonban nem mindegyik tartozik a szó szoros értelemben vett dal műfajába. Nem számítva a három daloskötet járulékos darabjait ‒ a zongorakíséretes melodrámákat (Lenore, Der traurige Mönch, A holt költő szerelme, Der blinde Sänger), egy duettet (O Meer im Abendstrahl), a Károly Ágost weimari trónörökös nagyherceg esküvőjére komponált, zenekarkíséretes Liederspiel zongorakivonatát (Wartburglieder), valamint a részben kórust is foglalkoztató, egyéb alkalmi jellegű darabokat (A magyarok istene, Magyar királydal, Weimars Toten, Weimars Volkslied) ‒, 74 zongorakíséretes szólódalként megzenésített szöveg szerepel Raabe közreadásában. Mivel közülük nem egy szövegre többféle megfogalmazás vagy megzenésítés is készült, a 74 dalszövegnek összesen 97 műalakja tanulmányozható a kötetekben. Ehhez jön még Victor Hugo Le Crucifix (A feszület) című költeményének háromféle megzenésítése, amelyet szövegének vallásos tematikája és harmóniumon is játszható kísérete miatt a kiadás főszerkesztője, Raabe a Kirchliche und geistliche Gesangswerke (Egyházi és vallásos vokális művek) sorozatban közölt.3

Annak ellenére, hogy a Károly Sándor nagyherceg-féle kiadás saját korának tudományos standardjához viszonyítva magas színvonalúnak mondható, régóta ismert, hogy távolról sem Liszt teljes daltermését tartalmazza. Mivel Raabe elsősorban a weimari Liszt-hagyatékban elérhető forrásokra koncentrált, érthető módon nem szerepelnek közreadásában a zeneszerző működésének perifériájához tartozó, kevéssé ismert „orosz" ‒ vagy legalábbis orosz nemzetiségű költőtől származó ‒ kompozíciók: a Les Pleurs des femmes (Női könnyek, megj. 1844), amelyből Romance oubliée (Elfelejtett románc) címmel utóbb különféle hangszeres feldolgozások is születtek,4 valamint a Nye bronyi menya moj drug (Ne gyalázz te engemet), amelynek kottaszövegét csak a Bibliotyecska ljubityelja muziki sorozat, vagy a Magyar Zene folyóirat mindenre elszánt olvasóközönsége ismerheti.5 Nem került be az összkiadásba a zeneszerző életében ugyancsak kiadatlanul maradt Quand tu chantes bercée (Ha ringva karjaim közt) sem, amely egy olasz hölgy, Matilde Juva Branca albumában maradt fenn, s amelynek az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött kézirata6 Kecskeméti Istvánnak köszönhetően ugyancsak a Magyar Zenében jelent meg fakszimile és átírás formájában.7 Nem fogja megtalálni a kritikai kiadásban a Liszt dalai iránt érdeklődő énekes vagy kutató a Die Vätergruft (Az ősi sírbolt) című ballada közvetlenül Liszt halála előtt, 1886-ban készült átdolgozását8 és ugyanekkor papírra vetett zenekari változatát sem.9 Több olyan korai dalverzió is hiányzik azonban az összkiadáskötetekből, amely pedig Raabe számára is könnyen elérhető volt Weimarban: így többek között a Die Loreley 1843-ban nyomtatásban is megjelent, korai változata,10 vagy a Jeanne d'Arc au bûcher (Johanna a máglyán) 1846-ban megjelent műalakja. Mellőzésük annál kevésbé érthető, mivel ezek a kompozíciók lényegesen árnyalják a Liszt dalszerző munkásságának kezdeteiről alkotott képet.

Franz Hanfstaengl felvétele 1869 körül 

Ugyanakkor elsőként látott napvilágot az összkiadásban néhány olyan dal, amely a muzsikus életében kiadatlanul maradt: a Was Liebe sei? (Mi a szerelem) című lírai miniatűr második liszti megzenésítése;11 az Und wir dachten der Toten (S eszünkbe jutottak a holtak);12 a Des Tages laute Stimmen schweigen (A nap sok lármás hangja hallgat),13 amelynek fakszimiléje már 1905-ben megjelent;14 továbbá a Le Vieux vagabond (A vén csavargó).15 Mindenesetre az összkiadáskötetek megjelenése óta is időről-időre kerülnek elő ismeretlen Liszt-dalok. 2007-ben, a müncheni Bayerische Staatsbibliothekban bukkant fel egy ilyen darabocska, a Wenn die letzten Sterne bleichen (Amikor az utolsó csillagok kihunynak),16 amelynek fakszimiléje és átírása mindjárt nyomtatásban is napvilágot látott.17 Legutóbb pedig 2016-ban jelent meg egy ‒ az előbbihez hasonlóan nem túl jelentős és nem is igazán nyomdakész ‒ kompozíció, a Göttliche Gedanken, seelige Gefühle (Isteni gondolatok, boldog érzések).18

A Grove-lexikon 2001-es kiadásának műjegyzéke így lényegesen több műalakot tart nyilván, mint amennyi az összkiadásban megjelent. Igaz, a katalógus N-betűvel jelölt műcsoportjában szereplő kompozícióknak sem mindegyike Liszt-dal: nem tekinthető annak a züllött tenorista, Luigi Pantaleoni velencei barkarolája (LW N2 Barcarole vénitienne de Pantaleoni), Konstantin Hohenzollern-Hechingen herceg szerb dala (LW N57 Serbisches Lied), vagy Maria Pavlovna weimari nagyhercegné Wilhelm Müller Die Brautnacht (Nászéjszaka) című költeményére19 írott kompozíciója (LW N47 Es hat geflammt die ganze Nacht). Ugyancsak kilóg a sorból néhány Schubert-dal meghangszerelt változata (LW N63), vala­mint Liszt keresztfiának, Korbay Ferencnek (LW N80) és a muzsikus félkarú zongorista barátjának, gróf Zichy Gézának (LW N82) néhány zenekari dala. Több joggal kerültek az N-betűvel jelölt műcsoportba Liszt saját dalainak zenekarkíséretes változatai (LW N5/3 Die Loreley, N8 Mignon's Lied, N22 Die Vätergruft, N32 Lieder aus Schillers Wilhelm Tell, N37 Jeanne d'Arc, N40 Le Juif errant20), hiszen eredetileg valamennyi zongorakíséretes szólódalként született. A Liszt-művek időnként mintha osztódással szaporodnának: Szitha Tünde figyelmeztetett rá,21 hogy a Fritz Noske által 1954-ben közölt22 francia szövegű dal, az En ces lieux valójában nem önálló kompozíció, hanem a Die Zelle in Nonnenwerth (A nonnenwerthi zárda) című német dal kontrafaktuma, Étienne Monnier szövegével. Akadnak olyan elveszett, vagy talán soha el nem készült Liszt-dalok is, amelyekről csupán említésből tudunk, mint a L'aube nâit (Hajnalodik; LW S32),23 vagy a Die Glöckchen (Harangocskák; LW S45).24

Mivel az 1970 óta készülő, újabb Liszt-összkiadás mindeddig nem jutott el e műcsoport megjelentetéséig, s a közeljövőben várhatóan nem is fog, a zeneszerző daltermésének előadói és kutatói kénytelenek a Liszt életében megjelent kiadásokat is kézbe venni. 2005-ben, amikor a disszertációmon dolgoztam, még nem csekély munkát jelentett hozzájutni ezekhez a forrásokhoz (ebben a budapesti Liszt-múzeum gyűjteménye is segítségemre volt). Ma már szerencsére a legfontosabb kiadások többségének a zeneszerző németországi hagyatékában fennmaradt példányai elektronikus formában is elérhetők a weimari Herzogin-Anna-Amalia-Bibliothek digitális gyűjteményében.25 Megjegyzendő azonban, hogy Liszt nem minden dala jelent meg életében nyomatatásban. Egy sor kompozíció korai megfogalmazása vagy két publikált műalak közti átmeneti változata (Raabe az ilyeneket Zwischenstufénak nevezte műjegyzékében) továbbra is csupán kéziratban tanulmányozható. A Liszt-dalok kéziratos forrásainak legjelentősebb gyűjteménye a weimari Goethe- und Schiller-Archiv Liszt-fondjának 60/D kéziratcsoportja, melynek katalógusa elektronikus formában is tanulmányozható.26 Nehezíti a kutató helyzetét, hogy Liszt életvitelének világpolgár jellegéből adódóan a források sokfelé szóródtak, s egy sor más gyűjteményben is őriznek dalaihoz tartozó autográfokat és kopistamásolatokat, a tokiói KEIO Egyetem könyvtárától az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtáráig. Nem árt tudni, hogy az utóbbi években több nagy gyűjtemény digitalizálta Liszt-kéziratállományát, köztük számos dal forrását is; így a New York-i Pierpoint Morgan Library,27 a New Haven-i Yale University Library,28 a párizsi Bibliothèque Nationale de France,29 a bécsi Österreichische Nationalbiblio­thek30 és a berlini Staatsbibliothek is.31

Korszakolás

A forráshelyzet és a kiadások problémáját csak tovább súlyosbítja az átdolgozások és eltérő műalakok problémája. Hogy miért, annak megértéséhez érdemes madártávlatból szemügyre venni és rövidebb korszakokra osztani Liszt dalszerző pályáját. A muzsikus első dalai bő egy évtizeddel Schubert halála után keletkeztek, nagyjából abban az időben, amikor Schumann első zongorakíséretes énekhangra írt remekművei. Utolsó e műfajbeli kompozíciói pedig néhány évvel azelőtt jelentek meg, hogy Hugo Wolf első dalopuszai napvilágot láttak. Sok minden történt ezalatt a négy és fél évtized alatt, és nem csak Liszt életében, hanem az európai zenetörténetben általában. Nem számítva a muzsikus édesapjának egy 1824-es levelében említett, elveszett gyermekkori kompozíciókat,32 három korszakra oszthatjuk daltermését, a második és harmadik között hosszabb szünettel.

 Josef Kriehuber (1800-1876) Matiné Lisztnél, 1846

Balról Joseph Kreiehuber, Hector Berlioz, Carl Czerny, Liszt és Heinrich Wilhelm Ernst 

 Az első korszak 1839 és 1848 közöttre keltezhető. Ekkor komponálta Liszt legkorábbi fennmaradt dalát, az An­gio­lin dal biondo crint (1839), továbbá Heine-, Goethe- és Hugo-dalainak többségét, legalábbis e kompozíciók első megfogalmazásait. 1848-ig egy sor dala látott napvilágot nyomtatásban. Néhány korai darabját önmagában publikálta ‒ ilyen mindjárt az elsőként megjelent dalopusz, az Il m'aimait tant (Úgy szeretett), amely közel egyidőben látott napvilágot a párizsi Latte (1842) és a mainzi Schott (1843) kiadásában; a Die Zelle in Nonnenwerth (Köln: Eck, 1843) és említett francia kontrafaktuma (Párizs: Latte, 1844); a Jeanne d'Arc au bûcher című drámai románc (Mainz: Schott, 1846); vagy az O lieb, so lang du lieben kannst első kiadása (Szeress, amíg csak szeretni tudsz; Leipzig: Kistner, 1847). A rövid vokális kompozíciókat azonban Liszt a kor szokásának megfelelően szívesebben adta ki gyűjteményes formában, méghozzá többnyire vegyes gyűjtemények részeként: a Buch der Lieder Heine-, Goethe- és Bocella-dalokat tartalmazó első kötete mellett ilyen a kölni Eck-kiadónál 1844-ben megjelent Sechs Lie­der für eine Singstimme mit Pianoforte-Begleitung (Hat dal szóló énekhangra zongorakísérettel) - ez három Heine-dal mellett Charlotte von Hagn, az orosz Mecserszkij herceg, valamint Philipp Kaufmann egy-egy versének megzenésítését tartalmazza.

Akadnak azonban tervszerűbben felépített gyűjtemények is: a Buch der Lieder második kötete (Berlin: Schlesinger, 1844) kizárólag Victor Hugo verseinek megzenésítéseiből áll, a Tre sonetti di Petrarca (Három Petrarca-szonett; Bécs: Haslinger, 1847) pedig az itáliai reneszánsz költőjének szerelmes verseiből válogat. Az 1848-ben publikált három Goethe-dal (3 Gedichte von Göthe; Bécs, Haslinger, 1848) ‒ helyesebben négy, mert Liszt a Freudvoll und leidvollt mindjárt kétféleképpen is megzenésítette ‒ ezzel szemben a költő három teljesen különböző művéből veszi szövegét. A zeneszerző korai daltermésének legszervesebben összetartozó kiadványa a szintén 1848-ban megjelent, Schiller verseire komponált dalciklus. Liszt a jelek szerint nem minden dalkompozícióját publikálta elkészültét követően. Például a Die Vätergruft című ballada legkorábbi autográfja 1844-re keltezhető,33 a mű sajtóhíradások szerint már 1846. március 26-án nyilvános hangversenyen hangzott el a bécsi Musikvereinssaalban,34 végül azonban csak 1860-ban jelent meg, alaposan átdolgozott formában.

Liszt második dalszerző korszaka az a bő évtized (1848-1860), melyet a muzsikus a weimari Udvari Színház karmestereként töltött. Ez zeneszerzői (és dalszerzői) szempontból legtermékenyebb periódusa: nem csupán a szimfonikus költemények többsége, a Dante- és Faust-szimfónia született ekkor, hanem ekkorra tehető korábbi dalai túlnyomó többségének alapos átdolgozása is. Esetenként többszöri átdolgozásról van szó: már Liszt korai dalainak nyomtatott kiadásait tartalmazó Handexemplarja35 is számos kéziratos javítást tartalmaz. A mélyrehatóbb javításokhoz kézzel írott korrektúralapok is készültek,36 majd kopistatisztázatok, esetenként több garnitúra is: például a Buch der Lieder dalaiból August Conradi37 és Joachim Raff38 egyaránt készített másolatokat, utóbbiakat aztán Liszt még egyszer végigjavította, mielőtt elküldte a kiadónak. Érdemes megjegyezni, hogy Conradi 1849 nyarának végéig tevékenykedett Liszt másolójaként,39 jó okunk van tehát azt feltételezni, hogy Liszt már az 1840-es évtized végétől folyamatosan és módszeresen revideálta korai kompozícióit. Számos új dal is keletkezett persze, mint például a Wer nie sein Brot mit Tränen ass (Ha könny nem sózta kenyered) második megzenésítése; vagy a Wie singt die Lerche schön. Úgy tűnik, hogy már az 1840-es évek végén kísérletezett Liszt a zenekari dallal. Első ilyen kompozíciói - a Jeanne d'Arc au bûcher, a Le Vieux vagabond és a Le Juif errant (A bolygó zsidó) - azonban kiadatlanul maradtak, s csak az 1860-as években adott ki először zenekari dalokat.

Az Im Rhein (S.272) angol változatának kezdete 

Sok fejtörést okozott Lisztnek az átdolgozott változatok és az új dalok gyűjteménnyé rendezése ‒ hogy milyen sokat, arról az az autográf sorozatterv tanúskodik, amelyet Ich möchte hingehn (Elmúlni vágynék) című dalának Conradi által készített tisztázatába jegyzett be, több ponton javított, majd végül el is vetett.40 Az 1850-es évtized első felében nem nagyon jelentek meg tőle dalok: a Die Macht der Musik (A zene hatalma; Lipcse: Kistner, 1849), illetve a Drei Lieder für eine Sopran- oder Tenorstimme (Három dal szoprán- vagy tenorhangra; Leipzig: Kistner, 1850) után hosszabb szünet következett a Wie singt die Lerche schön würzburgi Deutscher Musenalmanach-beli közléséig (1856), illetve a Buch der Lieder első kötetének revideált kiadásáig (Berlin: Schlesinger, 1856). A Buch der Lieder második kötetéből már nem jelent meg ilyen átdolgozott kiadás. A zeneszerző a jelek szerint összekülönbözött Schlesingerrel, s összegyűjtött dalai (Gesammelte Lieder) végül a lipcsei Kahnt cég kiadásában láttak napvilágot, 1860-ban, először hat füzetben, s a korábbitól eltérő elrendezésben.

A Gesammelte Lieder első négy füzete költők szerint csoportosítja a kompozíciókat, nagyjából úgy, ahogyan később Hugo Wolf publikálta Mörike- (1889), Eichendorff- (1889) és Goethe-dalait (1890). Liszt dalgyűjteményének első füzete (a Wer nie sein Brot mit Tränen ass második megzenésítését kivéve) a Goethe-dalokat, a második a Schiller-dalciklust, a harmadik a Heine-dalokat, míg a negyedik az Hugo-megzenésítéseket tartalmazza. Érdemes megjegyezni, hogy néhány korai dal nem került be a megrostált gyűjteményes kiadásba: az Hugo-füzetből például kimaradt a Gastibelza-románc és a La Tombe et la rose (A sír és a rózsa), amely a Buch der Lieder 1844-es kiadásában még szerepelt. A Gesammelte Lieder ötödik és hatodik füzete az első négynél jóval vegyesebb tartalmú: mindkettő különféle költők dalaiból válogat, akárcsak a sorozat második kiadása alkalmával publikált hetedik füzet, amely még az első kiadás évében, 1860-ban napvilágot látott. A római években (1860-1869) aztán hosszabb szünet következett Liszt dalszerző munkásságában. Az 1860-as évtized elején ugyan megjelent nyomtatásban a zeneszerző két zenekari dala: a Die Loreley és a Mignon (Kennst du das Land) átdolgozása, mindkettő 1862-ben; a zongorakíséretes szólódal műfajában azonban mindössze két új darabról tudunk, amely bizonyosan erre az időszakra keltezhető: a Nye bronyi menya moj drug (1866) és a La perla (A gyöngy; 1868), előbbi ráadásul meg sem jelent Liszt életében.

A harmadik periódusban (1870‒1886) azonban ismét számos dal keletkezett. Először is Liszt több korábbi művéből zenekari változat látott napvilágot: a Schiller-dalciklusból 1872-ben, a Jeanne d'Arc au bûcher-ből 1876-ban, s 1886 nyarán az agg zeneszerző utolsó munkája a Die Vätergruft zenekari hangszerelése volt (1886-ban jelent meg Kahntnál). Az 1870-es évtized azonban nem csupán átdolgozásokat termett, hanem több új darabot is. Olyannyira, hogy az évtized végére összeállt még egy csokornyi dal, a Gesammelte Lieder nyolcadik füzete, amely 1879-ben látott napvilágot. Ezt követte az 1880-as években egy felkérésre született, angol nyelvű kompozíció, a Go not happy day (Szép nap, el ne tűnj; megj. London: Kegan Paul/Stanley Lucas Weber, 1880); a Petrarca-szonettek alaposan átdolgozott kiadása (Lipcse: Kahnt, 1883) ‒ ezekből már az 1850-es években készültek revideált változatok, s zongoraátirataik 1858-ban az Années de pèlerinage-ciklus Itália-kötetében kaptak helyet; Hugo Le Crucifix című vallásos költeményének háromféle megzenésítése alt hangra, zongora- vagy harmóniumkísérettel (Lipcse: Kahnt, 1884); s végül két olyan darab, amelyet nem füzetbe rendezve, hanem önálló számokként fűztek hozzá a Gesammelte Lieder sorozathoz: a J'ai perdu ma force et ma vie (Veszve az életem, a kedvem), valamint a Verlassen (Elhagyva).

Az 1880-as években Liszt tervbe vette az összegyűjtött dalok francia kiadásának előkészítését, amihez francia fordításokat készíttetett belga ismerősével, Gustave Lagye-val. A Mélodies pour chant avec accompagnement de piano (Dalok énekhangra zongorakísérettel) címet viselő francia kiadás ugyan végül csak a zeneszerző halálát követően látott napvilágot Kahntnál, az első kötet 1886-ban, az utolsó, a nyolcadik csak 1891-ben. A zeneszerző levelezése41 és a weimari hagyatékában fennmaradt források42 azonban tanúsítják, hogy a fordítások felügyeletével készültek, s több esetben maga írta újra az énekszólam ritmusát, ha az új szöveg prozódiája úgy kívánta. Mi több, időnként komolyabb változtatásokat is eszközölt: például hosszabb részt toldott be a Comment, disaient-ils című Hugo-dal végén és a Die Loreley közepén. A Die Loreley e kései variánsát Raabe ugyan közölte az össz­kiadás kritikai jegyzeteiben,43 az Hugo-dalét azonban nem. A Liszt halálát követő évben, 1887-ben Kahnt a összegyűjtött dalok német kiadását is újra megjelentette. A kései alkotóperiódus néhány új dalkompozíciója, mint már utaltam rá, csak poszthumusz kiadásban látott napvilágot. }

Jegyzetek

1. Grossherzog Carl Alexander Ausgabe der musikalischen Werke Franz Liszts, hrsg. von der Franz-Liszt-Stiftung (Leipzig: Breitkopf und Härtel, 1907-1936), Serie VII: Lieder und einstimmige Gesänge, Bd. 1-3 (1917, 1921, 1922). [=GA.]
2. (2016. ápr. 4.).
3. GA. V/6, 69-72.
4. Friedrich Schnapp, „A Forgotten Romance of Liszt", Music and Letters 34/3 (1953 July), 232-235.; Jakov Milstein, Liszt, ford. Subik István (Budapest: Zeneműkiadó, 1965), II, 756.; Szitha Tünde, „Liszt Ferenc »ismeretlen« francia dalai", Magyar Zene 27/1 (1986. március), 49-82.
5. Papp Márta, „Moszkvai archívumok Liszt-dokumentumai", MZ 27/1 (1986. március), 29-38.
6. Ms. mus. 5108.
7. Kecskeméti István, „Egy ismeretlen Liszt-dal", MZ 45/1 (1974. március), 17-25.
8. US-NYpm Cary 451.
9. US-NYpm Cary 452.
10. Buch der Lieder (Berlin: Schlesinger, lemezszám: S. 2822), Bd. 1, no. 1.
11. GA. VII/2, 96.
12. GA. VII/3, 111.
13. GA. VII/3, 93-95.
14. La Mara (Hrsg.). Briefwechsel zwischen Franz Liszt und Hans von Bülow (Leipzig: Breitkopf und Härtel, 1898). VIII (1905), [429]-[432].
15. GA. VII/1, 1-12.
16. D-Mbs Mus. ms. 23 595.
17. Franz Liszt: Wenn die letzten Sterne bleichen. Lied für Singstimme und Klavier op. post., hrsg. von Rolf Griebel, Sigrid von Moisy und Sabine Kurth (München: Henle, 2007).
18. Franz Liszt: Göttliche Gedanken, ed. by Wlodzimiers Soltysik (Otwock: Triangiel, 2016).
19. Gedichte von Wilhelm Müller, hrsg. von Max Müller (Leipzig: Brockhaus, 1868), Bd. 1, 86-87.
20. Szitha, „Liszt »ismeretlen« francia dalai", 51-82.
21. Uott., 50.
22. Fritz Noske, La Mélodie française de Berlioz à Duparc (Amsterdam: North-Holland Publishing Company, 1854), 267.
23. Gut, Serge et Bellas, Jacqueline (éd.). Franz Liszt-Marie d'Agoult: Correspondance (Paris: Fayard, 2001). 904.
24. GA. VII/1, V.
25. (2016. április 4.).
26. (2016. ápr. 4.).
27. (2016. ápr. 4.).
28. (2016. máj. 31.).
29. (2016. ápr. 9.).
30. (2016. ápr. 4.).
31. (2015. december 2.).
32. La Mara, „Aus Franz Liszts erster Jugend: ein Schreiben seines Vaters mit Briefen Czernys an ihn", Die Musik 5/13 (1905-1906), 18.
33. Stiftung Weimarer Klassik, Goethe-und-Schiller-Archiv, Weimar [=D-WRgs] 60/D 83.
34. Der Wanderer 33/75 (28. März 1846), 298.
35. D-WRa L 842.
36. Például a Wer nie sein Brot című dalhoz: Österreichische Nationalbibliothek, Wien Mus. Hs. 42.393.
37. D-WRgs 60/D 43.
38. D-WRgs 60/D 89.
39. Mueller, „Reevaluating the Liszt Chronology", 136.
40. D-WRgs 60/D 38. Vö. Rena Charnin Mueller, „Liszt's Catalogues and Inventories of His Works", SM 34/3-4 (1992), 236.
41. Br. II, 350.; VII, 399. Short, Michael, (ed.). Liszt Letters in the Library of Congress (New York: Pendragon, 2003), 361.
42. D-WRgs Dep. H12 h és 60/D 80a.
43. GA. VII/2, VI.

Az itt közölt két fejezet A dalszerző Liszt című könyv részlete, amely hamarosan megjelenik a Rózsavölgyi és Társa Kiadónál. A munka a szerző 2010-ben megvédett PhD doktori értekezésén alapul és a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj, illetve az MTA Könyvpályázat támogatásával készült.