A Szent Efrém Férfikar/OD Pictures Art Studio

- Idén tizenöt éves a Szent Efrém Férfikar. Hogyan, milyen élmények hatására alakult meg az együttes 2002-ben?

- A Szent Efrém Férfikart valójában egy kotta hívta életre, melyet Kárpátalján kaptam kézhez. Az egyházzenei DLA dolgozatomat írtam a görög katolikus zenéről, mikor Ungváron rátaláltam Boksay János régóta elveszettnek hitt Aranyszájú Szent János liturgiájára. Úgy tudtam, hogy ez a liturgia, melyet Boksay 1921-ben, ószláv nyelven komponált, megsemmisült a háborúban. Rögtön láttam, hogy egy igazi kincsről van szó, így elvittem a kottát a Hungarotonhoz, ahol Hollós Mátéval egyetértettünk abban, hogy fel kell vennünk a művet, hiszen a magyar zenetörténet egy korábban ismeretlen szegmenséről volt szó. a felvételhez szükségem volt egy férfikarra - barátaimból és az Énekes Iskolából kinőtt tanítványaimból így jött létre 2002-ben a Szent Efrém. Sikeresen lemezre vettük a liturgiát, ami igazi kuriózumnak számított, és annyira élveztük ezt a fajta együtt muzsikálást, hogy együtt maradtunk. 2006-ban történt a nagy áttörés a kórus életében, mikor megnyertük a Hajnówka Nemzetközi Ortodox Egyházzenei Fesztivál professzionális kamarakórus kategóriáját Lengyelországban. Ekkor kerültünk fel az ortodox zene és itthon a görög katolikus egyház térképére, akikkel azóta is nagyon jó a kapcsolatunk. a bizánci rítusú zene volt tehát a kiindulási pont számunkra. Bár kezdetben sokan kritizáltak emiatt, én bizánci zenének nevezem mindazt, ami a bizánci tradícióra vezethető vissza: a szláv, a román vagy a balkáni egyházi zenét is. a rítus, a rítusban használt imák mind 8-10. századi szövegek. És bár az énekek újabb és újabb köntöst kaptak az évszázadok alatt, az imák nem változtak. Negyedmilliárd ember közös imakönyve tulajdonképpen a bizánci rítus, hiszen mindenki ugyanazt imádkozza, csak mindenki más nyelven és másfajta zeneiséggel. Hatalmas és gyönyörű repertoárról van szó, melyet ha nyolc életünk volna, sem ismerhetnénk meg teljességében.

- Gyakran fogalmaznak úgy, hogy a Szent Efrém Férfikarnak két arca van: a bizánci és a magyar zene. Hogyan hat egymásra ez a két terület az együttes életében?

- Természetesen mindaz az eszköztár, amelyet a bizánci zenével elsajátítottunk, nem volt egy az egyben alkalmazható például a közép-európai monarchikus férfikari kultúra műveinek eléneklésére. a bizánci mediterrán zenét nem hívnám európai zenének (sokkal inkább a Közel-Kelethez sorolnám), a bizánci szláv zene viszont nagyon is európai zene. Míg a déli bizánci zenei vonulat a mai napig egyszólamú vagy tartott hangos, ún. iszón-kultúrával működik, addig a szláv világban, mely mára döntő mennyiségben uralja a bizánci kultúrát, egyértelmű a palestrinai elvek, a bécsi klasszikus zene és a romantika akkordjainak alkalmazása. Ebből pedig konzekvensen következett számunkra a nyitás az újabb európai repertoár felé. Egyszer csak kaptam egy telefont azzal a kérdéssel, hogy tudtam-e, hogy Liszt Ferenc írt egy ószláv nyelvű motettát. Nem tudtam róla, és komolyan azt hittem, hogy viccelnek velem. Aztán kiderült, hogy tényleg írt egyet - így kezdtünk el foglalkozni Liszt zenéjével. Hamar világossá vált előttünk az is, hogy Lisztnek nem tíz, hanem legalább hatvan férfikari műve van. Ekkor kerültünk kapcsolatba Eckhardt Máriával, akivel elkezdtünk tervezni egy Liszt-összkiadást, melyet a világi művekkel útjára is indítottunk 2009-ben. Liszt hozta magával számunkra a többi magyar szerző, elsősorban Bartók és Kodály zenéjét. Ugyanakkor számos új magyar mű is született már a Szent Efrém számára, többek között Dukay Barnabás, Sáry László és Zombola Péter írt nekünk darabokat. Emellett magunk is sok átiratot készítünk, hiszen rengeteg olyan vegyeskari zene van, amelyet érdemesnek tartunk átültetni férfikari struktúrára.

- A technikai követelmények mellett milyen más kritériumai vannak annak, hogy egy művet átírásra érdemesnek találjanak? Néhány évvel ezelőtt például Bereményi Géza és Cseh Tamás Ima című dalát dolgozták fel, de távoli kultúrák zenéiből is gyakran merítenek.

- Cseh Tamást személyesen is jól ismertem, az Ima esetében pedig konkrét felkérést kaptunk az előadásra. Philipp György kollégám készítette el ezt a férfikari letétet, de Márk és Lőrinc fiam is sok átiratot készítenek. Elsősorban szakrális zenéket választunk ki a világ különböző pontjairól, ahol mondjuk egy törzs, egy nigériai vagy egy kongói közösség énekli őket, és ezeket próbáljuk meg a saját hangzásunkra átültetni. De minden olyasmi érdekes számunkra, ami a Szent Efrém hangzásával elképzelhető. És néha előfordul az is, hogy hibázunk, nem készül el jól az átirat, vagy nem alkalmas a darab az átirat-készítésre, ilyenkor megválunk tőle.

- Mi az, amiben a Szent Efrém-hangzás más férfikarokétól különbözik? Miben ragadható meg az egyedisége?

- A szláv-bizánci zenéből belénk épült nagyon lelki, nagyon mély hangzásigény az, ami véleményem szerint a Szent Efrémet egyedivé teszi. Nem az a legfontosabb számunkra, hogy mekkora sikerre viszünk egy darabot. Amikor az ember énekel, nyilván imádkozik. Még rádiós szerkesztőként dolgoztam, mikor egy alkalommal a híres bűvész, Rodolfo érkezett hozzánk egy magazinműsorba. Mikor a műsorvezető azt kérdezte tőle, mit csinál, amikor bűvészkedik, annyit válaszolt: „imádkozom". Erre a műsorvezető harsányan felnevetett, mire Rodolfo rászólt, hogy ne nevessen, komolyan mondta, amit mondott. Mi is ezt próbáljuk megvalósítani a zenében. Mindegy, hogy mit éneklünk (lehet az egy nagyon profán dolog is) a zenének van egy elsődleges jelentése számunkra, ez pedig nem más, mint a Teremtővel való kapcsolat. a zene arra szolgál elsősorban, hogy mi, teremtmények megfelelő, adekvát választ tudjunk adni arra, hogy meg lettünk teremtve, és képesek legyünk örülni ennek. Bármilyen énekes vagy hangszeres zenei formába öntjük is ezt az örömöt, nagyon jól érezzük magunkat zenélés közben. Hiszen az éneklés öröme, bármilyen szomorú is az ének, benne van az emberben. Ehhez persze kellenek a partnerek is, így azokkal az emberekkel, akik ezt nem egészen így gondolták, vagy nem vitték ennyire mélyre, békében, de el kellett köszönnünk egymástól. Nekünk nagyon fontos, hogy minden zenét komolyan vegyünk, és minden zenéből a legtöbbet hozzuk ki, akkor is, ha első látásra nem tűnik jónak. a Szent Efrém egy műhely, nem egy koncertegyüttes. Persze sok koncertünk, fellépésünk van, de a közös munka igazából nem erről szól, hanem hogy minél jobban tudjunk zenélni. Nekem és a kollégáimnak is maga a stúdium, a munka, a kamarázás a legfontosabb. Ezért vagyunk, és én addig állok a Szent Efrém élén, amíg ez így van.

- Megragadt bennem egy korábbi interjújából egy gondolat, miszerint ha valaki nem forgatja kellőképp magába a zenéket, az előbb-utóbb hallatszódni fog. Hogyan zajlik egy-egy művel kapcsolatban a felkészülési folyamat? Sokat beszélnek is a zenékről, vagy mindez a mély lelki és szellemi munka inkább az éneklésen keresztül valósul meg?

- Inkább vitatkozunk. Ha összeéneklünk egy művet, nyilván vannak olyan fázisok, amelyek tetszenek, és olyanok is, amelyek kevésbé. Mindig elhangzanak különböző vélemények arról, mit kellene az adott darabbal kezdeni. (Akár az is egy vélemény, hogy inkább menjünk, és igyunk egy sört.) Egy biztos, verejtékezés nélkül nincs eredmény. Ez a munka úri módon - úgy, hogy bemegyek reggel 10-kor a próbára, szépen zenélek, és 1-kor felállok - nem megy. Ez nem erről szól. Sok út vezethet persze ahhoz a célhoz, amit egy jó zenész kitűz maga elé, én azonban nem tudom másképp csinálni. Ha új anyaggal kezdünk dolgozni, addig forgatjuk azt a fejünkben, míg ki nem kerekedik belőle valami. a legritkábban fordul csak elő, hogy föladjuk - elég szívósak vagyunk ahhoz, hogy ne rettenjünk meg az első három-négy próba után, hanem elmenjünk a falig, és megnézzük, hogy valóban nincs több a műben, vagy csak azért nem tűnik elég jónak, mert mi nem teszünk mindent bele. Sok együttes ilyenkor áll le, itt bukik meg az együtt zenélésük, mikor azt gondolják, hogy mindent megtettek. Soha nem elég, amit bárki megtesz bármilyen zenélés tekintetében. El kell tudnunk fogadni, hogy mindaz, amit megtettünk, lehet, hogy derekas dolog, de soha sem elég. Nem lehet annyit zenélni, hogy valaki azt mondhassa, tökéletesen felkészült. Én ezt még soha nem mertem kijelenteni.

- Volt olyan, hogy egy koncert után elégedettnek érezte magát?

- Nem. a koncertek után inkább szomorú vagyok. Persze örülök mindig, ha olyan dolgokat tudunk megmutatni, amire készültünk, de olyan fellépésünk még nem volt, amire azt mondtam volna (és szerintem egyikünk sem), hogy ezt nem is tudnánk jobban csinálni. Ugyanakkor az ember örül, mert egy hangverseny csak egy hangverseny. Anélkül, hogy elvitatnám a közönség szerepét, úgy gondolom, hogy a hangverseny a zenész és a zenélés szempontjából nem fő tényező. a koncertezés pont arra jó, hogy mindenki kielégíthesse azt a mérhetetlen egóját, ami minden zenészben benne van. De soha sem a hangversenyen történnek a legfontosabb dolgok, hanem az együttmunkálkodásban. a műhelyben születnek meg azok a hangzatok, relációk és varázslatos pillanatok, melyekből egy-egy olykor a koncertre is beszüremkedik.

- Ugyanezt a hozzáállást követelik meg azoktól is, akikkel együtt dolgoznak? Mi alapján döntik el, hogy kivel zenélnek együtt?

- Ezt érzi az ember. Természetesen ebben sem vagyunk tévedhetetlenek, van olyan, hogy mellényúlunk, és olyasvalakit találunk, akinek nem az általunk is képviselt hozzáállás a legfontosabb. Sokan vannak viszont olyanok, akikkel újra és újra arra vágyunk, hogy együtt zenélhessünk, annyira passzol a zenei elgondolásunk és az életfilozófiánk egymáshoz. Ilyen például Abeer Nehme Libanonból vagy a Moszkvai Patriarchátus Ortodox Kórusa, akikkel állandó a kapcsolat közöttünk. Ugyanazt a műhelyszagot érezzük náluk is, ami nálunk van, és tudjuk, hogy mindannyian azért zenélünk, mert az általunk énekelt zenék olyan mély szakralitást hordoznak, hogy e nélkül nem tudnánk élni. Akkor is zenélnénk, ha sehol nem léphetnénk fel közönség előtt. Csak idén itthon mintegy harminc fellépésünk lesz, s koncertezünk Angliában, Finnországban, Indiában, Szerbiában...

- a Szent Efrém 2011 óta rendezője a Szent István Bazilikában otthonra lelt Orientale Lumen (Kelet világossága) hangversenysorozatnak. Milyen koncertek várnak a kórusra idén, a fennállás 15. évfordulója kapcsán kitüntetett évben?

- Sokat jelent számunkra, hogy az Orientale Lumen-sorozatban a magunk urai vagyunk, szabadon válogathatunk a fellépők között, szabadon állíthatjuk össze a műsort, és mindig olyan évadot szerkeszthetünk, ami szerintünk épp a legjobb. Ez persze elképzelhetetlen lenne a Magyar Fejlesztési Bank évek óta rendelkezésünkre bocsátott támogatása nélkül. Ilyen a 2017-es évad is, amelyet januárban Sipos Mihállyal kezdtünk - remek muzsikusról van szó, vele és a Muzsikással is többször léptünk már fel együtt. Kiválóan, adekvát hegedüléssel rezonál azokra a szakrális zenékre, amelyeket mi éneklünk. Húsvétkor egy grúz férfikar lesz a vendégünk, akik egy egészen sajátságos, félelmetesen gazdag férfikari hagyományt képviselnek, amely nagyon elüt az európai férfikari hagyománytól és a klasszikus zenei összhangzattan rendszerétől. Egészen ős-eredeti az a zene, melyet három szólamban megszólaltatnak, és nagyon erős az improvizációs faktor is az éneklésükben. Az Iberi Kórus egy nem olyan nagy múltú, de kiváló grúz együttes, velünk fogunk húsvétkor egy nagyon izgalmas grúz-magyar zenei meccset játszani. Nem egymás ellen, mint a sportban, hanem egymással, hiszen a zenében minél jobban segítjük az „ellenfelünket", annál erősebbek leszünk. Az idei sorozat záró koncertje pedig egy nagyon szép történet újabb fejezete. Palya Beával 2007-ben, a Szent Erzsébet-év alkalmából adtunk elő egy Szent Erzsébet-misztériumjátékot, és most ennek a tízéves évfordulóján kértem fel őt egy újabb együttműködésre. Vele és egy ugyancsak nagyon jó barátunkkal, Szokolay Dongó Balázzsal a világ legkülönbözőbb pontjairól összegyűjtött ősi, szakrális zenéket szólaltatunk meg együtt. }