- Nem érdem, egyszerűen csak a korom teszi, hogy én a múlt század nyolcvanas éveinek első felében készítettem az első interjúkat a Hungaroton akkori vezetőjével. Jól emlékszem a rendszerváltás előtti prosperáló korszakra, majd a különböző kis és nagy változásokra, és egy ideje azt gondoltam, hogy nekem már nehéz újat mondani. Nem tudom, most mit fognak nekem mondani, azt viszont látom, hogy acég komolyzenei kiadói tevékenységében egyértelmű fordulat figyelhető meg. Sokáig minimális számú új felvétel készült, ezek is külső finanszírozásból, vagyis ha a művész hozta a pénzt, készíthetett lemezt. Kevés nemzetközileg versenyképes lemezük jelent meg, és többnyire olyan lemezekkel kísérleteztek, amelyek világpremiernek számítottak. Az elmúlt két évtized komolyzenei Hungaroton-újdonságainak többsége visszafogott izgalmat váltott ki a lemezvásárlókból. Most viszont az a benyomásom, hogy az elmúlt egy-két évben visszatértek a mainstream repertoárhoz, és nem elkerülni próbálják a versengést, hanem Bach Brandenburgi versenyeitől a Beethoven-zongoraversenyekig és a Schubert-szimfóniákig olyan művekről készítenek új felvételt, amelyekből bőséges a kínálat a nemzetközi lemezpiacon. Az is látszik, hogy vannak művészek, akiket igyekeznek a céghez kötni. Szóval, ha jól látom, a kiadó stratégiát váltott. Mi van a váltás mögött?

Porkoláb Péter: Egyetértek a megállapításaival. Ami az elmúlt évtizedeket illeti, ezek nem okvetlenül rossz döntések eredményei, hanem a piac mozdult el, és változott meg rajta a Hungaroton helyzete. Az ön által említett változás nagyon is tudatos. Tudja, hogy mi, a Fotexnet hogy kerültünk a képbe?

- Sajnos, nem ismerem a részleteket.

P. P.: 2011-12 táján a Hungaroton megrekedt az internetes értékesítésben, és úgy festett, hogy nem igazán tart lépést a világban zajló folyamatokkal.

- Akkoriban vált letölthetővé az archívum, és azt prognosztizálták, hogy a CD mint hanghordozó vissza fog szorulni...

- Pontosan. A Fotexnet a Fotex-csoportban testvércége volt a Hungarotonnak. Internetes cégként többek között éppen az ilyen helyzetekre kerestük a megoldást. Belefogtunk a Hungaroton archívumának digitalizálásába, és elkezdtük megjelentetni a felvételeket az interneten. Közben láttuk, mi az, amire igény van, és mi az, amire nincs. Aztán pedig, miután átvettük a Hungaroton irányítását, úgy alakítottuk ki a cég új stratégiáját, hogy az a piacon tapasztalt trendekre válaszoljon. Ez az a folyamat, amiről ön is beszél. Ami a művészeket illeti: felnőtt egy olyan művész-nemzedék, amely nemzetközileg versenyképes, magabiztosan és sikeresen mozog a világban, és úgy gondoltuk, egy magyar lemezcégnek az a feladta, hogy ezeknek a művészeknek adjon megjelenési lehetőséget. Úgyhogy mindaz, amit a repertoárról és aművészekről gondoltunk, organikusan összenőtt.

- Végeredményben ez korábban is így volt. Az átkos rendszerben a lemezvállalat, a rádió és a televízió feladatai közé tartozott, hogy dokumentálja kora előadóművészetét. Vagyis a lemezeknek a gazdasági sikeren túl volt egy ilyen funkciójuk is. A rendszerváltás után erről mindenki lemondott, és ezzel párhuzamosan pedig, az új technológiák elterjedése miatt részben okafogyottá is vált, hiszen a hang- ésképrögzítés leegyszerűsödése és az internet miatt szinte minden hozzáférhetővé vált.

P. P.: A lemezkiadás a kereskedelemről szól, de megkerülhetetlen, hogy a Hungaroton archívuma és egész története ennyire összefonódik a magyar művészekkel. Mondhatnám, hogy ez a mi örökségünk. Nem tudom, tudja-e, de a komolyzenén kívül nagyon élénk tevékenységet folytatunk a hangoskönyv műfajában. A ma élő, általunk legjobbaknak tartott színészekkel sorozatban készítjük a hangoskönyveket. Ahangoskönyvekből sosem fog meggazdagodni a vállalat, mert az eladható példányszám a nyelv miatt meglehetősen limitált. A cél itt nem a pénzkereset, hanem az a küldetés, hogy igenis, legyen hozzáférhető lemezen Móricz és Krúdy, és legyenek hangfelvételek Pogány Judittal, Kern Andrással és Kulka Jánossal, meg még nagyon sok mindenki mással. A nagy művek és a nagy művészek legyenek elérhetők azarchívumunkban örök időkre. Ezen a ponton visszatérünk a Hungaroton régi hagyományaihoz. De a kiadó főképpen arra összpontosít, ami eladható. A Hungaroton tehát fölfedezte magának az internetet, ami erősíti a brandet, de nem mond le a hagyományos kereskedelemről. Volt egy időszak, amikor elődeink úgy gondolták, hogy soha senki nem fog majd lemezeket venni - ez egyébként Magyarországra áll is -, de a világ számos pontján nem csökken már, hanem stagnál, sőt a korábbi mélypont után ismét növekedik az eladott CD-k példányszáma.

- Sőt, világszerte újra divatba jöttek az LP-k. Magyarországon mit mutatnak a számok?

P. P.: Stagnálást. De vannak az archívumban újra felfedezett kincsek, amelyek e körülmények között is kelendők.

- Mondanának példákat?

Lőrincz Anna: Hogyne. Ezek többnyire a könnyűzenei archívumból valók. Ilyen az István, a király, vagy a Képzelt riport, Koncz Zsuzsa, az Omega és az Illés lemezei. A belföldi értékesítésben főleg aklasszikus pop-kiadványok számottevők.

P. P.: De itt van rögtön az ellenpélda is, Fischer Annie Beethoven-szonátafelvételeinek új kiadását Magyarországon is sokan vásárolják. A magyar piaccal elégedettek vagyunk, mert az elvárásainkhoz képest jól teljesít. Valójában azonban a nyugat-európai, amerikai és a japán piac számít. Itt a középmezőnybe tartozunk. A piacnak senki sem tud diktálni.

- Mit jelent a középmezőny? Nyilván Netrebko és Jonas Kaufmann lemezeivel nehéz versenyezni, a nagy élelmiszeráruházak lemezpolcainak gazdaságos kínálatában pedig - gondolom - nem szeretne megjelenni a Hungaroton.

P. P.: A mi helyünk a magas középkategóriában van. A Tesco gazdaságos lemez nem méltó a Hungarotonhoz. Az ilyen lemezekre biztosan van igény, de a mi művészeink nem arra valók, hogy fillérekért árulják őket.

- Amikor egy-egy kiadvány példányszámáról, sikeréről vagy kudarcáról esik szó, milyen nagyságrendekre kell gondolnunk?

L. A.: Ezres nagyságrendre, a megjelenés utáni egy-két éven belül egy-kétezer lemezre. Nem tudom, korábban hogy volt, de a lemezek kifutása elnyúlik. Nincs olyan kiadvány, amely azonnal jó számokat produkálna. Ezzel együtt vannak lemezeink, amelyek három-négyezer példányban is elfogynak. A hangoskönyvek esetében 1500 példánynál már aranylemezről beszélünk, de a fizikai CD-k mellett figyelembe vesszük az internetes vásárlásokat is. Egyik-másik felvétel esetében majdnem ugyanakkora az érdeklődés az internetes letöltés iránt, mint a CD iránt. Az internetes eladás nagyon szépen jön föl, esetenként a 60-70 %-át is eléri az eladott CD-k számának.

- Én negyvenegynéhány éve, valamikor 1970 körül vásároltam lemezgyűjteményem első darabjait. Azóta rengeteget változott a hanglemez funkciója és változtak a felvételekkel kapcsolatos esztétikai követelmények is. Korábban a tökéletességet vártam el egy felvételtől, ma inkább az ihletett pillanat megragadását. Azelőtt sokkal több stúdiófelvétel készült, amitől azt vártuk, hogy magát a művet kapjuk, ma inkább élő koncerteket rögzítenek, aminek persze megvannak a maga anyagi okai is.

L. A.: A Hungaroton nem ragaszkodik sem egyikhez, sem másikhoz. Alapvetően stúdiófelvételeket készítünk, de előfordulnak koncert- vagy nem feltétlenül stúdióként funkcionáló helyszíneken rögzített felvételek is - attól is függően, hogy a közreműködő művészek mit szeretnének.

- A ritkaságok keresése, a világpremier-lemezek készítése még Bors Jenő idején kezdődött. Emlékszem, például Székely András zenetörténészi és produceri munkájának gyümölcseként egy sor ritkaságot bányásztak elő és vettek lemezre. Annak idején ez bátor vállalkozás volt, jól kihasználta a piaci réseket, és nemzetközileg is sikeresnek bizonyult. Folytatódik ez a hagyomány is?

L. A.: Ma már minimális az ilyen felvételek részaránya. Tavaly megjelent egy Pleyel vonósnégyes-album, illetve egy Corelli-tanítványok műveit tartalmazó lemez, de diktálni tényleg a piac diktál.

P. P.: Nem keressük mindenáron a ritkaságokat. Ter­mészetesen nem ugrunk el előlük. Ha valamiben fantáziát látunk, megjelentetjük, de nem szabad elfelejteni, hogy mi nem támogatásból, hanem a piacról élünk. És azért a ritkaságok nagy részét nem véletlenül nem veszik fel más lemezcégek sem. A kiadványoknál alapvető prioritás, hogy a művekre legyen kereslet.

- Persze, de bármilyen nagyszerű egy új Brandenburgi versenyek-felvétel, a művekből százszámra készültek lemezek, a legnagyobb előadókkal. Mi tesz versenyképessé egy százhuszonegyedik Brandenburgi-felvételt?

P. P.: Nem véletlen, hogy százhúszan már felvették előtte. A műre van kereslet. Nem hiszem, hogy nekem kellene méltatnom a Capella Savaria nagyszerűségét, de ha ők úgy gondolják, hogy van mondanivalójuk a műről, akkor mi nem mondhatjuk, hogy bocsánat, van már belőle elég felvétel, hanem kimondottan támogatjuk, hogy megszülessen az új lemez. Azt hiszem, mára többek között a közönség is megváltozott. Azok a világpremier-lemezek egy szűk közönséget érdeklik, a Brandenburgi versenyek viszont a zenehallgató publikum nagyon széles körét.

- Hogyan szerződnek a művészeikkel? Az önök szemében van jelentősége, hogy exkluzív szerződésük legyen velük? Egyáltalán, egy Hungaroton-méretű cég megengedheti-e magának, hogy a kizárólagosság igényével magához láncoljon muzsikusokat?

P. P.: Nincsenek illúzióink. Örülnénk, ha le tudnánk kötni művészeket, de az anyagi lehetőségeink nem teszik ezt lehetővé. Másfelől viszont nem is tudom, hogy annyira jó volna-e a művészeink karrierjének.

Végtére is jó, ha valaki különböző cégeknek dolgozhat, és olykor „hazajön" hozzánk. A mi szempontunkból pedig az fontos, hogy a hozzánk is kötődő művészek pályáján időről-időre, rendszeresen megjelenjen a Hungaroton.

- Művészi kérdésekben ki hozza a döntéseket?

P. P.: Mi nem vagyunk zenészek, nem ebből a szakmából jövünk, úgyhogy nagy becsben tartjuk azokat a kollégákat, akik a Hungarotonnál régóta foglalkoznak zenei kérdésekkel; közülük Hollós Mátét mindenképpen meg kell említenem. A végső döntéseket azonban nekünk kell meghoznunk.

- Körülbelül hány újdonságot hoznak ki egy évben?

P. P.: Elértük azt az éves kiadványszámot, amit optimálisan meg tudunk jelentetni. Ez évi 20-30 kiadvány, túlnyomórészt komolyzenei és kisebb részt irodalmi CD-k. A popszakma minimálisan, évente egy, maximum két kiadvánnyal jelenik meg az újdonságaink között.

- Olykor látok külföldi lemez-szaklapokat, amelyekből úgy tűnik, ismét jelennek meg recenziók a lemezeikről.

P. P.: Ebben sok munka van, sok év után sikerült elérni, hogy a Gramophone, a Fanfare vagy a BBC Music közöl kritikákat a Hungaroton kiadványairól - az pedig külön öröm, hogy ezek többnyire pozitívak.

- A cég talán legnagyobb jelentőségű vállalkozása a Bartók Új Sorozat, amely Kocsis Zoltán nevéhez fűződik. Ebből mennyit sikerült eddig felvenniük és megjelentetniük?

P. P.: Körülbelül a fele készült el. Zoltán most szerette volna felvenni A kékszakállú herceg várát, A csodálatos mandarint, valamint a zongorakíséretes dalokat.

- Azt képzelem, hogy ez az a sorozat, amit a világ legjobban várt volna önöktől. Milyen visszajelzéseket kaptak az eddigi lemezekről?

P. P.: Nagyon nagy sikert arattak, mindenki nagyon várná a folytatást, de egy félkész sorozatot nehéz szeretni. Aki a Bartók életműre vágyik, általában a régi sorozatot vásárolja.

- Kocsis Zoltán halálával a sorozat torzó marad? Lehet-e - például függelékként - olyan felvételekkel kiegészíteni, amelyekről a végső szót nem ő mondta ki, de úgy gondolják, hogy az ő szellemében készültek? Élete utolsó hangversenyén például a Kékszakállút dirigálta. Gondolom, a Müpában rögzítették ezt is.

P. P.: Néhány nap után még felmérhetetlen az a veszteség, amely mindannyiunkat ért. Természetesen a Bartók Új Sorozat nem maradhat folytatás nélkül, de úgy gondoljuk, ma még korai konkrétumokról beszélnünk. }