Az utóbbi években az egész világon megszaporodtak a kimondottan kamarazenei profilú fesztiválok. Az internetes zenei oldalak és külföldi lapok is ezt a benyomásomat látszanak megerősíteni.

Várjon Dénes: Hála Istennek, ez valóban így van. De ha jobban meggondoljuk, a világ számos fesztiváljának alapját már korábban is a kamarazene-repertoár adta. Mindössze arról lehet szó, hogy sokakban tudatosodott: a kamarazenélés a zenével való foglalkozás alfája és ómegája, úgyis mondhatnám, a kamarazene minden igazán jó muzsikus mindennapi kenyere. Szerencsére egyre ritkábban találkozhatunk azzal a téves gondolkodásmóddal, amely szerint az úgynevezett szólójáték és a kamarazenélés kettéválasztható. Vagy hogy a kamaradarabok könnyebbek a szólódaraboknál. Vicces és teljes képtelenség lenne azt gondolni, hogy Beethoven a hegedű-zongoraszonátáit, vagy a kvartettjeit jelentéktelenebb kompozícióknak tartotta volna a zongoraszonátáinál.

Simon Izabella: Azért azt hozzá kell tenni, hogy akár hegedű-, akár a csellószonátákról beszélünk, sajnos még ma is találkozhatunk olyan vonósokkal, akik ezeket a darabokat ,,szóló"-szonátáknak tartják, bár igaz, az utóbbi időben azért ez is átalakulóban van. Én egyébként a dalrepertoárral kapcsolatban is ugyanezt gondolom. Szerintem az együttjátékban nem létezhet szólista és kísérő, egyenrangú zenélésről van szó, sőt úgy gondolom, még egy zongoraverseny előadása is akkor adja a teljesség érzetét, ha ott is ugyanez  a gondolkodásmód van jelen.

- Önök állandó, visszajáró vendégei jó néhány fesztiválnak, és sok éve rendeznek is kamarazenei fesztiválokat. Nyilván a kettő kölcsönhatásban áll egymással. Milyen tanulsággal szolgálnak az önök fesztiválrendezői szempontjából azok a fesztiválok, amelyeken fellépőkként vannak jelen?

V. D.: Nehéz lenne felsorolni az összes fesztivált, ahová mindketten rendszeresen visszatérünk: Európában ilyen a Schwetzingeni Fesztivál, a Salzburgi Ünnepi Játékok, a svájci Ittingen vagy Londonban aWigmore Hall kamarazene-sorozatai, Amerikában a híres Marlborói Fesztivál. Mindegyiknek megvan a maga sajátos koncepciója. Az Ittingeni Fesztivál, ahol húsz évig Schiff András és Heinz Holliger voltak a művészeti vezetők, sajnos már az ő vezetésük nélkül, és egészen más formában működik tovább. Izával minden évben játszottunk ott. Ezek a fesztiválok is tematikusak voltak, és a mi kamarazenei fesztiválunknak kicsit hasonló a modellje.

S. I.: Tanulságokat minden útról hoz magával haza az ember, akkor is, ha csak egyetlen koncertről van szó. Ez természetesen a kamarazenei fesztiválok esetében sincs másképp. Ezek olyan tapasztalatok, amelyek nem is mindig tudatosan jönnek elő. Van egy alapérzet, amelyhez millió élmény kapcsolódik. Én egyébként nem hagynám ki a fesztiválok felsorolásából Maribort sem, és nem csak azért, mert azegyik legkedvesebb helyszínem. Az első néhány fesztivál állandó vendégei voltuk, aztán pár év kihagyás után ismét visszatértünk. Így igazán meg lehetett érezni, hogy egy jó fesztivál alapja töretlen marad. Vagy ezen a nyáron voltunk először egy nagyszerű svéd fesztiválon Båstadban, ami számomra felejthetetlen emlék maradt. Előfordul, hogy a hely szellemisége ragadja magával az embert, mint ahogyan itt isnagy szerepe volt ennek, de a Végh Sándor alapította angol Prussia Cove Fesztiválnak, vagy a Marlborói Fesztiválnak például különösen fontos eleme a helyszín, a természet. A „kamara.hu" előtt még fesztiválozunk egy kicsit: Svájcban, Engelbergben játszunk. Svájc az örök szerelem. A művészeti vezetők és a program ismeretében nagyon izgalmas hétnek nézünk elébe.

V. D.: Alapjában véve kétféle fesztivál létezik. Az egyiknél a közreműködők állnak a középpontban, fogalmazhatnám úgy is, hogy a sztárokra épül. A másik típusú fesztivál az, ahol a műsoron, amondanivalón van a hangsúly. Az alatt a 12 év alatt, amióta rendszeresen szervezünk kamarazene-fesztiválokat, soha sem volt kérdés számunkra, hogy mi a művekre akarunk fókuszálni. 2004-ben Strém Kálmán védőszárnyai alatt, az ő szervezésében rendeztük meg az első fesztiválunkat. Már az is egy körponti témára épült. Alapötletét Stefan Zweig A tegnap világa című könyve adta. Századfordulós műveket állítottunk egymás mellé. Persze az, hogy mi az ilyen fesztiválokat szeretjük, korántsem jelenti, hogy meghívott művészbarátaink ne lennének „sztárok". Csak ezt ők is másodlagosnak tartják. Akamarazenélésben a közös hullámhossz, a közös gondolkodásmód a legfontosabb. Mi a Zeneakadémián abban a szerencsés korszakban tanulhattunk, amikor még Kurtág György és Rados Ferenc tanította akamarazenét. Rengeteg - sehol másutt meg nem tanulható - zenei tudást kaptunk tőlük, és a legfontosabbat: a mű iránti feltétlen alázatot, ami nélkül nem létezik igaz zenélés. Azok a művészek, akik a mi fesztiváljainkon fellépnek, karrierjüktől és ismertségüktől függetlenül ugyanígy gondolkodnak erről.

S. I.: Izgalmas dolog a fesztivál lehetséges témáin gondolkodni. Imádom azokat a pillanatokat, amikor a keresgélés kapcsán az élet különböző területei kiemelkednek, felnagyítódnak a többi közül. Vagy egy könyv­élmény alapján beugrik valamelyikünknek, hogy milyen jó lenne hasonló elvek szerint összeállítani egy programot, mint ahogy ez idén is történt. Az idei fesztivál címe A fordulópont. Az ötlet Klaus Mann könyve olvastán merült fel. Kitűnő olvasmány, csak ajánlani tudom mindenkinek. Maga a téma hihetetlenül sokrétű, nagyon sokfelől lehet megközelíteni. Ezt ki is használtuk a műsor összeállításakor. A műsor egyébként maximálisan Dénes érdeme. Elképesztő érzékkel és nagy élvezettel tudja egymás mellé állítani az adott műveket, tudja, mi az, ami jól működik a másik mellett. Úgy dolgozik, mint mikor valaki patch­worköt készít, és a végén ott a gyönyörű, kész egész.

V. D.: A fordulópont nagyon sokféle lehet, és nagyon sokfelé vezethet. A műsorban szereplő művek között van, amelyik zenetörténeti szempontból, vagy éppen a zeneszerző életében történt események miatt, esetleg tematikai szempontból jelent fordulópontot. Erről órákat beszélgethetnénk, de nagyon fontos, hogy a közönség számára valamennyire szabadon tudjon maradni ez a terület, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy mindannyiunknak ugyanazok a fordulópontok jutnak majd eszünkbe egy-egy mű kapcsán. Egyébként érdekes is lenne a fesztivál végén megbeszélni a közönséggel, kiben milyen gondolatokat ébresztett ez a fajta megközelítés.

- Fesztiváljaik egyedi vonása, hogy a műsor-összeállításban az irodalmat nem csupán ihletforrásként használják, hanem irodalmi beszélgetést és gyerekprogramot is rendeznek. Tavaly mindkettőnek nagy sikere volt, most pedig látom, hagyomány teremtődik, hiszen folytatják.

S. I.: A tavalyi fesztivál előtt már a Zeneakadémiával folytatott legelső beszélgetésünkön felvetettem, mit szólnának, ha beépítenénk a programba egy gyerekműsort és egy irodalmi beszélgetést. Óriási örömömre rögtön nagyon megtetszett a gondolat, és szabad kezet kaptunk. Régóta dédelgetett álmaim valósultak meg ezzel. Kislányunk most ötéves, és teljesen rabul ejt az a gondolkodásmód, ahogyan avilág dolgait látja és megeleveníti. Hihetetlen élmény részt venni a játékaiban, vagy éppen csak figyelni őt, ahogyan egyik pillanatban rajzol, miközben zenét is hallgat, a másik pillanatban táncol, meséket ésverseket diktál nekem, amelyekhez saját illusztrációkat készít. Ezt a gyerekekre oly jellemző sajátos fantáziavilágot, szabad asszociációt fontos lenne megőriznünk felnőtt korunkban is. Arra a gondolatra jutottam, hogy milyen jó lenne, ha egészen kicsi kortól a saját világuk mintájára bevezetnénk őket a társművészetek birodalmába. Mindig örülök, ha kisgyerekek is ülnek a közönség soraiban, és egyáltalán nem baj, ha valamivel zajosabbak a megszokottnál. Fontos, hogy már ebben a korban természetes közegként éljék meg a koncerttermet, és ne legyenek eltiltva az élmények azonnali megosztásától, a mozgás szabadságától. Ez ebben a korban még nem is lehet elvárás.

A programon mindig a zene áll a középpontban, egészen pontosan egy zenés mese. Idén a Kis piros hegedű és a csúnya nagy cselló című darab, melynek szövegét Steven Isserlis írta a Piroska és a farkas mese nyomán, zenéjét pedig Anne Dudley komponálta zongoratrióra. Egyébként nagy örömömre a fesztiválon Steven személyesen játssza majd a csúnya cselló szerepét. Természetesen más darabok ismegszólalnak, kiegészítve a különböző mesékkel-versekkel, festményeket vetítek a zene mellé, és egy meseillusztrátor fest a zenés mese közben. A műsornak mindig van egy rejtett íve, témája, mely a végére bontakozik ki, és az adott témához kapcsolódó interaktív programban is részt vehetnek a gyerekek. A tavalyi műsor után nagyon sok meghívást kaptam, és a 2017-es évadban nagyobb gyerekek számára isszerkesztek majd ilyen műsorokat. Az irodalmi beszélgetéssel pedig egy másik régi álmom valósul meg. Kisgyermekkorom óta érdekel az írás. Furcsa módon pusztán a ceruzák illata, a füzetek látványa iselindít bennem valamit. Mivel mindketten a könyvek szerelmesei vagyunk, ez a beszélgetés számunkra is egy nagy utazást jelent. Nagyon örültünk, hogy Szabó T. Anna és Dragomán György elfogadta ameghívásunkat. Az idén ők lesznek az irodalmi beszélgetés vendégei. Nagy rajongóik vagyunk, és azt hiszem, izgalmas beszélgetés vár ránk. Egy előadóművész számára az alkotóművészet örök kérdések tárháza. Különbségekről és hasonlóságokról, fordulópontokról és állandóságokról fogunk velük beszélgetni ezen a délutánon. }