Tihanyi László 

 60+40 

Első pillantásra különös ötletnek tűnhet, hogy két zeneszerző, akit egy generáció választ el egymástól, közös szerzői esttel ünnepelje születésnapját. Még akkor is így van ez, ha a két kerek évforduló (60 + 40) együtt éppen egy centenáriumi ünnepség (100) érzetét keltheti. Igaz, a két ünnepeltet sok szál fűzi egymáshoz: Tihanyi László kezdetben tanárként egyengette Horváth Balázs útját. Az estén elhangzó művek azt példázták, hogy a két zeneszerző egymástól markánsan különböző egyénisége azonos gyökerekből sarjad. A műsorszámok között így létrejövő dialektika új jelentéstartalmat adott az egyenként is sokrétű ésgazdag zenei világoknak. Horváth kompozícióinak esetében szembetűnő sajátosság egyrészt a színpadi elemek merész használata, másrészt a a hangszereknek szinte személyként való kezelése, a zene történéseinek intenzív megjelenítő ereje, mely a műveket a kortárs zenében kevéssé járatos koncertlátogatók számára is könnyebben befogadhatóvá, élvezhetővé teszi. Tihanyi műveiben ezzel szemben alegfontosabb szerepet a zenei szerkesztésmód átgondoltsága játssza, mely odaadó figyelmet, az anyagban való elmélyedést kíván előadótól és hallgatótól egyaránt. A koncert első részében két Horváth-mű keretezett egy Tihanyi-kompozíciót, a második részben éppen fordítva történt.

Horváth Balázs 

Elsőként Horváth Balázs 2009-ben készült Fake-poliphony című műve hangzott el. Az öt hangszerest foglalkoztató kompozíció messzemenően kihasználta a hangszerek speciális játékmódjait. Gazdagon élt glissandókkal, a két fúvós hangszer esetében különleges befúvási technikákat alkalmazott, melyek eredményeképpen olykor megtévesztésig az utca zajait idéző hanghatások jöttek létre. Elgondolkodtató geg amű végén, ahogyan a zeneszerző­-karmester egyszer csak felemeli a pálcát - és körülbelül 8 másodpercnyi várakozás után befejeződik a mű. Külön-külön is izgalmas zenei ötletek ötvözetéből alkotta meg Tihanyi László 2012-ben Bach-kommentárok című darabját. Egyrészt a Bach által is alkalmazott scordaturát, az elhangolás technikáját aknázza ki, másrészt a tropusok, azaz a gre­gorián énekek betoldásainak módszerével dolgozik. A tropusok egyfajta vírusok szerepét játsszák, akik egymást és a kommentált Bach-anyagot egyaránt tönkreteszik. Az ősbemutatóként elhangzó művet Rohmann Ditta odaadással interpretálta, lenyűgöző virtuozitással váltogatta a különböző játékmódokat. Horváth BEAN című, már-már burleszkként definiálható kompozíciójának ötletét az a videó adta, melyben Mr. Bean takarítás közben véletlenül egy láthatatlan dobfelszerelésbe botlik - aki látta már a csetlő-botló gentleman kalandjait, el tudja képzelni a folytatást. Palotás Gábor először teljes csendben, de annál dinamikusabban játszott a láthatatlan ütőhangszeren, majd segítője jóvoltából egyre több hétköznapi tárgy került kezei alá betöltve a dobok szerepét. A földre zuhanó edényfedő mintegy csúcspontként zárta a művet; ezután Palotás már csak kifelé menet az ajtófélfán dobolt egy keveset.

A második rész nyitószámaként szintén egy Tihanyi-ősbemutató, a 2015-ben brácsaszólóra és ensemble-ra keletkezett Fríz hangzott el. Tihanyi művének brácsaszólama egy saját, fiatalkori szólóbrácsa-műből indul ki. Ezt a szólamot vette újra elő a komponista, és az ensemble-hangzással körbefonva a zenei gondolatok is új utakra terelődtek. Szólistaként Bársony Péter érzékenyen, kifogástalan technikával muzsikált. Horváth 2008-ban a berlini „In memoriam György Ligeti" zeneszerzőverseny alkalmából írta POLY című művét, melynek öt tételében Ligeti sokrétű érdeklődésének állít emléket. A harmadik tétel, a Poème Canonique például Ligeti híres, metronómokra írt szimfonikus költeményének továbbgondolása, a zárótétel pedig az Alice csodaországban egy mondatát helyezi a középpontba: „You're nothing but apack of cards". A színes műsort Tihanyi 2011-ben írt műve, az Eisensteinnel és Tarkovszkijjal folytatott, filmzenei elemekkel dolgozó Két képzeletbeli párbeszéd zárta. Az estén a kiváló szólisták mellett aTHReNSeMBLe együttes működött közre az ünnepeltek vezényletével. Igazán szép születésnapi ajándék, ehhez kétség nem fér. Május 3. - BMC. Rendező: BMC }

{ ESZES KINGA

Dargay Marcell estje

Nagy várakozás övezte Dargay Marcell szerzői estjét, hiszen a tavalyi sikerek után - a Katona József Színház kétestés Faust-előadásához írt zenéje elnyerte a Színikritikusok díját, a Monument of the immortal immigrant pedig kamarazene kategóriában harmadik lett az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyen - a közönség először hallhatott teljes estét betöltő válogatást a komponista műveiből.

A műsorfüzet átgondolt és jól szerkesztett programot ígért: mindkét félidőben szerepelt egy-egy friss darab - egy ősbemutató (Quintetto) és az idén átdolgozott vonósnégyes (Quartetto per archi) - , valamint két korábbi alkotás, melyek közül az egyik afféle hídként is szolgált a koncert két része között. A 2003-ban született Sacra geometria című kompozíciónak ugyanis kétféle, ebben a formában első alkalommal felcsendülő változatát hallhattuk: a mű először egyetlen zongorán, másodszor pedig a nem mindennapi hangzásvilágú preparált zongora-hegedű-brácsa trión hangzott el. A tetszőleges hangszeren megszólaltatott hangsorozatként definiált eredeti darab fontos alapanyagul szolgált a zeneszerző számára: időről időre visszatért hozzá, és több, egymástól nagyon különböző kompozíciójában is felhasználta. Amű képlékeny, lezáratlan jellegét és az alapötletben rejlő potenciál kimeríthetetlenségét mutatja, hogy kötött szabályrendszere ellenére minden egyes interpretációjában új alakot ölt. Bár az eredetihez hasonlóan mindkét változat az egyetlen szólamból kibomló többszólamúság lehetőségeit térképezte fel, hangzó megvalósulásuk mégis egymástól teljesen eltérő jellegzetességeket mutatott. A Balogh Máté által elénk tárt első verzió a kompozíció útkereső, felfedező karakterét emelte ki, a terem három távoli pontján elhelyezett kamaraegyüttes - Balogh Máté, Tornyai Péter és Zétényi Tamás - előadásában megszólaló második változat pedig a különböző hangszínű és eltérő aktivitású szólamok találkozásából adódó, az akusztikus teret sajátosan strukturáló hangzásra hívta fel a figyelmet. A darab letaglózó erejében nem kis része volt a Dargay által oly gyakran használt - néhány csavar segítségével speciális árnyalatokra és hanghatásokra képes - preparált zongorahangnak.

A zeneakadémiai tanulmányok idején komponált First words after the last szervező eleme egy kilenc hangból álló akkord volt, mely egy időben elnyújtott, különös - a zongora és a vibrafon között megosztott - arpeggio-játékban öltött testet, az így együtthangzó alakzatok pedig izgalmas, új konstrukciókat hoztak létre. A később társuló, melodikusabb csellószólam egyszerre ellenpontozva és kiegészítve reflektált akét másik hangszer zenei anyagára. A darab nem adott esélyt arra, hogy a befogadó kiismerje a kompozíciót mozgató szisztémát: mire az először kissé átláthatatlannak és véletlenszerűnek tűnő struktúra aremek triót alkotó Futó Balázs, Nevelő János és Zétényi Tamás interpretációjában egyre követhetőbbé vált, a zene belső viszonyrendszere némileg átalakult, és a hallgató ismét fogódzó nélkül maradt. Az első részt lezáró Quartetto per archi legfőbb értékét a klasszikus elrendezésű tételsorból kialakuló nagyforma kiváló dramaturgiai és arányérzékről tanúskodó architektúrája mellett az egymástól elkülönülő, de számos kapcsolódási ponton keresztül mégis összetartozó, mértéktartó motívum készletből táplálkozó tételek belső gazdagsága képezte. A Classicus Quartet avatott és érzékeny tolmácsolásában elhangzó vonósnégyes legemlékezetesebb pillanatai közé tartozott, mikor a cselló és a második hegedű szólamának ambivalens viszonyát középpontba állító második tételben - a zenei folyamatban gyakorlatilag csak asszisztáló - két másik hangszer hangolni kezdett: a humoros és egyben az addigiak érvényességét kétségbe vonó gesztus - ugyanúgy, ahogy a tételt záró dúr akkord - a főszerepet játszó duett mondanivalójának súlyát relativizálta. Nagy élményt szerzett még a terjedelmes zárótétel, melyben az egyre intenzívebb formában visszatérő, ereszkedő hangsorra épülő rondótéma változatos vonókezelési technikákat felvonultató, sokszor valósággal kozmikus hangfolyamnak tűnő közjátékokkal váltakozott.

Dargay Marcell - Felvégi Andrea felvételei

A második részben rácsodálkozhattunk még a zenetörténeti allúziókban bővelkedő Nach(t)stücke finom nyelvezetére és éterien áttetsző hangzásvilágára, valamint a zenei anyag több aspektusból való egyidejű szemléletét középpontba állító Quintetto különleges hangszín-kombinációira. Az előbbit Pálfi Csaba, Szalai András és Zétényi Tamás ihletett megformálásában hallhattuk, az utóbbi pedig a Mező Péter,Tornyai Péter, Ölveti Mátyás, Zétényi Tamás és Futó Balázs alkotta együttes és a karmesterként közreműködő szerző előadásában hangzott el. A nagy sikerű estet egy ráadás - a Dargay egykori tanárának, Fekete Győr Istvánnak ajánlott, a zenetörténet fontos állomásain szó szoros értelemben végignyargaló Chaconne - zárta. Április 10. - Fuga. Rendező: Fuga }