Az biztos, hogy nem tudok írni Róla. (Szerintem nem is érdemes. Nem is volna jó őt megfogalmazni.)

Az is biztos, hogy egyet tehetek Kurtágért: azt, amit közel negyven év alatt kaptam Tőle, azt megbecsüljem, megértsem, és továbbadjam. Ennél nem lehet szebb feladatom. Minden nap megpróbálhatjuk követni őt - a saját utunkon... amit talán meg szeretnénk ismerni. De milyen út feszül két hang között egy ismeretlen univerzumban?

Amikor nemrégiben távoztam a régi iskolámból, azt mondta: „Csak olyan dolgokkal foglalkozz ezentúl, amik tőled függenek!" - Például tőlem függhet, hogy szüntelenül tanulmányozzam Bartók ésBeethoven kvartettjeit, ahogy ő teszi nap mint nap 90 évesen.

Őt a hangok története érdekli leginkább - Bach, Beethoven, Bartók, Schubert - végül is közös történet - amit tovább kell írni.

Vajon hogyan lehet megérteni Kurtág nyelvét? (szándékosan nem zenei nyelvet említek, mert tágabb értelemben értem). - Így felelnék: az tud belépni Kurtághoz ( itt jönnének a nagy szavak: kozmosz, világ, univerzum, „a piacere") - aki jól tudja elkezdeni a cisz-moll kvartettet. Ahogy kimondom, jön a Bartók III., aztán a IV, az op. 135, az V, - és így tovább... Végül megjelent előttem mind a hat Bartók és késői Beethoven nyitó gondolata, első gesztusa.

Ha el tudunk vonatkoztatni a nevektől, és csak a hangokat énekeljük (érezzük és megéljük), akkor talán kaphatunk kulcsokat (mindjárt tizenkettőt) Kurtág terméhez.

Ma már digitálisan nyílik a XXIII-as: a talált kulcsokkal esetleg a 9 és 3/4 -es vágányhoz lehet eljutni. (Ahogy a Harry Potterben a King's Cross állomáson neki kell szaladni a falnak ahhoz, hogy a Roxfortba vivő vonatot meg lehessen találni)

Azt hiszem, a hagyományos értelemben vett kortárs zene felől Kurtág nem található meg. (Vagy udvariasabban: nehezen.) Velem mégis inkább fordítva történt: az ő zenéjén keresztül kerültem közelebb a régi mesterekhez.

Az osztályban lekísérte nekem az összes hegedűversenyt, amit éppen játszottam. Akkor nem fogtam fel, milyen kincseket kaptam, most annyi év után jönnek vissza foszlányok, és szedegetem fel az elhullatott morzsákat.

Talán a legnagyobb tanítás, amit életemben kaptam, az volt, amikor nem bírta elviselni, hogy hajladozom mindenfelé, és mindent csinálok, csűröm-csavarom, de nem találom, amit szeretnék... egyszer csak azt mondta: Állj meg, és játssz! Ebben minden benne volt, ami lényeges, pedig látszólag semmi fontosat nem mondott.

Ahogy Kurtág egyre mélyebbre jutott a zenei igazság kútjában, úgy követelt egyre többet. Egyre távolabb került a hangok felszínétől, attól a magatartástól, ami az előadóművészetet csillogva választja el a lét vigasztaló nyomorúságától.

Amikor történt, még nem tudtuk Csalog Gáborral, hogy életünk egyik legfontosabb élménye történik velünk: Brahms G-dúr szo­nátája volt az első darab, amit nála tanulhattunk, még a hetvenes években. Azexpozíciót több mint fél évig vette. Annyira telve volt zenével, hogy igazából nem tudott szavakat formálni, és minden mással próbálta átadni nekünk, amit érez (azóta értjük egymást szavak nélkül).

Úgy emlékszem, a tétel elején, amikor a dallam próbál felemelkedni, Gyuri bácsi kezeit magasra emelve próbált egyre magasabbra nyújtózni, el a földtől - észre sem vette, de repülni próbált. Számunkra sikerült is Neki! Azóta is ott röpköd, bennünk, körülöttünk a zenében, ahonnan visszamosolyog ránk. }

Gyuri bácsi, Isten éltessen sokáig!

Szeretettel: András