„... a komponálás mindennapi feladatom,
amelynek teljesítését kötelességemnek érzem."
Igor Stravinsky

Csábító lenne most valamiféle összegzést kanyarítani az elmúlt, csaknem három emberöltőről. Átfogó méltatást közölni arról a szakadatlan és már-már nem is emberi léptékű intenzitással végzett munkáról, ami az ünnepelt egyik fő - ha nem legfőbb - jellemzője volt és maradt az évtizedek folyamán. Méltatni a zeneszerző-fenomén, a pedagógus-guru, a Muszáj-Herkules előadóművész páratlan jelentőségű megnyilatkozásait, sorolni a díjakat, elismeréseket, kézzelfogható eredményeket, végigpörgetni holmi statisztikai adatokat, taglalni a meghökkentő fordulatokban egyáltalán nem szűkölködő életmű egyes állomásait, hierarchikus rendbe állítva a zeneszerzői életmű fontos, fontosabb és legfontosabb darabjait...

... ha maga Kurtág György nem tiltakozna kézzel-lábbal minden olyan beállítás ellen, ami életművének lezártságára utalna. „Soha semmi sincs készen" - milyen sokszor hallottam tőle ezt a mondatot, amelyre életútja a legszemléletesebb példa. Ha itt és most kívánhatunk neki valamit, akkor kívánjuk a legtöbbet, jelesül hogy ne is záródjék le az életmű. Éltesse azt esztéták serege, kimeríthetetlen forrást lelve a leírt kottafejekben. Éltessék a mindenkori előadók, akik több-kevesebb sikerrel próbálják megfejteni, dekódolni a kottafejek mögötti üzeneteket. Éltesse az egyre növekvő számú hallgatóság, az előbb említettek munkájának legfőbb kedvezményezettje. És éltesse elsősorban ő maga, aki a Főmű, a Még Főbb Mű, a Még Annál Is Főbb Mű után a Legfőbb Művön dolgozik, változatlan energiával végezve küldetését.

Nem lennék meglepve, ha századik születésnapjára Gyuri bácsi előrukkolna a Legeslegfőbb Művel. }