Szilágyi Lenke felvétele

 Voltak és vannak nagy alkotók és előadóművészek, akik szívesen mutatnak meg magukból többet is, mint amennyit a műveikből megtudhatnak róluk kortársaik. Cage, Ligeti és Stockhausen például szívesen adott interjúkat, beszélt készülő alkotásairól, ars poeticájáról, a kollégákhoz való viszonyáról, vallott aktuális művészi problémáiról, elemző tanulmányokat is írt saját zenéjéről vagy mások műveiről. Sőt bizonyára sokan vannak, akik számára a média vagy a zenetudomány érdeklődése kifejezetten inspiráló: a zenei közélet forgatagában való jelenlét része munkásságuknak és nemzetközi karrierjüknek.

Kurtág György nem ilyen zeneszerző. Interjút csak a kevés kiválasztottnak ad, olykor előfordul, hogy - ha a cikk nem tükrözi elég pontosan a gondolatait - nem járul hozzá a közzétételhez. Az írás számára ugyanolyan (vagy inkább nehezebb) alkotói feladat, mint a komponálás, ezért energiáit mindig is inkább az utóbbira, azaz a zenében való gondolkodásra, a folyamatos tanulásra és inspirációgyűjtésre összpontosította. A modern zeneszerző-karrierhez szinte elengedhetetlen önreprezentáció őt sohasem érdekelte. Talán nem is volt erre szüksége, mert (bár a zenetörténet több példát is ismer arra, mikor azéletmű művészi jelentősége és a szerző személyisége között erős ellentmondás van) művei nemcsak tükrözik őt, hanem valójában különleges személyiségéből következnek. Zenéje sohasem akart megfelelni az elvárásoknak, a divatoknak vagy a szabályoknak. Művei a saját műfaji és formai leleményeiken keresztül a legbelsőbb és legfontosabb emberi dolgokról szólnak, olykor már szövegválasztásaikkal is, máskor hangszereken megszólaló gesztusaikkal, melyek legalább annyira számítanak elménk nyitottságára és műveltségünkre, mint érzékeink fogékonyságára. Talán ezért is érzik sokan úgy, hogy egy rendkívüli ember szól hozzájuk a hangokon keresztül, s talán ezért is érkeznek rendszeresen olyan kapcsolatkereső levelek a kiadójához, melyek életre szóló hatásokról vallanak, s melyekből kiderül, hogy Kurtág zenéje oly erősen tudja megszólítani hallgatóját, hogy sokakban szinte azonnal kialakul az iránta érzett személyes rokonszenv.

Műhelyét elsősorban azok ismerték, akik együtt dolgoztak vagy dolgoznak vele ma is. A körülötte lévők jól tudják, hogy a komponálás számára szinte mindig küzdelem, mely olykor több különböző műalakot vagy félretett, esetleg visszavont kompozíciót jelent, máskor szenvedést, melyből nem mindig lesz kész kompozíció. Nem ösztönzi őt különösebben sem megrendelés, sem reprezentatív bemutató, legfeljebb abarátok vagy a barátokhoz kapcsolódó személyes események, élmények és emlékek segítik.

A pályatársak és zenészkollégák pedig arról beszélhetnének, hogy Kurtág nemcsak a művészetével hat szűkebb és (az 1980-as évektől nemzetközi értelemben is) tágabb környezetére, hanem egyéniségével, őszinte figyelmével és érdeklődésével, mely fiatalabb éveiben is sokak számára jelentett inspirációt. Mint Eötvös Péter mondja a '60-as évekbeli Kurtágról „...bár akkoriban még nem tanított a budapesti Zeneakadémián, de valahogy mégis odatartozott, szellemileg és fizikailag is jelen volt. Két évtizeddel volt idősebb nálunk, s mi, zeneszerzős hallgatók kíváncsian figyeltük a munkáját, a véleményét. Személyisége és szellemi kisugárzása erősen hatott ránk." Későbbi növendékei a megmondhatói, hogy tanárként is ugyanilyen hatást tudott elérni. Zeneakadémiai kamara­zene-óráin (más tantárgyat, zeneelméletet vagy zeneszerzést nem is tanított sohasem) több nemzedéknyi fiatal hangszeres zenésznek adott életre szóló útravalót nemcsak itthon, hanem a világ számos pontján tartott mesterkurzusain is. Tanításának ereje nemcsak a szakmai instrukciókon alapul, hanem ugyanabból a személyes szuggesztivitásból és szenvedélyből fakad, amely műveiben is benne van.

Bár Kurtág valójában sohasem szűnt meg budapesti lakosnak lenni, a '90-es évek eleje óta külföldön élt, s csak alig néhány hónapja lakik újra itthon. Állandó személyes jelenléte sokaknak hiányzott, talán ahhoz hasonlóan, ahogy Bartók amerikai távozása hagyott űrt maga után 1940-ben. Az eltelt évtizedek alatt külföldön klasszikussá nemesedett: egyike azon keveseknek kortársai között, akiknek műveit nemcsak kortárs zenei hangversenyek és fesztiválok elszigetelt környezetében játsszák világszerte, hanem a hagyományos koncertrepertoár állandó részeként. A magyar koncertélet hosszú éveken keresztül szinte alig vett tudomást a művészete iránt felébredt óriási nemzetközi érdeklődésről, s ez csak az utóbbi években változott meg némileg, elsősorban talán annak köszönhetően, hogy zenéjének legjobb magyar tolmácsolói ma már megtehetik (mert a zenei élet vezető szereplői), hogy egyetlen lehetőséget se mulasszanak el, ha játszhatják vagy vezényelhetik műveit.

Távolléte alatt egyetlen intézménnyel maradt folyamatos a kapcsolata, a kiadójával. Az Editio Musica Budapest (a bécsi Universal Editionnál megjelent néhány kompozíció kivételével) műveinek első számú közreadója több mint öt évtizede. Hála a kiadó mindenkori vezetőinek és munkatársainak (mindenekelőtt Sarlós Istvánnak, Varga Bálint Andrásnak, Homolya Istvánnak, Boronkay Antalnak és Demény Jánosnak, valamint kottái szerkesztőinek, Wilheim Andrásnak és Bali Jánosnak), akik a rendszerváltás körüli zűrzavaros időkben és a későbbi években is mindent megtettek azért, hogy Kurtágnak érdemes legyen a műveit magyar kiadónál hagyni. Ez állandó munkakapcsolatot is jelent máig, hiszen a szerző közreműködése nélkül nemcsak a kották közreadása lenne lehetetlen, hanem annak az információ-éhségnek a kielégítése is, mely a nemzetközi koncertéletben műveire irányul. Mindannyian, akik új partitúráinak közreadásán dolgozunk, és a régieket gondozzuk, szinte naponta kérjük a segítségét, s ez aközös munka mindig izgalmas kihívás és folyamatos tanulás szakmai és emberi értelemben egyaránt. Mert Kurtág mellett felnőtt fejjel is csak tanulni lehet, s nemcsak az ő zenéjéről, hanem általában mindenről, ami a zenében és a művészetben fontos.

Van valami példamutató abban, ahogyan ő és felesége, Márta a környezetükre figyelnek, ahogyan aggódnak mindenkiért, akit szeretnek és tisztelnek, ahogyan a régi barátaikról és a pályatársaikról beszélnek, vagy amilyen szakszerűséggel és figyelemmel Kurtág el tudja mondani a kéréseit, s amilyen tapintattal fogalmazza meg azt is, amivel nem elégedett. Mondhatnánk: bölcsesség és élettapasztalat - és ez igaz is. Kurtág azonban most, kilencvenévesen is fiatal, érzelmi és szellemi energiái nap mint nap rácáfolnak az életkorát jelző számokra. Az utóbbi években számos zongora- és kamara­művet írt, s az elmúlt év nyarán új zenekari darabbal köszöntötte a nála egy évvel idősebb, akkor már nagybeteg pályatársat, Pierre Boulezt. Mindemellett élete legnagyobb művészi vállalkozásán dolgozik 2010 óta, s Beckett-operája befejezésének érdekében fiatalokat is megszégyenítő módon bizonyítja naponta szellemi erejét. E frissesség és energia megőrzését kívánom neki sok szeretettel. }