A Szent Efrém Férfikar számára jól indult és rosszul folytatódott az évad. Szeptemberben a rangos Magyar Örökség- és Budapest Márka-díjjal ismerték el a kórus tevékenységét, egy november elején kelt minisztériumi döntés 2015 januárjától többek között tőlük is megvonja a támogatás alapját képező kiemelt minősítést. A kiáltó ellentmondást csak hangsúlyozza a teljesítmény, a Szent Efrém idei és tavalyi koncertjeinek és terveinek sokszínűsége és tartalmi gazdagsága - aminek háttere éppen a kiemelt együtteseknek járó, két éven keresztül folyósított támogatás volt.

Negyedik évadjába lépett az Orientale Lumen, azaz Kelet világossága című sorozatuk, amely az ortodox naptár nagy ünnepei köré csoportosítva a bizánci szakrális zene mesterműveit mutatja be - a Bazilikában. Hogy kerül a görögkeleti egyházi zene Magyarország legnagyobb római katolikus templomába?

Bubnó Tamás - Felvégi Andrea felvétele

Bubnó Tamás, a Szent Efrém karnagya és művészeti vezetője Igric Györgyöt, a Filharmónia akkori igazgatóját nevezi meg ötletgazdaként. Azt mondja, a mai napig hálás neki, hogy felvetette, indítsanak közösen egy bizánci sorozatot a kórus születésének tízedik évfordulóján. „De melyik görög katolikus templomban? A Bazilikában - vágta rá Gyuri. De lesznek-e rá annyian? Igen, lesznek. Így indult a vállalkozás, és fényesen bejött a jóslat, mert az eddigi tizenkét koncert valóban minden alkalommal telt »ház« előtt ment le. Ami pedig a helyszínt illeti, II. János Pál pápa egyik zseniális mondása, hogy az egyház két tüdővel lélegzik, egy keletivel meg egy nyugatival, és baj van, ha nincs köztük összhang. Ezt el szoktuk felejteni, de a lényeg az, hogy a görög katolikusságnak, amibe én is beleszülettem, nem valamelyik pátriárka, hanem a pápa a főpapja. A szertartásunk keleti, ugyanazokat az imákat imádkozom, mint több százmillió ember Vlagyivosztoktól Ózdig, vagy Szikszóig, ahol születtem, Homrogdig, ahol felnevelkedtem, ugyanakkor nyugati vagyok, mert a társadalom, amelyben élek, a történelem itt helyezett el. Magyarország európai ország, de mindig itt volt benne Bizánc. Szerencsére vallási háborúk nélkül. A Bazilika szimbólum ilyen szempontból is, az egység szimbóluma. Ráadásul gyönyörű templom, fantasztikus belső térrel. Itt zárjuk le az Ybl sorozatunkat is Liszt gyászmiséjével, a Requiemmel a nagy építész halálának évfordulóján, január 22-én."

A sorozat az Ybl-zarándokkoncertek címet kapta. Az alapötlet abból a feltételezésből nőtt ki, hogy Ybl és Liszt között lehetett valamilyen kapcsolat, hiszen kortársak voltak. Ez nem igazolódott be, legalábbis nyomát nem találták. Viszont rácsodálkoztak a Liszt életében megépült, csodálatos akusztikájú Ybl-templomokra. A legnagyobb közülük a Bazilika, amelyet ugyan már nem ő fejezett be, mégis az övének számít, miután húsz évig építette. Aztán ott a többi, egyik szebb, mint a másik: a fóti, a Bakáts téri, a nagycenki, a Partiumban is van kettő. Összesen tizenkettőt választottak ki, és a tizenkettőben a tizenkét számból álló koncertek szólamainak száma is egytől tizenkettőig növekszik. Mielőtt az adott templom énekhanggal megtelne, Dévényi Tamás Ybl-díjas építész mindenütt megrajzolja az építészeti hátteret, amit a közönség szintén örömmel fogad. „Így aztán, most már, a vége felé, elmondhatom, az Ybl-sorozat nagyon jól sikerült."

Nem csoda, hogy a Szent Efrém koncertek elmaradhatatlan kísérői az ütőhangszerek, sőt, az Orientale Lumen pünkösdi hangversenyének vendége az Amadinda, hiszen Bubnó Tamás maga is ütősnek tanult, sőt mint ütős ott bábáskodott az Amadinda születésénél. Az sem csoda, hogy megjelenik az általa kedvelt világzene: ugyanennek a sorozatnak a húsvéti vendége egy csodálatos hangú libanoni keresztény énekesnő - Abeer Nehme - lesz. És nincs mit csodálkozni azon sem, hogy az Ybl-koncerteken jelen van a kortárs zene is. „Kurtág a tanárom volt, jártam hozzá, bátorított, énekeltem is a darabjait. Nagyon sok, egész életre szóló gondolatot adott, fantasztikus lenne, ha ezeknek csak egy részét meg tudnám valósítani."

Bubnó Tamás, aki a miskolci konzervatóriumban zeneszerzés szakra járt, nemigen komponál, de az Ybl-koncertekre írt egy saját művet, egy zsoltár-recitációt. Ő zsoltár-rapnek nevezi. „Az ötvenedik a kedvenc zsoltárom, sok-sok vallásos embernek fontos, híres bűnbánati ima. Most ilyen különös köntöst kapott."

A Szent Efrém a népzenével is jó barátságban van. És Bartókkal. Idén tavasszal a Muzsikás Együttes népzenei betéteivel Bartók hat férfikari művét mutatták be. Előadásuk komoly feladat. A karnagy hangsúlyozza, mennyire egyedülálló ez a bartóki életművön átívelő, 32 év alatt megírt hat férfikari darab. Lenyűgözőek, miközben gyakorlatilag szinte ismeretlenek. Azt mondja, ez tulajdonképpen kamarazene, amit nagy férfikarral nehéz megvalósítani. A tizenöt tagú Szent Efrém előadásában azonban például Az elmúlt időkből, ez a tizenhét perces, nagyon komoly, ütős mű, minden idők egyik legcsodálatosabb férfikari szvitje, úgy tud megszólalni, mint a Kontrasztok vagy a Divertimento. „2007-ben, a Schleswig-holsteini Fesztiválon énekeltük először, azóta ez a hat darab műhelymunkában van, és amikor a Muzsikással megcsináltuk, tényleg szétverték a termet. Reveláció volt, most pedig Szokolay Dongó Balázzsal adjuk majd elő. Neki köszönhetően megszólal majd benne a tárogató is. Szeretnénk sok helyre elvinni, hogy megmutassuk, tudott Bartók férfikarra írni. De előbb még lemezre vesszük decemberben, úgyhogy nem fogunk unatkozni."

Ugyancsak decemberben, a BMC-ben, a Westminster-napokon a Szent Efrém három koncerten jeleníti meg a londoni kerület zenei arcait. Hogy kerülnek egy egyházi kórus repertoárjára szerelmes és kocsmadalok? Bubnó Tamás szerint magától értetődően.

„Minden egyházi énekes előbb-utóbb a kocsmában köt ki. Ez teljesen természetes dolog. Aki egy fegyelmezett, liturgikus missziót teljesít, és azt szívvel-lélekkel csinálja, annak utána egy kicsit lazítani kell. És régen a szerzők lelkében jól megfért egymással a szekuláris és egyházi zene. Palestrina írt madrigálokat és motettákat is. Westminsterben miért lenne másképp? A mai fantasztikusan sokszínű angol vokális kultúra nem lenne ilyen, ha nem hatott volna egymásra termékenyítőleg a pub és a templom."

És még egy különlegesség. 2015 tavaszán az ötszáz évvel ezelőtt született spanyol misztikus, Ávilai Nagy Szent Teréz emlékét idézi A belső várkastély című est, amelyen bizánci himnuszok mellett gregorián zene és kortárs művek övezik Lackfi János szövegeit. Erre az alkalomra Mandel Róbert vadonatúj hangszert, egy basszus-tekerőlantot készít. Tulajdonképpen szánalomból. „Robi megszánta a mély basszusainkat, amiért a nagy C körül meg a kontraoktávban olyan hosszan kell a hangokat tartaniuk: ezzel a hangszerrel szeretné a szegény énekeseket tehermentesíteni. Ezt a hosszan tartott hangot a bizánci keresztény zenében isonnak hívják, ezért Robi az új hangszert isonosnak nevezte el."

Az alapvetően bizánci szakrális zenére specializálódott férfikar tehát egyre több együttessel és szólistával együttműködve, a zeneirodalom újabb és újabb területeivel tágítja repertoárját. Vajon mi készteti őket erre? Részben persze a feladat, vagyis a felkérések. De azért van más, fontosabb magyarázat is. Az egyik koncertjük címe: Kortársunk, Bizánc. Bubnó Tamás azt mondja, ez a cím egyben az ő alapvető törekvését is tükrözi. Hogy amit előadnak, az mai, élő zene legyen. Hogy egy-egy művet mindig úgy tudjanak elénekelni, mint ami akkor, abban a pillanatban születik. Állítja, ezért érdemes muzsikálni. „Szeretem a felkészült, komoly régizenei együttesek felvételeit. De mégis csak maga a zene és az adott pillanat a legfontosabb, nem pedig az, hogy mennyire korhű egy előadás. Nem tudjuk, hogy Bizáncban hogy énekeltek, szerintem biztos nagyon jól. De ennél sokkal többet nem is tudunk a bizánci éneklésről. Hogy miért éneklünk mi Schubertet? Azért, mert kevés olyan jó szerző van a világon, mint Schubert. Westminster-zenét? Azért, mert amit az angol zenekultúra létrehozott, az páratlan. De ugyanezt el lehet mondani Csajkovszkijról, Rahmanyinovról meg sok-sok olyan orosz vagy bolgár mesterről, akiknek a nevét sem ismeri senki, reputációjuk nincs, hiszen mitől lenne? De hát így jött létre a kórus is, hogy felfedeztem egy kottát Kárpátalján, véletlenül."

Az történt, hogy a Bubnó életében tanárként is és személyiségként is meghatározó szerepet játszó Dobszay László 1986-ban azt mondta az akkor rádiós szerkesztőként dolgozó fiatal muzsikusnak, aki addigra volt már sok minden - színházi zenész és ütős és 31 éven át énekes a Tomkins együttesben -: te görög katolikus vagy, itt az ideje, hogy tegyél is valamit a saját egyházadért. Menj szépen és doktorálj le. Bubnó nem járhatott egyházzene tanszékre, mert akkor még olyan nem létezett, így szigorlat, három éves doktori iskola és alapos gyűjtőmunka után megírta disszertációját a Kárpát-medencei görög katolikus dallamok eredetéről és variánsairól. A különböző görög katolikus vidékeket járva jutott el Kárpátaljára, ahol ezt az egyházat 1949-ben betiltották. A görög katolikusokat a nyugathoz húzó árulóknak tekintették, ami ma is nagyjából így van, tehát nincs béke a két egyház között. Meséli, volt olyan, hogy a templom egyik oldalán a görög katolikusok, a másik oldalán az ortodoxok végeztek szent liturgiát. Utána meg a hívek jól megverték egymást, hogy most kié legyen a templom. Miközben ugyanahhoz az istenhez imádkoztak. A történethez visszatérve, ott, Kárpátalján találkozott egy idős papnével, aki azt mondta, karnagy úr, nézze meg ezt a kottát. Felismerte az írást. „Boksay János görög katolikus pap és zeneszerző egyik elveszettnek hitt liturgiáját tartottam a kezemben. Ott volt a keltezés: Huszt, 1921. A főtisztelendő asszony azt mondta, ő most két órára elmegy, addig azt csinálok vele, amit akarok, de utána kéri vissza, mert a kotta a férjétől maradt, akit elhurcoltak Szibériába, és soha többé nem látta viszont. Sok görög katolikus pap nem tért vissza onnan. Lemásoltam, eljöttem, felhívtam a Hungarotonnál Hollós Mátét azzal, hogy itt van nálam a magyar zenetörténet egy ismeretlen darabja. Azt mondta, vegyem fel. Jó, de kivel? Szervezz egy együttest! De ehhez férfikar kell! Akkor azt. Felvettük, jól sikerült."

Az alkalminak indult együttes nemsokára komoly nemzetközi díjakat nyert, és innen már a Szent Efrém története ismerős. De ismerősek ők maguk is. Tizenöt énekes gyönyörű, díszes öltözékben, és egy karnagy, aki maga is olyan, mint egy bizánci pap. Akár az is lehetett volna, de eszébe sem jutott.

Apja és mindkét nagyapja görög katolikus pap volt a Felvidéken. Látta, hogy egy nehéz korban, nehéz körülmények között lelkileg milyen sanyarú pálya az övék. „Gyerekként is érzékeltem, mennyire vegzálták őket, milyen lelki tortúráknak voltak kitéve, nyilván próbálták őket beszervezni, és ment az uszítás is a falun belül. Ezen a nyomorúságos vidéken persze az emberek is tele voltak lelki és egyéb problémákkal. Viszont ott volt a gyönyörű liturgia, meg a zene. Mindebből engem a zene fogott meg. Állandóan ott ücsörögtem a zongoránál, anyu, aki zongoratanárnő volt, tanított. Sokszor inkább focizni szerettem volna, de berángattak, hogy gyakorolni kell. Aztán csak lett belőle valami: 1980-ban diplomáztam karvezetés szakon, '84-ben ütőből."

Már rég nem őt tanítják, hanem ő tanít. A hét két napját Nyíregyházán tölti, a Teológiai Főiskola kántorképzőseivel („Megtiszteltetésnek tekintem és boldogan megyek, csak az a kár, hogy mintha évről-évre messzebb lenne Budapesttől Nyíregyháza!") , a másik három napon a Budapesti Énekes Iskolában óraadó és művészeti vezető. A BÉNI nem egyházi iskola, a hittan fakultatív. Különlegessége, hogy a zeneoktatás itt két pilléren nyugszik: a népzene mellett ugyanakkora hangsúlyt kap az egyházzene. („Az európai egyházzene az európai zenetörténetnek még mindig mintegy nyolcvan százalékát teszi ki. Tehát aki az előbbit nem ismeri, függetlenül attól, hogy milyen módon közelít az egyházhoz vagy a hithez, az utóbbit is legfeljebb felületesen ismeri.") A művészeti vezető állítja, hogy a hit és a zenélés egyébként sem feltétlenül kapcsolódik össze. A tizenhat tagú Szent Efrémben is mindössze négyen görög katolikusok.

Évtizedek óta gyűjti, kutatja a bizánci rítusú dallamok eredetét és változatait itt, a Kárpát-medencében. Mennyire gazdag ez a terület ebben a dallamkincsben? „Minthogy nagyon elmaradott, ezért nagyon gazdag. Kodály és Bartók sem a városokban bukkant kincsekre, hanem a legelmaradottabb, legkisebb településeken." De állítja, hogy ami még létezik, az nem zárvány, szigetecske, hanem a magyar kultúra része, és nem is nevezné marginálisnak. Azt mondja, Magyarország jó részén éltek bizánci keresztények, a számuk több százezer lehetett. De a bizánci szertartású papoknak nem voltak kiváltságaik. A 17. századig jobbágyok voltak vagy zsellérek, nem tartoztak a papi rendhez. Bármikor elvihették őket robotolni, ha aratni vagy vetni kellett a földeken. Később létrejött egy paktum, miszerint megtarthatják a bizánci szertartásrendjüket, ha cserében katolikusok lesznek. Így is nevezték a görög katolikusokat: bizánci szertartású római katolikusok. Azóta is küzd ezzel ez a populáció, amelynek kultúráján, zenéjén mindez nyomot hagyott. És hogy valóban a magyar kultúra része-e az, ami belőle megmaradt? Nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire szerves része. „Amit mi ma magyar kultúrának nevezünk, az szerintem az itteni népek kultúrája. Benne van a horvát, a szlovén, a ruszin, a szlovák, az ukrán, a román, a német, a szerb, a bolgár és a bizánci is - vagyis mindazok, akik itt éltek, élnek, és akiktől ez a kultúra ilyen nemes lett."

Mint ennek a kultúrának kutatója, művésze, mint magyar énektanár és mint hívő görög katolikus egyaránt felelősséget érez a megmaradt bizánci keresztény népesség iránt. Missziójuk megvalósításában segítette őket az a kiemelt minősítés, amit 2015 januárjától több más zenei alapítvánnyal együtt - az előadóművészeti törvény megváltoztatása miatt - ők is elveszítenek. Mindössze nyolcmillió forint. Egy kulturális együttes számára tulajdonképpen nevetséges összeg. De a nyugodt tervezéshez éppen elég volt. És még valamihez, ami nekik legalább ilyen fontos. A Szent Efrém, mint közhasznú alapítvány, azzal a községgel (Homrogd) állt közszolgáltatási szerződésben, ahol karnagya felnevelkedett. „Most is megyünk oda, az általános iskolába, rendhagyó énekórát tartani. A nyolcmillió forint tetemes része arra ment el, hogy ha engem felhívnak, mondjuk, Kányból, Abodról, vagy más, a legtöbbek által sose hallott helyről, akkor mi oda el tudjunk menni. És amit én ószlávul eléneklek nekik, arról ők pontosan tudják, hogy az az ő Miatyánkjuk, vagy az ő Üdvözlégy, Máriájuk. Ezeket az embereket nekünk nem szabad elhagyni. Ők a Szent Efrém háttere: a több százezres görög katolikusság. Nagyon sokan ismernek, nagyon sokan szeretnek ott minket. Sőt ez a mi ottani közönségünk csak minket ismer, ezeknek az embereknek a túlnyomó többsége soha életében nem járt szimfonikus vagy kamarazenei koncerten és nincs is igénye rá. De mi viszünk nekik olyan zenét is, amilyent soha nem hallottak. Nagyon fontos missziónk, hogy az a bizánci népesség, amely eddig úgy gondolta, hogy a római katolikusokhoz meg a protestánsokhoz képest ő semmi, öntudatra ébredjen, és észrevegye, hogy neki is ilyen gazdag kultúrája van. És hogy ez fantasztikus. Északkelet-Magyarországon és a határokon túl, ahova szintén járunk, nagyon szegény, rossz sorban élő emberekben élesztgetjük az öntudatot. Nem beszélve arról, hogy azt akarom, hogy a kollégáim is lássák, hogy mitől ilyen ez a zene, amit mi a színpadon előadunk. Hogy ez nem csak Csajkovszkijnak, meg Rahmanyinovnak köszönhetően ilyen, hanem eredendően is. És hogy érezzék, mi az az erős lelki töltet, ami ott van egy orosz muzsikban, és aztán olyan csodálatosan jelenik meg Muszorgszkij zenéjében. Hogy, pestiesen szólva, ez nem semmi. Nagyon fontos, hogy ezt folytathassuk. Én már tényleg bejártam a világot, Ausztrálián kívül mindenütt voltam, nem nagyon érdekel már, hogy még hova jutok el, vagy hova nem. Hanem azoknak a feladatoknak, annak a missziónak szeretnék megfelelni, ami még rám, ránk vár. Tehát inkább a lelkekhez, mint a Carnegie Hallba szeretnék eljutni. Bár azért a Carnegie Hallt sem hagynám ki, ha lehet!

Indiába készültünk most november végén, az ottani keresztény bástya, Goa vallási ünnepére, amelyre ilyenkor hívek milliói zarándokolnak Afrikából, Ázsiából, Európából. Mi a székesegyházban léptünk volna fel. És az indiai magyar kulturális intézet jóvoltából Delhiben és Bombayben is. Ez az út már áldozatul esett, le kellett mondani. De egészen friss jó hír: az EMMI ígéretet tett, hogy a kiemeltségüktől most törvényileg eleső együtteseknek - így a Szent Efrémnek is - biztosítani kell a további támogatást. Így a jövő év gazdag programja nem válik tervezhetetlenné, bizakodunk tehát, hogy lesznek Westminter-napok, lesz Orientale lumen és örülhetnek a basszusaink, mert lesz isonos is.