Oláh Kálmán nemcsak az ország, de a világ egyik legjobb jazz-zenésze, egyetemi docens. Hogy a legelismertebb, azt inkább a külföldi megítélésére mondhatnám, mint a hazaira. Itthon még mindig mostohagyerek a jazz. A Muzsika ezért is tartja fontosnak, hogy közelebb hozza őt és általa a műfajt a közönséghez. A Budapest Jazz Clubban (a hajdani Duna moziban) beszélgettünk, stílusosan tanítványai jazzkoncertje után.

- Kezdjük a végével. Kérdezte, vajon a január végére tervezett, ám Rost Andrea betegsége miatt elmaradó koncertjük miatt keresem-e. Nem, de mégis érdekes, hogyan jött létre a közös munka, és ária- vagy dalest lett volna?

- Az a címe, hogy „Dalok másképp", ahogyan soha nem hallottuk még.

- Mitől más? Öntől?

- Tulajdonképpen igen. Központi szerepben van az ének, de én improvizáltam volna a dalok között.

- Tehát nem kísérte volna?

- De. Kísértem volna is. Nem idegen tőlem, hogy klasszikus zenét játsszak, sőt, mondhatom, hogy legjobban a klasszikus zenét szeretem a mai napig, azzal együtt, hogy jazz-zenész vagyok. Otthon csak azt hallgatok, és a zeneszerzés is hozzá köt.

- Hogyan kezdődött ez a kapcsolat? Rost Andrea kereste önt?

- Nem. A menedzserem, Eszéki Erzsébet ötlete volt. Ő tudja rólam, hogy szoktam játszani klasszikus zenészekkel, úgy, hogy eljátszom az eredeti darabot, azután összekötöm a tételeket átvezető improvizációval. Nem feltétlenül jazzimprovizációt kell elképzelni, hanem olyat, amibe bármi belefér, de szorosan kapcsolódik az eredeti darabok hangulatához, valamelyik motívumához, zenei elemhez, ritmushoz, harmóniához, ami előzőleg elhangzott, vagy majd a következő tétel zenei anyaga lesz. Klenyán Csaba klarinétművésszel rendszeresen adunk ilyen koncerteket.

- Azt hittem, csak kirándul a klasszikus zenébe, hiszen jazz szakra járt a konzervatóriumban és utána az Akadémián is.

- A klasszikus alapok, alapvető zongoratanulmányaim megvoltak, mielőtt a Bartók Béla jazzkonziba mentem, mert ott is volt kötelező klasszikus zenei oktatás. Amióta pedig egyetem lett az ottani jazztanszakból, azóta még erősebb lett a kötelező klasszikuszene-oktatás is. Mivel ma már ott tanítok, pontosan tudom, milyen magas színvonalúak mind a jazz-, mind a klasszikus zenei követelmények az LFZE jazztanszakán.

- De mi lökte a jazz irányába? Vagy ez nem is volt kérdés?

- Nem volt kérdés. Nagyon korán kiderült.

- Csak azért firtatom, mert a jazz nem könnyű műfaj, meg kell érni hozzá. Nem jellemző, hogy a tizenhat évesek arra ugranak. Az, hogy ennyire korán elköteleződött, szokatlan.

- Édesanyámnak köszönhető, mert az improvizációs készségem kiderült, amikor klasszikus zongorát tanultam. Anyukám - bár nem volt zenész, csak remek füle volt és nagyon jó rálátása a dolgokra - mindig ott állt, nézte, rendesen gyakorolok-e, így észrevette, hogy nem azt játszom, amit kellene, hanem valami mást. Elvitt Garay Attilához, illetve Szakcsi Lakatos Bélához, aki egyébként a keresztapám. Most is jó kapcsolatban vagyunk, tanultam is tőle később a jazztanszakon egy évig. Meghallgatott, és azt mondta, mindenképpen jazzpályára kellene mennem. Garay Attila volt az első jazztanárom, később ifj. Rátonyi Róbert, majd a konzi jazztanszakán Gonda János és Szakcsi. A klasszikus zene kamaszként nem vonzott annyira, mint később. Akkoriban az improvizáció jobban érdekelt. Így lettem jazz-zenész. De a jazzimprovizáció nyelvezetének elsajátításához is rengeteget kellett gyakorolni, és tanulmányozni a nagy jazzmuzsikusok szólóit. Klasszikus zenei tanáraim mindig azon csodálkoztak, hogy nem gyakorolok eleget, ösztönösen mégis milyen gyorsak az ujjaim. Szerintem ez az állandó improvizálásnak köszönhető: mindenáron le akartam játszani, ami a fejemben van. Ez adott egy bizonyos ösztönös technikát, amivel megtanultam zongorázni, szinte magamtól. Később rájöttem, hogy egy mai jazz-zenésznek magas szinten kell tudni klasszikust játszani ahhoz, hogy a jazz is megfelelő színvonalon menjen. Akkor, a konzervatóriumi évek végén elkezdtem újra elővenni a klasszikus tanulmányokat, vagyis komolyan venni a dolgot.

- Korán, tizennyolc évesen már mindenféle formációban játszott: Tony Lakatossal, Tomsits Rudolffal és másokkal, mégis, két év múlva megalakította a Trio Midnightot. Húszévesen már úgy gondolta, hogy kell egy saját együttes?

- Ez a jazzben eléggé természetes.

- Maradt az eredeti felállás?

- Nem. Egri János bőgős volt a kivétel, ő nem járt a jazztanszakra, csak Balázs Elemér, a dobos, meg én. Eleinte Hárs Viktor bőgőzött velünk, de a diplomakoncertemen már nem. Az volt a Trio Midnight első bemutatkozása, ahol már Egri János bőgőzött. Nagy sikerünk volt, és a diplomakoncertet mérvadó emberek is hallották, akik arra ösztönöztek bennünket, hogy maradjunk együtt.

- Hogyan született a név?

- Egyik koncertszervező barátunk, Drienyovszki András nevezte el. Annak idején a Merlin jazzklub igazgatója volt. Minden héten felléptünk ott, éjszakába nyúló jazzesteken, és erről jutott eszébe, hogy legyünk Trio Midnight. Jól hangzott, elfogadtuk.

- A jazzben külön öröm az intimitás. A klubokban, kis helyszíneken játszás közelebb hozza a közönséget.

- Ez a közelség valóban jó, de sokféle helyszín van. Itt, a Budapest Jazz Clubban eléggé koncertszerű, éppen mivel mozi volt régen. Ennél sokkal kisebb jazzklubok is vannak például Párizsban vagy bárhol Nyugat-Európában.

- Vagy New Yorkban, ahol beül az ember egy parányi helyre, és hihetetlenül jó zenészek muzsikálnak.

- Igen, ott nagy a jazz kultusza. A jazzklub egy zenész számára a kísérletezés helye. Amikor csak úgy beszélgetünk egymással a színpadon a zene nyelvén. Ez valóban lejön, és megérzi a közönség. Ugyanakkor időközben egyre inkább felkerült a nagyszínpadra is, olyan szintre jutott. Tehát a Müpa nagyszínpadát is meg tudja tölteni.

- Lehet ugyanolyan hangulatot teremteni?

- Sokszor sikerül, de ott lehetőség van arra is, hogy inkább olyan produkciókat mutassunk be, ahol közelebb kerül egymáshoz a két műfaj. Nagyobb teret kap a kompozíció és a hangszerelés. De ez a bizonyos improvizációs beszélgetés sem marad el egy ilyen nagykoncerten sem.

- A Triót nem sokkal később "megduplázta", mert megcsinálta az Oláh Kálmán Sextetet.

- Igen. Az a zenekar inkább a kompozícióimra épül.

- Gondolom, azért alapított egy szextettet is, mert a két együttes különbözőképpen működik, más a repertoárja - de mindkettőről azt írják: kortárs jazz. A Trióval is játsszák saját darabjait. Talán a klasszikus-jazz szintézis jobban megnyilvánul a szextettben.

- Igen, ez a különbség a mai szextett felállása és a Trio Midnight között. A szextettben több a megkomponált rész. A trió esetében sokkal szabadabb, kreatívabb a muzsikálás, de ettől még a kortárs jazz kategóriába esik az is. Sokféle stíluselem lelhető fel a mai Trio Midnight stílusában, kortárs, klasszikus, népzenei elemek és a jazz is. Ezek mind előfordulhatnak, csak teljesen kiszámíthatatlan, spontán módon jönnek elő az improvizációban. Ezért már nem mondhatjuk a trióra, hogy egyértelműen mainstream jazztrió, annak ellenére, hogy azt gondolom, az anyanyelvünk még mindig a bebop.

- Zeneszerzés szakon is végzett. Korán kezdett komponálni. Rengeteg díjat, elismerést nyert mind egyéni előadóként, mind az együtteseivel, mind zeneszerzőként. Olvastam olyan minősítést, hogy Bartók és Stravinsky zenéjének az újraértelmezése és párosítása a jazz nyelvezetével önnél valósul meg a legjobban. Alkotói tevékenysége Bachhoz, de leginkább Bartókhoz kötődik.

- Pontosabban Bachhoz és a 20. századi zeneszerzőkhöz, és Bartók valóban nagyon közel áll hozzám.

- Ő szerette a jazzt? Amerikában nyilván sokat hallhatta.

- Úgy tudom, hallgatta, de hogy szerette-e, azt már nem tudom. A Kontrasztokat a jazz-zenész Benny Goodman számára írta, tehát valamilyen kapcsolatban volt a jazz-zel, de erről nem sokat mond az írásaiban, viszont az közismert, hogy tudott improvizálni, persze nem jazzt...

- Ön írt concertót jazztrióra és szimfonikus zenekarra: látszik a késztetés, hogy a két műfajt egyesítse. Miért? Így akarja a jazzt bevonni a köztudatba, a kétféle vonzalmat így tudja egyszerűen egyesíteni, vagy ez esik jól?

- Ez esik jól, ezt szeretem hallani, szeretek improvizálni, de nemcsak jazz-standardekre, hanem szimfonikus hangzású környezetben is. Ugyanakkor a fülemben lévő hangzásokat, dallamokat, harmóniákat szeretném kompozícióba önteni, formát adni nekik.

- Van belőlük elég, nem? A fülében, mindennapjaiban...

- Bőven. Már csak a tanítás miatt is, meg hát ott vannak a gyerekeim, akik szintén zenét tanulnak, sokat gyakorolnak, és nagyon tehetségesek.

- Min dolgozik éppen?

- Egy zongoraversenyre kaptam támogatást a Nemzeti Kulturális Alaptól. Valószínűleg nem olyan darab lesz, mint az eddigiek. Lehet, hogy lesznek benne jazzes hangzások, de egy teljesen megírt concertót tervezek. Egyre jobban érdekel a zeneszerzés. Kicsit most a mérleg arra felé billen, de lehet, hogy ez megváltozik.

- Ami meglepett, az a vegyes karra írt műve, A Duna arca. A jazzről a kórus biztosan nem jut eszembe. Önnek hogyan?

- Nem nekem jutott eszembe. Sok mindenre mondhatom, hogy nem nekem jutott eszembe, viszont nyitott vagyok mindenre. És egyszer csak megszeretem, amit más talál ki. Az sem az én ötletem volt, hogy Bach-feldolgozásokat csináljak.

- A Goldberg-variációkra gondol.

- Igen. Egy dél-koreai producernek ez volt a kívánsága, és nyitott voltam rá.

- A kórus kinek jutott eszébe?

- Kovács László karmesternek, aki több darabomat bemutatta. Felkért egy vonószenekarra és kórusra írt műre az ELTE vegyes kara és zenekara számára. Ők amatőrök, de lelkesek és sokat gyakorolták a darabomat, amiért hálás vagyok nekik. Szép bemutató lett belőle. Azután, mivel az egész csúszott egy évet, már nem lett volna kötelező a Duna-témát választanom, de az életben semmi sem véletlen. A komponálás édesanyám halálával esett végül egybe. Az volt a kívánsága, hogy a hamvait a folyóba szórják, ezért a Duna számomra fontos kötődés.

- És így született meg az Édesanyám emlékére alcím.

- Igen. Kerestem Duna és anya témájú verseket, és a különböző versek részleteit, sorait összeszerkesztettem. Elég szép lett, úgy gondolom. Érdekesség, hogy a bemutatón a narrátor Dunai Tamás volt, és aznap tetőzött a Duna... Furcsa játékai vannak az életnek. Most tervezem a darab szimfonikus zenekari átiratát, mert ezt a hangszerelést csak vonós kamarazenekarra és kórusra írtam. Mielőtt hozzákezdtem a darab komponálásához, nem nagyon vonzott a kórus, de munka közben beleszerettem, és úgy gondolom, fogok még kórusra írni.

- Népzenére, népdalra is improvizál.

- Igen, bár népzenével annyira mélyen nem foglalkoztam, de a népdalok mint témák nagyon szépek.

- Ez is kapcsolódik Bartókhoz, 
a tiszta forráshoz.

- Különösen a magyar népdalok, mert annyira egyszerűek és dallamosak, remekül harmonizálhatóak. Bármit lehet velük csinálni és nem kell erőszakot tenni rajtuk, hogy működjenek jazzes hangszerelésben.

- Sokat játszik szerte a világon. Hogy látja, hol van a jazz helye Magyarországon?

- Ez is jó kérdés, de talán jobb, hogy hol van Magyarország a jazzben. Azt hiszem, ez aktuálisabb kérdés, mert hogy Magyarországon még mindig nincs elég megbecsülésben része a műfajnak, eléggé elcsépelt téma, amiről most nem akarok beszélni. Fontosabb, hogy a magyar jazznek nagy híre van a világban, és ez annak köszönhető, hogy rengeteg a tehetség az országban. Méretéhez képest szinte egyedülálló.

- Rengetegen dolgoznak külföldön is.

- A világsztárok, akik idejönnek játszani, meg akikkel mi külföldön játszunk, egyenrangú partnerként fogadnak el minket, és hírét viszik, hogy vannak itt nagyon jó zenészek. Erre kellene ráébredni a magyar szervezőknek (tisztelet a kivételnek!), illetve a szponzoroknak: érdemes támogatni a magyar jazzt!

- Itthon nem önök a zenei támogatók kedvencei?

- Sajnos nem. Én nem panaszkodom, mert kaptam itthon lehetőséget bőven, de sok kollégám többet érdemelne. Ha megnézzük Francia- vagy Spanyolországot, van pár tehetséges zenészük, akiket az állam úgy támogat, és olyan büszkén foglalkoztat, hogy csak utánuk jöhetnek a külföldiek. Itthon sajnos nem így van. Észre kellene venni, hogy itt nagyobbak a tehetségek, mint Európában bárhol. Fejlődés azért mutatkozik. Szép lassan kezdenek itthon is ráébredni, hogy ez egy fontos hazai érték, és hogy a magyar jazz ugyanolyan értékes, mint akár a klasszikus zene.

- Forróbb hangú és számosabb külföldi méltatást olvastam személy szerint önről meg az együtteseiről, lemezeikről, koncertjeikről, mint hazait. Liszt-díjat, eMeRton díjat is kapott, de külföldön mintha átütőbb lenne a siker, a megbecsülés.

- Az utóbbi években többet is koncerteztünk külföldön, mint itthon. Itthon az év második felében alig volt komolyabb fellépésünk. Jazzklubokban van alkalom persze, és erre is szükségünk van, mert a kísérletezés és ez az atmoszféra nagyon kell a fejlődéshez. De ez majdnem csupán szórakozás nekünk, gyakorlás. Igazi koncertlehetőség Budapesten csak a Müpában van, és most a megújult Zeneakadémián, illetve vidéken egy-két helyen, mint a pécsi Kodály Központban, ahol volt is egy teljes estét betöltő szerzői estem.

- Nemrég nyílt a Budapest Music Center, ahová oda is illik.

- Igen, majdnem elfelejtettem... a BMC is nagyon színvonalas hely. Az Opus Jazz Clubban többnyire fiatal jazztanszakos hallgatók játszanak, a nagyteremben pedig egyelőre nagyrészt kortárs zenei, illetve komolyzenei események vannak. Volt ott tavaly egy koncertem a Dán Rádió Big Bandjével, az Images című lemezem anyagát - melyet Bartók emlékének ajánlottam - adtuk elő. A Dán Kulturális Intézet, illetve a dánok finanszíroztak egy kelet-európai turnét, aminek része volt ez a koncert. Tulajdonképpen ezt is vehetem úgy mint egy külföldi meghívást. A tavalyi évben ebből sokkal több volt, mint hazaiból.

- Washingtonban a legrangosabb amerikai jazz-zeneszerzőverseny, a Thelonius Monk Jazz Composers' Competition fődíját nyerte el 2006-ban, az Always című kompozíciójával.

- Nagy elismerés, az utazás is kellemes volt, csak kimenni, átvenni a díjat...

- Hol lépnek föl legközelebb?

- Március 15-én a bécsi Burgtheaterban lépek fel egy irodalmi esten szólóban, április 11-én pedig a Duna Palotában játszom a Duna Szimfonikus Zenekarral, többek közt a Passacaglia szimfonikus zenekarra és jazztrióra című darabom is elhangzik majd. Itt, a Budapest Jazz Clubban rendszeresen előfordulunk, főleg a Trio Midnighttal, márciusban Malek Andrea lesz a vendégünk. Ősszel reményeim szerint az Zeneakadémián is lesz majd egy önálló estem, főként saját szerzeményeimmel. Mással egyelőre nem nagyon dicsekedhetem... }

Oláh Kálmán -Felvégi Andrea felvétele