Az Átlátszó hang fesztivál nyitóeseményére a Zeneakadémia Solti-termében került sor, telt ház előtt. A koncerthez beavató foglalkozás és kiállítás is kapcsolódott. Utóbbin tizenkét, speciális notációval rögzített zeneművet állítottak ki. A szerzők (Anahita Abbasi, Angélica Castelló, Margareta Ferek-Petrić, Tamara Friebel, Gryllus Samu, Mirela Ivičević, Kami Marques, Suk Ju Na, Fernando Riederer, Simon Vosecek, Yukiko Watanabe, Ruei-Ran Wu) valamennyien kötődnek Bécshez, de nem Ausztriában születtek. A „What's the musical consequence of change?" (Mi a zenei következménye a változásnak?) című installációhoz (Hong-Kai Wang munkája) olyan kompozíciókat készítettek, melyek képként is funkcionálhatnak. A képszerű leírások, vázlatok, eseményábrák, szkriptek - sejtésem szerint - az előadás előkészítő fázisában transzformálódtak zenei jellegű eseménysorokká. A változás anatómiája címmel látott és hallott előadás a tizenkét „javaslatot" egyetlen (kevéssé konkrét körvonalú) narratíva alá rendezte, s szcenírozva „tálalta". Az összeállítás munkáját Gryllus Samu vállalta magára, az egyes darabokhoz helyzetgyakorlatokat társított, a színpadot berendezte, a háttérben pedig láthatóvá tette az installációba illesztett művek egy részét is. Egy énekes és egy énekesnő (a kezük ügyébe kerülő hangszerek, hangkeltő eszközök bevonásával) adta elő az egyes darabokat. Az eredetileg nem egymás mellé szánt szakaszok ugyanúgy színházi jelenetekké váltak, miként a fesztivál utolsó koncertjén Mauricio Kagel és Peter Streiff '70-es évekbeli, illetve Cecilia Arditto vagy Iñigo Giner Miranda napjainkban írt etűdjei. Ne is zárjuk ki, hogy Gryllusnak épp a Die Ordnung der Dinge elnevezésű német, hangszeres színházra specializálódott együttes műsora adhatta az ötletet, vagy a biztatást.

S ha már szó esett a haloványan kontúrozott narratíváról, A változás anatómiája cím a „Hogyan lehet eljutni A pontból B-be" programmal egészült ki. Valaki a kisszekundra (A-B), valaki a messzeség relativizmusára, egy másik alkotó egy aranyköpésre („nem az a kérdés, hogyan jutok el Brüsszelből Sanghajba, hanem hogy mivel megyek ki a reptérre"), s volt, aki az emberek közötti távolságokra, a hétköznapi kommunikáció nehézségére gondolt. A Solti-terem historizáló enteriőrjében a látott-hallott végeredmény műfaját szívesen határoznám meg azione teatraleként, ha nem volna e 18. századi terminus foglalt, illetve félrevezető. De nem lenne kielégítő az sem, ha A változás anatómiáját akciónak vagy performance-nak tekintem, ahhoz ugyanis a produkció túlságosan is részletező, kidolgozott és kompozíciószerű volt. Hangszeres színházi előadásnak sem szívesen nevezem, mert hiányzott belőle az a fajta technikai magabiztosság (virtuozitás), mely a Die Ordnung der Dinge fellépését jellemezte.

A műfaji besorolással való bíbelődés természetesen a kritikus zavarát leplezi, aki arra az egyszerű kérdésre, hogy tulajdonképpen mit látott, mit hallott, nem tud válaszolni; arra pedig végképp nem, hogy tetszett-e neki. A tizenkét jelenetből eleve csak tizenegyet detektált (pedig tizenkettő volt!), melyek között voltak ötletesek, ügyetlenebbek, felejthetőek és emlékezetesek, ugyanakkor mindegyik őrizte anonimitását. Nem lehetett tudni, s bizonyára nem is volt fontos, hogy melyiket eszelte ki Mirela Ivičević, s melyiket Kami Marques.

Műfaji kérdéseket vetett fel Horváth Balázs kompozíciója, a Férfiszemmel / Női szemmel is. A műjegyzékben bizonyosan a „dalok, dalciklusok" rovatban keresném, s amikor a mű egy részlete elhangzott a Fészek Művészklub kortárs zenei hangversenysorozatában, a közönség - a műegészre vonatkozó elvárásoknak megfelelően, ismervén a műfaj sajátosságait - a dalciklusoknak kijáró komolysággal/komorsággal hallgatta meg. A Solti-teremben (hála a sok szervező intézménynek, a Zeneakadémiának, a Trafónak, a FUGA-nak, a Filharmóniának, a MuPATh-Musiktheater Wiennek) másfajta és színesebb közönség foglalt helyet, s ők úgy döntöttek, hogy olyan koncertre ültek be, melyen a díva (Herczku Ágnes) dalokat, helyesebben számokat ad elő, s ennek megfelelően mindegyiket meg is tapsolták. A THReNSeMBle muzsikusait és Horváth Balázst láthatóan meglepte ez a fordulat, de az is látható volt, hogy nincs ellenükre, sőt! A hét számból álló műsorban különböző költők szövegei hangoztak el, különböző stílusú megzenésítésekben, a swinges jazztől a francia sanzonon át a népdal-imitációig. A zeneszerző a koncert előtti rövid pódiumbeszélgetésben hangsúlyozta, hogy a darabot Herczku Ágnesnek írta, ő inspirálta. Nem tiszteletkört fut itt a szerző, ez a mű szempontjából valóban lényegi információ. Horváth ugyanis Herczku figurateremtő, karikírozó képességére gondolva alkotta meg a „ciklust" stiláris kaleidoszkópként. S a mű eklektikája a közönség aktivitásának köszönhetően nem vált problémává: számok követték egymást, jóleső összecsiszolatlanságban. Az énekesnő teremtette figurák minden egyes számban szilárd vonatkoztatási pontokat jelöltek ki, a hangszeres szólamok és az ének könnyedén elrendeződött az adott stílusban, függetlenül attól, hogy a hangok önmagukban stílusosak voltak-e. Ugyanúgy, mint másnap, a FUGA koncertjén, ahol Horváth Wintertime című darabja hangzott el. Az énekesnő (Bodrogi Éva) Gershwin népszerű melódiáját (Summertime) énekelte, a zenekar pedig egy erősen átharmonizált, újrakomponált kíséretet játszott - a dallam segítsége nélkül nem biztos, hogy rájövünk, mi is a feldolgozott anyag. Ám az énekelt melódia olyan erős vonatkoztatási rendszert hozott létre, melyben minden egyes hangszeres megszólalást tökéletesen beilleszthetőnek fogadtunk el. A Férfiszemmel / Női szemmel ugyanezzel a „trükkel" élt, az amorf zenei anyag a könnyen appercipiálható stílus erőterében kikristályosodott. Sikerdarab született. Január 11. - Zeneakadémia, Solti terem. Rendező: Filharmónia Magyarország Nkft. }

Horváth Balázs - Felvégi Andrea felvétele