A Con tempo sorozat harmadik hangversenyén az EAR Együttes lépett fel. A koncert „hagyományos" élő-elektroakusztikus kompozíciókkal kezdődött: hangszeres szólók és digitálisan rögzített zenei anyagok valós idejű interakciójára épült Pintér Gyula Triója és Sziget István El Bass Soon című darabja. Az interakciókat mindkét esetben kamarazenei fogantatásúnak éreztem, egyik darabban sem vált uralkodóvá, merev sorvezetővé az előre rögzített elektroakusztikus anyag. Pintér altfuvolára (Matuz István) és csellóra (Kántor Balázs) szerzett triójában maga az elektroakusztikus anyag is rendelkezett egyfajta rugalmassággal, a beállítást, illetve az élő hang „szűrését" Pintér személyesen, kamarapartnerként kontrolálta. A gazdag hangterű, hangtechnikai szempontból is kiválóan megszólaltatott darab igen kedvező benyomást gyakorolt rám. A kottakép és az elektroakusztikus anyag demójának ismeretében megfogalmazott várakozásomat - a mű „olyan hatást kelt, mintha az erőteljes és karakteres hangszeres gesztusokat az elektronika visszhangozná; ugyanakkor az is megfigyelhető, ahogy az akusztikus hangszerek sajátos fénytörésbe állítják az elektronikusan kikevert effektusokat" - az előadás messzemenően kielégítette. Matuz István és Kántor Balázs remek játékkal rukkolt elő és Lakatos György is remekelt Szigeti István darabjában. A rendkívül virtuóz fagott-szólamot itt is egy előre rögzített anyag ellenpontozta, melyben meghatározó hangszínt képviselt a mintavételezett fagott-hang. Olyannyira, hogy az El Bass Soon szövésmódjában még a barokk triószonáta szerkesztési elvére is felfigyelhettünk. Két szólóhangszert (egy valódi és egy digitális fagottot) valamint „szintetizátor-continuót" hallhattunk. Bevallom, hogy ebben a szerkezetben zavarba ejtő volt a digitális és a natúr fagott hangjának megkülönböztethetetlensége.

A kamaramuzsikálás hagyományos keretei között mozgott Láng István Ívek a térben II. című duója. Matuz István (fuvola) és Lukácsházi István (nagybőgő) szólaltatta meg. Mindketten - a szólóállásokban éppúgy, mint a dialógushelyzetekben - plasztikusan érzékeltették szólamaik szubjektív karakterét. A darab előképe egy 2005-ben, két csellóra komponált, hat tételből álló kompozíció. Az új változat négy tételes, melyből az első három tétel a cselló-duó megfelelő részeinek alapos átdolgozása nyomán alakult ki, a negyedik szakasz viszont teljesen új. E második változat talán nemcsak a nagyszerű és ihletett előadás révén tűnt sokkal hatásosabbnak, mint az első. Az egyes tétetek formaalkotó elve teljesen világosan rajzolódott ki, s részben e formák révén váltak azonosíthatóvá a dramaturgiai funkciók is.

Madarász Iván Szótöredékek című ensemble kompozíciója az énekhang modulációs lehetőségeiből indult ki: Madarász, miként Hímzett hangok című korábbi darabjában, itt is azt vizsgálja, hogy miként változnak meg az énekhang primer zenei tulajdonságai (például a hangmagasság vagy a hangszín) az éneklés artikulációja vagy az énekes mimikája révén. Az akusztikai kíváncsiságból sarjasztott darab a kimunkálás révén messze több lett, mint egy laboratóriumi kísérlet. Autonóm kompozícióvá vált, mely kongeniális énekesre lelt Skoff Zsuzsa személyében. Elismerés illeti a partnereket, Matuz Istvánt, Perényi Esztert (hegedű) Lukácsházi Istvánt és Faragó Bélát (szintetizátor) is.

Hollós Máté szaxofonszólót komponált. A háromtételes Sassonoro előadására Kiss Gy. László vállalkozott. Az érzékenyen kimetszett darab pontos kivitelben hangzott fel, ugyanakkor a hangszer (és a zenei anyag) megénekeltetésével az előadás adósunk maradt.

Faragó Béla új darabjában mintha visszatért volna ahhoz a stílushoz, nyelvhez, melyet pályája első szakaszában, a 180-as csoport zenészeként, zeneszerzőjeként képviselt. Persze ettől még a Két évszak (hegedűn Perényi Eszter, szintetizátoron Faragó Béla adta elő) nem tűnt retro-stílben, nosztalgikus hangulatban fogant tételpárnak, sokkal inkább egy egyszerű zenei alapötlet világos és ökonomikus kibontásának.

A koncert egy kórusciklussal ért véget. Sugár Miklós az óceániai népköltészet magyar nyelvű antológia („Táncol a hullámsapkás tenger" címmel, 1976-ban adta közre Rákos Sándor) „szövegmotívumaiból" alakította ki a hattételes ciklus szövegtestét. A női karhoz (a Musica Nostra Kórust Mindszenty Zsuzsanna vezényelte) ütőhangszerek (Láng Zénó és Sugár Miklós) társultak. Az ütőhangszerek nem a törzsi-archaikus zenei világot idézték meg, sokkal inkább egyfajta atmoszférikus környezetet teremtettek. A „primitivista" pulzációt, a ritmusmotívumok ismételgetéséből kialakítható komplex hangzásfelületet a kórus teremtette meg. A Varázsének című ciklusban a természet, a természeti jelenségek a lehető legegyszerűbb, legelemibb nyelvi és zenei formákban jelennek meg. A szöveg kizárólag a dolgok megnevezésére szorítkozik („a nap felkel", „a hajnali madár énekel", „a szív dobog", „a szél zúg", „a villám villan"), a zene pedig a lehető legtermészetesebb módon válik ezen egyszerű kijelentések hordozójává. A valamivel nyersebb ének, a keményebb és kopogósabb szövegejtés talán a mágia ellenállhatatlan erejét jobban érzékeltette volna. Május 16. - Budapest Music Center. Rendező: Bartók Rádió }