Kezdjük a jövővel. A remélt jövővel, amely most végre szépnek tűnik.

2013 őszén, amikor ünnepélyesen megnyílik az újjáépülő Zeneakadémia, nem csak a megszépült és korszerűvé varázsolt műemlék épület, de egy átalakult intézmény is fogadja az egyetem hallgatóit és a koncertek közönségét. A Liszt Ferenc által alapított világhírű oktatási intézmény, amely Európa egyik legszebb koncerttermének ad otthont, ezentúl saját koncerteket is szervez, és lesz saját rezidens zenekara: az addigra állami tulajdonba kerülő Concerto Budapest.

Rezidens zenekar. Egyelőre ízlelgetjük az új kifejezést, de mit is jelent? Többek közt azt, hogy az ifjú muzsikusok egy-egy kiemelt alkalommal olyan professzionális zenekar kíséretével mutatkozhatnak be, melynek jelenléte egy-egy vizsgából a nagyközönség figyelmére is érdemes, magas szintű koncertet varázsolhat. A fiatal hangszeres beülhet a profik közé, sőt az is előfordulhat, hogy egy arra érdemesnek talált ifjú karmesterjelölt első osztályú együttes élén, közönség előtt, élesben kipróbálhatja magát. Ezért nevezte inkubátor-zenekarnak is rezidens együttesét az elképzelés szellemi atyja, a Zeneakadémia rektora.

Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója azonban egy lehetséges félreértést is eloszlat. „Nem leszünk iskolai zenekar. Erről szó sincs. Az új koncertközpont szimfonikus repertoárjának fajsúlyos részét is mi visszük. A Concerto feladata, hogy koncertzenekarként a Zeneakadémia presztízsét képviselje és növelje itthon és a világban. Ez számunkra kihívás, felelősség és egyben nagyon nagy megtiszteltetés."

A partnerkapcsolat létrejöttét Batta András rektor „történelmi pillanatnak", „új napfordulónak" nevezi. És ez mindkét fél szempontjából igaz. Még akkor is, ha a megnyíló új lehetőség egyben folytatás: hivatalossá válik a valóságban régóta létező együttműködés egyetem és zenekar között. Ezért nincs mit csodálkozni azon, hogy a Concerto többek között már az idei zeneszerző- és karmestervizsgákon is közreműködött, holott a szerződésen még jogászok dolgoznak. Ez már csak formaság. Viszont tény, hogy az elmúlt években a Zeneakadémia egyre több végzős hallgatója akart a Concertóban muzsikálni. (Nyilván nem a csábító anyagiak miatt, de erről később.) Volt, aki továbblépett a Fesztiválzenekarba, de mindig jöttek újak. A Concerto Budapest ma valószínűleg a legalacsonyabb átlagéletkorú magyar nagyzenekar. Ezt nyilván nyitottságának, kísérletező szellemének, az ott folyó munka minőségének köszönheti, és annak, hogy vezetője tárt karokkal várja a fiatalokat. „Elsősorban nevelő karmesternek tekintem magam, és karmesteri munkámat is nagyrészt oktatási tevékenységként fogom fel. A koncert a művészet megnyilvánulása, de amíg az előadásig eljutunk, az egyértelműen pedagógiai munka."

Keller, akárcsak a Concerto koncertmestere, Környei Zsófia, a Zeneakadémia tanára. Előbbi a kamarazenei tanszéket vezeti, ami már önmagában fontos kapocs pódium és tanterem között. Ő ezt szorosabbra kívánná fűzni, és változtatásokat is szorgalmaz. Ha azt mondom, szeretné a kamarazenét egyenjogúsítani a főtárgy oktatással, az szigorúan szakmai belügynek hangzik. A gondolat kifejtéséből azonban kiderül, hogy sokkal többről van szó. „A Zeneakadémiáról kikerülő fiatal muzsikusok közül a legkevesebben fogják Sibelius Hegedűversenyét hetente előadni. Zenekarokban fognak játszani, és ha nagyon jók és szerencsések, akkor esetleg bekerülnek egy kamaraegyüttesbe, vagy tanítanak. Ez a valóság. A főtárgy­-orientált képzésben nem erre, nem az életre készítjük fel őket. Sokkal összetettebb képzést kellene kapniuk. Ezen belül én azt szeretném, ha jóval nagyobb súllyal szerepelne a kamarazenei és zenekari oktatás. Hogy a lehetséges életpályák ismeretében a jövő nagy szólistáit és kitűnő zenekari muzsikusait egyaránt felkészítse az intézmény." Ennek érdekében a tanszékek összehangolt stratégiájára lenne szükség. És közös gondolkodásra többek között a repertoár és stílusismeret bővítésről. „A kortárs zene ma alig jelenik meg a főtárgy oktatásban, a régi zenéről nem is beszélve. A tanároknak többek között e téren is sok tanulnivalójuk van. És ezért is fontos, hogy a pódiummal élő kapcsolatuk legyen a Zeneakadémia tanárainak."

Erre a komoly hangsúlyváltozásra Keller szerint megvan a fogadókészség az Akadémia vezetőségében. De vannak konkrét tervei is.

„Szeretném, ha a későbbiekben létrehozhatnánk egy olyan zenekari akadémiát - akár nyári akadémiát -, ahol kifejezetten a zenekari játék terén tudnák profi zenészek az egyetemi hallgatókat segíteni. Másrészt nagyon boldog lennék, ha a kamarazenei tanszékre legalább alkalmi vendégtanításokra vagy mesterkurzusokra meghívhatnám régi, nagy mestereimet: Rados Ferencet, és ha befejezte az operáját, Kurtág Györgyöt. Kocsist, Ránkit, akik már szintén nem tanítanak az Akadémián. Ez nem nosztalgia: egyszerűen szeretnék valamit visszacsempészni abból a régi, eltűnt szellemből, ami minket azóta is éltet, és amit szerintem nem ismernek a mai fiatalok."

Sokkal több tehát ez a most hivatalossá váló partnerkapcsolat annál, ami szemmel láthatóan is megjelenik a pódiumon. És a Concertónak egyéb hangversenyeihez is szüksége lesz a fiatalokra. Még inkább, mint eddig, mert most megjelent bérletfüzetük tanúsága szerint a következő évadban többet muzsikálnak, mint bármikor. Négy helyszínen - a Zeneakadémia és a Páva utcai Zeneház mellett a Müpában és a BMC koncerttermében - gazdag program várja a közönséget. Remek zenészek jönnek. „Egyrészt olyan fiatal muzsikusokat hozunk Budapestre, akik a következő évtizedek meghatározó művészei lehetnek. Jön Khatia Buniatishvili, aki három éve hatalmas sikert aratott nálunk, és most a világszínpadok egyik legnagyobb sztárja, visszajön hozzánk a Budapesten már rendkívül népszerű Jevgenyij Koroljov, muzsikálnak velünk olyan nagy mesterek, mint Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, vagy napjaink egyik legkimagaslóbb hangszeres művésze, Vagyim Repin. És a legkiválóbb magyar művészek egész sora: Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Perényi Miklós, Szabadi Vilmos, Jandó Jenő, Rost Andrea..."

Nem újdonság már, megszokhattuk, hogy világhírű magyar és külföldi szólistákat lát vendégül a Concerto Budapest, amely - elég elolvasni a megjelent kritikákat - az elmúlt évek legelismertebb magyar szimfonikus együtteseinek sorába emelkedett. Sokak véleménye szerint az első három egyike. De pillanatnyilag a senki földjén tartózkodik, nincs fenntartója.

Gyakorlatilag ők az egyetlen magyar nagyzenekar, amely nincs és soha nem is volt állami vagy önkormányzati tulajdonban. Korábbi fenntartója, a Magyar Telekom Távközlési Alapítvány már 2007-ben jelezte, hogy gazdasági és egyéb okok miatt beszünteti a támogatást. Ez 2011 tavaszán meg is történt. A zenekar gazda nélkül maradt. A magyar állam ugyan nem zárkózott el a gondolattól, hogy átvegye a fenntartó szerepét, de évek teltek el, mire a hajlandóságból kinyilvánított szándék lett. Ezért még 2011-ben, amikor különben megszűnt volna a zenekar, áthidaló megoldásként, Keller András létrehozott egy nonprofit Kft-t, vagyis, ha úgy vesszük, a zenekar fenntartója lett. Sőt anyagi támogatója is. „Amit az életem során, korábbi külföldi pályámon félre tudtam tenni, abból próbáltam, amennyire tudtam, segíteni a zenekart."

Keller András szerződése ez év május 31-én lejárt, de az állammal, mint új tulajdonossal kötendő szerződés aláírása még mindig várat magára. Ebben a se itt, se ott állapotban a zenekar június elején még nem jutott hozzá az ez évre elkülönített 300 millió forintos támogatáshoz. Déjà vu: tavaly ilyenkor, amikor az együttes a kormánytól két évre - 2011-re és '12-re - egy életmentő összeget, 480 millió forintot kapott, a zenészek már tizenegy hónapja fizetés nélkül dolgoztak. Most még „csak" fél éve, december vége óta. Vagy száz család sínyli meg komolyan ezt a helyzetet. Azt remélik, hamarosan megérkezik a január óta várt pénz. „Egy biztos, mi nem hivatkozunk semmire, megtartjuk a koncerteket, elvégezzük a munkánkat, mégpedig a lehető legjobban, mert mást nem tehetünk."

De vajon mit vár a zenekar vezetője a magyar állam által létrehozandó Concerto Akadémia Kft. megalakulásától? „Azt remélem, hogy a magyar állam felelősséget vállal ezért az együttesért. A létéért is, és azért is, hogy sikeres legyen. Ahhoz, hogy koncertzenekarként előre lépjen, és a Zeneakadémiát is el tudja látni azon a szinten, amelyen ezt tőlünk elvárják, alanyi jogon kell méltó támogatáshoz jutnia, vagy elő kell segíteni, hogy ezek a támogatások létrejöjjenek. Nekem az volt a célom, hogy ezt elérjem. Most talán sikerül."

Itt talán abba is hagyhatnánk, de nincs még vége. Mert mindez a dolgok felszíne. A hideg tények. Mögöttük célok, csalódások, örömök, érzelmek. Az a mélyréteg, amely sokkal átélhetőbbé, ezért érthetőbbé tesz egy történetet.

Elég volt egyetlen kérdés, és a Concerto Budapest zeneigazgatójából, Keller András hegedűművész-karmesterből már dőlt is a szó, mert kikívánkozott belőle mindaz, ami ebből az egészből számára a legfontosabb.

„Ne kerülgessük a forró kását. Amikor igazán bajban voltunk, hihetetlenül fájt a szakma totális részvétlensége, sőt, ellenségessége. És irigysége, amikor a legkisebb mértékben is sikerült előre lépnünk. A szolidaritásnak ez a teljes hiánya nagyon csúnya látlelete Magyarországnak. Azt is tudom, hogy a Concerto sokak szemét csípi. Annak idején a Fesztiválzenekar is csípte, mert létrejött az akkori időknek egy olyan társulása, amit senki nem kért. Senki nem akarta, hogy legyen változás. És eleinte bizony a zenekarok komolyan ellenálltak. A szakma akkor is féltékeny volt: kit hívnak meg, kit nem. A Concerto egy másik korban jelent meg a színen, amikor már volt egy világhírű zenekarunk, és egy másik nagyszerű nemzeti zenekarunk. Most minek? Persze mindenki azt hiszi magáról, hogy ő a legjobb, ez teljesen világos. A Concerto pedig valamiképpen elkezdett egy kicsit mást csinálni, ki akart törni egy dobozból. Ki is tört. A mai napig próbálták és próbálják különböző módokon oda visszagyömöszölni. Én azért jöttem haza, Magyarországra, mint muzsikus - persze sose mentem el, csak nem itt zenéltem -, mert szerettem volna itthon csinálni valami értelmeset, valami jót. Végül is egy igazi világkarriert szorítottam háttérbe, amikor belefogtam ebbe a zenekarozásba. Kevés ilyen együttes volt a kvartettpiacon, mint a mienk, amelynek tagjai kizárólag a koncertjeikből meg tudtak élni. Erre egyébként, azt mondhatom, büszke vagyok. De váltottam. Arra gondoltam, hogy egy jó képességű, de nem igazán jól működő zenekarból talán ki tudok hozni valami jobbat. Ezért én nagyon sok energiát mozgósítottam, és a korábbi életemből sok mindenről lemondtam. Azt gondolom, biztos elérhettem valamit, mert különben nem volna ennyi ellenségem. Magyarországon mindig fekete bárány voltam, és általában csak negatív legendák öveztek. Mit csináljak, ez van. Most mégis folyamatosan harcolok a zenekaromért. De, őszintén szólva, elegem van a veszekedésekből, a magyarázkodásból. Arra vágyom, hogy múljon el az idő, amikor leveleket kell írogatnom, gazsulálnom kell. Azt gondolom, hogy bizonyított már annyit ez az együttes, hogy ma már ne kelljen indokolnia a létét. A Concerto ugyanolyan nagyszerű karriert futhat be a világban, mint a másik két magyar nagyzenekar. Nagy baj volna, ha lenne még egy? Én csak a lehetőséget kérem. Egy fantasztikus társaságnak. Mert nem tudom, kik lettek volna képesek ennyi hitre, becsületre, tisztességre, kitartásra, hogy ilyen körülmények között, ekkora ellenszélben ilyen nagyszerű produkciókat nyújtsanak. Fizetség nélkül nap mint nap bejárnak, és felkészülten muzsikálnak. Az is igaz, hogy ezek a nehéz idők nagyon megerősítették a zenekart, hihetetlen emberi, erkölcsi tőkével ruházták fel. Készen állunk a jövőre."