Anglia olyan ország, ahol viszonylag jól  lehet élni. Ez a tény főleg olyankor  tudatosul az emberben, amikor a saját szülőföldjén annyira rosszul mennek a dolgok, hogy több-kevesebb sietséggel távoznia kell.

Az 1930-as évek második felében a náci Németországban, vagy az Anschluss-szal elfoglalt Ausztriában nagyon sokan kényszerültek szülőföldjük elhagyására, s közülük több tízezren Nagy-Britanniában találtak lehetőséget a letelepedésre. A menekültek között sok muzsikus is volt, nem kevesen ismert személyiségek, sikeres szólisták, karmesterek, műveik számos előadását megélt zeneszerzők.

Schwerin a német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tizenkét tóval ékes tartományi székhelye, és 2012 szeptemberében ez a város adott otthont a Verfemte Musik, azaz a törvényen kívül álló, pontosabban: törvénytelenné nyilvánított zene (hetedik) fesztiváljának.1 Az eseménysorozat keretében megrendezett háromnapos szimpózium a Continental Britons címet viselte - a kifejezés az európai szárazföldről származó angliai letelepedetteket jelöli. (Ezzel a megnevezéssel találkozhattunk már a bécsi Zsidó Múzeum egyik kiállításán 2004-ben, vagy például a budapesti „A száműzött zene" koncertsorozat esetében 2008-ban. Jó néhány hangverseny, műsorán [el]üldözött komponisták műveivel, szintén ezt a fogalommá vált kifejezést választja mottójául.) Elüldözött zeneszerző Bartók is, Hindemith is, de a szimpózium elsősorban a zsidó származású művészekkel foglalkozott, közöttük Hans Gállal, Egon Wellesszel, Berthold Goldschmidttel.

A rendezvény középpontjában Hans Gál személye és munkássága állt, művei több zenekari és kamarakoncerten is elhangzottak, és életútjával egy kiállítás keretében is megismerkedhettek az érdeklődők.

Hans Gálról magyar nyelven csak Dalos Annától ismerek egy cikket, a zongoraművek hangfelvételéről írott elemzését.2 Ebben „magyar származású családból született osztrák zeneszerzőről" olvasni, aki, úgy tűnik, osztrák létére tudatosan tartotta meg személynevében az á betűt. A szimpóziumon részt vett a zeneszerző lánya, Eva Fox-Gál is, aki feltevésemet igazolva elmondta, hogy a név a családnak attól az ősétől származik, aki 1848-ban részt vett a szabadságharcban, s nemzeti fölbuzdulásában ekkor változtatta meg a német Glesinger nevet a magyar Gálra.

Hans Gál a Bécs-közeli Brunn am Gebirge községben született 1890-ben, és hosszú élet után 1987-ben hunyt el Edinburgh-ban. A schwerini kiállítás,3 melyet a Rostocki Zene- és Színházművészeti Főiskola diákjai állítottak össze „4 Gál" címmel, Gált négy oldalról kívánja bemutatni: a zeneszerzőt, a tanárt, a zenetudóst és az embert. A négyes szám ugyanakkor a négy újrakezdésre is utal: Ausztriában, Németországban és kétszer Angliában. Az angliai kettős kezdés a világháború egyik furcsa mozzanata, ennek a kevéssé közismert, drámai történetnek a tárgyalása is kiemelte a rendezvényt a szakmai találkozók átlagából.

Hans Gál életének fordulatait egy alig kilencven oldalas, frissen megjelent kis könyvből, mint leghitelesebb forrás­ból lehet megismerni.4 Zeneszerető or­vos­családból szár­­mazott, de egy nagynén­je operaénekes volt Weimarban. Ô kezdeményezte a nyolcéves kisfiú zenetanulását, aki tizennégy éves korára jól zongorázott, és már számos kompozíciót is írt (ezeket később megsemmisítette). 1909-ben hangszerjátékból, zenetörté­net­­ből és összhangzattanból  államvizsgát tett az Új Bécsi Konzervatóriumban, ahol rögtön alkalmazták is tanárként. Keresete lehetővé tette számára, hogy továbbképezze magát a zenetörténész Eusebius Mandyczewskinél (1857-1929). Tanárát közeli barátság fűzte Brahmshoz, ami azért is említendő, mert Gál később Mandyczewskivel együtt szerkesztette a Brahms-Összkiadást. Zenetörténetet a híres Guido Adlernál (1855-1941) tanult, aki Gál 1913-ban írt disszertációját („Stiláris sajátosságok a fiatal Beethovennél") 1916-ban meg is jelentette. Ekkorra Gál már a világháború katonája volt, gyenge szeme miatt azonban fegyveres harcokban nem kellett részt vennie, sőt folytathatta a komponálást. A háború után a bécsi egyetemen adott elő, de az 1920-as években elsősorban Németországban aratott sikereket zeneműveivel. A rendszeressé váló rádióadások megsokszorozták darabjai - zongora-, kamara- és kóruskompozíciók - előadásainak addig is nagy számát. Négy operáját 1917 és 1933 között írta, a legsikeresebb az 1921-ben született Die Heilige Ente: öt év alatt tizenhárom operaházban adták elő.5

Hans Gál

1926-27-ben jelentette meg a Brahms-Összkiadást, majd Johann Strauss keringőinek kiadását. 1929-ben megválasztották a Mainzi Konzervatórium igazgatójának, az intézményt ezer diák látogatta. A hetven tanár munkájából az igazgató is kivette részét, elméleti órákat tartott, zeneszerzést, zongorát és dirigálást tanított. Vezette a zenekart, a kórusokat. Ezek egyik formációja alapján el is nevezték karmesterüket „Hans Madri-Gál"-nak.

A nemzetiszocialisták 1933-as hatalomra kerülése a „zsidó Gál" azonnali szabadságolását - értsd: állásától való megfosztását - eredményezte. Ezután, Ausztriának 1938-ban Németországhoz történt hozzácsatolásáig, Bécsben dolgozott különböző kórusoknál, zenekaroknál, de állást nem kapott. Zeneszerzői munkáját is folytatta, bár kilátása sem volt művei előadására.

1938 márciusában, az Anschluss hó­nap­jában azután sikerült Londonba utaznia, hogy otthon lehetetlenné tett életét itt folytassa. A család egy része újból együtt volt. (Két Weimarban maradt nagynénje 1942-ben - koncentrációs táborba hurcolásuk előtt - öngyilkos lett.) Egy szerencsés találkozás révén még az Angliába érkezésüket követő nyáron Edinburgh-ba kapott meghívást és pár hónapos munkalehetőséget. 1939-ben, a háború kezdetekor mindannyian Edinburgh-ba költöztek.

1940-ben a németek Európa egy részét már lerohanták, Nagy-Britannia úgy érezte, szorul körülötte a hurok. Ezért a németajkú menekülteket - függetlenül náci kötődésüktől vagy zsidó származásuktól - mint „ellenséges külföldieket" összegyűjtötték, s  közülük összesen huszonhétezret internál­tak. Hans Gál is közöttük volt. Először Huy­tonba, a Liverpool közelében fekvő kisvárosba került, majd onnan az Ír-tengerben található Man-szigetre, Douglasbe. Májustól szep­tem­berig tartó fogságát, mindkét táborbeli élményét kompozíciókban dolgozta fel.

Szabadulása után kényszerült rá - ahogy a Gál-kiállítás kiszámolta - a negyedik újrakezdésre, Edinburgh-ban. Egy kiürített iskola házmesteri (és tűzfelügyelői) állása jelentette a nehéz kezdetet. A kilátástalannak vélt helyzet kisebbik fiát öngyilkosságba kergette.

A háború befejeztével azután lassan konszolidálódott a család élete, és megszületett leányuk, Eva. A helyi egyetem tanári állást biztosított Gálnak, aki onnan vonult nyugdíjba 1955-ben, anélkül, hogy felhagyott volna a tanítással és a zeneszerzéssel. (Még kilencvenévesen is képes volt rá, hogy húsz évvel korábban írott darabját, az egyik fő művének számító 24 prelúdiumot kiegészítse a 24 fúgával,6 és ezt többször elő is adja.) A hatvanas-hetvenes években Brahmsról, Wagnerről, Schubertről és Verdiről írt monográfiái­nak jelentőségét és hitelét növeli, hogy a komponista és a zenetudós szemszögéből is képes bemutatni a zenészszemélyiségeket. Éveken keresztül egyik vezetője volt az Edinburgh-i Nemzetközi Ünnepi Játékoknak is, melyet a szintén osztrák emigráns Rudolf Bing7 alapított 1947-ben. Az ünnepi játékokon nemcsak műveit mutatták be, hanem Gál maga is fellépett. E fesztivál alapgondolatát a tizedik évi ünnepség szónoka így fogalmazta meg: olyan ez a nemzetközi találkozó, ahol senki sem idegen, senki sem száműzött, senki sem ellenség.

Aschwerini szimpózium al­címe: Verfolgt, vertrieben - vergessen? nem alaptalan következtetés után tesz kérdőjelet. Az üldöztetés, a kiűzetés könnyen okozhatja a feledésbe merülést. Hogy a magyarországi zenei irodalomban sem Hans Gál, sem Egon Wellesz, Berthold Goldschmidt vagy Karl Rankl neve nem szerepel, csupán azt a tényt tükrözi, hogy ezeket a komponistákat (és még nagyon sokukat) itthon, úgy tűnik, még fénykorukban sem vették tudomásul. Szülőföldjükön, illetve választott hazájukban a nevüket viselő egyesületek igyekeznek ma minél több koncerten, rendezvényen újból ismertté tenni őket és műveiket.

A Hans Gál Society a zeneszerző lánya, Eva Gál-Fox és Anthony Fox személyében képviseltette magát Schwerinben. Az első hangversenyen, melyen négykezes zongoraművek szerepeltek, a szimpózium egyik szervezője, Gerold Gruber bécsi professzor beszélgetett Hans Gál lányával. Gál két darabja hangzott el, az 1916-ban, a háború alatti élmény alapján komponált Szerb dalok és a Három marionett 1958-ból,8 Friederike Haufe és Volker Ahmels zongoraduójának előadásában. Hindemith, Erwin Schulhoff és Ernst Toch művei szerepeltek még a műsoron. (Hindemith az egyetlen, aki nem tartozik az elfelejtettek közé, de az ő kompozícióit is betiltották, és „elfajzott zenének" titulálták a nácik.) A műveibe a jazzt is beépítő cseh Schulhoff 1942-ben pusztult el a deportáláskor. Ernst Toch osztrák zeneszerző (aki 1926-ban Hindemithtel, Ernst K√enekkel és Hans Gállal együtt szerepelt az új zene fórumán, Donaueschingenben) azt tartotta magáról, hogy ő „a világ legelfeledettebb zeneszerzője".

Az edinburgh-i székhelyű Hans Gál Társaság igen tevékeny a fehér foltok eltüntetésében. A társaság honlapján összeszámolható több mint negyven lemezkiadás újdonságaiból tucatnyit lehetett a szim­póziumon s a köré felépített fesztiválon megvásárolni. Köztük volt az Antonio Meneses által játszott Gordonkaverseny9 felvétele. (A fesztivált nyitó zenekari koncerten e versenymű szólistájaként Raphael Wallfisch lépett fel.) Tavalyi és idei kiadásúak a négy Gál-szimfónia10 korongjai, átgondolt ügyes­­séggel tár­sítva ezeket Schubert, illetve Schumann szimfóniáival. Annette-Barbara Vogel személyében elsőrangú hegedűs interpretálja a két hegedű-zongora-szonátát és a szvitet (Juhani Lagerspetz zongoristával), valamint a zenekari kíséretes két hegedűművet, a Concertót és a Concertinót.11

Emlékezetes marad a zárókoncert, melyen a londoni Royal College of Music nagyszerű diákjai szerepeltek (köztük a magyar klarinétos, Somogyi Adrián). A szopránénekesre, férfikarra, fuvola-cselló-zongorára írt Éji zene (1933) és az 1977-es keltezésű Klarinétkvintett12 után a humoros revünek nevezett What a Life! című darabot adták elő. Gál a zenét internálása idején írta a Man-szigeten, 1940 nyarán. Naplójában beszámol a hat nap alatt komponált műről (ami a filmrendező és fogolytárs Georg Höllering13 segítségével jött létre): „Egy féltucat song már elkészült, ehhez a nyitány (egyben bevonulási induló), egy közjáték, egy finálé." 14 A schwerini előadás a csak részben fennmaradt kottaanyagból készült verziót mutatta be. A pódiumot, ahol hat hangszeres és két énekes szerepelt, szögesdróttal választották el a közönségtől. Ez jól érzékeltette, hogy a valóban humoros revü nem vidám körülmények között jött létre. Gál egyébként sem nehezen befogadható zenei stílusa itt a Kurt Weill Koldusoperájával jellemezhető korszak song-muzsikájához hasonlít, általában pedig - hallatlan mesterségbeli tudásról is tanúskodva - könnyed, mondhatni „klasszikus könnyűzene", érződik rajta, amit maga így fogalmazott meg: „Rendkívül megragadott az egész ötlet elevensége, és a zene szinte magától jött." 15

A szimpózium tizenhárom előadásának  középpontjában a hitleri korszak okozta művészi vérveszteség állt. A résztvevők nemcsak a muzsikusok angliai befogadásának, illetve beilleszkedésének nehézségeit tárgyalták, amelyek az emigránsok életében és munkásságában éles választóvonalat, gyakran törést okoztak. Szó volt az „enemy aliens" behajózásáról is Kanada vagy Ausztrália irányába. Ennek a deportálásnak nem utolsósorban azok a hírek vetettek véget, amelyek a német torpedótámadások miatt az utasaikkal együtt elsüllyedt hajókról szóltak. Egy előadás Bronis∑aw Hubermannak Wilhelm Furtwänglerrel és Goebbels kultúráért (is) felelős miniszterrel folytatott levelezését taglalta, melyben a lengyel hegedűművész a német dirigens segítségével igyekszik a Németországban ellehetetlenített művészek érdekében érvelni.

Meg kell még említeni, hogy a nemzetközi fesztivál s benne a szimpózium egy EU-projekt keretében jött létre, melynek szép neve: ESTHER (Európai stratégiák a holokauszt-emlékezésre).16 A schwerini rendezvény - a témát körbejáró más programokkal (dokumentum- és játékfilmek, kiállítások, workshop, iskolai színházprojekt, zongora-, kórus- és jazzhangversenyek, politikai beszélgetés) - kitűnő európai stratégiának nevezhető egy teljességében máig sem feltárt és feldolgozott, s ezért történelemszemléletünkbe még be nem épült korszak megismeréséhez.

Jegyzetek

1   Internationales Festival Verfemte Musik 2012. 7. Bundesweiter und 5. Internationaler Wettbewerb, 2012. szeptember 25.-október 2., Schwerin.

2   „Egy mesterember naplójából. Hans Gál összes zongoraműve", Muzsika, 2006 június.

3   A vándorkiállítás Rostockban, Bécsben és Londonban is látható lesz.

4   Eva Fox-Gál és Anthony Fox, „Hans Gál. Ein Jahr­hundert Musik" (Jüdische Miniaturen. 131. kötet) Ber­lin: Hentrich & Hentrich Verlag, 2012.

5   Die Heilige Ente, op. 15 (1920-21).

6   24 Präludien, op. 83 (1960), 24 Fugen für Klavier,
op. 108 (1979-80).

7   Rudolf Bing (1902, Bécs-1997, New York) a Glynde­bourne-i Fesztivál alapítója (1934), a New York-i Metropolitan Opera igazgatója (1950-1972).

8   Serbische Weisen, op. 3, Three Marionettes, op. 74.

9   Konzert für Violoncello und Orchester, op. 67 (1944-49).

10 1. Symphonie, op. 30 (1927), 2. Symphonie,
op. 53 (1942-43), 3. Symphonie, op. 62 (1951-52), 4. Symphonie, op. 105 (1974).

11 Sonate, op. 17 (1920), Sonate, op. posth. (1933), Suite, op. 56 (1935); Concerto (Konzert für Violine und kleines Orchester), op. 39 (1932), Concertino für Violine und Streichorchester, op. 52 (1939). A kísérő itt a Northern Sinfonia, melyet Kenneth Woods vezet. Ugyanők játsszák, Thomas Zehetmair vezényletével, az Első és Második Szimfóniát. Kenneth Woods a Harmadikat és a Negyediket az Orchestra of the Swan nevű együttessel vitte CD-re.

12 Nachtmusik, op. 44, Quintett, op. 107.

13 Hölleringnek a Móricz novellájából és Lajtha zenéjével készített Hortobágy című filmjéről és egyéb fontos magyar vonatkozásairól lásd: http://www.aca­demia.edu/1474475/G.M.-Hollering-eletrajz

14 Eva Fox-Gál (közreadó), „Musik hinter Stachel­draht. Tagebuchblätter aus dem Sommer 1940 von Hans Gál" (Exil Dokumente. Verboten, verbrannt, vergessen. 3. kötet). Bern etc.: Peter Lang 2003, 113.

15 I. m., 112.

16 Europäische Strategien zur Holocaust-Erin­ne­-
rung. Résztvevők: Ausztria, Németország, Fran­cia­­or­szág, Finnország.