Budapesti Fesztiválzenekar hírei
Egyöntetű nemzetközi kritikai siker Gustav Mahler 1. szimfóniájának új felvétele, amelyet a Channel Classics jelentetett meg Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában. „Fischer olvasata egyszerre expresszív és mértéktartó, előadása a klasszikus hagyományban gyökerezik, s így szembeállítható számos felvétellel, melyeken a karmesterek hajlamosak voltak szélsőséges túlzásokba esni" - fogalmazott a La Libre Belgique recenzense, míg a Sunday Times kritikusa ekképp lelkesedett: „Fischer elitcsapata már eddig is kitűnt Mahler-játékának magasrendű autoritásával. Az 1. szimfónia e pompás felvételén különös figyelmet érdemel Fischer interpretációjának finom, kamarazenei intimitása... és az a dallamos rusztikusság, amellyel a Ländlert idéző táncritmusok felhangzanak." A Budapesti Fesztiválzenekar szeptember végi-október eleji nagy nyugat- és közép-európai turnéjának keretében - mely parádés sikerű turné összesen öt országot érintett - a belgiumi Brugge városában, szeptember 30-án szerzői estet adott az együttes zeneigazgatója, Fischer Iván. A zenekar művészei mellett Nora Fischer énekesnőt és a Kobra Ensemble tagjait is felléptető, komoly érdeklődéssel kísért kortárs zenei koncerten összesen tíz Fischer-kompozíció hangzott el, köztük egy ősbemutató is: a japán no hagyományaiból kiemelt, hatnyelvű librettóra komponált Tsuchigumo című opera. A Budapesti Mahler Ünnep és a pécsi Zeneszüret sziporkázóan szellemes, a közönség és a kritika körében egyaránt lelkesen fogadott előadásait követően, novemberrel iskolákba is ellátogat a Philipp György által rendezett és vezényelt gyermekopera-előadás, Benjamin Britten műve, a Noé bárkája. A Budapesti Fesztiválzenekar ebben az évadban minden korábbinál hangsúlyosabban a jövő közönsége felé fordul, s ezt a zenével barátkoztató, közönségnevelő elvi szándékot teszi valósággá az is, hogy az ősszel budapesti, majd a tavasz folyamán remélhetőleg vidéki iskolák sorába fog ellátogatni a játékos, beavató jellegű produkció. A Budapesti Fesztiválzenekar november végi Schumann-Brahms-koncertjein egy, a zenekarral régi és meghitt munkakapcsolatban álló szólista, valamint egy operakarmesterként is méltán ünnepelt dirigens vendégeskedik majd a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem pódiumán. Robert Schumann: Robert Schumann: a-moll zongoraverseny * Johannes Brahms: 3. szimfónia Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, november 24. és 26. háromnegyed nyolc, november 25. fél négy. Kísérje figyelemmel a Budapesti Fesztiválzenekar ünnep- és hétköznapjait a facebookon is!
Richard Goode Sasha Gusov felvétele |
|
Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%
Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.