Elfogulatlanság és értékelvűség Feuer Mária 80 éves
Feuer Mária - Felvégi Andrea felvétele
Főszerkesztőjét köszönti a Muzsika kollektívája. Kihasználva nyári távollétét, munkatársai most megtehetik, amit az ünnepelt korábban mind a 70., mind a 75. születésnap idején megakadályozott: a lap vezetőjét méltathatják a Muzsikában. Vállaljuk, hogy olyasmit teszünk ezzel, ami eltér Feuer Mária ízlésétől, úgy érezzük ugyanis, élete olyannyira összeforrt a Muzsikával, tevékenységét és elképzeléseit olyannyira a szerkesztőségi munka követelményeihez igazította évtizedeken át, hogy éppen ezért helyes, ha minderről egyszer a lap hasábjain esik szó. Budapesten született, értelmiségi családban. Életfelfogásának alakulását, művészetekről és erkölcsről, diktatúráról és előítéletekről vallott nézeteit döntőn befolyásolta polgári neveltetése, baráti köre és alkalmazott grafikával foglalkozó férje. 1950-től, mivel zongoratanulmányait nem folytathatta, a budapesti Apáczai Csere János Pedagógiai főiskolán tanul - itt szerez 1953-ban középiskolai ének-magyar szakos tanári diplomát. Ám sorsáról nem maga dönt, választhat a falusi pedagóguspálya és a minisztériumi hivatalnoklét között: az ötvenes évek elején három éven át a Népművelési Minisztériumban dolgozik. Visszaemlékezései ebből az időből nemcsak a Révai-korszak dermesztő légkörét idézik, felsejlik egy szűkebb közösség humánus mikroklímája is: a minisztériumi szobában gyakran négykezesezhetett Ujfalussy Józseffel, aki később - haláláig - a Muzsika pártfogó munkatársa maradt. A minisztériumból a forradalom után eltávolították, s egyéves munkanélküliség végén, 1958-ban, alapításakor került a Muzsikához. Először belső munkatárs, 1967-től olvasószerkesztő. Noha a többnyire kötelező párttagságot mindvégig sikerült elkerülnie, 1970-ben - az alapító szerkesztő, Asztalos Sándor halála után - ő veszi át az orgánum irányítását. Ekkor a lap még a régi, kis formátumú kiadvány, fekete-fehér borítóval. Feuer elképzelései nyomán néhány év alatt átalakul: 1983-tól a füzetek nagyobb méretűek, a több szöveg folyóiratszerűbb profil lehetőségét teremti meg, később - immár a kilencvenes évek végétől - színes borítókkal. De a külalak csak kísérőjelenség: a döntő a tartalom modernizálódása. Közben a főszerkesztő a Muzsika berkein kívül is részt vesz a zeneéletben: könyvet ír (Rimszkij-Korszakov, 1966) és fordít (Pjatigorszkij: csellóval a világ körül, 1970) köteteket állít össze az Élet és Irodalomban megjelenő interjúiból (1972: 88 muzsikus műhelyében; 1976: 50 muzsikus műhelyében; 1978: Pillanatfelvétel), zeneszociológiai tanulmányokat publikál (1970: Kinek kell a modern zene?). A lapot sem csupán szerkeszti: külföldi fesztiválbeszámolói szélesítik az olvasói horizontot egy, a mainál sokkal zártabb korban, s a zenei közélet témakörében is számtalan informatív beszélgetést készít. Pályájának sorsdöntő fordulata a rendszerváltás. Amit más megpróbáltatásként élt meg: a paternalizmus helyett a piaci viszonyok kialakulása kihívás számára. Átsegíti lapját a (jó pár költözéssel járó) önállósulás zökkenőin, útjára indítja és ma is szerkeszti a budapesti hangversenyélet legfontosabb ingyenes kiadványát, a KoncertKalendáriumot, létrehozza a Muzsika és a KK közös, új kiadóját, a Pro Musica Alapítványt. Vagyis képes megújulni: túl a hatvanon a Lapkiadó Vállalat korábbi főszerkesztőjéből egy független zenei folyóirat menedzser-főszerkesztőjévé válik. Megteremti a Muzsika (és a Kalendárium) internetes változatát, 2007-ben, a lap félévszázados jubileumán a Művészetek Palotájában koncertet szervez: a legjelentősebb magyar művészek tisztelegnek játékukkal a Muzsika előtt. Fontos számára, hogy sok és sokféle szerző írjon a Muzsikába: kritikus, újságíró, zenetudós - különféle ízlések képviselői. Két szempont állandó: elfogulatlanság és értékelvűség. Feuer Mária vezetésével a Muzsika a rendszerváltás óta eltelt években minden politikai tábortól egyenlő távolságot tartott - a kvalitásos műveket és előadásokat azonban rendre igyekezett bemutatni. Mint a legtöbb jelentős pályát, az övét is elismerések kísérik: 1980-ban Erkel-díjat kapott, 1994-ben átvehette az Akadémiai Újságírói Díjat, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki, 2011-ben pedig az újságíró szakma legbecsesebb kitüntetését, a Pulitzer-emlékdíj életmű-díját kapta meg. Kerüljön most e sor végére, virágcsokor gyanánt a Muzsika közösségének kívánsága: kedves Mari, boldog születésnapot; jusson elkövetkező éveidre bőségesen erő, egészség, munkakedv, hogy még sokáig gondozhasd velünk lapodat, a Muzsikát! A szerkesztőség
|
|
Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%
Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.