Káel  Csaba -  Burger Barnafelvétele

- 2011 ta­va­szán ugyan­eb­ben a szo­bá­ban be­szél­get­tünk. Ön nem sok­kal az­előtt vál­tot­ta Kiss Im­rét a ve­zér­igaz­ga­tói szék­ben, te­le volt bi­za­ko­dás­sal, ener­gi­á­val és el­kép­ze­lé­sek­kel. Egye­bek mel­lett ab­ban is re­mény­ke­dett, hogy az ak­ko­ri - tíz szá­za­lé­kos - költ­ség­ve­té­si zá­ro­lást vis­­sza­kap­ják. Ez az el­kép­ze­lé­se - úgy tu­dom - nem tel­je­sült. Mi­e­lőtt a töb­bi meg­va­ló­su­lá­sá­ról kér­dez­ném, be­szél­jünk az anya­gi­ak­ról.

- Ez saj­nos nem tel­je­sült, sőt az­óta har­minc szá­za­lék ke­rült el­vo­nás­ra. Ez is ar­ra ösz­tö­nöz ben­nün­ket, hogy újabb te­rü­le­tek­re me­rész­ked­jünk, újabb he­lyek­ről pró­bál­junk be­von­ni tá­mo­ga­tó­kat. Ezek nem gyor­san, ha­nem csak hos­­szabb tá­von el­ér­he­tő for­rá­sok, tar­tó­sabb együtt­mű­kö­dést igé­nyel­nek. Olyan tár­sa­dal­mi kap­cso­la­tok ki­épí­té­sé­ről és meg­erő­sí­té­sé­ről van itt szó, ame­lyek azt su­gall­ják, hogy a Müpa mi­nő­sé­gi kul­tú­rát hoz lét­re, a Müpa tá­mo­ga­tá­sa pe­dig a mi­nő­sé­gi már­kák hír­ne­vét öreg­bí­ti. Ez nem új öt­let, nem is a mi­énk, a vi­lág ve­ze­tő kul­tu­rá­lis in­téz­mé­nyei rég­óta al­kal­maz­zák.

- Ez nagy­sze­rű­en hang­zik, de egy olyan ki­vé­rez­te­tett gaz­da­sá­gú or­szág­ban, mint a mi­énk, lé­tez­nek-e még szpon­zo­rok? Van­nak-e még olyan nagy cé­gek, ame­lyek meg­nyer­he­tők a ma­gas kul­tú­ra tá­mo­ga­tá­sá­ra?

- Ter­mé­sze­te­sen nincs olyan sok, mint ko­ráb­ban, de meg kell te­rem­te­ni az ér­de­kelt­sé­get, hogy mi­nél töb­ben kap­cso­lód­ja­nak be a szponzorációba. Ko­ráb­ban egy jól mű­kö­dő, gaz­dag mul­ti­na­ci­o­ná­lis cé­get meg le­he­tett győz­ni ar­ról, hogy ad­jon né­hány mil­lió fo­rin­tot, ne­ki az sem­mi, mi pe­dig jól tud­juk hasz­nál­ni. Ez a faj­ta szpon­zo­rá­lás ma már nem mű­kö­dik. Ki kell ta­lál­nunk azt az ér­de­kelt­sé­gi vi­szonyt, amely men­tén ezt fel­épít­het­jük. Ez leg­fő­kép­pen mar­ke­ting- és kom­mu­ni­ká­ci­ós mun­ka.

- 2008 óta tart a vál­ság. Ho­gyan ala­kul a Müpa lá­to­ga­tott­sá­ga? Fenn­tart­ha­tó-e az az ér­dek­lő­dés, amely a ren­dez­vé­nye­ik iránt az el­ső évek­ben mu­tat­ko­zott?

- Ko­ráb­ban a prog­ra­mok el­ad­ták ma­gu­kat. Ha jött egy ne­ves ze­ne­kar vagy szó­lis­ta, el­kel­tek a je­gyek. Az il­le­tő ne­ve el­ad­ta a kon­cer­tet. Ma már ez nincs így, ami ak­tí­vabb kom­mu­ni­ká­ci­ót igé­nyel a ré­szünk­ről. Eh­hez jól jön a köz­szol­gá­la­ti mé­di­á­val ki­ala­kí­tott szer­ző­dés. A köz­szol­gá­lat fel­ada­ta len­ne a mi­nő­sé­gi kul­tú­ra ter­jesz­té­se. E fel­ada­tá­nak az el­múlt húsz év­ben alig-alig, il­let­ve csak szór­vá­nyo­san tett ele­get. A szer­ző­dé­sünk ér­tel­mé­ben he­ti két mű­so­runk is van a Du­na Televízióban és kom­mu­ni­ká­ci­ós csa­tor­na­ként is igény­be tud­juk ven­ni a köz­szol­gá­la­ti mé­di­u­mo­kat. Azt pró­bál­juk kom­mu­ni­kál­ni, hogy itt nem csu­pán mű­vé­sze­ti, de tár­sa­dal­mi ese­mé­nyek is tör­tén­nek. Egy ran­gos mű­vé­sze­ti ese­mé­nyen olyan em­be­rek van­nak egy lég­tér­ben, akik amúgy nem ta­lál­koz­ná­nak. Az elő­adó­mű­vé­szet ki­nyit­ja az em­bert, és al­kal­mas le­het a köz­vet­len pár­be­széd meg­in­dí­tá­sá­ra is. A kö­zös él­mény ha­tá­sá­ra olya­nok is szó­ba áll­­hat­nak egy­más­sal, akik amúgy nem érint­kez­nek. Ezt a funk­ci­ót sze­ret­nénk erő­sí­te­ni. Ami a mé­di­á­ban va­ló je­len­lé­tet il­le­ti, a köz­szol­gá­la­ti mé­di­át em­lí­tet­tem, de leg­alább ilyen fon­tos az új, in­ter­ne­tes mé­dia­fe­lü­le­tek hasz­ná­la­ta.

- Ho­gyan érin­tet­te a vál­ság az önök ár­po­li­ti­ká­ját? La­i­kus­ként úgy kép­ze­lem, hogy két­fé­le út áll nyit­va önök előtt: le­vi­szik az ára­kat, hogy meg­tölt­sék a há­zat, il­let­ve tart­ják az ára­kat, mint­egy je­lez­ve ez­zel is, hogy ez mi­nő­ség, en­nek ára van, amit meg kell fi­zet­ni. Nyil­ván mind­ket­tő mel­lett szól­nak ér­vek.

- Mi az utób­bi­ra vok­so­lunk, ami nem csu­pán gaz­da­sá­gi kér­dés, ha­nem ön­be­csü­lés kér­dé­se is. Mond­hat­nám, fi­lo­zó­fi­ai kér­dés. Azt gon­do­lom, hogy több irány­ban is nyit­nunk kell. Eb­ben a vá­ros­ban pél­dá­ul kö­rül­be­lül száz­ezer fi­a­tal jár fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­be. Az egye­te­mis­ták nagy ré­sze egy­elő­re nem ná­lunk töl­ti a sza­bad­ide­jét. Nagy kér­dés, ho­gyan tud­nánk őket ide­csá­bí­ta­ni. Te­ma­ti­kus mű­­so­rok­kal pró­bál­juk őket meg­szó­lí­ta­ni. Nem vá­runk gyors si­kert, ez egy las­sú fo­lya­mat. Min­den­eset­re az előadóművészet ál­tal meg­pró­bál­juk fel­hív­ni a fi­gyel­met a leg­kü­lön­bö­zőbb em­be­ri prob­lé­mák­ra, ame­lyek ter­mé­sze­te­sen az egye­te­mis­tá­kat is érin­tik. Most kez­dő­dő éva­dunk té­má­ja a ho­ri­zont. Ez per­sze na­gyon ál­ta­lá­nos do­log­nak tűn­het, de ha el­kez­dünk gon­dol­kod­ni az em­be­ri lé­te­zés ho­ri­zont­ján, lát­ni fog­juk, hogy na­gyon is meg­fog­ha­tó kér­dé­sek­ről is szó van.

- Szem­lél­te­tés­kép­pen em­lí­te­ne né­há­nyat azok kö­zül a prog­ra­mok kö­zül, ame­lye­ket emblematikusnak gon­dol?

- Egy ho­ri­zon­tot je­löl ki pél­dá­ul egy mű­vé­szi élet­pá­lya. A jö­vő évad­tól kezd­ve min­dig lesz egy ki­vá­lasz­tott mű­vész és egy ki­vá­lasz­tott együt­tes, „az év mű­vé­sze", il­let­ve „az év együt­te­se". Ne­kik ab­ban az év­ben kü­lö­nö­sen sok fel­lé­pé­si és kom­mu­ni­ká­ci­ós le­he­tő­sé­get adunk. Ko­csis Zol­tán­nal és a Liszt Fe­renc Ka­ma­ra­ze­ne­kar­ral kezd­jük a sort. Az ő ese­tük­ben ezt a hat­va­na­dik szü­le­tés­nap, il­let­ve a fenn­ál­lás öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja is in­do­kol­ja. Azt gon­do­lom, ez is egy ho­ri­zont. Ahogy a Fesz­ti­vál­ze­ne­kar is ki­je­löl egy ho­ri­zon­tot. A Fesz­ti­vál­ze­ne­kar­ral stra­té­gi­ai part­ne­ri szer­ző­dést ír­tunk alá, amely­ben rög­zít­jük, hogy a Bar­tók Bé­la Nem­ze­ti Hang­ver­seny­te­rem a Fesz­ti­vál­ze­ne­kar bu­da­pes­ti kon­cert­ott­ho­na. Egyéb­ként, ha már itt tar­tunk, a Fesz­ti­vál­ze­ne­kar jö­vő évi Bartók-maratonján most elő­ször Ko­csis Zol­tán és ze­ne­ka­ra is részt vesz. Ugyan­csak ho­ri­zont­ki­je­lö­lés­nek te­kin­tem azo­kat a so­ro­za­to­kat, ame­lye­ket a múlt év­ben in­dí­tot­tunk be: a fil­mes ret­ros­pek­tív so­ro­za­tot és az iro­dal­mi so­ro­za­tot. Ez utób­bi­ban ar­ra kér­jük majd a ma­gyar kor­társ iro­da­lom nagy­ja­it, hogy szól­ja­nak hoz­zá eh­hez a té­má­hoz.

- Nyil­ván el­ju­tot­tak a ter­ve­zés­nek ar­ra a fo­ká­ra, ami­kor már a kö­vet­ke­ző nagy té­mát is tud­ják.

- A kö­vet­ke­ző nagy té­ma az iden­­ti­tás lesz.

- Le­het lát­ni, hogy a ho­ri­zont már­is tá­gu­ló­ban van, hi­szen a mű­sor­po­li­ti­kai újí­tá­sok azt mu­tat­ják, hogy új mű­faj­ok­kal is pró­bál­koz­nak, nagy hang­súlyt kap az iro­da­lom. Eb­ben a ház­ban ben­ne van a le­he­tő­ség, és az ed­dig el­telt idő is ezt lát­szik mu­tat­ni, hogy itt egy nagy „kul­túr­ház" épül­jön föl, amely­ben nem csu­pán meg­él­nek egy­más mel­lett az egyes mű­vé­sze­ti ágak, ha­nem dis­kur­zus­ba is lép­nek egy­más­sal.

- Ez az épü­let ki­tű­nő­en al­kal­mas ar­ra, hogy na­gyon sok em­ber­hez el­jut­tas­sa a mi­nő­sé­gi kul­tú­rát. Ezt a Per­for­ming Arts Cen­ter, előadó­mű­vé­sze­ti köz­pont tí­pu­sú épü­le­tet Ame­ri­ká­ban kezd­­ték el meg­va­ló­sí­ta­ni. Eu­ró­pá­ban ha­gyo­má­nyo­san egé­szen más mo­dell dí­vott: lé­te­zett kü­lön ope­ra­ház, kon­cert­te­rem és kiál­lí­tó­terem. Az, hogy mind­ez egy épü­let­ben kap­jon he­lyet, ame­ri­kai ta­lál­mány. Ami­kor 2005-ben meg­épült a Mű­vé­sze­tek Pa­lo­tá­ja, majd­nem egye­dül­ál­ló­nak szá­mí­tott a kon­ti­nen­sen. Bar­ce­lo­ná­ban, Ró­má­ban lé­te­zett ha­son­ló, és az­óta Wroc­/law­­ban, Szent­pé­ter­vá­ron épí­tet­tek újabbakat. Ahol most nagy boomja van en­nek a tí­pu­sú épü­let­együt­tes­nek, az Kí­na - ott az utób­bi öt év­ben jó pár ilyen épült. Az elő­adó­művészeti köz­pon­tok­nak a lé­nye­gük, hogy kul­tu­rá­lis agorát te­rem­te­nek, ahol to­vább le­het gon­dol­ni, meg le­het be­szél­ni a mű­vé­sze­ti él­mé­nye­ket, ami - mint már em­lí­tet­tem - „tár­sa­dal­mi ese­­mén­­nyé" te­szi a mű­vé­szet be­fo­ga­dá­sát. A 19. szá­zad­ban az ope­ra­há­zak vol­tak ilye­nek, az em­be­rek nem­csak a ze­né­ért jár­tak oda, ha­nem a ta­lál­ko­zás ked­vé­ért is. Az elő­adó­mű­vé­sze­ti köz­pon­tok ezt az igényt is ra­gyo­gó­an ki­szol­gál­ják, úgy­hogy át­ve­he­tik ezt a funk­ci­ót. Er­re épí­tünk ak­kor, ami­kor pár­hu­za­mos ren­dez­vé­nye­ket szer­ve­zünk. A ki­ál­lí­tás és a hang­ver­seny tematikusan kap­cso­lód­jék egy­más­hoz, ami­hez még csat­la­koz­hat egy, az egye­te­mis­ták be­vo­ná­sá­val ren­de­zett fo­tó­pá­lyá­zat. Mind­ezt az internetes fe­lü­le­te­ink­re is ki­ve­tít­jük.

- Ezek na­gyon szép és am­bi­ci­ó­zus ter­vek, de va­jon a csök­ken­tett költ­ség­ve­té­si tá­mo­ga­tás mel­lett meg­őriz­he­tők-e az olyan fan­tasz­ti­kus ered­mé­nyek, mint pél­dá­ul a Wag­ner-na­pok?

- Több íz­ben meg­ke­res­tük már a po­li­ti­kai dön­tés­ho­zó­kat, hogy el­mond­juk, men­­nyi­re sé­rü­lé­keny és ér­zé­keny az a kap­cso­la­ti há­ló, ame­lyet a ma­gas kul­tú­ra in­téz­mény­rend­sze­re fenn­tart. Ez a ház nagy si­ker­tör­té­ne­te a ké­tez­res évek el­ső év­ti­zed­ének, bár ezt ta­lán nem ne­kem kel­le­ne mon­da­nom. Lét­re­jött egy nem­zet­kö­zi­leg jegy­zett már­ka, amely­nek a meg­ma­ra­dá­sá­hoz szük­sé­ges egy, az ál­la­mi költ­ség­ve­tés ál­tal biz­to­sí­tan­dó rész. En­nek a már­ká­nak a presz­tí­zsé­ből nem sza­bad en­ged­ni. Né­hány száz­mil­li­ón nem sza­bad múl­­nia a meg­ma­ra­dá­sá­nak, hi­szen a rá­for­dí­tás ele­nyé­sző a le­het­sé­ges ho­zam­hoz ké­pest. A Wag­ner-na­pok el­múlt hét évét öt­ven­ezer em­ber lát­ta. En­nek a het­ven szá­za­lé­ka kül­föl­di. Ők túl azon, hogy jó hí­rét vi­szik a ma­gyar kul­tú­rá­nak és az or­szág­nak, jó szál­lo­dák­ban lak­nak és drá­ga he­lye­ken va­cso­ráz­nak. Te­hát gaz­da­sá­gi­lag is fon­tos, hogy ezek az em­be­rek jöj­je­nek. A kul­tu­rá­lis tu­riz­mus ak­ti­vi­zá­lá­sa so­kat len­dít­het a gaz­­da­­sá­gon is. Ta­valy au­gusz­tus­ban ös­­sze­hív­tuk né­hány olyan in­téz­mény ve­ze­tő­it, amely fon­tos le­het a kul­tu­rá­lis tu­riz­mus szem­pont­já­ból: az Ope­ra­ház, a Szép­­mű­vé­sze­ti Mú­ze­um, a Nem­ze­ti Ga­lé­ria, a Nem­ze­ti Mú­ze­um igaz­ga­tó­it, akik­kel egy har­minc hét­­vé­gé­ből ál­ló prog­ram­cso­ma­got ál­lí­tot­tunk ös­­sze. A be­utaz­ta­tók a nya­kunk­ba bo­rul­tak bol­dog­sá­guk­ban. Eb­ben az a baj, hogy ugyan­ezek a le­he­tő­sé­gek már ko­ráb­ban is meg­vol­tak, csak sen­ki sem fog­lal­ko­zott ve­lük. Pe­dig sem­mi más nem kel­lett hoz­zá, mint pa­pír és ce­ru­za. Meg­néz­tük, mi lát­ha­tó a Szép­mű­vé­sze­ti és az Ipar­mű­vé­sze­ti Mú­ze­um­ban, és van-e va­la­mi kap­cso­ló­dó kon­cert ná­lunk. Egy „Sze­ces­­szi­ós Bu­da­pest" cí­mű prog­ram pél­dá­ul min­den­hon­nan vonz­hat lá­to­ga­tó­kat. Lé­te­zik egy nem­zet­kö­zi kul­tu­rá­lis tu­risz­ti­kai por­tál, ame­lyen Bu­da­pest ha­vi hét prog­ram­mal kép­vi­sel­te­ti ma­gát. Bécs nyolc­van­ki­lenc­cel. Mi­köz­ben Bécs­ben nem ren­dez­nek több kon­cer­tet és ki­ál­lí­tást, mint ná­lunk. De a szá­mok a be­vé­telt is mu­tat­ják. Úgy lá­tom, hogy ezen a te­rü­le­ten még van ho­vá fej­lőd­nünk.