Lajtha Já­nos Lász­ló 1892. jú­ni­us 30-án  Bu­da­pes­ten szü­le­tett, az­az 120 évvel ez­előtt, és jö­vő feb­ru­ár­ban lesz 50 éve, hogy el­hunyt, szin­tén Bu­da­pes­ten. A két dá­tum kö­zé szo­rí­tott élet azon­ban föld­raj­zi, tör­té­nel­mi és ze­ne­tör­té­ne­ti szem­pont­ból is igen­csak gaz­dag. Ma min­den­eset­re azt mond­hat­nánk rá: is­me­ret­len. Meg­koc­káz­tat­ha­tó ez még egy szak­mai lap­ban is, mert a ze­ne­ta­nár­ok nem ta­nít­ják, a mű­vé­szek jó­sze­rivel nem játs­­szák, a ze­nés és tánc­szín­há­zak nem mu­tat­ják be, a ku­ta­tók kö­zül pe­dig csak né­há­nyan fog­lal­koz­nak a ha­gya­ték­kal: Berlász Me­lin­da, Breuer Já­nos, Solymosi Tari Emő­ke. Ő az egyik fe­ke­te folt, hi­á­tus a ma­gyar ze­né­ben. Éle­té­vel meg­is­mer­ked­ve ez szin­te hi­he­tet­len­nek tû­nik. Pá­lyá­ja ese­mé­nye­it is­mer­tet­ni per­sze egy cikk ke­vés, de aki be­le­pil­lant élet­raj­zá­ba, el­ámul­hat. Bar­tók, aki egy ide­ig zon­go­ra­ta­ná­ra, majd atyai jó ba­rát­ja és párt­fo­gó­ja volt, a leg­na­gyob­bak egyi­ké­nek tar­tot­ta, ami pe­dig funk­ci­ó­it il­le­ti, volt ze­ne­szer­ző, nép­ze­ne­ku­ta­tó, ze­ne­pe­da­gó­gus, zon­go­ra­mû­vész, kar­mes­ter, egy­ház­ze­nész, kar­ve­ze­tő, hang­­ver­seny­szer­kesz­tő, ze­nei is­me­ret­ter­jesz­tő, hang­szer­tör­té­ne­ti szak­em­ber, mú­ze­um­igaz­ga­tó, a nem­zet­kö­zi kul­tu­rá­lis dip­lo­má­cia ki­emel­ke­dő alak­ja, ha­zai és eu­ró­pai tu­do­mány­szer­ve­ző. Há­rom in­téz­mény (Nem­ze­ti Ze­ne­de, Ma­gyar Nép­raj­zi Mú­ze­um, Ma­­gyar Rá­dió) igaz­ga­tó­ja­ként uta­zott ki Lon­don­ba egy év­re, film­ze­nét kom­po­nál­ni, dol­goz­ni, ahon­nan 1948-ban ha­za­tér­ve az a hír fo­gad­ta, hogy már egyet­len ál­lá­sa sincs. Ek­kor meg­kez­dő­dött ül­döz­te­té­se, ki­re­kesz­té­se, mel­lő­zé­se, amely má­ig tart. Leg­alább­is a ze­nei vi­lág ha­tá­ro­zot­tan nem vesz ró­la tu­do­mást, mû­vei gya­kor­la­ti­lag nem ta­lál­ha­tók meg a re­per­to­ár­ban. Ezért nagy öröm az idei esz­ten­dő, te­le rá em­lé­kez­te­tő ese­mén­­nyel. Most ta­lán ki­ke­rül Lajtha Lász­­­ló a fe­ke­te lyuk­ból. 1951-ben ugyan nép­ze­ne­gyûj­té­sé­ért (nem ze­ne­szer­ző­ként) Kos­suth-dí­jat ka­pott, ez még­sem vál­toz­ta­tott lé­nye­gé­ben mel­lő­zött stá­tu­szán. Itt­hon. Mert a vi­lág is­mer­te, el­is­mer­te, a Fran­cia Aka­­dé­mia hal­ha­tat­lan­jai kö­zé vá­lasz­tot­ta, és eb­ben az­óta egyet­len ma­gyar ze­­ne­­szer­ző kö­vet­te: Li­ge­ti György.

Portré 1959-ből

A Bu­da­pes­ti Ta­va­szi Fesz­ti­vál előtt, már­ci­us 8-án tar­tott saj­tó­tá­jé­koz­ta­tót Szirányi Já­nos, a Lajtha Ala­pít­vány el­nö­ke, Far­kas Zol­tán, a Bar­tók Rá­dió in­ten­dán­sa, Ke­le­men Lász­­­­ló, a Ha­gyo­má­nyok Há­za fő­igaz­ga­tó­ja és Cson­ka And­rás, a Müpa ve­zér­igaz­ga­tó-he­lyet­te­se: meg­pró­bál­ták át­te­kin­te­ni a már le­zaj­lott, il­let­ve az ez után kö­­­vet­ke­ző ren­dez­vé­nyek - sze­ren­csé­re - hos­­szú so­rát. A lap át­fu­tá­si ide­je mi­att bi­zo­nyos ese­mé­nyek, me­lye­ket ak­kor még jö­vő idő­­ben em­lí­tet­tek, az­óta már múlt­tá vál­tak, de előt­tünk van még ma­ga a szü­le­tés­nap, és az év na­gyob­bik ré­sze is, bő­ven le­het vá­lo­gat­ni kö­zü­lük. Meg­em­lé­ke­zünk azért né­hány, már le­zaj­lott ren­dez­vény­­ről is.

Szirányi Já­nos: A Lajt­hát kö­rül­ve­vő több év­ti­ze­des csend meg­tö­ré­sé­ben orosz­lán­ré­sze volt a Ma­gyar Rá­di­ó­nak. A Rá­dió ze­nei lek­to­ra 1983-ban Durkó Zsolt lett, aki e mi­nő­ségében hang­sú­lyoz­ta Lajtha fon­tos­sá­gát, ins­pi­rál­va a szer­kesz­tő­ket, töb­bek közt Láz­ár Esz­tert, hogy fog­lal­koz­za­nak ve­le. Így a Lajtha-kamarazene gaz­dag gyűj­te­mé­nyét ala­kí­tot­tak ki az Ar­chí­vum­ban. Ez­zel egy idő­ben jött lét­re 1983/84-ben az örö­kö­sök kez­de­mé­nye­zé­sé­re a Lajtha Ala­pít­vány, de mel­lé állt a Ze­ne­aka­dé­mia és a Rá­dió is. Az Ala­pít­vány az­zal igye­ke­zett a mű­vek­re fel­hív­ni a fi­gyel­met, hogy lét­reho­zott egy dí­jat a Laj­tha is­mert­sé­gé­ért leg­ak­tí­vab­ban küz­dő mű­vé­szek és ze­ne­írók szá­má­ra. Az újabb for­du­lat 1995-ben kö­vet­ke­zett be, ami­kor Lajtha Il­di­kó­val együtt az Ala­pít­vány egy ki­bő­ví­tett dí­jat ho­zott lét­re: a Ma­gyar Rá­dió és a Lajtha Ala­pít­vány ket­tős el­is­me­ré­sét egy mű­vész és egy ze­nei szer­­kesz­tő, író vagy tu­dós kap­hat­ja meg. Ezt ja­nu­ár 22-én ad­ják át a Rá­dió nyil­vá­nos­sá­ga előtt. A Marco Polo cég szá­má­ra az ös­­szes szim­fó­ni­át le­mez­re vet­te a Pan­non Fil­har­mo­ni­kus Ze­ne­kar Nicolás Pasquet ve­zény­le­té­vel, az Auer Vo­nós­né­gyes pe­dig a Hun­ga­­ro­ton­nál rög­zí­tet­te a ze­ne­szer­ző va­la­men­­nyi vo­nós­né­gyes­ét. Selmeczi György be­mu­tat­ta A kék ka­lap cí­mű ope­rát. Nap­ja­ink­ban Solymosi Tari Emő­ke szer­keszt a Ma­gyar Rá­di­ó­ban egy 18 ré­szes Lajtha-so­ro­zatot, amel­lett, hogy ku­ta­tá­sa­it nagy­dok­to­ri dis­­szer­tá­ci­ó­ban rög­zí­ti, és ki­ál­lí­tá­so­kat szer­vez az élet­mű­ből.

Ke­le­men Lász­ló: Hogy mi­ként ke­rült a Lajtha-hagyaték a ha­gyo­má­nyos pa­rasz­ti kul­tú­rát él­tet­ni kí­vá­nó Ha­gyo­má­nyok Há­zá­ba, az hos­­szú tör­té­net. 2001-ben, ala­ku­lá­sunk­kor már hal­lot­tuk, hogy a Lajtha-ha­gya­t­ék he­lyet ke­res ma­gá­nak. Er­re pró­bál­tunk meg­ol­dást ta­lál­ni, mi­vel Lajtha folk­­lo­ris­ta­ként so­kat tett a né­pi kul­tú­rá­ért. Az el­múlt tíz év­ben sok min­den tör­tént, hon­la­pot ké­szí­tet­tünk (www.lajtha.hu), tel­jes ese­mény­­nap­tárt, ezek­ben is Solymosi Tari Emő­ke se­gí­tett. A ku­ta­tá­sok­ban is ha­lad­tunk, bár az anya­gi­ak gá­tat szab­nak en­nek a mun­ká­nak. Be­mu­tat­tuk a nyil­vá­nos­ság­nak Lajtha nép­ze­­ne­gyűj­tő kol­lé­gá­ja, Er­dé­lyi Zsu­zsan­na nap­­ló­jegy­ze­te­it is. Fo­­lya­ma­to­san dol­goz­zuk fel a ha­gya­té­kot, de nem le­he­tünk elé­ge­det­tek: még nem ké­szült el a Lajtha-em­lék­szoba, amely Vá­ci ut­cai la­ká­sa dol­go­zó­szo­bá­já­nak a re­konst­ruk­ci­ó­ja len­ne, a ze­­ne­szer­­ző ere­de­ti tár­gya­i­val. He­lyét ke­res­tük, mert mi­u­tán nem tud­tunk be­köl­töz­ni a Mü­­­pába, nem tud­tunk számára he­lyet szo­rí­ta­ni. Sze­ren­csé­re a Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­zet át­vál­lal­ta ezt az ígé­re­tün­ket, el­he­lye­zi az em­lék­szo­bát, és át­ve­szi a ha­gya­ték ze­ne­szer­zői ré­szét is, ez új és öröm­te­li fej­le­mény.

Cson­ka And­rás be­szá­molt a Ta­va­szi Fesz­ti­vál el­ső nap­ján, már­ci­us 16-án meg­nyi­tott Fe­je­ze­tek a ze­ne­szer­ző Lajtha Lász­ló éle­té­ből cí­mű ki­ál­lí­tás­ról. Kár, hogy a Solymosi Tari Emő­ke szer­kesz­tet­te, 60 fo­tót il­let­ve do­­ku­men­tu­mot fel­vo­nul­ta­tó tab­ló­kat a Fesz­­ti­vál­ Szín­ház elő­csar­no­ká­ba szám­űz­ték, aho­vá - ed­di­gi ta­pasz­ta­la­taim sze­rint - a kon­cert­lá­to­ga­tók so­sem men­nek föl, csak a szín­ház­ba ér­ke­zők, őket vi­szont nem ér­dek­lik egy is­me­ret­len ze­ne­szer­ző éle­té­nek do­ku­men­tu­mai. Ter­vez­nek a Müpában a ké­­sőb­bi­ek­ben még egy Lajtha-ki­ál­lí­tást tár­gyi em­lé­kek be­mu­ta­tá­sá­val, re­mél­he­­tő­leg az ex­po­nál­tabb hely­re ke­rül majd. Cson­ka And­rás be­szá­molt az ak­kor még ugyan­csak ter­ve­zett nyi­tó­kon­cert­ről, amit nyil­ván ol­va­só­ink kö­zül is so­kan hal­lot­tak. Ezen Ko­dály és Bar­tók mel­lett Lajtha Hor­to­bágy cí­mű szvi­tjét mu­tat­ták be. Bar­tók, a párt­fo­gó ma­ga ja­va­sol­ta Georg Höllering ren­de­ző­nek, hogy Mó­ricz Zsig­mond Ko­mor ló cí­mű el­be­szé­lé­se nyo­mán ké­szült szo­ci­og­rá­fiai jel­le­gű, doku­men­ta­rista film­jé­nek kí­sé­rő­ze­né­jét Lajthá­tól ren­del­je meg. Ér­de­kes­ség­ként az 1936-ban ké­szült film rész­le­te­it is le­ve­tí­tet­ték. Nem cso­da, hogy a nép­ze­ne­ku­ta­tó Lajtha tö­ké­le­te­sen au­ten­ti­kus, ma­gas szín­vo­na­lú és a pusz­­ta mély is­me­re­té­ről
ta­nús­ko­dó ze­nét szer­zett, ezen túl a film kí­sé­rő­­­ze­né­jé­be a ma­ga gyűj­töt­te ere­de­ti nép­ze­­nék­­­ből is jó né­há­nyat be­szer­kesz­tett. A kon­­cer­ten a mű hat­té­te­les szvit­vál­to­za­ta csen­­dült fel - ős­be­mu­ta­tó­ként, mert ez a ze­ne eb­ben a for­má­ban még so­ha nem hang­zott el. A film­hez vá­gva al­kal­maz­ták, il­let­ve két té­telt utá­na új­ra­kom­po­nált a szer­­­ző. A mostani hangversenyen Kocsár Ba­lázs kar­­mes­ter ve­zé­nyel­te a Ma­gyar Rá­dió Szim­fo­ni­kus Ze­ne­ka­rát. Lajtha ze­né­je nem folk­lo­risz­ti­kus, de át­süt­nek raj­ta a né­pi gyö­ke­rek. Nagy si­kert ara­tott a hang­ver­se­nyen, ami biz­ta­tó jel és ösz­tön­ző le­het a jö­­vő­be­ni re­per­to­ár­épí­tés­re néz­ve.

Szim­fo­ni­kus fel­fe­de­zé­sek cí­mű so­ro­za­tá­ban a Müpa to­váb­bi Lajtha-művek be­mu­ta­tá­sá­ra is ké­szül, mint ahogy a Nem­ze­ti Fil­har­mo­ni­kus Ze­ne­kar is, a Fesz­ti­vál Szín­ház­ban pe­dig Lajtha-balettbemutatót tartanak: a Ly­sis­tra­tát Selmeczi György ve­zény­li majd. 2013 ja­nu­ár­já­ra ter­vez­nek egy ős­be­mu­ta­tót: A négy is­ten li­ge­te cí­mű ba­let­tet a Sze­ge­di Ba­lett és a Nem­ze­ti Fil­har­mo­ni­ku­sok ad­ják majd elő Ko­csis Zol­tán ve­zény­le­té­vel.

Far­kas Zoltán-nak ju­tott ta­lán a leg­hosszabb lis­ta, hi­szen a Bar­tók Rá­dió iga­zán ki­tesz ma­gá­ért a ju­bi­le­u­mi év alatt. A szü­le­tés­nap he­té­ben, jú­ni­us vé­gén in­dul Ka­to­na Már­ta öt­ré­szes so­ro­za­ta Lajtha Lász­ló­ról szak­ér­tők, szem­ta­núk, tu­dó­sok, mű­vé­szek meg­szó­lal­ta­tá­sá­val. Jú­ni­us 30-án, a szü­le­tés­­na­pon a stú­dió­hang­ver­se­nyek ke­re­té­ben már­vány­ter­mi kon­cer­tet su­gá­roz­nak. Szep­tem­­ber 23. és no­vem­ber 18. kö­zött fel­csen­dül mind a ki­lenc szim­fó­nia, több­ször su­gá­roz­nak Lajtha nép­ze­nei gyűj­té­sé­ből, és ter­mé­sze­te­sen köz­ve­tí­te­nek Lajtha-műve­ket tartalmazó kon­cer­te­ket.

A Lajtha-év el­ső ese­mé­nye idén ja­nu­ár­ban volt a Ná­dor-te­rem­ben: Matuz Ist­ván szó­lal­tat­ta meg a Kon­cert­szo­ná­tát. A zá­rás 2013 feb­ru­ár­já­ban lesz, mél­tó mó­don egy Lajtha Lász­ló Ze­ne­tu­do­má­nyi Kon­fe­ren­cia meg­ren­de­zé­sé­vel a Ze­ne­tu­do­má­nyi In­té­zet­ben - amen­­nyi­ben meg­lesznek hoz­zá a for­rások -,  ha­lá­la 50. év­for­du­ló­ján, 2013. feb­ru­ár 16-án a Far­kas­ré­ti te­me­tő­ben sír­já­nál ko­szo­rút he­lyez­nek el, Sep­si­szent­györ­gyön pe­dig kop­ja­fát ál­lí­ta­nak em­lé­ké­re.

Szá­mos mé­dia­ese­mény, kül­föl­di kon­cer­tek, ve­tél­ke­dők, em­lék­táb­la-ava­tás, kur­zus, em­lék­est lesz még, meg­an­­nyi fő­haj­tás, amit itt mind nincs hely fel­so­rol­ni - ezek töl­tik ki ezt az esz­ten­dőt. Cé­lunk ez­zel az ös­­sze­fog­la­ló­val an­­nyi volt, hogy nyi­tot­tá te­gyük az ol­va­sók szí­vét és fü­lét a be­fo­ga­dás­ra, fel­kelt­sük ér­dek­lő­dé­sü­ket egy sok­ol­da­lú, nagy te­het­sé­gű, még­is szin­te el­fe­le­dett ma­gyar szel­le­mi óri­ás iránt, aki 2001-ben posz­tu­musz Ma­gyar Örök­ség-dí­jat ka­pott. Ta­lán ez is egy lé­pés új­ra­fel­fe­de­zés­e és el­is­me­ré­se fe­lé. Lajtha Lász­ló ta­lán vég­re meg­le­li itt­hon ha­zá­ját.