A legfontosabb pillér változatlanul Budapest A Fesztiválzenekar két új vezetője: Stefan Englert és Erdődy Orsolya
- Önök a közelmúltban nyugalomba vonult Körner Tamás örökébe lépnek. Körner a Budapesti Fesztiválzenekar megalakulása óta töltötte be az igazgatói posztot. Utódjának, Englert úrnak jelentős múltja van ebben a szakmában, de ez a múlt nem Magyarországhoz kötődik, Erdődy Orsolya a hazai kultúramenedzselésből jön (a KLASSZ Zenei Iroda alapítója és vezetője volt), ám ugyancsak kívülről. Nyilván lesznek olyan pontok a zenekar működésében, amelyekben el kívánnak térni az eddigi gyakorlattól, elképzelhető, hogy mások lesznek a hangsúlyok az önök tevékenységében, mint eddig. Stefan Englert: Egészen biztosan lesznek változások. A következő hónapokban szeretnénk megerősíteni a zenekar nemzetközi kapcsolatrendszerét. A Fesztiválzenekar a nemzetközi hangversenyélet szereplője, gyakran lép fel külföldön. A BFZ megítélésem szerint a világ öt legjobb zenekarának egyike. Azt szeretnénk elérni, hogy az anyagi helyzetét tekintve is eljusson arra a szintre, amelyet művészileg már nagyon régen elért. Ehhez egyaránt mozgósítanunk kell a hazai és a nemzetközi támogatókat. - Kik azok a szponzorok, akiket még meg lehet közelíteni? Vannak-e még ebben tartalékok, és hogyan látja e törekvés perspektíváit? S. E.: Ragyogóan működő nemzetközi hálózatra támaszkodhatunk, világszerte vannak „barátaink" és támogatóink, úgyhogy elméletileg lehetnek szóba jöhető szponzorok. Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában - főleg New Yorkban és Londonban - számos olyan támogatónk van, aki nemzetközi turnéinkhoz külön anyagiakat biztosít. A következő években megpróbáljuk a zenekart bizonyos városokban erősebben prezentálni, arra törekszünk, hogy e helyeken gyakran, sűrűn visszatérő vendégként legyen jelen, és a helyi közönséggel szoros kapcsolatot létesítsen. - Ez azt jelenti, hogy megváltoznak az eddigi pillérek, és egy budapesti székhelyű, nemzetközi zenekarként folytatnák? S. E.: Nem, a legfontosabb pillér - ez már a zenekar nevében is benne van - változatlanul Budapest, ahol tovább kívánjuk bővíteni a tevékenységünket. Változatlanul sokat koncertezünk, és tartalmilag is fontos új hangsúlyokat kap a tevékenységünk. Már a jövő évadban belekezdünk egy új, kortárs zenei sorozatba. A zenekaron belül ehhez kortárs zenei együttes alakul, és folytatja munkáját a zenekar barokk együttese is. Nagy hangsúlyt kapnak az ifjúsági hangversenyek: a fiatal közönség nevelését különösen fontosnak tartjuk. Az elmúlt szezonban majdnem hatvan hangversenyt adott a zenekar, ami az előző időszak évi negyven-ötven koncertjéhez képest jelentős növekedés. Az a szándékunk, hogy a turnéterhelés csökkentésére kiválasztunk néhány helyet, ahol egymás után két-három-négy hangversenyt is adunk majd. - Új pozíció a zenekarnál az igazgatóhelyettesi. Hogyan osztják meg a feladatokat? Erdődy Orsolya: A döntéseket természetesen hármasban, Fischer Ivánnal együtt hozzuk meg. A munkamegosztásban Stefan Englert inkább a nemzetközi kapcsolatokra és a szponzorkeresésre koncentrál, én elsősorban a magyarországi feladatokkal foglalkozom, a zenekar PR- és marketingtevékenységével, és azokkal a projektekkel, amelyek célja a gyerek- és ifjúsági közönség zenére nevelése. - Az utóbbi néhány hónapban akadtak kritikus pillanatok, amikor úgy tűnt, a zenekar nem kapja meg állami, illetve fővárosi támogatását. A veszély persze nem csak a Fesztiválzenekart fenyegette. A probléma a jelek szerint elhárult. Kellett-e valamit tenniük, hogy a kultúrpolitika belássa, hibát követ el, ha jelentős értékekről lemond? S. E.: A vitákból és kommentárokból egyértelműen kiderült, hogy a kultúrpolitika irányítói tisztában vannak vele, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar a magyar kultúra követe külföldön, és hogy működése nagyban hozzájárul az ország jó megítéléséhez. Az állam és a főváros a nehéz körülmények ellenére mindent megtett, úgyhogy a zenekar támogatása megőrizte a tavalyi szintet, ami roppant figyelemreméltó. E. O.: A Fővárossal pedig új alapokra kívánja helyezni a zenekar az együttműködést. A közhasznúsági szerződés megújítása, új, közös projektek kidolgozása áll a tárgyalások középpontjában. - Sokat változott a hangfelvételek szerepe az elmúlt egy-másfél évtizedben. A CD és DVD teljesen mást jelent ma, mint azelőtt. A zenekar néhány éve a Philipstől új lemezcéghez szerződött, és változatlanul vesz fel lemezeket, amelyek rendre nagy sikert aratnak. Hogyan illeszkedik a zenekar működésébe a hanglemezkészítés? S. E.: Valóban, a CD egészen más szerepet játszik ma a zenekar életében, mint régen. Ma már nem számít bevételi forrásnak, ugyanakkor hatalmas a PR-értéke. Egy-egy jó felvétel olyan, mint egy vizitkártya, amely abban segít, hogy egy együttes egy zsúfolt piacon jó pozíciókat szerezhessen. A kereskedelmi haszon tehát mára megszűnt, de a lemezkészítésnek változatlanul nagy a jelentősége. A BFZ 2004-ben váltott lemezcéget. A Channel Classics ideális partner a számunkra. Mi vagyunk a cég listáján az egyetlen zenekar. A Channel Classics piacvezető az innovatív felvételtechnikák alkalmazása terén, ami jól illik a zenekar innovatív műsorválasztásához és a művek prezentálásához. Úgyszólván kiegészítjük egymást. Már elkészült néhány, a közeljövőben megjelenő felvétel. A legközelebbi Mahler 1. szimfóniája, amely szeptemberben kerül forgalomba, és 2014-ig megvannak a terveink. - Sok nagy zenekar, a Concertgebouw-tól a chicagói és a londoni szimfonikusokig saját címkével jelenteti meg lemezeit, ami alighanem éppen az ön által is említett PR-célok jegyében történik. A Fesztiválzenekar ezzel nem próbálkozik, ugyanakkor jelentős az, amit a honlapjukon lehetővé tesznek: állandó bepillantást az életükbe. Milyen visszajelzéseket kapnak erről a viszonylag friss újításukról? E. O.: A világon az elsők között valósítottuk meg multimediális jelenlétünket a honlapunkon: megtekinthetők rajta a koncertek és a próbák is. Nagyon pozitív visszajelzéseket kapunk. Persze ezt még sokan nem ismerik, népszerűsítenünk kell a virtuális koncertlátogatásnak ezt a lehetőségét, de már eddig is nagy törzsközönségük van a próbáknak és hangversenyeknek. Például a zeneakadémisták azok, akik nagy hasznát vehetik ennek az élő sugárzásnak. - Említették az ifjúsági koncerteket. Azt hiszem, nehéz annál többet tenni a zene népszerűsítéséért, mint amit talán egy-két éve kezdeményeztek, amikor zeneiskolásoknak rendeztek versenyt. S. E.: Szoros kapcsolatban állunk a magyar Zeneiskolák Szövetségével. Jövő szeptemberben rendezünk egy olyan koncertet, ahol ismét zeneiskolás gyerekekkel muzsikálnak együtt a zenekar tagjai. Felelősséget érzünk a fiatal zenészekért, és azt szeretnénk, hogy amilyen korán csak lehetséges, kapcsolatba kerüljenek azzal, ami modellértékű lehet saját későbbi életükben. E. O.: A Zenekar egy új, szintén a tehetséges zenészpalántáknak szóló akciója „A BFZ bekopog" című program, amelyet első alkalommal idén áprilisban Pécsett próbáltunk ki. Úgy gondoltuk, ha vidéken járunk, az esti koncert előtt a zenekar művészei ellátogatnak zeneiskolákba, a konzervatóriumba és rövid mesterkurzusokat tartanak a legkiválóbb tanulóknak. Ezen akciókkal is a zenét és a zenélést akarjuk megszerettetni a jövő nemzedékével. Fischer Iván zeneigazgatónak ez szívügye, amint azt a Kakaókoncertek évtizedes sikere is bizonyítja. - Igazgató úr, ön egy másik kultúrából csöppent ide hozzánk. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján melyek a legnagyobb kihívások, nehézségek? S. E.: A legnagyobb kihívás a nyelv. Egyelőre nem jutott időm a magyartanulásra, de tervezem. Tény, hogy másképp dolgoznak itt az emberek, de amit nagyon élvezek, az, hogy újra és újra meg kell kérdőjeleznem azt a módot, ahogy korábban dolgoztam. Magyarországon többféle kultúra hatása érezhető. És ebből olykor valami új születik. Egészen biztos, hogy itt nem úgy fogok működni, mint Németországban. Nyitott vagyok, és igyekszem alkalmazkodni az eltérő körülményekhez. Az első három hónap szembeötlő tapasztalata a kedvesség, szívélyesség, valamint az a rugalmasság és nyitottság, amellyel a problémákat megoldják. Nekem ez nagyon imponál. - Személyes sorsában mit jelent ez a váltás? Eljött a családjával együtt egy országba, amelynek nem tudják a nyelvét, nem ismerik a szokásait. Mostanában könnyű itt élni? S. E.: Azért a különbség nem olyan nagy, hiszen ez mégiscsak Közép-Európa. Természetesen találkozni problémákkal, vannak kulturális különbségek, nem könnyű megszokni egy másik kultúrkört, de azért ebben a váltásban nagy lehetőségek is vannak, amelyekkel ki-ki élhet is. A feleségem és a kisfiam nagyon jól érzik magukat, egyelőre inkább nemzetközi társaságban mozognak, de nemsokára biztosan lesznek magyar kapcsolataik is.
Stefan Englert
Erdődy Orsolya Felvégi Andrea felvételei |
|
Impresszum, KAPCSOLAT , Közhasznúsági jelentés 2011, 2012, 1%
Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.