Békés András - Felvégi Andrea felvétele  

Az év­for­du­ló va­ló­já­ban kettős: nem csupán a ke­rek szü­le­tés­nap, de egy még  ke­re­kebb ju­bi­le­um, az első ope­rahá­zi ren­de­zés 50. év­for­du­ló­ja is in­do­kol­ja, hogy kö­szönt­sük Bé­kés And­rást - akiről im­már bíz­vást ki­je­lent­het­jük, hogy az 1960 utá­ni há­rom év­ti­zed ma­gyar szín­ház­tör­té­ne­té­nek egyik meg­ha­tá­ro­zó alak­ja.

Mi­ben is áll meg­ha­tá­ro­zó sze­re­pe? Az ad­mi­niszt­ra­tív ada­tok - a szín­há­zi adat­tár­ban re­giszt­rált kö­zel két­száz be­mu­ta­tó, va­la­mint a ki­tün­te­té­sek so­ra a Kos­suth-díj­tól az Ope­ra­ház Örö­kös Tag­sá­gá­ig és Mes­ter­mű­vész cí­mé­ig - csak sze­rény le­nyo­ma­tát nyújt­ják te­vé­keny­sé­gé­nek, melyről a leg­töb­bet ter­mé­sze­te­sen azok mond­hat­nák, akik vé­gig­él­ték az Oláh Gusz­táv ha­lá­lát, majd Ná­dasdy Kál­mán vis­­sza­vo­nu­lá­sát követő bő har­minc év ope­ra­há­zi kor­sza­kát, s lát­ták Bé­kés And­rás mű­vé­szi fejlődését. A későn szü­le­tet­tek­nek vi­szont (s je­len so­rok író­ja kö­zé­jük tar­to­zik) az elsődleges be­nyo­má­so­kon túl - me­lye­ket né­hány, még mű­so­ron lévő Bé­kés-ren­de­zés meg­te­kin­té­sén kí­vül fel­vé­te­lek ré­vén sze­rez­het­nek - ma­rad a tör­té­ne­ti szem­pont: in­ter­júk, kri­ti­kák, vis­­sza­em­lé­ke­zé­sek s egyéb for­rás­ér­té­kű do­ku­men­tu­mok vizs­gá­la­ta, hogy tel­je­sebb ké­pet kap­has­sa­nak egy olyan életműről, mely jel­le­gé­nél fog­va a pil­la­nat­nak szól, s csak kor­lá­to­zott mér­ték­ben hagy­hat nyo­mot az utó­kor­nak.

Bé­kés And­rás szín­ház­tör­té­ne­ti he­lyét már töb­ben is meg­kí­sé­rel­ték meg­ha­tá­roz­ni. A Bu­da­pes­ti Ope­ra­ház 100 éve cí­mű, 1984-ben nap­vi­lá­got lá­tott ki­ad­vány­ban Szé­kely György elsősorban a mű­vész víg­ope­ra-ren­de­zé­se­it, il­let­ve a pá­lya kezdetétől érvényesülő Wag­ner-szim­pá­ti­á­ját eme­li ki - s mi utó­lag hoz­zá­te­het­jük: az utób­bi vo­nu­lat­nak min­den bi­zon­­nyal A nibelung gyű­rű­je há­rom es­té­jé­nek szín­pad­ra ál­lí­tá­sa volt a csúcs­pont­ja, mely nem csak a ko­ra­be­li kul­túr­po­li­ti­kai vi­szo­nyok kö­ze­pet­te volt ön­ma­gá­ban is jelentős tett, de szce­ni­ká­já­val (Forray Gá­bor dísz­le­te­i­vel) Új-Bayreuth egy­­­sze­rű­sé­gét kí­sé­rel­te meg át­emel­ni az Ope­ra­ház­ban ad­dig szin­te egyed­ural­ko­dó re­a­lis­ta Wag­ner-ha­gyo­mán­­nyal szem­ben. Ugyan­itt ol­vas­ha­tunk Bé­kés And­rás egyik fon­tos, má­ig ha­tó vi­tá­kat ki­vál­tó mű­vé­szi alapelvéről: a ren­de­zés - al­ko­tó­mű­vé­szet. Va­jon hány rendező, éne­kes, kar­mes­ter, kri­ti­kus és néző akad ma­nap­ság az Ope­ra­ház kör­nyé­kén, aki el­fo­gad­ja ezt a (va­ló­di ope­ra­kul­tú­rá­val rendelkező or­szá­gok­ban meg­kér­­dőjelezhetetlen) nézőpontot?

Jelentős for­du­la­tot ér­zé­kelt Bé­kés And­rás pá­lyá­ján Fo­dor Gé­za, aki e lap ha­sáb­ja­in öt éve meg­je­lent köszöntőjében (Köszöntő - lel­ki­fur­da­lás­sal, 2007/3) önk­ri­ti­ku­san írt ar­ról, hogy az 1983-as Pil­lan­gó­kis­as­­szony-fel­újí­tást megelőzően ta­lán túl szi­go­rú­an vi­szo­nyult a rendező mun­ká­i­hoz - a nyolc­­va­nas évek­ben vi­szont az „ott és ak­kor" szü­le­tett kri­ti­kák­ban is érzékelhető a mű­vé­szi ki­tel­je­se­dés folyamatos nyo­mon kö­ve­té­se. Ezt mint­­ha a hi­va­ta­los­sá­gok is el­is­mer­nék vég­re: Petro­vics Emil igaz­ga­tó­sá­ga ide­jén Bé­kés And­rás főren­de­ző­ként dol­go­zik - 1990-ben azon­ban hosszú időre meg­sza­kad kap­cso­la­ta a szín­ház­zal. A hos­­szú szü­ne­tet, me­lyet csak szép sza­vak igye­kez­nek oly­kor eny­hí­te­ni, egy lát­vá­nyos gesz­tus tö­ri meg: mű­vé­sze­ti igaz­ga­tó­ként Ko­va­lik Ba­lázs 2009-ben fel­újít­ja A se­vil­lai bor­bély 1985-ös pro­duk­ci­ó­ját - mi­fe­lénk jó­sze­ri­vel is­me­ret­len mű­vé­szi alá­zat­tal ma­gá­ra vál­lal­va a szín­re ál­lí­tói mun­kát. Ter­mé­sze­tes, hogy az egy­kor már-már fel­for­ga­tó­nak tar­tott előadás 24 év­vel ké­sőbb in­kább ne­me­sen kon­zer­va­tív­nak tűnt - ám frissességé­ből és em­be­ri igaz­sá­gá­ból mit sem vesz­tett.

Az utób­bi évek Bé­kés And­rás­sal kap­cso­la­tos írá­sai mindenekelőtt ezt, mun­kás­sá­gá­nak összekötő jel­le­gét hang­sú­lyoz­zák: Nádasdyék nagy kor­sza­ká­nak igé­nyes ope­ra­szín­há­zát köz­ve­tí­tet­te sa­ját pá­lya­fu­tá­sán ke­resz­tül az ope­rát ha­son­ló­an szín­ház­ként, a szín­há­zat pe­dig al­ko­tó­mű­vé­szet­ként fel­fo­gó mai rendezők fe­lé (há­nyan is van­nak?). Mint­ha igaz­ság­ta­la­nul hát­tér­be szo­rult vol­na vi­szont a pá­lya­fu­tás ön­ma­gá­ban va­ló ér­de­kes­sé­ge, Bé­kés And­rás prob­lé­ma­lá­tá­sá­nak belső fejlődése; az élet­mű nem má­sok­hoz ké­pest történő, de még­is át­fo­gó le­írá­sa, jel­lem­zé­se. En­nek ös­­sze­fog­la­lá­sa a ma­gyar szín­ház­tör­té­net-írás fon­tos fel­ada­ta len­ne - s egy­ben mél­tó aján­dék Bé­kés And­rás következő ke­rek szü­le­tés­nap­já­ra.