Könyvei - dolgozatai megmaradnak, hangja felidézhetõ lesz archívumok anyagából, vigyázó tekintetérõl azonban fájdalmasan le kell mondanunk. Egy-egy mûvészeti ág, egy-egy szakma nagy személyiségei néha azzal formálják legerõteljesebben generációjukat, hogy szelíden és állhatatosan jelen vannak, rendíthetetlen nyugalommal a maguk útját járják, s bár éter szemmel észlelik a változási, érvelés-befolyásolás helyett lelkiismeretünkre hatnak, mércét állítanak elénk.

Kroó György a magyar zenei élet legalább négy területén - kritikusként, zenei népmûvelõként, történészként, a zenetudományi iskola vezetõjeként - évtizedek óta ilyen meghatározó személyiség volt. Bizton tudhattuk egy-egy munkánk készítésekor, hogy az elõbb vagy utóbb Kroó György látókörébe kerül, és az õ elkötelezett európai mércéje szerint megmérettetik. Ha elmondta bírálatát az új kompozícióról, az interpretációról, az írásmûrõl, súllyal eseti latba, mert tapasztalhattuk: hosszú idõ óta ugyanazokért az értékekért száll síkra, nem a maga gondolataiban tetszeleg, magasabb rendû ügyet szolgál. Ha nem szólalt meg, oka volt hallgatásának, és magunkban kereshettük a hibát. Zeneszerzõ és elõadómûvész apránként megtanulta érteni és értékelni a krónikás Kroó György kitüntetõ jellemzéseit, töprengéseit, szeretettel fogalmazott fenntartásait. Csak sértettségünkben gondolhattuk, hogy pártos ítész, ha riválisunk dicséretére lelkesültebb szókincset talált; csak ideig-óráig hitegethettük magunkat azzal, hogy ilyen vagy olyan irányzat elkötelezettjeként elfogult. Hihetetlen autoritással védte magát a külsõ befolyásolástól. Sokat ígérõ magánéletbeli barátságokról mondott le csupán azért, hogy kritikusként kívülálló, tárgyilagos maradhasson. Készségesen felkínált zeneszerzõi magyarázatok helyett inkább a még bemutatásra váró partitúrába temetkezett, mert felfogása szerint nem a szándék minõsítette az új alkotást, hanem annak testet öltött formája. Azonban, ezt hangvételének hõfokából pontosan éreztük, õ volt a leglelkesebb, ha valódi nagysággal találkozott, és kimondhatta: zseniális interpretáció, maradandó új alkotás kortársai vagyunk.

A zenei közügy szolgálata, s e szolgálat "magántudós" attitûdje Kroó György életfilozófiája volt. Ebben, mint annyi másban, Szabolcsi Bence volt a példaképe, de jószerivel túlment mesterén. A szolgálatot számtalan csatornán, következetesen, fõ-hivatásként mûvelte, miközben a szorosabban vett tudományos munkát egy idõ után szinte a "gentleman scholar" magánügy-szférájába terelte. Mérhetetlen energiát áldozott arra, hogy a zenei népmûvelés mûfajai ne sorvadjanak el, "A hét zenemûve" folyamatosan nevelje a hallgatót és az elemzések íróinak lehetséges körét, a fiatal muzikológusok kritikusként-recenzensként védett terepen próbálhassák a szabadrepülést, a majdani zenetörténet-tanárok a Szabolcsi-iskolától örökölt értékõrzõ szemléletet vigyék tovább, korunk kommercializálódó rádiós mûsoraiban is maradjon hely a "Hallgassuk együtt" -típusú komoly monológoknak és muzsikusok beszélgetésének három vagy több szólamban. Építõmester volt, és az általa emelt oszlopok tartósnak ígérkeznek.

A magyar zenetudományi munka intézményes szervezése és irányítása nem az õ világa volt. Ha tudományos áttekintése, látóköre, tárgyilagossága okán õ volt a legalkalmasabb, szükséghelyzetekben felvállalta a bírálat, a minõsítés, a szakmai zsûrizés lisztét, de nem ambicionálta zenetudományi konferenciák szervezését és egyenesen elzárkózott a kutatás felügyeletétõl, a tudományos irányzatok befolyásolásától. Olyan mértékben védte a szellemi munka integritását és tisztelte pályatársai teljesítményét—ideáljait, amit nem e világba illõnek véltünk, de egyben felemelõnek éreztünk. Egyetlen területen vállalt tudományszervezõ posztot, nagy szerencsénkre, ugyanis tudta, hogy ott még van jelentõsége a befolyásolásnak, a nevelésnek: a muzikológus utánpótlás képzésében. Alig több mint egy esztendeje, hogy születésnapján megvallhattuk, milyen ideális tanszékvezetõ volt Kroó György negyedszázadon át; hogyan tudta Szabolcsi Bence örökébe lépve összefogni a szakma különbözõ generációit és felépíteni azt a muzikológusképzõ iskolát, amelyet ma Európa legjobbjai között tartanak számon. E mûhely fejeként - növedékei körében, tanszéki értekezleteinken - nála szokatlan szenvedélyességgel állt ki szakmai elvek védelmében, bírált restséget és tehetségtelenséget. Tudományos formátuma talán ebben a közegben volt a leglebilincselõbb: polihisztor zenetudós, aki, miközben meg nem született könyvek ígéretét hordozta magában, talán legintenzívebb szellemi teljesítménye óriási részét szánta arra, hogy az a maga és valamennyiünk reménye szerint, növendékeiben éljen tovább.

Mindennél maradandóbb mégis a könyvekben, tanulmányokban testei öltött tudományos termés. Munkássága kezdetétõl elég idõ telt már el ahhoz, hogy a történész munkáját óhatatlanul fenyegetõ elévülés fokát felbecsülhessük és kimondjuk. Kroó György dolgozatai kivételesen idõtállóak. Bartók színpadi mûveirõl írt 1962-es kötete semmit nem avult, legfeljebb Kroó késõbbi, a keletkezéstörténetrõl szóló tanulmányait kell mellette elolvasnunk. A "szabadító" operának szentelt 1966-os könyvet az újabb külföldi irodalom sem tette túlhaladottá. 1971-cs Bartók-kalauza az ismeretterjesztés álöltözetében megjelenõ mély kutatás mesterdarabja, talán csak a szakember tudja, mennyire az. Mozart-, Bartók-. Kürtig-, Wagner-. Liszt-. Kodály-tanulmányainak, kismonográfiává nõtt dolgozatainak, forrásfeltárásainak sora alapirodalommá vált. És különösen becses az a kél nagyszabású könyv, amelyet más vonzó témák, tõle remélt kötelek - talán egy nagy Beethoven-tanulmány, újabb Mozart- és Wagner-elemzések - helyen szívszerelem-témáiról óriási munkával megalkotott: a Rácz Aladár- és a Szabolcsi Bence-monográfia. Minden munkája közül itt a legnyilvánvalóbb, mennyire nem excellálni, hanem szolgálni akart Kroó György, a bölcs írástudó.

Senki nem pótolhatatlan - szoktuk ismételgetni lelkiismeretünk megnyugtatására. De lelkünk mélyén tudjuk, ez önálltatás csupán. A nagy emberek, az aktív szellemek olyan ûrt hagynak maguk után, amiért szellemi hagyatékuk is csak részben kárpótol. Kroó György távoztával ezt az egész magyar zenei élet döbbenten és szomorúan érzi. Elárvultan búcsúzunk Tõle.