A HVG januárban foglalkozott a magyar szimfonikus zenekarok finanszírozásával. A közelmúltban hozott döntést az a szakmai kuratórium, amelynek feladata az önkormányzati zene- és énekkarok támogatását szolgáló belügyminisztériumi keret elosztása. Mi történt január óta, és milyen változások várhatók a közeljövõben? - ezt tekintjük át Pópa Péterrel, a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének elnökével és Kovács Gézával, az Állami Hangversenyzenekar zenekari igazgatójával.

POPA PÉTER

- Ön évek óta részt vesz a kuratórium munkájában. Döntésük különbözött a korábbiaktól?

- Pozitívum, hogy a tavalyi 150 millióval szemben az idén 200 millió forintot oszthattunk szét, az arányokon egyébként nem változtattunk.

- Koncepcionális változás tehát nem történt.

- Semmi nem változott, a kuratórium azonban megállapította - immár harmadszor vagy negyedszer -, hogy a pályázat kiírása nem jó.

- Miért?

- Bizonyos szempontokat nem lehet figyelembe venni, a kuratórium kénytelen olyan dolgokban is dönteni, amelyek nem tartoznak a hatáskörébe, hiszen csak az a feladata, hogy a kiírt pályázat szellemében szétossza a támogatást. Tekintettel arra, hogy a zenekarok finanszírozása általában nagyon nehéz, született egy megállapodás, amelyet jegyzõkönyvbe is vettünk: jövõre a kuratóriummal, illetve a zenei élet prominens személyiségeivel történõ elõzetes konzultáció után, vagyis a szakma véleményét tükrözõ módosításokkal írják ki a pályázatot. Természetesen külön kell választani a zenekarok finanszírozását általában, és ezt az összeget, mivel ebbõl csak az önkormányzati együttesek részesülhetnek, miközben a többi zenekar ugyanolyan feladatokat lát el. Errõl az önkormányzati zenekarok nem tehetnek, de a többi sem. Nem elég tehát módosítani, hanem azt kell elérni, hogy a magyar szimfonikus zenekarok támogatása valamilyen módon általánosan rendezõdjön. Ez nem egyszerû dolog, mert nemcsak a finanszírozást, hanem az alapítást, mûködtetést, az esetleges megszüntetést is szabályozni kellene, tehát általános érvényû szabályozásra volna szükség.

- Elõterjeszthetnek önök olyan javaslatot, hogy szülessen meg egy zenekari törvény?

- Természetesen.

- Nem tették meg?

- De igen, ám ez sem ilyen egyszerû. Magyarország ugyan zenei nagyhatalom, mégis periférikus problémának tûnik néhány ezer muzsikus gondja. Az egész kérdéskör igen távol áll a politika, a politikusok világától. Ha elõterjesztjük is, nem valószínû, hogy leveszik a napirendrõl Bõs-Nagymaros, a Postabank ügyét vagy egyéb, ennél fontosabbnak tûnõ kérdéseket azért, hogy a mi törvényjavaslatunkat tárgyalják. Mivel azonban a Szövetség azért jött létre, hogy ellássa a szakmai érdekképviseletet, már megalakulásunkkor hangoztattuk, hogy meg kell alkotni valamilyen egységes mûködési rendszert. Szerencsére eljutottunk odáig, hogy a szaktárca is megfelelõen érzékeli a problémát, és elfogadnák, hogy különbözõ javaslatok alapján közösen kidolgozzunk egy rendszert. A helyzet mindenféleképpen tarthatatlan, mert ma nem a feladat, hanem a "státusz" határoz meg alapvetõ dolgokat. Összesen 14 hivatásos zenekar mûködik Magyarországon, nem említve az éppen alakulókat (vagy azokat, amelyek átmeneti helyzetben vannak). Ebbõl hat vidéki (megyei illetve városi) önkormányzati, kettõ budapesti: a Dohnányi Ernõ Szimfonikus Zenekart a XXII. kerület, a Fesztiválzenekart a fõváros (bár nem kizárólag az) tartja fenn. Mi történik azokkal, amelyek nem részesülhetnek az említett állami támogatásból: a MÁV-val, MATÁV-val, a BM zenekarával, az ÁHZ-val, a Rádiózenekarral? Itt nem csak a többletként megkapható pénz számít, más különbségek is vannak, például más elbírálás alá esik adó szempontjából a napidíj, ha a zenekari tag közalkalmazotti státuszban van. Magyarán: aki nem közalkalmazott, több adót fizet. Megpróbáltunk harcolni, elmagyarázni, hogy az alapítványi zenekarban ugyanolyan muzsikus játszik, ugyanazt a feladatot látja el, mint közalkalmazott kollégája, a Pénzügyminisztérium azonban - mint mindig - most is hajthatatlan volt. Ezt a területet tehát csak önálló szabályozási rendszerrel lehet megfelelõen mûködtetni. Számtalan követhetõ példa kínálkozik, én a németet tartom a legmegfelelõbbnek. Ez az ország rendelkezik a legnagyobb zenei hagyománnyal, náluk mûködik a legtöbb zenekar. Az úgynevezett "kultúrzenekarokat" megkülönböztetik a színháziaktól. Osztályozzák is õket, nem minõség, hanem létszám szerint (56, 66 és 99 fõ felettiek). Ennek a három kategóriának megfelelõen alakulnak a fizetési tarifák is, szabályozottan, arányosan. A minimumot határozzák meg, a maximumot nem. Ezt szeretnénk itthon is elérni. A szabályozott fizetést a fenntartó persze bármivel kiegészítheti. A rendszer, a kategorizálás tehát nem keretek közé szorítás, hanem azt jelenti, hogy a zenekarok alapmûködésükhöz kapnak garantált állami támogatást. Nem tartom lehetségesnek az amerikai finanszírozási szisztéma követését, annyira mások az itteni tradíciók. Nem volna helyes átvenni az évenkénti szerzõdtetés, elbocsátás gyakorlatát, vagy az állami támogatás teljes megszüntetését.

- Egyébként ha általános rendezésbe fogunk, akkor azt is tisztázni kell, hogy mi is a szimfonikus zenekar fogalma. Mi az európai szimfonikus zenekaré? Aki azt hiszi, hogy 50, 70 vagy 110 ember egyszerûen leül a partitúra elõírásainak megfelelõ létszámban közösen muzsikálni, az téved. A zenekar fogalma a múltat, a jelent és a jövõt, a tapasztalatot, a hagyományt, a lehetõségeket is magába foglalja. Egy több évtizede létezõ zenekar része a nemzeti kultúrának. Életébe, mûködésébe nem lehet úgy beleavatkozni, mint például egy gyáréba. Nem lehet kiejteni egy embert, és bárki mást a helyére ültetni. Éppen a Rádióban derült ez ki az úgynevezett létszámstop idején. Az egyik szólamból, ahol összesen négyen voltak, ketten nyugdíjba mentek, és nem engedtek felvenni a helyükre senkit. Nem lehetett megértetni, hogy ettõl az egész zenekar mûködésképtelenné válik, de legalábbis nem képes ugyanolyan színvonalú munkára alkalmankénti kisegítõkkel.

- Hogyan oldották meg a helyzetet?

- Kisegítõkkel kihúztuk valahogy. A zenekar tehát élõ szervezet, egyetlen hangban benne van nemcsak a pillanatnyi instrukció, hanem hosszú évek tapasztalata, együttjátszási gyakorlata is. A zenekari mûvész minden idegszála reagál kollégája minden rezdülésére. A zenekar mûködése komplex folyamat: nagyon megsínyli, ha nem értõ módon avatkoznak bele, akár pénzügyi, akár szervezeti téren. Ha ezt megértik, akkor azt is el tudjuk fogadtatni, hogy az államnak ezzel kapcsolatban komoly felelõssége van. Aki azt hiszi, hogy egy zenekart vagy a kultúrát általában profitorientálttá lehet tenni, téved. Az állam gondoskodó szerepe nélkülözhetetlen ezen a területen.

- Ma a 14 zenekar finanszírozása három csoportba sorolható. Önöknek viszont az az elképzelésük, hogy ebbõl a szempontból legyen egység, valamilyen szinten mindegyiket tartsa el az állam?

- Pontosan.

- A zenekarok egyik sérelme az, hogy a fesztiválzenekari gázsik magasabbak, õk mégis - bár ezt pontosan nem lehet tudni - körülbelül ugyanannyit szereznek szponzoroktól, mint a fõvárosi önkormányzattól. Ezt megtehetné a többi zenekar is.

- Nem egészen. Vegyük csak a Rádiózenekart: a legutóbbi idõkig nem volt szponzoruk. Nem azért, mert ügyetlenek voltak, hanem mert a rádiós hierarchia olyan fokán álltak, ahol szóba sem jöhetett, hogy saját támogatójuk legyen. A zenekar nem volt önálló jogi személy, így csak a Rádiót magát lehetett szponzorálni. Nem az a probléma, hogy vannak ügyes és ügyetlen zenekarok, bár a szponzorálás részben összeköttetés kérdése, hanem az, hogy miközben a Rádiózenekar az egyik legjobb reklámhordozó, adminisztratív okokból nem lehetett az. Egyébként a zenésznek nem az a dolga, hogy pénzek után rohangáljon.

- Erre az a válasz, hogy nemcsak politikai rendszerváltás történt, de gazdasági is legyen olyan menedzser a zenekar mellett, aki ezzel foglalkozik.

- Ez sem megy egyik napról a másikra, elõbb ki kell nevelni és képezni a zenei menedzsereket, továbbá azt a tehetõs réteget, amely tudja, hogy támogatói szerepet kell vállalnia. Amíg a nagybankok, ipari óriások vezetõi azt sem tudják, hol vannak a koncerttermek, addig mit várunk? Ezt tudomásul kell vennie az államnak. A mostani újgazdagok utódaiból 3-4 generáció után nõnek fel azok, akik érzékenyek a kultúrára, és felismerik, hogy segíteniük kell.

- Soknak találja a 14 zenekart?

- Nem, sõt demagógnak tartom azt, aki sokallja. De azt kell mondanom, hogy egy új zenekar alapítása az egész rendszert, a mûködõk létét veszélyeztetné. Nem attól félek, hogy a közönség megoszlik, inkább attól, hogy akik ezt a létszámot is soknak tartják, adut kapnak a kezükbe. Ha létrejön az egységes rendszer, amelyrõl beszéltem, az szabályozná az alapítást is. Nem a nómenklatúra-rendszerhez, a beskatulyázáshoz, az állami irányításhoz akarunk visszatérni, hanem egy még régebbihez, a céhrendszerhez. A céhek maguk védték az érdekeiket, nem vettek fel akárkit.

- Volt tehát egy minõségi küszöb.

- Igen, ezt át kellett lépni, és aztán tartani, vagy még inkább emelni a színvonalat. Ide tartozik egyébként a fantomzenekarok kérdése is. Sok zenészt az utcán szólítanak le, hogy haknizzon valahol. Egy-egy külföldi turnéra, produkcióra, lemezfelvételre állnak össze ad hoc együttesek. A szegény magyar muzsikus meg elvállalja a munkát, mert anyagilag rákényszerül. Ezek az együttesek rontják a profik presztízsét, az olcsó magyar zenész pedig a magyar muzsikusét. Egy másik tendencia is jelentkezik: csak az idén három újabb együttes jelezte, hogy önkormányzati fenntartású zenekarrá kíván válni. Ugyanakkor ezt nem teheti meg a Rádiózenekar, a MÁV, a MATÁV stb., mert nekik van fenntartójuk. Persze minden önkormányzatnak joga van saját zenekarhoz, nem errõl beszélek. De elõfordult már, hogy néhány státusszal akartak önkormányzati zenekart alapítani.

- Ami a minõségi küszöböt illeti, ahhoz nem kell központi intézkedés. Az a zenekar belsõ ügye, maga állíthat felvételi mércét, meghallgatásokat tarthat, kiszûrheti a gyengéket- és így tovább. Ha pedig nem teszi, ennek mi az oka?

- A zenekarok önértékelése és aközött, hogy az állam milyen típusú zenekarokat támogat, különbség van. Ha meghatározunk egy szintet, amely mennyiségi és egyéb mutatókat foglal magában, akkor tudunk támpontokat adni ahhoz, hogy kik érdemelnek támogatást. Ha megszületnek az egységes normák, azokat a támogatás kikövetelése mellett másra is használhatjuk. A hivatásosok, a céh vagy a szövetség tagjai, az állami finanszírozási rendszerbe tartozók például úgy jelenhetnek meg - mondjuk az Interneten -, mint a nemzeti zenekultúra elismert színvonalú képviselõi, akiknek külföldi szereplését az állam, ha máshogy nem, erkölcsileg támogatja.

- A 14 zenekar egyike, a Fesztiválzenekar nem lépett be a Szövetségbe.

- Ha akar, bármikor csatlakozhat, mi nem fogunk lasszóval, nem is rekesztünk ki senkit. Nem a zenekarral van egyébként baj, hanem megalakulásának módjával, és azzal, ahogy erre akkor az állam reagált, mondván: "nekem van egy zenekarom és én azt megvédem". Ezért kapott az AHZ egy idõ után némi fizetésemelést, ami pedig semmit nem oldott meg, mert a másik két nagyzenekar (Rádió, Opera) a megsemmisülés határára került az elvándorló muzsikusok miatt. Büszke vagyok rá, hogy a Rádiózenekar már akkor azzal kereste meg a minisztereket, hogy a finanszírozási rendszeren kell alapvetõen változtatni. Így és ekkor, ezért született meg a Szövetség.

- Mit lehet tudni zenekarok esetleges összevonásáról?

- Nem tudom, igaz-e a hír, amely felröppent az ÁHZ és a Rádiózenekar egybeolvasztásáról - ez természetesen azt jelentené, hogy mindkét helyrõl el kellene bocsátani a zenészek jelentõs részét. Most nincs errõl szó.

- Egy új nemzeti zenekar ötlete is felvetõdött, miközben ez a tiszt lényegében az ÁHZ-é.

- Igen, és ez jól van így. A nemzeti zenekar léte ugyanakkor nem jelentheti azt, hogy tízszer annyit kap csak azért, mert nemzetinek hívják. Minden zenekar a nemzeti kultúra része. Bizonyos ünnepek vagy nemzetközi események alkalmával az állam elõször a "saját" zenekara szereplésére gondol, más megkülönböztetést nem tudok elfogadni.

- Végül is: semmi változás?

- De, csak nem egyik napról a másikra. Évek óta szorgalmazzuk a minisztériumban a zenekarok egységes finanszírozásának napirendre tûzését, egységes rendszer kialakítását, amelybõl senki nem hullik ki. Az irányelvek lényegében megvannak, talán már a jövõ hónapban nekikezdhetünk a részletek kidolgozásának.

KOVÁCS GÉZA

- Mi a helyzet most az ÁHZ-val, kivált-e már a Filharmónia intézményébõl, és ha igen, ki a fenntartója?

- Ebben a pillanatban ugyanaz a helyzet, mint tíz vagy húsz éve: vagyis az ÁHZ a Nemzeti Filharmónia egyik szervezeti egysége. De jure nem létezõ fogalom, de facto 1952 óta ezen a néven mûködik. Annak idején kultúrpolitikai döntéssel kapcsolták az 1923 óta létezõ zenekart (Székesfõvárosi Zenekar, majd Budapesti Hangversenyzenekar) a Filharmóniához. Azóta egy tétel a Filharmónia költségvetésében, illetve ez sem pontosan igaz, mert tekintettel arra, hogy a miénk speciális intézmény, a zenekar összes kiadását és bevételét nehéz kimutatni. A munkabérek, a próbaterem-bérlet, a húrok, nádak költsége stb.: egyértelmûen kiadás, de mivel a hangversenyek jegybevétele a Filharmónia budapesti, illetve regionális egységeinél jelenik meg, errõl pontos képünk soha nem lehetett. Ezt az állapotot most már tényleg átmenetinek tekinthetjük, mert a legutóbbi hírek szerint az ÁHZ és az Állami Énekkar - határidõ-módosítás után - július l-jétõl mint nemzeti kulturális alapintézmény folytatja mûködését. Költségvetését ilyenformán a magyar állam határozza meg. A minisztérium tájékoztatása szerint az elõzõ és a jelenlegi kormánynak is célja csökkenteni a központi intézmények számát, hiszen a korábbi monolitikus struktúra rengeteg ilyet tartott fönt, de abban a társadalmi közegben, amely most van kialakulóban, ezek diszfunkcionálissá válnak. Jelentõs részüket már megszüntették vagy átalakították. Az elõadómûvészet terén pedig eldöntötték, hogy mit kezelnek alapintézményként. Ilyen a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Színház, az ÁHZ, az Állami Énekkar és az Állami Népi Együttes. Ezeket igyekeznek megóvni a piac ingadozásaitól. Hogy ez forintra lebontva mit jelent, még nem tudom, az Országgyûlés a Nemzeti Filharmóniának ez évre 328 millió forint költségvetési támogatást adott. Azt sem tudom, mit kezd a kormány, illetve a minisztérium a Filharmónia másik funkciójával, a koncertrendezéssel, pedig nyilván ettõl függ, hogy a 328 millió forintból mennyit tud a zenei együtteseknek adni. Úgy hallottam, a hangversenyrendezést közhasznú társaságokra bízzák, de hogy azokban az állam mi módon vesz részt, megint csak nem tudni. Teljesen nem akar kivonulni belõle, csak korszerûbb struktúrát szeretne kialakítani. Mindez nekünk azért fontos, mert ez határozza meg a költségvetési arányokat. Minden szóbeszéddel ellentétben az ÁHZ a szimfonikus zenekarok között csak a negyedik a bérlistán.

- Elsõ a Fesztiválzenekar, második a Rádiózenekar, harmadik a MATÁV Zenekar.

- Igen, mi alig valamivel állunk a MÁV Zenekar és egy kevéssel a vidékiek elõtt. A Rádiózenekarnál az átlagbérek 20 000 forinttal magasabbak, ami mégsem sok, mert a Fesztiválzenekart leszámítva minden magyar zenekarnál méltatlanul alacsonyak a fizetések. Nem azért, mert a mûvészek el vannak kényeztetve, hanem mert ez speciális munka, különleges napi dresszúrát jelent. A magyar muzsikusok 90-95 százaléka arra kényszerül, hogy önmagát olyan mértékben zsigerelje ki, ami már veszélyes. Az az energia, amit egy zenész ilyen hajtás mellett elveszít, nem tud újratermelõdni. Ha fizikai munkát végzek, akkor alvással, táplálkozással regenerálódni tudok, a zenészek hajszoltsága viszont lassan szellemi leépüléshez vezet. Ha nem nettó 20-30 000 forintból akarnak élni, annyi mellékállást és haknit kell elvállalniuk, hogy ez már súlyosan veszélyezteti a magyar zenekarok színvonalát. Ez nemcsak a vidéki, hanem a budapesti együttesekre is áll. Ha úgy döntene a kormány, hogy a teljes 328 millió forintot a két együttesnek adja, és az egészet béresítenék, akkor sem jutna fejenként több, mint amennyit a Rádiózenekar muzsikusai tavaly kaptak. Ahhoz, hogy az ÁHZ betöltse a nemzeti zenekar funkcióját, kiváló minõségûnek kell lennie, és ehhez meg kell teremteni a feltételeket. Csoda, hogy még úgy teljesítünk, ahogy, és még mindig kitûnõ a külföldi visszhang. Mind a recenziókban, mind a meghívásokban ez tükrözõdik.

- A világ zenei együttesei mögött óriási pénzek vannak: például a New York-i Filharmonikusok néhány évvel ezelõtti 24 millió dolláros költségvetésébõl mindössze 2-3 milliót adott New York állam illetve a város, a többi a szponzorok pénze. Ez viszont itthon nem valósítható meg, a potenciális szponzorok már foglaltak. Még a Fesztiválzenekar is, amely mögött jelentõs szponzori erõk állnak, anyagi gondokkal küszködik. Ez azt jelenti, hogy a magyar gazdasági élet nem prosperál eléggé ahhoz, hogy elbírja mindazt, amit el kellene bírnia. Ugyanazokon a vadászmezõkön rengetegen tolongunk. A vesebeteg gyerekek alapítványától kezdve a sportolókon át, az egyéb mûvészeti ágakon keresztül mindenki a szponzorokkal akarja befoltoztatni azokat a lyukakat, amelyek az állami támogatás megszûntével vagy csökkenésével keletkeztek. Nekünk még eszünkbe sem jutott áruként gondolni a kultúrára, amikor máshol már rég tudták, hogy az ugyanolyan termék, mint az autó vagy a zokni. Ugyanazok a szabályok érvényesek rá. A változás minden zenekart váratlanul ért, az Állami Hangversenyzenekart, amely nevében hordozza az állam szót (egyébként hamarosan nevet változtat) talán még inkább. A magyar zenekarok rangja egyelõre még töretlen a világban. Éppen a közelmúltban sikerült a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségét a Pearl (Performing Arts' Employers' League of Europe/Az Európai Elõadómûvészeti Munkáltatók Ligája) tagjává emelni. A szervezet Brüsszel mellett mûködik, és az Európai Unió tagjai vesznek részt benne. Magyarország még nem tagja, de a Szimfonikus Zenekarok Szövetsége, amely valamennyi feltételnek megfelelt - a régióból elsõként -, igen. A mûvészet így talán elõhírnöke a további sikernek. Ez pedig kötelez. Mindenkit. Valakinek fizetnie kell a révészt.

_______________________

A Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium illetékesének, Koncz Erika fõosztályvezetõnek nem sikerült a Muzsika számára idõt szakítania.