Őszi kísérletek Két kortárs zenei hangverseny októberben
A Café Budapest Kortárs Mûvészeti Fesztivál jóvoltából Budapesten is bemutatkozott az ELETTROVOCE, ez a hallatlanul sajátos és izgalmas zenei formáció. Két wroc/lawi zeneszerzô alkotja az együttest, amely mindkettejük és mások mûveit is elôadja; közülük AGATA ZUBEL énekesként vesz részt a produkcióban, CEZARY DUCHNOWSKI pedig komputeren és zongorán játszik. Hogy azután mennyire zeneszerzôk elôadás közben, azaz milyen szerepet játszik az improvizáció a produkcióban, azt - egyszeri hallásra, kotta nélkül - eléggé nehéz megítélni. Bizonyos értelemben paradicsomi körülmények között zajlott le koncertjük a Merlin elsötétített színháztermében, ugyanis semmiféle mûsor nem állt a közönség rendelkezésére, és a mûvészek sem konferálták be számaikat; voltaképp még azt sem igazán tudhattuk, hogy van(nak)-e szerzô(k), vagy improvizált elôadást hallunk, s ha valamilyen módon megkomponált zenérôl van szó, akkor vajon egyetlen, soktételes kompozíció vagy különálló mûvek alkotják-e a szünet nélkül megrendezett hangversenyt. A pontos tájékoztatás hiányát ezúttal - kivételesen - nem panaszként említem, jóllehet a fenti kérdésekkel kapcsolatban a legtöbbet még abból a ténybôl következtethettük ki, hogy volt olyan mû, amelyet Agata Zubel kottából énekelt. Nem volt ugyanis semmiféle hiányérzetünk: a két mûvész bevonult a színpadra, Zubel (magyarul) köszöntötte a megjelenteket, majd ez a köszöntés mindjárt improvizációs-variációs alapanyaggá változott, és mielôtt bármifajta kérdéseket fogalmazhattunk volna meg, már benne voltunk a zene sodrában. A zene primer élménye mindenféle írott információ nélkül jól mûködött. Meg is lepôdtem kissé, amikor elôször egy mû végére értek, s a tapsot megköszönve egy következô számba kezdtek. Mert addig csak a zenére figyeltünk, nem valamilyen mûvet hallgattunk. Szabályos beszámolóval a továbbiakban sem igen szolgálhatok a koncertrôl. Az elsô kérdés, ami felmerül, hogy az énekes és a hozzá járuló, azt kiegészítô, kísérô, felfokozó, imitáló, transzformáló elektronika kettôse milyen zenét is adott el tulajdonképpen. Eléggé világos, hogy jó zenét; s az is, hogy ez a zene sem kommersz nem volt (az sem lenne bûn persze), sem papíron konstruált, sem népzenés-világzenés ihletésû-beütésú, sem repetitív - szóval nem tudom hová sorolni. Az viszont nyilvánvaló volt, hogy szokatlanul sokféle szabadságfoka van. Az énekhangot például szöveg(foszlányok) és egyes hangzók megszólaltatására ugyanúgy használták, mint puszta instrumentumnak; az elektronikus transzformációk a hangnak és a motívumoknak minden lehetséges aspektusára kiterjedtek: a hangerô, a tempó, a hangszín, az elhangzások száma, a hangmagasság/oktávregiszter, a térbeli viselkedés - minden, minden invenciózus módon átalakult; már-már az volt az érzésünk, hogy a mini-keverôpulttal kombinált laptop a néhány másodperccel késôbb megszólaló énekhangokat is bármikor elôre manipulálni tudja. Ha valami: akkor a zene örök frissessége, megjósolhatatlansága volt az, ami egy órán keresztül fenntartotta figyelmünket. Valamiféle kora németalföldi üdeség, amelyet a konstrukció szabálytalan, egyszeri, egyedi, uniformizál(hat)atlan jellege éltet, mint az ockeghemi, imitáció nélküli polifóniát. Nem volna értelme most szavakká lefokozni a változatos hangi élményeket a suttogásoktól és sikolyoktól a semmibôl elôóvakodó és a hallgatókat körülvevô röfögésszerû effektusokig vagy a természet susogó hangjaiig. Mindez hallatlanul változatos, artisztikus, megragadó volt. Azt el kell viszont mondani, hogy félelmetesen jó elôadók mind a ketten. Agata Zubel Cathy Berberian kaliberû énekes jelenség, csak éppen tökéletes állapotban levô, el nem koptatott hanggal, fölényes kontrollal minden regiszterben (hangterjedelme is kivételes), minden dinamikai tartományban. A remek technikán túl elsôsorban pazar tempóérzékû, hallatlan fantáziájú, izgalmas egyéniségû zenész. Mutatis mutandis, azonos benyomást keltett Cezary Duchnowski is, csak éppen az ô esetében az elôadói kvalitások jóval áttételesebben válnak hallhatóvá (legalábbis akkor, amikor nem zongorázott, ami szintén nagyon meggyôzô volt). A hangszeres résznek a vokálishoz méltó, annak erejét megsokszorozó változatossága, illetve a két mûvész hallatlanul intenzív, úgyszólván tapintható kontaktusa azonban nem hagyott kétséget Duchnowski teljesítményének értéke felôl sem. Amit együtt létrehoznak, az valamifajta kiérlelt klasszicizmus. (Október 10. - Merlin Színház. Rendezô: Budapesti Fesztiválközpont Nonprofit Kft.) „Apák és fiúk" 4; „Talált és kitalált tárgyak" - válogatás a „Kurtág Kollekció" legszebb darabjaiból: ezzel a sorozat-, illetve alcímmel egészítette ki a szórólap azt a hangversenyt, amelyet fôcíme egyszerûen KURTÁG GYÖRGY és IFJ. KURTÁG GYÖRGY estjeként hirdetett. A tárgyakra és valamiféle összmûvészeti atmoszférára való utalás semmiképp nem volt indokolatlan, a hallgató-nézô ugyanis feltétlenül többet kapott egyszerû koncertnél: új és rejtélyes hangszereket, meglepôen különbözô jellegû vizuális élményeket, és valamifajta jókedvû és játékos kísérletezô szellemet. Ily módon végeredményben ellensúlyozva azt a közönség több tagja által is megfogalmazott csalódást, hogy a cím és a szórólap fényképének sugallata ellenére apa és fiú közül testi valóságában csak a fiú jelent meg. (Képviselve volt viszont az unoka, KURTÁG JUDIT, videókészítôként és látványtervezôként.) A mondott összmûvészeti jelleg, a megnyilatkozás sokrétûsége (ha mondhatom így) egyébként lényegében a hangverseny - eredetileg másodikként hirdetett - elsô részére vonatkozik; a második, hagyományosabb, Kurtág György által „egybekomponált" felében inkább belsô kiteljesedésrôl, kitárulkozásról beszélhetünk; ez az ellentét különben rendkívüli feszítôerôt jelentett, és nagyszabású keretet biztosított a koncert számára. Amelynek ifj. Kurtág átívelô jelenléte valóban épp olyan meghatározó tényezôje volt, mint édesapjának kompozíciói. Nagyszerû partnerei voltak,
különben. Az elsô, „Hangszerek és videók" megjelölésû
koncertrészben a párizsi LES COMPLÉMENTAIRES együttes
képviselte az élô zenét, s Kurtág Judit videóinstallációin kívül
OLIVIER DESAGNAT egy filmjét is láthattuk. Haladjuk talán a
hangszerek szerint. Elôször is, az együttesben JEAN HAURY metapianón, Hugues Genvois pedig calliphone-on
játszott. Elôbbi egy egyetlen billentyûtôl több oktávig
terjedhetô klaviatúra, amelyen a billentyûk lenyomása egy
elôre programozott hang- és akkordsorozat (lényegében: a
memóriába bevitt kotta) következô elemét szólaltatja meg,
zongorahangon. Bármelyik billentyû lenyomása ugyanazt
a következô hangot (akkordot) váltja ki, ugyanakkor, mint
minden jobb elektronikus zongora, érzékeny a leütés erejére,
minôségére, sôt pedálozni is lehet hozzá. Ez így leírva kissé
öncélúnak tetszhet; az Haury által játszott Beethoven-,
Chopin- és Moscheles-mûvek - persze a többi játékos különféle
„kommentárjaival" - kifejezetten izgalmasak voltak, és
újfajta feszültséget generáltak mû, hangszer, elôadó és
közönség között. Ehhez képest mellékszereplô, de fontos
mellékszereplô volt a calliphone, egy olyan elektronikus hangszer,
amely egy elektronikus írópálca-félének egy rajzlap-félén
végzett mozgásait alakította hanggá, egy másik kézzel
igazgatott joystick-félével moduláltan. Ettôl kezdve
megbonyolódik A hangszerek által generált hangokon kívül a különbözô átiratok, improvizációk és kompozíciók során (amelyeket a mûsorlap inkább összefoglalt, mintsem sorrendben közölt) gyakran hallottunk elôre felvett zenei és zörejanyagot, emellett többnyire zajlott az élet a hátulsó, hatalmas vetítôvásznon is: vagy a koncert közben a játékosokról, a hangszerekrôl közeli felvételeket készítô kamerák képeit mutatták, vagy „kísérô" jellegû (figuratív vagy dekoratív) videóanyagot, vagy önálló videóalkotást. Jóllehet az egész eseménysor, bár sem nyelvileg, sem mûfajilag nem volt egységes, sôt idônként a kommersz hangvétel is megjelent, valamilyen módon mindvégig friss, inventív, odafigyelésre és részvételre csábított. A metapiano-mutatványokon kívül számomra két mozzanat volt a legemlékezetesebb. Az egyik Desagnat filmje, a „férfi páros" - videó utójáték a Zwiegespräch-hez, amely rendkívül izgalmas, csodálatos nüanszokkal szolgáló beszámoló apa és fiú egymást stimuláló zenei impulzusairól, s amelynek utolsó pillanata, amikor a fiú szelíd mozdulattal eltolja az apa kezét a billentyûsor fölül, oly meghatóan intim, sokatmondó zárás. A másik nagyon szép pillanat a félidô vége: az Actus Tragicus gyász-szonatinájának négykezes Kurtág-féle átirata volt (felvételrôl), amelyet különös hangszereiken kommentáltak, körülsóhajtoztak a Les Complémentaires tagjai. A hangverseny másik felében a lausanne-i ENSEMBLE BABEL adta elô Kurtág Játékokjának (az alcím ezúttal: „talált tárgyak") - nyilván számukra készült - kamara-változatát, továbbá, ezzel egy zenefolyamot alkotva, Kurtág György és ifj. Kurtág György Zwiegespräch-jének új verzióját, mindkettôt magyarországi bemutatóként. Az együttesben OLIVIER CUENDET (a mûvészeti vezetô) billentyûs hangszereken, NOËLLE REYMOND nagybôgôn, PASCAL DESARZENS gordonkán, LAURENT ESTOPPEY szaxofonon és LUC MÜLLER ütôhangszereken játszott, és az elôadókhoz - a kiadott mûsortól eltérôen - ifj. Kurtág is csatlakozott szokásos hangszerén. De vokális effektusokat is hallottunk tôle, mint ahogy Cuendet melodicán, s az együttes több tagja pedig alkalmilag szájharmonikán is játszott. A zenészektôl ragyogóbbnál ragyogóbb szólóteljesítményeket hallottunk; ha kiemelhetek közülük bárki is, akkor Reymond elementáris erejû bôgôzését, illetve Estoppey briliáns szaxofonjátékát kell megemlítenem. A lényeg azonban az, hogy a koncert változatos, tehetséges, izgalmas elsô része után egy szívszorító, menny- és pokoljáró második félidôt hallottunk, Kurtág újabb magnum opusát, a hatalmas, mindenségbe nyíló Mû, a Játékok fenséges alakváltozatát, állomását. Kurtág mégiscsak jelen volt ezen az estén. (Október 21. - Millenáris Teátrum. Rendezô: Filharmónia Budapest Nonprofit Kft |