Vajda Gergelyt - akivel még május végi itthon jártakor beszélgetünk - sem kerülte el a Liszt-év, habár ő „Amerikában ünnepli"...

- Legfrissebben befejezett darabom címe Csárdás obstiné, s Liszt 2. zongoraversenyének „párdarabja". Két nyári fesztiválon mutatjuk be: az idén 40 éves texasi Round Topon és az idén 30 éves kaliforniai Music in the Mountains-en, aminek én vagyok a zeneigazgatója. A texasi fesztivál művészeti vezetője, James Dick zongoraművész rendelte a darabot. A 15 perces műnek elkészítettem egy olyan verzióját is, amelyben a szólóhangszer 12 ütőssel versenyez. A szimfonikus változat egy liszti zenekart foglalkoztat.

- Csak a cím utal Lisztre, vagy a zene maga is?

- Lisztre jellemző pianisztikus elemeket használok az obstiné - makacs, repetitív - karakterhez, de a zenéjére való tematikus hivatkozás nincs a kottában. Formailag viszont utalok Liszt két zongoraversenyére: az egytételes szerkezet három egységből áll, s mindennek van középrésze és visszatérése. Ha tematikusan nem is, a verbunkos karakterével jelen van a liszti hangzásvilág.

- A te verbunkosod inkább Dűvő című, népi táncot továbbgondoló kompozíciód rokona, mint Liszt 19. századi hangvételű népies táncaié?

- Igen, közelebb áll a Dűvőhöz, de a zongora konkrétabb hangzású, mint a zenekar, ahol sokat lehet a hangszín-variációkkal játszani. Ilyen szempontból az én zeném inkább Bartókra emlékeztethet, mint Lisztre. Annak a folytatása, ami a késői Lisztből Bartókban lelt folytatásra.

- Itthon is megszólal majd Csárdás obstinéd?

- Ha lesz zongorista, akit érdekelni fog, igen.

- Másik versenyműved is készülőben van egy jövő tavaszi eseményre, amikor Rivka Golani Bársony Péterrel magyar szerzők kettősversenyeit mutatja be.

- A felkéréshez az a kérés csatlakozott, hogy a mű valamilyen módon a háborúellenes tematikához kapcsolódjék. Úgy döntöttem, óvakodva bármiféle túlzott konkrétságtól, hogy a protest songok hitéhez és naiv energiájához nyúlok vissza.

- Szerkezeti felépítéséről a komponálás mai, még eléggé kezdeti szakaszában mennyire konkrét az elképzelésed?

- A felkérés úgy szól, hogy Gubajdulina kétbrácsás versenyéhez hasonlóan a kadenciák önálló darabként kiemelhetőek legyenek. Így én most egy mélyhegedű duót írok, amelyben bizonyos dolgokat nem fejtek ki, hanem majd hozzáteszem a zenekarban. Hol a zenekar adja majd át a zenei anyagot a két vonós szólistának, hol meg fordítva. A zenekar tovább fejleszti a szólóhangszerek matériáját.

- Ezek szerint nem versenyművet írsz abban a tudatban, hogy annak bizonyos részeit más kontextusban hasznosíthasd?

- Nem, fordítva.

- Milyennek tervezed a két brácsa viszonyát?  

- Egyenrangúnak. Térbeli játékot sem akarok. Horváth Balázs például, aki már megírta az ugyanerre az alkalomra rendelt darabját, térben egyre közelíti egymáshoz a két szólistát. Én most ilyesmiben nem gondolkodom. Olyan hangszerelés érdekel, amely bizonyos hangszínekre fókuszál. Megtartom a négy kürtöt, de csupán egy szárnykürtöt, két harsonát és egy tubát társítok hozzájuk a szokásos 3-3-1 helyett. A szóló brácsákat kétszerezve 4 zenekari brácsaszólam van, miként ugyancsak 4 cselló és 4 bőgő, hegedű pedig nyolc, de azonos szólamot játszanak, nem oszlanak első és második hegedűre. A vonósoknál tehát abból indulok ki, hogy minden a brácsákból táplálkozzék, s ez még a fafúvókra is hatással van, mert ott meg altfuvolás színek dominálnak, mintegy a brácsák kiterjesztéseként.

- Ezt is egytételesnek szánod, akár a csárdás-zongoraversenyt?

- Igen, hiszen 12-15 perces műre szól a felkérés. S bár abba akár hét tétel is beleférne, adott a duó-szakaszok önálló élete iránti igény, és úgy érzem, a további szabdalás már nem lenne szerencsés. A formaegységeket különféle karakterekkel töltöm majd meg, de míg a Liszt-darabomban mindent lekerekítek, s még „a visszatérésnek is van visszatérése", itt inkább különböző, újabb és újabb „virágzások" indulnak útnak.

- Csupa versenyművet komponálsz?

- Nem. Katherine Chi kanadai zongorista kért tőlem egy szólódarabot tervezett két CD-s albumához, amely egymástól nagyjából száz évnyire írt műveket társít egymással. A 2012-es évet képviselő kompozíció lesz az enyém. Katherine-nek mutattam a Csárdás obstinét meg egy 15 évvel ezelőtti szólódarabomat, amely Schubert Toggenburg lovagjának parafrázisa. Mindkét irány tetszett neki, ennek nyomán bízott meg. Míg a brácsa-kettősversenynél hosszas fejtörést okozott, hogy hogyan kapcsolódjam a megadott tematikához, itt teljesen szabad az utam. Csak azt tudom, hogy nagyjából nyolc percnyi zenét kell írnom. Úgy érzem, itt az idő, hogy megint valami nagyon személyeset írjak, mint néhány éve Beszélgetések gyerekekkel című kamaradarabomban. Nem programzenét, persze, inkább Elgar Enigma variációihoz hasonló rejtett utalásokat.

- Chi nem várja tőled, hogy mintegy „2012 szelleméről" szólj a műben? Elég neki, hogy te amúgy is „2012 gyermeke" vagy?

- Az utóbbi. Katherine azt is szeretné megmutatni, mi mindent tud a zongorán.