Veress Sándor

Kórusművek

I. Gyermek-, női és férfikarok (2007)

II. Vegyeskarok (2010)

Szerkesztette és közreadja Berlász Melinda

Editio Musica Budapest

Veress Sándor kórusműveinek gyűjteménye, melynek első kötetével még 2007-ben, a komponista születésének századik évfordulóján tisztelgett a Zeneműkiadó, a vegyeskarokat tartalmazó második kötet megjelenésével 2010-ben vált teljessé. A gyűjteményre két szempontból is nagy szükség volt. Egyrészt azért, mert Veress tekintélyes méretű kórus-életműve -amely döntően a magyar kórusmozgalomhoz kapcsolódóan bontakozott ki az 1930-as évtizedben -a zeneszerző 1949-es emigrációja után lényegében kiszorult a hazai zenei köztudatból, a nemzetközi zenei élet vérkeringésébe pedig soha nem is került be. Másrészt mert a gyűjtemény 21 kompozíciója közül 6 mindeddig nem volt hozzáférhető nyomtatásban.

A művek háromnegyede 1929 és 1940 között született népdalfeldolgozás. Döntő többségük a korszak magyar énekkari repertoárjába tartozott, és nyomtatásban is megjelent, részint többszerzős kórusgyűjteményekben, részint különálló kiadásokként, ezek azonban már régóta nehezen hozzáférhetők. A Veress-kórusok gyűjteményes megjelentetése ugyanakkor nemcsak gyakorlati szempontból nagy nyereség, hanem azért is, mert szembesít azzal, mennyire szerves részét alkották a korabeli haladó magyar kórusirodalomnak a zeneszerző harmincas években írott énekkari művei, s rádöbbent arra, hogy Veress kimagasló alakja volt a háború előtti kórusmozgalomnak. A kronologikus sorrendet követő gyűjtemény emellett jól mutatja Veress zeneszerzői fejlődésének útját is. Láthatjuk, hogyan alakul az 1929-ben készült első népdalfeldolgozások egyszerű faktúrája a későbbiekben egyre komplexebbé és anyagszerűbbé (Népdalszvit, 1933), majd pedig hogyan születnek meg Veress műhelyében a puszta „feldolgozáson" már messze túlmutató, az előadókkal szemben is fokozott követelményeket támasztó nagyszabású énekkari ciklusok (Erdélyi kantáta, 1935, Kárpátokon innen és túl, 1939), illetve ezzel párhuzamosan az igényesen megírt, mégis könnyen előadható darabok (Két virágének, 1936, Rábaközi nóták, 1940, és mindenekelőtt a gyermekkarok).

A felsoroltakon túl a gyűjtemény egy fiatalkori, 17 esztendősen komponált férfikari Petőfi-megzenésítést tartalmaz (Orbán), valamint öt kórusművet az ötvenes és a hatvanas évekből. Három közülük nem túlságosan jelentős, inkább alkalmi népdalfeldolgozás, a Magyarországon írott hasonló művek kései leszármazottja. Ezzel szemben Veress két utolsó a cappella-vegyeskara, az Illyés Gyula versére komponált Óda Európához (1962), valamint a Songs of the Seasons című, angol nyelvű madrigálciklus (1967) nagyszabású, nehéz alkotás. Némiképp ki is lógnak a döntően népdal alapú, nagyrészt a műkedvelő énekkarok lehetőségeihez szabott művek sorából, és afféle súlyos epilógusként zárják le Veress Sándor kórus-életművét.

Az énekkari gyűjteményt a Veress-œuvre hazai megismertetéséért évtizedek óta sokat dolgozó Berlász Melinda szerkesztette és adta közre széleskörű forráskutatás után, a hazai és külföldi gyűjteményekben fellelhető kéziratos és nyomtatott források alapján. Mindkét kötet élén informatív közreadói előszó tájékoztat (a magyar mellett német és angol nyelven is) a kórusművek keletkezéstörténetéről, forráshelyzetéről, a válogatás szempontjairól és a közreadás alapelveiről. Ezekből kiderül az is, hogy -bár a közreadó törekedett a Veress-kórusok minél teljesebb anyagának közzétételére -a gyűjtemény nem tartalmazza a zeneszerző valamennyi a cappella-művét. Néhány darab töredékes formában maradt csak fenn, másokat - elsősorban ifjúkori kompozíciókat - maga a zeneszerző nem kívánt publikálni. Két hiányzó kompozíciót azonban nem említ az előszó: a férfikari Duhaj nótákat (1930) és a Két moldvai csángó-magyar népdalt (1932), mint ahogy azt sem, hogy Veress korábban kiadatlan három kánonja közül miért csak az Ábécé került közlésre. Mivel a gyűjtemény bevallottan a teljesség igényével készült, érdemes lett volna az előszóban egyenként elszámolni valamennyi művel, amely ilyen vagy olyan okból nem kerülhetett közlésre. A második kötet előszavában a közreadó Veress vegyeskarairól szólván a VII. oldalon három alkotói időszakról ír, egy oldallal később viszont már úgy fogalmaz, hogy a vegyeskari gyűjtemény „történeti és stiláris szempontból két egységre oszlik". Szigorúan véve az utóbbi megállapítás a helyes, hiszen az a cappella vegyeskarok tekintetében csupán két periódusról beszélhetünk: az 1929 és 1939 közti évtizedről, valamint a hatvanas évekről. Három alkotói időszak csak akkor adódik, ha tekintetbe vesszük az egyneműkari kompozíciókat is, hiszen 1940 és 1961 között Veress egyetlen vegyeskari a cappella-művet sem írt.

A közreadás tudományos értékét növeli a művekhez fűzött, három nyelven olvasható jegyzetanyag, amely a mű előadóapparátusa és keletkezési éve mellett tájékoztat a közreadás során figyelembe vett forrásokról, valamint tartalmazza a lényegesebb szövegkritikai megjegyzéseket. Ez utóbbiak azonban több helyütt hiányosak, nem minden esetben derül ki belőlük, hogy pontosan mi áll az eredeti forrásban, amit aztán a közreadó javított. A legszembeszökőbb ez a korábban ismeretlen, Jánoshidi vásártéren című vegyeskar esetében, amely csupán egyetlen, ráadásul hibákkal tarkított kéziratos másolói példányban maradt fenn. Minthogy a kézirat az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtárában található, alkalmam nyílt azt tanulmányozni. A mű két népdalfeldolgozást kapcsol össze triós formává oly módon, hogy mind a főrész, mind a trió végén ismétlőjel, valamint prima volta és seconda volta jelzés áll. Egyik ismétlőjelnek sincs azonban „kezdete". Ezt a közreadó -Szabó Miklós karnagy útmutatása nyomán -ABABA ismételt triós formaként értelmezte, s értelmezésének megfelelően kiegészítette a kottát a főrész harmadik ismétlésével, holott sokkal valószínűbb, hogy egyszerű triós formáról van szó, amelyben a trió rögtön megismétlődik (ABBA). A kézirat ugyan elvileg nem zár ki egyéb értelmezéseket, a kottakép és a zenei logika mégis ez utóbbi értelmezést sugallja, sőt ezt valószínűsíti az is, hogy egy ugyanekkor készült kompozícióban (Három népdalfeldolgozás vegyeskarra) ugyanaz a tétel, amely a Jánoshidi vásártéren triójának szerepét játszotta, szintén trióként funkcionál, mégpedig ezúttal egyértelműen ismétlőjelek között, vagyis ABBA formát adva ki.

A közreadói jegyzetek tanulmányozása során további kisebb pontatlanságokra és hiányosságokra is bukkantam. Két műben is előfordul egy-egy kérdéses hang, amelynek magassága a közreadó szerint nem dönthető el a források alapján (A búbánat keserűség, 26. ütem, illetve Népdalszvit, IV. tétel, utolsó előtti ütem). Ilyen esetben nem elég, ha a közreadó csupán kritikai jegyzetben tájékoztat az ambiguitásról, a kottaszövegben pedig csak az egyiket közli két lehetséges megoldás közül. Szerencsésebb lett volna magában a kottában -esetleg lábjegyzetben -jelezni mindkét lehetőséget, a választás szabadságát pedig meghagyni az előadónak.
A Karácsonyi kantáta jegyzetéből nem derül ki, hogy a szöveg kiegészítésére melyik tétel 28. ütemében került sor. A Songs of the Seasons III. tételének első ütemében a jegyzet szerint pótolt feloldójelek nem találhatók a kottaszövegben. Az Erdélyi kantáta jegyzetében az áll, hogy „Veress emigrációját követően Vass Lajos előadta a kantátát Magyarországon, de az előadásról adatokat nem ismerünk". Nem kerül említésre azonban, hogy Vass lemezre vette a művet; a felvétel a Hungaroton 1983-ban, a Vasas Művészegyüttes alapításának 80. évfordulóján megjelentetett bakelitlemezén meghallgatható. Furcsának találtam, hogy a háromszólamú férfikari művek egy részében (Két virágének, A búbánat keserűség, Rábaközi nóták) a középső, bariton szólam a szokásos basszuskulcs helyett a tenorszólamhoz hasonlóan violinkulcsban van lejegyezve. A kulcsalkalmazást érdemes lett volna - még az esetleges szerzői kézirat ellenében is - egységessé alakítani a kötetben.

Jó szerkesztői döntésnek tartom, hogy bár az előszó és a jegyzetapparátus három nyelven olvasható, a kottában az énekelt szövegek csak az eredeti nyelven kerültek közlésre, s azt is, hogy fordításuk külön, a függelékben kapott helyet. A műcímeket, az alcímként megjelenő apparátus-megjelölést és a magyar nyelvű tempójelzéseket viszont -hasonlóan a kottaszöveg alatt időnként felbukkanó, az előadásra vonatkozó lábjegyzetekhez -érdemes lett volna angolul és németül is megadni a magyarul nem tudó olvasók könnyebb tájékozódása végett. Egy helyütt, a férfikari kötet 69. oldalán a lábjegyzet német és angol fordítása is elmaradt.

Kritikai észrevételeim mellett is úgy vélem, Veress Sándor kórusműveinek gyűjteményes kiadásával a magyar zeneműkiadás nemcsak régi adósságot törlesztett, hanem egyúttal jelentős sikert is elkönyvelhet. Most már az énekkarokon a sor, hogy felfedezzék és birtokba vegyék ezt a sokszínű, értékes repertoárt, amelyben a műkedvelő kórusoktól a professzionális együttesekig mindenki találhat képességeinek és igényeinek megfelelő darabokat. Ha ez megtörténik, biztos vagyok benne, hogy Veress kórusművei meg fogják találni méltó helyüket a mai hangverseny-repertoárban is.