Várjon Dénes - Böröcz Balázs felvétele

-A mostani nem az első és nem is a második kamarazenei sorozata, illetve fesztiválja itthon.

-Ez a második fesztivál, de valóban, sok-sok koncertsorozat előzte már meg. Az első fesztivált tavaly ősszel, a VAM Designban rendeztük. A sorozatokat annak idején még Strém Kálmánnal kezdtük: A tegnap világa című szériával, amelynek hangversenyei eloszlottak az évadban. Előfordult, hogy két hangverseny között akár két hónap is eltelt. Később Batta András, a Zeneakadémia rektora hívott meg bennünket egy olyan sorozatra, amelynek középpontjában Schumann állt. Tavaly, a Haydn és a 20-21. század zenéje című fesztivál koncertjei három egymást követő napon hangzottak el. Az idén két -november végi és december közepi - hétvégére osztottuk el a két-két hangversenyt. Az idei fesztivált - a tavalyihoz hasonlóan - az Erdődy Orsolya vezette KLASSZ Iroda rendezi.

-Tavaly a közönség soraiban ülve kimondottan „hallgatóbarátnak" éreztem, hogy a koncertek időben ilyen közel estek egymáshoz. Ez a mostani változás koncepcionális vagy inkább szervezési okokra vezethető vissza?

-A külföldi vendégművészek csak kevéssel a koncertek előtt tudnak megérkezni, úgyhogy nehéz volt a szervezés, meg egy kicsit sűrűnek is éreztük a programot. De jövőre, amikor Liszt áll majd a műsor középpontjában, visszatérünk a három egymást követő napra.

-Nekem különösen az tetszett a műsorokban, hogy a legkülönbözőbb szerzők zenéi között fedezhettem fel valamilyen kapcsolatot, akiket amúgy világok választanak el.

-Nekünk, előadóknak is nagyon tanulságos egy-egy ilyen műsor, új összefüggéseket és új kontrasztokat találunk mi is. Mi is kísérletezünk. Ráadásul estéről estére meg kell győznünk a közönséget. Egy ilyen vegyes műsor, amelyben a hagyományos kamarazenei repertoár mai művekkel keveredik, nem könnyen „adható el".

-Viszont mintha benne volna a levegőben. Mostanában sokfelé rendeznek hasonló koncerteket.

-Ezeknek a tematikus koncerteknek lassan világszerte hagyományuk kezd lenni. Egész fesztiválok épülnek erre a mintára. Bár eddig mindig a világ élvonalába tartozó kollégákat sikerült megnyernünk, az is jellemző ezekre a hangversenyekre, hogy sosem az előadók állnak a középpontban. Mindig a műsorhoz keressük a muzsikusokat, és nem fordítva.

-Az idei sorozatot a romantika jegyében állították össze.

-A cím nagyon találóan fejezi ki, hogy miben különbözik a fesztivál műsora az összes korábbi fesztiválétól. Természetesen az idei évfordulók állnak a középpontban: Romantika a 19. és a 20. században. Mahler-, Dohnányi- és Chopin-jubileum is van az idén, úgyhogy adta is magát a program, amely valószínűleg népszerű lesz a közönség körében. A tavalyi fesztiválon az újításokra összpontosítottunk, az idén inkább arra, hogyan építenek 20. századi szerzők a romantikára. Haydnhoz nagyon jól illett Widmann és Holliger zenéje. Most kipróbáljuk, hogyan szólnak Chopin, Mahler és Dohnányi művei mellett Szymanowski, Lutos∑awski, Berg, Richard Strauss és Alma Mahler darabjai. Chopintől egyébként kamarazenei művek is elhangzanak, elsősorban a nagyon ritkán hallható korai zongorás trióra gondolok, amely ugyan korántsem tartozik a kiforrott opuszok közé, de hozzásegít az életmű mélyebb megértéséhez. A csellóra és zongorára írott szonáta pedig teljesen egyenrangú a legnagyobb Chopin-művekkel. A programtervezéskor az idén is különös hangsúlyt helyeztem a dalirodalomra. Ezt már csak azért is teszem meg mindig, mert úgy érzem, Magyarországon ritkák a dalestek, a műfajnak nincs olyan kultúrája és közönsége, mint a világ sok részén, jóllehet a magyar énekesek közül sokan foglalkoznak előszeretettel a dalénekléssel. A dal számomra a kamarazene legigényesebb ága. Ezért szólal meg annyi Chopin-, Gustav és Alma Mahler-, valamint Richard Strauss-dal. Tavaly az éles kontrasztokat próbáltuk hangsúlyozni, ami nem jelenti, hogy az idei műsorban ne volnának kontrasztok, de ezek teljességgel más jellegűek.

-Örömmel látom a programban Rados Ferenc nevét. Őt nagyon régen, legalább húsz-huszonöt éve nem hallottam koncerten, s idén nyáron, a Kaposvári Kamarazenei Fesztiválon tért vissza a pódiumra.

-Számomra külön öröm volt, hogy Rados Ferenc igent mondott felkérésünkre. Az ő órái mindannyiunknak, akik tanulhattunk nála, életre szóló élményt jelentettek. Egyedülálló a gondolkodásmódja és az a komplexitás, ahogyan a zenét látja, és ahogy egy-egy zeneművet működésbe tud hozni. Az pedig, hogy ilyen sok év után újra kedvet érez a koncertezéshez, a mi fesztiválunknak is a legfontosabb momentuma. De attól is nagyon boldogok vagyunk, hogy Konrád György is velünk lesz a koncerteken. Ő már többször is részt vett a sorozatainkon, ahol sok-sok tapasztalatával, különleges humorával, nem utolsósorban pedig legendás, magától értődő zenélésével annyiszor inspirált bennünket. A többi fellépő muzsikus, Bátori Évától Németh Juditig, Katharina Gowersig, Keller Andrásig, Rozmán Lajosig, Muriel Cantoreggiig, Környei Zsófiától Rohmann Dittáig és Szigeti Szilviáig kivétel nélkül a kamarazene iránt elkötelezett művész, akivel régóta együtt muzsikálunk. Aminek pedig még nagyon örülök, hogy a három általam legtöbbre becsült csellista is ott lesz a fellépők között: Perényi Miklós, Steven Isserlis és Christoph Richter. Különböző nemzedékekhez tartozó muzsikusok muzsikálnak együtt. A felsorolás végére hagytam a feleségemet, Simon Izabellát, aki nemcsak a koncerteken játszik jelentős szerepet, de a műsorok összeállításában is oroszlánrészt vállalt. A sorozat címét is ő találta ki.

-Alig tudtunk időt egyeztetni, olyan sokat dolgozik. Tavaly két hatalmas kritikai visszhangot kiváltó Schumann-lemeze is megjelent. Korábban Holliger szerzői lemezén játszott Christoph Richterrel. Minden jel arra utal, hogy optimálisan alakul a pályája.

-Elégedett vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek, olyanokkal, akikkel jó dolgozni, közben pedig szórakoztat a változatosság. A lemezkészítés is folytatódik: áprilisban veszem fel az ECM-nél első szólólemezemet. Hogy mi lesz rajta, arról még beszélgetünk. Mindenesetre Manfred Eicher, aki a lemeztársaság alapítója, a mai hanglemezgyártás egyik legizgalmasabb és leginnovatívabb személyisége.  (Eicherről és az ECM munkájáról a Muzsika 1997 júniusában tudósított. - A szerk.) Nagyon jó vele dolgozni. A sok szóló- és zenekari koncert mellett számomra a legfontosabbak közé tartoznak trióhangversenyeink. Rendszeresen triózunk Steven Isserlisszel és Joshua Bell-lel. Novemberben ismét együtt turnézunk majd: Londonban, Amszterdamban és Frankfurtban lesznek estjeink. A koncertjeinken általában mindkettejükkel játszunk egy-egy szonátát, aztán együtt egy triót. Ezúttal francia szerzők műveit tűztük műsorunkra. Nyáron az angliai Cheltenhamben; Isserlis Schumann-fesztiválján pedig mi játszottunk Izával. A napokban érkeztem haza Weimarból. Ott a Pèlerinages-fesztiválon vettem részt, ahol Jörg Widmann volt az idei rezidens művész.

-Feleségével a Bard College-ba készülnek, ahol kurzust is tartanak.

-Koncertezni is fogunk, Schumann-, Debussy- és Kurtág-művekkel készülünk. Robert Martin, a Bard igazgatója hallotta New Yorkban egy négykezes hangversenyünket, ennek köszönhető a meghívás.

-A kurzusukon kikkel foglalkoznak majd? Csupa válogatott résztvevővel?

-Nem, mi csak az irányvonalat adtuk meg előre, hogy mi az, amivel foglalkozni szeretnénk. A programban lesznek szólódarabok, négykezes művek és mindenféle kamarazene, valamint beszélgetések a zenéről. Aztán játszunk mi is együtt a diákokkal. Mehettünk volna egy fél évre is, de ez most nem fért volna bele az életünkbe. Két hetet vállaltunk, egy koncertet és mintegy tíznapnyi tanítást.

-A Bard zenészképzéssel foglalkozik?

-Ez egy nagyon híres egyetem, amely kettős diplomát ad: a hallgatóknak a zenei tanulmányok mellett még egy szakirányt el kell végezniük. Számunkra ez annak idején elképzelhetetlen lett volna, hiszen a Zeneakadémia nagyon lefoglalta minden időnket és energiánkat. De sok ottani ismerőssel beszéltünk, köztük magyarokkal, akik igen jól érzik ott magukat. Nekünk Budapesten fantasztikus iskolánk volt, a lehető legjobb tanárokhoz járhattunk, életre szóló ajándék, hogy például Kurtág György és Rados Ferenc heti rendszerességgel foglalkozott velünk. Ugyanakkor sajnos rengeteg, nagyon fontos dolgot nem tanultunk meg a Zeneakadémián. Utólag kellett látnunk, hogy mennyire nagy szükségünk lett volna rá. Nem is csak ismeretanyagra gondolok: túl keveset tudtunk az életről.

-Az idén nyáron a szombathelyi Bartók Szemináriumon Bartók 1. és 3. zongoraversenyét játszotta a karmesterkurzuson és a koncerten, tételenként más és más dirigens vezényletével. Furcsa élmény lehetett.

-Az én feladatom abban merült ki, hogy a két darabot a „delikvensek" keze alá játsszam. Érdekes tapasztalat volt. Azért is, mert a tanítás és a próbák során rengetegszer meghallgathattam az 1. zongoraverseny apró részleteit, külön az egyes szólamokat. Másfelől pedig a hangverseny mind a hat dirigensből a legjobbat hozta ki. Számomra ezek az előadások, amelyek sok rugalmasságot igényeltek és tételenként változó arcát mutatták a műveknek, valójában kamarazenélést jelentettek, ami számomra a lehető legtermészetesebb megnyilvánulás.