Pad Zoltán - Felvégi Andrea felvétele 

-Az ön arcát jól ismerem, mert több kórusban is sokszor láttam énekelni. Még annál is fiatalabbnak néz ki, amennyi valójában, noha csupán harminc éves. Mégis, meglepően gazdag életút áll már ön mögött amellett, hogy 2009 ősze óta hatalmas feladata van: a Debreceni Kodály Kórus karnagya, művészeti vezetője. Hogyan lehet ennyi mindent összeegyeztetni?

-Az idő maximális kihasználásával. Kétségkívül nem régen végeztem a Zeneakadémián, 2003-ban Erdei Péter tanítványaként diplomáztam karvezetésből, amellyel párhuzamosan elvégeztem a zeneelmélet tanári szakot is. Emellett tíz évig énekeltem a Cantate vegyes karban, melynek vezetőjétől, ifj. Sapszon Ferenctől sokat tanultam. Majd a zeneakadémiai évek után elmentem Münchenbe, mert kaptam egy DAAD ösztöndíjat, melynek segítségével egy évig tanulhattam Michael Gläser irányítása alatt, aki a Bajor Rádióénekkar akkori karnagya volt. Így lehetőségem nyílt végighallgatni próbáit a kórussal, ami jelentős tapasztalattal járt, mert ez máig Európa egyik vezető énekkara. Sok szép élményem kötődik Münchenhez. Talán a legemlékezetesebb az utolsó koncert, amelyen részt vehettem, akkor ugyanis Mahler 2. szimfóniáját adtuk elő. A karmester, James Levine személye garantálta, hogy ez hatalmas zenei élményt nyújtó koncert legyen, olyan szólistákkal, mint például Anne Sofie von Otter. Élmény volt látni a mestert munka közben. Egyébként Münchenben akkor még ő volt a Filharmonikusok állandó dirigense, Zubin Mehta pedig az Operáé. Azaz pezsgő és felemelő zenei élet zajlott ott akkor.

-Tehát az az év igazi mesterkurzus volt.

-Valóban. És mellette a Prinzregententheaterben is énekeltem az operakórusban, és próbáltam minden olyan helyre bekerülni, ahol az ember információkat gyűjthet. Rengeteget tanultam. Magát a helyes német prozódiát például, amit könnyebb volt elsajátítani az anyanyelvi környezetben. Mellette nagy hatással volt rám az akkor számomra még újszerű hozzáállás: a meleg, puha, nem forszírozott, mégis erőteljes és intenzív hangzás. Jó kezdő lökést adott a pályámhoz.

-Rendszeresen énekel is, bár ez nem feltétele a munkának, igaz?

-Úgy vélem, elengedhetetlen része. Nem véletlen, hogy például karmester szakon is folyik ütősképzés. Különben nem lenne fogalmuk arról, mit kérhetnek számon a muzsikusokon. Az énekkari kultúrában talán még fontosabb tudni, hogy az énekhang hogyan működik, miként kell kezelni, nyitni, akár csak egy szép pianót énekelni. Ehhez elengedhetetlen, hogy a karvezetőnek magának is jó hangja legyen, és el tudja képzelni, miképp lehet valamit technikailag megvalósítani. Előfordul most is, hogy vendégkarmester fellépésekor beállok a Kodály Kórusba egy-egy koncerten. Kíváncsi vagyok, belülről hogyan működnek az instrukciók, hogyan lehet technikailag kivitelezni, amiket kértem. Az esetek túlnyomó többségében működik, ami örömmel tölt el. Júniusban Monteverdi Vespróját adtuk elő a Kodály Kórussal, és mind a két koncerten, Debrecenben és a Zeneakadémián is beálltam, de említhetném a nyári Bartók Béla Kórusverseny záró koncertjét is, ahol a basszus szólamban énekeltem Liszt 13. zsoltárját.

-És mi vitte a karvezetés felé?

-Ami a kulturális közeget illeti, zeneszerető családban nőttem fel, de gyermekkoromban nem sok minden indított arra, hogy karvezető, vagy egyáltalán zenész legyek. Nem voltak meghatározó koncertélményeim. Veszprém megyében nőttem fel egy kis faluban.

-Hol?

-Kislődön. Gyönyörű hely, igazi wellness program ott élni. A Bakonyban, a Balatontól nem messze található. Mindig érdeklődtem a zene iránt, így szüleim beírattak a közeli Ajka zeneiskolájába klarinétozni. De ez még mindig nem indított volna arra, hogy karvezető legyek. A szombathelyi konzervatóriumban aztán a szolfézstanárom, Paulik Ákos adott néhány Gardiner-felvételt...

-A Monteverdi Kórussal. Inspirációnak nem rossz...

-Ekkor jöttem rá, hogy ez érdekel igazán. Amellett, hogy a hangszeres létnek számos szépsége van, a mindennapi beskálázás, a rutinmunka nem lelkesített. Egyszerűen mást akartam csinálni, egy olyan félig elméleti, félig gyakorlati dolgot, mint a karvezetés. Ákos a világklasszis lemezein túl is sokat segített abban, hogy a konzi után a Zeneakadémián tanulhattam tovább. Érdekelt a korai barokk, Schütz, Buxtehude, Monteverdi korszaka, s végül ez arra indított, hogy 1999-ben, másodéves koromban adjunk egy Buxtehude-hangversenyt. Ez volt az első koncertje a 2002-ben hivatalosan is megalakult Buxtehude Kamaraegyüttesnek, amely énekes és hangszeres tagokból állt.

-Létezik ma is? Egy ideje nem hallok róla.

-Nem. Miután elmentem Kínába, gyakorlatilag megszűnt, onnan nem tudtam volna csinálni.

-Kínáról később, előbb térjünk vissza Münchenbe. Mi történt az egy év elteltével?

-Lejárt az ösztöndíjam. Egyébként is itthon szerettem volna dolgozni vagy tovább tanulni. Felvételiztem a Zeneakadémia doktoriskolájába, karvezetés szakra. Fel is vettek, ösztöndíjjal. Nagy előny ott, hogy félévente hangversenyt kell adni. Mondhatom: kihasználtam a lehetőséget. A három évet elvégeztem, de a doktori fokozat megszerzése még folyamatban van, mert...

-Közben elsodorták az események.

-Igen, közben elsodortak az események.

-Elkezdett tanítani?

-Igen, a kecskeméti Kodály Intézetben, elsődlegesen karvezetést, szolfézst és zeneelméletet. Emellett az intézet kórusát is vezettem 2009-ig. És mindent, ami jött: transzponálás, partitúraolvasás kezdőknek, valamint van egy Bartók- és egy reneszánsz kurzus, amit a mesterhallgatóknak tartok.

-Még mindig?

-Igen, utóbbi kettőt ebben az évben is.

-Közben volt Peking?

-Igen. Fiatal magyar zenetanárt kerestek karvezetői állásra, aki majd az egyetem két kórusát irányítja: egy vegyes és egy női kart. A Kodály Intézeten keresztül találtak meg.

-Mennyi ideig gondolkodik az ember egy ilyen felkérésen?

-Nekem körülbelül fél perc kellett.

-Annyira egyértelmű, hogy az ember elmegy Pekingbe?

-Úgy gondolom, igen.

-Mennyi időre szólt a szerződés?

-Határozatlan időre. Szerintem a magyar zenepedagógia nagyszerűségét, ahol lehet, be kell mutatni. És ezt a Kodály nevével fémjelzett, jól működő koncepciót mindenki magáénak érezheti. Épp az benne a csodálatos, hogy nem speciálisan Magyarországra szabott, hanem mindenhol alkalmazható, mert a helyi viszonyokból indul ki, és abból, hogy a gyerek a világ minden táján szeret énekelni, és ez örömöt szerez neki. Nagy nyitottságot mutatnak Kínában erre a szemléletre. Mesterkurzusokat rendeznek, és a „csekélyke" másfélmilliárdos ország zenei életét megpróbálják nagyobbrészt Kodály elvei alapján átrendezni és megszervezni. Ha belegondolunk, hogy minden ötödik ember kínai, ez hihetetlen szám.

-Akkor ezzel a világ egyötödét el lehet érni...

-Gyakorlatilag igen. Nagy felelősség és munka, hogy az eredeti, kodályi gondolatoknak megfelelően alakítsuk az oktatást, mégis az adott kultúra értékeire építve.

-Kvázi misszionáriusként?

-Ez valóban missziós munka. Kína zenei élete a nyitás politikájával együtt kezdett rohamosan fejlődni. Ennek talán legékesebb bizonyítéka a zongorista Lang Lang, aki ma már világsztár. Sok külföldi szakembert, tanárt hívtak Pekingbe, a Központi Zeneakadémiára, másrészt elmennek körülnézni a világ zenei centrumaiba is. Ezt a munkát nem én kezdtem meg Pekingben, előttem Szirányi Borbála már évekig tanított ott, ő rakta le a Kodály gondolatainak megfelelő rendszer alapjait, szolfézst, zeneelméletet. Ez olyan látványos eredményeket generált, hogy most a Kínai Központi Zeneakadémián végzett hallgatók felveszik a versenyt az európai hallgatókkal. Kicsit tartottam attól, mi vár rám, de kellemesen csalódtam. Hihetetlen a zenei hozzáállásuk, alaposságuk. Mindezt egészen egyedi szorgalommal és pozitív elszántsággal teszik. Tanulságos volt.

-Tanmenetet is önnek kellett készítenie?

-Nem, abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Bori munkáját ott egy helyi fiatal tanár folytatja, aki nála tanult. Én elsősorban karvezetőként jártam ott. Két kórust vezettem, emellett tartottam egy kurzust „20. századi zene" címmel, karéneket kis csoportoknak, tehát elsősorban vokális munka volt, egy elméleti tárggyal fűszerezve.

-S végül meddig csinálta?

-Egy félévet tudtunk maradni, mert nyáron, amikor hazajöttünk, kiderült, hogy babát várunk. Akkor úgy döntöttünk, itthon maradunk.

-2007-ben elnyerte a Fiatal Karvezetők 4. Nemzetközi Versenyének közönségdíját, és megkapta a legeredményesebb magyar versenyzőnek járó különdíjat is.

-Leánykart és női kart is kellett vezényelni, sőt két amatőr vegyes kart is. A döntőben a Rádiókórussal adhattam elő egy kortárs művet, aminek alapján a döntés megszületett.

-Hozott valamit a konyhára ez a siker? Nem anyagilag gondolomm.

-Annyiban mindenképpen, hogy talán bekerültem a köztudatba. Felfigyeltek arra, hogy egyáltalán létezem, mert a Kodály Intézet elsődlegesen a külföldi hallgatókra koncentrál, így évekig velük dolgoztam. A verseny nagyszerű volt repertoárépítésnek, valamint lehetőséget nyújtott arra, hogy a velem nagyjából egykorú, a világ különböző pontjain dolgozó karvezetőkkel megismerkedhessem. És persze ki nem szeretne napokon át a legjobb magyar kórusokkal dolgozni?

-2009 ősze óta ön a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagya. Rövid idő telt el azóta, de azért nyilván vannak már tapasztalatai.

-Tavaly tavasszal jelent meg a pályázati kiírás, hogy a Debreceni Kodály Kórus vezető karnagyi posztra keres megfelelő jelöltet.

-Ella István volt az elődje.

-Így van, távozása után pályáztam meg az állást. A legérdekesebb talán az utolsó forduló volt, ahol négyen maradtunk. Itt a kórus előtt kellett bizonyítani egy háromórás szolgálattal, azaz egy teljes próbával. Elképesztő anyagot írtak ki felkészülési anyag gyanánt: teljes oratóriumokat, valamint kórusműveket Palestrinától a 21. századig. Ezzel nyilván azt is vizsgálták, kinek mennyire széles a repertoárja, illetve milyen gyorsan tud új műveket megtanulni. Voltak persze ismert művek, de hát próbakész állapotba hozni valamit, az mégis más... Szűk pár hét leforgása alatt kellett felkészülnöm. Az pedig, hogy melyik mű melyik tételét fogom majd próbálni a kórussal, az ajtóban dőlt el, amikor húztam egy cetlit.

-Keményen tesztelték a terhelhetőséget.

-A valós életet, mert tavaly például hatvanhat koncertet adott a Kodály Kórus.

-Huszonkilenc évesen elindult egy kórusért, ahol az elődje egy nagynevű orgonaművész-karnagy. Van önök között úgy negyven év kor- és tapasztalatkülönbség. Komolyan hisz abban az ember, hogy ezt huszonkilenc évesen győzheti?

-Éppen huszonkilenc évesen hiszi ezt az ember! Előtte azért már dolgoztam a Rádiókórussal, ott is pályáztam egy évvel korábban, második lettem Somos Csaba mögött. Ő egyébként kiváló munkájával bizonyítja, hogy jól választottak.

-Somos Csabát a közelmúltban mutattuk be a Muzsikában.

-Négy koncerten vezényelhettem őket, és ott a pályázati kiírás szerint egy lemezt is fel kellett venni belső készítésre, ez is modellezte a mindennapokat. Ehhez járultak a kínai tapasztalataim, és más amatőr együttesek mellett például a Purcell Kórust is több alkalommal volt szerencsém vezényelni, így hát belevágtam.

-A Kodály Kórus szerette önt?

-Úgy érzem, igen, és remélem, ez mit sem változott azóta. Akkor a kórusnál és a szakmai bizottságnál is első lettem. Ez megfelelő legitimációt és elfogadást teremt a mindennapi munkához.

-A 2009-2010-es műsorterv még nyilván nem az ön elképzelése szerint készült.

-60-70 százalékban már az én munkámnak mondható.

-Mi a koncepciója, mit tervez hosszú távon a debreceni kórussal?

-Ez több irányú. A tavalyi évad a repertoárépítésé volt. Megpróbáltam úgy frissíteni, hogy az nemcsak itthon, de világviszonylatban is versenyképessé tegye a kórust. Azt gondolom, fontos, hogy a múltat tovább vezessük, Kodály, Bartók és más szerzőink műveit ne feledjük, de azt is fontos szem előtt tartanunk, hogy Kodály és Bartók is mindig frissen, haladóan gondolkodott. 2010-et írunk: körül kell nézni a ma komponáló legjobb szerzők között, és az ő műveiket is meg kell ismertetni a hallgatókkal.

-Ez jelenti ma a versenyképességet a világban.

-Pontosan. A régi zene fontos: karban tartja a hangot, stílusérzékre tanít, nagyon örülünk, ha erre kapunk felkérést. De 47 fős létszámából és hagyományaiból kiindulva a Kodály Kórus számára mégsem ez a kitörési pont, hanem hangsúlyozottan a modern repertoár. Ezért a
2009-2010-es évadban európai nemzetek zenéjét mutattuk be kortárs műveken keresztül. Az első koncerten, ha már nem is kortárs, de 20. századi francia műsort adtunk elő Párkai István vezényletével. A magyar kortárs műsort én dirigáltam Karaitól Gyöngyösiig bezárólag, de énekeltünk például Szöllősy András-darabot is, ami minden kórus számára nagy kihívás. Tartottunk német, majd pravoszláv estet Schnittke Kóruskoncertjével, ami heroikus vállalkozás volt, ezt Rahmanyinov- vesperásokkal társítva a pesti ortodox templomban is előadtuk. Májusban a remek svéd komponista, Sven-David Sandström műveit mutattuk be, aki hat nagy Bach-motetta szövegeire megkomponálta saját hat nagy motettáját. Egyébként írt ő Händel-Messiást is, azaz ugyanazokra a szövegekre megkomponálta a saját Messiását. Ennek a koncertnek „A barokk zene kortárs reneszánsza" címet adtuk.

-Szellemes, csak meg kell emészteni. Ezek a kuriózumok, gondolom, teljesen új repertoárt jelentenek a kórusnak.

-Annyira, hogy Sandström műve magyarországi bemutató volt, de úgy tudom, hogy Schnittke Kóruskoncertje sem hangzott még el itthon; ennek négy tételéből hármat adtunk elő. Újítás az eddigi évekhez képest, hogy a cappella-koncertjeinket rendszerint nemcsak Debrecenben adjuk elő, hanem az ország több pontján. Ez tendencia, mert fontos, hogy ezeket a műveket megismerjék.

-Ez is misszió, de két fél kell hozzá. Az előadó és a befogadó. A közönség hogyan reagál?

-Ez számomra is kérdés volt. Szerintem ez csak úgy működik igazán, ha a koncert tematizálva van. Ha kiírjuk, hogy Karai József-művek, az nem elég. Fel kell csillantani olyasmit is, ami meggyőzheti a hallgatóságot, hogy a zenei élményen túl másban is részesül. Például ennek a magyar kortárs estnek a témája a „Pokol és menny" volt. Úgy építettem fel a műsort magyar 20-21. századi művekből, hogy a De profundis sötétségéből és kiáltásából -Karai József remekül megírt, újító művéről van szó a nyolcvanas évekből - folyamatosan ível a műsor...

-A fény felé.

-Igen. Orbán György Veni Creator Spiritusa után végül Gyöngyösi Levente Assumpta est Mariája következik, amivel a mennyekbe érünk el. Ennek a programnak Musica Sacra-jellege volt, sikerült bejárni az utat a teljes kilátástalanságtól a ragyogó fényig. A repertoárépítésen túl júniusban egy CD anyagát vettük fel, nagyobbrészt Liszt Ferenc azon műveivel, amelyeket előttünk még senki sem énekelt lemezre. Ez előreláthatóan a Liszt-bicentenárium évében fog megjelenni, és nagyon érdekes kuriózumokat is tartalmaz. Karasz-szon Dezső is középponti szerepet játszik ezen a felvételen: egy kivételével mindegyik műben orgonál.

-Mennyi időre szól a megbízása?

-Három évre. Aztán ha a város, az intézmény vezetője és a kórus is meg van elégedve, remélhetőleg lehet folytatni.

-Ez vándoréletet jelent? Pesten lakik, kisgyereke született, vonaton ül éjjel-nappal?

-Gyakorlatilag igen. Ha dupla próbákat tartunk is, megpróbálok hazajönni, és másnap indulok vissza. Számomra nagyon fontos a család, és az, hogy a feleségemmel tudjak beszélgetni fél-egy órát este. Ezért szívesen vállalom az öt óra utazást is. Az, hogy az ember áll a kórus előtt és vezényel, csak a hab a tortán, a legszebb része a feladatnak. Ezen kívül rengeteg olyan munka van, amit el kell végeznem, és erre kifejezetten jó egy két és fél órás intercity-út.

-Laptoppal...

-És most már internettel.

-Repertoárt keresgél talán? Turkál a világ nagy zenei könyvtáraiban, ahogy Vashegyi György mesélte nekem egy interjúban?

-Nekem más a módszerem. Még amikor nem is sejtettem, hogy Debrecenben, a Kodály Kórusnál fogok dolgozni, akkor is sok olyan helyre eljártam, ahol ötleteket, tippeket, darabokat gyűjtöttem. Különböző noteszeimben már évekkel ezelőtt kész programok voltak, holott esélyem sem volt rá, hogy meg tudjam őket szólaltatni. Különböző kórusokkal eljutottam európai kórusversenyekre, fesztiválokra, végigültem a versenyfolyamatot, és jegyzeteltem. Eltettem a programfüzetet, és minden darabhoz odaírtam, hogy melyik miért jó, vagy miért nem lehet megcsinálni. Emellett eljutottam például Stockholmba, az Ericson Karvezetőversenyre: akkor gyűjtöttem be a Sandström-művet. Megrendeltem a kiadójától egy csomó kottát, és mindent, ami volt a Zeneakadémián, kivettem. Mindig van egy zeneszerző, aki megtetszik, és beleásom magam a műveibe. Ha van egy kapcsolódási pont, vagy szellemi közösséget érzek a komponistával, kutatok, ráakadok a kortársaira, a kör így egyre tágul, és ha nem áll is össze a mozaik, de nagy része egymás mellé kerül.

-Mi hallható a kórustól ebben az évadban?

-Bach Máté-passiója lesz a nyitó mű, amely négy együttest fog majd ösz-sze: a Debreceni Kodály Kórust, a Purcell Kórust, az Orfeo Zenekart és a Capella Savariát. Elég jó koncertnek ígérkezik. 

-Pesten is eléneklik?

-Igen, Vashegyi György vezényli október 26-án a Művészetek Palotájában is. Ezután Rahmanyinov Harangok című művét és Honegger Karácsonyi kantátáját adjuk elő olyan jeles szólistákkal, mint Szabóki Tünde, Anatolij Fokanov és Fekete Attila, valamint a nyíregyházi Cantemus Gyermekkarral és a Danubia Zenekarral. Kovács János vezényel. Karolos Trikolidis dirigálja az örökzöld Carmina Burana mellett Csemiczky Carmina Universitatisát is, Rost Andrea és Klein Ottokár közreműködésével. Az utolsó koncerten Händel Koronázási anthemjei és Mozart művei szerepelnek Miklósa Erikával, Schöck Atalával, Balczó Péterrel és Cser Krisztiánnal, a Debreceni Filharmonikus Zenekarral, ezt én vezényelem.

-Akkor egyelőre megvan az útja és meg is találta a helyét? Megállapodna ennél a kórusnál?

-Igen. Határozottan állíthatom, és remélem, nemcsak én látom úgy, hogy nagyon jó úton járunk. Nem csupán zeneileg nyújt élményt a velük való munka, de az a szakmai alázat és munkamorál, amelyet a Kodály Kórus képvisel, szintén sokat ad nekem. Úgy érzem, ez az együttműködés zökkenőmentes. Vannak persze apró konfliktusok, de egyet gondolunk arról, hogyan érdemes zenélni. Igen, ez most nagyon jó állomás. Jól érzem magam itt és így.