Felvégi Andrea felvétele

Amikor megtisztelő módon engem  ért a Muzsika hívó szava, hogy Balassa Sándor hetvenötödik születésnapját köszöntsem, elolvastam az e hasábokon a hetvenedikre megjelent írásomat. Zavarba jöttem: mit írjak most, hiszen ma is érvényesnek találom abban foglalt objektív és szubjektív értékelésemet. Holott eltelt öt esztendő, méghozzá nem eseménytelenül. A zeneszerző folyamatosan dolgozik, zenekari és kamaraművek születtek. Balassa töretlenül jár a munkássága delelőjén végrehajtott szellemi és stiláris pályamódosítás kijelölte úton, így immár termésének bő kétharmada fogant a nem keresett, hanem megtalált hangvételben. Az alkotó belülről látja életművét: egészen más távlatból, mint a szakmai, illetve szakmán kívüli zenehallgató közönség. Őt az foglalkoztatja, amit éppen közöl, és amit még elmondandónak, megformálandónak tart, s megeshet, hogy csöndesen feledné, amit a múltjában utólag kényszerpályának talál. A hallgató azonban kötődhet ahhoz is, aminek hangjaival egykor megszerette, s aminek értékeit máig egyöntetűen elismeri a szakma.

Balassa Sándor a csúcson kezdte. A Tribune Internationale des Compositeurs díja a Requiem Kassák Lajosért című ihletett kompozícióért 1972-ben csak megnyitása volt annak a külföldi elismeréssorozatnak, amely művek létrejöttét segítette elő: a Koussevitzky Alapítvány rendelte Glarusi énekét, az Elizabeth Sprague Coolidge Alapítvány felkérésére született Egy álmodozó naplójáét, a Bostoni Szimfonikus Zenekar megrendelésére írt Hívások és kiáltásokét s a BBC Manchesteri Filharmonikus Zenekaráéra komponált Három fantáziáét. Ezek is édes gyermekei Balassa Sándornak: emlékszem, hogy frissen elkészült partitúrájukat az alkotó természetes örömével mutatta -gondolom, sokak között -nekem is, aki akkor az Artisjus zenei osztályán dolgoztam. Én pedig meghatottan hajoltam a kottafejek fölé, hiszen szerettem műveit, amelyeket nem éreztem semmilyen korabeli divat előtt hódolónak. Amiként polgár- és muzsikuspukkasztó elemektől terhesnek sem, sokkal inkább rendkívüli színfantáziával megfestett lírai szépségük kerített hatalmába. Amint szavait is lestem, ha valahol megnyilvánult: az egyszerű sorból származó ember tiszta, világos gondolkodását, amelyet alighanem Szervánszky Endre zeneakadémiai óráinak hatása is segített érlelni, nemesedni.

Negyvenes éveibe lépve eltávolodott a kortárs zenei világot jellemző komponálásmódoktól. Mintha Háry János vagy a francia népdal fiatal katonája lett volna, akinek a király felajánlja lányát és fele királyságát, de ő nem kér a frigyből és a hatalomból, mert van neki csinos arája, aki otthon várja, Balassa odahagyta az új zene nemzetközi világát, s átölelte Örzséjét, a magyar népet és évszázados muzsikáját. A későbbi címek magukért beszélnek: Szőlőcske és halacska, Tündér Ilona, Csaba királyfi, Hunok völgye, Utazások Biharban, Cívisek városa, Lovagi erények dicsérete. S a tréfásan provokatívak is: Mucsai táncok avagy egy komolyzenei Lagzilajcsi fantazmagóriái, Dum-dum nélkül. Az utóbbit „magyar hangszerekre", tárogatóra és cimbalomra komponálta, azután, hogy a messzehangzó fúvóst Ha szól a tárogató című szólóművében már kipróbálta. Balassa œuvre-je földrajzi nevekben is birtokba veszi a hazát. Helyenként önéletrajzi vonatkozásokkal (Bölcskei concerto, Utazások Biharban), másutt a zenei inspiráció datálásaként (Nyírbátori harangok, Szegedi concerto, Pécsi concerto). Szinte jelképes a két pillér-ciklus: a Dalok a Rottenbiller utcából és a Dalok a Sümegvár utcából. Az 1955-ös op. 1 annak köszönheti a szerző általi újkori feltámasztását, hogy a stiláris kitérő előtti, „eredeti" Balassa-hang képviselője, amely ekképp a 2003-as új sorozat távoli előképeként is felfogható.

Balassa -s mi mást kívánhatnánk születésnapján, mint hogy ezt zavartalanul folytassa -folyamatosan alkot. Eközben pedig gondosan rendezi az életművet, lemezfelvételeket készít, és korábbiak CD-n történő újrakiadását segíti elő. Ennek köszönhető en három operája is hozzáférhető digitális korongon: Az ajtón kívül a fordulat előttről, A harmadik bolygó annak kezdetéről, s a Karl és Anna az új folyam csúcsáról. Reméljük, a Földindulás is mielőbb színpadra kerülhet.

A komponista 16 éven át volt a Zeneakadémia tanára. A tanítványokon nyomot hagyott, s alighanem rajta is az intézmény: létrehozta a Zeneakadémia Alapítványt, ezzel is nyomatékosan megmutatva, hogy nem elefántcsonttoronyban lakik, hanem a közösség embere.

A zenetörténetben sorakoznak a példák: alkotók, akik ádáz szellemi viaskodást folytattak egymással, s híveik is pártosodtak egyik mellett, másik ellenében, az utókor számára egymást kiegészítő, egymásra sokban hasonlító rokonok. Ez a kétféleség egy személyen belül is megmutatkozhat. Ezt felismerve kijelenthetjük: nincs két Balassa Sándor. Az Iris és Az örök ifjúság szigete ugyanannak az alkotása, akié A 301-es parcella és
A Nap fiai. És azok lesznek a most és majdan készülő művek is.

HOLLÓS MÁTÉ