Bartók Béla

Kórusművek (2)

Gyermek- és nőikarok (népi szövegek nyomán)

Cantemus Gyermekkar

Pro Musica Leánykar

Vezényel Szabó Dénes

Bartók Új Sorozat

Hungaroton Classic HSACD 32523

Különösen viszonyult Bartók a gyermekekhez. Nem a sajátjaihoz fűződő kapcsolatára gondolok, hanem a zenetörténeti szempontból meghatározóbb szerepet játszó „absztrakt" gyermekekhez való viszonyára. Akiknek a különféle zongoradarab-gyűjteményeket írta, akik számára a hegedűduók készültek, a két- és háromszólamú kórusművek címzettjeire. Bár technikailag a gyermekeknek komponált zongora- és hegedűművek egy része éppoly könnyen megközelíthető, mint a kórusművek jó néhány darabja, e zenék tartalma -vagy inkább jelentése -az esetek többségében alighanem túlmegy azon, ami a gyermekek számára felfogható. A Mikrokosmos számos apró tétele, olykor a látszólag legegyszerűbbek, olyan esztétikai problémákat és/vagy metafizikai kérdéseket vetnek fel, amelyek nem ritkán szinte lehetetlenné teszik, hogy e művek pedagógiai funkciója valóban érvényesüljön.

Ugyanez fokozottan érvényes az 1935- 36-ban komponált 27 gyermek- és nőikarra, amely a Bartók Új Sorozat részeként jelent meg Szabó Dénes karnagy és két világhírű nyíregyházi kórus, a Cantemus Gyermekkar, illetve a Pro Musica Leánykar előadásában.
E miniatűr kórustételek ugyanis nem pusztán a zenéjükkel lépnek túl a gyermekek világán, de a szövegek egy része is olyasmiről szól, ami éppen azok számára tűnik nehezen megragadhatónak, akik a szerzői intenció szerint e szövegek megszólaltatására hivatottak.

1934-ben Bartók felhagyott a zeneakadémiai tanítással, s minden energiáját az etnomuzikológiára fordíthatta. Többek között népzenei szövegek rendezésével, rendszerezésével foglalkozott, s ez a tevékenysége közvetlen inspirációul szolgált a később nyolc füzetben megjelentetett 27 gyermek- és nőikar megkomponálásához. A kórustételek alapjául szolgáló népi szövegek -amelyek egyikén-másikán Bartók apróbb változtatásokat eszközölt a komponálás folyamán -egyrészt a gyermekek és Bartók számára egyaránt fontos tücskök, bolhák, varnyúk humoros-mesés jeleneteit, másrészt az Örzsék, Pisták, Janikák vidám-szomorú népi világát villantják fel, némelyik ugyanakkor az emberi magány, a szerelmi bánat és az otthontalanság végtelen mélységeibe rántja magával befogadóját, ahogy alighanem tudós olvasójukat, Bartókot is egykor. A 27 gyermek- és nőikar talán legizgalmasabb vonása, hogy visszahúzódó, verbálisan ritkán és nehezen megnyíló szerzőjük életművében a színpadi műveken kívül szinte egyedüliként szólnak a legszemélyesebb érzelmi kérdésekről. S bizonyos népi szövegek kiválasztásával Bartók mintha a kortársi egzisztencialista filozófiára reflektálna: „Jobb lett volna ne születni..." áll a Keserves második versszakában (VI. füzet, 1. tétel), „Vad erdőben járok egyedül / Rajtam az Isten se könyörül", olvashatjuk a Bolyongás nyitó strófájában (IV/3.).

„A könnyebben megtanulható-énekelhető, tisztán vokális bicíniumok, tricíniumok komponálásának gondolatával Bartók régóta, az 1920-as évek közepétől foglalkozott" -írja a lemez nagyszerű kísérőtanulmányában Pintér Csilla, s miként arra rámutat, e művek megírása nem független az Éneklő ifjúság kórusmozgalomtól. Az Énekszó 1936 decemberi számában Kodály Zoltán a megjelenés és elhangzás előtt álló Bartók-kórusművekről írt lelkes és szép méltatást, amelyben a következőképpen fogalmaz: „A magyar gyermek még nem tudja, hogy életére kiható ajándékot kapott 1936 karácsonyára. De tudják mindazok, akik a magyar gyermeket olyan világba akarnák elvezetni, ahol tisztább a levegő, kékebb az ég, melegebb a nap. Akiknek régi óhajtásuk teljesül azzal, hogy Bartók is közéjük áll." Hogy a „magyar gyermek" -a maga absztrakt mivoltában - mennyire örült az ajándéknak, nem tudom, de tény, hogy az egyes tételek érzelmi és zenei tehertétele ellenére a konkrét gyermekek, már akik énekelnek kórusban, a mai napig boldogan és lelkesen nyúlnak Bartók gyermekkaraihoz. Függetlenül attól, hogy mennyire értik e műveket.

S e két- és háromszólamú kórustételek titka talán éppen abban áll, hogy Bartók elsősorban saját zenei igényességére figyelt a komponálás közben, illetve hogy egyedülálló művészi autonómiáját egyetlen pillanatra sem sérti meg a hol jobban, hol kevésbé megvalósuló pedagógiai célzat. A legjobb zenei példa erre talán a Jószágigéző (I/3.) második strófájának kezdete (a 17. ütemtől): a zenei anyag sem ritmikailag, sem az énekelhetőség szempontjából nem bonyolult, ami tökéletesen megfelel a szöveg világának („Láncot a küszöbre, csingilingi lánga, / Hogy megtérjen az őszre, csingilingi láng"); Bartók saját polifon elkötelezettségén kívül tehát aligha van magyarázat arra, hogy a látszólag egyszerű zenei anyag miért rejt szigorú tükörkánont: a tercpárhuzamban mozgó két felső szólam anyagát egy ütem késéssel inverz alakban hozza az alsó szólam.

Az efféle rejtett és kevésbé rejtett kompozíciótechnikai fogásokra számos példa hozható a sorozatból, ezek a zeneszerzői trükkök azonban soha nem mennek a természetes éneklés rovására. És a Szabó Dénes irá- nyításával készült új felvételnek is a legfőbb erényei közé tartozik a természetesség. A bartóki szándéknak megfelelően az első négy füzetet szólaltatják meg gyermekek, vagyis a Cantemus Gyermekkar, s a további négy füzetet adják elő leányok, vagyis a Pro Musica Leánykar. A sorozatból eddig három nagyszerű felvétel volt hozzáférhető: az eddigi leghitelesebb kottaszöveget közreadó és a ciklusról monográfiát megjelentető Szabó Miklós kétszer vette lemezre a művet a Győri Leánykarral, illetve Dobszay László rögzítette a Schola Hungaricával. Miként egy interjúban Szabó Dénes elmondta, az új felvétel nem írja felül az előző hármat, „mind a négy felvétel hiteles", ahogy ő fogalmaz („Az egységes hangzás megszokható" -www.fidelio.hu, 2009. február 25.). Számomra leginkább a gyermekkari tételek előadása teszi mégis indokolttá az új felvétel elkészítését: a Cantemus Gyermekkar ugyanis egészen egyedülálló frissességgel és lelkesedéssel adja elő ezeket a tételeket, s a gyermeki hangok naiv tisztasága különleges fényt kölcsönöz a daraboknak. A rendkívül precíz intonáció -ami a Szabó Dénes irányította produkcióknak mindig sajátja - igen nemes és Bartókra nagyon is jellemző visszafogottsággal párosul. A legintenzívebb érzelmi csomópontok is bizonyos távolságtartással jelennek meg: a Ne hagyj itt! (I/2.), vagy a Senkim a világon (III/3.) disszonanciái éppen attól válnak megrázóvá ebben az előadásban, hogy pőrén, mindenfajta túljátszástól menten szólalnak meg.

Magával ragadó a virtuóz tételek előadása: a Cipósütés (III/4.), Bartók egyik leghumorosabb darabjának a végén lenyűgöző a Gisz-E terc egyre halkuló ismétlődése, ahogyan a „tyúk a cipót eszi / Hangya morzsát szedi": szedi-eszi-eszi-szedi-szedi-eszi. És a Pro Musica Leánykar is nagyszerűen ragadja meg a különböző karaktereket: a Csujogató (VI/3.) feszes ritmikájú száguldását, vagy a Kánon (VIII/2.) disszonánsan bolyongó, fájdalmas zenéjét.

Kitűnő felvételről van tehát szó, amelynek a jelentősége nemcsak önmagában áll, hanem abban is, hogy a Bartók Új Sorozat keretében jelenik meg, vagyis a 27 gyermek- és nőikar a teljes Bartók-oeuvre kontextusában értékelhető, s nemcsak számunkra, ahol a Bartók-kórusok a vokális alapkultúra részét képezik, hanem a világ nem magyar nyelvű részében is. „Nagyon fontos művem ez" -írta Bartók 1939-ben angol kiadójának, a Boosey & Hawkes-nak, s e lemezsorozatnak köszönhetően most talán elfoglalhatja méltó helyét a nemzetközi Bartók-recepcióban, az 1930-as évek közepén keletkezett nagy művek, az 5. vonósnégyes és a Zene között. semmiképp sem azok mögött.