Sásrosi Bálint -  Felvégi Andrea felvétele 

Kedves Bálint!

Együtt indultunk 1951-ben, az akkor megalapított zenetudományi tanszakon, csak éppen párhuzamos osztályban: Te Kodályhoz jártál népzene szakra, Avasi Bélával, Olsvai Imrével és Tóth Margittal -aki épp mostanában hagyott itt minket -, én pedig Bartha és Szabolcsi történészcsoportjába tartoztam Kecskeméti Pistával, Kovács Jancsival, Kroó Gyurival, Pándi Marianne-nal -egyikük sincs már közöttünk. Te huszonhat évesen akkor már jelentős egyetemi múlttal rendelkeztél, a Pázmány Péter Tudományegyetemről és az Eötvös Collégiumból jöttél, meg zeneszerzést is tanultál Szervánszkynál, nekem csak egy akadémiai év hegedülés volt a hátam mögött Garay György osztályában. De együtt jártunk Kodály szolfézsóráira, mert ő, bár már rég nyugdíjban volt és csak a népzene főtárgyat vállalta, fejébe vette, hogy a  zenetudományi szakosok szolfézsképzését is ő veszi kézbe, mégpedig a legnagyobb terhet rakva ránk, bonyolult transzponálási gyakorlatokkal és kulcsváltós lapról olvasásokkal. Azután együtt jártunk Bárdos csodálatos zeneelméleti óráira is, melyeken nem az akadémikus Riemann- vagy Kesztler-féle összhangzattan volt az anyag, hanem a zenetörténet különböző korszakainak elméleti analízise.

Útjaink azonban a tanulmányok befejeztével elváltak, nemcsak azért, mert Te a Zenetudományi Intézetbe kerültél, én pedig a Zeneakadémia Könyvtárában kötöttem ki, hanem főképp kutatási irányaink miatt. Te nagyon egyenesen és céltudatosan a hangszeres magyar népzene gyűjtésével és elemzésével foglalkoztál, én pedig Bartókot analizáltam, főképp kamaraműveit. A szétváló út -főleg így, visszatekintve -mégis jellegzetesen párhuzamos lett. Bár Kodály - és részben Bartók - gyűjtései révén a szaktudomány és a közhiedelem a magyar népzene vokális részére figyelt, Te épp a hangszeres műfajok felé orientálódtál, és Bartók nevezetes lexikoncikkei után Te írtad meg a fontos kiegészítő funkciójú disszertációt, A magyar nép hangszereit, és annak nyomán a németül kiadott és európai viszonylatban is egyedülálló alapmunkát Die Volksmusikinstrumente Ungarns címmel, majd pedig a legutóbb megjelent A magyar hangszeres népzenei hagyomány című nagy összefoglalást.

Ha azt merem mondani, hogy párhuzamos úton jártam veled, azt arra alapozom, hogy Bartókot nem lehet analizálni a magyar népzene ismerete nélkül, így nagy szükségem volt az általad -és néhány népzenekutató kollégád által -feltárt eredmények ismeretére. Útjaink párhuzama még abban is megnyilvánult, hogy mindkettőnkben volt valami „kitekintési" vágy - minden bizonnyal ez is Bartóktól ösztönözve: míg én Bartók 1913-as algériai gyűjtéséből kiindulva a szomszéd, etnikailag rokon Marokkóban arab és berber kutatás felé kirándultam, Te Etiópiában, Örményországban és Kuvaitban is gyűjtöttél, talán épp Bartók török érdeklődése nyomán.

Kiemelkedően nagy hozama a magyar zenetudománynak, hogy céltudatos -és minden bizonnyal Lajtha Lászlótól ösztönzött -gyűjtésekkel a magyarországi cigányság zenéjének legelismertebb szakértőjévé váltál. A hangszeres népi muzsika és a tánc birodalmában egyaránt otthon mozogva, számos tanulmányodban, rádióelőadásodban, hanglemezedben és az alapmunkákban, a Bihari Jánosról publikált monográfiában és A cigányzenekar múltja az egykori sajtó tükrében című könyvedben olyan összefüggéseket is fel tudtál tárni, amelyek a magyar történeti kutatás számára maradandó felismerésekhez vezettek. Megérdemelten lettél választott tagja 1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 2005-ben pedig Széchenyi-díj koszorúzta meg különlegesen gazdag pályádat.

Párhuzamos útjaink azonban, mielőtt a végtelenben találkoznának, már összefutottak a Gellérthegy oldalában, Szőllősy Bandi lakásán. Közös barátra, figyelő és szerető kollégára leltünk ebben a jelentős zeneszerzőben, akit Ligeti és Kurtág mellett a „harmadik mesternek" tekinthettünk. Hol felváltva, hol együtt látogattuk meg Bandit, aki életének utolsó éveiben már nem tudott otthonából kimozdulni, de aki mindig legalább annyi testi erőt tartalékolt, hogy csodás kávéval és jó szivarral kínálja meg látogatóit.

Drága Bálint! Csíkrákosról származó, mezei munkához is hozzászokott és öregségig megőrzött egyenes derekaddal példát adtál nekünk, városiaknak arra is, hogy az egyenes derékhoz egyenes tudósi magatartás is tartozik, hogy ami a szíveden volt, azt mindig kimondtad, és sohasem figyeltél taktikai szempontokra. Légy továbbra is olyan friss, a hatvan-hetvenéveseket is megszégyenítő nyolcvanéves, mint eddig, és törődj bele ebbe a mostani nyolcvanötbe, mert nem tehetsz mást. Én pedig abban bízom, hogy még lépegethetünk együtt, némi hasznot hajtva a fiataloknak.

KÁRPÁTI JÁNOS