Vass Lajos - Éder Vera felvétele

A Magyar Állami Operaház fennállásának 125. évfordulóját ünnepli a 2009/10-es évadban. Az új szezon és az ünnepség küszöbén a patinás intézmény hétköznapjairól, helyzetéről és terveiről számolt be a Muzsikának Vass Lajos főigazgató.

-Hogyan, mivel ünnepli születésnapját az Andrássy úti Ybl-palota?

-Szeptember 26-án gálakoncerttel, másnap ünnepélyes nyitóesttel, amelynek programja azonos az 1884. szeptember 27-i est műsorával, vagyis a közönséget ugyanazok az Erkel- és Wagner-operarészletek fogadják, mint amelyeket az Operaház első közönsége hallhatott.

-Ez egyben az évad nyitánya is. A szezon műsortervében nyolc bemutató és öt felújítás, összesen 193 opera- és 76 balettelőadás szerepel. Nem túl sok ez?

-Nem, én ezt a számot ideálisnak tartom. Amikor a mostani vezetőség két évvel ezelőtt hivatalba lépett, kidolgozta a maga koncepcióját. Így Fischer Ádámmal, Kovalik Balázzsal, Keveházi Gáborral és Kovács Jánossal pontosan tudjuk, honnan hová szeretnénk eljutni. Az elmúlt évadban tizenegy bemutatónk volt, szemben az azt megelőző évad három vagy négy, illetve a korábbiak egy-egy bemutatójával. A tizenegy premiert ugyan kicsit soknak tartom: szerintem, amíg egy épületünk van, az évi négy és nyolc közötti szám volna reális és ideális, mégis azt kell mondanom, tavaly elindultunk azon az úton, amerre haladni szeretnénk. A célunk minél több korosztály és minél szélesebb közönség kiszolgálása. Ez könnyű volt valaha, amikor az intézmény ötven-hatvan operát is műsoron tartott. Biztos, hogy Európában nem volt nagyobb repertoárral rendelkező operaház a budapestinél. Ez akkor is valóságos csoda, ha tekintetbe vesszük, hogy két épületben zajlottak az előadások, aminek persze megvannak a maga negatívumai is. Kisebb bemutató- és előadásszám esetén sokkal nehezebb valódi sokféleséget biztosítani. Mi mégis ezzel próbálkozunk. Biztos, hogy nem tudjuk teljesen boldoggá tenni sem azt, aki csak balettet, sem azt, aki csak operát, ezen belül sem azt, aki csak Puccinit, sem azt, aki csak Wagnert akarna nézni, hallgatni, de tudjuk és szeretnénk mindegyik tábor kedvét keresni. Ugyanígy azokét is, akik a hagyományos operairodalom hívei és azokét is, akik kortárs műveket várnak, azokét is, akik a régi operajátszás hívei, de azokét is, akik újszerű megközelítésekre vágynak. Magam is az operajátszás reformjának híve vagyok, és azt hiszem, e tekintetben is tettünk komoly lépéseket. Kovalik Balázs Miskolcon is bemutatott Anyeginje például fontos előadás volt. Nem mondom, hogy minden úgy sikerült, ahogy terveztük. A Fidelio erősen megosztotta a közönségét, de a Xerxész óriási közönségsiker volt. Bár akadt, aki szentségtörésnek tartotta, a többségnek azért nagyon tetszett.

-Főleg a fiatalok értékelték sajátos humorát, és azt, ahogy Kovaliknak
sikerült működőképesen áttenni a 21. század vizuális és nyelvi környezetébe
a barokk operát.

-Ennek azért is nagyon örültünk, mert nagyon fontosak számunkra a fiatalok. Sőt, a gyerekek is. Szeretnénk már a legkisebbek számára is vonzóvá tenni a műfajt. Ezért rendeztünk interaktív operaórákat, karácsonyi gyerekműsorokat, és az Operabál másnapján jótékonysági gyermekprogramot: ezek több ezer gyereket megmozgattak. Ezért kezdtük az elmúlt évadot Ránki György gyermekoperájának, a Pomádé király új ruhájának bemutatójával, az idei évadot pedig immár hagyományosan gyermekelőadással, Britten A kis kéményseprőjével indítjuk, majd karácsonykor új rendezésben mutatjuk be A varázsfuvolát. Különösen nagy hangsúlyt fektetünk a magyar operairodalomra. E tekintetben a bemutatók sorából kiemelkedik
A kékszakállú herceg vára új előadása. Érdekessége, hogy rendezőjét, a német Hartmut Schörghofert, aki a MüPa tavalyi Wagner-fesztiválján korszakosnak nevezett előadásokat jegyzett, Fischer Ádám segíti nemcsak karmesterként, hanem, életében először, mint dramaturg és segédrendező is. Legalább ilyen fontos újdonság Sári József Napfogyatkozás című operája, amelyet Arthur Koestler Sötétség délben című regénye alapján írt. 2000-ben Pforzheimban mutatták be -magyarországi bemutatóját Kovalik Balázs rendezi. (Az ősbemutatóról a Muzsika 2000 júliusi száma közölt kritikát. -A szerk.) De felújítjuk Petrovics Emil C'est la guerre című operáját és Kodály Székely fonóját, és színpadra állítjuk többek között Erkel Bánk bánját és Szokolay Sándor Vérnászát is.

-Megértve és helyeselve is az Önök koncepcióját, amelynek lényege minél szélesebb közönségigény és ízlés kiszolgálása, nem hallgathatom el azt a kritikát, mellyel az elmúlt években sokan és sokszor illették a Magyar Állami Operaházat. Ennek lényege éppen az, hogy túl magas az előadások száma, túl sok a bemutató, és a minőség -talán emiatt is - nem egyenletes. Sok a gyenge előadás és a középszerű énekes, mert olyanok is színpadon vannak, akiknek már rég nem ott lenne a helyük, miközben a legjobbakat nem tudják megfizetni, ezért sokan közülük külföldre szerződnek, illetve nehézségek vannak a világsztárok meghívásával is. Úgy is lehet mondani, hogy ez veszteséges nagyüzem, amelyet túl sokan működtetnek.

-Nagyon bántana, ha az elmúlt három évet így lehetne összegezni. A magyar operakultúra csúcsa természetesen a Magyar Állami Operaház. Az operakultúra fellendítése azonban sokkal szélesebb körű és hihetetlenül nagy munka. Tenni lehet és kell érte az óvodai és iskolai zeneoktatásban, a zeneiskolák, a konzervatóriumok, a Zeneakadémia munkájában, segítheti a hangversenyrendezés, a zenekari estek működése, látogatottsága. De nem akarom kikerülni a kérdést. Azt hiszem, mindaz, amit felsorolt, döntően ma is igaz, de már nem olyan mértékben, mint néhány évvel ezelőtt. Először is lényegesen kisebb az apparátus: az elmúlt évben a létszám körülbelül kétszáz fővel csökkent. Jelenleg 36 közalkalmazott énekest foglalkoztat az operaház -lényegesen kevesebbet, mint néhány évvel korábban -, a szerződésesek száma pedig meghaladja a 100 főt. A zenekari létszám 200 fölött volt, most 170 körüli. A lehető leghatékonyabb struktúra kialakítására törekszünk, amit nem kizárólag létszámcsökkentéssel lehet elérni. Szeretnénk a legjobbakat megtartani, és olyanokat hozni, akikkel, úgy gondoljuk, hosszú távon együtt tudunk dolgozni.

-A távozóktól hogyan búcsúztak?

-A kétszáz fő döntő része csoportos létszámleépítés keretében távozott, megfelelő kondíciókkal. Természetesen én 900 közalkalmazottnak és két-háromszáz velünk más formában szerződő embernek nem tudom az életét megoldani a nyugdíja után. De az átmenetet, a nyugdíjba vonulást megpróbálom a lehető legkevésbé fájdalmassá tenni. Ez emberség, párbeszéd és persze anyagiak biztosításának kérdése. E célra jó lenne, ha létre tudnánk hozni egy szociális alapot, annál is inkább, mert bizonyos mértékű létszámcsökkentésre még mindig szükség van. Szeretnénk ezt is emberségesen és megfelelő anyagi kompenzációval megoldani. Ehhez természetesen állami segítséget is igénybe fogunk venni.

-Normalizálódott-e az Operaház kétségbeejtő anyagi helyzete?

-Másfél milliárd forint adósságot örökültünk: ez nagyon nagy teher. Különösen úgy, hogy négy-öt évvel ezelőtt az intézmény még évi 6,5 milliárd forint állami támogatást kapott. Amikor átvettem az irányítást, ez az összeg már 5,3 milliárdra csökkent. Ebből az idén a Parlament már csak 5 milliárdot hagyott jóvá. Az adósságunkat mégis sikerült 2007 végére 400 millióra ledolgozni, és most tovább csökkentjük. Ebben a helyzetben nem volt könnyű színpadra vinni tizenegy bemutatót, három felújítást, majdnem háromszáz előadást. De, úgy gondolom, minden szempontból álltuk a sarat.

-Jegyárat nem emeltek?

-Nem. És a bérletek árai is változatlanok. Amikor ezt az évadot terveztük, miközben bejött a gazdasági, pénzügyi világválság, azt gondoltuk, hogy mintegy húsz százalékkal kevesebb lesz a bérlőnk. De nagyon büszkén mondom, hogy megvan a tavalyi szám, a 16 ezer bérletes. A válság hatását abban látjuk, hogy leggyorsabban az olcsóbb bérletek fogytak el. Tehát nincs visszaesés, nem hagytak el bennünket, viszont vannak új nézőink. Nem csak jegyváltók, hanem új bérletesek is, és ez nagyon jó! A következő évben már 18-19 ezer bérletet szeretnénk eladni.

-Az elmúlt évek meglepő újítása, hogy a patinás falak között megjelent a jazz. November végén a Jazz az Operában gála a műfaj hazai és nemzetközi sztárjait vonultatja fel. Ezzel mi a céljuk?

-Az átjárhatóság. Tavaly, amikor egy ilyen koncertet rendeztünk, a jazz-zenészek megtiszteltetésnek tekintették, hogy az Operaházban játszhatnak, miközben nekünk nagyon fontos, hogy a zene ezen ága is új közönséget csalogasson be a Házba.

-Miután ez nem saját rendezvényük, gondolom, egy-egy ilyen koncert egyben az Operaház bevételét is növeli. Gondolkodnak más, hasonló lehetőségeken is?

-Sok mindenre gondolunk, de kevés a szabad este. A színpad még a nyári műsorszünetben is foglalt: nemzetközi balettkurzus, Budafest, Domingo-énekverseny. Nem áll le az élet. De a hatékony hírverés lehetőségein is törjük a fejünket. Amikor idejöttem, az egész éves marketingkeret 40 millió forint volt. Az elmúlt évadban erre a célra 200 millió forintot költöttünk. Persze a 200 milliót egy pillanat alatt elkölthetem néhány hirdetésre. A közönséggel való kapcsolat erősítésére viszont vannak más lehetőségek is. Saját honlapunk, a folyamatosan gyarapodó nyilvántartásunk, és, amit személyesen nagyon szeretnék, a már létező, több ezres baráti kör kibővítése. Arra is gondolok, hogy aki ide bejön, a bérlete vagy jegye mellé egy egész csomagot kaphasson. Mondjuk, elmehet a Szépművészeti Múzeumba, vagy körülnézhet ingyen a KOGART-ban. Ezt a nemzetközi és a hazai látogatói körnek egyaránt ajánlani szeretnénk. Külföldi közönségünk aránya egyébként nagyjából 40-50 százalék, amit nagyon jónak gondolunk, miközben azt is szeretnénk, hogy minél több magyar nézőnk is legyen. E téren komoly lehetőségeket látunk a más színházakkal való együttműködésben is. A varázsfuvolát a Vígszínházzal, a Trisztánt a MüPával együtt állítjuk színpadra. Más színházakkal is tárgyalunk, keressük, hol tudnánk kortárs operákat bemutatni, de a vidéki operatagozatokkal is szívesen együttműködnénk. A Cosìt például elvihetnénk Thália nagyságú színházakba: Szolnokra, Kecskemétre vagy Székesfehérvárra. Már nézegetjük a színpadméreteket, számolgatunk.

-Mi a helyzet a 2011-ben száz éves Erkel Színházzal?

-Sajnos az már nyilvánvaló, hogy a korábbi ígéretek ellenére nem nyílik meg az évfordulóra. Annyit mondhatok, hogy mi nagyon-nagyon dolgozunk az ügyön: ha megnyílik az Erkel, az oda tervezett multifunkcionális központban évi 120 estére számíthatunk.

-Ön kulturális menedzseléssel is foglalkozott, majd színházigazgató volt Szolnokon. A színház szakmája is, hiszen Színművészeti Főiskolát végzett. De mi a személyes kötődése az operához?

-Első diplomám szerint zenetanár vagyok. A fő hangszerem valaha a klarinét volt, játszom valamennyire gitáron, tangóharmonikán és szaxofonon is. De ezzel még nem válaszoltam a kérdésére. Az opera nekem maga a szerelem. Ami egyszerre tud feldühíteni és hihetetlenül boldoggá tenni. Amikor belekezdtem ebbe a munkába, nem éreztem ezeket a végletes érzelmeket. Akkor a műfaj és a ház méltósága fogott meg. Az a 122 év, amelynek emléket ezek a falak őrzik. Most a színház és a zene együttes varázsa, ez a csodálatos összművészet bűvöl el. Mondom: ez szerelem.

-Mit érez a legnagyobb sikerének a főigazgatóként itt töltött második szezonja végén?

-Azt, hogy minden tekintetben konszolidálódott a helyzet. Létrejött egy olyan nyugalmas alkotói légkör, amilyennek egy művészeti intézményben lennie kell. Ezzel azonban nem szűnt meg a pezsgés, csupán rend van, de nem kaszárnya-, hanem színházi rend. Még azt sem mondom, hogy nincsenek feszültségek, mert vannak, de hogy az emberek másképpen, jobb közérzettel jönnek be dolgozni, mint négy évvel ezelőtt, abban biztos vagyok.

-Mit nem sikerült megvalósítani?

-A végleges struktúrával, a középvezetői szint megerősítésével még adósak vagyunk. Az alkalmas kollégák megerősítését tervezem, akinek pedig másképp ítéljük meg a kvalitásait, azokat sajnos nem marasztaljuk az Operaházban. Természetesen mindennek ára van. Tehát olyan döntéseket kell tudnunk hozni, amelyek számolnak a végrehajtás következményeivel. Szeretnénk a közönségnek és a világnak is egyre jobb partnerei lenni. Koprodukciókkal, világsztárok felléptetésével. És a legfontosabb: az első osztályú minőség folyamatos biztosításával. Mindezzel még van tennivaló.

-Mennyi időre van szüksége mindehhez?

-Szeretném ebben a székben megérni a felújított Erkel Színház kapunyitását és az Andrássy úti palota nagyon időszerű rekonstrukciójának kezdetét. Utána és addigra talán a mór megteszi a kötelességét, a mór mehet.

PETRÁNYI JUDIT