Kovalik Balázs - Felvégi Andrea felvétele 

Régóta esedékes lépést tesz meg a Magyar Állami Operaház: végre barokk művet is műsorára tűz. Händel Xerxesét Kovalik Balázs rendezi, a karmester Fischer Ádám.

-Mikor játszott a Magyar Állami Operaház utoljára barokk operát?

-A '90-es évek elején, Cavalli Ormindóját.

-Tehát nincs élő barokk-tradíció az Operaházban.

-Nincs, és ez vonatkozik előadókra, közönségre egyaránt. A közönség csekély része a Budapesti Kamaraoperában vagy Vashegyi György koncertjein megél egy-két barokk operát, de ők nem feltétlenül azonosak az Operaház látogatóival.

-Ez tehát az első nagy kihívás. A világon húsz-harminc éve teljesen megújult és óriási népszerűségnek örvend a barokk operajátszás, a magyar közönség pedig nincs hozzászokva ezekhez a darabokhoz -annak ellenére, hogy legalább a Mezzo vagy az Arte televízióban sok remek előadást láthatna. Tehát egyrészt alkalmazkodni kell (kell vajon?...) a Bohéméleten szocializált közönséghez, másrészt létezik egy nemzetközi barokk kultúra és színvonal, amitől jó volna nem elmaradni.

-Első próbálkozásainkon bizonyára sok kifogásolnivalót találnak a barokkspecialisták, nekik majd ez vagy az nem fog stimmelni, de ezt vállalni kell. Vagy elkezdünk ezzel a fantasztikus barokkal csinálni valamit itthon is, vagy tényleg kiáltsuk ki, hogy nálunk Puccini-Verdi-diktatúra van. Olyanok vagyunk, mint a háziasszony, aki addig csak „rántott hús rizzsel" menüt készített, és most kipróbál valamilyen francia ételt -rutinnal és hozzáértéssel, de biztosan nem azzal a tökéletességgel, ahogyan a franciák csinálják. Tehát: kezdjük már el végre! A Xerxes évek óta húzódik - a kezdeti lelkesedés után mindig ez került ki a tervekből, hol pénzhiány címén, hol azzal az indokkal, hogy a barokkra „nincs közönség".

-Ha nem játsszák, honnan is lenne... Külföldön sem a közönség dörömbölt az ajtón, hogy barokk operát akar, hanem zseniális művészek megcsinálták, és elsöprően népszerű lett. Melyik hát a nagyobb nyomás: hogy meg akarunk jelenni az európai operai térképen, vagy hogy az itthoni közönség megszeresse ezt hihetetlenül gazdag műfajt?

-Most kimondottan az itthoni közönség a lényeges: lássák, láthassák meg, hogy a barokk opera szép, mulatságos, érdekes, kellemes, szerethető, tehát távolról sem egyszerűen az, ahol véget nem érő koloratúrákat énekelnek.

-Éppen ez a másik kihívás: hogy a barokk zene elvileg könnyen befogadható, végtelenül hömpölygő szépség -a lényege azonban a dráma, ezt kell tudni láttatni.

-Händel drámaiságban pontosan abba az élmezőnybe tartozik, amelybe Mozart vagy Verdi. Nála ráadásul van egy izgalmas momentum (ezt nem én találtam ki, csak idézem a szakirodalmat): az ő korában a londoni közönség, akinek az operáit írta, felettébb unta a recitativókat. Ezért kénytelen volt a zenébe, az áriákba helyezni a cselekményt hordozó pillanatokat, a drámát. Sok esetben használ egy árián belül olyan formákat, hirtelen lassításokat és gyorsításokat, amelyek a drámai szituációt és az arra való reflektálást képviselik. Händel a maga korában kifejezetten forradalmi és avantgárd volt.

-Az oratóriumai is rendkívül drámaiak.

-Händelnek komolyan meg kellett küzdeni a közönségért a konkurens színházzal szemben. Elfogyott a pénze, ezért oratóriumokat írt, amelyeket félig szcenírozva (!) is előadhattak. Ez újra felkeltette a közönség érdeklődését. Ma az oratóriumokat ismét elő lehet adni félig szcenírozottan, mert annyi bennük a dráma.

-Nyilván volt egy külső kényszer, de abból is csak a zseni tud zseniálisat létrehozni.

-Persze. A zseni számára a kényszer óriási alkotói ösztönzést
jelent.

-Noha az adott cselekmények általában többé-kevésbé bonyolult áltörténelmi fikciók, a témák mégis örökérvényűek, a figurák és a szenvedélyek rendkívül erősek. Ha ezekben az operákban nem értjük meg a drámát (és ez a szöveg megértésével kezdődik), akkor szerintem elénekelni sem érdemes őket.

-Így van. De hadd tegyem hozzá: vajon érti-e mindenki a drámát a Traviatában vagy A sevillai borbélyban? A mostani Sevillai-előadásunk kapcsán némely kritikák nehezményezték, hogy az előadás nem „vicces". De hol van a vicc a szövegkönyvben? Rossini sziporkázóan szellemes, ironikus, szatirikus -az nem ugyanaz! Visszatérve Händelre, a magyar közönség akkor kerül közel egy operához, ha magyarul hallja. Ha olvasgatja a feliratot, az távolít. Ehhez az első barokk lépéshez azt a megoldást választottuk, hogy az áriák az eredeti olasz nyelven lesznek, a recitativók magyarul. Erre a szerző korában is akadt példa: Hamburgban ennek nagy gyakorlata volt.

-Feszítse ki az ernyőt, jönnek majd a támadások, szerencsés esetben minden oldalról...

-Persze. De mi már csináltunk ilyet, amikor egy másik Händel-vígoperát, a Giustinót mutattuk be a győri zsinagógában, és ott ez hihetetlenül jól működött. Hasonlóképpen semmi görcsöt nem okozott, hogy Rameau Hippolyte és Aricie-ját is így játszottuk.

-Érdekes, hogy ha jól tudom, erősen ellenzi az egyidejű elektronikus szövegfeliratot, ami nekem nagyon kényelmes, nem von el semmitől és sokat segít. Olasz operákhoz is készítettek helyben kiosztott szövegkönyveket, pedig az valóban kevésbé alkalmas eszköz arra, hogy a szöveget és a színpadi történést egyidejűleg követhessük.

-A felirat álságos segítség, kárt okoz. Leszoktatja a közönséget a felkészülésről. Olyan elemet hoz be a színház világába, amely nem oda tartozik, a figyelem megosztására kényszeríti a nézőt, megszünteti a koncentrációt és a kapcsolatot az előadással. Ha az ária közben a háttérben masírozó statisztákat kifogásolják, akkor a feliratok megjelenése éppen ennyire kifogásolható, figyelemelterelő elem.

-Szerintem nem vesz el sok időt, azon kívül nem kötelező olvasni. Ha nem volna ott a szöveg, akkor se olvasnám el előre a szövegkönyvet, vagy nem emlékeznék rá, hogy mit is énekel olyan hosszan a szereplő. Én szeretem az Anyegint oroszul hallani, de egyben tudni, miről is van szó. A MüPa-beli Wagnerek estében, ahol ráadásul kétnyelvű a felirat, külön hálás voltam a szövegért. Mozart korában sem beszélt az átlagközönség olaszul.

-Az én gyakorlatomban számos esetben bebizonyosodott, hogy fontos gesztusokat nem vettek észre a színpadon, mert elvonta a figyelmet a felirat. A színház közvetlenül akar hatni a közönségére, ehhez azonos nyelvet kell beszélniük, hogy közvetlen kapcsolat jöjjön létre. Szerintem a világban az énekeseknek ma is csak a tizenöt százaléka érti a szöveget, amit énekel, arról nem beszélve, hogy mit mond a partnere.

-Natalie Dessay mondta nemrég egy interjúban, hogy szerinte az operajátszás hetven százaléka színészi játék, még ha a harminc százalék hang döntő fontosságú is. Ez pedig szövegértés nélkül nem megy. Ő és még nagyon sokan hason vagy hanyatt fekve, fellógatva, összegörnyedve is tökéletesen énekelnek, hiszen ez ma már elvárás, a szép, iskolázott hang csak a beugró. Tudnak a magyar énekesek játszani?

-Részben tudnak. Vannak még, akik csak értelmetlen gesztusokkal kísérik saját szép hangjukat. A Xerxesben olyan csapat van összeválogatva, akikben bízom, hogy el tudják játszani, amiről szó van. Egyetlen próbafolyamat alatt nem lehet a színészi játékot megtanítani, mindenesetre olyanokat kell választani, akik erre alkalmasak és nyitottak.

-Barokk operákat nem lehet fix társulattal előadni, nem lehet mondjuk kontratenorokat folyamatosan bérezni.

-Az Operának már nincs fix társulata -35 magánénekese van. Rengeteg „külső" énekessel dolgozunk.

-A barokk operajátszásban -több gyakorlati okból - nagyon izgalmasan keverednek a nemek; ez ma is sok szabadságot ad és sok lehetőséget kínál, különösen a kontratenorok, férfiszopránok rendkívüli felvirágzása révén (sőt, akár nők is énekelhetnek nőt és férfiak férfit...). Mennyire használjuk ezt a szabadságot?

-A Xerxesben az európai előadási hagyományhoz kapcsolódva a címszerepet mezzoszoprán énekli, a bátyját kontratenor. Két jelentős átöltözés-epizód van a darabban, de az nem igényel ilyesfajta meggondolást. A cselekmény nem túl bonyolult. Azért is választottuk ezt az operát, mert igazán közönségbarátnak mondható, kicsit revüszerű, nincsenek benne kilométeres áriák, pergő, vidám darab.

-Önnek miről szól a Xerxes?

-Én elsősorban egy jó hangulatú előadást szeretnék létrehozni, ami megszeretteti a közönséggel a barokkot.

-Mi a központi eleme? A hűség/hűtlenség? A hagyományos „X szereti
Y-t, Y meg Z-t, mi lesz ebből"?

-Ezt a flörtölős, keresztül-kasul szerelmeskedő, hisztiző uralkodói réteget hasonlítjuk a mai, trendi, „celeb" réteg világához. Ebben nincs hűségdráma, ez egy vígjáték, ami groteszk módon ábrázolja a szélsőséges érzelmeket. Groteszk, mert a szereplőket adott esetben a legcsekélyebb esemény is súlyos opera seria-áriákra fakasztja. Vegyük például az opera legismertebb számát, a Largóként ismert (noha a kottában Larghetto van, de mindent jobban tudunk, mint a kotta...), Ombra mai fù kezdetű áriát. Ezt mindenki ismeri keresztelőkről, esküvőkről, temetésekről. De miről szól? Tudja valaki?

-A közönség mentségére: szöveg nélkül szokták játszani.

-Erről az jut eszembe, amikor az úttörővasutas zenekarral egy temetésen kellett játszanunk, és mivel gyászinduló természetesen nem szerepelt a repertoárunkon, az úttörővasutas indulót játszottuk el gyásztempóban... Tehát a Xerxesben itt egy pillanat, ahol a mai közönség nem tudja, miről szól a zene, valamint azt sem tudja, hogy a barokkban, ha a főhős megszólított egy természeti jelenséget, fát, hegyet, erdőt, azok rettenetesen magasztos, sorsfordító pillanatok voltak. Ha Händel szerelmes dalt énekeltet egy fához az opera elején, az humor, amin a korabeli közönség nevetett. Az emberek ma nem azon fognak nevetni, amin akkor, hiszen ma nem rendelkezünk a korabelivel azonos háttértudással. A szerző zenei gesztusát, amely-lyel parodizálja az opera seriák világát, a mai közönség már nem érti.

-Ez mindennel így van, ami néhány száz éves.

-Tehát a szerző eredeti szándékát megvalósítani már lehetetlen. Mást kell csinálni.

-Ön eddig négy barokk operát rendezett (Händel: Giustino és Giulio Cesare, Monteverdi: Poppea megkoronázása és Rameau: Hippolyte és Aricie), ha némelyiket nem is teljes egészében. Kialakult-e valami körülhatárolható barokkfelfogása, vagy van egy, adott esetben barokk darab, és akkor azt megcsinálja?

-Ez utóbbi. Mindegyiket egyszerűen egy darabnak tekintem, és nem is gondolom, hogy másképp kell barokkot színpadra állítani, mint nem barokkot. Legyen az embernek egy (vagy több) gondolata az adott darabról.

-A zenei megvalósításról nyilvánvalóan a karmestert, Fischer Ádámot kellene kérdezni. A mű speciális igényeket támaszt énektechnikában, hangtípusban, játékmódban. A korhű játékmód kérdése, amelynek kapcsán annyiszor ment ölre mindegyik oldal, szerencsére kiszélesedett annyira, hogy nem redukálódik az igen vagy nem választására. A korhűségnek is számos változata és művészileg érvényes felfogása van, és semmiképpen sem korlátozódik a hangszer kérdésére. Mit hallunk a Xerxesben?

-Nagyon boldog lennék, ha eljutnánk oda, hogy eredeti hangszereken, a barokk zenével komolyabban foglalkozó zenészekkel játszhatnánk egy barokk operát -mint ahogy boldog lennék, ha olyan énekesekkel dolgozhatnánk, akik nem csak koncerteken tudják jól énekelni a barokkot, hanem színpadon is képesek megjeleníteni. Jó lenne speciális barokk képzettséggel rendelkező művészekkel operát játszani. Vannak operaházak, amelyek egy barokk előadáshoz hoznak egy barokk zenekart. Máshol a saját zenekarukon belül elkezd érdekelni néhány muzsikust ez a játékmód.

-A régizene-játszás már kijött a gettójából és az operai zenekarokra is
hatott.

-Ezt itthon nem érzem. Az lenne a hasznos, ha a meglévő operazenekaron belül megindulna ez irányban az érdeklődés, és rákapnának ennek az ízére -amihez persze évek, akár évtizedek kellenek. Mindig jobb az, ha a muzsikusok, karmesterek egy korral elmélyülten foglalkoznak. Nagyon jó, hogy Vashegyi Purcell Kórusa és Orfeo Zenekara már specialistaként játszik barokk zenét, de ez nem szivárog be az Operaházba.

-Vashegyi az együtteseivel megtölti a Művészetek Palotáját immár európai szinten előadott, autentikus igényű, koncertszerű vagy szcenírozott barokk művekkel. Ez nincs hatással az Operaházra?

-Sajnos a két közönség sem keveredik, talán száz-kétszáz embert leszámítva.

-A Magyar Állami Operaház ígérete az volt, hogy a mostani bemutató egy sorozat kezdete lesz, hiszen egy fecske nem csinál nyarat, egyetlen operával nem szabad „letudni" a barokk hihetetlenül gazdag és izgalmas korszakát.

-Épp a következő évad barokk előadása törlődött, mert ebben
a gazdasági helyzetben az Operaház nem tud annyi premiert vállalni, amennyit szeretett volna. Sajnos nem rajtam múlik. De tervek vannak!

-Számon is kérjük majd a megvalósításukat...