Ismerik a mondást, mely szerint nem az a hír, ha a kutya megharapja a pos-
 tást, hanem a fordítottja. Ma sajnos nem hír már, hogy válság van, és hogy ez a válság a kultúrát is érzékenyen érinti, az viszont újság, ha a válság ellenére egy cég nem roppan össze, sőt erőfeszítéseket tesz, hogy továbbra is maradandót alkosson. Alkosson, mert nemcsak importál, de magyar lemezeket is készít. Zsigó Katalin, a Warner Music Hungary klasszikus zenei menedzsere ezen erőfeszítések élharcosa.

–Úgy tudom, némi változás történt a kiadónál, de a hírekkel ellentétben a cég nem vonult ki Magyarországról.

–Csak annyi történt, hogy megszüntette nagykereskedelmi raktárát, de ez nem érinti a vásárlókat, mindössze logisztikai változásról van szó. A választék mintegy 2100 klasszikus CD- és DVD- címből áll, ehhez változatlanul hozzá lehet jutni.

– Hatalmas szám. Emellett elenyészőnek tűnik az a kereken egy tucatnyi lemez, amelyet a Warner Magyarországon készített, adott ki magyar művészekkel és jórészt magyar műsorral, mégis hatalmas eredmény.

– Valóban, hiszen ezek a lemezek bekerülnek a Warner Classics & Jazz nemzetközi katalógusába, és ezzel elvi lehetőség nyílik arra, hogy abban a több mint harminc országban, ahol a kiadó jelen van, megjelenjenek a piacon. Mindegyik országban van egy olyan munkatárs, aki teljes szabadsággal határoz arról, mi kerüljön az ottani boltok polcára, tehát az esély nyitva áll felvételeink előtt. Eddig 29 országból rendeltek belőlük, Ausztráliától Tajvanig. A Warner amúgy olyannyira sajátjának tartja ezeket a kiadványokat, hogy például rendszeresen hirdeti őket az angol Gramophone-ban.

– Mikor és hogyan kezdődött, kitől származott az első lemez ötlete?

– 2002-ben jelent meg az első CD. Őszintén bevallom, hogy az ötlet nem tőlem vagy a Warnertől származott, hanem megkerestek egy produkcióval, hogy vállalnánk-e a kiadását.

– Ez volt a Bánk bán.

– Így van. Bennünket érdekelt, így kiderítettük, van-e rá lehetőség, mert ez teljesen új kezdeményezésnek számított. A Warner londoni vezetősége nyitott volt rá, főként, mert a magyar nemzeti operáról volt szó. Ez az operagyűjtőknek, a ritkaságok kedvelőinek igazi csemege, ráadásul két olyan név állt a szereplők között, amely külföldön is ismerősen cseng: Marton Éváé és Rost Andreáé. (A címszerepet Kiss B. Atilla énekelte, a Magyar Millennium Zenekarát Pál Tamás vezényelte.)

– Végül milyen sikere lett a piacon?

– Magyarországon többet adtunk el belőle, mint külföldön. Itthon platinalemez lett.

–Ez ma 3000 darabot jelent.

 –Igen.

–Nem titok, hogy sok évig dolgoztunk együtt a Hungarotonnál. Akkoriban mosolyogtunk volna egy ilyen számon: a könnyűzenei aranylemez 50 000, a platina 75 000, a komolyzenei 10 000 példány után járt. Ma viszont ez is szép eredmény. Milyen volt a többi kiadvány sikere?

– Akadt, ami külföldön fogyott jobban, például Rost Andrea két Mozart-árialemeze, illetve DVD-je, de előfordult fordítva is. Az arány mintegy 40-60 százalék. Itthon mindegyik jó példányszámot hozott, a tizenkettőből kettő platina, egy harmadik néhány darab híján az, egy kiadvány arany és kettő a közelében jár, de ehhez hozzá tartozik, hogy négy tavalyi felvétel, azokból is kettő egészen friss, tehát a számok még nem egészen mérvadóak.

– Ennek ellenére Perényi Miklós és Schiff András tavalyi három zeneakadémiai koncertfelvételének két DVD-je máris arany lett. De nagyon előreugrottunk. Hogyan folytatódott a sorozat a Bánk bán után? Újra megkeresett valaki, aki kiadót keresett, vagy eldöntötted – te vagy a cég –, hogy az elsőt újabbak követik?

– Az én ötletem volt. Már miközben a tárgyalások zajlottak a Bánk bánnal kapcsolatban, megbeszéléseket folytattam a Danubia Zenekar karmesterével, Héja Domonkossal, mert nagyon tehetségesnek tartom őt és zenekarát. Apró lépésekkel közelítettünk a megvalósításhoz, miután felvetettem az együttműködés lehetőségét. Ők fiatalok, új színt hoztak a zenei életbe, és tudtam, hogy a „nagy” zenekaroknak már megvan a maguk bejáratott kiadója. Végül kialakult a műsor, a Táncok Magyarországról. Nemrég pedig megjelent Brahms összes Magyar tánca, ami újdonság a piacon, mert bármilyen meglepő, teljes kiadás csak kevés létezik belőle. Az pedig, hogy mit veszünk föl, legalább olyan fontos, mint az, hogy kivel. Nem érdemes olyasmivel kirukkolni, amiből már számtalan felvétel létezik, mert az tényleg csak a legismertebb művészekkel érdekes a gyűjtők számára. Miattuk többször is megveszik ugyanazt a művet, mindig újabb előadókkal. Ez a széles piacon nem válik be. Egy olyan ismert művész, mint Rost Andrea, már megengedheti magának, hogy repertoárja kedvenc darabjaiból válogasson, de egy fiatal, ismeretlen együttesnél olyan műsorral kell előállni, amely önmagában is unikum és referencia az országnak, nincs, vagy kevéssé van jelen a nemzetközi katalógusban.

– Valóban, ha megnézem a tizenkét lemez anyagát, túlnyomóan magyar programot látok.

– Így van, és ezért kapunk rá támogatást a Nemzeti Kulturális Alapnál. Magyar művészek előadásában magyar zenével jelentkezni, ez valóban autenticitást jelent a nemzetközi piacon.

– Igazi mindenes vagy: munkádba a lemezek ismertetőfüzetének szerkesztése is beletartozik. Meglepve olvastam, hogy egy kritikus külön kiemelte a kísérőfüzet minőségét. Erre szinte sosincs példa: annak idején, amikor magam is hasonló feladatokat végeztem, éppen úgy hiányoltam ezt, mint ma, zenehallgatóként.

– Sajnos sem a borítónak, sem a füzet úgynevezett lay-outjának nincs visszhangja, kritikai fóruma. Nem a szerkesztőt kell persze megdicsérni, de a szakember, aki megírja az ismertető szöveget, vagy a grafikus, aki az egészet formába önti, megérdemelné a figyelmet.

– Az egész kis kollekció azt sugallja, hogy inkább a külföldet célozta meg a kiadó.

– A cél valóban inkább a nemzetközi választékba való beillesztés, de az itthoni siker is fontos. A Danubia zenekar CD-i, a Táncok Magyarországról, de a Dohnányi-album is nagy visszhangra talált itthon, Rost Andreát itthon is szeretik, Farkas Gábor pedig igazi felfedezés, egy új Cziffra György. Liszt-albuma a kiadó életében az első alkalom, amikor egy ifjú tehetség elindítását támogatja azzal, hogy kiadja a lemezét, amivel világszerte bemutatkozhat.

– Folytatódik-e a sorozat a jelenlegi helyzetben, és ha igen, lehet-e tudni, mi lesz a következő kiadvány?

– Rost Andrea árialemeze készül majd el pályájának legfontosabb, legkedvesebb darabjaival, és a Zeneakadémiával is tárgyalunk. Egyelőre ennyit árulhatok el, de tervezünk továbbiakat is.

– Azaz eveztek az árral szemben is. Hogyan látod általában a hanglemezipar jövőjét, figyelembe véve az összes nehezítő tényezőt, azaz a válság mellett a széles technikai lehetőségeket, letöltéseket, kalózkodást – bár a komolyzene kedvelőire ez nyilván kevésbé jellemző. Statisztikák szerint ma a hazai lakosság jövedelmének öt százalékát fordítja kultúrára, amiben a viszonylag látogatott mozik is benne vannak, valamint színház, könyvek

.– Nem hiszem, hogy korábban ennél jelentősen többet költöttek volna. Tény, hogy ma tágulnak a hozzáférési lehetőségek, ezzel párhuzamosan szűkül a fizető vevők köre. Ám ami a Warnert illeti, 2008 volt az első év, amikor húsz százalékkal csökkent a komolyzenei bevétel, addig mindig nőtt néhány százalékkal. A Warner Music Hungary bevétele, tehát a hazai fogyasztás korábban és nagyobb százalékban kezdett apadni az említett okok összessége miatt. Mégis, itthon is megmaradt egy bizonyos réteg, az igazi zenerajongóké, akik nem virtuális zenét akarnak, hanem kézzelfoghatót, akik a lemezt a maga fizikai valójában akarják a polcukra tenni, a hozzá tartozó információkkal, füzetekkel együtt. De van még egy nagyon fontos tényező. Rendezni kell a szerzői, előadói és kiadói jogok helyzetét, ha ugyanis nem lehet nyomon követni a szellemi tulajdon felhasználását az illegális letöltések, egyebek miatt, annak súlyos következményei lesznek. Sokan nem gondolnak arra, hogy ezzel azt a szakmát csapolják meg, amely a következő, általa letöltendő zenét állítaná elő. Ez ördögi kör. Ki fogja megírni, fölvenni, előadni a következő dalt, ha nincs fizető piaca?

– Mindezek ellenére optimista vagy?

– Muszáj. Amíg vannak ötletek, új, tehetséges művészek, akikre kíváncsi a közönség a koncertteremben, addig meglesz a vevőkör a lemezpiacon is. De ha az a kérdés, hogy mindez üzlet-e, a válasz nem. A klasszikus hanglemez nem tartja el magát.

– Sosem is tette, mindig a könnyűzene tartotta egyensúlyban, és ez a világ minden részén így van. Mennyire könnyű megteremteni a gazdasági hátteret ezekhez a hazai kiadványokhoz? Említetted a Nemzeti Kulturális Alapot, és ismertek a nagy szponzorok, például a Pannon GSM, amely néhány évig a Danubiát támogatta, ám manapság azt hallani más területekről, hogy az áldozatra képes támogatói rendszer is megingott.

– Többek erőfeszítése szükséges, mert ma már senki nem tud önállóan megvalósítani egy-egy ilyen projektet. Igazi kooperáció kell hozzá, támogatók, amilyen a Hérosz Zrt. is, amely jelentős segítséget nyújt a zenei élet szereplői számára, magánalapítványok – egy ilyen támogatja Farkas Gábort. Remélem, megmaradnak a szponzoraink, mert itt azért nem olyan nagyságrendről van szó, mint sok más támogatandó területen, például a sportban.

– Ezzel is te foglalkozol?

– A Nemzeti Kulturális Alapnál a Warner Music Hungary pályázik, a szponzorokat a művészek keresik meg, ők erre jobb referenciát nyújtanak. Még ebben a tekintetben sem lehet tudni, hogy az idei év hogy alakul. Reménykedem. Egy lemeznél néhány millió is segít

.– Nyilván egyre nagyobb kockázata lesz a lemezkészítésnek, ezért még fontosabb, hogy ha nem hoz is nagy profitot, ne legyen bukás egyetlen kiadvány sem.

– Azt nem is engedheti meg magának egyetlen kiadó sem. Mindig készül egy gazdaságossági számítás, és csak az kerül be a körbe, ami megáll a lábán, azaz el tud érni egy olyan minimális példányszámot, amely már rentábilissá teszi. Pár száz darabért nem szabad lemezt kiadni. Ez a szám azonban kiadványonként változik.

– Arról van-e információd, hogy milyen hullámokat ver egy-egy lemez megjelenése külföldön? Azaz lesz-e hozadéka a művész számára, kap-e több felkérést, megnő-e iránta az érdeklődés?

– Nem lehet tudni, melyik van előbb: egy jó koncert miatt keresik a lemezt, vagy a lemez miatt hívják meg a művészt. Farkas Gábornak például jelentős koncertturnéja van, ami segíti a lemezeladást is, és fordítva. A lemez mindenképpen nagyon fontos promóciós eszköz minden művész számára. A szakmában ráadásul külön csatornákon fut mindez, így nehéz egységes képet alkotni a folyamatokról. Kár hogy így van, én mindig álmodoztam egy komplex kulturális marketingtevékenységről, szívesen befogtam volna a zenei élet teljes spektrumát, de ma már késő, és meglehet, hogy nincs is rá igény.

– Hogyan alakult a sorsod, miután a régi Hungarotontól megváltál?

– Öt évet töltöttem Norvégiában, ahol a férjem dolgozott, és ez alatt megszerkesztettem egy magyar-francia üzleti szótárt, aztán amikor hazajöttem, megkeresett a Warner, én pedig boldogan elfogadtam az ajánlatot. Tizenötödik évemet kezdtem éppen most. Szeretem csinálni. Remélem, még tudom is egy darabig.