"Ünnep van, ünnep..." Kocsár Miklós 75 éves
Kocsár Miklós - Felvégi Andrea felvétele Zúgott,
zengett a fenséges D-dúr akkord október 18-án,
Nyíregyházán, több mint száz leány hangján a
Kodály-teremben az őszt megidéző bérleti hangversenyen, nagy számú
lelkes közönség előtt, a Nagy László versére komponált Tűzciterák
című kórusművedben. Az idő megállt egy pillanatra. Mi, az előadók
tudtuk, hogy ez az ünnep a Te ünneped is. E nagyszerű pillanatban
közelgő 75. születésnapod alkalmából hálás szívvel gondoltunk Rád és Gondolatban magam is végigjártam az utat. A számomra ismeretlen szerző első Aztán megnyílt a csodák kapuja. Vidéki elszigeteltségünkből kórusműveid sora vezetett bennünket az ország, majd a világ felé. A legkiválóbb magyar kórusok énekelték műveidet, és szereztek megbecsülést, sikert önmaguknak és a magyar kóruskultúrának. Elsorolni sem tudnám, hol, merre, hányszor hallottam, találkoztam műveid előadásával. Nagy nemzetközi fórumokon, ahol még a kórusok számára kötelező műként is szerepelt egy-egy kompozíciód. A Nyíregyházi Cantemus Kórus, beleértve apraját és nagyját, az elmúlt évtizedekben mint tiszta forrásból, úgy merített máig kiapadhatatlan bőséggel sorjázó műveidből. S
miközben számos, nagyzenekarra írt oratorikus, szimfonikus,
versenyműved készült el, vagy kamaraművek: kürtökre, zongorára,
fuvolára írt hangszeres darabjaid születtek, nem feledkeztél el a
kórusokról sem. Meghódítottad velük a zeneértő világot. Slágerként ének- Kedves Miklós! A kóruséneklést szerető és művelő nagyközönség nevében engedd meg, hogy tiszta szívvel köszöntselek 75. születésnapod alkalmából! Kitüntetés számomra, hogy közvetlen tanúja lehettem annak a népszerűségnek, amelyet a japán kórusmozgalomban elértél. A Rólad elnevezett, immár ötödik alkalommal megrendezett, Japán Nemzeti Kórusverseny zsűrijében ezúttal is csaknem 50 kórusművedet hallgattuk végig, olykor egészen professzionális előadásban. E nevezetes jubileum alkalmából engedd meg, hogy személyesen is köszöntselek, megköszönve, hogy bizalmadba fogadtál, hogy betekintést engedtél a művek születésének gyötrelmes titkaiba, hogy megtapasztalhattam az előadók felelősségét és az előadók iránti mérhetetlen tiszteletedet. Köszönöm, hogy oly sok műved bemutatását ránk bíztad, és hogy ezáltal lehetőséget adtál, hogy Kodály és Bartók országának kiemelkedő kóruskultúráját műveiddel tovább éltethessük. Születésnapod alkalmából engedd meg, hogy a magyar kórusok nevében azt kívánjam, az Isten éltessen sokáig! Baráti öleléssel: SZABÓ DÉNES |
Minden jog fenntartva, ideértve különösen a honlap egészének vagy részének bármilyen eljárással történő többszörözését, terjesztését és nyilvánossághoz közvetítését is.