Vashegyi György - Németh Péter felvétele

-Az az ember benyomása, hogy egy rendkívül fiatal ember kapta a kitüntetést, ami persze igaz. Mégis, utánaszámoltam: közel két évtizede lép fel a nyilvánosság előtt, úgyhogy nem is érkezett olyan korán az elismerés.

-Nagy megtiszteltetés, igazán örülök neki.

- Augusztusban nem is lehetett megtalálni Budapesten, egész hónapra Fertődre, sőt a kastélyba költözött.

- Igen, saját koncertsorozatunk keretében augusztusban eddig tizenkét Haydn-szimfóniát játszottunk el, és a Haydn Eszterházán sorozatban, a Magyar Haydn Társaság 11. fesztiválján újabb négyet. Tizenhatot egy hónap alatt, nem beszélve a Paukenmesséről.

- Hatalmas vállalkozás.

- 2002-ben kezdtük el ezt a sorozatot: Strém Kálmán akkor azt próbálta megvalósítani, hogy a nyári szezonban pénteken-szombaton (és esetleg vasárnap) este mindig legyen koncert az Esterházy-kastélyban. Így 2002 nyarára hirtelen rengeteg dátum született, amelyeknek jelentős részét Kálmán a historikus vonal képviselőinek osztotta ki: a Capella Savariának, az Orfeónak, másoknak is. (Sajnos Magyarországon az elmúlt években rohamosan romlott az anyagi háttér, egyre kevésbé lehet hosszabb távra bármit is tervezni. Kálmán nagyon reménykedett abban, hogy fedezetet tud szerezni, és akkor még volt is pénz. 2003-ban már érezhetően rosszabb volt a helyzet, és azóta is folyamatosan romlik.) 2002-ben tizenvalahány Haydn-szimfónia már szerepelt a repertoárunkon, logikusnak tűnt, hogy megtanuljunk melléjük néhány újat. Innen csak egy (noha kézenfekvő) lépés volt: mi lenne, ha végigjátszanánk az összeset? Kálmán nagyon pártolta ötletemet, viszont nyilvánvaló volt, hogy egy ekkora vállalkozás anyagilag is jelentős kihívás lesz, tehát az együttest minél karcsúbbá kellett tenni. A szakirodalomban már évtizedek óta olvasható, hogy Haydn rendkívül kis létszámú zenekarral dolgozott Eszterházán, név szerint ismerjük zenészeit. Három első hegedűvel kezdte, ez az 1780-as évekre valószínűleg fölment négyre, „monumentális" változásként pedig a kezdeti egy brácsából kettő lett. Mi eleinte ezt az eredeti felállást követtük: három prímmel játszottunk, két szekunddal, egy brácsával, egy csellóval és egy bőgővel - azaz összesen nyolc főből állt a teljes vonóskar. Ekkora volt akkoriban (például a Napszak-szimfóniákban) Haydn zenekara.

- Ehhez hasonló volt a tegnapi koncerten is az apparátus, ám meglepően sok fúvóssal, ami talán el is nyomta néhol a vonóskart.

- Haydn és Mozart korában (még Brahmsnál is) teljesen más lehetett a vonós-fúvós arány, mint amilyenhez mi hozzászoktunk. Mi először 1999-ben játszottunk Fertődön Haydn-szimfóniát historikus hangszereken, akkor még a mai „kamarazenekari" gyakorlat szerinti 5/4/3/2/1-es felállással, így 2002. június végén félve vettük elő azt a pár hangszert: vajon hogyan fog szólni a díszteremben? Az első öt perc után kiderült, hogy ez az apparátus ide van kitalálva: arról persze máig nagy viták folynak, hogy pontosan melyik teremben játszottak szimfóniákat Haydn korában. Bizonyos dolgokat ma sem tudunk pontosan, ilyen például a kürtök kérdése. Mi az 1700-as évek végén használatos kürtök remek kópiáin játszunk (az egyik első számú európai kürtépítő, Andreas Jungwirth készítette őket), Haydnnak azonban valószínűleg másfajta hangszerei lehettek. A mieink a londoni szimfóniákhoz, Az évszakokhoz, A teremtéshez adekvátak, a korai művekhez kevésbé. Annak idején valószínűleg jóval kisebb testűek lehettek, speciális Haydn-kürtök.

- Sokkal halkabbak?

- Igen, és emiatt az embernek ma néha változtatnia kell a partitúra-beírásokon is: nem lehet mindig magas C-kürtöket használni, egyszerűen nem szólnak jól. Annyira a fúvósok javára billentik az arányt, hogy az már torzítja a művet. (Nem tudok róla, hogy bárhol komolyan megpróbálták volna rekonstruálni ezt a Haydn-kürtöt, amely rendkívül finom hangú, különleges hangszer lehetett.) Haydn maga is küzdött később ezzel a problémával: egyetlen kései műve, amelyben megkockáztatja a magas C-kürtök használatát, Az évszakok záró kórusa, amelynek végén három ilyen is játszik egyszerre, eksztatikus hangzást teremtve. Haydn sok mindent sohasem tudott levetkőzni, ami innen származik: például sosem szánta rá magát arra, hogy „normális" második fuvolaszólamot írjon, mert Eszterházán nem volt rendszeres második fuvolás. (A londoni szimfóniákat játszó második fuvolások elmondhatják, micsoda frusztráció kibogarászni a szólamot a Flauti feliratú sorból.) Hasonló a helyzet a klarinéttal: Eszterházán sosem alkalmaztak klarinétost, mint ahogy Mozart korában Salzburgban sem. Oratóriumait kivéve a klarinét Haydn szinte minden művében idegen test. Eszterháza annak idején egészen speciális hely lehetett, mi pedig próbáltunk a helyhez hű előadásmódot kialakítani. A korai szimfóniákkal kezdtünk, de hamar felmerült a kérdés, mennyi is az „idetartozó" művek száma: az első negyven? ötven? nyolcvan? Időközben ébredtünk rá arra, hogy a 12 londoni szimfóniát leszámítva (amelyek Londonban, ottani előadói viszonyok figyelembevételével születtek), valamennyi mű, így a hat párizsi szimfónia is Eszterházán keletkezett, és elsősorban itt érzi otthon magát.

- Némi vita folyik a Haydn Eszterházán témában a koncertek, fesztiválok körül. Az egész koncepciót Strém Kálmánnal találták ki, de mára már csak Ön és az Ön produkciói azok, amelyek egybefonják az egymást követő fertődi Haydn-fesztiválokat.

- A Haydn Eszterházán fesztivállal kapcsolatban nagy kérdések nem voltak, az mindig is a Haydn Társaság produkciója volt, amely társaságnak én egyébként (a közhiedelemmel ellentétben) nem vagyok tagja, csupán a fesztivál szerkesztő bizottságában dolgozom. Értékes és rangos fesztivállá nőtte ki magát az elmúlt években, bár néha rémesen nehéz helyzetek állnak elő: például olyankor, amikor a rendezvény kezdete előtt egy héttel van a sajtótájékoztató. Arról pedig mindig folyt és folyik vita, hogy legyenek-e és hogyan legyenek koncertek a kastélyban. Én a Haydn-ügyet szolgálom, és szerencsére a történet összes fontos szereplőjével jól megtaláltam a hangot. 2002-ben elindított szimfónia-sorozatom egyébként úgy került át Strém Kálmántól az MNG-hez (Műemlékek Nemzeti Gondnoksága, korábban MÁG, azaz Műemlékek Állami Gondnoksága), hogy Kálmán a harmadik évtől már nem tudta finanszírozni azt, le kellett mondania a koncerteket. Ő maga küldött el 2004 tavaszán Csány Évához, a MÁG akkori igazgatójához, akivel másnap találkoztunk, és ő átvette a sorozatot. Hogy ők (mármint Kálmán és a MÁG) aztán milyen csatákat vívtak egymással, nem tudom: nem tisztem állást foglalni, engem Haydn érdekel, és ez a nagy vállalkozás. Szimfóniáiból 2002 óta 89-et játszottunk el: ezeknek szerintem legalább a felét Haydn kora óta nem játszották el Magyarországon, de Eszterházán és korhű hangszereken biztosan nem. Az idei augusztus különösen nagy ünnep nekünk, mert az egyik hétvégén három nap alatt előadtuk a hat párizsi szimfóniát Eszterházán. El is mondtam a közönségnek, hogy miért rendkívüli ez az alkalom: 221-222 év után most először hangzik el egyben a teljes ciklus itt, születése és bemutatója helyszínén. Haydnt 1779-ig olyan szerződés kötötte az Esterházyakhoz, hogy csak nekik komponálhatott, de ez csak részben állta útját hírneve terjedésének, mert a másolatok sok helyre elkerültek. 1779-ben azután új szerződést kötöttek, amely már nem tartalmazta az exkluzivitást, elfogadhatott külső felkéréseket: ilyen felkérést kapott Párizsból, a Concert de la loge Olympique-tól. Zenetudósok feltárták, hogy 1780-ban még alig játszották műveit Párizsban, az évtized közepén azonban már hatalmas Haydn-kultusz volt (úgy, hogy ő nem is járt ott), a '80-as évek végére pedig a teljes szimfonikus repertoár több mint 85 százalékát Haydn tette ki, az összes többi zeneszerző a maradékon osztozott. Sok dokumentum maradt fenn erről, komoly elemzéseket adó zenekritikák is nagy számban jelentek meg. (A forradalom kitörése, a királygyilkosság és az arisztokraták lemészárlása után mindez érthető módon megváltozott.) A párizsi szimfóniák Eszterházán születtek, itt volt a bemutatójuk is, valószínűleg mindössze egy csellóval a zenekarban: ez is olyasmi, aminek gondolata Haydnt egész életében kísérti. Csellóversenyeiben is csak egy csellista van: a szólista. A kísérő zenekarban nincs cselló, csak bőgő: a mai zenekarok cselló-tuttistái nem tudnak egyebet játszani, mint jobb híján a bőgő szólamát (persze egy oktávval feljebb, ami egyáltalán nem szerencsés). Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy Haydn valóban a „miénk", mert szinte minden fontos zenei tapasztalata és elképzelése ide, Magyarországhoz, az Eszterházán töltött majd' harminc évhez kötődik.

- Mennyit tart repertoáron az eddig eljátszott 89-ből?

- Talán húszat nem szeretnék mindenáron újra előadni, a többi nagyszerű.

- Elég jó arány.

- Döbbenetesen jó.

- Gondolom, tervezi, hogy a Haydn-évben a vállalkozás végére ér, vagyis bemutatja mind a 104 szimfóniát.

- Igen, már 2002-ben is azzal a céllal indultunk, hogy előadjuk mind a 104-et, vagy inkább 105-öt, mert a 63-as számú La Roxelane-nak legalább két, külön műként értékelhető verziója van. (Az „A" és „B" jelű szimfóniákkal nem foglalkozom, mert annyira koraiknak tűnnek, hogy valószínűleg semmi közük nincs Eszterházához.) Londoni szimfóniát Eszterházán nem fogunk játszani, azok számára tehát más helyszínt kell találni: sok ilyen koncertünk lesz Budapesten az MTA székházában, de a fertőszentmiklósi templomban is elő szoktuk adni őket. Az ottani koncepciónk az, hogy a hat kései misét londoni szimfóniákkal párosítjuk: idén az Óra-szimfónia megy a Paukenmessével, jövőre pedig az egész sorozat betetőzéseként az utolsó szimfóniát, a 104-es Londont, és az utolsó misét, a Harmoniemessét adjuk elő. Szeretném az összes misét is bemutatni: ezt a sorozatot 2009-ben biztosan befejezzük.

- A kezdetek óta figyelem a pályáját, és mindig az volt a benyomásom, hogy hatalmas ambíció hajtja, nagyot akar harapni a zenéből, és ezt meg is teszi. Hozzáteszem: meg is teheti, mert sok szereplési lehetősége van saját zenekara élén, vendégkarmesterként, már az Operában is.

- Ehhez hozzátartozik, hogy az ember bizonyos lehetőségek mentén halad. Kevés olyan koncertem van, ahol azt a műsort játszom, amelyet én választok: ezek a saját bérleti koncertjeim a MüPában, évadonként három hangversennyel. (Ezekre én szedem össze a pénzt, mert teljesen eladott ház mellett is alkalmanként 3,5 millió deficitet jelent egy-egy koncert: én ingyen vezényelek, a zenészek, szólisták minimális gázsiért lépnek föl.)

-Nem pontos, amit mond, hisz mindaz, amiről mostanáig beszéltünk, a teljes Haydn-sorozat az Ön ötlete, és nyilván nincs ellenére.

- Persze. De engem Haydn mellett nagyon sok más is érdekel. Ez egy régóta épülő projekt beteljesedése: jó lenne, ha ebben a kastélyban minden nyáron lenne szimfóniasorozat.

- Nincs itt hiányérzete? Óriási munkát fektet a produkciókba, amelyeket végül maroknyi közönség hallgat, ellentétben, mondjuk, a MüPában elhangzó koncertekkel.

- Ez igaz. De mind a 89 szimfóniát felvettük profi technikával.

- És lesz belőle lemez? A Haydn-évre a Hungaroton megjelentet belőlük?

- Nem, sajnos eddig egyik magyarországi lemezcéget sem érdekelte a dolog. Azért az nagy kár, hogy az évfordulóra (a jelek szerint) egyetlen Haydn-lemez sem jelenik meg itthon.

- Saját kiadás?

- Az feltétlenül lesz: készen áll a 2005-ös Teremtés felvétele (az Orfeo Zenei Alapítvány adja majd ki ősszel), de elképzelhető, hogy a párizsi szimfóniák koncertfelvételei is megjelennek. A 2009-es Haydn-év, ha talán nem is lesz olyan, amilyen lehetne (mert még most sem tudja Magyarországon senki, hogy milyen lesz!), remélhetőleg mégis szép lesz. Szerintem és sokak szerint arról kellene szólnia, amit mi, magyar előadóművészek tudunk Haydn terén kínálni a világnak; főleg Eszterházán, ami az 1800 előtti európai zenetörténet térképén (a mai) Magyarország területén az egyetlen piros betűs pont, ezért a világ jövőre kiváltképp kíváncsi lehet rá. Mindettől persze a terem nem lesz nagyobb: ezért különösen szomorú tény, hogy a Magyar Televízió szimfóniáink közül hét év alatt egyetlen koncertet sem vett föl, miközben az osztrák állami televízió (éppen a múlt hétvégén) igen. (A 89 szimfónia közül a Magyar Rádió nem rögzített egyetlen tételt sem: saját sorozatunkról egy sor kritika nem jelent meg 2002 óta.) Azaz, ha mi nem vettük volna fel, az egésznek nyoma sem maradt volna. De más sem sikerül. Fő tervem 1998 óta egy régizenei központ létrehozása: ezt az elképzelést azóta benyújtottam szinte valamennyi művelődési minisztériumi vezetésnek, de senki nem foglalkozott vele komolyan.

- Hogyan képzeli el?

- Egy irodának kellene működnie, amelynek saját költségvetése van, és amely stagione rendszerű historikus produkciókat szervez. Ahogyan például a Les Arts Florissants, vagy a Les Musiciens du Louvre működik Franciaországban: ezeket minisztériumuk, régiójuk és városaik (előbbit Caen, az utóbbit Grenoble) együtt támogatják. Annak a pénznek a feléből, amelybe most egy közepes szimfonikus zenekar fenntartása egy évben kerül, egy ilyen iroda csodát művelhetne. (Nekem még sosem sikerült egy év alatt összesen 13 milliónál nagyobb támogatást összeszedni: ez lényegében el is megy a három MüPás koncertünkre. Egyébként a piacról élünk: felkéréseknek eleget téve lépünk fel, ezért elég drágán.) De aktuális kérdés a Zeneakadémia régi zenei tanszéke is, amelyet Batta András rektor úr eltökélt szándéka megvalósítani néhány éven belül, a felújítás után.

- Legfőbb ideje lenne.

- Valóban. Kérdés ugyanakkor, hogy hol helyezkedik majd el az ott nevelkedett historikus zenész. Válasz: külföldön, ahogy most is, szinte minden tanítványom. Azaz: drága itthoni képzéssel termeljük ki az utánpótlást a külföldi zenekaroknak. Normálisan, kiszámíthatóan működő zenei élet nem létezik Magyarországon: azoknak, akik ma kikerülnek az Akadémiáról, nincs semmilyen perspektívájuk. Pedig annak, aki ott tanulmányai során kitűnik, logikus útja kellene hogy legyen a hivatásos zenei élet élvonalába, ahogy az a világban mindenütt tapasztalható. Itthon ez nincs így. A magyar zenei élet újraformálása nélkül a Zeneakadémia megreformálása csak részeredményt hozhat: az ország kulturális összképéhez hozzá kellene tartoznia ennek is. A magyar zenei élet megreformálása egy kilométer autópálya (vagy néhány centiméter metró) árából öt évre megoldható lenne.

- Persze a tanszékkel esetleg létrejön majd az Ön konkurenciája is, hiszen amikor megalapította az Orfeót, működtek más zenekarok: a Capella Savaria, a Concerto Armonico és mások, mostanra azonban szinte egyeduralkodó lett.

- Nagyon örülnék neki, ha lenne nagyobb konkurencia: egy fecske nem csinál nyarat, egymástól pedig rengeteget lehet tanulni. De nemhogy erre nem látok sok esélyt, az is kész csoda, hogy mi még nem szűntünk meg. (És ebben nagyon sok erőfeszítésünk fekszik: nagyságrenddel több munka és nagyságrenddel kevesebb pénz, mint ahogy azt el szokták képzelni.) A többiek zömmel azért szűntek meg, mert vezetőik külföldre mentek, hogy megéljenek. Nekünk szerencsénk volt: én több lábon állok, így nem kellett, talán nem is kell feladnom. Abban bízom, hogy a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar együtt (azaz rendszeresen együttműködő kórus- és zenekarként) belátható időn belül a nemzetközi zenei világ élvonalába kerülhet - ez az ambícióm. Apró hátrány, hogy a nagyvilágban jelenleg szinte senki nem ismer bennünket: azon dolgozom, hogy ez a helyzet megváltozzék.

MIKES ÉVA