Hegymagassal, vagyis a Rondino Fesztivállal valaminek történnie  kell. Világos, hogy a jelenlegi idillikus helyszínén, a mintegy száz fős közönséget befogadni képes hegymagasi templomban, illetőleg a közeli kultúrteremben eleve csak nagyon kevesekhez szólhat, s így szembe kell néznie a dilemmával: megmarad-e műhelynek, amelynek munkáját csak az érintettek s pár tucat bennfentes érzékeli közvetlenül; vagy kilép a tágabb közönség elé, mely esetben ez az elbűvölő, ám infrastrukturálisan sem kielégítő színhely nem tartható, ezért (ismét)  megváltoztatandó, esetleg továbbiakkal bővítendő, à la Zempléni Fesztivál. Félő: a kulturális értéket újabban szívesen vendégéjszakában, jegybevételben, a létrehozott munkahelyek számában és egyéb naturáliákban mérő kulturális kormányzat nehezen lesz meggyőzhető arról, hogy különlegesen fontos konzekvenciákkal bíró, s megannyi, kilóra jelentősebbnek vélhető rendezvénynél meghatározóbb, sőt kiemelkedő kulturális eseményről van szó. (Zárójelben hozzáteszem: az NKA arra lett kitalálva, hogy maga a szakma válassza el a búzát az ocsútól; ennek a miszsziójának azonban egyre kevésbé képes eleget tenni, miután az állam a csökkenő kulturális források egyre nagyobb hányadát tartja magánál, s osztja el úgy, hogy közben nem feledkezik meg saját marketingszempontjairól.) Hiszen mind a műhelyként való biztonságos fennmaradáshoz, mind pedig -különösképpen -az átalakuláshoz, az azzal szükségszerűen együtt járó profi reklámhoz pénzre van szükség, és az éppen a kezdetben, a méretek miatt, nem várható a magánszponzoroktól. Ezért jó volna, ha a kulturális tárca nagyobb jelentőséget tulajdonítana az olyan indikátoroknak, mint a legkiválóbb magyar zeneszerzők ősbemutatóinak száma, a Magyar Rádió kulturális csatornájának érdeklődése vagy a közönség szembetűnően magas minősége, és szívügyének tekintené ezt az eseményt. Hogy muszáj-Herkulesként is nagyot alkotó szervezője, Gémesi Géza némi lélegzethez jusson, és ne megtűrtként, állandó bizonytalanság közepette kelljen létrehoznia a fesztivált.

Rozmán Lajos, a háttérben Gémesi Géza - Illés László felvétele

Az idei fesztivál mottója a zárókoncert műsorából kölcsözött tételcím volt: Bordal a Föld nyomorúságáról. A fesztiválhangversenyek július 30. és augusztus 3. között zajlottak. A felszín alatt azonban háromhetes munka folyt: július 21-től Rozmán Lajos és Sáry László tartott „kettős kurzust" fúvósegyüttesre komponált 18. századi darabokból, illetve Sáry kreatív zenei gyakorlataiból, fúvós hangszeren játszó növendékek számára; ezzel egyidejűleg zajlott Csalog Gábor Kurtág-kurzusa (Jelek, Játékok, Üzenetek). A tulajdonképpeni fesztivált e kurzusok záróhangversenye nyitotta meg. Szintén a „hivatalos" fesztiválhangversenyeket megelőzően, július 26-án lépett fel a Berlin-Budapest Quartett Beethoven- Schubert-műsorral. A hangversenyeket követően, augusztus 10-ig pedig Gémesi Géza vezetett zenekari műhelyt.

Minderről sajnos mindössze kétnapos jelenlét, egy hangverseny teljes és kettő részleges hangfelvétele alapján kell tudósítanom. Így a fesztivált megelőző kurzusokról is csak a záróhangverseny részleges hangfelvétele alapján számolhatok be. Ebben az esetben nagyrészt a klasszikus értelemben vett mesterkurzusokról van szó, olyanokról, amelyeken fiatal, de már szuverén művészek önmagukban is érvényes produkciói mélyülnek tovább a zeneszerző (Sáry) vagy egy, a zeneszerzőt anyanyelvi szinten ismerő jelentős művész (Csalog) munkája nyomán.

SÁRY LÁSZLÓ általam hallott négy miniatűrje egyaránt „szívhez szólt" (© Dukay Barnabás) és remek előadásban szólalt meg; szeretném kiemelni két fuvolára írt, szellemes Kettősét Détári Anna és Petrovics Anna előadásában; továbbá a gyönyörű Éneklő harangokat, amelynek énekeseit és harangosait sajnos nem tudom név szerint megemlíteni.

Tíz Kurtág-miniatűr meghallgatása után a legnagyobb élményt a zeneszerző szinte kézzelfogható jelenléte adta. Csalog, egyedülálló missziót betöltve, egy évtizede tanítja Kurtág műveit, s ezen a kurzusán jó néhány, évek óta visszatérő növendéke is részt vett. Az eredmény egyáltalán nem emlékeztetett növendékkoncertre: rendkívül szép és gazdag Kurtág-hangverseny volt, amelyet a különböző egyéniségű művészek váltakozása csak gazdagított. A több mint hibátlan sorozatból hadd emeljem ki csak a legemlékezetesebb produkciókat. Az eredetileg fuvolára, nagybőgőre és zongorára komponált Bagatelleket Varga Dóra (fuvola), Stankowsky Endre (cselló) és Djerdj Tímea (zongora) adta elő nagyszerűen és szuggesztíven. A Les Adieux varázslatosan, szinte álomszerűen szép előadása Borbély László nevéhez fűződik. A Pizzicato-keringőt Muntag Lőrinc (hegedű), Várföldi Anna (brácsa) és Stankowsky Endre játszotta szellemesen és kecsesen, a Virág Zsigmondy Dénesnek című szívszorító, nagy zenét pedig a Rubovay Júlia (hegedű), Kiss Bernadett (brácsa), Stankowsky Endre trió játszotta szépségesen.

Míg a Csalog-kurzus résztvevői zeneakadémisták voltak, Sáry és Rozmán jórészt tanárképzőbe járó fúvósokat tanított. Az a nagyon kevés, amit a Rozmán Lajos által betanított anyagból hallottam, arra vall, hogy ők, bármennyire remekeltek is Sáry László keze alatt, legalábbis az együttes játékban még valóban növendékeknek tekintendők.

Csalog Gábor -Illés László felvétele

Július 31-én a Rondino Együttes hangversenye következett öt magyar szerző műveiből; köztük két ősbemutatóval (DINYÉS DÁNIEL, illetve VIDOVSZKY LÁSZLÓ) és két fél-bemutatóval, ami -tehát már játszott művek új verziójának bemutatója -, úgy látszik, kezd tipikus hegymagasi műfajjá válni (SÁRI JÓZSEF, SOÓS ANDRÁS). A koncert (amelynek rádiófelvételét teljes egészében alkalmam volt hallani) első fele szólóművekből állt, a tulajdonképpeni Rondino együttes csak a hangverseny második felében, Soós András Elfelejtett melódiák -A megfordíthatatlan dallam című művének félbemutatójára lépett a közönség elé a szerző vezényletével. Bevallom, a viszonylag terjedelmes, repetitív-variatív Soós-darab nem igazán nyílt meg előttem. A koncert első fele azonban több emlékezetes élményt tartogatott. Ilyen volt JENEY ZOLTÁN Búcsú Ligeti Györgytől című, revelatív cimbalomdarabja Vékony Ildikó nagyszerű előadásában, és a Vidovszky-ősbemutató, a 2. hegedű-rádió-szonáta (Hommage à Alvin Lucier) részlete a nagyszerű Krulik Eszter (hegedű) és a szerző (elektronika) tolmácsolásában. A Vidovszky-darab gazdag utalásrendszerével, a hegedű szólisztikus magatartásával, a kísérő - de szólószerephez is jutó - elektronikus szólamhoz való „klasszikus" viszonyával külsőleg, mintegy nyelvileg is visszatér a mainstream európai tradícióhoz. Ennél fontosabb azonban a zene sajátos, mondhatni éteri szépsége, katartikus ereje. Sári József - új változatban megszólaló - Novellette no. 6-jában, ebben a Rozmán Lajos által élményszerűen megszólaltatott basszusklarinét-szólódarabban a legmeglepőbb jelenség Sári visszatalálása az eufonikus komponáláshoz: szép dallamokat hallunk, bár a darab mégis mindvégig beszédszerű; „Largo" és „Scherzando" karaktereket, sőt ellágyulásokat tartalmaz.

Csalog Gábor másnapi hangversenye grandiózus programot ígért, Messiaen, Csajkovszkij, Debussy, Serei Zsolt, CSAPÓ GYULA és Liszt kompozícióival. Ebből „mindössze" a két Messiaen-tételt (a Vingt regards sur l'enfant Jésus XIV. és utolsó, XX. részét), illetve a rövid Csapó-darab, a Sipos Éva zeneelmélet-tanárnak ajánlott „albumlap", a Des pas ősbemutatóját volt módomban felvételről meghallgatni. Ebből annyi mindenképpen kiderült, hogy a koncert keretéül szolgáló két Messiaen-mű előadása már önmagában rendkívüli teljesítmény volt. Csalog hallatlan energiával, kisugárzással és szigorúsággal játszotta ezeket a kozmikus tágasságú, a hit fehér izzását a legbonyolultabb konstruktív keretekbe öntő, rendkívüli darabokat.

Augusztus 2-ára, szombatra két hangverseny is jutott. Este 8-kor Klukon Edit és Ránki Dezső játszott négykezest: KURTÁG GYÖRGY két Bach-átiratát mint bemelegítést követően Liszt Via Crucisát adták elő, így a fesztivál a 19. század egyik emblematikus zongoraciklusát is felidézte. Messiaen exultatiója után Liszt kései remekműve a befelé fordulást, a meditatiót fogalmazza zenévé. A Zarándokévek-sorozat kvázi turisztikai természetű, briliáns képeit immár egy absztrakt és egészen más természetű utazás, a keresztút belső képei váltják fel, melyeknek zenei kifejezése teljességgel lemond a külsődleges hatásokról, mégis gazdag és elmélyült. A Klukon-Ránki házaspár gyönyörű előadásának kulcsa a készség a kései Liszt mélységeiben való megmerítkezésre, a felfedezés izgalma és a megtalálás alázata.

 Klukon Edit és Ránki Dezső  - Illés László felvétele

A késő esti hangversenyt GADÓ GÁBOR, a jazz világában előkelő helyet elfoglaló gitárművész és komponista darabjainak szentelték. A műveket a káprázatos hangszerjátékosként bemutatkozó szerző, Klenyán Csaba, Rozmán Lajos és Stankowsky Endre adta elő. Gadó művei rendkívül egyéni hangú, bonyolult ritmikájú és harmóniájú, pontosan lejegyzett és nehezen lejátszható, mindazonáltal igen szuggesztív és a játékosok számára a jazz módjára szólózási lehetőségeket biztosító kompozíciók. Azon nem csodálkoztunk különösebben, hogy a szólógitáros és a két nagyszerű klarinétos (Rozmán basszusklarinéton is játszott) milyen fergeteges összhangban adta elő a nyaktörő darabokat, de ahogy mindebbe a helyszíni próbák alatt a kurzushallgatók közül felkért ifjú csellista, Stankowsky Endre beilleszkedett, az úgyszólván hihetetlen volt, és utólag is érthetővé tette, miért tért vissza a neve minduntalan a Kurtág-előadók között is.

A zárókoncerten, 3-án este Gémesi Géza vezényelte a Rácz Zoltán vezetésével működő UMZE Kamaraegyüttest. A hangverseny műsorán SEREI ZSOLT angolkürtre és kamaraegyüttesre írt kompozíciójának, a „...stets blickend in die Höh'"-nek új verziója, illetve a második részben -a mű befejezésének 100. évfordulójára emlékezve -Mahler nagy ciklusa, a Das Lied von der Erde/Dal a Földről szerepelt.

Serei darabja hozzávetőlegesen angolkürt-kamaraconcertinóként határozható meg, amelyben a kamaraegyüttes tagjaként a trombita is fontos szólisztikus szerepet kap. A Goethétől kölcsönzött cím arra utal, hogy a művet egy napfogyatkozás fényképe ihlette. Talán ezért is van, hogy a kompozíció kifejezetten derűs és áttetsző, hangszínekben és természeti vagy éppen kozmikus képekben gazdag. Az angolkürt szólamát Horváth Béla eszményi szépséggel szólaltatta meg, de nagyon tetszett a trombitás, Komlóssy Gábor és a kamaraegyüttes is.

A Mahler-átiratot, amely a koncert második felében elhangzott, még Schoenberg kezdte el kidolgozni privát hangversenyei számára, de hamar felhagyott vele, és a kezdeményt csak évtizedekkel később fejezte be Rainer Riehn. Gémesi Géza számára az évforduló és az átirat megléte mindenesetre kapóra jött ahhoz, hogy az elmúlt száz év zenéjére jelentős hatást gyakorló, nagyszabású mű előadása zárja a fesztivált. A terv merészségét a végeredmény kétségkívül igazolta. Igaz, hogy a hegymagasi templom nagysága nem tette lehetővé, hogy a közönség akár illúziószerűen, „fekete-fehérben" megélje a mahleri zenekar hangzását, s külön egyensúlyzavart okozott az is, hogy az egyébként kiváló tenorista, Pataki Potyók Dániel hangja számára a templom egyszerűen szűknek bizonyult. A zenekar, a karmester és a női szólista, Csordás Klára azonban olyan magas szintű, makulátlan, egyszersmind ihletett teljesítményt nyújtott, hogy elmondhatjuk: végeredményben teljes jelentőségében megszólalt Mahler remekműve. A zenekar minden tagját, és külön Mérey Anna hangversenymestert elismerés illeti a rendkívüli koncentrációért és helytállásért. Gémesi vezénylése hallatlan erőt sugárzott, és a darab ívét és rendjét példamutatóan érvényesítette. Csordás Klára pedig ideális énekesnek bizonyult erre a feladatra, s legtovább talán az ő fojtott tüzű, mégis szárnyaló és végtelenül érzékeny éneklése marad meg emlékünkben erről a hangversenyről.

MALINA JÁNOS