Október 11-én, szombaton este a Művészetek Palotája előadótermében (!) Karita Mattila énekli Richard Strauss Salome című operájának címszerepét: azt a szerepet, amellyel egyik napról a másikra lett világhírű, amikor 2004-ben a Met színpadán ezzel debütált. Mint akkor, most is közreműködik a Metropolitan Opera zenekara és kórusa -New Yorkban a színpadon, Budapesten és szerte a világon a vetítővásznon. Ezzel a Salome-előadással ugyanis Magyarországon is megkezdődik a Met-repertoár élő, digitális közvetítéseinek sorozata.

„The Met -Live in HD": bombaként robbant a kifejezés, amikor két évvel ezelőtt, jókora meglepetést okozva, a köztudatban először megjelent. Mert ki hitte volna, hogy a szentélyek szentélyéből kilépve, mintegy Hollywood babérjaira pályázva, az opera a mozilátogató nagyközönséget akarja meghódítani? Márpedig éppen ez történt. A 2006/2007-es évadban a Met repertoárjának hat különböző darabját csúcsminőségű, élő közvetítésben láthatta és hallhatta több nagy amerikai mozi közönsége. A kezdeményezés akkora sikert aratott, hogy a következő évadban hat helyett már nyolc előadást „vittek ki" a korábbinál háromszor több helyszínre. Ezek körébe bevontak több amerikai középiskolát, sőt néhány nagy, tengerjáró luxushajót is, valamint az Egyesült Államokon kívül Kanada, Európa, Ázsia, Japán és Ausztrália összesen 600 helyszínét. Az idén áprilisban már Új-Zéland is csatlakozott. De ami nekünk a legfontosabb, a Met előadásait immár élőben élvezhetik a magyar operabarátok is.

A Művészetek Palotája vezérigazgató-helyettese, Csonka András szerint csak részben presztízskérdés, hogy Magyarországon éppen a MüPának sikerült megszerezni a közvetítéssorozatba való bekapcsolódás jogát. Legalább ennyire fontos, hogy a kezdeményezés tovább színesíti a ház programját, miközben ez az új, sehol másutt meg nem jelenő kínálat a meglévő műsorstruktúrába is szervesen illeszkedik. A MüPa, mondja a vezérigazgató-helyettes, megtalálta a maga hangját, sajátosságát azzal, hogy a félig szcenírozott operaelőadások műfaját a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán megteremtette. A Wagner-széria kirobbanó siker volt, de a többi opera előadása is teltházas. És a szereposztás gyakran rendkívüli. A Met idei szezonjának sztárjai közül például Thomas Hampson volt nemrégiben a Nemzeti Hangversenyterem vendége. Nem teljesen előzmények nélküli tehát a Metropolitan megjelenése a MüPában.

A kezdeményezők mégsem mi voltunk. A Met ajánlotta fel a lehetőséget, és ahogy lehetett, a Művészetek Palotája regisztrált. Ettől kezdve felgyorsultak az események, és rövid időn belül sikerült teljesíteni a világ legnagyobb hírű operaházának feltételeit. Melyek voltak ezek? Az egyik, hogy be kellett szerezni egy HD-vetítőt. Az előadásokat az amerikaiak nagy felbontású, digitális formában, High Definition minőségben közvetítik, s a minőséget csak ugyanilyen vetítővel lehet megtartani. Ilyen vetítője a Művészetek Palotájának eddig nem volt, de miután előbb-utóbb a saját előadásokhoz és különféle vetítésekhez úgyis szükség lett volna rá, beszerzése napirenden volt. A másik fontos technikai követelmény a képminőségnek megfelelő HiFi hang biztosítása volt. Ez rendben találtatott, de azért a MüPa hangtechnikai szakemberei -néhány külső tanácsadó véleményét is figyelembe véve -még egyszer alaposan megvizsgálták a helyszínt, és néhány apróbb változtatást javasoltak. Egészen biztos, mondja Csonka András, hogy az előadóteremben a lehető legjobb hangminőség jelenik meg, a legtisztább hang szólal meg. A műholdról sugárzott adások fogadásához szükség volt persze egy műholdvevőre is, ezt is meg kellett venni. Gyakorlatilag ennyi beruházást igényelt
a műszaki követelmények teljesítése. Ami a további anyagi feltételeket illeti, a jogdíj szinte elhanyagolható: olyan minimális öszszeg, amit akár egy magánember is kifizethetne. Bármilyen hihetetlen, egy-egy közvetítés jogdíja nem kerül többe, mint egy jegy ára a Met első sorába, vagy valamelyik nagyon jó páholyába.

De volt még egy érdekes pont. A Met azt a kívánalmat fogalmazta meg, hogy a vetítés minél nagyobb teremben valósuljon meg. A Fesztivál Színházat találták volna ideálisnak, de ezt a kérést két ok miatt nem lehetett teljesíteni. Egyrészt amikor a közvetítések gondolata felmerült, a Fesztivál Színház már teljesen foglalt volt, képtelenség lett volna oda időpontot biztosítani. Másrészt a vezérigazgató-helyettes szerint kezdetnek talán túlzás a nyolcszáz nézőt befogadó Fesztivál Színházzal belevágni az új kísérletbe. Előbb lássuk meg, mekkora az igény. Így maradt a helyszín a 150 férőhelyes előadóterem: ezt elfogadták a Metropolitan illetékesei is. Ha majd a vetítéseknek tényleg akkora sikerük lesz, hogy az érdeklődés a terem befogadóképességének többszörösét igényli, Csonka András lehetőséget lát arra, hogy a következő évadban átkerüljön a program a Fesztivál Színházba. A jelek szerint ennek elég nagy az esélye, hiszen például Prágában a Met-közvetítések egy négyszáz fős moziban indultak, amely minden alkalommal megtelt. Most már két moziban vetítik a Metropolitan előadásait: mindig telt házzal. Lehet, hogy a végén a Nemzeti Hangversenytermet kell szabaddá tenni? A vezérigazgató-helyettes szerint ez azért nem valószínű.

Pedig ez a nagy kérdés. Hogy kik és menynyien jönnek el. Az operabarátok, az ínyencek biztosan ott lesznek. Ők, akik eddig főleg otthon, DVD-n vagy a Mezzo televízióban hallgathatták rendszeresen az operacsillagokat és nézték meg, ha lehetett, a legjobb előadásokat. Akik közül sokan legmerészebb álmaikban sem gondolták, hogy valaha is eljutnak a Metropolitan Operába, arra meg aztán végképp nem, hogy akár az évad összes előadását láthatják és hallhatják. Igaz, az élő színház varázsa nélkül és az élmény teljessége nélkül, hiszen miközben a film a cselekménynek megfelelően közel hozza az énekeseket, nem látszik a teljes színpad, rejtve maradnak az egyidejűleg zajló, esetleg fontos részletek. A kép- és hangminőség viszont olyan, amilyent valószínűleg csak a Met legdrágább, legjobb helyeiről élvezhetnek a szerencsés kevesek. Mindezt az Egyesült Államokban húsz dollár körüli árért, nálunk valamivel kevesebbért: jegyenként háromezer forintért. Magyarországon kétféle bérletet hoztak forgalomba, mindkettő öt-öt előadásból áll. Ennek ára 12500 forint, ami jóval kevesebb, mint a kinti, tíz előadást kínáló bérlet nagyjából 200 dolláros ára. Csonka András azt mondja, diákjegyet ez alkalommal sajnos éppen azért nem lehet forgalmazni, mert az amerikai partner nem járult hozzá, hogy ebből az igen olcsó jegyből a MüPa még olcsóbbat faragjon. Ezek egyébként egységes helyárak, mondja a vezérigazgató. Mint mindenütt a világon a Met-vetítéseken, a jegyek nem székre szólnak: érkezési sorrendben lehet elfoglalni a helyeket.

Mennyire illenék ehhez a romantikus,  kifinomult műfajhoz, ha az opera érzelmekben gazdag, ám kispénzű rajongóit sajnálta volna meg a Met, és előttük nyitotta volna meg kapuit. Erről azonban szó sincs. Az opera (is) kőkemény üzlet. És a világon mindenütt veszteséges. Színpadra vitele költséges, rajongóinak száma véges. Az utóbbin próbál változtatni a Met vezetőinek ötlete: nem egy-egy előadásra kell nagyobb közönséget becsábítani (a további reklám irgalmatlan többletköltségei ilyenkor általában felemésztik a bevételt), hanem sokszorosára növelni az operabarátok táborát.

Ez önmagában még nem teljesen új gondolat, hiszen a műfaj megújítói régóta ezen fáradoznak. Ők azok, akik állítják, ma már nem lehet úgy játszani operát, mint az előző évszázadokban, amikor ez a műfaj megszületett. Az opera -szerintük -zene és show, tánc és mozi és a legújabb technika varázslatait is segítségül hívó modern színház. Előadásaiknak sikere, híre, egyre nagyobb közönsége van.

A Metropolitan színpadán Franco Zeffirellit ünneplik.
Balra Peter Gelb, az operaház igazgatója

De mi ez a nézőszám Peter Gelb Met-igazgató és James Levine zeneigazgató álmainak nagyságrendjéhez képest?! Igaz, ők nem csak megújítani akarják az operát. Azon is fáradoznak, ezért hívott meg Peter Gelb az elmúlt években számos kiváló színházi rendezőt, és ezért nem ragaszkodik feltétlenül a Metben korábban megszokott látványos, konzervatív előadásokhoz. De az „árut", amely a maga nemében a világon a legjobbak egyike, szeretnék egyszersmind jobban eladni. Úgy okoskodtak, ezt a kincset a tömegek nem ismerik, a létezéséről sem tudnak, hogyan is dönthetnék el, hogy szeretik vagy sem. Legyen hát a kincs közkincs: nézze, hallgassa a mozik közönsége -mozijegy áron -az operacsillagokat.

Az ötlet szülőanyja Julie Borchard-Young, ma a The Met -Live in HD nemzetközi igazgatója, aki korábban a popzene világában tevékenykedett. Nem hagyta nyugodni egy fantasztikus este emléke, amikor David Bowie londoni koncertjét 20 ország 88 mozijában élőben vetítették. Ami működött a popzenében, gondolta, miért ne működhetne az operában is? Elképzelésével felkereste Peter Gelbet -a többi már történelem. Igaz, az időzítés is szerencsés volt, hiszen az ajánlat vonzerejét nagyban növeli az új technika iránti kíváncsiság is. Vajon tényleg annyival jobb képminőséget, vajon tényleg annyival teljesebb élményt nyújt? És a közönség hálás, a közönség boldog, a közönség megtölti a filmszínházakat. Kanadában a közvetítés hetén a Met Anyeginje a nyolcadik volt a mozik sikerlistáján. Az elmúlt évad vetítéseinek tizenhét országban közel egymillió nézője volt!

Téved, aki azt hiszi, hogy ettől még nem járnak majd többen operába. Peter Gelb pontosan tudta, mit csinál. Az évad végén, 2008 tavaszán a Met felmérést végeztetett egy közvéleménykutató intézettel. Néhány kiválasztott mozi közönségét kérdezték meg egy-egy HD-közvetítés után. A megkérdezettek egyötöde az elmúlt két évben, öt százalékuk pedig soha életében nem volt még operában. A moziból kijövet viszont 92 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy most már el fog menni a Met vagy valamelyik másik operaház előadására is. A felmérés eredménye azt mutatja, hogy elégedettek lehetünk, mondta Peter Gelb. Sikerült felkelteni az emberek érdeklődését a műfaj iránt. A hírek szerint az angol Royal Opera House és a milánói Scala is elkezdte előadásainak vetítését, és hasonló vállalkozást tervez a San Franciscó-i Opera is.

Úgy tűnik, mindenki elégedett. Pontosítsunk: nekünk, Magyarországon minden reményünk megvan rá, hogy elégedettek legyünk. Az októberi nyitány, a Salome, azon túl, hogy Karita Mattila legendás alakítását ígéri, nekünk azzal a meglepetéssel is szolgál, hogy Heródiás szerepében Komlósi Ildikó lép színpadra, aki 1998-ban énekelt először a Metben. És énekel benne Juha Uusitalo is, aki Wotan volt a MüPa Wagner-ciklusában. November elején Penny Woolcock rendező John Adams kortárs operájával debütál a Metropolitanben. Az atombomba megalkotásáról szóló, Doctor Atomic című darabban Oppenheimer szerepét a San Franciscó-i Opera és a chicagói Lyric Opera után itt is a kanadai bariton, Gerald Finley énekli. Berlioz drámai legendáját, a Faust elkárhozását a Met egyik legkreatívabb rendezőjének tartott Robert Lepage viszi színre. A címszerepben a sokoldalú bel canto-tenor, Marcello Giordani, Margitot pedig „Amerika kedvenc mezzója", Susan Graham alakítja. December végén Renée Fleming lép színpadra Massenet Thaïs című operájának címszerepében. A John Cox által rendezett új előadásban a szerzetes szerepében Thomas Hampsont hallhatjuk. Februárban az orosz szopránfenomén, Anna Netrebko énekli a címszerepet Donizetti tavaly felújított operájában, a Lammermoori Luciában. Lucia szerelme, Edgar a népszerű tenor, Rolando Villazón, Enricót pedig a lengyel bariton, Mariusz Kwiecien játssza. Márciusban Puccini: Pillangókisasszony. Rendezője Az angol beteggel világhírűvé vált, az idén tavasszal fiatalon elhunyt Anthony Minghella. Ő választotta ki Cso-cso-szán szerepére a chilei Cristina Gallardo-Domâst. Pinkertonja Marcello Giordani. Bellini Az alvajáró című operájának főszerepét a francia koloratúrszoprán, Natalie Dessay énekli, partnere az ugyancsak páratlan perui Juan Diego Flórez. Tavaly debütált óriási sikerrel a Metropolitanben a lett Elı¯na Garan≈a -ebben az évadban Rossini Hamupipőkéjének Angelináját alakítja. Ramiro herceg Lawrence Brownlee. 2009. január elején a világ legnagyobb operaházainak állandó vendége, a román származású Angela Gheorghiu férjével, a Pavarotti Énekverseny egykori győztesével, Roberto Alagnával alakítja Puccini A fecske című operájának szerelmespárját, január utolsó hetében pedig a világ legkiegyenlítettebb mezzoszoprán hangjának tartott Stephanie Blythe lép színre Orfeusz szerepében -Eurüdiké az ausztrál származású, barokk zenén nevelkedett Danielle de Niese. Gluck operája Mark Morris rendezésében és koreográfiájával a Met egyik nagy sikere volt - most ismét színre kerül, többek között a Művészetek Palotája előadótermében is.

Elı¯na Garan≈a

Renée Fleming

Mit ad a magyar fél az előadáshoz? A magyar feliratot. Az eredeti felirat a képpel együtt érkezik. A MüPa technikusai ehhez egy külön vetítővel a képernyő alá vetítik a magyar szöveget. Csak ahhoz nincs felirat, ami a szünetben történik. Ilyenkor ugyanis spontán beszélgetések zajlanak: egy riporter bemegy a kulisszák mögé, faggatja a résztvevőket, bemutatja, hogyan készül az előadás. A szünetek riportere pedig gyakran nem más, mint Renée Fleming. Amikor éppen nem valamelyik opera főszerepét énekli, általában ő megy hátra az öltözőkbe vagy a színfalak mögé, és folytat érdekes, bensőséges vagy éppen műhelytitkokat feltáró beszélgetéseket. A ő „civil" szereplése is nagyban növeli a közvetítések vonzerejét.

Mindez a MüPa előadótermében, a vásznon, az emelkedő széksorok előtt. Mint a moziban. Pattogatott kukorica is lesz? Mi ezt most nem tervezzük, mondja a vezérigazgató-helyettes. De azért az előadásnak szerinte inkább mozi-, mint valamiféle nagyon elegáns operaelőadás-hangulata lesz. Bár -teszi hozzá -, én úgy hallom, az amerikai városokban bizony rendesen felöltöznek az emberek, úgy mennek el a Met-vetítésekre a moziba. Annak ellenére, hogy az időeltolódás miatt a matiné-előadást közvetítik.  

PETRÁNYI JUDIT