Vass Lajos főigazgató

-Nyár elejére elkészült az Operaház 2008/ 09-es évadjának gyönyörű műsorfüzete, pontos dátumokkal, a fellépők nevével. Eddig miért nem volt ilyen?

-2006 júliusában, amikor még miniszteri biztosként idejöttem, az volt a dilemma, hogy a 2006/07-es évadban legyen-e új bemutató. Nagyon örülök, hogy úgy döntöttem, legyen. Tudtam, hogy az Operaház akkori helyzetében elengedhetetlen volt újra munkára ösztönözni az embereket, erősíteni a munkamorált, javítani a hangulatot. A most következő évadban tizenegy bemutatót tartunk. Azért mertük ezt vállalni, mert részben lefaragtuk másfélmilliárdos tartozásunkat (2007. december 31-ig 400 millió forintra). Az, hogy új feladatokat tűztünk ki, nagyon jót tett a háznak, az embereknek. A több munka több átalakítást tesz lehetővé, és átalakítási esélyeket teremt. A repertoáron maradó darabok és a bemutatók olyan munkára -intenzitásra és hatékonyságra - ösztönzik a benne résztvevőket, hogy egyre többen kezdik érezni, észrevenni és ezáltal támogatni azt, amit ez a vezetés szeretne: a minőséget és sokszínűséget. A változás persze nem megy máról holnapra, a folyamatnak még nem értünk a végére. Ami ma van, egyrészt az elmúlt két év munkájának eredménye, másrészt, mondhatnám, egyfajta bátorságé. A kitűzött célhoz intenzív módszer vezet.

-Mi a kitűzött cél?

-Egyre jobb, igényesebb, sokszínűbb operaéletet teremteni Magyarországon, Budapesten, ebben az Operaházban. Nyilván mindenkinek ez a célja, csak nagyon fontos, hogy tudjuk, milyen talajról indulunk és hová szeretnénk elérni -megfelelő művészeti stratégiával, megfelelő struktúrán keresztül, az arra érdemes emberekkel, és a gazda gondosságával működtetett költségvetéssel. A kitűzött célhoz vezető út legfontosabb művészi szempontja, hogy mely darabokat tartjuk repertoáron, és melyek az új bemutatók. Nagyon fontos a megfelelő arány megválasztása. Ahhoz, hogy a repertoárban megőrizzük az arra érdemeseket, másrészt ki tudjuk venni azokat, amelyek nem állták ki az idő próbáját, a koncepciónk szerinti új darabokra, új bemutatókra, új vagy más stílusra, rendezői elképzelésre, karmesterekre, vízióra van szükségünk. Ha tartani tudjuk a tervezett premierek számát, az elkövetkező négy évben nagyjából harminc új bemutatónk lesz, ami jelzi, milyen mértékben cserélődik a műsor. Kialakításakor figyelembe vesszük, mi az, amit nem játszottunk, másrészt szem előtt tartjuk a Magyar Állami Operaház alapfeladatait (magyar, illetve kortárs magyar darabok színrevitele), de bizonyos nemzetközi tendenciákat is számba veszünk. A barokk opera például nem volt jellemző a házra.

-És lesz folytatása a Xerxesnek? Ha a közönséget rá akarjuk szoktatni valami másra, egy fecske nem elég.

-Hiszek abban, hogy nagy dolog egyszer csodát csinálni, de még nagyobb dolog folyamatosan. A legfontosabb, hogy minél előbbre, két-három évadra tudjunk tervezni. A közönség neveléséhez, átalakításához vagy az új közönség felé való nyitáshoz ezeknek a dolgoknak a következetes végigvitele a fontos. Az eredeti kérdéshez visszatérve: úgy gondolom, a közelmúltban nem volt még enynyire előkészített évad, mint a mostani. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek hibák, hiányosságok, de a rendelkezésünkre álló időhöz képest rend van.

-Mire hívná fel különösen a figyelmet, netán mi a kedvence?

-Tudom, hogy ez nagyon általános válasz, de az egész évadra nagy szeretettel hívom fel a közönség figyelmét. Szerintem, ismerve a rendezői koncepciókat, nagy esély van rá, hogy nagyon izgalmas, érdekes előadásaink lesznek.

-Mire koncentrálnak inkább, nagy nevekre vagy különleges produkciókra?

-Nagyon jól kell sáfárkodnunk a meglévő erőinkkel, a közalkalmazotti státuszban, illetve a holdudvarban lévő énekesekkel. Az elmúlt egy-két évben közel ötven énekes közalkalmazottunk volt, most 38-an vannak, és ez a szám még csökkenni fog. Hosszú távon a „középszerepeket" szeretnénk megerősíteni, a főbb szerepekre pedig itthon vagy másutt dolgozó magyar énekeseket és jó külföldieket szerződtetünk.

-A megbízatásuk lejártával hány énekesből áll majd a társulat?

-Úgy gondolom, 20-25-re volna szükség. A külföldiekre visszatérve, a jövő évadban a Májusünnepre igyekszünk idehozni a lehető legnagyobb neveket, magyarokat és külföldiek egyaránt. Ez Fischer Ádám kezdeményezése, izgatottan várom a megvalósulását.

-Megszületett a Szervezeti és Működési Szabályzat, amely pontosan rögzíti mindenki jogállását, feladatát, felelősségeit. De mennyire fedi a valóságot?

-Az Operház hatalmas intézmény. Problémái nem tegnap keletkeztek, megoldásukhoz több alkalmas vezetőre van szükség. Olyanokra, akik -nem lebecsülve az egyes ember szakmai teljesítményét - csapatban is képesek dolgozni. Szeretnénk már elérni oda, hogy az SzMSz-ben leírt tartalom és felelősség alapján mindenki elvégzi a munkáját. A főigazgató, a gondos gazda dolga a stratégiai ügyek intézése. Az ember úgy látja fölülről jól az egészet, hogy közben benne él. Azonban akkor tudok a legtöbbet használni, ha alkalmas emberek végzik a vezetés napi feladatait. Erre lesz jó az ügyvezető igazgató... egy-két hónapon belül. Az Operaház szakmai munkáját Fischer Ádám főzeneigazgató felügyeli.

-Kettejüket a miniszter nevezi ki, pályázat alapján. A művészeti igazgatót és a balettigazgatót (Kovalik Balázs, illetve Keveházi Gábor) pedig Ön.

-Igen. Az SzMSz-ben összehoztuk, hogyan kell elméletben az ilyen funkcióknak együttműködni. Nagyon szeretem, ha csapatban dolgozunk és gondolkodunk.

-És működik a csapatmunka?

-Természetesen működik, de Fischer Ádám idejét részben még külföldi szerződések kötik le. Mielőtt elvállalta az Operaházat, két-három-négy évig érvényes szerződései voltak, döntően külföldi vezénylésre, vitte továbbá a Rádiózenekart, és leszerződött a MüPába a Wagner-napokra. Igyekszünk alkalmazkodni hozzá, munkáját nagyban segíti Kovalik Balázs és Kovács János első karmester, és persze Simon Béla főzeneigazgatói megbízott, mi hárman pedig hetente összeülünk igazgatósági értekezletre.

-Az SzMSz dramaturgiát is említ. Vannak az Operában dramaturgok?

-A dramaturgián egyelőre dolgozunk, Kovalik Balázs javaslata alapján fogjuk kialakítani. Egyelőre egy-egy darabhoz szerződtetünk dramaturgot.

-Beszéljünk az anyagiakról. A legutóbbi szám 5,3 milliárd forintos állami hozzájárulás volt, 2010-ig aláírva.

-Most is így van. A bemutatókra az eredetileg szánt 88 milliónál, a marketingre pedig a 45 milliónál több fog jutni. A jegy- és bérletbevétel jóval meghaladja az egymilliárd forintot, ami az elmúlt évekhez képest jelentős növekedést mutat. Az egyéb bevételek -a ház hasznosítása, rendezvények stb. - több százmillió forintot hoznak.

-És mennyi kellene még?

-Természetesen nagyon jó volna, ha a minisztérium támogatást adna az adósság rendezésére, vagy valaki kifizetné, mert akkor nem kellene magunkkal vonszolni. A struktúrát folyamatosan próbáljuk kialakítani, elsősorban szakmai szempontokat figyelembe véve lesznek még átalakítások, amelyek költségeire szintén szükségünk lesz.

-Most kilencszáz-egynéhányan vannak.

-908 a közalkalmazotti létszám, ami 12 százalékkal csökkent az elmúlt két-három évben. A tendencia folytatódik.

-Érezhető, nagyságrendbeli csökkenés lesz? Vagy arra számítanak, hogy előbb-utóbb megnyílik az Erkel Színház?

-Az embereknek most van munkájuk, szó sincs arról, hogy egyesek alibiből dolgozgatnak -ha igen, akkor azoktól elköszönünk, mert ezt nem engedhetjük meg magunknak. Az Erkel Színház nélkül nem tudunk annyit játszani, amennyit szeretnénk, de a Thália Színházat kibéreljük évi negyven napra, természetesen kamaraelőadásokra. Az Erkel színpadát pedig szeptembertől megnyitottuk próbákhoz, mert csak így tudunk ennyi előadást játszani az Operában. Arról nagyon fontos szólni, hogy az Operaházat 1980-84 között újították föl, s azóta hihetetlen igénybevételt bírt ki, tehát nagyon gyorsan szükség lesz a felújításra, főleg ilyen intenzív kihasználás mellett. Naponta több száz ember érkezik például operalátogatásra, nyáron is. Az elmúlt két hónapban olyan színpadi munkálatokat végeztünk el, amiket 15 éve senki: kicseréltük a teljes színpadi padlózat koptatórétegét, és a színpadi hívórendszert is cseréljük. Ezek nagy dolgok. Nyáron sem állt meg az élet, a műszak összesen egy hétig volt szabadságon. Lassan a két üdülőnket is helyre kell hozni, hogy az Operaház dolgozóinak nyaralási lehetőséget tudjunk biztosítani.

-Mi lesz az Erkellel?

-Új, többfunkciós épületet szeretnénk. Az anyag egyszer már szerepelt a kormány előtt. Reméljük, a közeljövőben ismét oda kerül, és megszületik a végleges döntés. Opera, operett, nagyrevü lenne ott, és mintegy 120 napra bérelnénk az épületet. Szükség van rá, hogy a népszerűbb operák minél több emberhez eljussanak, másrészt -ahogy mondtam - az Operaház teljes körű felújítását gyorsan el kell kezdeni. 2014-re, a 130. évfordulóra szeretném, ha be is fejeződne.

-Több helyen játszanak operát, a MüPában, a Millenárison, másutt. Milyen hatással van ez az Operaházra?

-Egyrészt feltétlenül inspiráló, másrészt újabb közönséget vonz. Nem is tehetnénk meg, hogy figyelmen kívül hagyjuk az egyéb játszóhelyeket, sőt együttműködéseket is tervezünk, a MüPával, a vidéki színházakkal, a környező országok operaházaival. Többek között a 125. évforduló, tehát a jövő évad is jó alkalom arra, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén lévő operákkal is együttműködjünk. Várható, hogy a jubileumi évhez kapcsolódva 2009 őszén az Opera Europa (az európai operaházak nemzetközi szervezete) is Budapesten tartja soros ülését. Egyelőre azonban koncentráljunk a jelenre: kezdődik a 125. évad, amely tizenegy bemutatót tartogat!

Fischer Ádám főzeneigazgató

-Ön most kezdi első valódi évadját az Operaházban.

-Azon igyekszünk, hogy karmesteri ténykedésemet optimálisan osszuk el. A társulat állandó ellenőrzését egyelőre nem tudom vállalni; teljes mellbedobással 2010 őszétől leszek itt. Addig annyit ígérhetek, hogy olyan előadásokat próbálok csinálni -és nemcsak külföldiekkel -, amelyek jók, és emelik az Operaház színvonalát. Egyelőre nem tudok többet vezényelni (idén még vár rám egy brüszszeli Ruszalka- meg egy zürichi Haydn-bemutató, nyáron a Bécsi Filharmonikusokkal a Salzburgi Ünnepi Játékokra három Così fan tutte, a 2009/10-es évadban egy amszterdami Kékszakállú, továbbá a Metropolitanben leszek három hétig). Engem arra kell használni, amire alkalmas vagyok. Októberben, a Fidelio bemutatója lesz az első ellenőrzési pont a magam számára. Sokkal jobbat kell csinálnom, mint ahogy eddig más vezényelte. Mindenesetre szeretnék a kaptafánál maradni.

-Most senki nem karmesterként, hanem főzeneigazgatóként tekint Önre. Öntől várják, hogy megmentse a helyzetet.

-Ahogy mondani szokták, a lehetetlent azonnal elintézzük, de a csodákra várni kell. Strukturális változásokat kell végigvinni. Nagy az együttes ahhoz képest, hogy hány előadást tartunk. Ez a helyzet a nyakunkba szakadt, nem mi tehetünk róla, de nekünk kell kezelni. Az opera mindenütt úgy működik, hogy annyi embert foglalkoztatnak, amennyire szükség van. Ha egy munkát el tud végezni húsz ember, akkor ne legyen hozzá negyven. De én nem vagyok asztalra csapós típus, tehát valószínűleg harmincan maradnak...

-Miért vállalta ezt a funkciót, mi a célja? Előbb-utóbb haza akar települni? Vagy szeret operaházat vezetni?

-Én mindig nagyon szerettem itthon lenni, viszont lusta vagyok -mármint abban az értelemben, hogy mindig oda mentem, ahová hívtak. Sokáig hívtak haza is, de nem voltam biztos benne, hogy tetszem az itthoni közönségnek. A Parsifal sikere nagyot lendített a dolgon. Nagyon örülök neki. Mindent megteszek azért, hogy jó előadásokat láthassanak. De a Ring is egy nagy félreértésen alapul - Wotan azt mondja Logénak: megígérted, hogy kiváltod Freiát. Mire Loge: azt ígértem, hogy mindent megteszek azért, hogy kiváltsam. Én is ezt tudom ígérni.

-Hogyan kommentálja az új műsorfüzetben megjelent műsort?

-A műsor összeállításánál vigyáznunk kell, mert a társulat igényei egyre inkább befolyásolták a választásokat a többi szempont rovására. Sokféle szempont létezik. A díszlet gyors le- és felépítése, a kórusok foglalkoztatása és ezer más. Elmondtuk Kovalik Balázszsal, mi az a nyolc-tíz darab, amit szeretnénk, és abból négyet-ötöt tudunk megvalósítani. Nekem fontos volt, hogy játsszunk barokk operát, és most színpadra kerül Händel Xerxese; Haydn mindig a szívügyem volt; a Fidelio pedig már vagy tíz éve nem szerepelt műsoron, miközben a legfontosabb operák egyike. Én nagyon örülök ennek a három műnek, amit vezényelek: a Fidelio, Haydn Orfeusza meg a Xerxes -utóbbi olyan terület, ahová nem szoktam merészkedni. Kellett egy új Puccini, az nyilvánvaló. De sok egyéb szempont is közrejátszott a műsor kialakításában, például Balázs beszélt a pénztárral, hogy melyik darab megy túl régen és melyekre adják el nehezebben a jegyeket stb.

-A programban nincs kortárs darab -a legújabb is elmúlt ötven éves.

-Lesz kortárs opera. Megígérem, hogy vezényelni fogom a 20- 21. század forradalmi darabjait. Olyan műveket is szeretnék, amelyeket sehol másutt nem játszanak.

-A magyar közvélemény, közélet, lelkület alapvetően negatív. Föl van rá készülve?

-Egy negatív közeg vagy közvélemény elvileg még nem akadálya annak, hogy jó előadások jöjjenek létre. A bécsi közélet is rémesen negatív.

-Hogyan lehet az operát közösségi térré tenni, ahová nemcsak elegánsan felöltözve lehet bemenni este?

-Ennek a kidolgozását is nagyrészt Balázs csinálja. Neki az a nagy előnye, hogy nagyon jól ismeri a színházi környezetet, és tele van ötlettel. Olyanok vagyunk, mint Mózes és Áron, nekem vízióim vannak, ő pedig átteszi a gyakorlatba. Több, konkrétabb ötlete van. Amit az Elektra és az Anyegin körül csinált, az nagyon jó volt, és be is vált, aminek nagyon örülök.

-Tetszik, nem tetszik, az operai siker egyik kulcsa a rendezés. Ezen a téren mi újat tartogat az Operaház?

-Szeretnék meghívni neves külföldi rendezőket. Csak a külföldi rendezésekkel, koprodukciókkal néha az a baj, hogy ha az egyik helyen tetszik, a másikon talán nem. Konwitschny Bolygó hollandija Münchenben nagy sikert aratott, Grazban szinte megbukott.

-Ehhez képest a rendezők elég sokat vándorolnak. Van olyan vélemény, hogy jó lenne, ha itt más is érvényesülne, mint a német iskola. Franciák -a félig szcenírozott Paladins és a Lully-Molière nagy siker volt itt -, angolok, oroszok. És ha már a rendezőknél tartunk: miért nem kérték föl a Szemerédy-Parditka párost rendezni, akik már fényesen bizonyítottak, itthon és külföldön egyaránt?

-A MüPában ők rendezik a következő Trisztánt.

Kovalik Balázs művészeti igazgató

-Minek köszönhetjük, hogy emberemlékezet óta először szép és pontos műsorfüzete van az Operának?

-Kemény munkának. Az ember veszi a fáradságot, éjszakákon keresztül agyal és egyeztet. Lehet azt is mondani persze, hogy négykor vége a munkaidőmnek... Műsortervek persze mindig voltak, értesülni is lehetett róluk, de úgy működött, hogy kitűztek egy Toscát, tudván, hogy a kéznél levő nyolc Tosca közül valaki majd elénekli. A mostani, „új" rendszernek megvannak a veszélyei, mert az énekesek egy részének még meg kell tanulnia, hogy a szerződéseket akkor is be kell tartani, ha közben befut egy jobb munka. Ezt a tanulópénzt nyilván megfizetjük majd, de ha nem állunk át a felelősségvállalásra, Európa elsöpör bennünket. Magyarországon nem divat előre gondolkodni, felelősséget vállalni. Ha leteszek egy 2012/13-as tervet az asztalra, mosolyogva azt mondják, hogy jó, majd beszéljünk róla. Előadóművészek és alkotók egyaránt. A magyar színházi gyakorlatban a premier előtt néhány héttel-hónappal tartanak tervelfogadásokat. Egy opera nem működhet így. Nehéz ezen változtatni, mert egyrészt van egy nehézségi erő, másrészt egy ellenérdek: az emberek nem mernek felelősséget vállalni, mert mi van akkor, ha bejön egy jobb ajánlat? Persze mivel egy fellépésért itthon esetleg a külföldi gázsi tizedét kapják, érthető, hogy arra játszanak, hátha mégis kapnak egy külföldi felkérést. De a pénzügyi résszel nem tudok mit kezdeni. Én is a külföldi gázsik tizedéért dolgozom. Ha valaki Magyarországon akar dolgozni, el kell fogadnia, hogy pillanatnyilag ennyit lehet kérni és kapni. Nem kell itthon dolgozni, ha valakinek ez kevés. Vagy intézze el a Minisztériumban, hogy fizessenek többet.

-Mit tehet ez ügyben a művészeti igazgató?

-Már sokszor elmondtam: nem kellene elhitetni az akadémiai növendékekkel, hogy az állam majd eltartja őket. A színész, az énekes csepűrágó -egy Molière, egy Shakespeare is az volt. Nem szeretünk arra a Petőfi Sándorra emlékezni, aki vándorszínészként az ekhós szekéren fázott-éhezett. Ez a pálya ma sem életbiztosítás. Itt mindenki azt gondolja, hogy nyolcvan éves koráig a színpadon állhat, énekelhet, rendezhet, táncolhat. Ez súlyos probléma, s az oktatásban gyökerezik. Nem győzöm kongatni a vészharangot, próbálom a növendékeimet figyelmeztetni rá - közben a művészképző intézmények azt sugallják nekik, hogy szólisták lesztek, a csúcson lesztek, sztárok lesztek. Talán egy-két szemfüles diák van, aki elkapott ebből valamit. Látom, hogy időnként, titokban - néha valóban saját tanáraik előtt is titkolva - kisurrannak határainkon túlra körülnézni, és megdöbbentő dolgokkal találkoznak. Brickner Szabolcs, aki megnyerte a brüsszeli Erzsébet királyné énekversenyt, felhívott, hogy nem szeretné, ha megsértődnék, de ő nem jön az opera szakra, hanem elmegy tanulni külföldre. Mondtam neki, hogy nagyon örülök. Persze egy ilyen fantasztikusan ügyes gyereket az ember nagy örömmel tanít, de örülök - nem azért, mert rossz, amit itt csinálunk, hanem saját tapasztalatomból tudom, hogy amit az ember magába tud szívni Európában, az sokkal hasznosabb.

-Sokan mondják zenei berkekben, hogy a magyarok nem mennek külföldre -pedig minden lehetőség adva van, csak egy kicsit dolgozni kell rajta. De térjünk vissza a következő évadra.

-Határozott álláspontom az, hogy a Magyar Állami Operaháznak évenként ki kell állítania legalább hat vadonatúj produkciót, különben egy operaház meghal. Nem lehet évtizedekig játszani lerongyolódott produkciókat, akkor sem, ha el tudjuk adni.

-Mire hívná fel a figyelmet az új műsorból?

-Mindenre. Régóta hiányzott a színpadról a Fidelio. Furcsa szerepet játszik a műfajban, mert jelentős operatörténeti momentum, miközben nem igazán jó opera. Ami nem azt jelenti, hogy rossz mű, hanem mint opera, dramaturgiailag nehéz, a jelenetek sora nem vall olyan teátrális érzékre, amilyen Verdinek, Mozartnak vagy Wagnernak volt. Beethovennek nem volt ilyen érzéke, és ő ezt valószínűleg be is látta. Zeneileg mindenképpen fantasztikus, de ember legyen a talpán, aki összevarrja. A Pomádé király új ruhája kimondottan gyerekeknek készül. A gyerekek felé fordulás nekem vesszőparipám. Folyamatosan arra gondolok, ha nem nevelünk közönséget, akkor tíz év múlva nem lesz operajátszás. Hogy a gyerekek bejönnek az Operaházba, és nem kimondottan nekik való előadásokat látnak, az nem szerencsés. Biztosan lesz köztük egy-kettő, aki ennek ellenére elvarázsolódik, de akár el is riaszthatja őket az operától. Ezért gondoltuk, hogy készítsünk kifejezetten gyerekbarát előadást, üljenek a páholyokban, csodálják a csillárt, a lépcsőházat, miközben nem kell valami túlzottan bonyolult színházi rítusban részt venniük. 4-12 éves gyerekeket akarunk megszólítani. Csökkentett árú jegyekkel, tehát „ráfizetéses" produkció lesz, de azért, hogy minél többen jöhessenek. A Pomádét a vasfüggöny előtt, a zenekari árok tetején játsszuk, így közben a vasfüggöny mögött állva maradhatnak más előadás díszletei. Jó lenne, ha az így megspórolt pénzeket vissza lehetne forgatni a premierekre vagy a gázsikra.

-A gyerek talán könnyebb eset. A kamasz, a posztkamasz nehezebb műfaj.

-Nekik is sok mindent tudunk mondani. A Carmen CET (Central European Time), a kilencvenperces, zanzásított, farmeres Carmen pontosan a kamaszoknak szól, akiket érdekel a szerelem, a féltékenység, a brutalitás.

-És mit mondjak a huszonéves gyerekeimnek -mire és miért jöjjenek be?

-Van két egyetemi bérletünk idén, amelynek programját nekik válogattuk össze; nem arról szól, hogy olcsón eladjuk a jegyet, hanem olyan habitusú előadásokat tartalmazzon, amelyek az egyetemista korosztályt megérintik. Például az Elektrát -ami ugyan egy súlyos darab, de ebben az előadásban egy fiatal huszonéves embert sokkal jobban megfog, mint ha én arra akarnám kényszeríteni, hogy valamelyik régi előadásunkon patetikus magaslatokba emelkedjék. Őket jobban izgatja a Mario és a varázsló, mint egy bármilyen szép Aida. Az Elektra és az Anyegin után sok kedvező visszajelzést kaptam a 18 és 30 közötti közönségtől.

-Kortárs opera?

-Jövőre, az Operaház fennállásának 125. évfordulójára szeretnénk kortárs magyar operát bemutatni. Az egész évad gerincét magyar operák alkotják. Egy kortárs opera színpadra állítása több időt vesz igénybe, mint egy klasszikusé. Mi tavaly óta vagyunk itt, nem lett volna érdemes valamit ripsz-ropsz összerakni. A jövő évadban lesz például Gólyakalifa, Karnyóné, Vérnász, C'est la guerre.

-Mi a fontosabb, a bemutató vagy a repertoár leporolása, fényesítése?

-A leporolás nem cél. Léteznek persze muzeális értékű előadások, meg nyilván nem kell kidobni valamit csak azért, mert régi, de húsz-harminc éves rendezéseket nincs értelme tovább nyúzni. Ez inkább Kelet-Európára jellemző. Minden színháznak van egy-két ilyen múzeumi darabja, amit műsoron tart: Bécsben A rózsalovag, Münchenben A varázsfuvola, Berlinben A bűvös vadász. De a régi rendezésekből egy idő múlva elvész az értelem -meghal a rendező, játékmester igazgatja a darabot, elfelejtődik, miért is néz rá valaki valakire, miért megy innen oda vagy máshová. A Mozart-maraton kapcsán beszélgettünk erről. Ott nincs díszlet. Ha azt a halálom után tíz évvel beállítja az asszisztens, és csak azt tudja elmondani a rendezői példányból, hogy itt odamentél hozzá és megütötted, ráadásul nem is az a szereplő van benne, aki eredetileg volt, hanem egy második vagy egy harmadik, eltűnnek az összetartó szálak. Nagyon jó lehet az előadás, de az az erő, ami eredetileg volt benne, a mozdulatok, tekintetek, mozgások értelme már hiányzik.

-Hogy tudnak felelősséget vállalni ezekért a régi rendezésekért?

-Természetesen felelősséget vállalunk a régi előadásokért is, igyekszünk izgalmas szereposztásban játszani őket. Jövőre sok előadás lekerül a műsorról (van is emiatt elégedetlenség). De nem a szemétdombra kerültek, a díszleteket eltettük a raktárba -a levétel célja az, hogy két-három év múlva majd szánhassunk rájuk egy hónap próbaidőt. Egészen mást lehet produkálni, ha egy új karmester új betanítást csinál. Szerintem a mi előadásaink attól is jobbak lesznek, hogy egy adott blokkban azonos szereposztás énekel, és ugyanaz a karmester vezényel. Nem oszlik százfelé, nem zuhan szét, és akkor a régi előadás is lehet érdekes, új.

-Inkább a nagy névre vagy az izgalmas produkcióra koncentrálnak?

-Is-is. A Magyar Állami Operaház egyedül áll, Budapesten nincs mellette még Volksoper és Komische Oper, hanem ennek az egy háznak kell kiszolgálnia a kicsiket, a középiskolásokat, a néniket-bácsikat, a turistát -siralmas kultúrpolitikai döntés, de ez a helyzet. Nagy neveket is kell hozni - erre lesz jó a Májusünnep. A másik kategória az „izgalmas kaland" produkció, ilyen például a Xerxes, amivel végre visszatérhet a barokk opera a ház falai közé.

-Külföldi rendezők, karmesterek?

-Nehéz külföldi rendezőt és karmestert hívni, mert valóban sokat kell fizetni nekik, és valóban idejében kell egyeztetni, nincs mese.

-Miért éppen ezek a rendezők rendeznek?

-Igyekeztünk a magyar rendezők közül érdekeseket választani.
A Mahagonny például nagyon jól beleillik a Szikora János rendezői világába. A Carmen CET friss, nyers, szókimondó produkció, Telihay Péter stílusához illik. Zsótér Sándor Haydn-rendezését amiatt tartom érdekesnek, mert azt érzékelem, hogy a munkáit mindig érzékeny zeneiség hatja át, a Haydn-zene lírai szépsége meg fogja rezgetni a húrjait, sokkal inkább, mint ha például egy Carment rendezne.

-Van új operarendező-generáció?

-Ambíció, az van, de a szakmai elmélyültséget, alázatot nem igazán látom.

-Mivel teszik még vonzóbbá, érdekesebbé az épületet? Jól sikerült a pirosba csomagolt erkély az Elektrához, meg a rózsa az Anyeginhez.

-Nem látom azokat, akik azt mondják: igen, én ezt meg akarom csinálni. Olyat igen, aki azt mondja: jó, ennyiért megcsinálom. Szeretnék azokkal az emberekkel találkozni, akik nem azonnal a fizetésről beszélnek. De az ilyen ötleteknek eleve nem volt itt hagyományuk -hiszen az Operaház így is, úgy is tele van. És miért ne lenne tele, ezer helyet meg lehet tölteni estéről estére. Ezt nem lehet egyik évről a másikra fölépíteni - a rendszert, a szemléletet, a működést. A tervek itt vannak, a koncepció itt van - el kellene indítani, csinálni kellene. És kellene hozzá pénz - ez kiadás, és ezeknek a kiadásoknak nincs látható bevételük a következő öt évben. És hiába olcsó és egyszerű - a piros erkélyre az volt a sajtó egy részének reakciója, hogy miért kommunista szín, mennyibe került és miért kell ez. Fel se merült, hogy ha megvásárol az ember 150 plakáthelyet, az ennek négyszeresébe kerül, és hogy a piros talán mást is jelenthet. Ha az ember nem kapja meg a pozitív visszajelzést, és az nem jut el a fenntartókhoz, a szponzorokhoz, az üzemeltetőkhöz meg a társulathoz, azzal kirángatják a lába alól a talajt. Ha viszont eljut, meg ha az újságokban az jelenik meg, hogy ez izgalmas, még ha nem is értek vele egyet, de végre van miről beszélni, akkor jó.

-Hogyan hatnak más operajátszó helyek a Magyar Állami Operaházra?

-A MüPa Wagner-fesztiválja nyilván azt jelenti, hogy két Ringet nem érdemes fenntartani egy városban. Ez ösztönzőleg is hat: mivel a MüPa és a Rádiózenekar között 2015-ig szerződés köttetett a Wagner-napok felfuttatására, mi úgy gondoltuk, hogy az Operaház megerősítheti a Richard Strauss-repertoárt. Ami hasonlóan nagyszabású zenekari kihívás. Tehát előveszünk más, hiányzó műveket.

-Esztétikailag, operajátszás tekintetében hatnak-e?

-Ez elég különös. Ugyanaz a közönség, amelyik boldogan elfogadta a MüPa Ringjét, átjön az Operaházba, és más mércével mér.
A stilizált színpadképpel játszott Anyegin kritikai visszhangja: „Ez nem operai díszlet!" Tehát ha azt kérdi, hatnak-e a máshol játszott operák, azt mondom: egyelőre nem!

-Önnek, az Operaház művészeti igazgatójának mi a fő célja? Jó produkciók, a struktúra megváltoztatása, művész- és alkotógenerációk fölnevelése, ízlésformálás...?

-Nem tudom elhinni, hogy idióta világban élünk. Amikor megöregszem, legyenek olyan emberek ezen a földgolyón, akikbe szorul annyi humanitás, hogy a nyolcvan éves Balázs bácsit bepelenkázzák, és beszélgessenek is vele. Az a célom -minden területen, legyen az produkció, munka, tanítás, fesztivál -, hogy legyenek értelmes, intelligens, humánusan gondolkodó emberek ezen a földön. A humanitás azt jelenti, hogy ha az emberek nyitottak, érdeklődők, látók, akkor kifejlődik a másik emberre való empatikus odafigyelési készség. Mindenhol ezért dolgozom, sőt ezért élek.

RÁCZ JUDIT

Éder Vera felvételei