Új hazai fesztivál zajlott 2008. június 18-22. között: az első Nemzetközi Csembalófesztivál és -találkozó, melynek művészeti vezetője Horváth Anikó volt. Rendkívül színes programok várták a résztvevőket: híres külföldi és magyar művészek koncertjein, kurzusokon, előadásokon, hangszerbemutatókon, valamint fiatal muzsikusok bemutatkozó estjein vehettek részt. Mindeközben különleges helyszínekre látogathattak el: Budapest mellett a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély, a szentendrei evangélikus templom és zeneiskola, valamint a győri Zichy-palota adott otthont a fesztiválnak. A programokat tovább gazdagították a különleges rendezvények: a Múzeumok Éjszakája keretében a Magyar Nemzeti Múzeumban egy zenekari koncert után éjjel kettőig szólt a csembalómuzsika a fesztivál résztvevőinek tolmácsolásában, a múzeum különböző termeiben. Szentendrén bemutatkoztak a hazai csembalóoktatás különböző szintjeinek képviselői: a helyi zeneiskolásokon kívül a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola növendékei és zeneakadémisták tartottak koncerteket, melyeken a hagyományos csembalórepertoár kibővült a 20. századi és kortárs irodalommal, sőt két ősbemutatót is hallhattunk. A zárónap még mindig tartogatott újdonságokat: a győri Zichy-kastélyban különböző kópiacsembalók mellett a fortepiano is szóhoz jutott. Számomra mégis a fesztiválon fellépő európai hírű művészekkel való találkozás jelentette a legnagyobb élményt. Olyan nagy formátumú zenészekkel ismerkedhettünk meg, akiknek előadói stílusa és a zenéről való felfogása sokban különbözik, ugyanakkor hangszerüknek minden tekintetben megkérdőjelezhetetlen mesterei.

A nyitókoncertre június 18-án került sor a Belvárosi Szent Mihály templomban. Dobozy Borbála a templom díszes rokokó belső teréhez illően Potsdam és Bécs udvari zenéjét szólaltatta meg. A nyitódarab, J. A. ∏teˇpán (1726-1797) bécsi udvari csembalista hattételes műve, habár már a szonáta címet viseli, lényegében még a divertimento karakterjegyeit hordozza magán: különböző hangulatképek és táncok füzére. Az Introduzione a míves kidolgozottság, a Capriccio a sodró lendület és a briliáns technika bemutatására adott alkalmat a művésznőnek. Dobozy Borbála játékán végig érezhető az a belső nyugalom és visszafogottság, mellyel az apró ékítményeket oly gyönyörűen megszólaltatja, sosem hallunk két ugyanolyan formarészt, az ismétlésnél mindig valami újat hoz. Kiegyensúlyozottság árad mozdulataiból is: mindig kellő időt szán a lapozásra, a regiszterek váltására. J. A. Benda (1722- 1795) szonátájában a retorikus elemeket emelte ki a művésznő -a Largo unisono kezdete egy ária hangján szólalt meg, a magányt és a fájdalmat kifejezve -, játéka sosem vált túlzóvá, mindig a jó ízlés határain belül mozgott. Ezek után C. Ph. E. Bach ritkán hallható vallásos énekeiből szólalt meg négy, Zádori Mária tolmácsolásában. Dobozy Borbála játékát a tökéletes technika, a differenciált agogika és az elegáns, kifinomult játékmód jellemezte. Érdekes megfigyelni, hogy ezeket a vonásokat, melyek a csembalónál létfontosságúak, hölgyek tudják igazán megjeleníteni, talán ez is lehet az oka annak, hogy olyan nagy a női csembalisták száma.

A fesztivál második napján a fehérvárcsurgói kastélyban J. S. Bach állítólagos kedvenc hangszerének, a lantcsembalónak rekonstrukcióját mutatta be az építő, Romanek Tihamér, majd két fiatal, jelenleg Németországban tanuló csembalista, Kovács Margit és Borsányi Márton szólaltatta meg a hangszert. Ezután került sor Johann Sonnleitner előadására, mely rendhagyó címe - Bach mint zeneterapeuta - ellenére tulajdonképpen a Goldberg-variációk keletkezési körülményeit járta körül. Sonnleitnernek van türelme újragondolni a zene alapvető eseményeit, és ezeket a számunkra talán konvencionálisnak tűnő gondolatokat olyan mélységes meggyőződéssel tárja elénk, hogy mi is élvezettel hallgatjuk. Előadása megvilágította, hogy a forma felépítése, tagolása, illetve az egyes tételek egymásutánja és az egész cikluson belüli elhelyezkedése miként állítható párhuzamba a terápiás gyakorlat módszereivel. A vacsorát követő desszert ínyencek számára készült: Sonnleitner előadásában hallgathattuk meg a Goldberg-variációkat. A művész interpretációját az évek tapasztalata formálta egységessé, éretté; életöröm, lendület, ugyanakkor méltóság és kiegyensúlyozottság sugárzik belőle. Tempói mindig magától értődőek, sem nem túl gyorsak, sem nem lassúak. Játékát a belső dinamizmus pontos érzékeltetése jellemezte, a retorikus elemek vérévé váltan, természetes módon szólaltak meg. Egy-egy apró gesztus igazi meglepetésként hatott, mind a közönség, mind az előadó számára, Sonnleitner játékából nem hiányzott a spontaneitás érzete -mintha minden különleges fordulatra ő maga is újra rácsodálkozott volna.

Christine Schornsheim Szentendrén, a modern evangélikus templomban tartotta meg koncertjét. Műsorát Haydn néhány fiatalkori műve és C. Ph. E. Bach három szonátája alkotta. Játékában egyesült a tökéletes, magától értődő technikai fölény, a természetes lendület és a váratlan megoldások varázsa. C. Ph. E. Bach szonátáinak egyes szakaszait az igazi szenvedély hangján szólaltatta meg, a kontrasztokat kiemelve. Haydn G-dúr capricciójában (Hob.XVII:1) megfigyelhettük, hogy a virtuóz, mutatós látványelemek nem önmagukért valóak, hanem szervesen illeszkednek a mű folyamatába. Zárószámnak igazi show-műsort kaptunk: Haydn Il Maestro e lo scolare melléknevű négykezesét Schornsheim tanítványával, Kovács Margittal közösen szólaltatta meg, szerepcserével. Ez alkalomra a művésznő foci EB-t hirdető pólóba bújt, hozzá napszemüveget tett fel, és eljátszotta a rossz növendék szerepét. „Tehetséges ez a Schornsheim, csak semmit nem gyakorol" -tudhattuk meg tanárától. Végül annak is tanúi lehettünk, milyen az, ha egy koncerten az előadóművész mobilja szólal meg, a darab közepén, méghozzá szánt szándékkal. Christine Schornsheim nemcsak mint kiváló csembalista, hanem mint humorista is bemutatkozott.

A fesztiválon koncertek mellett mesterkurzusokat is tartottak: Jacques Ogg és Schornsheim egyszerre két minőségben is jelen lehetett: nemcsak mint előadó, hanem egyidejűleg és éppoly intenzíven tanárként is. A résztvevők a hazaiakon kívül Lengyelországból és Ukrajnából érkeztek. A művészek a hangsúlyt a változatosság megteremtésére, az egyes hangok, agogikák megélésére helyezték. Schornsheim számára fontos volt, hogy a csembalisták bevonják az időt mint eszközt a formálásba: a retorikus nyugalom élettel tölti meg a csöndet is, amíg a játékos hallgatja saját játékát. Schornsheim éppen úgy játszik, ahogyan tanít. Ez Ogg-gal kapcsolatban már nem állapítható meg. Június 21-én a Múzeumok Éjszakáján a Nemzeti Múzeumban szólaltatta meg Haydn D-dúr csembalóversenyét (Hob.XVIII:11) zeneakadémiai hallgatókból alakult kamaraegyüttes kíséretében. Valószínűleg a túl visszhangos terem és a kevés próbalehetőség játszott közre abban, hogy a produkciót nem a precizitás, a hangok tiszta megszólaltatása, hanem az egyes karakterek élettel teli megjelenítése jellemezte. Nem kedvezett az akusztika a következő darabnak sem: J. S. Bach három csembalóra írt C-dúr versenyműve Balog Zsolt, Cseh Dalma és Oláh Aino szólójával, Vashegyi György vezényletével lényegében úgy hangzott, mint a vonós hangszerek szólója egy állandó csembalómasszába ágyazva, sajnálatosan elterelve a figyelmet az egyébként nagyszerű összhatásról.

A rendezvény zárónapján elhangzott sok színes program közül Papp Rita koncertjét emelem ki -ő felváltva játszott egy német kópiahangszeren Telemann-, és egy francia hangszeren Royer-műveket. A fortepianót pedig Komlós Katalin mutatta be, két 18. századi magyarországi zeneszerző művein keresztül. Jó választásnak bizonyultak ezek az érzékeny, míves darabok, melyekben megcsodálhattuk Komlós Katalin árnyalt, ízléses, lágy pianókban gazdag játékát.

Ez az öt napos, nagyon gazdag rendezvény méltán illeszkedik a hazai régi zenei fesztiválok élvonalába. Köszönet illeti a szervezőket, elsősorban Horváth Anikót fáradhatatlan munkájáért, hiszen nem könnyű egy fesztivált létrehozni, s még nehezebb életben tartani. Tervei szerint a következőre három év múlva kerül sor. Reméljük, egy ilyen kezdeményezés nem marad visszhang nélkül Magyarországon, és a felállított magas mércének megfelelően legközelebb még több érdeklődőt vonz majd.

PÁSZHORY BLANKA

Fehérvárcsurgó: Borsányi Márton lantcsembaló-hangversenyén Szakács Ildikó működött közre

Johann Sonnleitner

Jacques Ogg a Múzeumok Éjszakáján

Felvégi Andrea felvételei