Drága Tamáskám!

Mint egyik legrégibb barátodnak, nekem jutott osztályrészül, hogy 75. születésnapodon felköszöntselek. Verset sajnos nem írhatok, mint Te tetted, amikor én lettem hetven éves -költői tehetséggel nem áldott meg a sors. Most, hogy belekezdek e sorokba, feltolulnak bennem a közös emlékek fiatal korunkból. Legelőször a Zeneakadémia 14-es termében hallottalak, és teljesen elkápráztatott a zongorázásod. Röviddel ezután több nemzetközi versenyre küldtek ki mindkettőnket, és így, együtt utazva, együtt lakva, jól megismertük egymást, és közeli barátságba kerültünk. Emlékszem, Bukarestben -gyakorlás helyett - Brahms-szimfóniákat játszottál: úgy látszik, már akkor kacérkodtál a dirigálás ötletével. A varsói Chopin-verseny előtt szülővárosodban, Debrecenben közös koncerten adtuk elő a két zongoraversenyt, utána pedig oly kalandos módon értük el taxival a budapesti vonatot, hogy végül - mint a későbbi időkben is számtalanszor - nagy nevetésben törtünk ki. Szinte hihetetlen, hogy nem sokkal ez előtt, az f-moll koncertet négy napi tanulás után játszottad el gyönyörűen a Zeneakadémián.

Első nyugati utunk 1955-ben Párizsba vezetett -ez az idő tájt nem volt éppen egyszerű. Hivatalos „kísérő" utazott velünk: egy neves zenész. Hazafelé Bécsben át kellett szállnunk egy másik vonatra, Te azonban egy hirtelen ötlettel az utcán odaszóltál nekem: most figyelj! Befordultál egy mellékutcába, és nyomod veszett. Elképzelhető, milyen képet vágott ehhez kísérőnk, hiszen ő volt felelős értünk. Múltadra való tekintettel -kitelepítés szüleiddel, ahonnan csak Kodály Zoltán közbenjárásával sikerült visszajönnöd Budapestre - félő volt, hogy szívrohamot kap, he nem kerülsz elő. De a vonat indulása előtti utolsó pillanatban megjelentél... Párizsban egy hotelszobában laktunk, és operaáriák bömbölésével szórakoztattuk szomszédainkat. Itt is megmutattad csíráját karmesteri talentumodnak, amikor a levegőben hadonászva próbáltad nyújtani szörnyűséges magas hangjaim időtartamát. Persze ez is nevetőgörcsbe fulladt... Operarajongásodnak először Tóth Aladár igazgatói páholya adott otthont, ahová általad én is bejáratos lettem. Örök hálával tartozom Neked azért, hogy ily módon közelről ismerhettem meg Tóth Aladárt és Fischer Annie-t, akikhez aztán, akárcsak Téged, engem is életre szóló barátság fűzött.

Következő külföldi utunk 1956-ban a brüsszeli versenyre vezetett. Tizenkettőnk közül Te voltál az egyetlen, aki a döntőben kotta nélkül, briliáns tökéletességgel játszotta el az igen nehéz Defossez-zongoraversenyt, amelyet egyébként egy hét alatt kellett megtanulnunk.

Múlt az idő, új életet kezdtél nyugaton, először egyedül, azután szüleid is csatlakoztak Hozzád, miután édesapádat, akit a forradalom után ismét letartóztattak, kiengedték. Az már történelem, hogy zongoraművészként világkarriert csináltál, kezdve a Deutsche Gramophonnal kötött szerződéssel. Amikor Te is Londonba költöztél, ismét rendszeressé váltak együttléteink -persze most már feleségeinkkel együtt. Kabos Ilonka háza úgyszólván második otthonunkká vált, rajongtunk érte, és a vele töltött idő mindig ösztönzően hatott ránk. Ekkoriban is bizonyítottad önzetlen barátságodat: beajánlottál angol impresszáriódnak, és egy négykezes házi muzsikálás ürügyén összehoztál dél-afrikai ügynököddel -ezek az ismeretségek mind hasznos és hosszantartó kapcsolatokká váltak. Emlékszem, egy alkalommal nyakrándulás következtében képtelen voltam Skóciába utazni egy zenekari koncertre. Mivel hétvége volt, nem tudtam senkit értesíteni. A zenekar és a karmester legnagyobb meglepetésére gondolkodás nélkül odautaztál helyettem, és megmentetted a koncertet.

Hangulatemberek lévén, bizony sokszor összekaptunk, mialatt négykezes és kétzongorás koncertekre készültünk, vagy amikor nem értettünk egyet abban, hogy hány és milyen ráadást adjunk. Te megállíthatatlan vagy egy koncert végén! (Fischer Annie egyszer tréfásan azzal fenyegetett, hogy megöl, amikor egy budapesti koncertünk végén egymás után játszottuk a Schubert-indulókat...) Az ilyen incidensek soha nem tartottak sokáig, mindig örömmel és lelkesen készültünk a következő közös fellépésünkre. Felejthetetlenek számomra Mozart, Schubert, Schumann, Brahms, Dvo√ák művei, francia szerzők kompozíciói, továbbá egy izgalmas előadásban Stravinsky Tavaszi áldozata, Bartók kétzongorás Szonátája (zenekari változatban is) és Csodálatos Mandarin szvitje. Noha most minderről múlt időben írtam, természetesen várakozással tekintek a jelenre és a jövőre is. Az is mindig nagy élmény, amikor Veled mint karmesterrel kerülök össze -fantasztikusan érzed és tudod, hogy mit hogyan játszom.

Munkabírásod hihetetlen: teljes embert kívánó zongoraművészi és karmesteri pályád mellett keresel és találsz időt televíziós sorozatok írására és felvételére, filozófiai könyvek olvasására, spirituális problémákkal való foglalkozásra. Bármi legyen a téma, élmény érdekes eszmefuttatásaidat hallgatni, és élvezet ínyenc falatokat megosztani Veled, bárhol a világban. Ha egyszer megírod önéletrajzodat, biztosra veszem, hogy rendkívül színes, érdekes olvasmánya lesz az emberiségnek. Olyan szerencsés ember vagy, hogy első feleséged, Ildikó tragikusan korai halála után ismét megtaláltad boldogságodat Henriett mellett.

Szívből kívánok Neked hosszú, tartalmas, boldog életet, további nagy sikereket pályádon. Még sokáig szerezhess örömöt az érted rajongó közönségnek!

Péter